Urunk megjelenése – vízkereszt

A költemény műfajában írt ószövetségi idézetet Izajás próféta könyvének az a része tartal-mazza, amelyet a babiloni száműzetés végét (Kr. e. 538) követő időszakban Izajás szellemé-ben állított össze az a szerző, akit a bibliatudósok Harmadik Izajásnak neveznek. • Az újszövetségi szemelvény a Máté-féle gyermekségtörténet részlete. Miként minden ilyen mű-fajú írás esetében, a Máté-féle történetet illetően is érvényes: a Jézus születését dramatizált formában bemutató elbeszélésben nem a dráma cselekménye a történeti valóság, hanem az a titok, amelyre a cselekmény és szimbólumai utalnak.

Urunk megjelenésének ünnepe a bibliai szemelvények tükrében a) Jeruzsálem a népek zarándokhelye (Iz 60,1–6)

60 ¹ Kelj fel [Jeruzsálem], tündökölj, mert eljött vilá-gosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted!

2 Mert íme, sötétség borítja a földet, és homály a népe-ket, de fölötted felragyog az Úr, és dicsősége megjelenik fölötted. ³ Nemzetek jönnek majd világosságodhoz, és királyok felragyogó fényedhez. ⁴ Hordozd körül sze-medet, és lásd: mindnyájan összegyűltek, eljöttek

hoz-zád! Fiaid messziről jönnek, és leányaidat ölben hozzák. ⁵ Akkor meglátod majd, és földerülsz, meg-dobban és kitágul a szíved; mert rád száll a tenger vagyona, nemzetek gazdagsága jön hozzád. ⁶ Tevék áradata borít el téged, Mádián és Éfa dromedárjai, mindnyájan Sábából jönnek; aranyat és tömjént hoz-nak, és az Úr dicső tetteit hirdetik.

A fontosabb kifejezések magyarázata:

kelj fel [Jeruzsálem], tündökölj: a költemény első sorában Jeruzsálem városáról van szó. Ezt a szent várost a megszemélyesítés irodalmi eszközével élő ószövetségi próféták a település délkeleti dombjának neve alapján időnként a „Sion leánya” kifejezéssel illették (vö. Iz 1,8;

Jer 4,31; Zak 2,14 stb.). E név hol a város lakóit, hol a Sion hegyén épült templom hívő kö-zösségét, hol pedig Júda földjét vagy egész Izraelt jelentette. – Amikor a költemény szerzője ünneplésre, tündöklésre szólítja fel Jeruzsálemet, a babiloni száműzetésből visszatért izraeli-tákkal kiegészült zsidóság egészét tartja szem előtt, amely megkezdi a szinte teljesen elpusz-tított ország és a templom újjáépítését.

mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted: a világosság (tűz vagy fény) az Ószö-vetség költői szövegeiben Isten jelenlétének vagy magának Istennek a szimbóluma (vö. Kiv 24,17; Bölcs 7,26; Zsolt 104,2; Iz 60,20). A dicsőség (héb. kabód: súly, fontosság) kifejezés a Bibliában egyrészt Isten erejét, mindenhatóságát, világfelettiségét és irgalmát, illetve magát Istent jelenti. Másrészt Isten megnyilvánulásának arra a módjára utal, amelyet a földön élő ember még el tud viselni (vö. Kiv 33,18–23). A sötétség és a homály az emberi lelkeknek az a birodalma, ahol nincs jelen Isten. – A zsidó nép vallási tapasztalatát képnyelven kifejező írások szerint Isten a Salamon által épített jeruzsálemi templomot tette meg földi lakóhelyévé.

