A húsvéti idő befejező ünnepe – pünkösdvasárnap

Az olvasmány a Kr. u. 80-85 közötti években írt Apostolok Cselekedeteiből vett idézet. Szer-zője Lukács evangélista, aki a teofánia irodalmi műfajában a tanítványi közösséget egyházzá formáló Szentlélek pünkösdi eljöveteléről emlékezik meg. • A János-evangéliumból vett idé-zet szerzője az 1. század végén a feltámadási jelenés irodalmi műfajában annak a történeti ténynek állít emléket, hogy Jézus tanítványai a nagypénteki tragédia árnyékából kilépve rá-ébredtek feladatukra, vagyis arra, hogy nekik az ember és Isten közti békességet halálával megteremtő és feltámadt Jézust kell hirdetniük a világban.

Pünkösdvasárnap a bibliai szemelvények tükrében a) A Szentlélek pünkösdi eljövetele (ApCsel 2,1–11)

2 ¹ Mikor elérkezett pünkösd napja, mindannyian együtt voltak, ugyanazon a helyen. ² Hirtelen zaj tá-madt az égből, olyan, mint a heves szélvész zúgása.

Betöltötte az egész házat, ahol ültek. ³ Majd pedig szétoszló nyelvek jelentek meg nekik, olyanok, mint a tűz, és leereszkedtek mindegyikükre. ⁴ Ekkor mindnyájan beteltek Szentlélekkel és különféle nyelve-ken kezdtek beszélni, amint a Szentlélek megadta nekik, hogy szóljanak. ⁵ Ekkortájt az ég alatt talál-ható mindenféle nemzetből való istenfélő zsidók tar-tózkodtak Jeruzsálemben. ⁶ A zaj hallatára tömeg verődött össze, és teljesen elképedtek, mivel mindenki

a tulajdon nyelvén hallotta beszélni őket. ⁷ Mindnyá-jan álmélkodtak és csodálkoztak: »Íme, ezek, akik beszélnek, ugye mindnyájan galileaiak? ⁸ Hogyan halljuk hát mégis mindannyian a saját nyelvünket, amelyben születtünk? ⁹ Mi, pártusok, médek, elami-ták, Mezopotámiának, Júdeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának, ¹⁰ Frígiának, Pamfíliának, Egyiptomnak és a Cirene körüli Líbia részeinek la-kói, a Rómából való jövevények, ¹¹ zsidók, prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit.«

A fontosabb kifejezések magyarázata:

mikor elérkezett pünkösd napja: a pünkösd a zsidóságban eredetileg ősi aratási ünnep volt, ame-lyet hét héttel húsvét után tartottak. A húsvét és a pünkösd között eltelő negyvenkilenc nap az alapja annak, hogy a görögül beszélő izraeliták a pünkösdöt a pentékoszté hémera (ötvenedik nap) kifejezéssel jelölték. Ebből a kifejezésből származik a magyar pünkösd elnevezés is.

A zsidók a Kr. u. 1. századtól kezdve ezen az ősi ünnepen a Sínai-hegyi törvényadásról is megemlékeztek. Lukács erről a zsidó pünkösdről beszél.

mindannyian együtt voltak: a „mindannyian” kifejezés a közvetlen szövegkörnyezet alapján a Mátyás apostollal kiegészült (vö. ApCsel 1,26) tizenkét apostolból álló csoportra utal. Az is lehetséges azonban, hogy a „mindannyian” kifejezésbe azt a mintegy százhúsz főnyi sokasá-got (vö. ApCsel 1,15) is bele kell értenünk, amely feltehetően a ház körül tartózkodott.

zaj támadt az égből, olyan, mint a heves szélvész zúgása: a zúgás a Sínai-hegyi teofánia harsona-zúgására emlékeztet (Kiv 19,16). A szél és a vihar a teofániákban Isten megnyilvánulásának kísérőjelensége, az isteni megnyilatkozás szimbóluma (vö. 1Kir 19,11; Iz 66,15; Zsolt 50,3).

szétoszló nyelvek jelentek meg nekik, olyanok, mint a tűz: a tűz az Ószövetségben az Isten jelen-valóságának jelképe (Kiv 3,2; 13,21; 19,18). A Kr. u. 2. századi zsidó haggada (népszerűsítő, képnyelvi bibliamagyarázat) szerint Isten hangja a Sínai-hegyen hetven nyelvre oszlott szét, hogy minden nép megérthesse. Mivel az ószövetségi Biblia összesen 70 népet tart számon a

A húsvéti idő

138

világon (vö. Ter 10), ez a képes beszéd azt fejezi ki, hogy Isten üzenete, törvénye az egész emberiségnek szól. Feltételezhetjük, hogy a Sínai-hegyi kinyilatkoztatás ilyesfajta szimboli-kus bemutatása már a Kr. u. 1. században is ismert volt, és hatást gyakorolt Lukács művére.

