A NAGYBÖJTI IDŐ
III.1.3 Az Úr szenvedésének vasárnapja – virágvasárnap
Az ószövetségi idézet Izajás próféta könyvének abban a részletében olvasható, amelyet a Kr. e. 6. században Izajás szellemében állítottak össze. A szöveg az Úr szenvedő Szolgáját bemutató négy dal közül a harmadik. A Szolga igehirdetői feladatáról és a rá váró szenvedé-sek Istenben bízó elfogadásáról tesz vallomást. • A virágvasárnapi ünnepi szentmisét meg-előző körmenet evangéliuma Máté írását követve a szenvedésére készülő Jézus jeruzsálemi bevonulását írja le egy értelmező epizód keretében. A fővárosba érkező Jézus alakjában a dicsőséges Messiás-király és Isten titokzatos Szolgájának vonásai keverednek, aki az ószövet-ségi jövendölések szerint bűntelen lényként azért szenved, hogy mások megszabadulhas-sanak a bűneikért járó örök büntetéstől (vö. Iz 42; 49; 50; 52–53).
Virágvasárnap a bibliai szemelvények tükrében
a) Az Úr Szolgája, aki mások bűneiért szenved (Iz 50,4–7)
50 4 Az Úristen megadta nekem a tanítványok nyel-vét, hogy támogatni tudjam szóval a fáradtat. Föl-ébreszti reggel, reggel fölFöl-ébreszti fülemet, hogy hallgas-sam, mint a tanítványok. 5 Az Úristen megnyitotta fülemet, én pedig nem ellenkeztem, nem hátráltam meg.
6 Hátamat odatartottam az ütlegelőknek, és orcámat a tépdesőknek; arcomat nem rejtettem el a gyalázás és köpdösés elől. 7 De az Úristen megsegít engem, ezért nem ér gyalázat; ezért tettem arcomat olyanná, mint a kovakő, és tudom, hogy nem szégyenülök meg.
A fontosabb kifejezések magyarázata:
az Úristen megadta nekem…: ezek a szavak a jövendölésben szereplő titokzatos Szolga ajkáról hangzanak el.
a tanítványok nyelvét: a Szolga azt állítja, hogy közvetlenül az Úristentől kapta a tanítványi nyelv, azaz a meghatalmazással szólás adományát, hogy taníthassa a megfáradtakat, a megroppant nádszálhoz és a kialvó mécsbélhez (vö. Iz 42,3) hasonlító embereket.
fölébreszti fülemet, hogy hallgassam, mint a tanítványok: a próféta mindig rászorul az isteni sugal-latra, amely képessé teszi őt arra, hogy másokat vigasztalni tudjon. A „fölébreszti fülemet”
szavakat tartalmazó mondat arra utal, hogy a prófétai szerepet betöltő Szolga nemcsak tanító, hanem az Úristen tanítványa is.
hátamat odatartottam az ütlegelőknek, és orcámat a tépdesőknek…: az ütlegelések, az arc (szakáll) tépdesése, a gyalázás és köpdösés azok a bántalmazások és súlyos sértések, amelyeket a má-sokért és a mások helyett szenvedő Szolgának el kell viselnie. A szöveg látszólag azt állítja, hogy az említett szenvedéseket a Szolga már a múltban elviselte. Valójában itt egy héber nyelvi fordulattal állunk szemben, amelynek alapján a szöveg így értelmezendő: olyan biztos, hogy a Szolga el fogja viselni a szenvedéseket, hogy már múltbeli eseményként beszélhe-tünk róla.
ezért tettem arcomat olyanná, mint a kovakő, és tudom, hogy nem szégyenülök meg: a Szolga nem tanú-sít ellenállást, nem helyezkedik szembe bántalmazóival, hanem meglepő türelmet és készsé-get tanúsít a durva erőszak elfogadásában. Figyelemre méltó azonban, hogy hősies magatar-tását nem saját erejével magyarázza, hanem az Úristenre hivatkozik, aki megsegíti őt. – Ilyen határozott és Istenben bizakodó magatartást tanúsít majd Jézus is kihallgatása alkalmával.
