A húsvéti idő hetedik vasárnapja – Urunk mennybemenetele

Az olvasmány a Lukács evangélista nevéhez fűződő Apostolok Cselekedetei című írásból származik. Az idézett részben a szerző a feltámadási jelenés irodalmi műfajában készült be-számolóban megemlékezik Jézus mennybemeneteléről. A feltámadási jelenések nem modern értelemben vett történeti írások, amelyek magáról a feltámadásról vagy Jézus fizikai mennybe emelkedéséről szólnak, hanem a tanítványok vallási tapasztalatának tartalmát szimbólumok-kal leíró elbeszélések. Ezek az elbeszélések, amelyeket az evangéliumok írásba foglalása előtti szóbeli hagyomány többféle változatban őrzött meg, részleteikben, jelképeikben eltérnek egymástól, de mindegyik ugyanazt hangsúlyozza: Jézus tanítványai a nagypénteki tragédia után egy bizonyos idő elteltével végérvényesen eljutottak arra a hitbeli meggyőződésre, hogy Mesterük legyőzte a halált, és elfoglalta helyét a mennyei Atya isteni világában. • A Máté-evangéliumból vett idézet szerzője olyan szóbeli hagyományra támaszkodik, amely feltételezi ugyan Jézus megdicsőülését, de nem utal kifejezetten a mennybemenetel eseményére. Ám nagyon valószínűnek látszik, hogy a hozzá eljutott szóbeli hagyományra építő és a rá jellem-ző szimbólumrendszert használó Máté is a tanítványok olyasfajta tapasztalatáról számol be, mint amelynek leírása Márknál és Lukácsnál Jézus mennybemenetelének említésével fejező-dik be (vö. Mk 16,14–19; Lk 24,50–53).

Urunk mennybemenetele a bibliai szemelvények tükrében

a) Jézus mennybemenetele az Apostolok Cselekedetei szerint (ApCsel 1,1–11)

1 ¹ Az első könyvben, Teofil, szóltam mindarról, amit Jézus tett és tanított kezdettől fogva ² addig a napig, amelyen felvétetett, miután a Szentlélek által parancsot adott apostolainak, akiket kiválasztott.

3 Kínszenvedése után élve megmutatta magát nekik, számos csalhatatlan jellel bizonyította be számukra, hogy él, és negyven napon át megjelenve Isten országá-ról beszélt nekik. ⁴ Amikor együtt étkezett velük, meghagyta nekik, hogy ne távozzanak el Jeruzsálem-ből, hanem várjanak az Atya ígéretére: »Azt hallot-tátok tőlem, ⁵ hogy János csak vízzel keresztelt, ti azonban néhány nap múlva Szentlélekkel fogtok meg-keresztelkedni.« ⁶ Erre az egybegyűltek megkérdezték tőle: »Uram, talán most állítod helyre Izrael

orszá-gát?« ⁷ Ő azonban azt mondta nekik: »Nem a ti dolgotok, hogy ismerjétek az időket és a korszakokat, amelyeket az Atya saját tetszése szerint határozott meg. ⁸ A Szentlélek eljövetele pedig erővel tölt majd el benneteket, hogy tanúságot tegyetek rólam Jeruzsálem-ben és egész Júdeában, Szamariában, egészen a föld határáig.« ⁹ Miután ezeket mondta, a szemük láttára felemelkedett, és felhő takarta el a szemük elől. ¹⁰ S miközben nézték őt, amint az égbe ment, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában. ¹¹ Így szóltak:

»Galileai férfiak, miért álltok és néztek az égre? Ez a Jézus, aki felvétetett mellőletek, úgy jön el ismét, ahogy az égbe felmenni láttátok.«

A fontosabb kifejezések magyarázata:

az első könyvben, Teofil, szóltam mindarról, amit Jézus tett és tanított kezdettől fogva addig a napig, ame-lyen felvétetett: Lukács evangélista a görög történetírókhoz hasonlóan előszóval és ajánlással kezdi művét. Az első könyv a nevéhez fűződő evangéliumot jelenti. Teofil egy valódi vagy képzelt személy, aki az első könyv ajánlásában is szerepel (vö. Lk 1,3). A szerző megemlíti, hogy az evangéliumban már összefoglalta Jézus életművét, kezdve Jézus megkeresztelkedé-sétől egészen haláláig és mennybemeneteléig.

