Az önbecsülés egyfajta általánosított élményének jelensége akkor vált igazán ismertté, amikor bekerültek a szakmai köztudatba Rosenbergnek és munkatársainak a globális vs. specifikus önbecsüléssel kapcsolatos eredményei (Rosenberg 1965; Rosenberg et al.
1995). ettől kezdve hatalmas mennyiségű vizsgálat született e két önbecsüléstípus eltérő működésmódjának ellenőrzésére.
A globális önbecsülésnek eredetileg kétfajta operacionalizálási lehetősége kínálkozott:
1. mérjük az önbecsülést különböző területeken, és ezekből egy összpontszámot alakítunk ki. lásd pl. a coopersmith selfesteem inventoryt, ahol a tartalmi körök:
iskola, kortársak, szülők és az énre vonatkozó általános utalások (coopersmith 1959;
1967). Néhány példa a tételekből: „népszerű vagyok a kortársaim körében”; „nem nézek ki olyan jól, mint mások”.
2. eleve olyan kérdőívtételeket fogalmazzunk meg, amelyek már önmagukban is valamifajta általános, „globális” önbecsülésre utalnak. lásd pl. a Rosenbergkérdőívből egy pozitív és egy fordított tétel: „úgy érzem, értékes ember vagyok, legalábbis másokhoz képest”; „bárcsak jobban tudnám magam tisztelni”.
e két megoldás közül a második került ki győztesen, mind módszertani, mind elméleti szempontból, ezért a továbbiakban ezzel foglalkozunk.
Rosenberg és munkatársai (1995) a globális önbecsüléskonstruktumuk központi elemeként az önelfogadást és az öntiszteletet határozták meg. Nem tagadták, hogy a globális önbecsülésnek a viselkedéshez, teljesítményhez is köze lehet, de úgy találták, hogy ez a kapcsolat nagyon esetleges: a korreláció 20–30 között mozog. Ahogy fentebb is jeleztük, kimondták viszont, hogy a globális önbecsülésnek szorosabb a kapcsolata a jólléttel, mint a specifikus önbecsülésnek. (jóllétmutatóként a depressziót, szorongást, élettel való elégedettséget, boldogságot stb. használták.) Néhány korai – 1966ból és 1968ból származó – eredményüket táblázatba szerkesztve mutatták be a pszichológiai jóllét kapcsolatát a globális vs. specifikus önbecsüléssel (Rosenberg et al. 1995, 147).
ebből emelünk ki néhány példát az 1. táblázatban.
1. táblázat. példák Rosenberg és munkatársai (1995) tanulmányából a globális és specifikus önbecsülésnek a pszichológiai jóllét mutatóival való korrelációira
pszichológiai jóllét globális önbecsülés iskolai teljesítményen alapuló (specifikus) önbecsülés
Depresszió –.432*** –.103***
általános szorongás –.232*** –.010
élettel való elégedettség .318*** –.052*
Boldogság .499*** .105***
* p<.05 ** p<.01 ***p<.001 N = 1 886 A két önbecsüléstípusnak azonban nemcsak a jólléttel, hanem a teljesítménnyel való köl
csönkapcsolatát is elemezték. ezen a területen nagyobb esély van arra, hogy a korre lá ció megállapítása helyett az okokozatot is ellenőrizzék, hiszen a teljesítmény vál to zékony, illetve változtatható. ebben a vonatkozásban pl. azt találták, hogy az iskolai teljesítmény pozitív vagy negatív irányú változásának csupán a teljesítményalapú (specifikus) önbe
csülésre lesz jelentősebb hatása, a globális önbecsülésre viszont ez alig hat.
