A családi vállalkozás fogalom meghatározása a hazai és nemzetközi

Annak ellenére, hogy mára már elfogadott tényként kezelik, miszerint helytelen a családi vállalkozásokat a kisvállalkozásokkal azonosítani (Konczosné Szombathelyi, 2014), mégsem született ez idáig egységes definíció a családi vállalkozásokra, tehát országonként más és más a pontos meghatározásuk (Reisinger, 2013). A kétezres évek elején az Európai Unióban végzett családi vállalkozás kutatás során 90 különböző definíciót azonosítottak, amelyek többsége a család tulajdonjogára, valamint a vállalkozásirányításban betöltött szerepére koncentrált (Mandl, 2008), ugyanakkor némelyek további feltételként adaptálták a család döntéshozatalban betöltött szerepét, a családtagok munkavállalóként való megjelenését, valamint a vállalkozás generációk közötti átadásának szándékát (Kotey, 2005). A teljesség igénye nélkül bemutatunk két példát a nemzetközi gyakorlatból. Wimmer és szerzőtársai a család meghatározó szerepére alapozva olyan vállalatokként definiálták a családi vállalkozásokat, amelyekben egy család, vagy egy családi csoport döntő befolyással rendelkezik a vállalkozás fejlődésére nézve (Wimmer et al., 2004). Leach ezzel szemben nem azonosított ennyire merev feltételrendszert, így besorolása szerint minden olyan céget családi vállalkozásnak tekinthetünk, amelyeket egy család és annak kapcsolatai befolyásolnak, valamint a család önmagára vállalkozásként tekint (Leach, 2009).

A kialakult definíciós káosz számos kutatót a meghatározások szisztematizálására késztetett az ezredforduló első évtizedében. Poutziouris 2001-es munkájában zárt és nyílt definíciókat különböztetett meg. Míg az előbbiek szigorú feltételrendszer mentén azonosították a családi vállalkozásokat, addig a nyílt definíciók leginkább a családi vállalkozássá válás szándékát, valamint azt nézték, a tulajdonosok alapvetően annak tekintik-e vállalkozásukat (Csákné Filep, 2012). Néhány évvel később Anderson és szerzőtársai egy jóval szofisztikáltabb modellt

133

alkottak a számos definíció rendszerezésére. Tág értelmezésük szerint azt a vállalkozást tekintették családinak, amelyben a család tulajdonosként érdekelt, a cég irányítását ugyanakkor egy menedzser végzi. Ezekben a cégekben ugyanazon család több tagja részt vesz többségi tulajdonosként vagy fő vezetőként, akár egyidejűleg, akár egymást követően (Anderson et al., 2005).

A körök szűkülésével (24. ábra) jutunk el az egyre több kritériumot tartalmazó definíciók halmazához. A legtágabb, úgynevezett „Család kinn” típusú vállalkozások csoportjába azok a cégek tartoznak, amelyek minden családi részvételt elutasítanak, míg a „Család zsonglőr”

kategória esetében is csupán informális szinten jelenik meg a család. A kör közepe felé haladva a további három szint már egyértelműen számol a családtagok vállalkozásban betöltött aktív szerepével: a „Széleskörű definíció” azokat a meghatározásokat öleli fel, amelyekben a család stratégiai kontrollt gyakorol és aktív részvételt lát el a cég életében, a „Közbülső definíciónál”

már megjelenik a családon belüli utódlás szándéka, míg a legszűkebb tartomány – „Szigorú definíció” – a többgenerációs jelenléttel kalkulál. Ez utóbbi három kategória a „Család benn”

részét képezi (Anderson et al., 2005).

24. ábra: Kiterjesztett Bull eye’s-modell

Forrás: Anderson et al., 2005, 138. oldal in: Csákné Filep, 2012, 9. oldal

A helyzetet végül uniós szinten próbálták megoldani azáltal, hogy az Európai Unió kkv-politikájában a következő meghatározást fogalmazták meg. Méretük szerint családi vállalkozásnak tekinthető az egyéni vállalkozástól kezdve a nagy nemzetközi vállalat is,

134

amennyiben a döntési jogok többsége azon természetes személyek kezében van, akik a vállalatot alapították, vagy akik a vállalat eredeti tőkéjét megvásárolták, vagy az ő házastársaik, szüleik, gyermekeik, illetve azok közvetlen örökösei. A döntési jog többségét közvetve vagy közvetlen módon gyakorolják, továbbá a család, vagy a rokonság minimum egy tagja formálisan is részt vesz a vállalat vezetésében. A már tőzsdére lépett családi vállalkozások esetében alapfeltétel, hogy a vállalatot alapító vagy megvásárló személy, vagy annak családja, illetve utódai a határozathozatali jogok legalább 25%-a felett rendelkezzenek az eredeti tőke feletti rendelkezésük alapján (Európai Bizottság, 2009).

