A megküzdéskutatásban jelentős fordulatot hozott az Antonovsky (1987) nevével fémjelzett salutogenikus paradigmaváltás, amely az egészségesség gyökereinek meg
ismerését tűzte ki célul. A stressz megbetegítő következményeitől a stressz fejlődést stimuláló hatása irányába mutató figyelemváltást az a megfigyelés indította útjára, hogy az emberek viszonylag nagy százaléka egészséges és kiegyensúlyozott marad, sőt néha még hatékonyabbá is válik a stresszkeltő körülmények fennállása ellenére.
Antonovsky felvetése óta empirikus kutatások tömege igazolta, hogy léteznek olyan személyiséghez köthető védőfaktorok (protektív vonások), amelyek lökhárítóként
működnek a mentális betegségekkel szemben: ilyen például az optimizmus, a kohe
ren ciaérzék, a tanult leleményesség, a kontrollhit, az énhatékonyságérzés vagy a lelki edzettség. A fejezet a továbbiakban ezeket a kutatásokat tekinti át, támaszkodva korábbi összefoglalóinkra (oláh 2004; 2005).
Az optimizmus a jó dolgok bekövetkezésének általános elvárását jelenti és stressz
helyzetekben azért garantál jobb alkalmazkodást, mert a lehetséges pozitív követ
kezmények felé tereli a figyelmet, amely hozzájárul a célelérő viselkedés folytatásához (scheier–carver 1985; 1987). seligman (1991) szerint az optimizmus azzal van kapcso
latban, ahogyan a velünk történő negatív események okait értelmezzük: az optimista személy a negatív események okát külsőnek, változékonynak és specifikusnak tekinti.
empirikus kutatások igazolják, hogy az optimizmus hozzájárulhat a jobb testi/lelki egészséghez (pl. segerstrom et al. 1998).
Antonovsky szerint a koherenciaérzék az a személyiségjellemző, amely az eredményes megküzdést és a hosszú távú egészséget garantálni tudja. első megfogalmazásában a koherenciaérzék: „az összefüggések megértésére és megérzésére való képesség, annak érzése, hogy a külső környezet változásai előre jelezhetők, valamint erőteljes hit abban, hogy a dolgok úgy alakulnak, ahogyan az ésszerűen elvárható” (1979, 123). később Antonovsky újradefiniálta a konstruktumot, ebben az értelmezésben: a koherenciaérzék globális orientáció, amely annak mértékét jelöli, hogy a személy mennyire bízik abban, hogy (1) a belső és külső környezetből származó ingerek strukturáltak, bejósolhatók és megmagyarázhatók; (2) hogy elérhetők számára azok az erőforrások, amelyek segít
ségével meg tud felelni az ingerek által támasztott követelményeknek és (3) ezen követelmények olyan kihívások, amelyek befektetésre és elköteleződésre érdemesek (1987, 19). A fejlett koherenciaérzék a megfelelő copingforrás kiválasztásán és instru
mentális alkalmazásán keresztül tud hozzájárulni az eredményes megküzdéshez.
A személyiséghez köthető kontrolltényezők közül a külső-belső kontrollhit az egyik legfontosabb copingpotenciál. A kontrollban való hit mint személyiségdimenzió Rotter (1966) szociális tanuláselméletében jelent meg és egy olyan kontinuumot ír le, amelynek egyik végpontján a személy úgy értékeli a helyzetet, hogy az események általa irányítot
tak (belsőkontrollhit), a másik végponton úgy vélekedik, hogy a szerencse, a véletlen vagy a hatalmon lévő potentátok mozgatják a történéseket (külsőkontrollhit). A külső
belső kontrollhely nagyrészt az egyén szocializációs tapasztalatainak tulajdonítható.
A belső kontrollhit (vagyis az az attitűd, hogy nagyrészt én vagyok felelős a velem történő eseményekért) támogatja az instrumentális megküzdést és minimalizálja a stressz
hatásokból adódó tartós negatív következmények előfordulási valószínűségét. A kont
roll hit az elsődleges értékelésen keresztül nagymértékben meghatározza, hogy egy adott hatást mennyire tekintünk kiszámíthatónak, kezelhetőnek, ezért alapvető szerepet játszik a copingstratégiák megválasztásában.
