kormányköziség új köntösben
7.4. A Közösség átfogó reformja: a belső piac kiépítése
országok latin-amerikai kapcsolatrendszere kibővítette a Közösség külpolitikai és külgaz -dasági lehetőségeit is.
A bővítések mellett szólnunk kell egy a bővítésekkel éppen ellentétes folyamatról is:
Grönland kilépéséről. Grönland – mely a világ legnagyobb szigete és legalacsonyabb nép -sűrűségű térsége – Dánia részeként 1973-ban vált az Európai Közösség tagjává. A sziget la -kossága már az 1972-ben megtartott dán népszavazáson 70%-ban a közösségi tagság ellen szavazott. A sziget elsősorban a halászatból élt, ezért a közös halászati politikától – melynek alapja a lehalászási kvóta – megélhetésüket féltették. Miután 1979-ben a sziget Dániától autonómiát kapott, szinte azonnal új népszavazást írtak ki a sziget EK-tagságáról. Az 1981 augusztusában megtartott népszavazáson a résztvevők 52%-ának többségével a lakosság a kilépés mellett döntött. Ennek alapján Dánia azzal a kéréssel fordult az Európai Bizottság -hoz, hogy Grönland a továbbiakban tengerentúli területként (Overseas County Territory) tartozzon csupán a Közösséghez. A tárgyalások évekig tartottak, végül 1985 februárjában hagyta el a sziget az EK-t, megkapta a tengerentúli terület státusát és a jogot arra, hogy ha -lászati termékei vámmentesen bejuthatnak a tagállamok piacaira.48 A kilépés persze nem egy tagállamot, hanem annak egy partikuláris részét érintette: mégis kudarcot jelentett az intézményrendszernek, s felvetette a kilépés szabályozatlanságának kérdését is.
1985-re tehát minden probléma rendeződni látszott: megoldódott a költségvetési vita, lezajlott a mediterrán bővítés, az intézményrendszerben, a gazdasági szereplőkben és a tag -államokban megvolt a lendület a továbblépésre. Már csak egy vezetőre volt szükség, aki a koncepciót leteszi az asztalra. Jött a Delors-korszak.
7.4. A Közösség átfogó reformja: a belső piac kiépítése
Az 1980-as évek második fele új helyzet elé állította a közösséget. Sikerült feloldani a közösség belpolitikai ellentéteit. A görögöket leszerelték a mediterrán országoknak adott támogatással (őket később Club Mednek is nevezték), a költségvetési vitát sikerült megol -dani, hiszen számos tényező a brit kompromisszumkészség javításának irányába mutatott.
A déli bővítés pedig az évtized közepére befejeződött.
A nemzetközi politikában óriási fordulatot hozott Mihail Gorbacsov megjelenése a Szovjetunió élén. A glasznoszty (nyitottság) és peresztrojka (átépítés) korábban nem látott változásokat ígért, bár a bipoláris világrend közelgő összeomlását akkor még senki sem tudta előre megjósolni. A hetvenes évek két gazdasági válságának hulláma elülni látszott, a nyugat-európai gazdaság – bár még mindig visszafogottabban fejlődött, mint a vetélytársak gazdaságai – lassan, de biztosan növekedni kezdett.49
A korábbi konfliktusok feloldása után a Közösségnek a jövőbe tekintésre is jutott energi -ája: még az 1984-es, a BBQ feloldását hozó fontainebleau-i csúcsértekezleten a tagállamok állam- és kormányfői létrehoztak egy a tagállami vezetők személyes megbízottaiból álló ad hoc bizottságot – az ír Jim Dooge volt külügyminiszter vezetésével –, hogy tegyen javas
-48 URWIN, Derek: A közös Európa. Az európai integráció 1945-től napjainkig. Budapest, 1998, Corvina, 190–191.
49 DINAN, Desmond: Europe recast. A history of European Union. Boulder London, Colorado, 2004, Lynne Rienner Publishers, 207.
