AZ ÉVKÖZI IDŐ HÚSVÉT UTÁN
IV.1.2 Krisztus szent teste és vére – Úrnapja
Az olvasmány a Második Törvénykönyvből (lat. Deuteronomium) vett idézet. Az ószövetségi könyv neve annak emlékét őrzi, hogy Kr. e. 622-ben a jeruzsálemi templom javítási munká-latai közben a zsidók találtak egy törvénykönyvet (vö. 2Kir 22,8), amelyet Mózes művének gondoltak. A modern irodalomkritikai vizsgálatok azonban kiderítették, hogy a szóban forgó könyv nem Mózes műve, hanem a Kr. e. 8. és 7. század folyamán ismeretlen szerzők állítot-ták össze Mózes szellemében. Az idézet Mózes ajkára adott beszéd, amelyben a zsidó nép-vezér a pusztai vándorlás folyamán kapott isteni áldásokra emlékezteti népét. • A János-evangéliumból vett részlet szerzője az 1. század végén a szóbeli hagyományra támaszkodva írói szabadsággal alkotott beszédben számol be arról, hogy a történeti Jézus örök életet biz-tosító tápláléknak nevezte saját testét és vérét.
Úrnapja a bibliai szemelvények tükrében
a) Isten mannát ad a pusztában vándorló népének (MTörv 8,2–3.14b–16a)
8 2 [A pusztai vándorlás után Mózes így beszélt a néphez]: Gondolj csak vissza arra az egész útra, ame-lyen az Úr, a te Istened negyven esztendőn át vezetett a pusztában, hogy megsanyargasson és próbára tegyen, s így nyilvánvalóvá legyen, mi forog szívedben: vajon megtartod-e parancsait vagy nem? 3 Éhínséggel sa-nyargatott téged és eledelül mannát adott neked, ame-lyet nem ismertél sem te, sem atyáid, hogy megmutassa neked, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem
minden igével, amely Isten szájából származik. […]
14b meg ne feledkezzél az Úrról, a te Istenedről, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a rabszolgaság há-zából. 15 Hogy vezéred volt a nagy és rettenetes pusz-tán, amelyben tüzes leheletű kígyó, skorpió és kiaszott föld volt, és egy szemernyi víz sem. Aki forrást fa-kasztott neked a kemény sziklából, 16a s atyáid által nem ismert mannával etetett téged a pusztában.
A fontosabb kifejezések magyarázata:
[a pusztai vándorlás után Mózes így beszélt a néphez]: az esemény a Biblia szerint az Egyiptomból szabaduló zsidó nép pusztai vándorlásának 38. évében történt (vö. MTörv 2,14).
a te Istened negyven esztendőn át vezetett a pusztában: a negyven esztendő kifejezésnek elsősorban jelképes értéke van. A 40 év a Bibliában egy nemzedék korára vagy egy meglehetősen hosszú, de pontosabban meg nem határozott felkészülési időszakra utal.
hogy megsanyargasson és próbára tegyen: Mózes antropomorf módon (Istennek emberi érzelmeket és szándékokat tulajdonítva) beszél arról, hogy a pusztai vándorlás minden viszontagsága és nehézsége Isten tudtával sújtotta a népet.
éhínséggel sanyargatott téged és eledelül mannát adott neked: a manna különleges, dérhez hasonló kül-sejű táplálék, amelyet az izraeliták hite szerint Isten adott nekik a pusztai vándorlás idején (vö. Kiv 16,14–36).
hogy megmutassa neked, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik: a népnek tapasztalatból kellett megtanulnia, hogy az ember pusztán önmaga ere-jében nem tudja saját életét biztosítani, és minden táplálék „mögött” Isten teremtő szava és gondviselő rendelkezése áll (vö. Iz 55,10–11).
meg ne feledkezzél az Úrról, a te Istenedről, aki kihozott téged Egyiptom földjéről: Mózes arra figyel-mezteti népét, hogy jóllakottan és önelégülten ne felejtse, kinek köszönheti e jólétet.
Úrnapja
151 aki forrást fakasztott neked a kemény sziklából: ez a mondat arra utal, hogy Mózes Isten segítsé-gével vizet fakasztott egy sziklából a szomjazó nép számára (vö. Kiv 17,1–7; Szám 20,7–11).
Mivel a szikla az Ószövetségben Istent jelképezte (vö. MTörv 32,4; 2Sám 22,2; Zsolt 31,3 stb.), a zsidókat ez a szimbólum is segítette abban, hogy az életet biztosító vizet isteni aján-déknak tudják tartani.
b) Jézus teste és vére örök életet adó táplálék (Jn 6,51–58)
6 51 [Abban az időben így beszélt Jézus a zsidó tö-meghez a kafarnaumi zsinagógában]: »Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha vala-ki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért.
52 Vitatkozni kezdtek erre a zsidók egymás közt, és ezt kérdezték: »Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?« 53 Jézus azt felelte nekik: »Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek.
54 De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. 55 Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. 56 Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne.
57 Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él.