Virágvasárnap
85
b) A szenvedő Szolgának bizonyuló Jézus bevonulása Jeruzsálembe (Mt 21,1–11)
21 1 Amikor már Jeruzsálem közelében jártak és odaértek Betfagéhoz az Olajfák-hegyéhez, Jézus előre-küldött két tanítványt. 2 Azt mondta nekik: »Menje-tek be a faluba, amelyik előtte»Menje-tek van. Mindjárt ta-lálni fogtok egy szamarat megkötve, és vele egy csikót;
oldjátok el, és vezessétek ide hozzám. 3 Ha pedig va-laki szólna valamit, mondjátok, hogy az Úrnak van rájuk szüksége, és azonnal el fogja engedni őket.«
4 Ez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az ige, amit a próféta mondott: 5 »Mondjátok Sion leányá-nak: Íme, királyod jön hozzád; szelíd ő, s szamár-háton ül, szamárcsikón, teherhordó állat fián.« 6 A
tanítványok elmentek és megtették, amit Jézus paran-csolt nekik. 7 Odavezették a szamarat és a csikót, rájuk tették ruháikat, ő pedig felült rájuk. 8 A hatal-mas tömeg pedig leterítette ruháit az útra, mások meg ágakat vagdostak a fákról és az útra szórták. 9 A tömeg, amely előtte ment és akik követték, így kiál-toztak: »Hozsanna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!« 10 Ami-kor bement Jeruzsálembe, az egész város megmoz-dult. Azt kérdezték: „Kicsoda ez?” 11 A tömeg így felelt: „Ez Jézus, a próféta, a galileai Názáretből.”
A fontosabb kifejezések magyarázata:
amikor már Jeruzsálem közelében jártak: a leírásból nem világos az esemény időpontja, s az sem derül ki, hogy Jézus és tanítványai milyen céllal mentek a fővárosba. A történeti utalások hiánya ellenére is valószínűnek tarthatjuk azonban, hogy Jézus és követői más zarándokok társaságában valamilyen vallási ünnep alkalmából látogattak Jeruzsálembe.
Betfagéhoz az Olajfák-hegyéhez: Betfagé egy falu volt az Olajfák-hegyének keleti oldalán. Pontos helyét ma már nem ismerjük. Az Olajfák-hegye a Jeruzsálemtől keletre fekvő hegyvonulat középső része. Nevét a hegyet borító olajfákról kapta.
Jézus előreküldött két tanítványt…: a tanítványok számára természetesnek tűnhetett, hogy Mes-terük előkészíti jeruzsálemi útjukat. Az epizód megfogalmazója azonban a Mester személyé-ben már azt a Jézust is „látja”, aki tudatában van messiási mivoltának, és isteni természetű lényként uralja a helyzetet.
találni fogtok egy szamarat megkötve, és vele egy csikót: a ló a dicsőséges királyok és hadvezérek harci állata volt, a szamár pedig az ünnepélyes, de békés felvonulások és a szegény emberek hátasállata. A tanítványok kézenfekvőnek tarthatták Jézus választását. Az értelmező epizód szerzője azonban feltehetően arra is utal, hogy az egyszerű emberek hátasállatának kiválasz-tásával Jézus azt szándékozott kifejezni: ő nem vállalja a harcos politikai szabadító szerepét, hanem békés és szelíd Messiásként akarja végbevinni művét.
az Úrnak van rájuk szüksége: történeti szempontból elgondolható, hogy Jézus, aki önmagát a megtisztelő úr címmel illette, már korábban megállapodott a gazdákkal az állatok kölcsönbe vételéről. Az Úr kifejezés azonban másra is utalhat. A keresztény közösség a feltámadt Krisz-tust nevezte Úrnak (vö. Mt 7,22). Az elbeszélés szerzője számára az Úr kifejezés feltehetően azt is jelentette: Jézus isteni természetű Úrként joggal rendelkezhetett minden teremtménnyel már abban az időszakban is, amikor föltámadásával még nem adta tanújelét annak, hogy Isten Fiaként egészen egyedülálló kapcsolatban van a mennyei Atyával, a világmindenség Urával.
ez pedig azért történt, hogy beteljesedjék… amit a próféta mondott: a próféta Zakariást vagy a nevében író szerzőt jelenti, aki a Messiás érkezéséről szóló látomásában azt írja, hogy a szamárháton érkező király szelíden és békességet hirdetve valósítja meg uralmát (vö. Zak 9,9–10). Ez az uralkodó nem hasonlít az e világi királyokra. Alakja inkább a szenvedő Szolgára emlékeztet, akit Második Izajás jövendölésében így mutat be az Úristen: „Íme, az én Szolgám… nem kiált, nem emeli fel hangját, és nem hallatja az utcán. A megroppant nádszálat nem töri össze,
A nagyböjti idő
86
és a kialvó mécsbelet nem oltja el; hűségesen visz igazságot. Nem alszik ki, és nem roppan össze, míg igazságot nem tesz a földön…” (Iz 42,1–4).