lényegében hasonló eredményekről számol be Baumeister és kutatócsoportja (Bau
meister et al. 2003) nagy összefoglaló tanulmánya is – mindenekelőtt ez utóbbi, vagyis a területspecifikus önbecsülés és a teljesítmény vonatkozásában, azaz inkább a teljesít
ménynek van önbecsülést emelő hatása, mintsem fordítva. itt az az eredmény igazán fontos, hogy az önbecsülés nem igazán hat a teljesítményre, vagyis a magas önbecsülés nyomán nem következik be a teljesítmény javulása. mint a bevezetőnkben már utaltunk rá, Baumeister és munkatársai az alacsony önbecsülés járványszerű terjedését (illetve annak negatív következményeit), az önbecsülés emelésével gyógyítani akaró Branden
féle misszió hitelességét akarták ellenőrizni. emiatt különösen érdekes ez az előbbi adat a teljesítmény és önbecsülés kapcsolatáról. mivel a Baumeister vezette kutatócsoportnak a magas önbecsülés jótékony következményeinek igazolása, illetve cáfolata volt a fő cél ja, az idézett átfogó tanulmányban nem helyeznek túl nagy súlyt az önbecsülés elmé leti problémáinak a tisztázására. Az általuk felvonultatott gazdag tényanyagot a magas vs.
alacsony önbecsülés nézőpontjából rendszerezik. Az idézett kutatásokról sajnos több
nyire nem tudjuk meg, hogy milyen módszerrel mérték az önbecsülést (vagyis melyik önbecsülést mérték), csupán abból gyaníthatjuk, hogy többnyire a globális önbecsülésről van szó, hogy a specifikusakra külön utalást tesznek. Így abból kiindulva, hogy az esetek többségében a globális önbecsülésről volt szó, figyelemreméltó, hogy az olyan jóllét
mutatókkal, mint a depresszió vagy a boldogság, a Rosenberg vezette munkacsoport eredményeihez hasonló korrelációkat találtak.
Baumeister és munkatársai (1996; 2003) közleményeiből származó fontos adat az is, hogy számos fizikai egészségmutatóval is korrelált az önbecsülés. Az alkohol, cigaretta
vagy droghasználat, továbbá a táplálkozási zavarok (főleg a bulimia) alacsonyabb volt a magas (vélhetően globális) önbecsüléssel rendelkező személyeknél.
Az olyan magatartászavaroknál, mint pl. az agresszió, antiszociális viselkedés (pl. bullying) vagy kockázatos szexuális magatartás, már nem ennyire tiszta a kép.
itt be vezetik a „védekező” magas önbecsülés fogalmát, és arra a következtetésre jutnak, hogy míg a felsorolt magatartászavarok általában az alacsony önbecsüléssel járnak együtt, előfordulnak magas önbecsülésű személyeknél is. ez utóbbiakról azonban azt gondolják, hogy esetükben nem „genuin” (valódi) magas önbecsülésről van szó. Úgy vélik, ők védekezésből alakítottak ki magas önbecsülést.
ezen a ponton egy új szempontból kell szemügyre vennünk a globális önbecsülés eddigi értelmezését.
eddig azt állapítottuk meg a globális önbecsülésről, hogy abban a személyeknek egy általánosító énértékérzete jelenik meg, illetve fejeződik ki, és hogy az emberek többsé
génél ez kedvező önmegítélést jelent (vagyis az önbecsülés kifejezés eleve pozitív kon no
tációjú). Úgy tűnik, mintha létezne egy olyan pszichés mechanizmus, amely auto mati
kusan sum mázza az énünkkel kapcsolatos tapasztalatainkat, és szerencsés esetben ennek az érté ke lésnek a végösszege pozitív, vagyis elfogadjuk magunkat reménytelien létezésre jogosult nak. Valójában ez fejeződik ki Rosenberg (1979) fentebb már idézett definíc iójában: „Az önbecsülés ezzel szemben (mármint az önbizalommal szemben – V. k. A.) az önelfogadást, önmagunk tiszteletét, az én értékességének érzését foglalja magába.” és érde kes módon ugyanez fejeződik ki a már ugyancsak idézett Branden
definícióban (1997) is, noha ő éppen az önbizalommal veszi egy kalap alá az önbecsülést:
„Az önbecsülés annak átélését is jelenti, hogy a siker, a teljesítmény, a beteljesülés – boldog-ság – természetesek számunkra és jogunk van ezekhez. Teljesen nyilvánvaló ennek a fajta önbizalomnak a túlélési értéke; ezért veszélyes, ha ez hiányzik” (az idézett műből Branden által kiemelt fejezet az interneten, 1).
