A kommunikációs nevelés tartalmi kérdései

A fiatalok kommunikációs kultúrájának fejlesztését feladatként vállaló tárgynak (kommunikációs nevelésnek) háromféle igényt kell kielégítenie. A háromféle elvá-rás összehangolása tölti meg tartalommal és strukturálja a kommunikációs tanme-netet.

a) Az egyiket azok a társadalmi elvárások körvonalazzák, amelyeket a felnőtt társadalom, a szülő és az iskola elvár (viselkedés-, beszéd- és vitakultúra, konfliktuskezelés stb.).

b) A másikat a szakma, a tantárgy mögött álló szaktudomány vázolja fel (a kom-munikációtudomány alapfogalmai, szintjei, területei, eszközei stb.).

c) A harmadikat pedig a sokat emlegetett Nemzeti alaptanterv körvonalazza.

A társadalmi igényeket a szülők és az iskola fogalmazza meg. Ezek meglehetősen differenciáltak, szerteágazóak. A szülők és az iskola elvárja egy ilyen tárgytól, hogy látható eredményeket mutasson föl a fiatal korosztály viselkedéskultúrájának javításában, vitakultúrájának fejlődésében, kommunikációs helyzetfelismerésében,

empátiájának, toleranciaszintjének, konfliktuskezelésének erősödésében. Iskolatí-pustól függően szükséges lehet még a hivatali kommunikáció, az üzleti kommuni-káció, a tárgyalástechnika stb. fejlesztése is.

A tudományok, a különféle diszciplínák két vonalon igyekeznek magukat ismertté, népszerűvé tenni: az egyik az ismeretterjesztés, a másik az iskola. Az ismeretter-jesztés lehetőségeivel hagyományosan a természettudományok élnek, jól mutatják ezt olyan törekvések, mint a szakköri hálózatok, versenyek, ismeretterjesztő folyó-iratok stb. De említhetjük az anyanyelv ápolásának témakörét, amely hasonlóan szé-les ismertséget és támogatói tábort épített ki. Az ilyen szészé-leskörű tevékenységet el-sősorban az adott tudományterület neves képviselői, kutatói, tudósai végzik, a körülmények megteremtésében pedig jelentős szerepet vállalnak a szaktudományuk mellett elkötelezett tanárok.

A tudományok népszerűsítésében, közérthetővé tételében és nem utolsósorban az utánpótlás nevelésében ennél hatékonyabb „vonal” a minden fiatalhoz eljutó iskolai oktatás. Az iskolai tantárgyak mögött általában tudományterületek állnak, a tantár-gyak mintegy a tudományok alapjait rakják le. Minél följebb lépünk a közoktatás-ban, ez – a pedagógiai céloknak alárendelve – annál erőteljesebben érvényesül. Az iskolai tantárgyak száma azonban behatárolódik. Ezért vannak nehéz helyzetben a fiatalabb tudományok, s ezért harcolnak képviselőik, tudósaik. Megfigyelhettük né-hány évtizeddel ezelőtt a számítástechnika áttörésénél az iskolai oktatásba bekerü-lését, napjainkban a közgazdászok és a mozgóképesek szakmai tábora vívja harcát az iskolai órákért.

Magyarországon a kommunikációtudomány pozíciói még nem erősek. Inkább csak formálódnak a tudományos központok, kutatási terepek, a tudományos életnek nem jöttek létre olyan műhelyei, amelyek rendszeresen jelentetnének meg folyóiratokat, szerveznének országos és nemzetközi konferenciákat, építenék ki a tudománynép-szerűsítés csatornáit. Szaktudományunk még nem fogalmazta meg azt az igényét, hogy helyet kapjon a közoktatásban, nem tisztázta, mit tekint saját területéről az általános műveltség részének. Így hát a KKF nemigen számíthat a szaktudomány hathatós támogatására, a szakmai lobbira, mely súlyánál, tekintélyénél fogva erőtel-jesen képviselni tudná a kommunikációs kultúrának a közoktatásba való beépítését.

Szemben az informatikával, mely berobbant az iskolai oktatásba, vagy a mozgókép-kultúrával, mely többedik nekifutásra találta meg a helyét az oktatási programok-ban. Ez utóbbi – épp az említettek miatt – szakmailag és módszertanilag felkészül-ten lépett porondra.

