A második munkaerőpiac

A második munkaerőpiac összekapcsolja az aktív munkaerő-piaci programok emberitőke-karbantartó funkcióját a versenygazdaság foglalkoztatási rendszerének igényeivel. Hatóköre nem korlátozódik a nonprofit szektorra, hanem átfogja a jövedelemtermelő szféra egy részét is. Mégpedig azt, amelyik a köz érdekében tevékenykedik. Ennek a területnek a lehatárolása nem elméleti tézisek, hanem a

9 Flexibility and seciruty in the European labour markets, in: Employment in Europe 2006, Chapter 2, 75-111. o.

munkaerő-piaci szereplők regionális megállapodásainak a tárgyát képezi. A konkrét tevékenységfajtáktól függetlenül e döntésekben a környezetvédelemnek és -szanálásnak, a termelő infrastruktúra fejlesztésének, a lakókörnyezet szépítésének, a falu- és városfelújításnak, az ifjúságvédelemnek, a kulturális szolgáltatások gazdagításának és a tömegsport feltételei javításának jut a fő szerep.

A közpénzekből támogatott foglalkoztatás – beleértve a munkavégzéshez szükséges ismeretek megszerzésének elősegítését is – alapvetően azt a célt szolgálja, hogy minden regisztrált munkanélkülit és a munkaerőpiac elhagyására kényszerült, de oda visszatérni szándékozó állampolgárt befogadjon, és képzettségük, ill. teljesítőképességük javításával a lehető legnagyobb hányadukat visszavezesse a versenygazdaság által strukturált munkaerőpiacra. Emellett fontos feladata az itt parkoltatott emberek szakképzettségüknek megfelelő kiközvetítése, ill. képzésük a nem támogatott munkahelyekre. A foglalkoztatás, képzés és – ha szükséges – szociális gondozás szempontjából előnyben részesítendők a munkaerőpiac problémacsoportjai.

A legfőbb kérdés természetesen az, milyen anyagi forrásokból építhető ki és működtethető a második munkaerőpiac. A válasz abban a tézisben rejlik, amit az aktív munkaerő-piaci politika követői vallanak: a munkanélküliség helyett a foglalkoztatást kell támogatni. Azaz, a fő forrást a passzív keresetpótló ellátmányok (munkanélküli járadék és munkanélküli segély), valamint a szociális segélyek produktív hasznosítása jelenti. Emellett az államháztartás minden olyan szereplőjének részt kell vállalnia a finanszírozásban, amelynek a munkanélküliek foglalkoztatásából haszna származik.

Ezek a következők:

- elsősorban a munkanélküli biztosítás, amely a járadékmegtakarítás mellett így hozzájut a munkanélküli járulékhoz,

- a központi költségvetés, amely a munkanélküli segély megtakarításán túl több adóbevételhez jut, - a nyugdíjbiztosító, amelynek a járadéknál magasabb keresetekből pótlólagos járulék-bevétele

származik,

- az egészségügyi biztosító, amelynek ugyancsak járuléktöbblete keletkezik a passzív ellátmánynál magasabb keresetből,

- végül a helyi önkormányzatok, amelyek a szociális segélyezésben elért megtakarításon túl pótlólagos adóbevételt könyvelhetnek el.

A közpénzből támogatott foglalkoztatási szektor létrehozásában és működtetésében a felsorolt intézményeket akkora anyagi kötelezettség terheli, amekkora megtakarítást, ill. többletbevételt érnek el általa, a munkanélküliség finanszírozásához képest.

Mi a különbség a második munkaerőpiac és a hagyományos közhasznú foglalkoztatás között?

- Az első és legfontosabb, hogy a második munkaerőpiac intézményrendszerré szövi a közhasznú foglalkoztatás szervezőit, és ebből létrehoz egy szocioökológiai szektort.

- Míg a közhasznú foglalkoztatás alkalmazása a nonprofit szférára korlátozódik, a második munkaerőpiac rendező elve a tevékenység közérdekűsége.

