A fent vázolt prevenciós, intervenciós lehetőségek értelmében a népesség minél nagyobb százalékának bevonása a fizikai aktivitás valamely formájába az egészségmegőrzés priori tás
sá váló területe lett (hoehner et al. 2005). ennek érdekében elengedhetetlen a részvételt és kitartást meghatározó faktorok feltérképezése (Burke et al. 2006), hogy mely tényezők megváltoztatása révén érhető el a nagyrészt mozgásszegény életforma aktívabbá tétele – egyúttal az egészségügyi kampányok „célpontját” is képezhesse. számtalan demográfiai, biológiai, kognitív, viselkedéses, szociális, kulturális és környe zeti determinánst azonosítot
tak az elmúlt időszakban, melyek két fő kategóriába sorol hatók: állandó (kor, nem, etnikum stb.) és változtatható (pszichoszociális viselkedéses faktorok, a támogatás módja stb.) elemekre. értelemszerűen az intervenciós fókuszt e második csoport jelenti, az első inkább mint az eredményt módosító, befolyásoló tényező jön számításba (Van der ploeg et al.
2004). különböző modellek és elméletek viszonylag nagy száma kísérli meg strukturálni azokat a változókat, amelyek a fizikai aktivást és annak folyamatát meghatározzák. A kog-nitív-viselkedéses modellek első sorban a szociálpszichológiai változókra, a folyamatmodellek a vi sel kedésváltozás termé sze tére és annak következményeire, míg az ökológiai modellek a kör nyezet kiemelt szerepére helyezik a hangsúlyt (shaw et al. 2005). A következőkben a négy leggyakrabban alkalmazott és idézett kognitívviselkedéses modellt mutatjuk be röviden.
EGÉSZSÉGHIEDELEM-MODELL
Az egészségprevenció céljából Becker és mainman (1975) az oltások és szűrővizsgálatok esetében alkalmazta a modellt, azt a kérdésfeltevést nézve, hogy az emberek miért nem
vesznek részt ezeken a viszonylag kevés erőfeszítést és ráfordítást igénylő beavatkozáso
kon az egészségük megőrzése érdekében. Az eredetileg Rosenstock (1966, Health Belief Model) által kidolgozott elmélet négy fő faktort azonosít, melyek a személy viselke dés
változását meghatározzák: a betegség észlelt súlyossága, észlelt valószínűsége, az egész
ség érdekében tett lépés észlelt hozama, és végül az akció kivitelezésének észlelt akadá
lyai (marks et al. 2000). harrison és munkatársai (1992) metaanalízise alapján a fizikai aktivitás esetében a legkonzisztensebb faktornak a testedzés észlelt akadályai bizonyultak (harrison et al. 1992).
A TERVEZETT CSELEKVÉS MODELLJE
Az elmélet elődje fishbein és Ajzen (1975) indokolt cselekvés modellje (Theory of Reasoned Action), melynek továbbfejlesztése – a tervezett cselekvés modellje (Theory of Planned Behavior) – Ajzen (1988, 1991) nevéhez fűződik. Utóbbi alapgondolata, hogy minden viselkedés a cselekvési szándék és az észlelt viselkedéses kontroll által meghatározott (Ajzen 1991). Az elmélet alappillére három hiedelemrendszer: a (tervezett) cselekvésről, a normáról és a kontrollról való szubjektív vélekedés. A cselekvéssel kapcsolatos attitűd a viselkedés észlelt konzekvenciái és azok szubjektív értékének eredője. A szubjektív norma összetevői egyrészt a személy szociális környezetébe tartozó szignifikáns mások véle
kedése a szóban forgó viselkedéssel kapcsolatban, másrészt a személy motiváltsága arra, hogy e közegnek megfeleljen. Az észlelt viselkedéses kontroll, amely a cselekvés elvégzé
sével kapcsolatos elképzeléseket fogja át, beleértve az észlelt nehézségi szintet, a szüksé
ges készségek meglétét vagy hiányát, az önbizalmat a cselekvés végrehajtására vonat
kozóan. összefoglalva tehát a szubjektív vélekedések (a cselekvésről, normáról és kont
rollról) határozzák meg a viselkedéses szándékot, és a szándék, valamint az észlelt kontroll determinálja a kimenetelt (Armitage2005; Downs–hausenblas 2005).
szisztematikus összefoglalók (Armitage–conner 2001) és metaanalízisek (Armitage–
conner 2000; hagger et al. 2002) egyaránt alátámasztják a tervezett cselekvésmo dell szerepét és magyarázó értékét a viselkedésváltozás elérésében (plotnikoff et al. 2010).
