A húsvéti vigília

A húsvéti vigílián felolvasandó olvasmányok közül a harmadik a Kr. e. 10. és 6. század közötti időszakban keletkezett Kivonulás könyvéből származó ószövetségi idézet. A könyv a Mózes nevéhez fűződő öt könyvtekercs közül a második. A szerző a zsidók Egyiptomból való szabadulásának állít emléket. A leírás az izraelita történelem egyik legjelentősebb esemé-nyéről szól, de irodalmi műfaját tekintve nem mai értelemben vett történeti beszámoló, hanem istentiszteleti célokra szánt liturgikus elbeszélés. Hátterében azok a szájhagyomány útján terjedő ősi mondák húzódnak meg, amelyekben népi elbeszélők képzelet szülte ele-mek, csodaleírások és szimbólumok tükrében fejezték ki a meggyőződésüket, hogy a törté-nelem irányítása Isten kezében van, és így a zsidók csodás menekülésének eseménye mögött is a gondviselő Isten áll. • A Máté-evangéliumban olvasható részlet azoknak a művészien alkotott drámáknak egyike, amelyek a feltámadási jelenés vagy krisztofánia (gör. Khrisztosz:

Messiás, gör. phainó: megjelenik, megmutatkozik) irodalmi műfajában szimbólumok alkalma-zásával írják le a nagypéntek után árván maradt tanítványoknak a feltámadt Jézusra vonatko-zó vallási tapasztalatát.

A húsvéti vigília a bibliai szemelvények tükrében a) Átkelés a Vörös-tengeren (Kiv 14,15–15,1)

14 ¹⁵ Így szólt ekkor az Úr Mózeshez: »Mit kiáltasz hozzám! Szólj Izrael fiaihoz, hogy induljanak! ¹⁶ Te pedig emeld fel botodat, nyújtsd ki kezedet a tenger fö-lé, és oszd azt kétfefö-lé, hogy szárazon járjanak Izrael fiai a tenger közepén! ¹⁷ Én pedig megkeményítem az egyiptomiak szívét, hogy nyomuljanak utánatok, és megdicsőülök a fáraó által, egész hadserege, harci sze-kerei és lovasai által. ¹⁸ Az egyiptomiak meg fogják tudni, hogy én vagyok az Úr – amikor megdicsőülök a fáraó által, harci szekerei és lovasai által!« ¹⁹ Fel-kelt erre Isten angyala, aki Izrael tábora előtt vonult, és mögéjük ment. Vele együtt elvonult a felhőoszlop is elölről, és a hátuk mögé ²⁰ állt, az egyiptomiak tábora és az izraeliták tábora közé. Hátrafelé sötét volt a felhő, előre pedig világossá tette az éjszakát, úgyhogy egész éjszaka nem közelíthettek egymáshoz. ²¹ Ami-kor aztán Mózes kinyújtotta kezét a tenger fölé, az Úr erős és forró szél által, amely egész éjjel fújt, elhaj-totta és szárazzá tette a tengert, s a víz kétfelé vált.

22 Erre Izrael fiai bementek a kiszáradt tenger köze-pébe, miközben a víz olyan volt jobbjuk és baljuk felől, mint a kőfal. ²³ Ekkor az egyiptomiak üldözni kezdték őket, és bementek utánuk: a fáraó minden lovassága, harci szekere és lovasa bement a tenger közepébe. ²⁴ Amikor aztán eljött a hajnali őrváltás ideje, íme, az Úr a tűz- és felhőoszlopból rátekintett

az egyiptomiak táborára. Szétzilálta hadseregüket,

25 és kitörte harci szekereik kerekeit, úgyhogy meg-feneklettek. Azt mondták ekkor az egyiptomiak:

»Fussunk Izrael elől, mert az Úr harcol érettük elle-nünk!« ²⁶ De az Úr ekkor azt mondta Mózesnek:

»Nyújtsd ki kezedet a tenger fölé, hogy térjenek vissza a vizek, rá az egyiptomiakra, harci szekereikre és lovasaikra!« ²⁷ Amikor aztán Mózes kinyújtotta ke-zét a tenger fölé, az hajnalban visszatért előbbi helyére, a vizek nekizúdultak a menekülő egyiptomiaknak, és az Úr belesodorta őket a habok közepébe. ²⁸ Így a visszatérő vizek elborították a fáraó egész hadseregé-nek harci szekereit és lovasait, akik utánuk nyomul-tak a tengerbe: egy sem maradt meg közülük. ²⁹ Izra-el fiai azonban átkIzra-eltek a kiszáradt tenger közepén, miközben a víz olyan volt jobbjuk és baljuk felől, mint a kőfal. ³⁰ Így szabadította meg az Úr azon a napon Izraelt az egyiptomiak kezéből. ³¹ Amikor az-tán látták a tenger partján a meghalt egyiptomiakat, s azt a hatalmas kezet, amellyel az Úr elbánt velük, félte a nép az Urat, és hittek az Úrnak és szolgájá-nak, Mózesnek.

