Történetmesélés(ek): a Zách család esete és a Bánk bán történet

Kiindulási pontunk példa kíván lenni az RJR-módszer egyik legnehezebb elemé-nek, a ráhangolásnak egy lehetséges alkalmazására, amelynek célja határozottan nem a hangulati előkészítés, hanem olyan intellektuális tartalmak előhívása, amely-ből az új ismeretek is generálódhatnak, illetve az ismert elemek részt vesznek az új jelentések létrejöttében, megkonstruálásában.

Valószínűleg nem tévedünk, ha Zách Klára, illetve Zách Felicián történetét nem te-kintjük közismert történelmi ténynek még az egyetemisták körében sem. Viszont hasonló tartalmú történelmi példázatként segítségül hívhatjuk Bánk bán alakjához kapcsolt történelmi tudásukat, meghozzá nemcsak a magyar történelem eseménye-ként, hanem a 19. század elejének korszakformáló irodalmi motívumaként. Tehát a műalkotások viszonya szempontjából nem egy rekonstruálandó történelmi valóság a lényeges, hanem egy olyan történelmi eseményeken alapuló nemzeti tartalom, amely a 19. századi befogadói közösségében megképződött.³ Ebből a szempontból Bánk esete paradigmatikusan hasonló elemeket hordoz, mint Zách Felicián történe-te. Ezek az elemek a következők:

– Az adott esemény kiélezett politikai légkörben történik meg: II. Endre távol van az országtól, és távollétében lázadásközeli helyzet alakul ki az udvarban;

Károly Róbert pedig éppen hatalma megerősítése után van, és Zách lázadása egy törékeny konszolidáció megingását jelenti.

– Az adott szituáció kialakulásában fontos szerepet játszik, hogy a királyné ide-gen: más kulturális közegből jött, ebből a közegből tradíciókat és személyeket egyaránt magával hozott, amelyek, illetve akik nem illeszkednek be gördüléke-nyen a magyar királyi udvarba. A Bánk bán történetben nagy szerepet kap, hogy ezt a beilleszkedni nem tudást a királyné a hatalomdemonstráció számos megnyilvánulásával ellensúlyozza, és ezzel megsérti a magyar főurak érdekeit és érzékenységét.

– Mindkét történetben a konfliktust kiváltó esemény egy magyar főúr női hozzá-tartozójának megerőszakolása a királyné öccse által, azaz a feudális kiváltsá-gok durva megsértése az idegen által, ugyanakkor a lovagi erkölcs semmibevétele

3 Így eltekintek attól, hogy Zách Klára történetének valóságtartalmát vizsgáljam, hiszen a mi szempontunkból mindegy, hogy megbecstelenítette-e Kázmér herceg a leányt, vagy sem, illet-ve hogy Zách Feliciánnak más okai lehettek a merényletre, szélsőségesen akár az alkoholos befolyásoltságig (l. Beihuber 2006: 109–125). Az az érdekes, hogy az adott kulturális környe-zet, az 1850-es évek közönsége számára mit jelentett/jelenthetett ez a történelemből ismert eset.

egy magyar arisztokrata nővel szemben, azaz a helyi főurak lenézése, feudális és kulturális alárendeltként kezelése az idegen országhoz képest.

– A történelmi tények epikus szüzsévé alakulása során kiemelendő a királyné vitatható szerepe az erőszakban; a konstruált, értelmezett történetben, tehát a 19. századi befogadói tudatban fontos szerepet kap a királyné alattomos, nem pontosan körvonalazható, de mindenki által mégis biztosra vett segédkezése az erőszaktételben.

– Ugyancsak a 19. századi interpretációk lényeges eleme, hogy a sértett főúr, Bánk bán, illetve Zách Felicián jogosan, de hirtelen felindulásból cselekszik, sérelmét nem jogi úton próbálja meg orvosolni, hanem az erőszakot erőszakkal torolja meg. Más-más okokból, de ennek a megtorlásnak a tárgya nem a csábító maga, hanem a királyné, aki bizonytalan bűnsegédként értelmeződik a háttérben.

– A két hasonló történet paradigmájában összehasonlítandó a végkifejlet is, amely azonban éppen ellentétes eredményekkel jár a két történetben: Gertrudis meghal, Erzsébet királyné azonban életben marad. Mégis II. Endre az, aki nem ítélkezik Bánk felett, és ezáltal megerősíti legitimitását a magyar trónon.

Károly Róbert ugyanezt a megerősítést viszont úgy éri el, hogy iszonyú meg-torlással statuál példát alattvalói számára.

A két történelmi esemény tehát hasonló tartalmak előhívására alkalmas. Mégis azt látjuk, hogy a két téma népszerűsége másképpen alakul Világos előtt és Világos után. Bánk alakja nem csupán Katona drámája révén válik emblematikussá a reform-kor irodalmában, hanem további irodalmi művekben is hivatkozási alapot jelent:

Petőfi Bánk bán című verse a forradalom hevületében, valószínűsíthetően Katona drámájának a hatására született, de ismeretes Kisfaludy Sándornak és Horváth József Eleknek egy-egy Bánk című drámája, tudunk többek között Boér Sándornak egy elveszett drámájáról és Cseri Péter Bánkról írott munkájáról (Kerényi 1979).