A testedzésre irányuló motiváció értelmezésében krónikus betegeknél (elsősorban daga
natos megbetegedéseknél) is több tanulmány alkalmazta ezt a modellt (pl. Blanchard et al. 2002; courneya–friedenreich 1999), és azt találták, hogy a testmozgás esetében a szándék és az észlelt viselkedéses kontroll a variancia közel 35%át magyarázza.
A szán dékot pedig az attitűd, a szubjektív norma és az észlelt viselkedéses kontroll hozzá vetőleg 40%ban magyarázni képes (courneya et al. 2007).
egy másik elemzés szerint a testedzéshez kapcsolódó hiedelmek az aktivitás iránti attitűd, a szubjektív norma és az észlelt viselkedéses kontroll esetében a variancia 34–56%át magyarázták (Downs–hausenblas 2005).
konkrét aktivitási formára lebontva, példaként a fizikai aktivitás növelését célzó inter venciók egyik fő célpontja, a rendszeres séta esetében a viselkedési (sétálási) szán
déknak az észlelt viselkedéses kontroll a kulcseleme (Darker et al. 2010).
TÁRSAS-KOGNITíV ELMÉLET
Bandura (1986) társas-kognitív elméletének alapgondolata a személy, a viselkedés és a kör
nyezet közötti reciprok viszony feltételezése, amelynek egyik lényeges pontja, hogy a sze
mély viselkedését annak következményére vonatkozó elvárásai és saját képességeibe vetett hite (énhatékonyság/önbizalom) irányítja. Így a modell a viselkedésváltozás leg fontosabb mediátorainak az énhatékonyságot, a következményelvárásokat és a sikertelenség becsült valószínűségét tartja. ezek közül az énhatékonyságot tekinti a legfontosabb változónak, amely a választást, az erőfeszítés mértékét és a kitartást is befolyásolja (shaw et al. 2005;
lewis et al. 2002). Az észlelt énhatékonyság a személy saját képességeibe vetett hite, hogy képes megszervezni és véghezvinni a szándékolt viselkedést, valamint kezelni tudja az előtte álló szituációt (Bandura 1995). Az énhatékonyság érzését négy fontos tényező hatá
rozza meg: a saját képességekre vonatkozó elvárások, amit a múlt sikerei és kudarcai alakí
tanak; vikariáló tapasztalatok, amelyek mások megfigyelése révén szerezhetők meg, a ver-bális megerősítés, ami magában foglalja a bátorítást, meggyőzést; és végül a fiziológiai állapot, ami a pillanatnyi érzelmi, fizikai és éberségi/készenléti állapotra utal. Így például egy elhízott, középkorú férfi, ha egy másik, hasonló korú túlsúlyos férfit lát az egészsége érdekében sétálni, inkább kezd el maga is aktívabb életformát élni, mintha egy edzett fiatalt lát futni. A társas támogatás és a saját fizikai állapotra vonatkozó becslések a test
edzést szintén nagymértékben befolyásolják (shaw et al. 2005). Az észlelt énhatékonyság egy fontos erőforrás a fizikai aktivitás elkezdésére irányuló szándékban és annak fenn
tartásában egyaránt (pl. Dzewaltowski et al. 1990; feltz–Riessinger 1990). továbbá az én hatékonyság fontos a testedzés növelését célzó programokban való bennmaradás szem
pontjából is (Desharnais et al. 1986).