mindnyájan beteltek Szentlélekkel: ez a mondat arra utal, hogy Isten új tanúságtevő népének, a megújult Izraelnek alapja és összetartó ereje nem csupán a törvény vagy a tanítás, hanem maga Isten, aki Lelke által van jelen a közösségben, és erőt ad a tanúságtételre. A próféták álma és az a zsidó várakozás válik itt valóra, amelynek értelmében a Lélek a szívekbe írja Isten törvényét, és megújítja az emberek belső világát (vö. Jer 31,31–34; Ez 36,25–28).

különféle nyelveken (szó szerinti fordításban: más nyelveken) kezdtek beszélni: a jelenséget a görög glóssza (nyelv) és lalein (hangot ad, beszél) szavak összetétele alapján glosszoláliának, a nyel-veken szólás adományának nevezzük. Ez jelentheti a semmilyen nyelvből ki nem mutatható hangsorok elragadtatott állapotban való kimondását, vagy valamilyen létező, de nem tanult nyelven való prófétálást (vö. 1Kor 14,1–19). Az adomány mindkét esetben a Lélek jelen-valóságára utal. A szövegből úgy látszik, hogy Lukács érthető nyelvekre gondol (vö. ApCsel 2,6.8–11). A leírás éppen fordítottját mutatja be annak, amit a bábeli nyelvzavarról szóló (Ter 11,1–9) vallási drámában látunk: míg Bábelben a bűn széthúzást, egyet nem értést ered-ményez az emberek között, addig az első pünkösdön a Szentlélek új kapcsolatokat, közös-séget és egyetértést („egynyelvűközös-séget”) teremt a feltámadt Krisztusról tanúságot tevő, illetve a tanúságot elfogadó emberek világában.

istenfélő zsidók: ugyanezek a férfiak a 11. versben „zsidók és prozeliták” néven szerepelnek.

A görög proszélütosz (jövevény) szó pogányságból megtért zsidót jelent. Olyan vallásos zsi-dókról van tehát szó, akik a világ különféle területeiről települtek át vagy zarándokoltak Jeru-zsálembe, és annak az országnak nyelvét beszélték, amelyből származtak. Ők váltak a pün-kösdi esemény tanúivá.

pártusok, médek… krétaiak és arabok: a felsorolt népekhez tartozó zsidók azt az Izraelt jelképe-zik, amelyet a prófétai várakozások szerint Isten összegyűjt a végső időkben. A lista meg-alkotója a teljesség igénye nélkül, északkeletről kiindulva és nyugat felé haladva sorolja fel az akkor ismert népeket. A zsidók és prozeliták nem külön népcsoportot jelölnek, hanem összefoglaló kifejezések. Ugyanez vonatkozik a krétaiak és arabok elnevezésekre is, amelyek összegző módon a szigetek, illetve a szárazföld lakóit jelentik.

b) A Szentlélek átadása az apostoloknak (Jn 20,19–23)

20 ¹⁹ Mikor azon a napon, a hét első napján este lett, és a helyiség ajtaja, ahol a tanítványok összegyűltek, be volt zárva a zsidóktól való félelem miatt, eljött Jézus, megállt középen, és azt mondta nekik: »Békes-ség nektek!« ²⁰ Miután ezt mondta, megmutatta ne-kik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, amikor meglátták az Urat. ²¹ Aztán újra szólt

hoz-zájuk: »Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.« ²² Amikor ezt mondta, rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: »Vegyé-tek a Szentlelket! ²³ Akiknek megbocsátjátok bűnei-ket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.«

A fontosabb kifejezések magyarázata:

mikor azon a napon, a hét első napján este lett: az időmegjelölés húsvétvasárnap estéjére vonatko-zik. Ez azt jelenti: Jézus tanítványai már Mesterük feltámadása napján tapasztalatot szereztek a Szentlélek eljöveteléről (vö. Jn 20,1–18).

eljött Jézus, megállt középen, és azt mondta nekik: »Békesség nektek!«: az evangélista nem ad magya-rázatot Jézus megjelenésének módjára, mert csupán azt akarja mondani, hogy a feltámadott

Pünkösdvasárnap

139 Mester megjelenése nem az emberi vágyálmok kivetítése, hanem mindig az ő kezdeménye-zése alapján végbemenő valós esemény.

rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: Vegyétek a Szentlelket!: a lehelés szimbolikus cselekedete a Te-remtés könyvének egyik részletére (vö. Ter 2,7) utalva ezt jelenti: mint ahogyan Isten lehe-lete ajándékozta a földi létet az első embernek, úgy a megváltott ember is Isten leheletével kapja ajándékba a Szentlelket, és vele együtt az új, a krisztusi életet. – A Szentlélek adomá-nyozása ebben a jelenetben egy különleges hatalom gyakorlása, nevezetesen a Jézus kereszt-halála által biztosított bűnbocsánat közvetítése érdekében történik. Ezért ez a Lélek-ajándé-kozás különbözik az első pünkösd eseményétől (vö. ApCsel 2), amelyben a kiáradó Lélek Jézus követőit egyházzá, a feltámadást hirdető tanúságtevő gyülekezetté is formálja.