Ha mégis a szaktudomány felől közelítjük meg a „Mit tanítsunk?” kérdését, kézen-fekvő a diszciplináris ismeretek bevitelének kívánalma az oktatásba. A tudomá-nyosság oldaláról nézve a kommunikációs órákon a tanulók ismerjék meg – a kor-osztály értelmi szintjéhez igazítva – a kommunikációtudomány legáltalánosabb fogalmait, területeit. A kommunikáció alapfogalmai különféle tantárgyakba ágyazva

már jelen vannak. Itt kaphat helyet a kommunikáció fogalmának és szintjeinek átte-kintése; tényezőinek fölismertetése: a kommunikátorok (szerep, szerepviszonyok, közlő és befogadó), a kontextus (szituáció), a kód, a jel fogalma, fajtái, jelműködés (szemiózis), kódolás, dekódolás; a csatorna, a verbális és nem verbális kommunikáció;

a kommunikátum tulajdonságainak a tisztázása. Ide tartozik még a kommunikáció folyamatának (dinamikájának) áttekintése is. Ilyen ismeretek továbbá: a kommuni-káció működése, lefolyása; közvetett és közvetlen kommunikommuni-káció, tömegkommuni-káció, a média világa, működése és hatásai – bár ez utóbbi témák inkább a mozgó-képkultúra területére vezetnek át.

Az oktatásban helyet kellene kapni a kommunikációtudomány részterületeinek. Itt azonban megint sötétben tapogatódzunk, nem találunk általánosan elfogadott rend-szerezést, tételes felsorolást az elméleti és az alkalmazott kommunikációtudomány részterületeiről, a tudományközi területekről stb. A kommunikáció működéséről, modelljéről pedig a bőség zavara nehezíti a tananyag kiválasztását. Márpedig a tan-tárgy kidolgozása előtt tisztázni kell: milyen kommunikációfelfogást kövessünk: az interakciós, a tranzakciós, a szemiotikai, a rituális vagy valami más stratégiát vá-lasszunk? A kommunikációt folyamatként vagy jelentéstulajdonításként fogjuk fel?

Bizonyos témák jól felfűzhetők a kommunikációs helyzettípusok – vö.: McQuail (2003: 19), H. Varga (2001 és 2015) – rendszerezése alapján. Erre alapozva a követ-kező területeket különíthetjük el, és építhetjük be az iskolai oktatásba:

– belső (intraperszonális) kommunikáció,

– személyközi (interperszonális): diádikus és csoportkommunikáció, – társadalmi: közéleti (nyilvános), tömeg-, kultúraközi kommunikáció.

Ez a rendszerezés alkalmasnak látszik tantárgyunk tematikájának összeállítására.

Ezt keresztezheti, illetve az így kialakított rendszert tölthetik meg a korábban „tár-sadalmi igényeknek” nevezett témakörök: önismeret, empátia, csoportépítés, tole-rancia, konfliktuskezelés, vitakultúra, önérvényesítés, nyilvános szereplés stb. Ki-dolgozásukhoz adhat keretet a NAT a nevelési célokkal, a kulcskompetenciákkal és a releváns műveltségi területek anyagával.

6. Összegzés

A KKF iskolai bevezetésének körülményeit áttekintve, felemás értékelést adhatunk.

A modern oktatási szemlélet, az európai uniós trendek, a kompetenciaalapú oktatás preferálása jó lehetőségeket kínál a kommunikációs kultúra fejlesztésére. Ezt erősí-tik azok a társadalmi elvárások, amelyek a fiatal korosztály szocializációjának bizo-nyos szegmenseit szívesen hárítanák át az iskolára.

A Nemzeti alaptanterv kulcskompetenciái, főleg pedig a kiemelt fejlesztési felada-tok célkitűzései szinte predesztinálják a kommunikációs képességfejlesztésnek az

oktatási rendszerünkbe integrálását. A kommunikációs tartalmak iskolai oktatásá-nak elfogadását azonban nehezíti más szaktárgyak vélhető ellenkezése, ellenérzése, a tanórákért folytatott harc. Súlyát gyengíti az is, hogy erőtlen a szakmai lobbi, amely a szükséges oktatáspolitikai és szakmai fórumokon képviselné a kommuni-kációs nevelés és a kommunikációtanárok érdekeit. Ennek a hiánynak a betöltésére alakult meg 2011-ben az egri központú, de mára az országot behálózó A Kommuni-kációs Nevelésért Egyesület, amely évenként május elején tartja szakmai-módszer-tani konferenciáját. (Az előadások írott változata A kommunikáció oktatása című kiadványsorozatban olvasható.)