mondjátok Sion leányának: a Sion leánya kifejezés a Sion-hegyre épült várost, Jeruzsálemet, és a város által szimbolizált Izrael népének egészét is jelenti.
szamárháton ül, szamárcsikón, teherhordó állat fián: az Ószövetségben az Istennek szánt áldozati állatokról (Szám 19,2) és a frigyládát húzó tehenekről (1Sám 6,7) azt olvassuk, hogy még nem álltak másnak a szolgálatában. Az epizód szerzője, aki már hittel elfogadja a Messiás fel-támadását és isteni természetét, a szamárcsikó kifejezés említése közben nyilvánvalóan arra is gondol: illő, hogy a Jeruzsálembe vonuló Jézus, aki feltámadásában majd Isten hatalmas Fiának bizonyul, olyan állatot vegyen igénybe, amelyen még nem ült ember.
odavezették a szamarat és a csikót, rájuk tették ruháikat, ő pedig felült rájuk: a Zakariás nevéhez fű-ződő jövendölés héber szövege csak egyetlen hátasállatot említ: a bevonuló király szamáron, szamárkanca fiatal vemhén ül (más fordításban: szamár hátán, szamárnak csikaján jő; vö.
Zak 9,9 és Mk 11,2). A Biblia görög nyelvű fordításának (LXX) készítői azonban úgy adták vissza a szöveget, mintha két állatról volna szó (szamárról és csikójáról). Az epizód alkotója ezt a görög fordítást tartja szem előtt, s mivel a jövendölés szó szerinti beteljesülésének hang-súlyozásával van elfoglalva, elkerüli figyelmét, hogy a görög nyelvű változattal zavarossá teszi az esemény leírását: nem világos ugyanis, hogy Jézus a szamárra ült-e rá, vagy a csikóra.
a hatalmas tömeg pedig leterítette ruháit az útra: minthogy Jézus bevonulása a fővárosba sokkal szerényebb külsőségek közepette történhetett, mint ahogyan ezt a leírás sugallja, történetileg megbízhatóbbnak tekinthetjük Márk evangélista beszámolóját, aki nem hatalmas tömegről, hanem sokakról beszél (vö. Mk 11,8). A ruhák leteregetése az útra egyébként a királyok be-iktatásakor szokásos cselekmény volt (vö. 2Kir 9,13).
mások meg ágakat vagdostak a fákról és az útra szórták: a jelenetnek ez a mozzanata is Jézus királyi méltóságát emeli ki, mivel a lombos ágak (Jn 12,13: pálmaágak) útra terítése is a királyok köszöntésének szertartásához tartozott (vö. 2Makk 10,7).
hozsanna Dávid fiának!: a hozsanna (héb. hosiah-na; arám hosanna; gör. hószanna) kiáltás jelenté-se: „ó, segíts!” vagy „ments meg, kérünk!” A zsidók ezzel a dicsőítésnek is szánt felkiáltással fordultak a szabadító király felé, bár a dicsőítő kérést elsősorban Istenhez címezték (vö.
Zsolt 118,25). A zsidó istentiszteleten ez a megmentésért esdeklő és magasztaló felkiáltás a héber hallel (dicsőít) szóról elnevezett Hallel-zsoltárok (Zsolt 113–118) része lett, s főleg nagy ünnepeken énekelték. A bevonulás jelenetében az emberek hozsanna-kiáltása a Jézus szemé-lyében megsejtett Messiás-királynak szól. – A Dávid fia név a Jézus korabeli zsidóságban a Messiás-király címe, amely a Dávid családjából való származását hangsúlyozza. A jövendö-lések szerint ugyanis a Messiásnak Dávid király uralkodói házából kell születnie (vö. 2Sám 7,12–14; Iz 9,1–6; 11,1–10).