15 ¹ Akkor Mózes és Izrael fiai ezt az éneket éne-kelték az Úrnak: »Énekeljünk az Úrnak, mert fen-ségeset művelt, lovat és lovast a tengerbe vetett!«

A húsvéti vigília

113 A fontosabb kifejezések magyarázata:

így szólt ekkor az Úr Mózeshez:… Szólj Izrael fiaihoz, hogy induljanak! Te… emeld fel botodat, nyújtsd ki kezedet a tenger fölé…: az elbeszélés szerzője ősi mondák hagyománya alapján azt állítja:

Mózes Isten akaratának tekintette a nép Egyiptomból való kiszabadulását, és az Ő nevében rendelte el a kivonulás megkezdését. A tenger vizének szétválasztására vonatkozó utasítás-ban a szimbólumok nyelvén az a burkolt ígéret fogalmazódik meg, hogy Isten minden segít-séget meg fog adni a szabaduláshoz. Az isteni útmutatásban említett tenger földrajzi fekvé-sét legfeljebb hozzávetőleges pontossággal tudjuk megállapítani. Az elbeszélés alapjául szol-gáló mondák ugyanis műfaji sajátosságukból kifolyólag nem tartalmaznak történetileg és földrajzilag értékelhető, megbízható adatokat. A héber nyelvű Bibliában Sás- vagy Nádas-tenger néven szerepel az a földrajzi terület, amely a görög erüthrosz (vörös) szó alapján elne-vezett Eritreai- vagy Vörös-tenger felső részénél található mocsaras vidéket jelenti. A Biblia görög fordításának készítői (LXX, Kr. e. 2. sz.) azonban ezt a vidéket is Vörös-tenger név-vel illették (vö. Kiv 13,18).

én pedig megkeményítem az egyiptomiak szívét…, és megdicsőülök a fáraó által: Isten megkeményíti az egyiptomiak szívét. Ez azt jelenti: a zsidók kivonulását korábban engedélyező, de döntését visszavonó fáraónak Isten szabadságot ad arra, hogy akadályokat gördíthessen a távozni készülő zsidók elé. A népe mellé álló Isten ugyanakkor meg is fog dicsőülni, mert a zsidókat üldözőbe vevő egyiptomi uralkodó kudarca fogja igazolni, hogy Izrael Istene felette áll az egyiptomi hiedelmek isteneinek.

felkelt erre Isten angyala, aki Izrael tábora előtt vonult, és mögéjük ment. Vele együtt elvonult a felhőoszlop is elölről, és a hátuk mögé állt: az angyal és a felhő az elbeszélésben szimbólumok, amelyek a népét oltalmazó Isten titokzatos jelenvalóságát jelzik.

amikor aztán Mózes kinyújtotta kezét a tenger fölé…, a víz kétfelé vált: bár az elbeszélés szerzője az erős és forró szél említésével természetes „magyarázatot” is igyekszik adni a víz kettéválásá-nak jelenségére, egyértelművé teszi, hogy végső fokon Isten művelte a csodát, aki a termé-szet Uraként az általa létrehozott termétermé-szeti elemeken és törvényeken keresztül tevékeny-kedik a világban. Mondanivalóját a monda műfajára jellemző képnyelven fogalmazza meg.

