Urunk színeváltozása

Az ószövetségi olvasmány Dániel próféta könyvéből származik. Ez az írás, amelynek szerző-ségét a hagyomány a Kr. e. 6. században élő és Babilonban tevékenykedő Dániel prófétának tulajdonítja, a Kr. e. 2. században nyerte el végső formáját. Az idézett részletben a próféta az apokaliptikus (a rejtett valóságokat feltáró) látomás irodalmi műfajában egy titokzatos lénynek, az emberhez hasonló, mégis égi természetű Emberfiának eljöveteléről beszél. • Az 1. század harmadik harmadában keletkezett Máté-evangéliumnak az Emberfiát a történeti Jézussal azonosító részlete ugyancsak apokaliptikus látomás. Annak állít emléket, hogy Jézus tanítványai már Mesterük földi életében is tapasztalatot szereztek arról: ő törékeny emberi mivolta ellenére is a dicsőséges mennyei világba tartozik.

Urunk színeváltozásának ünnepe a bibliai szemelvények tükrében a) Apokaliptikus látomás az Emberfiáról (Dán 7,9–10.13–14)

7 ⁹ Néztem, és egyszer csak trónokat állítottak fel, s egy Ősöreg leült; a ruházata fehér volt, mint a hó, és fején a haj olyan, mint a tiszta gyapjú; trónja lángoló tűz, kerekei égő tűz. ¹⁰ Tüzes és sebes folyó jött ki színe előtt; ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezer-szer százezren hódoltak neki; a bíróság leült és a könyveket felnyitották. […] ¹³ Majd azt láttam az

éjszakai látomásban, hogy íme, az ég felhőiben valaki jött, aki olyan volt, mint az Emberfia, s amikor az Ősöregig eljutott, az ő színe elé vitték, ¹⁴ és ő hatal-mat, méltóságot és országot adott neki, hogy minden nép, törzs és nyelv neki szolgáljon, és hatalma örök hatalom legyen, amely meg nem szűnik, és országa olyan, amely el nem pusztul.

A fontosabb kifejezések magyarázata:

egyszer csak trónokat állítottak fel: a trón az ókori zsidó világban nemcsak a királyt, hanem a bírót is megillette. A Biblia képnyelve szerint Isten is király (vö. Zsolt 93,1–2), és a földkerek-ség ítélő bírája (vö. Zsolt 9,8–9).

egy Ősöreg leült: az Ősöreg Istent szimbolizálja, akinek hajlott kora örökkévalóságára utal.

a ruházata fehér volt, mint a hó, és fején a haj olyan, mint a tiszta gyapjú: a fehér ruha Isten tisztasá-gának, világfelettiségének és szentségének jelképe. Az ősz haj arra utal, hogy ettől a bírótól bölcs és méltányos ítélet várható.

trónja lángoló tűz, kerekei égő tűz: a kép az Ezekiel próféta (Kr. e. 7-6. sz.) látomásában szereplő isteni trónszekérre emlékeztet (vö. Ez 1,15–28), miközben Isten titokzatos voltára, minde-nütt jelenvalóságára és feltétlen hatalmára is utal.

tüzes és sebes folyó jött ki színe előtt: a tűz és a villámok az Ószövetség költői jellegű szövegei-ben Isten megjelenésének jelei (vö. Zsolt 18,13–15; 50,3; 97,3–4).

ezerszer ezren szolgáltak neki: a vallásos zsidók képzeletvilága szerint Istent és trónját szellemi lények megszámlálhatatlan sokasága veszi körül (vö. 1Kir 22,19; Ez 1,5–14; Zak 14,5), aki-ket gyakran angyaloknak is neveztek.

a bíróság leült és a könyveket felnyitották: az ítéletre várók elleni vádakat tartalmazó könyvek és a bíróság képének felidézésével a próféta arra utal, hogy Isten ünnepélyes ítéletet hirdet a tör-ténelem eseményei felett.