tetten érhetünk tehát egy olyan önbecsülésmechanizmust, amelynek mintha az lenne a funkciója, hogy egy alapvető értékességérzést, önmagunknak – egyszerűen csak mint humán létezőnek – értékesként való elfogadását biztosítsa számunkra. Úgy tűnik, hogy ezt az alapvető énértékességtudatot ragadja meg a „globális” önbecsülés Rosenberg
féle tesztje, egy viszonylag állandó alapönbecsülés-szintet, amihez képest a területspecifikus önbecsülés változékonyabb, hullámzóbb, és vélhetően másfajta (elsősorban énvédő) önszabályozó folyamatok működtetik.
ez a kettősség több szerzőnek feltűnt, és emiatt bukkannak fel a globális önbecsülés kifejezés mellett olyan terminusok, mint alapvető (pl. forsman–johnson 1996), belső (johnson 2008/2003), vonás jellegű (kernis 2006), valódi (genuin) (pl. Deci–Ryan 1995),
„mag” (core) (pl. judge–Bono 2001), stabil (kernis 2006), nem védekező (schneider–
turkat 1975), autentikus (pl. tracy et al. 2009), implicit (nem tudatos) (pl. farnham et al. 1999; tafarodi–ho 2006; zeiglerhill 2006) önbecsülés. és természetesen mindezek mellett ott van az ellentétpárjuk, vagyis globális vs. specifikus, alapvető vs. kontingens, belső vs. külső, vonás vs. állapot, stabil vs. törékeny, nem védekező vs.
védekező, auten tikus vs. önhitt, implicit vs. explicit. ezek a kifejezések jól jelzik, hogy
sok kutató felfe dezte az önbecsülésmechanizmusok kettősfolyamat jellegét. ezen folyamatok természe tének, illetve az önszabályozásban játszott szerepüknek a tisztázása már megkezdődött, de még nincsenek perdöntő eredmények.
A belső vs. külső, illetve alapvető vs. kontingens önbecsülés működésével kapcsolatos eredmények
Ahogy fentebb láttuk, többen is felfedezték, hogy két, minőségileg eltérőnek tűnő önbecsülésforma létezik. maarit johnson egy kutatótársával közösen (johnson–
forsman 1996) e kétfajta önbecsülést együtt próbálta vizsgálni, hogy kiderítsék, e két önbecsülésmechanizmus milyen viszonyban van egymással, és a különböző kombiná
cióik milyen kapcsolatban vannak egyéb személyiségtényezőkkel, továbbá hogy milyen viselkedéses következményekkel járnak. johnson és forsman a kilencvenes években még az alapvető vs. elnyert, szerzett (kontingens) jelzőkkel írta le a két önbecsülésformát (johnson–forsman 1996; forsman–johnson 1996; johnson 1997), a későbbiekben azután johnson (johnson 2008/2003) a belső vs. külső önbecsülés kifejezésekre tér át.
fentebb már bemutattuk, hogy szerintük a belső (alapvető) önbecsülés az énfejlő dés nagyon korai időszakában alapozódik meg a szülői tükrözés nyomán. ez az énérté
kélmény a későb biekben finoman modulálódhat, de valójában elég nehezen változik.
A külső (kontingens) önbecsülés szerepét, dinamikáját (és értelmezését) pedig döntően az fogja meghatározni, hogy milyen belső (alapvető) önbecsülésszinttel jár együtt.
két külön tesztet alakítottak ki a belső, illetve a külső önbecsülés szintjeinek mérésére (forsman–johnson 1996), és azt találták, hogy a két kérdőívre adott válaszaik alapján lesznek, akiknél mindkét önbecsülésérték magas lesz, másoknál mindkettő alacsony, és megint másoknál az egyik magas, ugyanakkor a másik alacsony. ezekből a kombiná
ciókból azután sajátos személyiségműködési mintázatokat láttak kirajzolódni. johnson (2008/2003) a kétfajta önbecsülésmutatóik alapján a négy lehetséges kombináció valamelyikébe tartozó személyeket az alábbi módon jellemezte (i. m. 43).