Nem történészként vagy természettudósként mutat be egy rendkívüli természeti jelenséget, hanem a szimbólumok nyelvén azt hirdeti: Isten a menekülést elősegítő természeti esemé-nyeken keresztül biztosította népének az egyiptomi szolgaságból való szabadulást. A „jobb és bal felől kőfalként álló víz” fantasztikus látványa is a szimbólumok világába tartozik: sze-repe az isteni segítség nagyszabású voltának kiemelése. Mivel a kőfalként álló víz a leírásban szimbólumként szerepel, teljességgel elhibázott azoknak a törekvése, akik természettudo-mányos módon akarják igazolni vagy cáfolni egy ilyen rendkívüli jelenség lehetőségét.

az Úr a tűz- és felhőoszlopból rátekintett az egyiptomiak táborára. Szétzilálta hadseregüket: az elbeszé-lés szerzője az ősi mondák primitív felfogását követve Istent valamiféle törzsi istenségnek gondolja, aki ha kell, kegyetlen büntetésekkel torolja meg a választottain esett sérelmeket, s mutatja ki hatalmát a többi isten felett. Izrael Istene azonban már az izraelita történelem kezdetén sem törzsi istenség volt, hanem az egyedüli és egyetlen Isten, akinek egyetlenségé-ben Izrael fiai a Kr. e. 6. századtól kezdtek szilárdan hinni. S ez azt jelenti: Ő már akkor is egyetlen Isten és minden nép szerető atyja volt, amikor ezt még a zsidók sem ismerték fel.

Éppen ezért a szerzőnek a mondák helytelen istenképét feltételező állítását, hogy Isten a választott nép pártjára kelve szétzilálta az egyiptomiak hadseregét, így kell értelmeznünk: az embert szabadsággal megajándékozó Isten nem akadályozta meg, hogy az üldözők soraiban meghasonlás és zűrzavar támadjon.

A húsvéti szent háromnap

114

amikor aztán Mózes kinyújtotta kezét a tenger fölé, az… visszatért előbbi helyére, a vizek nekizúdultak a menekülő egyiptomiaknak, és az Úr belesodorta őket a habok közepébe: a népének ellenségeit katasztrófával büntető Istenre utaló mondat is az ősi mondák világának helytelen istenképét föltételezi. Ellentétben áll azzal a Kr. e. 6. században megszilárduló felfogással, amely szerint az Úr az idegeneket vagy jövevényeket is szereti (vö. MTörv 10,18–19). Minthogy azonban az ősi mondák Istene sem lehetett más, mint a Kr. e. 6. században felismert Isten, az el-beszélés szerzőjének állítását így kell érteni: a tengeren való átkelés folyamán a zsidók üldö-zőik teljes kudarcának is tanúivá váltak, s ez megerősítette őket abban a hitükben, hogy meg-menekülésüket Istennek köszönhetik.

akkor Mózes és Izrael fiai ezt az éneket énekelték az Úrnak: az „énekeljünk az Úrnak” szavakkal kezdődő dal ismeretlen szerzője költészeti alkotásban emlékezik meg a kivonulás nagyszerű csodájáról. A dal valószínűleg előbb keletkezett, mint a prózai leírás.

b) A feltámadt Jézus megjelenése az asszonyoknak (Mt 28,1–10)

28 ¹ A szombat befejeztével, abban az órában, amely a hét első napjára virrad, Mária Magdolna és a má-sik Mária elment megnézni a sírt. ² És íme, nagy földrengés támadt: az Úr angyala leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült. ³ Olyan volt a megjelenése, mint a villám, és a ruhája fehér volt, mint a hó. ⁴ Az őrök megrettentek tőle való félelmük-ben, és mint a holtak, olyanok lettek. ⁵ Az angyal megszólalt és azt mondta az asszonyoknak: »Ti ne féljetek! Hiszen tudom, hogy Jézust, a megfeszítettet keresitek. ⁶ Nincs itt, mert feltámadt, amint meg-mondta. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt.

7 Menjetek gyorsan, mondjátok meg tanítványainak:

Föltámadt a halottak közül, és íme, előttetek megy Galileába. Ott majd meglátjátok őt! Íme, megmond-tam nektek!« ⁸ Rögtön el is mentek a sírtól. Nagy félelemmel és örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak. ⁹ Ekkor íme, Jézus jött velük szem-ben és így szólt: »Üdv nektek!« Ők pedig odamentek hozzá, átkarolták a lábát és leborultak előtte. ¹⁰ Ak-kor Jézus azt mondta nekik: »Ne féljetek! Menjetek, vigyétek hírül a testvéreimnek, hogy menjenek el Gali-leába. Ott majd meglátnak engem.«

A fontosabb kifejezések magyarázata:

abban az órában, amely a hét első napjára virrad: mivel a zsidó napszakszámítás szerint a hét a szombattal fejeződött be, s az új hét ugyanennek a napnak estéjén kezdődött, nyilvánvaló, hogy az itt feltüntetett időadat a vasárnap hajnalt jelenti.

