Közhasznú foglalkozatás

Az aktív munkaerő-piaci eszközök által támogatottak átlaglétszáma alapján majdnem mindig a közhasznú foglalkoztatás volt a második legtöbb munkanélkülit mozgósító eszköz 2001-2008 között – kivéve a 2005-ös esztendőt, amikor (a képzés visszaesése miatt) az első helyre került. Az érintett létszámot alapul véve ugyanakkor dominanciája vitathatatlan.

Foglalkoztatáspolitikai megközelítésben a közhasznú foglalkoztatásnak az a funkciója, hogy:

- a munkaügyi központok által felkínált állások számát gyarapítsa, - tegye lehetővé a munkavállalási hajlandóság tesztelését,

- jövedelemhez juttassa azokat, akik kimerítették jogosultságukat a munkanélküli ellátásra,

- más lehetőség hiányában biztosítsa a munkanélküli ellátáshoz, ill. a nyugdíjjogosultsághoz szükséges munkaviszony megszerzését,

- munkaalkalmat kínáljon azoknak, akiknek az elhelyezkedése normál (nem támogatott) állásokban kilátástalan,

- és lehetőséget adjon a munkahelyi tapasztalatszerzésre s ezáltal az egyéni elhelyezkedési esélyek növelésére.

A közhasznú munkavégzés szabályai az évek során gyakran változtak. Eredetileg az a munkaadó, aki munkanélkülit a lakosság vagy a település általános szükségleteit kielégítő területen közhasznú munkavégzésre alkalmazott, kérhette a foglalkoztatásból eredő közvetlen költségei legfeljebb 70%-ának a megtérítését, ha a szolgáltatás ellenértékeként díjazásban nem részesül. 2000. február 1-től kibővítették a közhasznúnak minősülő tevékenységek körét. Eszerint a közhasznú munkavégzés támogatása már nemcsak közfeladat végzése során lehetséges, hanem az önkormányzat által önként vállalt, a lakosságot, ill. a települést érintő feladatok ellátása esetén, sőt közhasznú tevékenység folytatása érdekében is. Mivel a szegényebb önkormányzatoknak még a 30%-os költségrészesedés előteremtése is nehézséget okoz, a decFA-ból nyújtható támogatás aránya 90%-ra növelhető azokon a településeken, ahol a regionális munkaügyi tanácsok ezt indokoltnak tartják. Amennyiben a támogatás forrása az MpA központi kerete, a MAT ennek mértékét ugyancsak 90%-ban, időtartamát pedig két évben határozhatja meg.

Közhasznú munkában csak az ÁFSZ által kiközvetített álláskereső alkalmazható, mégpedig munkaviszony keretében. A foglalkoztatásnak pótlólagosnak kell lennie, ami azt jelenti, hogy ezzel a statisztikai állományi létszámnak a felvételt megelőző hónaphoz képest növekednie kell. Ugyanazt a munkanélkülit folyamatosan legfeljebb egy évig lehet közhasznú munkavégzésben alkalmazni. Ezt két éven belül megismételni csak akkor szabad, ha az álláskereső a közhasznú munkára kiközvetítés időpontjában nem jogosult járadékra.

Nonprofit gazdasági társaság részére akkor nyújtható támogatás az ÁFSZ által kiközvetített álláskereső közhasznú foglalkoztatására, ha az bővíti a felvételt megelőző havi átlagos statisztikai állományt, és a munkavégzésre nem üzletszerű gazdasági tevékenység keretében kerül sor.

2003-tól a 45 éven felüli álláskeresők közhasznú foglalkoztatásához másfél, az 50 éven felüliek esetében pedig legfeljebb 2 évig adható támogatás, ha a munkavégzés egészségügyi-szociális, művelődési, közoktatási és környezetvédelmi feladatok ellátására irányul. A roma lakosság közhasznú foglalkoztatásának nem feltétele a statisztikai állományi létszám bővülése. A támogatás mértéke esetükben elérheti az alkalmazás közvetlen költségeinek 90%-át, időtartama pedig a két évet.

A közhasznú munkavégzés költségei között a bérek és járulékaik, a munka- és védőruha-juttatás költségei, a szerszámok, munkaeszközök, továbbá a munkásszállításból és az irányítási többletfeladatokból adódó ráfordítások számolhatók el.

2010-ig a közfoglalkoztatásnak további két formája létezett: a közcélú munka és a közmunka.

