A DEPRESSZIó FOGALMA ÉS MÉRÉSE SZíVBETEGEK ESETÉBEN
A szívbetegségekkel foglalkozó tanulmányokban a depressziót leggyakrabban vagy a klinikai depresszió kritériumai szerint definiálják, vagy sztenderdizált önbeszámolós kérdőívekkel mérik. Az önbeszámolós mérőeszközökön kapott magas pontszám és a klinikai depresszió jelenléte között erős korreláció van (Rugulies 2002).
A major depressziót klinikai interjúval mérik, a diagnózis feltétele kilenc tünetből (levert hangulat; örömtelenség; jelentős súlyváltozás; alvászavar; motoros agitáció vagy gátoltság; energiátlanság; értéktelenségérzés, bűntudat; összpontosítási problémák; halál gondolatával való foglalkozás, öngyilkossági gondolatok) legalább öt megléte két hét során (BNo10 zsebkönyv, 2004, 52–53.).
Az önbeszámolós mérőeszközök közül szívbetegmintán is az egyik legelterjedtebb a 21 tételes Beck Depresszió kérdőív (BDi; Beck et al. é. n. [2000], 304–305). A dep
resszió pontszám 0–63 között lehet; a kutatásokban 10 pont felett a depresszió jelenlétét feltételezik. további gyakran alkalmazott skálák a cesD (Centre for Epidemiological Studies Depresszióskála), a kórházi szorongás és Depresszióskála (hADs), valamint a zungféle önértékelő Depresszióskála (goldston–Baillie 2008). e kérdőívek alkal
ma zásának előnye, hogy az eredmények összehasonlíthatóak, hátránya, hogy nem elég érzé kenyek és specifikusak a szívbetegek esetében (hare–Davis 1996; forkmann et al.
2009). kifejezetten szívbetegek depressziójának mérésére szolgál a szívbetegek Dep
resszió skálája (Cardiac Depression Scale, hare–Davis 1996).
A DEPRESSZIóHOZ KAPCSOLóDó JELLEMZőK: VITÁLIS KIMERüLTSÉG, FÁRADTSÁG, REMÉNYTELENSÉG, ANHEDóNIA
több olyan jellemző szerepét is vizsgálják, melyek átfedést mutatnak a depresszióval.
A vitális kimerültség állapotában nagymértékű fáradtság, energiahiány, reményte
lenség, libidóvesztés és irritabilitás jelentkezik (Appels fogalmát idézi cole et al. 1999).
A 21 tételes maastricht kérdőívvel mérik; a skála faktorszerkezetét illetően nincs egyet
értés (kopp et al. 1994; mcgowan et al. 2004).
A vitális kimerültség elemei közül a fáradtság és a reménytelenség szerepét külön is kutatják. A fáradtság a szívbetegek 59–75%ánál jelentkezik (pedersen et al. 2007).
A reménytelenség önmagával és a jövővel kapcsolatos negatív elvárás (everson et al.
1996), általában vagy a maastricht kérdőívvel mérik a kutatásokban, vagy egykét tételes mérőeszközöket alkalmaznak.
A depresszió tünetei közül az anhedóniát is tanulmányozzák önállóan is (leroy et al. 2009).
A DEPRESSZIó ÉS A HOZZÁ KAPCSOLóDó JELLEMZőK SZEREPE A SZíVBETEGSÉGEK KIALAKULÁSÁBAN
A depresszió koronáriabetegségeket előrejelző szerepét már egy korai metaelemzés (Boothkewley–friedman 1987) megállapította, azonban a szívbetegséget gyenge kritérium alapján állapították meg (pl. mellkasi fájdalom). később módszertanilag megfelelő tanulmányokban kimutatták azt, hogy kezdetben egészséges populációban a dep resszió és a reménytelenség prediktora a koronáriaeseményeknek, még az egészség
viselkedés (pl. dohányzás) és egyéb változók kontrollálásával is (smith–Ruiz 2002).
A depresszió mintegy másfélszeresére emeli a halálos iszkémiás szívbetegség (Anda et al.