Mária Magdolna: Mária Magdolna vagy magdalai Mária egyike azoknak az asszonyoknak, akik Lukács evangélista szerint a tanítványok mellett Jézus kíséretében voltak (vö. Lk 8,1–2). Bár a hagyomány időnként egybemosta alakjukat, valószínű, hogy a magdalai Mária különbözik az evangéliumban említett bűnös asszonytól (vö. Lk 7,36–50), és ehhez hasonlóan nem azo-nos a betániai Mária (vö. Lk 10,39) személyével sem.

a másik Mária: a másik Mária azonos Jakab anyjával (vö. Mk 16,1; Lk 24,10). E másik Mária mellett Márk evangélista megemlíti még Szalómét, Lukács pedig Johanna nevét is.

elment megnézni a sírt: Máté nem jelöli meg a sírlátogatás célját. A másik két szinoptikus evan-gélista szerint az asszonyok illatszereket vittek magukkal, hogy befejezzék Jézus holttestén a zsidóknál szokásos megkenés szertartását, amelyet péntek este valószínűleg csak sebtében végezhettek el.

nagy földrengés támadt…: a földrengés, az Úr angyalának megjelenése, valamint az őrök megret-tenése irodalmi elemek. Ezek is mutatják, hogy a sír meglátogatásáról szóló leírás nem mai értelemben vett riport, hanem a feltámadási jelenés (Krisztus-jelenés) irodalmi műfajában készült alkotás. Szerzője az apokaliptikus irodalom szimbólumainak nyelvén értelmezi a valós, de csak hívő szemmel „látható” eseményt. A nagy földrengés azt szimbolizálja, hogy

A húsvéti vigília

115 Jézus feltámadása olyan horderejű változást hozott az emberiség történelmébe, mint amilyet a nagy földrengések hoznak a túlélők életébe: ez az esemény tette ugyanis lehetővé, hogy az emberek elkerülhessék az örök halált, s feltámadva a halálból eljuthassanak az örök életre (vö. Mt 27,51–53). Isten angyala is szimbólum, amelynek szerepe az emberileg felfoghatatlan titok értelmezése: azt hirdeti, hogy a nagypénteken kereszthalált szenvedett Jézus az emberi-ség történelmében egyedülálló módon legyőzte a halált, s föltámadva a sírból belépett Isten földöntúli világába. Az őrök, akiket az evangélisták közül csak Máté említ (vö. Mt 27,62–66), hasonlóképpen szimbolikus alakok: a Jézust halálra adó bűnös világot képviselik. Megrette-nésük azt fejezi ki, hogy Jézus dicsőséges feltámadása egyben a bűn világa feletti félelmetes isteni ítélet is.

ti ne féljetek! Hiszen tudom, hogy Jézust, a megfeszítettet keresitek. Nincs itt, mert feltámadt, amint meg-mondta: az angyal szavai azt fejezik ki, hogy Isten a nagypénteki tragédia után megerősítette a tanítványokat a Jézus feltámadásába vetett hitükben: eloszlatta félelmüket, amikor a vallási tapasztalat világában meggyőzte őket arról, hogy Mesterük korábbi jövendöléseinek meg-felelően (vö. Mk 10,34; Mt 12,40; Lk 18,31–33; Jn 10,17) legyőzte a halált.

menjetek gyorsan, mondjátok meg tanítványainak: a Jézus feltámadását értelmező angyal bátorító szavai arra utalnak, hogy az első tanúk, akik eljutottak a Jézus feltámadásába vetett hitre, tu-datára ébredtek annak is, hogy húsvéti tapasztalatuk örömét másokkal is meg kell osztaniuk.

nagy félelemmel és örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt: az asszonyok félelme az a szent borza-dály, amely azokat az embereket keríti hatalmába, akik megtapasztalják életükben Isten jelen-valóságát és tevékenységét. Örömük oka az a boldogító tudat, hogy Jézus él.

