HORNYÁK JÁNOS

gépész, gépészkovács (1874. október 25.- 19??) Az elbeszélések szerint egy nagyon makacs, ön-tudatos, büszke ember volt, aki nagyon jól értette a szakmáját. Se a családon belül a mindennapok küz-delmében, a munkájába nem engedett egy csöppnyi beleszólást se. Határozott ember volt magánéletében és a szakmájában is. Ismerték és szerették de azért tartottak t le.

Történt pedig, hogy a bucsai Mari-majorban lév g zgép és a hozzá tartozó csépl gép elromlott. Ja-vítását az akkori gépész nem tudta megoldani, ezért felkeresték a Karcagon él Hornyák Jánost. Felkér-ték a gép javítására és felajánlották neki a helyben lakás lehet ségét is egész családjával.

A megkereséskor Hornyák Jánosnak egy kikötése volt - az anyagi és egyéb egyezségek mellett , melyhez ragaszkodott: munkájába, a szakmai dol-gaiba soha, senki ne szóljon bele, még az uradalom vezet i (kasznár, intéz stb.) se. mindig alaposan és pontosan el fogja végezni a feladatát, de a szak-májába beleszólást soha nem fog engedni.

Egysze-r en nem tudta elviselni, hogy neki valaki diEgysze-rigáljon.

Bizonyos szempontból ez érthet is, hiszen abban az id ben ilyen képzettséggel kevés ember rendelke-zett. Ugyanakkor ismert az az emberi magatartás-forma, mely szerint mindenki mindenhez ért és ezért szeretne hangot adni elképzelésének, amely nem biztos, hogy alapos szakmai felkészültségr l árulko-dik. Az össze-vissza beszélésb l és a sokféle tanácsadás -ból sok fura dolog keletkezhet. Éppen a bajok elkerülése végett volt határozott álláspontja.

nagyon jól ismerte a szakmáját, ismerte a gépeket, berendezéseket, melyeken dolgozott, így nem szorult más tanácsára s t, egyenesen sért nek vette azt.

Meg kell mondani, joggal, hiszen egy jó szakember nem szorul arra, hogy olyanoktól fogadjon el taná-csot még ha jóindulatúak is, akik szakmai tudás-ban nagyon távol állnak t le.

Bár a feltétel, mellyel a munkavállalást nyélbe ütötték meglehet sen furcsa volt, az uradalom mindenbe beleegyezett, hiszen hallották már régebb-r l, másoktól különös viselkedését, de jó szakmai hírét is. Végül a Hornyák család átköltözött Rakon-cás pusztára. (Legalábbis a leszármazottak ezt állít-ják, bár több adat is a Mari-major mellett szól.)

Munkájával nyilván meg voltak elégedve, hiszen sokáig élt itt családjával. Gyermekei közül kett is itt született. Az uradalomban nemcsak lakást, de a megél-hetéshez szükséges dolgokat is kaptak. A tanyán él embernek létfontosságú a háziállat, így k is kaptak tehenet, disznót, baromfikat s az ezek ellátásához szükséges takarmány termesztéséhez egy darabka föl-det Élték a vidéki élet mindennapjait. Dolgoztak, ta-nultak, gyarapodtak. Gyerekeik is itt születtek már:

Hornyák Dezs 1906. június 8-án du. 4 órakor (rk.)¹ Hornyák Irén 1907. szept. 26. 1908. febr. 22.

Hornyák Margit 1909. ápr. 9 Hornyák Ilona 1911. aug. 31.

Hornyák Erzsébet 1913. március 11.

Mária nev kilenc éves (szül.: 1903. nov. 30.) kisleányuk beleesett a kútba és itt, a bucsai temet -ben lett eltemetve (1912. március 16.)

A bucsai majorban (Rakonczás) felnevelked Böske (Erzsébet) ugyanúgy élte a vidék élet min-dennapjait, mint a környezetében lév többi lány.

Neveltetése és életmódja csak annyiban különbözött, hogy egy kicsivel jobb módban élt, mint az itteni parasztemberek gyermekei, hiszen édesapja foglal-kozása, állása jövedelmez bb volt, mint az egysze-r bb embeegysze-reké.