akiknek megbocsátjátok bűneiket…: a szövegből nehéz eldönteni, hogy ki kapja ezt a hatalmat, és mire vonatkozik. A protestáns bibliaértelmezők az egyetemes papságból részesülő hívők közösségét tartják a bűnbocsátó (feloldozó) hatalom letéteményesének. A katolikus felfogás szerint a bűnbocsátó hatalmat az apostolok és utódaik kapják, akik az egész egyháznak adott bűnbocsátó hatalom gyakorlásának „kitüntetett” képviselői. János írásaiból úgy látszik: ez a hatalom nem csupán a keresztség kiszolgáltatására vagy (hitetlenség esetén) megtagadására, hanem a keresztség után elkövetett bűnök megbocsátására is érvényes (vö. 1Ján 1,8–2,2).

A bibliai szemelvények értelmezése

Az Apostolok Cselekedeteinek szerzője a teofánia irodalmi műfajában mutatja be a Lélek eljövetelét, illetve Krisztus egyházának születését. Az egyház létrejöttét a Szentlélek kiáradá-sának tulajdonítja. Jézus halála, feltámadása, megdicsőülése és a Lélek eljövetele egyetlen esemény. Ez más szavakkal azt jelenti, hogy a Messiás, aki a keresztről támadt fel, a Lelket is a kereszten adta át tanítványainak (vö. Jn 19,30). Amikor Lukács a Lélek kiáradásának ese-ményét a zsidó pünkösd ünnepére helyezi, ezzel azt érzékelteti: a közösséget formáló Lélek jelenvalóságának megtapasztalásához Jézus követőinek éppúgy időre volt szükségük, mint annak bizonyossággá érlelődéséhez, hogy Mesterük megdicsőült („felvétetett a mennybe”).

A keresztény pünkösd ünnepének eredetét magyarázó elbeszélés az ősegyház vallási tapasz-talatának dramatizált megfogalmazása. A kicsiny dráma azt tanítja, hogy a tanítványok a nagypénteki tragédia után fokozatosan eljutottak arra a hitbeli felismerésre: mindennapjaik emberi erővel nem magyarázható „csodáit” (közösséggé formálódásukat, igehirdetésük sike-rét, a tudatos tanúságtevők számának látványos növekedését stb.) annak a Léleknek köszön-hetik, aki a feltámadt Krisztus ajándékaként jelen van életükben, és hatékonnyá teszi tanúság-tételüket. Ez a hívő felismerésük vált végérvényes és szilárd bizonyossággá az első pünkösd alkalmával.

Az evangéliumi részlet szerzője a pünkösdi élményben teljessé váló tapasztalási folyamat kezdeti szakaszát mutatja be. Tudatában van annak, hogy Jézus kereszthalála, feltámadása és a Lélek eljövetele egyetlen titokzatos esemény, de azzal is tisztában van, hogy a Lélek jelenvalóságát nem egyik pillanatról a másikra, hanem csak egy viszonylag hosszú folyamat-ban tapasztalhatták meg a nagypénteki tragédia után reményüket veszített tanítványok. Ami-kor tehát János húsvét vasárnapjának estéjére helyezi a Lélek eljövetelének eseményét, ennek a tapasztalási folyamatnak kezdetére irányítja olvasói figyelmét. A teofánia irodalmi műfajába tartozó beszámolójában azt hangsúlyozza, hogy Jézus tanítványainak szűk köre a „hívő lá-tás” világában már közvetlenül Jézus feltámadása után tudomást szerzett a Jézus által hozott békesség hirdetéséhez erőt adó Lélek működéséről, akinek jelenvalóságát a tágabb értelem-ben vett tanítványi kör csak az első pünkösd megrendítő élményéértelem-ben tudatosíthatta.

A húsvéti idő

140

Figyelj fel arra, hogy a pünkösdi Lélek ma is működik a világban!

A pünkösdvasárnapi szentmise olvasmánya arról ad hírt, hogy a nagypéntek után reményü-ket vesztett tanítványok bizonytalankodó és félénk csoportját a Szentlélek olyan közösséggé, egyházzá formálta, amely már bátran hirdette Jézus feltámadásának örömhírét. – Amikor arról hallasz, hogy a világ különféle tájain keresztény közösségek az üldözések ellenére is ki-tartanak hitük mellett, tudatosítsd magadban, hogy ezt csak a Szentlélek segítségével tudják megtenni.

Az evangéliumi részlet szerint az apostolok hatalmat kapnak arra, hogy a nekik ajándékozott Lélek erejében megbocsáthassák a bűnöket. – Gondolj arra, hogy amikor egy-egy apostol-utód megbocsátja bűneidet, ő is mindig a Jézustól kapott Lélek erejében és felhatalmazá-sával cselekszik.

IV.

AZ ÉVKÖZI IDŐ

HÚSVÉTI ÜNNEPKÖR UTÁNI RÉSZE A9–33/34. ÉVKÖZI VASÁRNAPOK KÖZTI IDŐSZAK ÉS ÜNNEPEI

IV.1.