A zsidó történelem tanúsítja, hogy Nabukodonozor, a Jeruzsálemet Kr. e. 587–586-ban elfoglaló újbabiloni uralkodó ezt a templomot leromboltatta, és a zsidóság vezető rétegét Mezopotámiába hurcoltatta. A vallásos zsidók ezt a nemzeti és vallási tragédiát a nép bűnei-ért kirótt isteni büntetésnek tekintették. Ezekiel próféta pedig antropomorf képekkel úgy összegezte e tragikus eseményt, hogy az Úr dicsősége elhagyta Jeruzsálemet, és

Mezopotá-Vízkereszt

43 miába, a száműzöttek közé költözött (vö. Ez 10,18–22; 11,22–25). Az ugyancsak képnyelvet használó Második Izajás azonban már arról adhatott hírt, hogy a Babilon uralmát megdöntő perzsa Círusz (görögösen: Kürosz) 538-as rendeletét követően maga Isten állt a száműzetés-ből szabadulók élére, hogy visszavezesse népét Jeruzsálembe (vö. Iz 40,1–5). Harmadik Izajás látomásában az az örömhír fogalmazódik meg, hogy az Úr visszatért a szent városba, amely-nek temploma újra az isteni dicsőség fényébe öltözik.

nemzetek jönnek majd világosságodhoz, és királyok felragyogó fényedhez: a nemzetek (héb. gojim) a Bib-liában az Izraelen kívüli idegen népek (keresztény szóhasználatban: pogányok) gyűjtőneve.

A prófétai látomás azt a szinte hihetetlen fordulatot ünnepli, hogy nemcsak a hazatérő zsi-dók, hanem a pogány népek és uralkodóik is felfedezik és elismerik a templom üdvtörténeti fontosságát, illetve Izrael Istenének dicsőségét. E túlzottan derűlátó jövendölés történeti alapjául az a tény szolgálhatott, hogy a babiloni fogságból való szabadulást és a templom felépítését perzsa (azaz zsidó szempontból pogány) uralkodó tette lehetővé.

fiaid messziről jönnek, és leányaidat ölben hozzák: a visszatérő fiak nem csupán a Babilonból haza-térők, hanem azok a zsidók is, akik a babiloni támadás után a környező országokba menekül-tek, s ezekben szétszórtan éltek. A próféta arról beszél, hogy Jeruzsálem újjáépítésének hírére ezek a pogány népek között élő izraeliták is tömegesen visszatérnek hazájukba, és asszonyai-kat – mint valamiféle ajándékot – ölben viszik a templomba visszatért Úr színe elé.

rád száll a tenger vagyona, nemzetek gazdagsága jön hozzád: a tenger vagyona és a nemzetek gaz-dagsága egyrészt a pogányoktól kapott anyagi támogatást jelenti, másrészt a hazájukba vissza-térő embereket is. Történeti tény, hogy a zsidókat felszabadító Círusz nemcsak azt ígérte, hogy a jeruzsálemi templom újjáépítésének költségeit a perzsa udvar fogja fedezni, hanem azt is elrendelte, hogy vissza kell szolgáltatni a zsidók számára azokat az arany- és ezüst-edényeket, amelyeket korábban Nabukodonozor Babilonba hurcoltatott (vö. Ezdr 6,3–5). – Ám a vagyon vagy gazdagság jelentheti a különféle országokból hazatérő izraelitákat, illetve a velük együtt érkező megtérített pogányokat is. Második Izajás ékszereknek, értékes díszek-nek nevezi e visszatérőket, amikor ezekkel a szavakkal fordul a megszemélyesített Sionhoz (Jeruzsálemhez): az egybegyűlteket „díszként öltöd fel, és magadra kötöd őket, mint a meny-asszony” (Iz 49,18).

Mádián és Éfa dromedárjai: Mádián és Éfa az Arab-félsziget északnyugati partvidékének terüle-tei, ahol Ábrahám leszármazottai (vö. Ter 25,1–4), a midianita törzsek éltek. A dromedár az egypúpú teve, amelyet az arab törzsek kereskedői útjaikon teherhordásra használtak. – A kin-cseket szállító tevekaraván valószínűleg arra utal, hogy a déli országokból hazatérő zsidók adományokat is hoznak a templom építéséhez.