A közmunka jogszabályban²⁸ deklarált célja volt a munkanélküliség csökkentésére alkalmas fejlesztési, felújítási, különösen infrastrukturális és környezetvédelmi, továbbá az elmaradott térségek felzárkóztatását célzó közfeladatok ellátásának ösztönzése, a munkanélküliek és az ellátásból már kiszorultak számára szervezett foglalkoztatási programokkal. A támogatáshoz pályázati úton lehetett hozzájutni, aminek forrását általában a költségvetés biztosította.

Foglalkoztatáspolitikai megközelítésben a közmunkában történő foglalkoztatásnak az volt a szerepe, hogy:

 az érintettek megfelelő előképzettséggel és hajlandósággal rendelkező körét vonja be legalább betanító jellegű képzésbe, ötvözve a képzést és a foglalkoztatást,

 azokban a depressziós térségekben jelentsen „tömegesebb” megoldást, ahol az önkormányzaton kívül nincs más munkáltató,

28 199/2008. (VIII. 4.) Kormányrendelet a közmunkaprogramok támogatási rendjéről.

 segítse a gazdálkodó szervezetek felelősségvállalását a munkanélküliségi probléma iránt (kooperáció, anyagi áldozatvállalás),

 ösztönözze az önkormányzatok együttműködését, a foglalkoztatási gondok kistérségi szintű kezelését.

A közmunkaprogram szervezését elnyerő szervezetnek 2008 augusztusától vállalnia kellett, hogy az általa foglalkoztatott személyek közül legalább 40% a rendszeres szociális segélyezettek közül kerül ki.²⁹

A közcélú foglalkoztatást a szociális törvény (Szt.) szabályozta. Eszerint a települési önkormányzatnak az aktív korúak ellátására jogosult személyek munkaerő-piaci helyzetének javítása érdekében foglalkoztatást kellett szerveznie. A foglalkoztatási kötelezettséget közmunka, közhasznú munka vagy közcélú munka (együtt: az önkormányzat által szervezett foglalkoztatás) biztosításával lehetett teljesíteni. A közcélú munka olyan állami vagy helyi önkormányzati feladat ellátását jelentettei, amelynek felelőssége a helyi önkormányzatot terhelte. A települési önkormányzat által szervezett közcélú munka keretében foglalkoztatottak után a települési önkormányzat támogatást igényelhetett. A támogatás mértékét 2009 előtt minden évben a költségvetési törvény határozta meg. Ez kötött felhasználású normatíva volt.

A 2009-ben bevezetett „Út a munkához” programmal megváltoztak a közcélú foglalkoztatás szabályai. Erről a rendszeres szociális segélyezettek munkára ösztönzése kapcsán már említést tettünk.

A közhasznú foglalkoztatottak összetételének változásai

Ha összehasonlítjuk a közhasznú munkavégzésben érintett létszám összetételét (26. táblázat)a regisztrált álláskeresőkével, azt tapasztaljuk, hogy noha eltolódás érezhető a nők javára a vizsgált időszakban, a férfiak a közhasznú foglalkoztatottak között továbbra is túlreprezentáltak.

Az rendjén való, hogy a 25 éven aluli fiatalok jóval a regisztrált álláskeresők összességén belüli arányuk alatt vannak jelen a közhasznú foglalkoztatottak között, és előfordulási gyakoriságuk 17,7%-ról 14,3%-ra csökkent 2002-2008 között. Őket ugyanis inkább a nagyobb munkaerő-piaci perspektívával kecsegtető programokba ajánlatos bevonni. Az 50 éven felüliek részvételi arányának emelkedése (a vizsgált időszakban 13,9%-ról 25,5%-ra) ugyancsak üdvözlendő.

A közhasznú foglalkoztatásban a legfeljebb 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezők dominálnak.

Előfordulásuk 54,4%-ról 55,8%-ra nőtt 2002-2008 között, miközben arányuk a regisztrált álláskeresőkön belül 42,4% maradt. Számukra ez a foglalkoztatási forma valóban az utolsó esély a legális munkavégzésen keresztüli jövedelemszerzésre. A gimnáziumi végzettséggel rendelkezők jelenléte a közhasznú foglalkoztatottak között a vizsgált időszakban 6-7% között mozgott, ami megközelítette a regisztrált álláskeresőkön belüli előfordulási gyakoriságukat (7-8%). Ennek az az oka, hogy szakképzettség nélkül alig lehet elhelyezkedni, különösen ha ez idősebb életkorral és olyan lakóhellyel párosul, ahol közel s távol a közhasznú foglalkoztatás az egyetlen munkavégzési lehetőség. A diplomások részvétele is 3-4%-át tette ki a közhasznú foglalkoztatottaknak, és alig maradt el a regisztrált álláskeresők összességén belüli arányuktól (4,4%). Ebben egyfelől az elavult ismeretek okozta elhelyezkedési nehézségek játszhatnak szerepet, másfelől pedig az a törekvés, hogy a közhasznú foglalkoztatásban is legyenek jobb minőségű munkahelyek (ennek érdekében pl. sok helyen a munka irányítását diplomásokra bízták).