Világos után Bánk témája eltűnik a feldolgozott történelmi események színes palet-tájáról, holott a történelmi események mint kódolandó üzenetek megerősödve kötik össze a szerzőket és olvasókat. Láthatólag 1849 után ez a szüzsé Zách Felicián alak-ja köré koncentrálódik. Bár Bánk történetéhez hasonlóan már a reformkorban is megjelenik Zách alakja az irodalomban, elsősorban és nagy számban a színpadon:

Kisfaludy Károly, Vachot Imre, Kuthy Lajos és Szigligeti Ede kerekít drámát alakja köré, de igazi fénykorát ez a motívum a 19. század második felében éli. Az itt tár-gyalandó festmények és irodalmi ábrázolások mellett meg kell említeni a felbukka-nását egyes irodalmi művekben, amelyek nem vállalkoznak a történet művészi áb-rázolására, nem motívumként kezelik, hanem a történetet mondják el valamilyen kontextusba ágyazva. Mint Pulszky Terézia, aki emlékirataiban első benyomásai között említi, Magyarország földrajzi leírásában Visegrád várához ezt és csak ezt a történetet kapcsolja: „Károly Róbert idejében Visegrád végzetes tragédia színhelye volt. Ő volt az első olyan Anjou király, aki kezében tartotta Magyarország jogarát.

A királynő udvarhölgye, Klára, aki a királyság egyik legmagasabb méltóságának, a

legbefolyásosabb bárók egyikének, Zách Feliciánnak lánya volt, a királynő bátyja, a lengyel herceg, Kázmér csábításának áldozatául esett. A királynő, akit a rokona iránti szeretet elvakított, a rettenetes bűntett bűnrészesévé vált.

Mikor Felicián megtudta a szörnyű igazságot, a királyi kastélyba sietett, hogy vérrel álljon bosszút lánya becsületéért, de a csábító már elmenekült. A királynő kisfiát térdére ültetve egymaga tartózkodott az ebédnél. Felicián kirántott karddal rohant feléje; a királynő ösztönösen fölemelte karját, hogy megóvja gyermekét a csapástól.

A kard így elkerülte a gyermek fejét, az anya karja viszont megcsonkult. A kis her-ceg nevelője, Kapuvári pohárnok fegyverezte le a felindult apát.

Károly Róbert ezt a kétségbeesett cselekedetet a legelrettentőbb módon torolta meg.

Feliciánt kegyetlenül végezték ki. A boldogtalan Klára negyedfokú rokonságával együtt került bitófára. A Zách család életben maradt tagjainak birtokát elkobozták, és elűzték őket őseik földjéről.

Összehívták az országgyűlést, és a büntetés szentesítését kérték; e rémtettek elítélé-se ellenére a szépséges Klára úgy él tovább az emberek emlékezetében, mint Károly Róbert bosszúálló természetének ártatlan áldozata, míg az uralkodó bölcs kereske-delmi politikájára, nem kevésbé az ország gazdagságát féltő cselekedeteire Magyar-országon ma már csak a történészek emlékeznek” (Pulszky 2004).

Arany László A Délibábok hősében közkeletű motívumként hivatkozik Zách törté-netére, amely megindítja Hűbele Balázs fantáziáját és alkotói kedvét:

„S egy tervbe most, Csák Mátéba belékezd:

Hősnek rajzolja őt, ki zsarnokot Nem tűrve, bátran forradalmat éleszt S mint honfi védi híven a jogot;

De majd a trónra vágyik, és beléveszt, Ügyét eladta Zách, s ő megbukott;

De a morál a mű végén kilép, S Zách sorsa látható mint néma kép.

S ha erre csak rágondol, már örül:

... Csák a középen ülve haldokol, A Záchok véres árnya leng körül, És Klára tébolyodva bujdokol;

Majd egy nemtő szavalva fölmerül, Mondván: “Az áruló mind így lakol.” - S míg Csák végső lehelletét kihörgi, Függöny lehull s a színház tapsba tör ki”⁴

4 Arany László: Déibábok hőse. 1. ének, 49–50. vsz. http://mek.oszk.hu/00500/00599/00599.

htm#3.

Zách Felicián története visszatérő eleme azoknak a magyar történelmi tárgyú mun-káknak is, amelyek a a nagyközönség számára írják át izgalmas történetekké a tör-ténettudomány ismert eseményeit: Jókai Mór 1854-ben kiadott A magyar nemzet története regényes rajzokban című munkája⁵ – amely Arany balladájának közvetlen kontextusába is beleilleszthető – mellett a millennium szellemiségének jegyében jelenik meg Mikszáth Magyarország lovagvárai regékben⁶ és Tóth Béla Mende-mondák: A világtörténet furcsaságai című munkája, amely Bánk történetét két feje-zetben meséli el, és a Zách család történetében a Klára alakja köré font események-kel kapcsolatosan a „népies” változatot, azaz a lány megbecstelenítését mint indokot fogadja el a „hivatalos fölfogással” szemben.⁷ Végül meg kell említenünk a magyar színpad vonzódását a Zách-témához: a reformkori drámák után a dualizmus korá-ban utolsóként Tóth Kálmán viszi újra színpadra ezt a történelmi témát.