Sábából jönnek; aranyat és tömjént hoznak: az Arab-félsziget délnyugati peremén lévő Sába biro-dalom aranyáról és drágaköveiről (vö. 1Kir 10,2; Ez 27,22), valamint tömjénjéről (vö. Jer 6,20) volt híres. Az aranyat a zsidók a jeruzsálemi templom istentiszteleti edényeinek elkészí-téséhez használták, a tömjént pedig a templomi szertartásokon alkalmazták. Az ajándékok áradásának képe azt sejteti, hogy az új templom már épülőfélben van.

b) A napkeleti bölcsek hódolata (Mt 2,1–12)

2 ¹ Amikor Heródes király napjaiban Jézus meg-született a júdeai Betlehemben, íme, napkeletről böl-csek érkeztek Jeruzsálembe, ² és megkérdezték: »Hol van, aki született, a zsidók királya? Mert láttuk csil-lagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk neki.«

3 Amikor Heródes király meghallotta ezt, megrettent,

és vele együtt egész Jeruzsálem. ⁴ Azután összegyűjtötte a nép minden főpapját és írástudóját, és tudakozódott tőlük, hogy hol születhetett a Krisztus. ⁵ Azok ezt felelték neki: »A júdeai Betlehemben, mert így van megírva a próféta által: ⁶ ‘És te Betlehem, Júda földje, semmiképp sem vagy a legkisebb Júda fejedelmi

váro-A karácsonyi idő

44

sai között, mert belőled támad majd a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek.’« ⁷ Akkor Heró-des titokban magához hívta a bölcseket, és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét.

8 Azután elküldte őket Betlehembe ezekkel a szavak-kal: »Menjetek, tudakozódjatok pontosan a gyermek felől, és amikor megtaláltátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki.« ⁹ Azok pedig, miután meghallgatták a királyt, elmentek. És íme, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük haladt,

majd odaérkezve megállt a hely fölött, ahol a kisgyer-mek volt. ¹⁰ Mikor a csillagot meglátták, örvendeni kezdtek igen nagy örömmel. ¹¹ Azután bementek a házba. Meglátták a kisgyermeket Máriával, az any-jával, és a földre borulva hódoltak neki. Majd felnyi-tották kincsesládáikat és adományokat ajánlottak föl neki, aranyat, tömjént és mirhát. ¹² Mivel álmukban intést kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba.

A fontosabb kifejezések magyarázata:

Heródes király napjaiban: Nagy Heródesről van szó, aki a római császár alárendeltjeként ural-kodott (Kr. e. 37 – Kr. e. 4) Palesztina földjén. Jézus tehát nem a keresztény időszámítás kezdetén született, mint ahogyan ezt a 6. századtól kezdve gondolták, hanem legalább hat évvel korábban.

napkeletről bölcsek érkeztek Jeruzsálembe: a gyermekségtörténet szerzője a bölcseket a görög magoi (mágusok) szóval jelöli. Nem varázslókat ért rajtuk, hanem csillagászatban és csillagjóslás-ban jártas embereket. Napkeletnek számít minden olyan terület, amely a Jordántól keletre van (tehát a kifejezés Mezopotámiát és Arábiát is jelentheti).

láttuk csillagát napkeleten: mintegy 12 évszázaddal korábban éppen a Palesztinától keletre lévő dombok egyikén hangzott el Bálám próféta híres messiási jövendölése: „Látom őt, de nincs még itt, nézem őt, de nincs még közel. Csillag támad Jákobból és királyi pálca kél fel Izrael-ből…” (Szám 24,17). Ez a csillag gyakran foglalkoztatta a magyarázók képzeletét. Az alexand-riai Órigenész († 254) úgy vélte, a bölcsek üstököst láttak. Újkori tudósok J. Kepler († 1630) nyomán arra gondoltak, hogy a mágusok Kr. e. 7-ben egy bolygóegyüttállásnak voltak szem-tanúi. E magyarázatok azonban nem számolnak azzal, hogy egyetlen égitest vagy égi jelen-ség sem viselkedik úgy, mint ahogy a gyermekjelen-ségtörténetben a bölcseket vezérlő csillag.