A kommunikációs képesség fejlesztését célul tűző tantárgynak jelenleg nem könnyű megtalálni a helyét az iskola, a közoktatás oktatási keretei között. Más a helyzet, ha a gyakran emlegetett kereszttantervek nagyobb súlyt kapnak az oktatási rendszer-ben. Ott nemhogy helye lesz, hanem integratív tárggyá léphet elő. Egy felmérés szerint a tanárok többsége a tanulást és a kommunikációs kultúrát tartja a legfonto-sabb kereszttantervi követelménynek. Az viszont gátolja e követelmények érvénye-sülését, hogy a tanárok többsége azokat – a hagyományokhoz ragaszkodva – tantár-gyakhoz köti.

Annyi bizonyos, hogy a kommunikációs nevelésnek a jelenlegi, még mindig tantárgy központú oktatásban nehéz megtalálni a helyét. A KKF-nek az emberköz-pontú oktatásban lesz igazán létjogosultsága. Ott, ahol az iskola a teljes embert kí-vánja segíteni fejlődésében, felkészülésében, ahol nem információk raktáraként ke-zelik a tanulót, hanem a jövő társadalmának alakítására készítik föl. A KKF végső célja – szemléletéből és módszereiből fakadóan – elsősorban nem az egyén művelé-se, nem az önérvényesítő, önző embertípus kialakítása, hanem a közösségformálás, az erős erkölcsi elvekkel bíró, a közösségben és a közösségért, a társakért tenni akaró ember kiművelése.

Szakirodalom

Antalné Szabó Ágnes – Raátz Judit (2013): Magyar nyelv és kommunikáció.

Budapest: Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó Zrt. (Tankönyvcsalád a 9.,10., 11., 12. évfolyamok számára).

Balázs László (2013): Konfliktuskezelés és szervezeti magatartás. A kommunikáció oktatása 5. Budapest: Hungarovox Kiadó. 38–49.

Buda Béla – Sárközy Erika (szerk.) (2001): Közéleti kommunikáció. Budapest:

Akadémiai Kiadó.

Hall, Edward T. (1987): Rejtett dimenziók. Budapest: Gondolat Könyvkiadó.

Hymes, dell H. (1971/2003): Kommunikatív kompetencia. In: Horányi Özséb (szerk.): Kommunikáció I–II. Budapest: General Press Kiadó. 133–151.

McQuail, Denis (2003): A tömegkommunikáció elmélete. Budapest: Osiris Kiadó.

Medgyes Péter (1995): A kommunikatív nyelvoktatás. Budapest: Eötvös József Könyvkiadó.

Nagy József (2000): XXI. század és nevelés. Budapest: Osiris Kiadó.

Nemzeti alaptanterv 2012. https://www.ofi.hu/sites/default/files/attachments/mk_

nat_20121.pdf (2015. 03. 10.)

Poór Ferenc (2009): A tréning fogalma és jellemzői. HR-portál. http://www.hrportal.

hu/c/a-trening-fogalma-es-jellemzoi-20091116.html (2015. 01. 26.)

Sereg Edina (2012): Ön-coaching a kihívások és nehézségek idején. http://www.

hrblog.hu/icfcoachklub/2012/01/02/on-coaching-a-kihivasok-es-nehezsegek-idejen/ (2015. 02. 10.)

Szabó G. Ferenc (2010): A kommunikatív kompetencia. www.anyanyelv-pedagogia.

hu/cikkek.php?id=257 (2015. 01. 06.)

Szőke-Milinte Enikő (2007): A kommunikációs kompetencia fejlesztése. Piliscsaba:

PPKE.

H. Varga Gyula (2001): Kommunikációs ismeretek. Budapest: Hungarovox Kiadó.

H. Varga Gyula (2015): Bevezetés a nyelvi kommunikáció tanulmányozásába.

Főiskolai jegyzet. Eger: Gramma Kiadó.