Magyarországon a családi vállalkozások formálisan az 1989–90-es politikai és gazdasági rendszerváltást követően jöttek létre, ám informálisan az átöröklődő hagyományoknak köszönhetően már több évtizede formálódtak. Szintén a megalakulásukat támogatták azok az 1968-as gazdasági reformok, amelyek nyomán a megerősödő kisvállalkozói aktivitás a kilencvenes években az úgynevezett vállalkozói boom jelenségét eredményezte. Az új korszakban létrejött családi vállalkozások olyan tradicionális gazdálkodási kultúrát ápolnak, amely a hosszú távú gondolkodáson, a kitartáson, a takarékos menedzsmenten és egy meghatározott réspiac keresésén alapul (Drótos, Wieszt, 2019).

A hazai szakirodalomban is a nemzetközivel közel azonos helyzetről számolhatunk be az ezredforduló tájékán. A számos definíció nem adott egységes fogalom-meghatározást – csakúgy, mint külföldön, hazánkban is a család tulajdonjogát és a vállalatirányításban való részvételét helyezték a középpontba (Bogdány et al., 2019). Bár a családi vállalkozások sokféle típusa megtalálható Magyarországon, így a több ezer fős, nemzetközi jelenlétű nagyvállalati forma is (Drótos, Wieszt, 2019), a meghatározások gyakran mégis csak a néhány alkalmazottal működő mikro- és kisvállalkozások szintjén tekintettek rájuk (Bogdány et al., 2019).

Mivel Magyarországon a családi vállalkozások jelentősége és jellegzetességei is eltérnek a világ más pontján, leginkább Nyugat-Európában vagy Észak-Amerikában működő társaikétól (Drótos, Wieszt, 2019), ezért fontos külön, hazai szinten megvizsgálnunk a szegmens szereplőit, és az őket illető – olykor szigorúbb, olykor éppen, hogy megengedőbb – definíciókat.

Laczkó szerint „a családi vállalkozások a család megtakarításaiból, a családtagok munkatapasztalatait, szakértelmét felhasználva, a családtagoknak a napi munkában való meghatározó közreműködésével működnek. A stratégiai döntéseket a család hozza. Mivel a döntés generációk sorsát érinti, jövőképük általában pozitív, bizakodóbb, terveik hosszabb időszakot ölelnek fel, mint a nem családi vállalkozásoké” (Laczkó, 1997, 9. oldal).

Az utóbbi évek kutatási gyakorlata az alábbi meghatározásokat eredményezte. Drótos és Wieszt 2019-es munkái során családi vállalkozásnak tekintett minden olyan vállalkozást, amelyben

 aktív családi kontroll figyelhető meg,

 a család kezében legalább 50%-os családi tulajdoni hányad van,

 legalább két családtag dolgozik a cégben,

 legalább két generációt már bevontak a cég működtetésébe,

 családon belüli utódlásban gondolkoznak, azaz hosszú távú családi tulajdonlási szándékot mutatnak (Drótos, Wieszt, 2019).

135

Megfigyelhetjük, hogy a definíció – még ha formálisan mérettől függetlenül határozza is meg a csoportba tartozás feltételeit – értelmében a nagy családi vállalkozások jobban illeszkednek a tradicionális, sztereotipikus családi vállalkozási képhez. Drótos 2020-as kutatásában már egy kevésbé formális stílusban ragadta meg a családi vállalkozás mibenlétét. Elképzelése szerint a családi vállalkozásokban

 a család meghatározó tulajdonnal bír,

 az alapítón kívül legalább egy családtag még közreműködik,

 tervezik a tulajdon átörökítését,

 családi vállalatnak tekintik magukat (Drótos, 2020).

A definíciók sorát mind aktuális, mind korábbra visszanyúló kutatások eredményeivel folytathatnánk, hiszen a paletta látszólag végtelen; a kutatók ugyanis mindig az általuk végzett kutatással összhangban pontosan meghatározzák, ők az adott kontextusban mely jellemzőkkel bíró vállalkozásokat tekintik családi vállalkozásnak (Csákné Filep, 2012). Ugyanakkor, Csákné Filep Judit már 2012-ben lefolytatott reprezentatív kutatása tükrében is megfogalmazta, hogy a családi vállalkozás kutatás területét sokkal inkább segíti a kutatók fenti hozzáállása, és „talán nem is szükséges, a családi vállalkozás kutatás tekintetében, általánosan elfogadott családi vállalkozás definíció megfogalmazására törekedni.” (Csákné, 2012, 10. oldal).

Meglátásunk szerint azonban – még ha kutatások esetében szükségtelennek is tűnik – a családi vállalkozásokat támogató, és helyzetüket, működésüket megsegítő állami intézkedések csak akkor lehetnek hatékonyak és eredményesek, ha a sajátosságaikat figyelembe véve, és azokat tételesen megkülönböztetve egy minden szereplő által elfogadott, egységes definíciót alkotunk.

Ennek következtében az irányukban tett szakpolitikai lépések is mérhetővé, követhetővé és ellenőrizhetővé válnának, lévén egyértelműen lehatárolható lenne a családi vállalkozások csoportja a hazai egyéni és társas vállalkozások sokaságában.

A fentiek alapján a következő fejezetben tételesen végigvesszük azokat a sajátosságokat, egyedi jellemzőket, amelyek markáns különbségként azonosíthatók a kkv szektor szereplőihez, illetve a nem családi tulajdonú nagyvállalatokhoz képest.