Helytállóbbnak látszik a feltevés, amely szerint szimbólumról van szó: a zsidó irodalomban Mózes születésének leírásában is megjelenik a csillag jelképe, s a görög–római kultúrkörben is csillag, illetve üstökös jelzi kiemelkedő történelmi személyiségek (Nagy Sándor, VI. Mith-ridatész király, Augustus stb.) születését.

egész Jeruzsálem: a kifejezés a hatalmára féltékeny Heródest és a zsidó vallási vezetőket jelenti, miközben a gyermekségtörténet irodalmi műfajának szabályait követve arra utal, hogy a fel-nőtt Jézushoz a zsidó előkelőségek ellenségesen viszonyultak.

összegyűjtötte a nép minden főpapját és írástudóját: a főpap Izrael vallási életének legmagasabb rangú vezetője volt, akinek hivatala haláláig tartott. Így mindig csak egyetlen főpap volt. A főpapok kifejezésen valószínűleg a Nagy Heródes vagy a római helytartó által leváltott személyeket, illetve azoknak az előkelő családoknak tagjait kell érteni, akik közül a főpapot választották.

Az írástudó a héber Biblia ismerője és tanítója Izraelben.

így van megírva a próféta által: Mikeás prófétáról van szó, aki a Kr. e. 8-7. század fordulóján működött Júda területén (vö. Mik 5,1).

bementek a házba: Lukács evangélista az Üdvözítő születésének szerény körülményeit emeli ki, amikor szegényes szállásról, illetve az annak raktárhelyiségében található jászolról tesz említést (vö. Lk 2,7). Ezzel szemben a Máté-féle gyermekségtörténet szerzője a Messiás mél-tóságát hangsúlyozza, amikor „házról” beszél, amelyben mint királyi palotában az újszülött fogadja a neki alárendelt népek hódolatát (vö. Zsolt 72,10–15; Iz 60,5).

Vízkereszt

45 földre borulva hódoltak neki: az ókori keleten az alárendeltek földre borulással hódoltak fel-jebbvalójuk vagy királyuk előtt. A tiszteletadásnak ez a módja a betlehemi gyermek királyi méltóságára utal.

adományokat ajánlottak föl neki, aranyat, tömjént és mirhát: a keleti szokásoknak megfelelően az ajándékok vitele és átadása is részét alkotta a tisztelgő látogatásnak. Az aranyat, a tömjént (a balzsamfélék családjába tartozó fák kérgéből kivont és füstölőszernek használt gyantát), valamint a mirhát (a mirhafa kérgének repedéseiből származó gyógyhatású és illatosító olajat tartalmazó mézgát) az ókori keleti világban a legértékesebb ajándékok között tartották szá-mon. – Az ajándékokat átnyújtó bölcseket ábrázoló kép megalkotásában a gyermekségtörté-net szerzőjét valószínűleg Harmadik Izajás prófétai látomása ihlette, amelyben a nemzetek képviselői aranyat és tömjént visznek Jeruzsálembe, miközben az Úr dicső tetteit hirdetik (vö. Iz 60,6).

A szentírási szemelvények üzenete

Harmadik Izajás Jeruzsálem eljövendő felemelkedéséről s a templom szerepének egyetemessé válásáról jövendöl. Szavait elsősorban azokhoz az izraelitákhoz intézi, akik a Babilont leigá-zó perzsáknak köszönhetően Kr. e. 538-ban a száműzetésből visszatérhettek Jeruzsálembe.