1 Harmadik gyerekként.

Hornyák János gépész és csapata

A gépen ül H. János, mellette a keréknek támaszkodik Gazics Edvard géplakatos H. János barátja, a gé-pen fenn áll az ifjú H. János, egyenruhában Asztalos Pál karcagi városi rend r, a gép mögötti személy

ismeretlen, vödörrel a kezében pedig H. Dezs

A g zgép csak rend ri felügyelettel hajthatott végig a városon. biztosította az útvonalat és ügyelt arra, hogy nehogy valakit el-gázoljon. Ha belegondolunk abba, hogy ezek a g zzel hajtott nehéz szerkezetek legfeljebb 20 km/h sebességgel "száguldottak",

akkor egy mai ember számára egyáltalán nem érthet ez az óvatosság.

Mint a többi bucsai ember, k is Karcagra jártak be vásárolni. Egy alkalommal t küldték be a város-ba, hogy vásároljon be néhány dolgot a háztartásba.

Nyilván kisebb dolgokról volt szó f szerekr l, apróságokról. De mivel már nagyobbacska volt, így rá merték bízni ezt a feladatot. Már többször volt gyalogosan Karcagon (13 km), így most se esett ez nehezére. A bevásárlást elvégezte, de még ráadás-ként vásárolt egy nagy dinnyét is. Ezzel szeretett volna kedveskedni a családnak. Igen ám, de mindezt haza is kellett cipelni Bucsára és ráadásul gyalogo-san. Szegény kislány hol egyik, hol másik kezébe vette a nehéz terhet, úgy bandukolt hazafelé. Néha-néha leült egy útszéli fa árnyékába megpihenni, majd újra elindult a haza felé vezet úton.

Szerencséje volt, hiszen még nagyon messze volt a falu, amikor arra jött egy szekér. A kocsis jószív volt. Megsajnálta az út szélén cipeked kislányt, s felvette a szekérre. Így már könnyebb volt az út hátralév része.

Ebb l is látni, mennyire segít készek voltak ak-koriban az emberek.

Iskoláit itt végezte el Bucsán. Itt cseperedett fel, itt élte legszebb lánykorát. Az itteni lányokkal járt iskolába, templomba s természetesen velük sétálga-tott hétvégeken a Bucsai Korzón , éppen úgy, mint a többiek. Fiútestvérei óvták, szülei büszkék voltak rá.

Mint minden kistelepülésen, itt is összefogott a fiatalság és kisebb összejöveteleket szerveztek, f leg a téli id szakban, amikor kevesebb volt a mezei munka, bár a fiatalság mindenkor kész volt egy kis vidámságra, egy kis táncra, egy kis szórakozásra.

Összefogtak, s kisebb el adásokat szerveztek, vagy csak éppen zenére, énekszóra mulattak, tán-coltak. Visszaemlékezéseiben sokszor emlegette lányának Emmának , hogy nagyon szép volt itt minden abban az id ben. A fiatalság másképpen viszonyult egymáshoz. Másként éltek, másként szó-rakoztak boldogok voltak. A régi id kre vissza-emlékezve mindig kihangsúlyozta, hogy itt Bucsán Rakoncáson szerettek a legjobban lakni. Ez az id szak volt a legszebb, nemcsak az , de az egész család életében is.

A gyerekek szempontjából ez érthet is, hiszen itt élték át ifjúságuk legszebb napjait. Itt cseperedtek fel, itt tanultak, itt kamaszodtak, s talán itt élték át els szerelmüket is.

A szül k szempontjából is egy biztos pont volt az itteni élet, hiszen a gazdaság biztosította a megélhe-téshez a körülményeket, a családf t megbecsült szakemberként tisztelték az uradalomban.

Hosszúhajú szép Hornyák Böske

Környezetében csak úgy emlegették, mint a Hosszúhajú szép Hornyák Böske. Mint a fényképen is látható, a jelz valóban illik rá, hiszen szépségét még jobban kihangsúlyozza hosszú, sötétbarna haja.

Nyilván a legények is jobban odafigyeltek rá, s pró-bálták meghódítani. Akik nem ismerték, parókának vélték ezt a szép hajzuhatagot. Mesélt is róla egy kis történetet. Egy alkalommal, amikor a karcagi kor-zón sétált a barátn ivel, az utánuk settenked fiúk egyike le akarta leplezni, mivel azt hitte álhajat vi-sel. Hozzálépve egy er teljes rántással le akarta tépni az általa parókának vélt hajzuhatagot. Termé-szetesen ez nem sikerült, de a Hosszúhajú szép Hornyák Böske még sokáig érezte a brutális táma-dásnak a következményét, hiszen a hajának meg-rántásával nagy fájdalmat okoztak neki. Ett l kezdve még jobban óvta legendásan szép hajkoronáját.

