A munkaerő-piaci politika értelmezése és tipizálása

A munkaerő-piaci politika a munkaerőpiac működésére vonatkozó célok és a célok eléréséhez használt eszközök összessége. Célja a munkanélküliség csökkentése, ill. következményeinek enyhítése. Integráns része a gazdasági és elosztási politikának, segítője a stabilizációs és struktúrapolitikának.

Stabilizációs szerepe akkor érvényesül, ha az aktív munkaerő-piaci politikát a pénzügyi és árfolyam-politikával összhangban úgy alkalmazzák, hogy mérsékelje a gazdasági növekedés ingadozásait. A passzív munkaerő-piaci politika ugyancsak stabilizációs tényező, amennyiben a munkanélküliek számára biztosított ellátások mérséklik azt a keresletkiesést, amit a recesszió okozta munkajövedelem-csökkenés előidéz.

A munkaerő-piaci politika allokációs szerepe abban áll, hogy hozzájárul a munkaerőpiac hatékonyabb működéséhez (közvetítés, képzés, a mobilitás ösztönzése útján), és úgy növeli a foglalkoztatottságot, hogy közben nem okoz ár- és bérnövekedést.

A munkaerő-piaci politika elosztási funkciója az, hogy jövedelemmel lássa el a munkanélkülieket, és kiegyenlítettebb jövedelemelosztást biztosítson.

A munkaerő-piaci politika két csoportját szokás megkülönböztetni: a passzív és az aktív politikákat.

Az aktív munkaerő-piaci politika fő célja, hogy eszközeivel növelje a nehezen elhelyezhető munkanélküliek foglalkoztatási esélyét. Ezt főleg azzal kívánja elérni, hogy – képzéssel, vagy a foglalkoztatási támogatásokon keresztül biztosított alacsonyabb bérköltséggel – vonzóbbá teszi az álláskeresőt a munkáltató számára.

A passzív munkaerő-piaci politika ezzel szemben jövedelempótlást kínál a munkanélkülieknek anélkül, hogy előzőleg megkísérelné javítani munkaerő-piaci teljesítményüket.

Az OECD/EUROSTAT az aktív és passzív eszközöket az alábbi kategóriákba sorolja²:

2 Employment in Europe, 2006. 121-122. old.

A) Passzív eszközök

1. Munkanélküliek jövedelempótlása vagy támogatása: ezek célja az egyének pénzbeli kárpótlása a kieső bérért vagy keresetért.

2. Korai nyugdíjazás: olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyek teljes vagy részleges előnyugdíjat biztosítanak azoknak az idős embereknek, akiknek kevés az esélyük arra, hogy munkát találjanak, vagy akiknek a nyugdíjazása elősegíti más álláskereső személy munkába helyezését.

B) Munkaerő-piaci szolgáltatások

Minden olyan szolgáltatás, amelyet az állami foglalkoztatási szolgálat önmaga vagy más állami szervvel közösen, ill. bármely céggel feladatellátási szerződés keretében nyújt, és ami arra irányul, hogy megkönnyítse a munkanélküliek vagy más álláskeresők munkaerő-piaci integrációját, ill. segítse a munkáltatókat a munkaerő-toborzásban és kiválasztásban. Ilyenek:

az információnyújtás, a pályaválasztási tanácsadás, a munkatanácsadás, a munkaközvetítés stb.

C) Aktív munkaerő-piaci politikák

1. Munkaerő-piaci képzés: célja a munkanélküliek és más célcsoportok (inaktívak, állásuk elvesztésével fenyegetett emberek) foglalkoztathatóságának javítása olyan képzésekkel, amelyeket állami szervek finanszíroznak.

2. Állásrotáció, munkakörmegosztás: ezek az intézkedések lehetőséget adnak a munkanélkülieknek vagy más célcsoportok tagjainak, hogy egy foglalkoztatott munkaóráinak a helyettesítésével munkához jussanak.

3. Foglalkoztatásösztönzők: olyan intézkedések, amelyek megkönnyítik a munkanélküliek vagy más álláskeresők felvételét, vagy hozzájárulnak a munkanélküliség veszélyének kitett személyek állásának megőrzéséhez. Ilyen intézkedés a munkáltatónak nyújtott bérköltség-támogatás.

4. Megváltozott munkaképességű emberek integrációja: ezek az intézkedések a célcsoport munkaerő-piaci beilleszkedését támogatják.

5. Közvetlen munkahely-teremtés: olyan intézkedések, amelyek pótlólagos munkahelyet teremtenek, rendszerint egy közösség vagy egy társadalmilag hasznos cél javára, egyben azért is, hogy a tartósan munkanélküli vagy más, nehezen elhelyezhető személyeknek munkaalkalmat biztosítsanak.

A munkaerő-piaci eszközökre fordított kiadások – az állami foglalkoztatási szolgálat ráfordításaival együtt – a GDP valamivel több mint két százalékát tették ki a 1985-2008-as időszakban az EU tagállamainak átlagában. Az utóbbi évtizedben a ráfordítások csökkenő trendje szembetűnő, ami a kedvező foglalkoztatási helyzet és a költséghatékonyság javítását célzó reformok együttes eredménye. Arról a jegyzet lezárásakor még nem jelentek meg friss adatok, hogy a 2008 végén kirobbant gazdasági válság milyen hatást gyakorolt a munkaerő-piaci ráfordítások GDP-hez viszonyított arányára. A korlátozottan összehasonlítható nemzetközi adatok szerint nagy különbségek vannak a munkaerő-piaci költségvetés méretét tekintve az egyes országok között (1. táblázat). A balti államok, Csehország és Szlovákia például a GDP alig fél százalékát használta erre a célra 2004-ben, miközben Dánia 4,4%-ot, Hollandia 3,7%-ot vagy Belgium 3,3%-ot. Magyarországon ugyanakkor ez az arány a vizsgált időszak átlagában 1% körül mozgott, ami durván fele az EU-tagállamok átlagának.