A kognitívviselkedéses intervenciók Bandura (1986) szociáliskognitív elméletéből fejlődtek ki. A leggyakoribb viselkedésváltozást célzó technikákat a 3. táblázat mutatja be.
3. táblázat. A rendszeres fizikai aktivitás fenntartását segítő kognitívviselkedéses technikák (sallis 1999 nyomán)
• Önmegfigyelés és önellenőrzés: Napló vezetése a fizikai aktivitásról, illetve az aktivitáson kívüli időről.
• Célállítás: Az önmegfigyelés eredményeire építve a cél lehet a fizikai aktivitás fokozatos eme
lése. A céloknak specifikusaknak, mérhetőeknek és rövid távúaknak kell lenniük.
• Önmegerősítés: saját magunk számára kiszabott jutalom, azonban kizárólag az aktivitás elvégzése után adható. ez lehet pl. olvasás, a kedvenc tévéműsor megnézése, egy barát felhívása telefonon vagy saját magunknak szóló dicséret.
• Döntési mérleg elemzése: pro és kontra érvek a fizikai aktivitás növelése mellett, ugyanez az ülő életmód fenntartására is elvégezhető.
• A belső beszéd megváltoztatása: öninstrukciók adása belső beszéd útján. A cél a fizikai aktivi
tás iránti pozitív gondolatok növelése és a negatívak csökkentése.
• A visszaesés megelőzése: A fizikai aktivitás elkezdése szinte minden esetben megszakításokkal jár. lényeges, hogy ezek a szünetek ne váljanak hosszú időtartamúakká. megelőzésként fon
tos, hogy rendelkezzünk kész tervvel a visszaesésre hajlamosító helyzetek kezelésére. továb
bá, hogy ne érezzünk bűntudatot amiatt, hogy kimaradt egy időpont vagy időszak, hanem inkább használjunk pozitív belső beszédet, hogy miképp válhatunk ismét aktívvá.
• Társas támogatás: A családtagok és barátok segíthetnek a fizikai aktivitás fenntartásában az
által, hogy velünk tartanak, a teendőinkben segítenek, hogy legyen időnk a mozgásra, vagy egyszerűen csak szavakkal bátorítanak, hogy ne hagyjuk abba.
• Formálás: A fizikai aktivitás növelése esetében fontos a fokozatosság. Így az átállás is könnyebb, s a sérülések is elkerülhetők.
A legtöbb program tartalmaz önmegfigyelést, amely a résztvevőtől elvárja, hogy felis
merje a viselkedés előzményeit és következményeit, visszajelzést nyújtson a fizikai aktivitásról és segítse a célállítást. ez fontos része a viselkedésváltoztatás folyamatának, mivel segít a viselkedést meghatározó, kontrollálható tényezők azonosításában.
A célállítás akkor a leghatékonyabb, ha a célok konkrétak, mérhetőek és ezáltal jól ellenőrizhetőek, megvalósíthatók, a személy számára relevánsak és rövid távúak, időben behatároltak.
Az önmegerősítés egyfajta belső szerződés, a kitűzött feladatok teljesítésének jutalma.
A jutalmul adott megerősítésként bármilyen privilégium, kiváltság szolgálhat: egy ked
velt tévéműsor, hetilap vagy öndicséret.
A kognitív intervenciók gyakran tartalmaznak döntési mérleget, mely segít feltárni a fizikai aktivitás mellett (pro) és ellene (kontra) szóló érveket.
A belső beszéd megváltoztatása, átstrukturálása tartalmazza a célállítással ellentétes negatív gondolatok redukálását („nem szeretek sportolni!”), és segíti a pozitív hangok megtalálását („mindig felfedezek valami újdonságot a testmozgásban, ami miatt élvez
hetem!”). mivel eredendően senki sem tökéletesen elkötelezett a fizikai aktivitás prog
ramja iránt, így fontos megtanítani a tagokat, hogy hogyan tudnak szakítani ko ráb bi ülő életformájukkal, valamint elkerülni a visszaesést.