- A közhasznú foglalkoztatás esetében a támogatható tevékenységek körét jogszabályok rögzítik, ezzel szemben a szocioökológiai szektor tartalmának a meghatározása a munkaerő-piaci szereplők regionális szintű megállapodásának tárgya.

- A közhasznú foglalkoztatás rövid távra, maximum egy évre szóló munkaerő-piaci program, a második munkaerőpiac szereplői ugyanakkor 3-5 éves támogatással számolhatnak.

- A közhasznú foglalkoztatás alapvető finanszírozási forrása a munkaerő-piaci költségvetés, a második munkaerőpiac létrehozásában viszont az államháztartás sokféle intézménye vesz részt.

Összességében megállapítható, hogy a szocioökológiai szektorrá szövődő közhasznú foglalkoztatás válasz a munkanélküliség jellegének a megváltozására. Annak a folyamatnak a terméke, amely a

rövid távú, konjunkturális munkanélküliségtől elvezetett a tömeges méretű, tartós, globális munkanélküliséghez.

A német modell

Németországban a második munkaerőpiacot a kelet-német gazdaság összeomlása nyomán tömegessé vált munkanélküliség hívta életre. Szereplői azoknak a foglalkoztatási projekteknek a szervezői, amelyek a munkanélküliek nehezen elhelyezhető „kemény magja” számára átfogó integrációs programot biztosítanak, azaz alkalmassá teszik őket arra, hogy idővel normál álláshoz jussanak, munkavégzéssel kombinált szakmai képzésben részesítik őket, továbbá szociális gondozást és tanácsadást nyújtanak számukra. E három funkció kombinálása elengedhetetlen azoknak a hiányosságoknak a felszámolásához, amelyek rontják a célcsoportok foglalkoztatási esélyeit.

E közérdekű feladatok ellátására speciális projektszervezők sokasága - számos új magán, helyi és egyházi intézmény - jött létre, ami többféle okkal magyarázható.

-

- Miközben a munkaerő-piaci eszközöket a 70-es években szinte kizárólag a szövetségi munkaügyi szervezet finanszírozta, mára a szponzorok száma megsokszorozódott. A munkaerő-piaci költségvetésből, az Európai Uniótól, a szövetségi államoktól és a helyi önkormányzatoktól érkező támogatásokat össze kell hangolni, amihez nélkülözhetetlen a professzionális menedzsment.

- A folyamatosan magas és egyre hosszabb ideig tartó munkanélküliség következtében mind nehezebben kezelhető csoportokat kell ezeknek a projekteknek befogadniuk. Ennélfogva megnőtt az igény arra, hogy a résztvevőknek a visszatérését a munkaerőpiacra szociális gondozással és tanácsadással is megalapozzák. Ehhez specializált projektszervezőkre van szükség.

- Ha a munkaerő-piaci eszközök nem integrálódnak a mindennapos rutinfeladatok közé (ahogy ez az önkormányzatoknál és a karitatív szervezeteknél megszokott), könnyebb megítélni, hogy a támogatást valóban pótlólagos tevékenységre fordítják-e, ami a holtteherhatás elkerülésének az előfeltétele (azaz biztosíték arra, hogy a közpénzek ne olyan célok teljesítését szolgálják, amelyek nélkülük is megvalósulnának).

- A specializált szervezők jobb feltételekkel rendelkeznek a munkaerő-piaci eszközök projektformában való működtetéséhez, mint a hagyományos intézmények.

- Németországban a nagyszabású közhasznú munkákat aligha lehetett volna megvalósítani speciális programszervezők nélkül. Eleinte az új államokban ugyanis hiányoztak a nonprofit szervezetek, és a helyi önkormányzatok sem tudták vállalni ezt a feladatot. A rést a korábbi szocialista vállalatok töltötték be. Ezek - hogy elkerüljék a létszámleépítést - foglalkoztatási és struktúrafejlesztő társaságokat hoztak létre, amelyek az egyes munkaerő-piaci eszközök alkalmazásánál összekapcsolják a keresleti és kínálati oldalt. Kínálati oldalon az emberi erőforrások fejlesztése a cél, továbbá a nagyrészt munkanélküli ügyfélkör visszasegítése a munkaerőpiacra. Keresleti oldalon pedig a legfőbb törekvés az infrastruktúra fejlesztése és új tevékenységi területek kibontakozásának az elősegítése (pl. a személyi szolgáltatások területén).