Urunk mennybemenetele

133 kínszenvedése után élve megmutatta magát nekik, számos csalhatatlan jellel bizonyította be számukra, hogy él: Lukács ebben az egyetlen mondatban utal a halálból feltámadt Jézusnak azokra a megje-lenéseire, amelyeket evangéliumában részletesebben is leírt (vö. Lk 24). Az „élve megmutatta magát nekik” kifejezés jelentése meglehetősen homályos, mert a szerző nem részletezi, hogy a tanítványok miként tapasztalták meg a halált legyőző Jézus jelenvalóságát. Biztosra vehet-jük azonban, hogy Lukács nem a vaskos érzékelő tapasztalatra gondol, hiszen a feltámadt Jézus már nem tartozott az érzékelhető és fogalmilag érthető világhoz. Az ő feltámadása olyan titokzatos esemény, amely a történelemből indul ki, de az érzékelhető világ tér-idő korlátait áttörve Isten földöntúli titokzatos világában fejeződik be. Ezért ez az esemény a maga teljességében semmiképpen sem lehetett az érzékelő tapasztalás tárgya, és valóságáról legfeljebb hívő látással lehetett megbizonyosodni. Az evangéliumokból az is kiviláglik, hogy ez a megbizonyosodás nem volt egyszerű az apostolok számára: a nagypénteki tragédiát kö-vetően a tanítványoknak időre volt szükségük ahhoz, hogy a vallási tapasztalat világában eljuthassanak a hitbeli bizonyosságra. S mivel a hívő megbizonyosodás folyamata is az em-beri lélek titokzatos világában megy végbe, a folyamatot bemutató szimbólumok sem árul-hatják el egyértelműen azt, hogy Jézus követőinek milyen élményekben volt részük. Ezért a történész érdeklődését is kielégítő részletességgel nem tudjuk megmondani, hogy Jézus hogyan „mutatta meg magát”, és milyenek voltak azok a „csalhatatlan jelek”, amelyeket Lukács említ.

és negyven napon át megjelenve Isten országáról beszélt nekik: a negyven nap a Bibliában (vö. Kiv 24, 18; 34,28; 1Kir 19,8) nem matematikai, hanem jelképértékű adat: Istentől rendelt idő, amely ahhoz szükséges, hogy az ember lelkileg elmélyülhessen valamilyen vallási tapasztalatában, vagy felkészülhessen az isteni kinyilatkoztatásra. Ezért nem kell meglepődnünk azon, hogy Lukács ezt a „negyven napot” másutt csupán több napnak nevezi (vö. ApCsel 13,31), és azon sem, hogy evangéliumában a jézusi feltámadás végérvényes tudatosításának eseményét húsvét vasárnap estére helyezi (vö. Lk 24,50–52). Mindhárom esetben ugyanazt állítja: el kellett telnie az Isten által elrendelt időnek ahhoz, hogy a tanítványok hitelt tudjanak adni azoknak az élményeknek, amelyek meggyőzték őket arról, hogy Mesterük legyőzte a halált, és földöntúli lényként emlékezteti őket az Isten országáról szóló korábbi tanítására. E tanítás szerint Isten országa vagy királyi uralma egy titokzatos lelki-szellemi birodalom, amelyben az emberek el tudják fogadni Isten akaratát, és így lehetőségük nyílik az üdvösség elnyerésére.

Ez a birodalom egyszerre jelenvaló és eljövendő valóság. Jelenvaló, mert Jézus személyében már elérkezett a földre (vö. Lk 17,20–21): ő teszi ugyanis lehetővé minden ember számára az Isten akaratához való igazodást és az üdvösség elnyerését. Ugyanakkor az ország eljöven-dő valóság is, minthogy az emberi szíveknek az üdvözítő isteni akarathoz való igazodása még várat magára, és a történelem végéig fog tartani. Ezért hangzik el a tanítványok felé a buzdítás, hogy bár az ország már „közöttük van”, imádkozzanak eljöveteléért, azaz egyre szélesebb körű elterjedéséért (vö. Mt 6,10).

amikor együtt étkezett velük, meghagyta nekik, hogy ne távozzanak el Jeruzsálemből, hanem várjanak az Atya ígéretére: a feltámadási jelenés irodalmi drámájában a Jézussal való „együtt étkezés”

szimbólumértékű irodalmi elem, amely azt jelképezi, hogy a tanítványok a vallási tapasztalat világában átélték: olyan valóságos kapcsolatban vannak a feltámadt Jézussal, mint amilyen élő és személyes kapcsolatban vannak egymással az asztalközösségben együtt étkező embe-rek. A feltámadt Jézus ajkáról elhangzó utasítás is jelkép, amely a tanítványoknak azt a meg-győződését fejezi ki, hogy ha Jeruzsálemhez kapcsolódtak a történeti Jézus életének legfon-tosabb eseményei, akkor a feltámadás örömhírét is ebből a városból kiindulva kell majd terjeszteniük a világban. – Az Atya ígérete a Szentlélek eljövetelére vonatkozik (vö. Lk 24,49).

