A szociális gazdaság

A szociális gazdaság koncepcióját az Európai Unió fehér könyve – Növekedés, versenyképesség, foglalkoztatás – vázolta fel nagy vonalakban, egyikeként a XXI. századba vezető fejlődési utaknak.

Lényege: a háztartások és egyének által igénybe vehető helyi szolgáltatások piaccá szervezése, amitől több millió új munkahelyet remélnek a következő években. A foglalkoztatáspolitikában is ennek megvalósulását segítő, új megoldások keresése van napirenden. Olyanoké, amelyek munkahelyteremtésre ösztönöznek a munkaintenzív és nemzetközi versenytől védett szolgáltató szektorban. (European Commission, 1994)

Ennek a stratégiának az a pozitívuma, hogy a megcélzott tevékenységek tömeges igényt támasztanak az alacsonyan vagy közepesen képzett munkaerőre. Következésképpen fejlesztésük egyben olyan munkahelystruktúrát hoz létre, ami összhangban van a munkanélküliek összetételével. Hogy

konkrétan milyen tevékenységekről van szó, az mindenkor attól függ, miből tevődik össze egy adott ország szolgáltatási struktúrája, mi jellemzi a lakosság életmódját és az adórendszert.

Az EU fehér könyve példaszerűen a következőket említi:

a/ Személyi szolgáltatások

- otthoni segítség idős és testileg vagy szellemileg fogyatékos embereknek - háztartási alkalmazotti munkák: főzés, mosás, vasalás, takarítás

- gyermekfelügyelet

- tanulási nehézségekkel küszködő fiatalok korrepetálása, a problémás fiatalok szabadidő- és sportprogramjainak szervezése

- lakóházak őrzése, portaszolgálat

- vidéki vagy a városközpontoktól távol eső körzetekben boltok üzemeltetése - főtt étel, vásárolt áruk házhoz szállítása

-

b/ Audiovizuális szolgáltatások, új információs és kommunikációs technikák bevezetése c/ Szabadidős és kulturális programok szervezése, hagyományőrzés

d/ A környezet gondozása

- elöregedett épületek felújítása, komfortosítása, őrzése

- helyi közlekedés megszervezése, kényelmesebbé, gyakoribbá, elérhetőbbé tétele (pl.

mozgáskorlátozottak számára is)

- céltaxijáratok üzemeltetése vidéki településeken belül és között - szelektív hulladékgyűjtés, újrahasznosítás



e/ Környezetvédelem

- természetvédelmi területek gondozása - csatornázás, csatornatisztítás

- minőségi standardok betartásának monitorozása

- energiamegtakarító eljárások elterjesztése, különösen a háztartások körében.

Ezeknek a szolgáltatásoknak a fejlesztése főként két szempontból ígéretes:

- egyfelől jobb életfeltételeket kínál a háztartásoknak,

- másfelől ösztönzi és bővíti a foglalkoztatási lehetőségeket olyan fogyasztóközeli, helyhez és időhöz kötött tevékenységek körében, amelyek a nemzetközi piacba nem integrálhatók, s így védettek a – nemzeti munkahelyeket veszélyeztető nemzetközi – konkurenciától.

A szociális gazdaság foglalkoztatási szerepéről és potenciáljáról keveset tudunk. Közismert, hogy az EU lemaradása az Egyesült Államokhoz képest a foglalkoztatottsági szint tekintetében elsősorban a kommunális szolgáltatások területén mutatkozik meg, amit (az EU-ban és az Egyesült Államokban is) főleg nonprofit szervezetek nyújtanak. Ebből levonható az a következtetés, hogy az utolérés egyik lehetősége a szociális gazdaság fejlesztésében rejlik. Emellett ez jobb életminőséget is kínál, a szociális és személyi szolgáltatások szélesebb és pluralisztikusabb struktúráján keresztül. Hogy ezt mennyiben használták ki a tagállamok, arra következtetni lehet az egyik kísérleti kutatás (CIRIEC, 1999) adataiból. Eszerint mintegy 8880 ezer teljes munkaidőre átszámított állás regisztrálható az EU harmadik szektornak nevezett szociális gazdaságában, ami a foglalkoztatottak 7,9%-ának felel meg.

Ez a létszám:

- az EU összes munkanélküli létszámának a 39%-át teszi ki,

- több, mint ahányan a mezőgazdasági ágazatban dolgoznak a 15 EU tagállamban, - és egyharmada az EU-ban élő önfoglalkoztatottak számának.

A szociális gazdaság foglalkoztatási szerepe országonként változó. Az itt dolgozók a foglalkoztatottak 1-2,5%-a között mozognak Görögországban és Portugáliában, 4-8% között Olaszországban, Svédországban, Németországban, Belgiumban, Franciaországban, Ausztriában, Finnországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban, továbbá 12,5-14,3% között Dániában, Írországban és Hollandiában. Az EU területén a szociális gazdaság munkahelyeinek 71%-át egyesületek adják, 25,7%-át szövetkezetek, a többit pedig egyebek. Ezek aránya is eltér az egyes országokban. A hagyományos és új típusú szövetkezetek például gyorsan terjednek Olaszországban, Spanyolországban, Finnországban és Svédországban, ahol az ezekben dolgozók aránya eléri a szociális gazdaságbeli foglalkoztatottak 45-55%-át. A foglalkoztatottak tevékenységi struktúrája az általános trendeknek megfelelően változik: a mezőgazdaságtól és ipartól eltolódik a szolgáltatások irányába, a standard szolgáltatásoktól pedig a személyi szolgáltatások felé.