Más programszervezőkkel (önkormányzatokkal, nonprofit szervezetekkel) összehasonlítva ezeknek a társaságoknak – amelyek jogi és szervezeti értelemben egyaránt függetlenek – az az előnyük, hogy rugalmasabban reagálnak, és a munkanélküliek „miliőjéhez” is jobban tudnak alkalmazkodni.

A munkaerőpiac fő áramlatán kívüli munkahelyteremtés támogatására a második munkaerőpiacon háromféle indíttatással kerül sor:

a) Vállalkozás alapítása céljából: Ebben az esetben a foglalkoztatási társaságok általában stabil munkaerő-állománnyal dolgoznak, és a támogatás kezdeti szakaszán túljutva, középtávon önfinanszírozóvá válhatnak.

b) Egyfajta hídszerep betöltésének szándékával: Ezek a szervezetek nem piacorientáltak;

tevékenységük a foglalkoztatottak képzésére, szociális és pszichológiai stabilizálására irányul, majd a mindezen átesett dolgozókat a menedzsment más vállalatokhoz próbálja kiközvetíteni (ezért tranzitfoglalkoztatóknak is nevezik őket).

c) Védett munkahelyként: ahol átmenetileg vagy rendszeresen olyan embereket foglalkoztatnak, akik hosszú távon sem képesek beilleszkedni a munkaerőpiac fő áramlatába.

A foglalkoztatási projektekben végzett tevékenységek is sokfélék lehetnek. Ezekről a következő táblázat ad áttekintést.

10. táblázat A helyi foglalkoztatási kezdeményezések piac- és közösségorientált feladatvállalásai

Tevékenységi területek Példák a tevékenység konkrét tartalmára Menedzsment/tervezés/

projekt-előkészítés

 holdingfunkció betöltése

 inkubátorház felállítása és működtetése

 üzleti terv készítése kisvállalkozások létesítéséhez A termelő infrastruktúra

fejlesztése

 ipari telephelyek szanálása

 további működtetésre alkalmatlan termelőüzemek lebontása

 a szállítási infrastruktúra kapacitásainak bővítése Környezetvédelem  a környezeti károk felmérése

 a föld, a levegő, a víz szennyeződésének megelőzése

 hulladék-újrahasznosítás Az energiaellátás és

-gazdálkodás javítása

 új energiaforrások feltárása

 tanácsadó-szolgálat felállítása a háztartások takarékos energia-felhasználásának elősegítésére

Városi rekonstrukciók  elöregedett középületek renoválása

 energiatakarékos építési módok meghonosítása

 idegenforgalmi létesítmények építése fogyatékosok számára Szociális szolgáltatások  idősgondozás, szociális gondozás, tanácsadás

 főtt étel házhoz szállítása, otthoni segítség Forrás: Werner – Walvei, 1996., 13. o.

Németországban a foglalkoztatási projektek három típusát lehet megkülönböztetni. Nincs közöttük éles határvonal. Az egyik csoportba a szociális és helyi, a másikba a foglalkoztatási és struktúrafejlesztő társaságok, a harmadikba pedig a szociális vállalkozások sorolhatók.

A foglalkoztatási projekteket végrehajtó szervezetek együttesen 240 ezer embert fogadtak be, ami a TB-köteles munkaviszonyban álló alkalmazotti állomány (28,5 millió) egy százalékát tette ki. Ezen belül a keleti államokban a kilencvenes évek közepén arányuk elérte a három százalékot, míg a nyugatiakban csak 0,5 % körül mozgott.