A tanult leleményesség a képességek és kognitív elvárások azon készletét jelöli, amely birtokában az egyén képes az éppen zajló viselkedés gördülékenységét garantáló belső folyamatait szabályozni (Rosenbaum 1988). Rosenbaum a hatékony önszabályozást
biztosító kognitív képességek interaktív szerveződését a folyamatreguláló kogníciók (processregulating cognitions, pRc) modell keretében elemzi. e modell különbséget tesz az automatikus önszabályozás és a tudatosan zajló, kognitív vezérlésű szelfkontroll között. A szelfkontrollhoz kötődő szabályozás négy lépcsőben zajlik: (1) a reprezentációs szakaszban történik meg a személykörnyezet viszony megváltozásának kognitív érzé
kelése; (2) a szelfmonitorozás szakasza során a változást a kívánatos vagy nem kívánatos végpontok között értékeljük; (3) az önértékelési szakasz a beavatkozás lehetőségeit, az én apparátus forrásait és az énhatékonyságra vonatkozó becsléseket tartalmazza;
(4) az utolsó szakaszban pedig elvárások fogalmazódnak meg az én és a tervezett visel
kedés eredményességére vonatkozólag. ezek a kognitív történések folyamatos interakció
ban állnak a szelfregulációs folyamatokkal, amelyek két típusba rendezhetők: (1) red-resszív (helyreállító) szelfreguláció; (2) reformatív (megújító) szelfreguláció. Az önszabá
lyozás helyreállító típusát a környezetből jövő változások, a megújító típusát pedig a változásra irányuló, saját szelfiniciatívák indítják el. A tanult leleményesség a kívülről vagy belülről gerjesztett szelffolyamatváltozások olyan kognitív szabályozása, amely a viselkedés folyamatosságát és hatékonyságát garantálja, és a stratégiák megválasztásán keresztül járul hozzá a megküzdés eredményességéhez.
A keményen helytálló személyiség fogalma a személyiség egzisztenciális elméletében leírt autentikus személyiség fogalmának továbbfejlesztése. Az autentikus személy legfőbb jellemzője, hogy megtalálta életének jelentős célját, értelmét, valamint meghatározója, kézbentartója élete alakulásának. A kontrollképesség és a kihívások elfogadása az autentikus személy „bátorságát” jelenti. A keményen helytálló személyiség azt a lelkileg edzett, küzdőképes személyiséget jelöli, akire az elkötelezettség, a kihívásokra való reagálás és a kontrollképesség jellemző. ez a személy mélyen és őszintén hisz annak értékességében, amit csinál és teljes odaadással, személyiségének minden szféráját involválva végzi feladatait. A kihívások vállalására való képessége azon a meggyőződé
sen alapul, hogy az élet természetes rendje a változás, és a változás fejlődési lehetőséget implikál. A lelkileg edzett személy hisz abban, hogy ésszerű határok között képesek vagyunk a velünk történő események ellenőrzésére és befolyásolására és döntően mi magunk vagyunk felelősek életünk alakulásáért (kobasa–maddi 1977). empirikus kutatások igazolják, hogy a lelkileg edzett személyek mentálisan és fizikailag egyaránt egészségesek, és azokban a helyzetekben, ahol erre lehetőség van, konstruktív, problé
maorientált megküzdési stratégiákat alkalmaznak (kobasa–pucetti 1983).
Az énhatékonyság feladatspecifikus önbizalmat jelent. Az önmagukról magasabb hatékonyságot feltételező személyek általában nehezebb célok elé állítják magukat, nagyobb valószínűséggel köteleződnek el a kijelölt céljaik iránt és valószínűbben folytatják a céljaik eléréséért folytatott erőfeszítéseiket negatív visszajelzések esetén.
mccarthy és Newcomb (1992) kutatása arra hívja fel a figyelmet, hogy meg kell különböztetni az észlelt énhatékonyság két különböző komponensét: az (1) észlelt kognitív kontrollt és az (2) észlelt viselkedéses megküzdési képességet. Az észlelt kognitív kontroll a gondolatok szabályozásának képességébe vetett hit, amely tipikusan a nőkre
jellemző, az észlelt viselkedéses megküzdési képesség pedig a környezet befolyásolásá
nak képességébe vetett hit, amely inkább a férfiakra jellemző. Néhány szerző (pl. scholz et al. 2002) azt hangsúlyozza, hogy a területspecifikus énhatékonyság mellett általános észlelt énhatékonyságérzetről is beszélhetünk. Az általános énhatékonyság egy olyan stabil egyéni különbség, amely számos különböző stresszor adekvát kezelésében segít az önbizalomteli hozzáállás megteremtésén keresztül. scholz és munkatársai (2002) arról számoltak be, hogy jelentős kulturális és nemi különbségek fedezhetők fel az általános énhatékonyság területén: általánosságban a kollektivista kultúrák alacsonyabb énhaté
konyság szinttel jellemezhetők, mint az individualista kultúrák, illetve a legtöbb kultú
rában a nők énhatékonysága alacsonyabb, mint a férfiaké.