a Római Szerződések
6. Az útkeresés évei – 1969–1979
6.1. A hágai csúcstalálkozó, 1969
1969 júliusában az újonnan megválasztott francia elnök, Georges Pompidou javaslatot tett a hat tagállam csúcstalálkozójának év végi összehívására azzal a céllal, hogy megtárgyalják a bővítés és mélyítés ügyeit. Pompidou annak ellenére, hogy ő is a francia szuverenitás mindenek felett történő védelmezésének az alapállásából indult ki, szerette volna, ha ezzel a csúcstalálkozóval egy új korszakot nyit az európai integráció számára, amely segíthet túllépni a hatvanas évek utolsó harmadától jellemző euroszkepticizmuson, és újra mozgósí -tani tudja az EK-t az integráció továbbfejlődésének irányába. Német partnere, Willy Brandt hasonló jelentőséget tulajdonított a csúcstalálkozónak, és biztosította a francia elnököt az NSZK együttműködéséről. A kancellár ekkor ugyanis az NSZK újdonsült külpolitikájának, az ún. Ostpolitiknak3 a megvalósításával volt elfoglalva, amelyhez szüksége volt a többi EK tagállam támogatására is. Annak ellenére, hogy Brandt és Pompidou jól tudtak együttmű -ködni, a francia elnök és a német kancellár nem voltak mindig egy hullámhosszon. „Brand szocialista volt, Pompidou konzervatív. Brandt mérsékelten szupranacionalistának mond -ható, míg Pompidou a kormányköziséget preferálta. Míg a francia elnök inkább technok -ratának nevezhető, addig német kollégája igazi politikus volt. Pompidou az egyszerű szár -mazása ellenére magasan képzett és elvont gondolkodó volt, míg Brandt éppen az egyszerű származása miatt mindig két lábbal a földön állt.”4
1969 decemberében Hágában találkoztak a hatok tagállamainak állam- és kormányfői, hogy az integráció jövőjét meghatározó kérdésekben döntsenek. A De Gaulle személyétől megszabadult EK döntéshozói nagy várakozásokkal tekintettek a találkozó elébe. A várako -zásokat csak erősítette, hogy tovább akartak lépni az eddig elért vívmányokon, de a további lépések megtételéhez már nem találtak konkrét támpontokat a szerződések szövegeiben.5 A Hágába érkező állam- és kormányfők az integráció jövőjéről jöttek dönteni. Willy Brandt
3 Az Ostpolitik Willy Brandt külpolitikája, amely az NDK-val, illetve Szovjetunióval történő kap-csolatok normalizálására irányult a hetvenes évek elején. Lásd FISCHER Ferenc: A kétpólusú világ, 1945–1989, Tankönyv és atlasz. Budapest–Pécs, 2005, Dialóg Campus Kiadó, 260–262. [d2].
4 DINAN, Desmond: Europe recast. A history of European Union. Boulder London, Colorado, 2004, Lynne Rienner Publishers, 127.
5 mcALLISTER, Richard: From EC to EU. An Historical and Political Survey. London–New york, 1997, Routledge, 61.
6.1. A HáGAI CSÚCSTALáLKOZó, 1969 141
nyitóbeszéde is ezt a történelmi pillanatot hangsúlyozta. A német kancellár az európai egy-ség megvalósítása terén jelentős előrelépéseket várt a hágai csúcstól.
A döntési területeket három csoportba bontották: a befejezés, a mélyítés és a bővítés.6 A befejezés, a közös piac bevezetése átmeneti periódusának a lezárását és az EK
finanszí-6 DINAN, Desmond: Europe recast. A history of European Union. Boulder London, Colorado, 2004, Lynne Rienner Publishers, 130.
Európa egységéért demonstrálók a Hágai Csúcstalálkozó alatt, 1969
Willy Brandt német kancellár nyilatkozata a Hágai Csúcstalálkozó megnyitóján, 1969. december 1.