íme, az ég felhőiben valaki jött, aki olyan volt, mint az Emberfia: a teofániákban az ég felhői az Isten jelenlétének szimbólumai (vö. Iz 19,1; Zsolt 18,11–13). Az emberfia kifejezés önmagában

Urunk színeváltozása

157 véve az emberi nemzetséghez tartozó lényre utal, és jelenthet egyetlen emberi egyedet, de közösséget is. A látnok mindenesetre emberi személyhez hasonló lényként írja le, akit ugyan-akkor a mennyei világhoz tartozónak is tekint.

az Ősöregig eljutott, az ő színe elé vitték: a jelenet ószövetségi eseményre emlékeztet: a papoknak Mózes elé kellett járulniuk (vö. Lev 8,6–9), hogy beiktatást nyerjenek hivatalukba. Ebben az esetben az Emberfia ünnepélyes beiktatásáról van szó.

hatalmat, méltóságot és országot adott neki: a látnok arról beszél, hogy a (babiloni, méd, perzsa és hellén) világbirodalmaktól elvett hatalmat Isten az Emberfiának adja (vö. Dán 4,1–8). A zsi-dó bibliamagyarázók szerint ez a titokzatos lény a felséges Isten szentjeit (vö. Dán 7,18.27), Isten népét, azaz Izraelt jelképezi. A keresztények azonban az Emberfiát a megújult Izrael-lel, Istennek a pogányokat is magában foglaló szent népével (vö. 1Pét 2,9), illetve a végső időkben visszatérő Krisztussal azonosítják (vö. Mt 24,30; 26,64).

b) Az önmagát Emberfiának nevező Jézus színeváltozása (Mt 17,1–9)

17 ¹ Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, a testvérét, és fölvitte őket külön egy magas hegyre, ² és színében elváltozott előttük.

Ragyogott az arca, mint a nap, a ruhái pedig fehérek lettek, mint a napsugár. ³ És íme, megjelent nekik Mózes és Illés, s beszélgettek vele. ⁴ Péter ekkor azt mondta Jézusnak: »Uram, jó nekünk itt lenni! Ha akarod, csinálok itt három sátrat, neked egyet, Mó-zesnek egyet és Illésnek egyet.« ⁵ Amíg beszélt, íme, fényes felhő árnyékolta be őket, s íme, a felhőből egy

hang szólt: »Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok.« ⁶ Ennek hallatán a tanítvá-nyok arcra borultak és igen megijedtek. ⁷ Jézus oda-ment, megérintette őket és azt mondta: »Keljetek föl, és ne féljetek!« ⁸ Amikor fölemelték a szemüket, sen-kit sem láttak, csak Jézust egymagát. ⁹ Amint lejöt-tek a hegyről, Jézus megparancsolta nekik: »Senki-nek se beszéljetek a látomásról, amíg az Emberfia a halottak közül föl nem támad.«

A fontosabb kifejezések magyarázata:

hat nap múlva: mivel a leírás műfaját tekintve teofániát tartalmazó apokaliptikus látomás, a

„hat nap múlva” időmegjelölésben valószínűleg a Sínai-hegyi teofániára való utalást kell lát-nunk: a felhő hat napon keresztül borította be a hegyet, és a hetedik napon hívta az Úr Mózest (vö. Kiv 24,16).

Pétert, Jakabot és Jánost: az evangéliumok szerint a három apostol más különleges események alkalmával is kiváltságos helyzetben lévő tanúként szerepel (vö. Mk 5,37; Mt 26,37).

fölvitte őket külön egy magas hegyre: bár az evangélista nem nevezi meg a hegyet, a keresztény hagyomány a 4. századtól kezdve a galileai Tábor-hegyet tartja a színeváltozás helyszínének.

A helynek azonban nincs túlzottan nagy jelentősége, ugyanis a Bibliában a hegy többnyire jelképértékű adat: az Istennel való találkozás „helyét” szimbolizálja.

színében elváltozott előttük: a színeváltozás vagy elváltozás (gör. metamorphószisz) azt jelenti, hogy a tanítványok valamiképpen megtapasztalták: az ember Jézus nemcsak a földhöz, hanem a dicsőséges mennyei világhoz is tartozik. Ezt a tapasztalatot az evangélista az apokaliptikus irodalom ábrázolóeszközeivel (ragyogó arc, fehér ruha) írja le.

megjelent nekik Mózes és Illés, s beszélgettek vele: a törvényt képviselő Mózes és az ószövetségi prófétákat egy személyben megtestesítő Illés alakjainak megjelenítésével az evangélista azt a keresztény meggyőződést fejezi ki, amely szerint az Ószövetség jövendölései Jézusról, a Messiásról beszélnek, s az ő működését készítik elő (vö. Jn 1,45; ApCsel 3,22).

csinálok itt három sátrat: Péter gyermekien naiv javaslatának említésével az evangéliumi részlet szerzője arra utal: a tanítványok úgy vélik, elkezdődött a dicsőséges messiási korszak, s

sze-Az évközi idő húsvét után

158

retnék állandósítani ezt az élményt. A sátor a szövetség sátrára emlékeztet, amely annak szimbóluma volt, hogy Isten ott lakozik népe körében (vö. Kiv 25,8).

fényes felhő árnyékolta be őket: a felhőt az Ószövetségben az isteni jelenlét jelképének tekintették.