182 7. 1980-AS ÉVEK: A MEGTORPANó, MAJD ÚJ LENDÜLETRE KAPó INTEGRáCIó
latot az Európai Közösség működésének javítására.50 A jelentés 1985 márciusára készült el. Javaslatai tartalmazták a homogén belső gazdasági térség (azaz a belső piac) megvaló -sítását, a Tanácsban a minősített többségi szavazás kiterjesztését, az Európai Parlament és a Bizottság hatáskörének bővítését, valamint új közös szakpolitikák elindítását, köztük a közös külpolitika megerősítését.51 A jelentést az olasz elnökség idején az 1985 júniusában tartott milánói csúcsértekezleten vitatták meg. A Kohl–Mitterand-javaslat mindenkit meg -lepett: a jelentés alapján javasolták egy kormányközi konferencia összehívását, amely egyet jelentett az alapító szerződések felülvizsgálatával. Néhány tagállam egyértelmű ellenállá -sát látva, Bettino Craxi olasz miniszterelnök – az ET szokásaival ellentétben – szavazásra bocsátotta a kérdést. Három ország képviselője szavazott nemmel: a britek, a dánok és a görögök. A heves vita során ismét felmerült az a lehetőség, hogy a többség továbbhaladjon azok nélkül, akik nem értenek egyet a javaslattal. Ez meggyőzte az ellenzőket: határoztak a kormányközi konferencia elindításáról.52
A hetvenes és a nyolcvanas évekből több, a Dooge-bizottságéhoz hasonló javaslatot is ismerünk: a korábbiakban tárgyalt Tindemans-jelentés, a „Három bölcs” jelentése, a Gens -cher–Colombo-terv mind a Közösség továbbfejlesztésének érdekében készült. Ez azonban áttörést hozott – a kérdés csak az, hogy miért. Miért pont ekkor, miért ez a javaslat ment át a tagállami kormányokon, hiszen korábban is voltak hasonló tartalmú és irányú elő -terjesztések? A választ legalább három tényező kombinációja adhatja meg. Egyrészt az EK intézményei régóta támogatták az egységes piac megvalósításának szükségességét.
A Kangoroo Group az Európai Parlamentben ezzel a céllal alakult meg. Az Európai Bí -róság Cassis-döntése már 1979-ben felhívta a figyelmet az eltérő tagállami szabályozás által okozott kereskedelem-torzító hatásokra. A Gaston Thorn vezette Bizottság iparügyi főbiztosa, Karl-Heinz Narjes már szorgalmazta a nem vámjellegű korlátozások leépítését és a szabványok szükség szerinti harmonizációját. 1984-től a Közösség befagyasztotta az új, tagállami szintű szabványok bevezetését.53 Másrészt az 1983-ban alakult European Round-table of Industrialist erőteljes lobbitevékenysége a belső határok nélküli Európai Közösség kialakításért jelentős nyomást gyakorolt a politikai szereplőkre. Felismerve a globalizáció kibontakozó folyamatát és a méretgazdaságosság (economy of scale) egyre népszerűbb köz -gazdasági tézisét, Wisse Dekker, a Philips vezérigazgatója személyesen nyújtotta át Mitte -rand francia elnöknek az Európai Kerekasztal által kidolgozott forgatókönyvet az egységes piac bevezetéséről.54 Harmadszor a három kulcsszerepet játszó tagállam érdekei éppen egy irányba mutattak. A britek a thatcheri neoliberális gazdaságpolitika alapján szükségképpen egyetértettek a belső piac programjának liberalizációs hatásával. Számukra aggodalomra okot adó tényezőt az alapszerződések módosítása jelentett. A Dooge-bizottság javaslatát a
50 Conclusions of the Fontainebleau European Council. In Bulletin of the European Communities.
June 1984, No. 6, 11.
51 DINAN, Desmond: Europe recast. A history of European Union. Boulder London, Colorado, 2004, Lynne Rienner Publishers, 209.
52 moRAVCSIK, Andrew: The Choice for Europe. Social Purpose and State Power from Messina to Maastricht. London, 1998, uCL Press, 361.
53 Ez volt az ún. „standstill-irányelv” Lásd Directive 83/189/EEC, laying down a procedure for the provision of information in the field of technical standards and regulations. OJ L 109, 26.4.1983, 8.
54 moRAVCSIK, Andrew: The Choice for Europe. Social Purpose and State Power from Messina to Maastricht. London, 1998, uCL Press, 356.