2. táblázat. A belső és külső önbecsülés különböző kombinációi szerinti típusok
külső öNBecsülés
Belső öNBecsülés
magas alacsony
magas BolDog teljesÍtő kéNyszeRteljesÍtő
alacsony életélVező Nélkülöző
Röviden a következőképpen írható le a négy típus:
1. A boldog teljesítő
Az ilyen embernek mind a belső, mind a külső önbecsülése magas. fontos számára a teljesítmény és jólesik neki a dicséret, de az csak pici ösztönzést jelent számára. A meg
elégedettsége inkább belülről fakad. Nem ijed meg az esetleges kudarcoktól, hiszen bízik önmagában, és a nehéz helyzeteket olyan kihívásnak tekinti, amelyekkel meg fog tudni birkózni. szereti a versengést, de nem azért, hogy másokat legyőzzön. Azt élvezi, hogy önmagát képes legyőzni, vagyis hogy képes fejlődni.
2. A kényszerteljesítő
Az ilyen embernek alacsony a belső és magas a külső önbecsülése. Valójában nem bízik önmagában. csak akkor fogadja el önmagát, ha teljesítménnyel tudja igazolni mások és önmaga számára a saját értékességét, és állandóan mások pozitív megerősítését keresi.
folyton verseng másokkal, és képes halálra dolgozni magát, de valójában sohasem elégedett igazán önmagával. Bizalmatlan másokkal és rosszul reagál a kritikára.
3. Az életélvező
Az ilyen embernek magas a belső és alacsony a külső önbecsülése. örömét leli minden
ben: társakban, munkában, pihenésben stb., de nem igazán fontos neki, hogy bármit is komolyan végigvigyen. Így, ha megvolna is a tehetsége valamihez, kicsi a valószínű
sége, hogy azt magas szintű kreatív alkotásban kamatoztassa.
4. A nélkülöző
Az ilyen embernek mind a belső, mind a külső önbecsülése alacsony. ezért nagyon sebezhető. Visszahúzódó, nem vonzzák a kihívások. Noha tart mások elutasításától, ha valaki segítő kezet nyújt neki, azt nagyon nyitottan elfogadja (ezért a jóhiszeműségéért néha még áldozattá is válhat).
johnson ezzel a tipológiával semmiképpen sem „ítélkezni” akar, vagyis nem állítja, hogy bármelyik konstelláció tökéletes és ideális volna. egyszerűen fel akarja hívni a figyelmet egyfelől az alacsony önbecsülés (különösen az alacsony belső önbecsülés) lehetséges következményeire, továbbá mind a négy konstelláció speciális viselkedést meghatározó jellegére. legfőbb tanulságként azt ajánlja, hogy vegyük észre az egyes kombinációkból adódó típusok egyoldalúságát, és próbáljuk meg (vagy segítsük) azokat kiegyenlíteni.
meg kell jegyezni, hogy a johnsonféle önbecsüléstipológia eredetisége ellenére nem ennek megalkotása johnson legfőbb érdeme. Ami igazán figyelemre méltó az elméletéből, az a kétfajta (belső vs. külső) önbecsülés nagyon eltérő működésmódjának és eltérő származásának a kimondása. A korán kialakuló és a feltételezetten következetes (opti
mális vs. nem megfelelő) szülői tükrözés nyomán korán stabilizálódó belső önbecsülés olyan pszichés mechanizmust alapoz meg, ami kvázi vonás jellegű diszpozícióként működik (crocker szóhasználatával: az önbecsülésnek ezzel a fajtájával „rendelkezünk”, vagyis ez a birtokunkban van), és ez adja meg azt a hátteret, amelynek bázisán a külső önbecsülés (crockert idézve: amire „törekszünk”) adekvátan vagy inadekvátan fog mű
ködni. A viszonylag magas belső önbecsülés hátterén a magas külső önbecsülés reálisan
fog alakulni, vagyis összhangban lesz a „valósággal”: a valós teljesítménnyel, avagy a kap csolati elfogadás természetes, mértéktartó keresésével. Viszonylag magas belső önbecsülés esetén a személynek nincs szüksége arra, hogy mintegy védekezésképpen emelje az önbecsülését, a sikerek hajszolásával vagy narcisztikus önfelnagyítással. Nem az önbecsüléshiány kompenzálásaként fogja keresni a külső önbecsülést, hanem csupán a saját kapcsolati és teljesítménybeli fejlődésének ösztönzőjeként. A valódi, belső önbe
csülés bázisán a külső önbecsülés is inkább a belső fejlődés „barométereként” (emler 2001), nem a külső megfelelés „szociométereként” (leary et al. 1995; leary 1999)3 fog működni.