A foglalkoztatási projektek hatékonyságáról valójában akkor lehetne hitelt érdemlően nyilatkozni, ha mód lenne ezeknek a kezdeményezéseknek az összevetésére egy un. „zéró” szituációval, azaz azzal az állapottal, ami ezek nélkül állt volna elő. Erre azonban természetesen nincs lehetőség. Ezért értékelésükhöz pragmatikusabb megközelítést kell alkalmazni. Először is figyelembe kell venni a

rövid, ill. a közép- és hosszú távon jelentkező hatásukat. Hogy rövid távon mennyiben járultak hozzá a munkanélküliség csökkentéséhez, azt abban lehet lemérni, hogy enélkül hányan maradtak volna munka nélkül. Ezt az imént mutattuk be. Emellett a közvetlen állami beavatkozásoknál mindig meg kell vizsgálni, hogy vajon az alternatív pénzhasznosítási módok milyen eredménnyel járnának.

Például, nem lett volna-e célszerűbb a foglalkoztatási társaságok helyett állami beruházások létrejöttét támogatni vagy alacsonyabb adókat alkalmazni? Nem férhet kétség ahhoz, hogy a hátrányos helyzetű munkanélküliek ezekkel az alternatív megoldásokkal sem jutottak volna ki korábban az állástalanok közül.

A rövid távú hatásokat illetően nemcsak a munkanélküliség alacsonyabb szintje érdemel figyelmet a foglalkoztatási projektek esetében, hanem az is, hogy ilyen módon újra lehet osztani a munkanélküliség terhét az állástalanok között. Mégpedig úgy, hogy a munkaerőpiac problémacsoportjai a korábbinál és másoknál előnyösebb helyzetbe kerülnek. Közép- és hosszú távon abban mutatkozik meg a foglalkoztatási projektek eredményessége, hogy mennyiben segítik elő új kisvállalkozások létrejöttét és a foglalkoztatottak visszakerülését a normál munkaerő-piaci viszonyok közé. Különböző útjai vannak annak, hogy egy foglalkoztatási társaság gazdaságilag életképes vállalkozássá váljon. Egyfelől a projekt résztvevői önfoglalkoztatók, majd mások munkáltatói lehetnek. Másfelől, a társaság maga válhat önfenntartóvá, új vállalkozás alapítása nélkül. Az elérhető információk arra utalnak, hogy – különösen Németország keleti államaiban – sok vállalkozás indult el úgy, hogy kivált a foglalkoztatási társaságokból. Ezek az esetek többségében kis termelőüzemek voltak, amelyek önállósították magukat. Erre az adott lehetőséget, hogy a kisiparban és kiskereskedelemben könnyebb volt új vállalkozást alapítani, mert viszonylag kevés tőke kellett hozzá, és a keleti államokban számos területen mutatkozott kielégítetlen kereslet. (Knuth, 1994) Általában azonban a foglalkoztatási társaságok viszonylag kis része képes gazdaságilag függetlenné és önfinanszírozóvá válni.

A foglalkoztatási társaságok legfontosabb funkciója a hídszerep. A támogatott munkahelyek megakadályozzák az emberi tőke elértéktelenedését, a munkavállalók munkatapasztalatot szerezhetnek, pótolják képzettségbeli hiányosságaikat, ami növeli esélyüket arra, hogy visszajussanak az első munkaerőpiacra. Emellett a munka válik mind több ember jövedelem-forrásává, ami által visszaszerezhetik szociális biztonságukat és jogosultságukat a munkanélküli ellátásra. Megszerzett képességeiknek azonban hasznosíthatóknak kell lenniük a normál munkaerőpiacon, mert különben a támogatott foglalkoztatottak diszkrimináció áldozatául esnek mint a „köztes”, vagy „második”

munkaerőpiac stigmáját magukon viselő egyének. A foglalkoztatási társaságok kapcsán arról sem szabad elfeledkezni, hogy hozzájárultak a piaci szférát segítő termelő és a lakosság életkörülményeit javító szociális infrastruktúra fejlődéséhez (ipartelepek szanálása, szociális szolgáltatások). Ily módon bizonyos mértékű tartós munkahely közvetett, tovagyűrűző hatásuk révén is létrejött.