Jézus jött velük szemben… Ők pedig odamentek hozzá, átkarolták a lábát és leborultak előtte: ha ezt a találkozást modern értelemben vett történeti beszámolónak tekintjük, feloldhatatlan nehéz-ségekbe ütközünk. Egyrészt nem tudunk értelmes magyarázatot adni arra, hogy az újszövet-ségi írók egymásnak ellentmondva különböző helyszínekre helyezik a feltámadt Jézussal való első találkozást, és különböző személyekben jelölik meg a találkozás első tanúit (vö. Mk 16, 1–19; Lk 24,1–49; Jn 20,1–29; 1Kor 15,5–6). Másrészt érthetetlen marad, hogy a feltámadt Jézust, aki már nem tartozott ehhez a világhoz, hogyan lehetett fizikailag megérinteni. Ám ha figyelembe vesszük, hogy a szerzők a feltámadási jelenés irodalmi műfajában írnak, megoldódnak a nehézségek. A feltámadási jelenések szerzői a költőkéhez hasonló irodalmi eszközöket használnak, így az általuk alkalmazott szimbólumok különbözősége már nem zavaró, és nem teszi kérdésessé tapasztalatuk valódiságát sem. A műfaj figyelembevételével Jézus lábának átkarolása is magyarázhatóvá válik. A jelképekkel tarkított leírásokban ugyanis a szavak átvitt értelemben veendők. Igaz, hogy a feltámadt Jézusnak nincs érzékelhető teste, de valóságát éppen olyan bizonyossággal meg lehet tapasztalni, mint ahogy például az igaz-ságot is „kézzelfoghatóvá” tudjuk tenni, jóllehet az igazság sem érzékelhető valóság.

vigyétek hírül a testvéreimnek, hogy menjenek el Galileába: a Máté-féle feltámadási jelenés Jézusa valószínűleg azért utal Galileára, mert az evangélista szerint a jézusi igehirdetés kiindulási pontja is Galilea volt (vö. Mt 4,12–17).

A bibliai szemelvények mondanivalója

A vörös-tengeri átkelés eseményét felidéző elbeszélés szerzője ősi mondákra támaszkodva állít emléket a zsidók Egyiptomból való szabadulásának, és ebben a szabadulásban jelöli meg a zsidó húsvét ünnepének eredetét. A leírásban a fáraó és népe a bűnös hatalmat szimboli-zálja, a Mózes vezetése alatt álló izraeliták pedig a bűnös hatalom szolgaságában élő zsidó-kat, akiknek Isten segítségével csodás módon sikerül megszabadulniuk szolgai állapotukból.

A húsvéti szent háromnap

116

• A húsvéti vigílián az egyház azért olvassa ezt az ószövetségi részletet, mert Mózes és Jézus tevékenységét párhuzamba állítva a tengeri átkelésben Jézus ajándékának előképét látja, aki húsvéti halálával és feltámadásával a bűn fogságából szabadította meg nemcsak a zsidókat, hanem az egész emberiséget, és nyitotta meg az örök életre vezető utat minden ember szá-mára. S mivel Jézus húsvéti ajándékát az ember a keresztségben kapja meg, a tengeren való átkelés a keresztségnek is előképe (vö. 1Kor 10,2). A monda képnyelve szerint a vízen való csodás átkelés biztosította a zsidók megmenekülését, nyitotta meg az Ígéret földjére vezető utat, az összecsapódó hullámok pedig megsemmisítették az egyiptomiakat. A keresztség szer-tartásában a keresztelendő is „átmegy a vízen”, mert a víz azt a Krisztust szimbolizálja, aki a keresztelendő életében megsemmisíti az örök halál kényszerét, és lehetővé teszi számára az örök életet.

A feltámadási jelenés vagy krisztofánia (Krisztus-jelenés) irodalmi műfajában megfogalma-zott evangéliumi részlet szerzője dramatizált formában és szimbólumok segítségével írja le Jézus tanítványainak húsvéti tapasztalatát: a nagypénteki tragédia után a reményüket veszí-tett tanítványok fokozatosan meggyőződtek arról, hogy Jézus legyőzte a halált, s titokzatos módon jelen van életükben. A dráma szerzője három gondolatot hangsúlyoz. Az Isten tevé-kenységét és kinyilatkoztatását értelmező angyal ószövetségi alakjának (vö. Ez 40,3; Dán 7,16; Zak 4,1 stb.) megjelenítésével azt fejezi ki, hogy a tanítványok nem érzékcsalódások áldozatai lettek, s nem a képzeletük vásznára kivetített Jézussal találkoztak, hanem Isten jut-tatta el őket a hívő látásra. Amikor megemlíti, hogy az asszonyok örömmel futottak a hírrel, arra utal, hogy Jézus követői, akik már eljutottak az ő feltámadásába vetett hitre, tudatára ébredtek annak, hogy húsvéti örömüket másokkal is meg kell osztaniuk. Amikor pedig arról beszél, hogy az asszonyok találkoztak Jézussal, s átkarolták a lábát, vallási tapasztalatuk való-di és biztos voltára utal: azt mondja, hogy bár a feltámadt Jézust nem lehetett érzékelni, az asszonyok a vallási tapasztalat világában mégis olyan bizonyosságot szereztek a halált legyőző Jézus jelenvalóságáról, mint amilyen bizonyosságot nyújt a fizikai világban a másik személy lábának átkarolása.