1. táblázat Munkaerő-piaci ráfordítások a GDP százalékában

(Az állami foglalkoztatási szolgálat kiadásaival együtt)

Ország 1985 1990 1995 2000 2004 2008*

Ausztria 1,2 1,2 1,7 1,7 2,0 1,8

Belgium 4,5 3,7 4,0 3,4 3,6 3,3

Csehország - 0,4 0,3 0,5 0,5 0,4

Dánia - 5,3 6,2 4,3 4,4 2,6

Egyesült Kir. 2,9 1,5 1,7 0,7 0,8 0,5

Észtország - - - - 0,2 0,3

Finnország 1,7 1,7 5,2 3,0 3,0 2,2

Franciaország 3,0 2,7 3,0 2,5 2,7 2,0

Görögország 0,2 0,5 0,8 0,7 0,6 ...

Hollandia 5,1 3,7 3,9 2,7 3,7 2,3

Írország 4,3 3,8 4,4 1,6 1,6 2,0

Lengyelország - - - - 1,2 0,9

Lettország - - - - 0,3 …

Litvánia - - - - 0,5 …

Luxemburg 1,2 0,7 0,8 0,5 0,9 0,9

Németország 1,8 1,9 3,6 2,9 3,5 1,9

Magyarország - 2,8 1,3 0,8 0,7 0,7

Olaszország - - - - 1,3 1,3

Portugália - 0,8 1,6 1,4 2,0 1,6

Spanyolország - - - - 2,2 2,6

Svédország 3,0 2,5 6,5 3,0 2,5 1,5

Szlovákia - - - - 0,5 0,7

Szlovénia - - - - 0,7 0,5

EU-átlag* 2,6 2,2 3,0 1,9 1,8 …

*A táblázatban szereplő országok átlaga

Forrás: Employment in Europe, 2006. 127. old., kivéve a 2008-as adatsort, aminek a forrása: OECD Employment Outlook, 2010.

Miután a munkaerő-piaci politika alapfunkcióinak (közvetítés, segélyezés, aktív eszközök működtetése) középpontjában az áll, hogy amilyen gyorsan csak lehet, normál, azaz nem támogatott álláshoz juttassák a munkanélkülieket, fontos figyelni a közöttük fennálló kölcsönhatásokra.

- Szoros együttműködésre van szükség a közvetítési és segélyezési funkciók között, hogy a munkavállalási hajlandóságnak mint a segélyjogosultság előfeltételének ellenőrzése eredményes legyen.

- A munkahelyek feltárása és az aktív munkaerő-piaci eszközök alkalmazása annyiban feltételezik egymást, amennyiben a munkaerő-piaci szervezet feladata, hogy megfelelő állást tudjon felkínálni a munkanélküliek számára.

- A segélyezés és az aktív munkaerő-piaci eszközök bevetése pedig azért egymás kiegészítője, hogy el lehessen kerülni a hosszú ideig tartó munkanélküliséget.

A tartós munkanélküliség megelőzése akkor eredményes, ha az álláskeresők kicsiny, homogén csoportjának biztosítanak személyre szabott szolgáltatásokat és programokat. Ehhez a munkanélkülieket különböző kategóriákba sorolják, a „profilírozás” módszerével. Ennek az a lényege, hogy meghatározott ismérvek alapján azonosítják az állástalanoknak azon csoportjait, amelyek problémái más-más kezelésmódot igényelnek.

Illusztrálásul képezzünk három kategóriát a munkanélküliekből!

Az elsőbe azok kerüljenek, akik munkaképes állapotban vannak (foglalkoztathatók), és nem fenyegeti őket a tartós munkanélkülivé válás veszélye.

A másodikba sorolhatók a foglalkoztatható állapotban lévő, de a tartós munkanélküliség veszélyének kitett emberek.

A harmadik csoportba irányíthatók azok a tartós munkanélküliség által veszélyeztetett emberek, akik nincsenek foglalkoztatható állapotban.

Az első csoportba tartozó személyekről feltételezhető, hogy maguk is el tudnak helyezkedni, ehhez legföljebb munkaközvetítői szolgáltatást igényelnek. A második csoportnak azonnali segítségre van szüksége az álláskereséshez (önéletrajzírás, telefon, fax rendelkezésre bocsátása munkahelyi interjúk megbeszélésére, részvétel álláskereső klubok foglalkozásain). Képzést és támogatott foglalkoztatást csak a harmadik csoport tagjainak kell biztosítani.

Az, hogy egy ország milyen formában és nagyvonalúsággal gondoskodik a munkanélküliek pénzbeli ellátásáról, milyen együttműködést vár el az állástalanoktól, továbbá az aktív eszközöket részesíti-e előnyben a passzív támogatásokkal szemben, s ha igen, melyeknek tulajdonít nagyobb jelentőséget közülük nagyrészt visszavezethető arra, hogy a kormányzat milyen ideológiát követ, a társadalom milyen értékeket preferál, milyenek a hagyományai és intézményei, azaz röviden szólva mi jellemzi az adott ország jóléti rendszerét.