7.4. A KÖZÖSSÉG áTFOGó REFORMJA: A BELSő PIAC KIÉPÍTÉSE 183 minősített többségi döntések kiterjesztése, illetve a szupranacionális érdekeket képviselő intézmények (Bizottság, Parlament) kompetenciáinak kiterjesztése miatt utasították el elő -ször a britek. Az a zsarolás, amelyet a német–francia tengely alkalmazott – vagyis hogy a briteket kihagyva is előrehalad a többi tagállam –, megnövelte Thatcher kompromisszum -készségét. A francia elnök, Francois Mitterand által a nyolcvanas évek elején alkalmazott katasztrofális gazdasági stratégia következtében európai sikereket keresett. A francia gazda -ságnak egyébként sem volt más választása, mint a modernizáció – helytállni az egyre erő -södő európai és globális versenyben. A németek számára sem a liberalizáció, sem pedig a szerződésmódosítás nem jelentett különösebb problémát: egyedül a gazdasági és pénzügyi uniótól tartottak, de azt – legalábbis egyelőre – sikerült elhalasztani.55
A nemzetközi szakirodalomban jelentős elméleti vita zajlik abban a kérdésben, hogy melyik tényező volt döntő a továbblépés szempontjából. A nemzetek feletti intézmények elsőbbségét állító szakemberek – Neill Nugent,56 George Ross57 és mások – elsősorban az Európai Bizottság munkájában, illetve az őket támogató üzleti érdekekben látták az át -törést. Andrew Moravcsik és a kormányközi iskola képviselői szinte kizárólag a tagállami érdekek szinte véletlenszerű egybeesésében látják a siker legfőbb magyarázatát.58 A mi vé -leményünk szerint egyik sem hozott volna eredményt a másik nélkül: az intézményrendszer korábbi javaslatai valóban a fiókba kerültek a tagállami politikai ellentétek következtében, de a szupranacionális intézmények nélkül szintén elképzelhetetlen lett volna az egységes piac programjának kialakítása és elindítása.
Az egységes piac programjának szimbóluma Jacques Delors bizottsági elnök volt. Ér -dekes módon, amikor 1984 második felében, kinevezése elfogadása után végiglátogatta a tagállami vezetőket, nem az egységes piac programját vezette elő. Sokkal nagyobb szabású tervekkel indult: a gazdasági és pénzügyi unió megvalósítását és a külpolitikai együttmű -ködés erősítését tartotta a legfontosabb feladatnak. Nem tartotta jó ötletnek a kormányközi konferencia összehívását: arra számított, hogy a tagállamok közötti alapvető koncepcioná -lis különbségek miatt elhúzódhat a szerződésmódosítás, és halasztást szenved majd a napi -rendjén levő témák megoldása. Amikor azonban tárgyalásai során nyilvánvalóvá vált, hogy a gazdasági és pénzügyi unió elindítása egyelőre reménytelen, és a kormányközi konferen -ciáról is határoztak a tagállami vezetők, teljes mértékben a reformok mögé állt. A belső piac projektje ugyanakkor számára nem cél, hanem eszköz volt: a GMu bevezetéséhez szüksé -ges első lépés.59
A kormányközi konferencia 1985 szeptemberében kezdődött Brüsszelben tíz tagállam részvételével. Spanyolország és Portugália, mint hamarosan csatlakozó országok, kezdet -ben megfigyelőként vettek részt. A tárgyalások két külön csoportban, több szinten zajlottak.
Az egyik csoport a belső piac kialakításával foglalkozott, a másik pedig az Európai Politi -kai Együttműködéssel, vagyis a külpolitika továbbfejlesztésével. A tárgyalások több szint
-55 I. m. 319–335.
56 NUGENT, Neill: The Leadership Capacity of the European Commission. Journal of European Public Policy, 2,4, 1995, 603–623.
57 RoSS, George: Jacques Delors and European Integration. Cambridge, 1995, Polity Press.
58moRAVCSIK, Andrew: Negotiating the Single European Act: National Interests and Conventional Statecraft in the European Community. International Organization, 45,1, 1991, 19–56.
59 DINAN, Desmond: Europe recast. A history of European Union. Boulder London, Colorado, 2004, Lynne Rienner Publishers, 207.