áldott, aki az Úr nevében jön!: a jeruzsálemi templom papjai ezekkel a szavakkal (Zsolt 118,26) köszöntötték a templomba belépő zarándokokat. A lelkes és ujjongó tömegben kiáltozó em-berek feltehetően azért ismételgették ezt a köszöntést, mert arra gondoltak, a Messiás-király Isten nevében, isteni felhatalmazással érkezik népéhez. Ám az Úr nevében érkező Jézust a jeruzsálemi bevonulás idején valószínűleg még csak valamiféle politikai messiásnak tekintet-ték, mert feltámadása előtt még nem tudhatták, hogy valójában ki az, akit köszöntenek. Erre utal János evangélista is, aki megjegyzi: eleinte a tanítványok sem értették a köszöntést, de amikor Jézus megdicsőült, visszaemlékeztek arra, hogy az emberek csak azt tették Jézussal, amit a próféta megírt róla (vö. Jn 12,16).
amikor bement Jeruzsálembe, az egész város megmozdult (más fordításban: megrendült): történetileg egyáltalán nem valószínű, hogy a kicsiny zarándokcsoport érkezése felkavarta volna az egész
Virágvasárnap
87 várost. Az epizód összeállítója Jézus föltámadásának fényében és az apokaliptika nyelvén nyilvánvalóan arra utal, hogy a városba érkező Jézus azonos azzal a Messiással, aki életmű-vével és föltámadásával földrengéshez hasonló változást (vö. Mt 28,2) hozott Jeruzsálem, Izrael és az egész emberiség életébe.
ez Jézus, a próféta, a galileai Názáretből: a jeruzsálemiek kérdésére adott válasz felidézésével az epizód szerzője visszatér a történeti esemény ismertetéséhez: feltámadása előtt ugyanis a tör-téneti Jézust az emberek valóban csak emberi lénynek, hatalommal tanító és csodás dolgokat művelő galileai prófétának tartották.
A bibliai szemelvények mondanivalója
A Második Izajás próféta jövendölésében szereplő titokzatos Szolga arról tesz vallomást, hogy Istenben bízva vállalja azokat a szenvedéseket, amelyeket mások bűnei miatt és mások javára kell elviselnie. • Az egyház az Úr szenvedésének vasárnapján azért emlékezik vissza erre a vallomásra, mert a prófétai jövendölésben szereplő Szolga alakjában a Messiás Jézusra ismer, aki tudatosan vállalt szenvedésével és a mennyei Atyában bízva váltotta meg az em-beriséget az örök halállal fenyegető bűnös állapot fogságából.
Az evangéliumi részlet egy történeti eseményt mutat be: tanítványainak társaságában és az ünnepi zarándokok egy csoportjával együtt Jézus bemegy a fővárosba, miközben kísérőit a Messiás-király érkezése feletti öröm keríti hatalmába. Az epizód szerzője azonban nemcsak a történeti eseményről emlékezik meg, hanem Jézus feltámadásának fényében értelmezi is az eseményt és Jézus személyét: ószövetségi utalásokkal és jelképekkel azt is érzékelteti, hogy a szent városba belépő Jézus nem olyan politikai uralkodó, mint amilyen a népi várako-zásokban élő Messiás-király. Ő nem e világi fejedelem, aki fegyverekkel teremt rendet és országot, hanem a Második Izajás próféta jövendölésében bemutatott Szolgára hasonlít, aki békés és irgalmas személyként szenvedésével arat győzelmet (vö. Iz 42,1–4; 53,11), azaz szenvedése árán teremti meg Isten országát, azt a lelki birodalmat, amelyben az emberek megszabadulhatnak a bűneikért járó örök büntetés terhétől, és az üdvösség várományosaivá válhatnak.
Adj hálát Istennek a szenvedő Szolgáért!
Az ószövetségi részletben Második Izajás azt a sejtését fogalmazza meg, hogy a mennyei Atya nem hagyja magára a bűn fogságában vergődő emberiséget: üdvözítő tervében öröktől fogva szerepel egy titokzatos személy, aki szenvedése árán szabadítja meg a bűn fogságából teremtményeit. – Miközben az ószövetségi szentírási részletet hallgatod, gondolj hálásan erre a jövendölésben bemutatkozó Szolgára, aki a mennyei Atya akaratának megfelelően vállalja igehirdetői feladatát és a rá váró szenvedéseket az emberek megmentése érdekében.
A jeruzsálemi bevonulás jelenetének Jézus-alakjában az emberek által ünnepelt e világi szaba-dító és a szenvedést vállaló, de dicsőségesen feltámadó isteni Messiás vonásai keverednek. – A virágvasárnapi körmeneten gondolkodj el azon, hogy ezen a napon nem e világi királyt ünnepelsz, hanem azt a föltámadt Jézust, aki a szenvedő Szolga szerepének vállalásával szá-modra is lehetővé tette a megdicsőülést. Mondj köszönetet Istennek a Messiás Jézusért, aki érted is szenvedő Szolgává lett, hogy megszabadítson bűneid végzetesnek látszó következ-ményétől, és eljuthass a föltámadás dicsőségébe.
III.2.