A nyelvhasználat (kommunikáció) mint cselekvés

A kerettanterv a pragmatika kulcsfogalmai között feltünteti a beszédaktust, azon belül pedig a lokúciót, az illokúciót és a perlokúciót, Austin (1962/1990) trichotó-miáját átvéve. Bár az egyetemi nyelvészeti, nyelvfilozófiai, kommunikációelméleti tananyagnak – a konstatívum-performatívum distinkció problémáiból kiindulva – ez az osztályozás szerves része, át kell gondolni, szükség van-e rá a középiskolá-ban. Egy 11–12. évfolyamos tanuló fogalmilag képes lehet ugyan megragadni a lo-kúció, az illokúció és a perlokúció közötti különbséget, de a beszédaktus-elmélet valójában az illokúciós aktust állítja a középpontba. Searle (1968, 1969/2009) elveti a lokúciót (pontosabban másképp konceptualizálja az illokúció „alatti” cselekvés-szinteket), és a perlokúció fogalmát is vitatják (pl. Gu 1993). A fő felismerés, ame-lyet közvetíteni kellene a közoktatásban, az, hogy a nyelvhasználat társas-társadal-mi cselekvés. Jóllehet kultúránkat és a hétköznapi gondolkodást mélyen áthatja az a vélekedés, hogy a szavak és a tettek két külön szférát képviselnek, és gyakran ellen-tétesek egymással (Austin 1962/1990: 100; Pléh 1990), ez a szembeállítás viszonyla-gos. Hivatkozhatunk az olyan beszédfordulatokra, mint hogy valaki „nem a szavak embere, hanem a tetteké”, vagy „nem beszél, hanem cselekszik”, és meg lehet vitat-ni ezek értelmét, majd megvizsgálvitat-ni néhány olyan megnyilatkozást, amely intézmé-nyes (pl. a köztársaság kikiáltása 1989. október 23-án, a házastársakká nyilvánítás, az ünnepélyes kinevezés, eredményhirdetés) vagy társas cselekvést (pl. ígéret,

bocsánatkérés, köszönés, gratuláció) visz véghez. A beszédaktus (vagy beszédtett) terminus egyébként több okból sem szerencsés: egyrészt azt sugallhatja, hogy írott szövegekről itt nincs szó (ennek kapcsán érdemes az új kommunikációs műfajokra is utalni: bók vagy „beszólás” a Facebookon, újévi jókívánság SMS-ben stb.), más-részt elfedheti azt a tényt, hogy a nyelvi cselekvéseknek (illokúciós aktusoknak) vannak megfelelői a nem nyelvi és multimodális kommunikáció különböző formái-ban is. Egy sárga lap felmutatása, a hármas sípszó a játékvezető részéről, az olimpi-ai láng meggyújtása, egy zászló kitűzése, egy karikatúra közzététele, az autósok dudálása és fényjelzése, egy állami kitüntetés átnyújtása mind-mind performatívum vagy illokúciósaktus-értékű jelaktus (Szívós 2014). Ezért szemiotikai perspektívá-ból nem szűkebben vett nyelvi, hanem kommunikációs ismeretként célszerű tár-gyalni a „beszédaktus-elméletet”. A kommunikáció során társas-társadalmi cselek-véseket hajtunk végre: léteznek nyelvi, nem nyelvi és összetett kommunikációs cselekvések, amelyeket vagy sikeresen valósítanak meg a cselekvők, vagy nem.

A sikertelenség különböző eseteinek elemzése hálás téma, mert sok humorral fűsze-rezhető. Egy példa:

6. Aliz „Csodaországban” egy bolondos teadélután kellős közepébe csöppen, amelynek résztvevői a Pünkösdi Nyúl, az Eszelős Kalapos és egy aluszékony vombat. Aliz rengeteg üres helyet lát, ezért annak ellenére leül az asztalhoz, hogy azt kiabálják neki: „Nincs hely! Nincs hely!” Ezután így folytatódik a tár-salgás:

– Igyál egy kis bort – biztatta a Pünkösdi Nyúl.

– Aliz szétnézett az asztalon, de csak tea volt kirakva.

– Nem látok bort – jegyezte meg.

– Nincs bor – mondta a Pünkösdi Nyúl.

– Akkor nem illik azzal kínálni – mondta mérgesen Aliz.