Ám azokat is övendezésre szólítja, akik a pogány népek közötti szétszóratás állapotában élve úgy döntöttek, hogy visszatelepülnek hazájukba. A próféta a főbb ünnepeken kötelező jeruzsálemi zarándokutak hangulatát felidéző képekkel hatalmas ünnepi zarándoklatként mutatja be a pogányoknak és vallásos zsidóknak közeledését Jeruzsálemhez, akik hódolatu-kat és ajándékaihódolatu-kat viszik annak az Istennek, aki immár újra elfoglalta és dicsőséggel töltötte be a jeruzsálemi szentélyt. Költeményében két gondolatot hangsúlyoz. Egyrészt azt emeli ki, amit Aggeus – a Kr. e. 6. század másik prófétája – így fogalmazott meg: „Nagyobb lesz ez új háznak dicsősége az elsőénél” (Agg 2,9). Másrészt azt hirdeti, hogy a pogány népek is fel-ismerik és elfel-ismerik Izrael Istenében az egyetlen igaz Istent. • Urunk megjelenésének ünne-pén az egyház azért tárja a hívők elé ezt a prófétai látomást, mert meggyőződéssel vallja, hogy a jövendölés teljességgel Jézus Krisztusban vált valóra. A történeti Jézus templomnak nevezte saját titokzatos valóságát (vö. Jn 2,19–22). Követői, akik csak feltámadása után értették meg mesterük szavait, ugyancsak templomnak tekintették őt, s hittel vallották: ebben a lelki templomban nyilvánult meg a legteljesebb módon a mennyei Atya dicsősége (vö. Jn 1,14.16). Pál apostol, aki az egyházat a feltámadt Krisztus testének (titokzatos valóságának) és érzékelhető megnyilvánulásának mondta (vö. 1Kor 12,12–27; Róm 12,4–5), logikusan ál-lította, hogy a Krisztusra épülő egyház is templom: a keresztények közössége Isten házanépe, az Úr szent temploma (vö. Ef 2,19–22). Ez a nem emberkéz által épített templom már nem-csak az izraelitáké, hanem minden emberé: az egyház olyan lelki templom, amelyben zsidók és pogányok megkülönböztetés nélkül egyazon Lélekben járulhatnak a mennyei Atyához (vö. Ef 2,18).

Az evangéliumi részlet egy kicsiny drámában fogalmazza meg az ünnep mondanivalóját.

Nyilvánvaló, hogy Jézus születésekor még senki sem tudhatott arról, hogy ez a kisgyermek a zsidók és a nem zsidók (pogányok) Messiása, illetve az egész emberiség isteni megváltója.

A leírás a gyermekségtörténet irodalmi műfajában fogalmazódott meg. Máté evangélista tehát nem hamisítja meg a történelmet, amikor a Messiás hódolatára érkező pogány bölcseket Jézus bölcsője köré állítja, mert a feltámadt Jézus egész életművét áttekintve csak azt akarja hangsúlyozni: Jézus már születésétől fogva azonos volt azzal a személlyel, akinek nyilvános működése alatt és feltámadásában mutatkozott. Legendaszerű írásában azt tanítja, hogy Jézus

A karácsonyi idő

46

már gyermekként is az a Messiás volt, aki felnőttként kinyilvánította, hogy küldetése nem-csak Izrael fiaihoz, hanem minden emberhez szól. A gyermekségtörténet irodalmi műfajának szabályait követve kiemeli: mivel Jézus az egész emberiség isteni megváltója volt, őt már gyermekkorában is megillette volna az a hódolat és ünneplés, amelyben csak feltámadása után részesült azoknak a pogányoknak és zsidóknak részéről, akik felismerték és elismerték isteni dicsőségét és messiási mivoltát.

Mondj köszönetet a minden embert megváltó Jézusnak!

Az ószövetségi olvasmány hallgatása közben köszönd meg Jézusnak, hogy bár nem tartozol a választott néphez, te is tagja lehetsz a próféta által megálmodott „új templomnak”, amely a keresztény hit szerint azonos a föltámadt Krisztussal, illetve az ő titokzatos testével, az egyházzal.

A napkeleti bölcsek látogatásáról szóló jeleneten elgondolkodva kérd a mennyei Atyát, segít-sen, hogy hited aranyával, imáid tömjénfüstjével és szereteted mirhájával valamiképpen meg tudd hálálni Jézusnak azt, hogy téged is megváltott.

Urunk megkeresztelkedése

47