„Ha minden rendben lenne Európával, akkor nem találkoznánk ma. Ha a Közösség képes volna egyetlen hangon szólni, akkor a legfontosabb témánk a külpolitika lenne:
Európa békés egységének a kérdése, Kelet-Európa országaival történő tárgyalások és érdekeink a közel-keleti konfliktus vonatkozásában. Ehelyett a sikere vagy a kudarca ennek a konferenciának aszerint lesz meghatározva, hogy a Közösség csónakját vis-sza tudjuk-e terelni hajózható vizekre. Amíg szűkebb területekre koncentrálunk, nem hanyagolhatjuk el azokat a döntéseket, melyek ahhoz kellenek, hogy európai állam-polgártársaink megértsék, hogy Európa nem csupán a piaci szabályozások ügye, és a fiatalok lássák, hogy Európa több a részben sötét, részben dicső múltra emlékezésnél.”
Bulletin of the European Communities, February 1970, No. 2, 35–36. Idézi European Navigator;
www.ena.lu
rozásában a saját források bevezetését jelentet -te. A tagállamok kijelentették, hogy a vámunió a tervezettnél korábban létrejött, és a KAP is működik. A közös piac megvalósítása azonban számos olyan területen igényelt volna még előrelépést, mint a tagállamok közötti fizikai, technikai és fiskális akadályok felszámolá -sa. Bár a tagállamok tisztában voltak az előt -tük álló feladatokkal, konkrét javaslatok ezek megszüntetésére ekkor még nem születtek.7
A saját források bevezetése az EK finanszí -rozásában viszont olyan terület volt, melyben a tagállamok vezetőinek sikerült megegyezni -ük. Ez volt az a terület, melyet már az 1965-ös intézményi válságot kirobbantó Halls -tein–Mansholt-bizottság javaslatcsomagja is tartalmazott, de a franciák akkori ellenállása miatt nem valósulhatott meg. Hágában, immár Georges Pompidou-val Franciaország élén, előrelépés történt a közösségi költségvetés függetlenebbé válásának a területén. Az ipari termékekre kivetett vámokból és a mezőgazdasági importlefölözésekből származó bevéte -lek mellett a Tanács 1969. év végi döntése értelmében a hozzáadottérték-adóból8 származó bevétel is megjelent a közösségi büdzsé forrásoldalán. A hatok ennek értékéről is megálla -podtak: a hozzáadottérték-adójuk egy százalékáig járulnak hozzá a közösségi költségvetés -hez. Egy 1970-es tanácsi döntés szerint a kiadási oldal összetételéről történő döntést az EK két intézményére, a Parlamentre és a Tanácsra ruházták, előbbi kevesebb, utóbbi nagyobb hatáskörét meghatározva.
A hágai csúcstalálkozó második döntési területe a mélyítés már olyan új politikákra vo -natkozott, mint a gazdasági és monetáris unió, technológiai és energiapolitikai együttműkö -dés, közlekedéspolitika és a külpolitikai együttműködés.
A világgazdaságban kibontakozó recesszió, a tagállami és világszinten is jellemző pénz -ügyi instabilitás, és a Bretton Woods-i rendszer hamarosan bekövetkező összeomlása már 1969-ben a monetáris ügyek európai szabályozása felé irányították a hatok figyelmét.9 A há-gai csúcson döntés születetett a gazdasági és monetáris unió (GMu) létrehozásáról. A Ta -nács Pierre Werner luxemburgi miniszterelnököt és pénzügyminisztert azzal bízta meg, hogy dolgozza ki a monetáris integráció megvalósításának a tervét.
7 Majd az 1980-as években történik ezen a területen előrelépés az egységes piac programjának a meghirdetésével.
8 magyarországon ez az áfa (általános forgalmi adó).
9 Az EK-ban a hatvanas évek végétől kibontakozó pénzügyi instabilitás azonban nem egyformán érintette a gyenge és erős valutájú országokat, amely a GMu létrehozásában is ellentétes érdekeket eredményezett. 1968-ban Franciaország például jelentős inflációs nyomás alatt volt, melynek követ-keztében 1969 nyarán leértékelték a frankot. Az NSZK-ban ezzel egy időben a német márka felérté-kelése történt meg.
Willy Brandt