A francia gyakorlat

Kétségkívül Franciaország áll az élen a szociális gazdaság kiépítésében. A munkaerőpiac főáramlatán kívüli új munkahelyteremtő kezdeményezéseket foglalkoztatáspolitikai eszközökkel (foglalkoztatásbővítő szubvencióval és az új tevékenységek egyesületi keretek közé integrálásával), továbbá adókedvezményekkel (adóleírással) egyaránt támogatják. Ezek egy átfogó foglalkoztatási politika részei, amelyek a szolgáltató szféra növekedését ösztönzik, felismerve annak jelentős állásteremtő potenciálját.

Becslések szerint ezen a területen - figyelembe véve a demográfiai trendeket és a fogyasztói szükségletek változásának tendenciáit – 300 ezer teljes munkaidős állásnak megfelelő munkahelykínálat hozható létre. Ez azonban nem bízható csupán a kereslet és a kínálat spontán alakulására. A lehetőségek kiaknázása három tényezőtől függ: a valós kereslet megteremtésétől, a kínálat megszervezésétől és azoknak a szakmáknak a professzionalizálásától, amelyekre ezen a területen szükség van. (Bedoucha – Janine – Okba – Mahrez, 1996)

Az első és legfontosabb lépés, hogy ezek a szolgáltatások megfizethetők legyenek a háztartások számára. Ennek feltétele olyan intézkedések alkalmazása, amelyek csökkentik e szolgáltatások árait.

Azok a közpénzek, amelyek ehhez szükségesek, munkaalkalmakat teremtenek, ennélfogva gazdaságilag is igazolhatók. Ezt a célt többféle konstrukció szolgálja, amelyeket a kilencvenes évek közepén léptettek hatályba:

 Adókezdemények: speciális adó-visszatérítést vezettek be (a kiadások 50 %-a, maximum 90 ezer FF éves szinten) azért, hogy ösztönözzék az otthoni segítők alkalmazását, elsősorban a gyermeknevelés és idősgondozás területén.

 A fizetőképes kereslet bővüléséhez vezető utak diverzifikálása: 1996. január 29-én hatályba lépett egy törvény, amely megengedi az üzemi tanácsoknak, vagy ahol ilyenek nem működnek, a cégeknek maguknak, hogy támogatást nyújtsanak azoknak a dolgozóiknak, akik otthoni munkához külső segítséget kívánnak igénybe venni.

 A bérköltség csökkentése: az alacsony keresetű dolgozók esetében (ezek azok, akik a családok számára háztartási szolgáltatásokat kínáló egyesületeknél dolgoznak) a munkáltatót terhelő TB-járulékok is alacsonyabbak, ami a bérköltséget 3,5-4%-kal mérsékli. Emellett tovább csökkentheti a szolgáltatások árát, ha az otthoni segítőket részmunkaidőben alkalmazzák. Ebben az esetben ugyanis a munkáltatóknak 30%-kal kevesebb TB-járulékot kellett fizetniük, ami a bérköltséget további 6,5%-kal mérsékelte.

 Egyesületek támogatása: mivel a családsegítő szolgáltatásokat egyesületi formában nyújtják, ezek olcsóbbá tételét segíti az egyesületek támogatása is (teljes vagy részleges adómentesség, adó-visszatérítés stb.).

 Támogatott munkaszerződések, amelyeknek – a munkanélküliek elhelyezési nehézségeitől függően - különböző fajtái léteznek.

A második cselekvési irány azon a felismerésen alapul, hogy - különböző ösztönzők alkalmazásával - hatékonyabbá és választékosabbá kell tenni a kínált szolgáltatások összetételét, hogy azok jobban megfeleljenek a fogyasztók elvárásainak. Ha a kínálat nem elég strukturált, akkor a kereslet stagnál, és ez akadályozza a piac bővülését.

E célból többek között:

 1994. december elsején bevezették a szolgáltatási csekket, amely leegyszerűsíti az adminisztratív formaságokat azon családok számára, akik háztartási segítőket kívánnak alkalmazni. Ez tulajdonképpen egy munkaszerződés, amelyet egy önfoglalkoztató és egy magánszemély köt háztartási és otthoni szolgáltatásokra. Ez a szerződés egyben feljogosítja a magánszemélyt, hogy a szolgáltatás díja után adójóváírást érvényesítsen.

 1996. január 29-én fogadták el azt a törvényt, amely a munkahelyteremtést a személyi szolgáltatások területén azáltal ösztönzi, hogy lehetővé teszi az üzemi tanácsok, a regionális és helyi önkormányzatok, valamint a jóléti egyesületek számára, hogy szolgáltatási utalvány formájában támogassák dolgozóikat, ha otthoni segítőket alkalmaznak.