A húsvéti idő

134

néhány nap múlva Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni: ezek a szavak arra utalnak, hogy a tanít-ványok a feltámadt Jézussal való „találkozásaik” alkalmával eljutottak arra a felismerésre is:

közel van már az idő, amelyre a próféták a Lélek kiáradását (Jo 3,1–5) és Izrael megújítását (vö. Jer 23,5; Ez 37,21–27; Dán 7,27) várták.

Uram, talán most állítod helyre Izrael országát?: mivel a próféták a végső időkre ígérték Isten országának eljövetelét (vö. Ám 9,11–12; Jo 4,1–2), az apostolokat az a kérdés izgatja, hogy vajon elérkezett-e már a végső idő. Az „Izrael országa” kifejezés azonban arról is árulkodik, hogy a földhözragadt gondolkodású tanítványok Isten országán elsősorban Izrael e világi, politikai-gazdasági hatalmának felvirágzását értik. Az időpont kifürkészhetetlenségére és a Szentlélek eljövetelére utaló jézusi válaszok azt fejezik ki: az apostolok megsejtik, hogy hely-telen módon gondolkodtak. A történeti Jézus tanítását felelevenítve (vö. Mk 13,32; Mt 24,36) ráébrednek, hogy az üdvtörténetet a mennyei Atya irányítja, így az események időpontjának és körülményeinek kiválasztása is egyedül az Ő titka. Eközben visszaemlékeznek az Isten országáról és a Szentlélek eljöveteléről szóló jézusi tanításra is, és megszilárdulnak abban a hitbeli meggyőződésben, hogy ez az ország nem földrajzilag körülhatárolható politikai intéz-mény, hanem lelki-szellemi természetű valóság, amelybe mindazok tartoznak, akik kifejezett vagy burkolt hittel elfogadják Jézus személyét és életművét.

a Szentlélek eljövetele pedig erővel tölt majd el benneteket, hogy tanúságot tegyetek rólam Jeruzsálemben és…

egészen a föld határáig: a tanítványokban a feltámadt Jézussal való „találkozásaik” folyamán érle-lődött meg a gondolat: az eljövendő Szentlélek fog majd erőt adni nekik ahhoz, hogy hirdet-ni tudják a feltámadt Krisztust és az általa hozott Isten országát, amelybe nemcsak a zsidók, hanem valamennyi nemzet meghívást kapott.

miután ezeket mondta, a szemük láttára felemelkedett, és felhő takarta el a szemük elől: Jézus feltáma-dása és mennybemenetele egyetlen (vö. Lk 23,43; 24,50–52) valóságos, de titokzatos ese-mény, amely a földön kezdődött, és a földöntúli világban fejeződött be. Ez a világ láthatatlan az emberi szem számára. A mennybe emelkedésről szóló leírás tehát nem betű szerint érten-dő történet egy űrhajó nélküli égi utazásról, hanem művészien alkotott vallási dráma, amely-ben a „szemük láttára” kifejezés az apostolok lelki élményére, hívő látására utal (vö. Jn 14,9).

Ez a dráma azt a keresztény meggyőződést fejezi ki, hogy a föltámadt Jézus nem ebbe az életbe tért vissza, hanem átlépett az emberi érzékek és fogalmak számára felfoghatatlan lét-rendbe, Isten dicsőséges birodalmába. Az isteni birodalmat a felhő szimbolizálja, és egyben el is rejti az emberi tekintetek elől. A jelenet megfogalmazásában az Apostolok Cselekede-teinek szerzője feltehetően az ószövetségi elragadtatási történetek képvilágát (vö. Ter 5,24;

2Kir 2,11), illetve az ókori pogány irodalom mennybemeneteli elbeszéléseit használta föl.