– Nem illik invitálás nélkül leülni az asztalhoz – mondta a Pünkösdi Nyúl.

a) Milyen nyelvi és nem nyelvi cselekvéseket hajtanak végre a szereplők?

b) Milyen feltételek nem teljesülnek? Hogyan értelmezik a szereplők mindezt, és miért?

c) Olvasd el az egész fejezetet a műből, és keress benne hasonló példákat!

Ha mindezt össze szeretnénk kötni az előfeltevés fogalmának fölelevenítésével, ak-kor a feladat így egészíthető ki:

A beszélgetés későbbi szakaszában Alizt már nem borral, hanem teával kínálják:

– Igyál még egy kis teát – mondta a Pünkösdi Nyúl Aliznak nagyon komolyan.

– Eddig semennyit sem ittam – válaszolta Aliz sértődött hangon –, úgyhogy nem ihatok még többet.

– Úgy érted, nem ihatsz kevesebbet – mondta a Kalapos. – A semminél nagyon könnyű többet inni, szerény véleményem szerint.

d) Hogyan magyaráznád Aliz kifogását, és milyen jelentéstani fogalmat társíta-nál hozzá? Kinek van igaza, a Kalaposnak vagy Aliznak? Miért?

Számos humoros anekdota és vicc épül a nyelvi és nem nyelvi kommunikációs cse-lekvések feltételeinek megsértésére vagy félreértésére. Nézzünk közülük kettőt:

7. Egy alkalommal két remek író, Szép Ernő és Bródy Sándor kártyázott a New York kávéházban. Bródy vesztett, s Szép Ernő akkurátusan jegyzetelt, írogatta Bródy tartozásait, s a parti végén kérte a nyereséget.

– Nem fizetek! – mondta nyersen Bródy.

– Miért nem?

– Mert csaltam.

8. Távoli sziget mellett halad el az álomhajó. A szigeten egy szakadt, rongyos férfi ugrálni kezd, mindkét kezével integet. A luxushajó egyik utasa megkérdezi a kapitánytól:

– Azzal az emberrel ott mi van?

– Nem tudom – feleli a kapitány –, de mindig így örül, amikor erre járunk.

Ezek megbeszélése után a diákok házi feladatként további példákat gyűjthetnek.

A kommunikációs cselekvések általában feltételeznek valamilyen szándékolt hatást is (vö. perlokúciós aktus), amely vagy bekövetkezik, vagy nem (l. az iménti vicc kárvallottjának hiábavaló igyekezetét arra, hogy fölvegyék a hajóra). Ezeket a hatá-sokat irodalmi szövegben is elemezhetjük:

9. a) Milyen nem szándékolt hatásokat vált ki a csábító Ottó herceg „udvarlása”

Melindából a Bánk bán első szakaszában? Miből derülnek ki ezek a hatások?

b) Mi az a látható hatás, amelyet Ottó tévesen értelmezett, vagy tévesen magya-ráz?c) Melyik az a nem nyelvi kommunikációs cselekvése Ottónak, amely ellenkező hatást vált ki Melindából, mint Ottó szeretné? Miért?

Az a) kérdésre a következő válasz adható: Melinda csalódik Ottóban („jó Istenem, be megcsalatkozék”), fájdalmat érez, mert félrevezették („Ezért kellett tehát nekem ide jönni […] Ó, ez fáj – kimondhatatlanul”), emiatt sír is („Ó, hogy én csak sírha-tok!”), sajnálat – vagy megvetés, ez megítélés kérdése – ébred benne Ottó iránt („Sajnállak”), és megretten (szerzői megjegyzés) attól, hogy a herceg letérdepel („Térdepelsz?!”). Ottó, aki korábban elbeszélte az asszonynak szenvedései – feltehe-tően hamis és melodramatikus – történetét, Melinda akkori együtt érző könnyeit a

„szerelmes érzés” jeleként értelmezi a tárgyalt jelenetben. Végül a c) kérdés azt kí-vánja beláttatni, hogy a nem nyelvi kommunikációs cselekvéseknek kontextustól függően ugyanúgy többféle jelentést tulajdoníthatunk, mint a nyelvieknek – itt Ottó szándékai és a Bánk szavait felidéző Melinda megjegyzése alapján.