Az intézkedések harmadik csoportját olyan akciók alkotják, amelyek abból indulnak ki, hogy a szolgáltatások bővülése alapvetően azon múlik, milyen azok minősége; a felhasználó megbízik-e a szolgáltatást nyújtó személyben, és hogy léteznek-e szakmai követelmények a szolgáltatók szakmai képzettségére.

 A minőség javítását célzó akciók: Ennek keretében olyan védjegyeket vezettek be, amelyek minősítik a nyújtott szolgáltatások színvonalát. Emellett a foglalkozások osztályozási rendszerébe beépítették azokat a szolgáltatási szakmákat, amelyek kínálata már megszerveződött. Ez lehetővé teszi, hogy kollektív szakmai követelményeket lehessen ezek esetében kidolgozni.

 A szolgáltatási szakmák professzionalizálódását segítő akciók: A professzionalizálódás alapvetően a szakmai képzésen és a szakképzettségen múlik. Ez elengedhetetlen feltétele annak, hogy (1) meg lehessen felelni azon családok elvárásainak, amelyek nagyobb arányban kívánnak élni e szolgáltatásokkal, és (2) visszaszoruljon a nem regisztrált háztartási segítők alkalmazása, amire reményt adhat a magas szakmai követelmények bevezetése. Nélkülözhetetlen továbbá ahhoz is, hogy (3) ez a terület vonzerőt és stabilitást kínáljon azok számára, akiket ma még visszatart ennek vállalásától az „apró elfoglaltságok” negatív imázsa és a karrierépítés rendkívül korlátozott lehetősége. A francia kormány szándéka, hogy szakképzési rendszerek épüljenek ki e tevékenységek szakmásításához és karrierpályák az előmenetelhez. A háztartási–személyi segítők számára az első lépést jelentette ebben az irányban az 1995. szeptember 4-én született közös megállapodás, amely arra kötelezte az új szolgáltatások területén működő munkáltatókat, hogy fedezzék munkavállalóik szakmai képzésének költségeit.

A DARES (a francia munkaügyi minisztérium) évente gyűjt adatokat a szolgáltatási csekkek és utalványok forgalmáról (11. táblázat).

11. táblázat A szolgáltatási csekkeket és utalványokat igénybe vevők száma

Ezer fő

1998 2000 2002 2004

Munkáltatók 469 565 765 1050

Munkavállalók 370 370 425 560

Forrás: Barbier, 2006.

A családi-háztartási szektorban – részmunkaidő, esti, éjszakai vagy hétvégi munkavégzés formájában - sokféle töredék munkaidő hasznosul. Az így ledolgozott munkavolument teljes munkaidőben szokták kifejezni. 2004-ben 241 ezer teljes munkaidős állást regisztráltak heti 40 órás munkaidővel számolva és 275 ezret a – Franciaországra jellemző – 35 órás munkahét alapján. Ezek kétharmada a szolgáltatási csekkek és utalványok használatának köszönhető.

2005-ben a családi és háztartási szolgáltatások támogatási rendszerét megreformálták (Barbier, 2006). A magánháztartások által igénybe vehető szolgáltatási csekkeket és a munkáltatók által felhasználható utalványokat összevonták. Az új elnevezés: általános szolgáltatási csekk/utalvány (CESU). A reform célja az volt, hogy:

- bővítsék a szolgáltatások kínálatát,

- megkönnyítsék a hozzáférést az új szolgáltatásokhoz, - egyszerűsítsék az adminisztrációt,

- ösztönözzék a munkahelyek minőségének javítását,

- és a szolgáltatási utalványt beillesszék a vállalatok emberierőforrás-gazdálkodási rendszerébe.

Az új utalványra jogosultak köre:

- háztartások,

- alkalmazottak, biztosítottak, önkéntes kölcsönös biztosítópénztárak tagjai

- 2006. szeptember 1-től a közalkalmazottak és köztisztviselők számára is engedélyezték az utalványok felhasználását.

Egy szolgáltatási csekk 8,27 euróba, egy utalvány pedig 14 euróba került. Ezt magánháztartások és vállalatok, továbbá TB-alapok, biztosítópénztárak és helyi önkormányzatok vásárolhatták meg. A háztartások a felhasznált utalványok árának a felét leírhatják az adójukból, 6000 euró éves plafonig. A munkáltatók pedig TB-kedvezményben részesültek, 1875 euró/év/fő összeghatárig. Emellett a társasági adójukat 25%-kal, legfeljebb 500 euróval csökkenthetik. Ezekkel a támogatásokkal a munkáltatónak 100 euró utalványra fordított bruttó összeg ténylegesen csak 42 euró nettó kifizetést jelent. Ezzel az utalvánnyal az igényjogosultak szolgáltatásokat vásárolhatnak ügynökségektől, vagy felhasználhatják azt közvetlen foglalkoztatásra, gyermekgondozót alkalmazhatnak, vagy bölcsődei szolgáltatást vásárolhatnak. Háztartási szolgáltató szövetkezettől is vásárolhatnak szolgáltatásokat, amelyek főleg idősgondozásra szakosodtak.