Az énhatékonyság növelésének különböző technikái is segítik a visszaesés kivédését, ellentétben az önostorozó, negatív, bűntudatot keltő gondolatokkal („ezt sem tudtam végigcsinálni!”). ehelyett az olyan önmegerősítő állítások, mint pl. „holnaptól újra kez
dem a programom!” sokkal inkább támogatják a kitartást.
egyes kognitívviselkedéses intervenciók nagyobb hangsúlyt helyeznek a társas támo-gatás forrásainak feltárására, illetve az aktív életforma fokozatos kialakítására, a formá-lására (sallis 1999).
A kognitívviselkedéses technikák hatékonyságát tesztelve egyes eredmények szerint a leghatékonyabb komponens a társas támogatás és a döntési mérleg (Wankel 1984), azonban más tanulmányok a többi összetevő eredményességét is alá támasz
tották (sallis 1999).
TRANSZTEORETIKUS MODELL
prochasha és Diclement (1983) eredetileg addiktológiai problémák kezelésének eszkö
zeként, elméleti háttereként fejlesztette ki a transzteoretikus modellt (prochasha–
Diclement 1983; myers–Roth 1997). Népszerűségét többek között annak köszönheti, hogy a viselkedésváltozást szakaszokra bontva az épp adott stádiumban lévő személyek jellemzőinek feltérképezése és leírása révén a célpopulációt specifikálja, így az inter
venciók számára elérhetőbbé, megszólíthatóbbá teszi (a modell részletes ismertetése magyarul: Urbán 2007). Az öt szakasz a következő: töprengés előtt, töprengés, előkészület, cselekvés és végül az elért viselkedésváltozás fenntartása, melyek meghatározását a fizikai aktivitás esetében a 4. táblázat mutatja.
4. táblázat. A viselkedésváltozás transzteoretikus modelljének alkalmazása a fizikai aktivitás területére (moran–macintyre nyomán, 2004)
állomás történés
Töprengés előtt (ülő életmód)
A személy fizikailag nem aktív, s az elkövetkező hat hónap során nem áll szándékában ezen változtatni.
Töprengés (ülő életmód)
A személy még nem aktív, azonban fél éven belül szándékában áll rendszeres fizikai aktivitásba kezdeni.
Előkészület
(Rendszertelen részvétel)
A személy fizikailag aktív, azonban ennek mértéke alatta marad az egészségmegőrzéshez szükséges, meghatározott értéknek (pl. heti legalább három alkalommal min. 20–30 percnyi időtartam).
Cselekvés
(Aktív életforma)
A személy elkötelezett a rendszeres fizikai aktivitásban való rész
vétel iránt, azonban még nem lépte túl a kritikus hat hónapos idő szakot.
Fenntartás (Aktív életforma)
A személy több mint fél éve elkötelezett a rendszeres fizikai aktivitás mellett.
szintén az elmélet erénye, hogy realisztikusan számol a visszaesés lehetőségével is, azt nem kudarcként, hanem a viselkedésváltoztatás velejárójaként kezeli, és kiemeli, hogy az eddigi erőfeszítések nem vesztek kárba, a személy tudása gyarapodik, az új tapasztalatok birtokában már magasabb szintről – tehát a siker szempontjából is nagyobb eséllyel – kezd bele újabb testedzésbe (Urbán 2005). A szakaszok közötti továbblépés változói egy részt a döntési mérleg, másrészt az észlelt énhatékonyság. A részvétel mellett és ellen szóló érvek csoportját nézve azt találták, hogy a fenntartás fázisában már a pro, míg a töprengés előtti szakaszban inkább a kontra érvek dominálnak, ami arra utal, hogy az emberek azért nem vesznek részt rendszeres fizikai aktivitásban, mert nem is gondolják végig, hogy így kéne cselekedniük (cropley et al. 2003).
A fizikai aktivitás komplex egészségfejlesztő szerepe folytán az aktivitás/inaktivitás dichotómia újabban úgy tűnik, nem elégséges. A viselkedésváltoztatás folyamatát lega
lább két lépésben szükséges nézni: az ülő életmódról az alkalmankénti részvételig való eljutást, illetve onnan a rendszeres fizikai aktivitásig tartó utat.