184 7. 1980-AS ÉVEK: A MEGTORPANó, MAJD ÚJ LENDÜLETRE KAPó INTEGRáCIó
jét a technikai kérdésekkel foglalkozó munkacsoportok, a külügyminisztériumok vezető diplomatái, valamint a külügyminiszterek alkották. Delors és a Bizottság aktív, közvetítő szerepet játszott a tárgyalásokban, holott a kormányközi konferenciákon a Bizottságnak nincs formálisan szerepe. Ahogy a későbbiekben sokszor előfordult, a tárgyalások ered -ményeként megszülető Egységes Európai Okmány (Single European Act, SEA) számos kompromisszumot tartalmazott. A Dooge-jelentés javaslataihoz képest kevesebb lett a mi -nősített többséggel eldönthető kérdések száma, s minden tagállam kapott kicsit a kedvenc
„témájából”: a briteknek a belső piac volt fontos, a görögöknek a strukturális politika, a dánoknak a környezetvédelem. A szerződéshez több jegyzőkönyvet csatoltak – ezek több -sége olyan – csekély jelentőségű – átmeneti halasztásokat tartalmazott egy-egy tagállam számára, amelyek biztosították a szerződés hazai pozitív fogadtatását.60
A szerződés körüli tagállami viták erősségét jelzi, hogy az immár tizenkét tagállam nem is egyszerre írta alá. Kilencen 1986. február közepén Brüsszelben parafálták a szerződést,
60 URWIN, Derek: A közös Európa. Az európai integráció 1945-től napjainkig. Budapest, 1998, Corvina, 221–223.
Jacques Delors 1925-ben Párizs-ban született. Közgazdasági ta-nulmányait követően a Francia Nemzeti Bank, majd a koráb-ban Jean Monnet által vezetett Commissariat général du plan munkatársa volt. Dolgozott a Francia Keresztény Szakszerve-zeti Szövetség kutatóintézetének vezetőjeként. Politikai karrierjét 1969-ben, a gaullista Jacques Chaban-Delmas miniszterelnök tanácsadójaként kezdte. A
Fran-cia SzoFran-cialista Párt keresztény szárnyához 1974-ben csatlakozott. Az első közvetlenül választott Európai Parlament képviselője lett 1979-ben, de ezt a tisztségét 1981-ben francia kormánytaggá válása miatt feladta. ő volt Mitterand gazdasági és pénzügy-minisztere 1981 és 1983 között, majd gazdasági, pénzügy- és költségvetési miniszter 1983–84-ig. Az Európai Bizottság elnöki tisztét 1985 és 1995 között töltötte be. El-nöksége idején fogadták el az Egységes Európai Okmányt, az egységes piac program-ját, a Maastrichti Szerződést és szinte az összes közösségi politikát megreformálták.
1996-ban alapította a Notre Europe nevű, párizsi székhelyű think-tanket, amelynek ma is egyik elnöke. A Római Klub tagja. Lánya, Martine Aubry a Francia Szocialista Párt főtitkára, Lille polgármestere.
Jacques Delors (1925–)
7.4. A KÖZÖSSÉG áTFOGó REFORMJA: A BELSő PIAC KIÉPÍTÉSE 185
három tagállam (Dánia, érdekes módon olaszország61 és Görögország) egy külön ünnepé-lyes rendezvény keretében február végén írta csak alá a dokumentumot.62
A szerződés – melyet a konfliktusok következtében nem is mertek szerződésnek nevezni, így lett inkább „okmány” – legfontosabb célja voltaképpen tehát a Római Szerződés eredeti célkitűzései között is megjelölt közös piac bevezetése volt. A szóhasználat azonban megvál -tozott, a nyolcvanas években egyre több dokumentum az „egységes piac” (Single Market) elnevezést kezdte használni, s erre utalt a szerződésmódosítás címe is.63
Az Egységes Európai Okmány preambulumot, négy fő címet és számos csatolt jegyző -könyvet tartalmazott. A preambulum megfogalmazta a szerződés legfontosabb céljait: a tagállamok közötti együttműködés javítását, mely hosszabb távon az Európai unió kiala -kításához vezethet, a külpolitikai együttműködés közös szabályainak kialakítását, valamint a Közösség gazdasági és szociális helyzetének javítása érdekében a közös politikák ható -körének kiterjesztését.
A szerződés számos intézményi változást rögzített. Mivel a szerződés alapvető célja az egységespiac-program végrehajtásának elősegítése, az ezzel kapcsolatos döntéshozatalban az egyhangúság helyett a minősített többségi szavazást írta elő.64 Ugyanakkor az olyan érzé-keny területeken, mint az adózás, a személyek szabad mozgása, valamint a munkavállalók jogai, megmaradt az egyhangú szavazás követelménye.
A szerződés kodifikálta az egyébként már a hetvenes évek óta működő Európai Tanács intézményét. Sajátos módon azonban – ez a testület politikai szerepéből következett – kom -petenciáit nem rögzítették, és formális jogalkotó hatásköre sincsen.