A pogány elbeszélésekben a néphit fogalmazódik meg egy-egy köztiszteletben álló történel-mi személyről, történel-miszerint úgy fejezte be földi életét, hogy megdicsőülten átlépett az istenek világába. Titus Livius († 17) például Romulusról, Róma első királyáról mondja: a király élete végén egy vihar alkalmával a mennybe ragadtatott a nép szeme láttára (vö. A római nép tör-ténete I,16).

íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában: a Lukács evangéliumából (vö. 24,4) ismert két ragyogó ruhás férfi a leírás irodalmi ábrázolóeszközei közé tartozik. Szerepük az, hogy értel-mezzék Jézus feltámadásának jelentését és jelentőségét.

aki felvétetett mellőletek, úgy jön el ismét, ahogy az égbe felmenni láttátok: a jelenetet értelmező férfiak azt a keresztény meggyőződést fogalmazzák meg, hogy a feltámadt Jézus ugyanolyan isteni hatalommal fog majd visszajönni, mint amilyen hatalmat feltámadásában is tanúsított. A fér-fiak szavai Dániel próféta látomására emlékeztetnek: az ég felhőin eljövő Emberfia alakját idézik fel (vö. Dán 7,13–14).

Urunk mennybemenetele

135

b) A feltámadt Jézus utoljára jelenik meg tanítványainak (Mt 28,16–20)

28 ¹⁶ A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába, arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. ¹⁷ Amikor meglátták őt, leborultak, bár egyesek még kételked-tek. ¹⁸ Jézus odament és azt mondta nekik: »Nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön.

19 Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden né-pet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, ²⁰ és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek!

És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!«

A fontosabb kifejezések magyarázata:

a tizenegy tanítvány pedig elment Galileába, arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket: a feltámadási jele-nés irodalmi műfajában írt evangéliumi részletek nem tartalmaznak pontos földrajzi és idő-megjelöléseket, és adataik általában jelképértékűek. Nagyon valószínű azonban, hogy Máté, aki csak feltételezi, de kifejezetten nem említi a mennybemenetelt, ahhoz hasonló vallási tapasztalatról beszél, mint amelynek a mennybemenetelt említő Márk és Lukács is emléket állított. Amikor Máté e tapasztalat helyszínét Lukácstól eltérően nem a júdeai Betánia köze-lében lévő Olajfák-hegyére (vö. Lk 24,50–53), hanem egy meg nem nevezett galileai hegyre teszi, nem földrajzi adatot ad meg, mert az ő evangéliumában a hegy kifejezésnek többnyire átvitt értelme van: az Istennel való találkozás és az isteni kinyilatkoztatás „helyének” szimbó-luma (vö. Mt 5,1; 15,29; 17,1).

amikor meglátták őt, leborultak, bár egyesek még kételkedtek: a mondat arra a történeti tényre utal, hogy a tanítványok csak fokozatosan jutottak el a hitbeli meggyőződésre, hogy isteni Meste-rük valóban legyőzte a halált. Még az utolsó „jelenés” alkalmával is akadtak köztük olyanok, akik nem tudtak teljesen hitelt adni tapasztalatuknak.

nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön: a Máté-féle elbeszélés Jézusa Dániel próféta látomásának beteljesülését jelenti be. A dánieli vízióban Isten méltósággal ruházza fel az Emberfiát: „hatalmat, méltóságot és országot adott neki, hogy minden nép, törzs és nyelv neki szolgáljon, és hatalma örök hatalom legyen, amely meg nem szűnik, és országa olyan, amely el nem pusztul” (Dán 7,14). Amikor az evangélista Jézus ajkára adja a jövendölés beteljesülésére emlékeztető szavakat, érzékelteti, hogy ő is tud Jézus mennybemeneteléről.

Ugyanazt a gondolatot hangsúlyozza ugyanis, mint amelyet Márk evangélista így fogalmaz meg: „Az Úr Jézus, miután szólt hozzájuk, fölvétetett a mennybe, és ül az Istennek jobbja felől” (Mk 16,19).

menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet: a jézusi felszólítás azt fejezi ki, hogy a tanít-ványok számára végérvényesen tudatossá vált feladatuk: nem csupán a zsidókat, hanem a nem zsidó nemzetek gyermekeit is hozzá kell segíteniük ahhoz, hogy Jézus követőivé válhas-sanak.

kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében: a mondat arra utal, hogy Jézus követőjévé a hit és a keresztség által lesz az ember. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében keresztelkedni annyi, mint hűségesen elfogadni a mennyei Atya akaratát, és Jézushoz hason-lóan engedni, hogy a Szentlélek átformálja lényünket. Mivel a feltámadási jelenés drámája nem riport, amely hűségesen adná vissza a fizikailag elhangzott szavakat, nem tudjuk bizto-san megállapítani, hogy a tanítványok körében milyen felismerések alapján és mikor vált elfogadottá az Atya, a Fiú és a Szentlélek isteni mivoltát egyszerre hangsúlyozó szenthárom-ságos formula. Az azonban biztos, hogy az evangélium keletkezésének idejére már kialakult a három isteni személy nevében való keresztelés gyakorlata. Ennek egyik igazoló jele az, hogy a 2. század első feléből ránk maradt keresztény írás is Máté evangéliumára hivatkozik, ami-kor a keresztelés leírásában a szentháromságos formulát használja (vö. Didakhé 7,1).

A húsvéti idő

136

íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig: a Jézus ajkára adott szavak azt jelentik, hogy a tanítványok végérvényesen eljutottak a szilárd hitbeli meggyőződésre: jóllehet a kereszten meghalt Messiás elhagyta őket, mert már nem tartozik a földi világhoz, titokzatos módon mégis velük és a tanítványságban utódaikkal fog maradni a történelem végéig, hogy bizto-sítsa hithirdetői munkájuk sikerét.

A bibliai szövegek értelmezése

Az Apostolok Cselekedeteinek szerzője a feltámadási jelenés irodalmi műfajába tartozó írá-sában arról beszél, hogy miután a tanítványok több ízben megtapasztalták a feltámadt Jézus titokzatos valóságát, végérvényesen megbizonyosodtak a Mesterük feltámadásába vetett hitükben. Felismerték, hogy rövidesen megkezdődik a Jézus által hozott Isten országának kibontakozása, s hogy az ország kibontakoztatásában nekik is fontos szerepük lesz. Meggyő-ződésükké vált, hogy a mennyei Atya által ígért Szentlélek fogja majd őket segíteni az ország terjesztésének művében. S végül bizonyossá váltak abban, hogy Jézus valóban feltámadt, és megdicsőült istenemberként is átlépett Isten földöntúli birodalmába, ahová Isten Fiaként mindig is tartozott. Ezt a megbizonyosodást Lukács egy elragadtatási elbeszélés keretében a mennybe emelkedés képével írja le: Jézus a mennybe emelkedett, azaz visszatért a mennyei Atya földöntúli és felfoghatatlan világába, ahonnan egykor a földre érkezett.

Az evangéliumi részletben Máté a mennybemenetel kifejezett említése nélkül ad hírt a tanít-ványok húsvéti hitének megszilárdulásáról. A feltámadási jelenés irodalmi műfajában írt beszámolójában azt hangsúlyozza, hogy Jézus követői végérvényes bizonyosságra jutottak három hitbeli felismerésüket illetően. Megszilárdult az a meggyőződésük, hogy a történeti Jézus, aki időnként Emberfiának nevezte önmagát, valóban legyőzte a halált, a mennyei Atya pedig az ószövetségi jövendölésnek megfelelően hatalommal és méltósággal ruházta fel őt.

Bizonyossá vált számukra: legfőbb feladatuk az lesz, hogy a népeket Jézus tanítványaivá tegyék. Megerősödtek abban a hitükben, hogy ha Jézus el is távozott ebből a világból, meg-változott létformában velük fog maradni, és segítségükre lesz a tanúságtevésben, Isten orszá-gának terjesztésében.

Gondolkodj el a mennybemenetel ünnepének üzenetein!

Az Apostolok Cselekedeteiből vett idézet szerzője azt a keresztény hitigazságot hangsúlyoz-za, hogy a halálból feltámadt Jézus emberi valóságában is megdicsőült, azaz átlépett Isten titokzatos világába. Gondold meg, hogy ami az ember Jézussal történt, az történik majd ve-led is! A mennybe emelkedett Jézus ugyanis a te számodra is lehetővé tette a megdicsőülést.

Az evangéliumi részlet hallgatása közben tudatosítsd: keresztényként neked is feladatod, hogy Jézus tanítványává tegyél másokat! S ha túl nehéznek találod e feladatot, bátorítson a gondolat: az „én veletek vagyok minden nap a világ végéig” szavakban megfogalmazott jézusi ígéret neked is szól.

Pünkösdvasárnap

137