Így a gyakorlatban elterjedten használt ötlépcsős modell hét lépésre bővül, s a test
mozgásban való alkalmi részvétel is már a viselkedésváltozás részeként, fázisaként jelenik meg. továbbá, az aktivitási szint mellé a szándék (pl. töprengésfázis) és viselkedés (pl. fel ké
szülés) kettőse másik fő tengelyként kiemelve, egy kétdimenziós mátrixszerkezetet ered
ményez (aktuális aktivitási szint: inaktív/alkalmi/rendszeres x szándék-viselkedés), amely így már sokkalta árnyaltabban tudja a fizikai aktivitás változásait kiszámítani és nyomon követni, közepes vagy magas intenzitású aktivitások esetében is (martin-Diener et al. 2004).
„HIBRID” MODELLEK
gyakori törekvés az egészségmegőrzés területén komplex modellek létrehozása két
három elmélet integrálása révén. talán legismertebb példája a transzkontextuális modell (Transcontextual Model; hagger et al. 2003), amely a már idézett tervezett cselekvés (Ajzen 1985), valamint az öndeterminációs elmélet (self-determination theory; Deci–
Ryan 1985) párosításából született. Utóbbi a viselkedés motivációjának intrinzikextrin
zik voltát egy kontinuum mentén ábrázolja, hogy miképp válhat a személy viselkedése kívülről (büntetések és jutalmak által) irányított helyett öndeterminálttá, belsővé.
Az elmélet három kulcsszükségletet azonosít – az (1) autonómiát; (2) a másokkal való kapcsoltságot; valamint (3) a kompetencia érzését –, amely az integrált modellben úgy jelenik meg, hogy az iskolai testnevelés célja a diákok észlelt autonómiájának és sportkészségeinek növelése iskolatársaik társas közegében, a tanárok által kialakított motivációs klíma hátterén. ezáltal a viselkedés (a rendszeres testmozgás) intrinzik motiválttá válik, így a későbbiekben is fennmaradó, perzisztens szabadidős aktivitási formává érik – tehát más kontextusban is megjelenik (hagger et al. 2003). Az öndeter
minációs elmélet mellett a teljesítménycél-elmélet (Achievement Goal Theory; Ames 1992) a másik pillére az iskolai testnevelést a diákok kedvelt elfoglaltságává alakító, illetve az ezt célul kitűző kontextuális motivációs modellnek. A teljesítménycélelmélet alapján a modell kompetencia/feladatorientált, illetve teljesítmény/ego orientált társas környezetet, klímát különböztet meg. míg előbbi a tanulást és a feladatok elsajátítását előmozdító, kooperatív légkört hoz létre, addig utóbbi az egyéni képességekre helyezett fokozott hangsúly révén folyamatos társas összehasonlítást és versengést eredményez, amely a hibázást nem tolerálja (standage et al. 2003). A teljesítményorientált légkör gyak ran valóban magas eredményeket tud elérni, ami inkább a versenysport esetén előny, de ott sem feltétlenül, mivel a szorongás magas szintjével társulhat (ommundsen et al. 2003). A teljesítményorientált légkör azonban nem szolgálja az akti vitás örömét, élvezetét, valamint ellene játszik a fizikai aktivitás hosszú távon való fenn maradásának is (Duda–Nicholls 1992; Balaguer et al. 1999; standage et al. 2003).
De Vries és munkatársai (1988) nem kisebb feladatot tűztek ki célul, mint a fent vázolt első három társaskognitív modell (az egészséghiedelem, a tervezett cselekvés és a szoci ális
tanuláselmélet) egyetlen koncepcióba integrálását. Az áttekinthetővé tétel érdekében az 1. ábra sematikus modellje csupán a főbb momentumokat mutatja. Az Ase mozaikszó jelzi, hogy az attitűd, szociális hatások és énhatékonyság a modell fő tartópillérei (Vander ploeg et al. 2004).
1. ábra. Az attitűd, szociális hatások és énhatékonyság (Ase)modell (De Vries nyomán, 1988)