29 199/2008. (VIII. 4.) Kormányrendelet a közmunkaprogramok támogatási rendjéről szóló 49/1999. (III. 26.) Korm. rendelet módosításáról.

26. táblázat A közhasznú foglalkoztatásban részt vevők érintett létszámának megoszlása nem, kor és

iskolai végzettség szerint

Nem 2002 2004 2005 2006 2007 2008

Férfiak 62,0 57,9 59,5 56,7 56,5 57,5

Nők 38,0 42,1 40,5 43,3 43,5 42,5

Korcsoport

25 éven aluliak 17,7 16,1 14,4 13,8 14,2 14,3

25 éven felüliek, ebből: 82,3 83,9 85,6 86,2 85,8 85,7

- 25-44 évesek 54,2 52,1 50,4 50,4 47,6 46,2

- 45-49 évesek 14,2 14,6 15,0 14,6 14,6 14,0

- 50 éven felüliek 13,9 17,2 20,2 21,2 23,6 25,5

Iskolai végzettség

Legfeljebb 8 általános 54,4 53,2 55,9 53,0 54,2 55,8

Szakmunkásképző, szakiskola

27,0 26,2 25,4 27,1 27,1 26,9

Szakközépiskola, technikum

9,2 9,8 8,5 9,1 8,5 8,2

Gimnázium 6,7 7,2 6,3 6,8 6,6 6,1

Főiskola, egyetem 2,7 3,7 3,9 4,0 3,6 3,0

Problémacsoportok előfordulási arányai,%

Pályakezdők 2,4 1,7 1,4 1,7 2,1 1,8

Felsőfokú végzettségűek 2,7 3,6 3,4 3,9 3,5 3,0

Jövedelempótló

támogatásban részesülők

4,2 0,1 - - - -

Tartós munkanélküliek 6,5 6,9 6,8 6,0 7,0 6,2

Megváltozott munkaképességűek

2,2 2,6 3,1 3,8 3,6 3,3

Forrás: Foglalkoztatási és Szociális Hivatal adatai

A problémacsoportok felé való elmozdulás mindazonáltal csak a csökkent munkaképességűek esetében érzékelhető, akiknek az aránya 2,2%-ról 3,3%-ra nőtt 2002-2008 között. Ez sem mondható jelentős változásnak.

Az alacsony iskolai végzettséggel is összefüggésben a közhasznú munkán foglalkoztatottak többsége alacsony kvalifikációt igénylő, kommunális jellegű tevékenységet lát el. A munkáltatók eleinte csak a településfenntartás és kommunális szolgáltatások területén ajánlottak számukra fizikai munkát.

Idővel azonban növekedett a magasabb kvalifikációt igénylő munkakörökben foglalkoztatottak száma is, pl. a szociális gondozás, egészségügy, közművelődés, iskolai kiegészítő tevékenység és műemlékvédelem területén (27. táblázat).

27. táblázat A közhasznú foglalkoztatottak megoszlása főbb tevékenységtípusok szerint és

továbbfoglalkoztatásuk arányai

Tevékenységtípusok 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2008

Kommunális 77,7 77,6 78,9 77,3 80,4 76,6 80,3

Egészségügyi és szociális 7,1 6,9 6,9 7,6 6,1 7,2 4,5

Művelődési és közoktatási

4,4 4,6 4,3 4,7 4,1 5,3 3,5

Egyéb 10,8 10,9 9,9 10,4 9,4 10,9 11,7

Összesen 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0

Továbbfoglalkoztatási arányok

1,5 1,8 1,4 1,3 0,9 1,1 1,1

Forrás: Foglalkoztatási és Szociális Hivatal adatai

A tevékenységfajták sokszínűbbé válását segítette, hogy az Flt. 2000. február 1-től hatályos módosítása kibővítette a támogatható, közhasznúnak minősülő tevékenységet körét, hogy az önkormányzatok a korábbinál több munkanélkülinek tudjanak munkát biztosítani. Eszerint a közhasznú munka támogatásának lehetősége nemcsak közfeladat, hanem az önkormányzat által önként vállalt, a lakosságot, ill. a települést érintő feladat ellátása esetén is biztosított. Ennek ellenére a nagy többség (77-80%) a vizsgált időszakban is kommunális munkát végzett. A struktúrák a többi tevékenységfajtánál is bemerevedtek.