érdekes a magönbecsülés jelentésváltozása az idők folyamán. eredetileg a humanisztikus felhangú „valódi én” fogalomhoz kapcsolódóan a „valódi én” pozitív elfogadását jelen-tette. számos önbecsüléskutató hivatkozik ezzel kapcsolatban Rogersre (1951) és az általa hirdetett, feltétel nélküli pozitív elfogadásra. A „valódi”, avagy „mag” önbecsülés ebben a felfogásban azt jelentette, hogy amennyiben közel tudunk jutni a személyisé
günk magját, alapját képező, a környezeti tükrözés hatásaitól viszonylag mentes, tor
zítatlan énünkhöz, és engedjük azt a maga természetes igényei szerint működni, akkor lénye gében elfogadtuk önmagunkat, bízunk önmagunkban, vagyis becsüljük azt a lé
tezőt, amik/akik vagyunk. Újabban az öndeterminációs elmélet teoretikusai (lásd pl. Deci–Ryan 1995) képviselnek a rogersi gondolatmenethez nagyon közel álló felfogást.
A magönbecsülés egy legújabb értelmezése a pozitív pszichológiához kapcsolódó alkalmazott pszichológiában kezd tért hódítani. judge és munkatársai (lásd pl. judge et al. 2002; 2003; judge 2009) a magönbecsülést (cse – core selfesteem) egy olyan konstruktumként határozták meg, amely négy vonásból tevődik össze: ezek az önbe
csülés, kontrollhely, általánosított énhatékonyság és érzelmi stabilitás. A négy vonást a konfirmátoros faktoranalízis eredményei alapján tartják összetartozónak (judge et al.
1998), egyfajta közös vonásnak, és a vizsgálataik alapján azt állítják, hogy ez a mag ön
becsülés pozitívan korrelál pl. a teljesítménnyel, a munkával való elégedettséggel, a meg
küzdéssel, és negatívan pl. a munkanélküliséggel.
A magönbecsülésben a négy vonás összevegyítése az önbecsülésfogalom „felhígu lá
sá nak” tűnik, ám ha megnézzük a vonásönbecsülés másfajta konstruktumainak (gon
dol junk a fenti jelzőkre: globális, alapvető, valódi stb.) definícióit, vagy az e konstruk
tumokat mérő tesztek tételeit, azokban is rábukkanhatunk az énhatékonyság vagy az érzelmi stabilitás elemeire. A próbálkozás ezzel az új konstruktummal nem tűnik ha
szon talannak, azonban nem tarthatjuk szerencsésnek az elnevezését, mert sajnos csak tovább növeli a zűrzavart az önbecsülés fogalma körül.
3 A „szociométer” kifejezést leary vezette be (esetenként néhány munkatársával közösen publikálva);
az önbecsülés evolúciós funkciójának érzékeltetésére (lásd pl. leary et al. 1995) leary kizárólag szociális terméknek tartotta az énértékelés pszichés jelenségét: a társas viszonyokat monitorozó eszköznek. (Az önbecsülés evolúciós magyarázatainak rövid összefoglalását lásd V. komlósi 2007 önbecsüléstanulmányán belül.)
Az autentikus jelző az autentikus én fogalmából származik át az önbecsülésre, éppen úgy, ahogy ezt a valódi (genuin) jelzőnél is láttuk. Az autentikus önbecsüléssel a véde
kezésből kialakított, vagyis védekező önbecsülést szokták szembeállítani, de te kintve, hogy ez utóbbi egyfajta énfelnagyítási mechanizmussal jön létre, a narcisztikus jelző is elterjedt a védekező helyett. tracy és munkatársai (2009) viszonylag friss tanulmá
nya arról számol be, hogy eredményeik szerint az autentikus önbecsülés pozitívan járt együtt a sikeres társas kapcsolatokkal és a lelki egészséggel, míg a nar cisztikus önbecsü
lés az agresszióval és az antiszociális viselkedéssel korrelált. Úgy tűnik, ez a friss ered
mény is abba az irányba mutat, amit már Baumeister és munka társai (2003) áttekintő tanul mánya is jelzett.
Amint látható, egyre többen képviselik azt az álláspontot, hogy az önbecsülésnek két minőségileg eltérő formája van, melyeknek eltérő az önszabályozási funkciójuk.