Mari tanyára címzett boríték

Hornyák Böske nevéhez f z dik egy olyan do-kumentum, mely bizonyítja, hogy az ún. társadalmi élet -b l a Bucsán él k se voltak elzárva. 2004-ben bekövetkezett haláláig meg rzött több értékes papírt, melyek közül nagyon érdekes az a báli meghívó, mely éppen egy Karcagon tartandó farsangi rendez-vényre invitálja a címzettet. Ez is bizonyítja, hogy innen Bucsáról s r n jártak el a fiatalok a közeli városokba kulturális rendezvényekre.

A meghívó els oldala

A Karcagon feladott és éppen ide is szóló meghí-vó a Bucsa telephez tartozó Mari-tanyán él Hornyák Erzsike úrn nek lett címezve. Nyilván más alkalommal is bejártak az itteni fiatalok Karcagra bálokra, rendezvényekre, színházi el adásokra. A kulturális élett l nem zárkózott el s nem is volt el-zárva a bucsai lakosság. Bármennyire is nehéz volt a mindennapi munkájuk, egyszer-egyszer azért k is igényelték a kultúra néhány formáját.

Abban id ben egy báli esemény is jelent s volt, hiszen itt találkozhatott az ifjúság egymással, itt szöv dhettek barátságok, szerelmek. Lehet ség volt arra is, hogy üzleti, vagy munkakapcsolatok is lét-rejöjjenek. Itt tudhattak meg olyan híreket, mely a nagyvilágban történt és az akkor még ritkaság-számba men hírújságok helyett az országot-világot járt emberekt l értesüljenek az ott történt sok-sok eseményr l. Természetesen a kisebb pátriában

tör-tént pletykák is itt terjedtek el s kaptak szabad fo-lyást a fiatalokat kísér asszonyságok száján. De hát ilyen volt az akkori élet. A nagyobb társadalmi ese-ményeken találkozhattak a rokonok, ismer sök s nyilván ebb l az alkalomból ki is cserélték informá-cióikat szomszédokról, családjukról és a világról.

A meghívó bels oldalai

A fiúk az édesapa mellett dolgoztak. Eleinte mint vízhordók, akik a csépl gép mellett dolgozókat látták el frissít vel. Amint felcseperedtek, máris közelebb kerülhettek a masinához. Eleinte csak a gép javításakor, az alkatrészek tisztítása volt a feladatuk, kés bb már m ködés közben is segédkez-hettek. Jó el készít volt ez számukra, hogy a szak-mát alaposan megismerhessék. A gép m ködési elvét, karbantartását, üzemeltetését jó mestert l ta-nulták édesapjuktól. De a szakirányú végzettség-hez iskola kellett. Ezt az akadályt is sikeresen vették.

Kiváló szakemberekké váltak. Munkájukkal, tevé-kenységükkel soha nem hoztak szégyent szül falu-jukra: Bucsára.

A lányok a háztartásban segédkeztek. Itt készül-tek fel kés bbi életükre, hiszen akkoriban a közép-osztály n tagjai nem mentek kapálni, földet m vel-ni. Esetleg a nagyúri családoknál vezettek háztartást, vagy voltak a nagyságos asszonyok társalkodón i, úri cselédei ami bizony kiváltságos helyzetnek számított.

A Rakoncáson él Hosszúhajú szép Hornyák Böske azonban csak a saját háztartásukban

segédke-zett. Itt tanulta meg a háziasszonyok mindennapi teend it. Édesanyja volt a tanítója, a felkészít je és példaképe. Az útmutatásai segítették élete végéig.

Kemény ember volt Hornyák János gépész. Jó szakember, alapos és precíz. Komótosan végezte a munkáját, s emberségesen bánt a mellé beosztott segít kkel. Mint már az elején is említettem, nagyon kényes volt arra, hogy a munkájába ne szóljon bele senki. Még a munkaadója se. Ezt mindenki tisztelet-ben is tartotta sok-sok éven keresztül. Egyszer azon-ban valaki nagyon megsérthette. Bizonyára nem egy cseléd, vagy egy földmunkás. A számtartó, vagy az intéz lehetett az, akivel olyan konfliktusba kevere-dett, hogy azonnal összepakolta a családját és tovább állt.