A közhasznú foglalkoztatottak munkaerő-piaci esélyei

Mivel a közhasznú foglalkoztatás – legalábbis a funkcióját tekintve – átmeneti jellegű elfoglaltságot biztosít a munkanélkülieknek, fontos kérdés, hogy milyen esélyük van a résztvevőknek a véglegesítésre vagy arra, hogy más, nem támogatott álláshoz jussanak. Amint az előbbi táblázat is mutatja, az eredmények lehangolóak.³⁰ Arra utalnak, hogy a közhasznú foglalkoztatás befejeztével ugyanazon munkaadónál támogatás nélkül továbbfoglalkoztatottak aránya rendkívül csekély, mindössze 1-1,5%. A közhasznú munkások nagyobb arányú véglegesítését korlátozza, hogy ez az eszköz a helyi érdekviszonyok „rabságában” vergődik.

A legnagyobb munkáltatók, az önkormányzatok anyagi lehetőségei szűkösek, ugyanakkor nem is érdekeltek abban, hogy a közhasznú munkásokkal elvégzendő feladatokat a munkaügyi szervezet forrásai helyett saját erőből oldják meg.

A 27. táblázatban közölt elhelyezkedési arányok ugyanakkor csak azokról tájékoztatnak, akik a támogatott foglalkoztatás lejártával az eredeti munkaadójuknál tudtak normál, nem támogatott munkaviszonyt létesíteni. Akik másutt jutottak ugyanilyen álláshoz, azok nem szerepelnek a mutatószámokban. A Foglalkoztatási Hivatalban két évben (2002, 2003) készült olyan becslés, amely a közhasznú foglalkoztatásból kilépőket aszerint vizsgálta, hogy mennyien lettek közülük újból munkanélküliek, mekkora hányaduknak sikerült bárhol támogatás nélküli álláshoz jutniuk, és hányan

30 Az erre vonatkozó adatok is a Szociálpolitikai és Foglalkoztatási Hivatal monitoringvizsgálatából származnak, de a többi eszköz eredménymutatójától eltérő tartalmúak. Forrásai ugyanis nem a követéses vizsgálatok, hanem a megyei munkaügyi központok által vezetett nyilvántartások.

kapcsolódtak be újabb aktív eszközökbe.³¹ A kilépés utáni státusz alakulására alapozott becslés arra enged következtetni, hogy 2002-ben a közhasznú foglalkoztatásból kikerült férfiak 7,1%-a, a nőknek pedig a 8,4%-a vált foglalkoztatottá. 2003-ra a nők előnye továbbnőtt, mégpedig 11,5%-ra. A férfiak körében is magasabb, 8,3% lett az elhelyezkedési mutató.

A közhasznú foglalkoztatás költség/haszon elemzése

Az elhelyezkedési rátákon túl más lehetőség is van a közhasznú foglalkoztatás értékelésére: a költség/haszon elemzés. Kiindulópontja, hogy amennyiben járadékos munkanélküli válik közhasznú foglalkoztatottá, megtakaríthatók a munkanélküli ellátás költségei, továbbá – a munkavégzésből származó magasabb jövedelemből – a járadékhoz képest több jut a TB-kasszáknak. A közhasznú foglalkoztatás ráfordításainak kiszámítása arra a feltételezésre épült, hogy díjazása a minimálbérrel azonos, mert ez számít ennél a foglalkoztatási formánál tipikusnak. A dologi költség becsült átlag.

Leggyakrabban ugyan ellátás nélküli vagy segélyezett munkanélküliek vesznek részt a közhasznú foglalkoztatásban, de ha álláskeresési járadékot váltanak fel erre, akkor az nagy valószínűséggel a járadékminimumnak megfelelő összeg. Emellett számítás készült az álláskeresési járadék ténylegesen kifizetett összegének átlagával is. (28. táblázat) A példában használt adatok 2006-ra vonatkoznak, és az akkori minimálbér, ill. befizetési kötelezettségek alapján lettek meghatározva.