Az Európai Parlament hatásköre két új döntéshozatali eljárással bővült. Egyrészt, az ún.
hozzájárulási eljárás (assent procedure) keretében a Parlamentnek egyetértési (azaz vétó-) joga van társulási és csatlakozási szerződések megkötése esetén. A szintén új együttmű -ködési eljárás (co-operation procedure) a Parlament és a Tanács szoros együttműködését feltételezi. A Parlament két olvasatban tárgyalhatta ennek keretében a Bizottság előterjesz -téseit, s a Tanáccsal is egyeztethetett. Az eljárás végén azonban a Parlament véleményét a Tanács – amennyiben egyhangúlag dönt – figyelmen kívül hagyhatta. Ezt az eljárást olyan jogalkotás esetében alkalmazták, amelyekben a Tanács minősített többséggel dönt – vagyis alapvetően az egységes piac ügyeiben –, kivéve a környezetvédelmi kérdéseket.65
Az Egységes Európai Okmány tisztázta a Bizottság végrehajtási jogkörét. Eszerint a végrehajtás feladata a Bizottságé, kivéve azokat a területeket, amelyeket a Tanács fenntart magának. A Bíróság tehermentesítése érdekében a szerződés kialakította az Elsőfokú Bíró -ság intézményét (Court of First Instance).
61 Olaszország így demonstrálta tiltakozását az Európai Parlament csekély hatáskörbővítése ellen.
Lásd DINAN, Desmond: Europe recast. A history of European Union. Boulder London, Colorado, 2004, Lynne Rienner Publishers, 214.
62 Ezért az aláírás hivatalos dátuma: 1986. február 28.
63 Single European Act. OJ L 169 of 29.06.1987.
64 A déli bővítés után a minősített többség arányai a következőképpen alakultak: NSZK, Fran-ciaország, Nagy-Britannia, Olaszország 10-10, Spanyolország 8, Belgium, Hollandia, Görögország, Portugália 5-5, Dánia, Írország 3-3, Luxemburg 2. A minősített többség 54 szavazatot igényelt.
65 Az együttműködési eljárást gyakorlatilag felváltotta a Maastrichti Szerződés által bevezetett együttdöntési eljárás. Az együttműködési eljárást a Nizzai Szerződés meg is szüntette.
186 7. 1980-AS ÉVEK: A MEGTORPANó, MAJD ÚJ LENDÜLETRE KAPó INTEGRáCIó
A szakpolitikai területek közül a szerződés alapvető célját az egységes piac kialakítása jelentette, melynek határidejét is meghatározták: 1992. december 31.66 Az egységes piac fogalmát pontosan meghatározta a dokumentum: olyan belső határok nélküli térséget je -lent, amelyen belül garantálják az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlását.
A kormányközi konferencia napirendjén az egységes piac mellett a külpolitikai együtt -működés szerepelt nagy hangsúllyal. Az Európai Politikai Együtt-működés (European Po-litical Co-operation, EPC) intézményesült, de alapvetően kormányközi jelleggel. A doku -mentum leszögezte, hogy a tagállamok a mindannyiukat érintő külpolitikai fejleményekről egymást tájékoztatják. Közös állásfoglalások és közös akciók kialakítása is lehetséges.
A feladatért elsősorban az elnökségi feladatokat ellátó ország felelős, de együtt kell mű -ködnie (fully associated) a Bizottsággal és a Parlamenttel. Az EPC önálló titkárságát is felállították, s az együttműködés szintjeit részletesen szabályozták.
A szolidaritás jegyében – mely kifejezés egyszer szerepel az Egységes Európai Okmány preambulumában, de Jacques Delors programjának alapvető eleme volt – új kifejezés jelent meg a közösség szótárában: a gazdasági és szociális kohézió. Erre tekintettel került bele a szerződésbe – a gazdasági verseny vesztesei, valamint a kevésbé fejlett tagállamok kom -penzációja érdekében – a közösségi strukturális politika. Ennek eszközeiként a szerződés megnevezi a közös mezőgazdasági alapot (Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap, EMOGA), valamint az Európai Regionális Fejlesztési Alapot (ERFA).