58 Ez az a kenyér, amely az égből szállt alá. Nem olyan, mint amit az atyák ettek és meghaltak; aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog.«
A fontosabb kifejezések magyarázata:
[abban az időben így beszélt Jézus a zsidó tömeghez a kafarnaumi zsinagógában]: Kafarnaum (Nahum faluja) galileai „város” a Galileai-tenger mellett a Jordán torkolatánál. Zsinagógájának ókori romjait a 19. század közepétől kezdték fokozatosan feltárni. Az „így beszélt” kifejezés nem azt jelenti, hogy az evangélista Jézus gyorsírással feljegyzett szavait tolmácsolja, hanem azt, hogy a történeti Jézus ajkára adott szavakban foglalja össze az ő életművének (megváltó halálának és örök életet biztosító feltámadásának) jelentését és jelentőségét.
én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá: az önmagát élő vagy életet adó kenyérnek nevező Jézus saját isteni eredetét hangsúlyozza.
a kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért: ezek a szavak arra emlékeztetnek, hogy Jézus az utolsó vacsorán a megtört kenyeret a tanítványokért feláldozott testének (istenemberi valóságának) reálszimbólumává tette (vö. 1Kor 11,24).
hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?: a zsidók valószínűleg az „istenség megevésének” (gör.
theophagia) gyakorlatára gondolnak, amelyben egyes primitív vallások hívei isteninek tekintett ételek és italok elfogyasztásával szimbolizálták az istenséggel való egyesülésüket. Méltatlan-kodva elutasítják ezt a pogány szokást. Nem értik ugyanis, hogy bár a Jézus testét enni kife-jezés Jézus valóságos lényére vonatkozik, nem annak biológiai megevését jelenti, hanem azt, hogy hittel egyesülünk az ő értünk feláldozott valóságával.
ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek: a Bibliában a test és a vér szavak önmagukban véve is az egész embert jelölik. A test és a vér szétválasz-tott kifejezésekként a másokért feláldozott emberi lény egészét jelentik. Az önmagát Ember-fiának nevező Jézus az utolsó vacsorán arra buzdította tanítványait, hogy a kenyér és a bor által szimbolizált, másokért feláldozott lényét tekintsék eledelnek. A Jézus ajkára adott sza-vakból az is kiderül: a hinni és az enni vagy inni kifejezések azonos jelentésű szavak, mert mindegyik tevékenységnek örök élet a következménye (vö. Jn 6,47; 6,51). Jézus testét enni és vérét inni annyi, mint hinni benne, elfogadni őt, aki üdvösségünkért feláldozta emberi valóságát. A hitet vagy elfogadást az ember azzal tanúsíthatja, hogy Jézus erejéből merít, szellemiségéből táplálkozik, és az ő tanítását követve él.
Az évközi idő húsvét után
152
aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne: a jézusi szavak arra utalnak, hogy aki hittel elfogadja életáldozatát, olyan szoros egységbe kerül az ő titokzatos lényével, mint amilyen szoros kapcsolatba kerül az ember a lakomán elfogyasztott kenyérrel és borral.
nem olyan, mint amit az atyák ettek és meghaltak; aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog: a jézusi ki-jelentésben az ősegyház hite fogalmazódik meg. Eszerint: bár a manna is Isten ajándéka volt, fogyasztása „nem emelte mennybe” az embert. Ám annak, aki a Jézus-kenyérrel táplálkozik, azaz hittel elfogadja az ő valóságát, örök élete van, még ha nem is kerülheti el a biológiai halált.
A szentírási részletek üzenete
Az ószövetségi olvasmány arra emlékeztet, hogy az Egyiptomból való szabadulást követő pusztai vándorlás idején Isten különleges táplálékkal ajándékozta meg népét. • Bár a manna és az Istent jelképező sziklából fakadó víz csak a földi lét fennmaradását biztosította Izrael fiai számára, az egyház Úrnapján időszerűnek látja e szentírási részlet felidézését: ebben az isteni eredetű táplálékban ugyanis Jézus előképét látja, aki mennyből alászállt élő kenyérnek mondta önmagát, miközben saját testét és vérét (másokért feláldozott lényét) adta örök életre szóló táplálékul azoknak, akik kifejezetten vagy burkoltan hisznek benne.
Az evangéliumi részlet szerzője a keresztény hitet terjesztő szóbeli hagyomány alapján Jézus ajkára adott szavakkal beszél a megváltás jézusi életművéről. Azt a Jézust állítja az olvasók elé, aki az életet adó kenyér szimbólumát használva mennyből alászállott kenyérnek nevezte önmagát, és az emberek üdvösségéért feláldozott lényét (testét és vérét) adta örök életet biz-tosító táplálékul mindazoknak, akik tanítását követő életvitelükkel igazolják, hogy hisznek benne.
Adj hálát a földi és a mennyei táplálékért!
Az ószövetségi olvasmány hallgatása közben gondolj arra, hogy a zsidók a földi életet tápláló mannát Isten ajándékának tekintették. Adj hálát Istennek, hogy embereken keresztül neked is megadja az e világi létfenntartást biztosító táplálékot, amelyet a kenyér jelképez!
Az evangéliumi részletet hallgatva gondolj hálásan Jézusra, az égből alászállott élő kenyérre, aki saját testét és vérét feláldozta, hogy benned is kibontakozhasson a halált legyőző örök élet!
Jézus szent szíve
153