28. táblázat A közhasznú foglalkoztatás havi költségeinek szembeállítása az általa megszüntetett

munkanélküliség havi ráfordításaival 2006-ban

KÖLTSÉGTÉTELEK FT/FŐ/HÓ

1. A közhasznú foglalkoztatás költségei

munkabér 62500

TB járulék (29%) 18125

EHO 1950

Munkáltatói járulék (3%) 1875

Dologi költség 10000

Összesen: 94450

2. A közhasznú foglalkoztatás révén elért megtakarítás Átlagos járadékkal

Járadék-minimummal

Álláskeresési járadék 43500 37500

TB járulék (29%) 12615 10875

EHO 1875 1875

Összesen: 57990 50250

3. A közhasznú foglakoztatás révén elért többletbevétel

A munkabér és a járadék különbségének 29%-a 5510 6960

A munkabért terhelő 12,5%-os munkavállalói TB járulék és az álláskeresési járadék után esedékes 8,5%-os TB járulék különbözete

4115 4625

A munkabért terhelő 1%-os munkavállalói járulék 625 625

Összesen: 10250 12210

4. Megtakarítás és többletbevétel együtt: 68240 62460

5. Megtakarítás és többletbevétel a közhasznú foglalkoztatás költségeihez viszonyítva:

72,3% 66,0%

31 Foglalkoztatáspolitikai eszközök működése 2003-ban. Az ÁFSZ fontosabb adatai. Foglalkoztatási Hivatal, 2004, 16. o.

Hogyan foglalható össze az eredmény? Amennyiben átlagos álláskeresési járadékot vált ki, úgy havi viszonylatban a közhasznú foglalkoztatás közel ¾-e finanszírozható az általa megszüntetett munkanélküliség ráfordításaiból. Minimális járadék esetén ez az arány kétharmad. Ehhez számos számszerűsíthető és minőségi haszonelemet lehet hozzátenni. Az előbbibe tartozik a végzett munka értéke, továbbá a járadéknál magasabb kereset elköltéséből adódó tovagyűrűző munkahelyteremtő hatás. A nem számszerűsíthető pozitívumok között pedig olyan tényezők említhetők, mint pl. a munkanélküliség okozta feleslegességérzet, kirekesztettség, elbizonytalanodás, esetleg deviáns életmód elkerülése.

A bemutatott példához kapcsolódó feltételek esetén valószínűsíthető, hogy a közhasznú foglalkoztatás bőven megtérül az általa kiváltott munkanélküliség ráfordításaiból.

A probléma az, hogy a közhasznú foglalkoztatottak alig egynegyedére becsülhető azok aránya, akik a munkanélküli járadékukat váltották fel erre a foglalkoztatási formára. Következésképpen a kiadással szemben vagy egyáltalán nincs, vagy alig áll megtakarítás. A közhasznú munkát végzők nagy részének ugyanis életformájává vált a közfoglalkoztatás, a segély, az alkalmi, esetleg feketemunka ciklikus váltogatása, amiből nehéz visszakerülni a nem támogatott munkák világába.³²

Többek között emiatt is sokan kritizálták a közfoglalkoztatást, közülük a legmarkánsabban Kertesi Gábor kutató, aki úgy fogalmazott tanulmányában, hogy a közfoglalkoztatás sem a romákat, sem pedig más, mélyszegénységben élő embereket nem emeli ki a társadalom alatti lét viszonylatából.

„Munkát ad nekik, de olyan társadalmi összefüggések közepette, amelyek – akarva-akaratlanul is – hosszú távon megerősítik mindazokat a belső tulajdonságokat és külső viszonylatokat, amelyek újratermelik mindazt, ami miatt ezek az emberek támogatásra szorulnak. A szegénységben élő romák – és más szegények is – leginkább attól szenvednek, hogy megélhetési forrásaik rendszertelenek;

hogy jövedelmük, amelyből élnek, másoktól függ; hogy a társadalom intézményeivel szemben kiszolgáltatottak; továbbá hogy a munka, amelyet végeznek, megalázónak számít a helyi társadalomban. A jóléti foglalkoztatás formái pontosan leképezik ezeket a formákat: rendszertelenek és rövid távú munkákat kínálnak; tartósítják a segélyfüggőséget; megerősítik a hatóságokkal szembeni kiszolgáltatottságot, és negatív társadalmi sztereotípiáknak megfelelő – megalázó – munkákra kényszerítik őket. Mi lenne az alternatíva? Társadalmi integrációt biztosító tartalmas projektek, amelyek – ha megfelelő szakértelemmel működtetik őket – kivezetnek a társadalom alatti létezés reménytelen világából.” (Kertesi, 2005, 191. o.)

In document Munkaerő-piaci intézmények és politikák (Pldal 143-149)