A szociálpolitika, bár röviden már a Római Szerződés is tartalmazta, új elemekkel bővült az Egységes Európai Okmányban. A munkavállalók egészségvédelmét és biztonságát figye -lembe véve együttműködési eljárás keretében biztosította a közösségi jogalkotást, valamint felhatalmazta a Bizottságot arra, hogy a munkavállalók és a munkaadók európai szerveze -teivel párbeszédet kezdeményezzen. A szociális ügyekben ezek a rendelkezések nem jelen -tettek áttörést: a britek ugyanis keményen ellenálltak a közösségi szociális szerepvállalás további bővítésének.
A szakpolitikákat illetően a szerződés korábbi, már elkezdett együttműködési területeket is rögzített, ezek közül legfontosabb a tudományos és technológiai együttműködés (lásd a korábban említett közösségi programokat), valamint a környezetvédelem.
Nagy csata zajlott a tárgyalások során a gazdasági és pénzügyi unió ügyében. Thatcher keményen ellenállt, Mitterand és Delors – Mitterand volt minisztere – erőltették a téma be -illesztését a szerződésbe. A kompromisszum abban állt, hogy végül egyetlen rövid utalás került a szövegbe, amely hangsúlyozza a GMu fontosságát a Közösség további fejlődésé -nek szempontjából. Thatcher ebbe belement, arra gondolva, hogy egy ilyen kezdeménye -zést egyszerűen megvétóz majd.67
Az Egységes Európai Okmány ratifikációjának határidejét 1987 januárjában jelölték meg. Abban a két tagállamban jelentett gondot a dokumentum megerősítése – ahol a későb -biekben is ilyen problémákkal küzdöttek: Dániában és Írországban. Dániában a kisebbségi kormány képtelen volt biztosítani a stabil parlamenti többséget a ratifikációhoz, így nép -szavazást írtak ki. Az 1986 februárjában tartott népszavazáson a résztvevők 56%-a vok
-66 A programot röviden többnyire Európa 1992 programként emlegették.
67 DINAN, Desmond: Europe recast. A history of European Union. Boulder London, Colorado, 2004, Lynne Rienner Publishers, 213.
7.4. A KÖZÖSSÉG áTFOGó REFORMJA: A BELSő PIAC KIÉPÍTÉSE 187 solt igennel. A ratifikáció határidejét az írek
miatt nem tudták tartani: egy bírósági kereset ügyében meghozott ítélet szerint ugyanis az ír szuverenitás védelme érdekében csak népsza -vazás keretében lehet a szerződést ratifikál -ni.68 A résztvevők 70%-a igennel szavazott, az Egységes Európai Okmány 1987. július 1-jén hatályba léphetett. A későbbiekben, amint azt az elkövetkező fejezetek bemutatják, a ratifi -kációkkal sokkal több probléma akad majd.
Az egységes piac programjának másik kulcseleme természetesen maga az intézke-déscsomag volt, melyet a Bizottság a „Fehér könyv a belső piac megvalósításáról” című dokumentumban foglalt össze.69 A dokumen-tum összeállításáért és az intézkedések gya -korlatba történő átültetéséért a brit főbiztos, Lord Arthur Cockfield volt felelős. Margaret Thatcher volt kereskedelmi miniszterét azzal a misszióval küldte Brüsszelbe, hogy tegyen meg mindent az egységes belső piac kialakí -tásáért, valamint akadályozzon meg minden
olyan kezdeményezést, amely ezen túlmutat. Mivel az előző feladatot Lord Cockfield telje -sítette, a másodikat viszont nem, 1989-ben Thatcher nem jelölte újra a pozícióra.70
Delors és Cockfield jól kiegészítették egymást. Cockfield előző tevékenységi körének megfelelően – a Boots-hálózat elnöki tisztét is betöltötte korábban – kiváló kapcsolatai voltak az üzleti világgal. Delors ugyanakkor szocialista politikusként és volt szakszervezeti munkatársként kiválóan értett a szakszervezetek nyelvén.
A Fehér Könyv abból indult ki, hogy az egységes belső piac kialakításának érdekében milyen akadályokat kell felszámolni az Európai Közösségben 1992-ig. Három kategóriát állított fel: a fizikai, a technikai és a pénzügyi akadályok csoportját. Ezek között – a politikai viták megelőzése érdekében – nem alakított ki preferencia-sorrendet.
A fizikai akadályok között elsősorban a határellenőrzések megszüntetése szerepelt, s ez
A fizikai akadályok között elsősorban a határellenőrzések megszüntetése szerepelt, s ez