A Kivonulás könyvében (24,16) ezt olvassuk: „az Úr dicsősége leszállt a Sínai hegyére. Mi-után azt hat napig eltakarta felhővel, a hetedik napon szólította Mózest a felhő közepéből”.

a felhőből egy hang szólt: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok: ez az égi szózat ugyanaz a hang, mint amelyik Jézus keresztelkedésénél is szerepel (vö. Mt 3,17). Jézus az új Mózes, akit Isten azzal a hatalommal ruházott fel, hogy új törvényt adjon a népnek. Neki tehát minden nemzet hívő engedelmességgel tartozik (vö. Róm 1,5).

arcra borultak és igen megijedtek: az ember általában ijedtséggel válaszol az isteni világ váratlan megnyilvánulására (vö. Mt 14,26).

senkit sem láttak, csak Jézust egymagát: a leírásban ennek a mozzanatnak is szimbolikus mon-danivalója van. Az Ószövetség két jelentős képviselőjének eltűnése jelzi: az ószövetségi üdv-rend lezárult. A tanítványok tudatosítják, amit Jézussal kapcsolatban Péter később így fogal-mazott meg: „nincs üdvösség senki másban, mert más név nem is adatott az embereknek az ég alatt, amelyben üdvözülnünk kell” (ApCsel 4,12).

senkinek se beszéljetek a látomásról, amíg az Emberfia a halottak közül föl nem támad: ez a különös hallgatási parancs arra utal: Jézus messiási szerepe és az ő messiási országának jelentése a ma-ga teljességében csak feltámadása után válhat majd nyilvánvalóvá követői és a világ számára.

A szentírási szemelvények mondanivalója

Mivel a történeti Jézus gyakran illette magát az Emberfia névvel, színeváltozásának ünnepén a liturgia ószövetségi olvasmánya az Emberfiáról szóló jövendölést mutatja be. Dániel pró-féta az apokaliptikus látomás irodalmi műfaját alkalmazva egy eljövendő titokzatos lényről, az emberhez hasonló, ugyanakkor a mennyei világhoz is tartozó Emberfiáról beszél, akinek Isten hatalmat, országot és méltóságot ad. Az örök hatalom és az el nem pusztuló ország ki-fejezések arra engednek következtetni, hogy ez a hatalom nem e világi értelemben vett ura-lom, s az ország sem politikai államalakulat, hanem minden népet átölelő lelki birodalom.

Az evangélium annak a történelmi tapasztalatnak állít emléket, hogy Jézus tanítványai a sejté-sek szintjén már Mesterük feltámadása előtt felismerték: az ember Jézus valamiképpen a mennyei világhoz is tartozik. Ezt a tapasztalatot, amelynek történeti részleteit a leírás szim-bólumai eltakarják, az evangélista dramatizált formában és az apokaliptikus irodalom ábrázoló-eszközeivel mutatja be. A drámában azt hangsúlyozza, hogy a tanítványok már Jézus fel-támadása előtt megsejtették: Jézus olyan értelemben Messiás, mint az Ószövetségben meg-jövendölt Emberfia, aki titokzatos módon összeköti egymással a földi és a mennyei világot.

Adj hálát Istennek az Emberfiáért!

Az ószövetségi olvasmány szerzője prófétai látomás keretében mutatja be a földi és az égi világot összekapcsoló Emberfia titokzatos alakját. A jövendölés szavainak hallgatása közben adj hálát Istennek, hogy e titokzatos lény által szándékozott a bűn nyomorában élő emberiség segítségére lenni, s hogy e szándékát prófétái által már Jézus születése előtt is kinyilvánította.

Az evangéliumi részlet apokaliptikus látomása szerint a történeti Jézus az Emberfia, aki össze-köti egymással a földi és a mennyei világot. Keresztényként adj hálát az emberi és isteni vonásokat egyaránt hordozó Jézusért, hiszen a te lényedben is ő kötötte össze az embert és az Isten dicsőséges világát.

A szent kereszt felmagasztalása

159