Mondj köszönetet Istennek húsvéti szabadulásodért!

A Vörös-tengeren való átkelés csodás eseményében a zsidók a bűnös hatalom fogságából szabadító Isten tevékenységét tapasztalták meg. Ezért a szabadításért dicsőítő énekkel adtak hálát Izrael Istenének. Az átkelésről szóló szentírási részlet hallgatása közben gondolj arra, hogy ez a szabadítás csak előképe a minden ember sorsát érintő megmentésnek. Izrael sza-badító Istene ugyanis azonos azzal a mennyei Atyával, aki Jézus kereszthalála és feltámadása által minden embert megszabadított az örök halál kényszerétől. Az emberi család tagjaként mondj köszönetet Istennek, aki Jézus által minden embert (zsidókat és nem zsidókat egy-aránt) megszabadított a bűnös állapot fogságából.

Az evangéliumi részlet szerzője hangsúlyosan emlékezik meg a Jézus feltámadt valóságát először megtapasztaló asszonyok öröméről. Ezt azért is teszi, mert ő már hittel vallja: ez a feltámadás minden ember számára öröm. Jézus ugyanis halálával minden embert felszabadí-tott az örök halállal fenyegető bűnös állapot uralma alól, és feltámadásával lehetővé tette mindenkinek az örök élet elnyerését. Örvendezz együtt az asszonyokkal, s mondj köszönetet a szabadító mennyei Atyának azért, hogy Jézus feltámasztásával a te számodra is megterem-tette az örök boldogságra jutás lehetőségét!

III.3.

A HÚSVÉTI IDŐ

A húsvéti idő (lat. tempus paschale) a római katolikus szertartásban a húsvéti ünnepkör harma-dik részeként a húsvét vasárnapjától pünkösdvasárnapig terjedő ötven napot foglalja magá-ban. Ez az ötven nap a húsvét titkában való elmélyülés időszaka: a liturgia elsősorban azokat a szentírási részleteket idézi emlékezetbe, amelyek a tanítványoknak a feltámadt Mes-siásra vonatkozó vallási tapasztalatát mutatják be. A szentírási részletek olvasása vagy hallga-tása közben a hívők nemcsak egy régmúlt eseményre emlékeznek, hanem annak tudatosítá-sára is törekszenek, hogy a feltámadt Jézus titokzatos módon jelen van az ő életükben is.

Ezen elgondolkodva készülnek fel lélekben pünkösd ünnepére, amely annak az eseménynek megjelenítő emlékezése, hogy eljött a világba a Messiás által ígért Szentlélek (vö. Jn 14,26;

15,26; 16,7), aki megerősítette a tanítványok húsvéti hitét, s olyan tanúságtevő közösséggé, egyházzá formálta őket, amely azóta is Jézus feltámadását és az örök élet reményét hirdeti a földi lét értelmének kérdésével viaskodó embernek.

Eredetét illetően a húsvéti idő az egyik legősibb liturgikus időszak, amelynek előképe már az ószövetségi hagyományban is megtalálható. Az izraeliták a zsidó húsvét után hét hét eltel-tével, az ötvenedik napon tartották a hetek ünnepét, amely a magyar nyelvben a görög pente-koszté (ötvenedik) szóból származtatva a pünkösd nevet kapta. A zsidó húsvét az egyiptomi szolgaságból való szabadulás emlékünnepe volt, a pünkösd pedig a törvényadásé, azaz a

Eredetét illetően a húsvéti idő az egyik legősibb liturgikus időszak, amelynek előképe már az ószövetségi hagyományban is megtalálható. Az izraeliták a zsidó húsvét után hét hét eltel-tével, az ötvenedik napon tartották a hetek ünnepét, amely a magyar nyelvben a görög pente-koszté (ötvenedik) szóból származtatva a pünkösd nevet kapta. A zsidó húsvét az egyiptomi szolgaságból való szabadulás emlékünnepe volt, a pünkösd pedig a törvényadásé, azaz a