1993), a kórházon kívüli szívleállás (empana et al. 2006), illetve a szívinfarktus (Rosengren et al. 2004) esélyét. A súlyosabb depresszió nagyobb mértékben emeli a megbetegedés vagy a halálozás esélyét, mint az enyhébb depresszió (Anda et al. 1993). ezeket az összefüggéseket Rugulies (2002) metaelemzése is megerősítette. Az elemzett prospektív kohorsz tanul
mányokban a szívinfarktus vagy szíveredetű halálozás rizikó tényezőkre kontrollált relatív rizikója 1,5 és 4,1 között változott azokban a tanul mányokban, amelyek egyértelműen kimutatták a depresszió és a szívbetegség kiala ku lásának összefüggését, bár voltak vegyes eredményeket hozó tanulmányok is. A meta elemzés szerint a klinikai depresszió erősebb és konzisztensebb prediktor (RR = 2,69), mint a depresszív hangulat (RR = 1,49).
A vizsgálatok közül kiemeljük az iNteRheARttanulmányt (Rosengren et al. 2004), amely a szívinfarktus és a depresszió (valamint a pszichoszociális stressz) közötti kap cso
latot vizsgálta esetkontrollelrendezéssel 52 országban, összesen 11 119 első infark tuson átesett beteg és hozzájuk nemben és életkorban igazított 13 648 kontroll személy rész
véte lével. A depresszió másfélszeresére emeli a szívinfarktus esélyét. ez az összefüggés mind egyik helyen, különböző etnikumoknál és nemtől függetlenül is fennállt.
goldston és Baillie (2008) összegezte a témában található szisztematikus irodalmi áttekintéseket. mind a kilenc áttekintő tanulmány szerint erős és következetes kapcsolat van a depresszió és a szív és érrendszeri megbetegedések kialakulása között.
mind a reménytelenség (Anda et al. 1993; everson et al. 1996), mind a vitális ki
merültség (cole et al. 1999; prescott et al. 2003) mintegy másfélkétszeresére emeli az iszkémiás szívbetegségek, illetve a szíveredetű halálozás rizikóját. everson és munkatársai (1996) tanulmánya a reménytelenség depressziótól független hatását mutatta ki. cole és munkatársai (1999) tanulmányában ugyanakkor további tényezők kontrollálása után a kapcsolat nem szignifikánssá változott.
megállapíthatjuk tehát, hogy a depresszió, valamint a hozzá kapcsolódó tényezők mintegy másfél, kétszeresére emelik a koronáriabetegségek kialakulásának, illetve a szív eredetű halálozásnak az esélyét.
DEPRESSZIó REKURRENS SZíVBETEGSÉGEK ESETÉBEN
A depresszió erősebben kapcsolódik a rekurrens koronáriaeseményekhez, mint azok első előfordulásához (smith–Ruiz 2002). A koronáriabetegeknél előforduló depresszió ará
nyára különböző becslések léteznek: a DsmiV kritériumai szerint meghatározott major depresszió aránya 16 és 23% közé tehető, a depresszív tüneteké 31,5 és 60% közé (pignay
Demaria et al. 2003). infarktus után a betegek 35–45%a mutat valamilyen mértékű dep
ressziót (lespérance et al. 2000). kopp (2005) szerint a koronáriabetegek kétharmadánál jelennek meg szorongásos és depresszív tünetek, egyharmaduknál súlyos depresszió.
Van melle és munkatársai (2004) metaelemzése szerint az infarktust követő depresszió a bármilyen okból bekövetkezett halálozás esélyét több mint kétszeresére, a szíveredetű halálozásét több mint két és félszeresére, míg az újabb kardiovaszkuláris esemény esélyét
szintén csaknem kétszeresére emeli. A depresszió mérési módja nem befolyásolta az eredményeket. A depresszióval kapcsolatos pszichológiai jellemzők közül a vitális ki me
rültség több mint két és félszeresére emeli az új esemény bekövetkezésének valószínű
ségét (kopp et al. 1994), a reménytelenség több mint háromszorosára (pedersen et al.
2007), az anhedónia pedig több mint kétszeresére (leroy et al. 2009).
szívbetegeknél a depresszív tünetek mintázata és a depresszió kommunikálása eltér a nem szívbeteg depressziósokétól (lespérance–frasuresmith 2000). A szívbeteg dep
resszi ó sok kevésbé direkten fejezik ki panaszaikat. inkább fáradtságról, energiahiányról, meg ma gyarázhatatlan testi tünetekről számolnak be, a kevésbé tipikus tünetek közül a szo ron gás és az irritabilitás jelenik meg. gyakran normalizálják a depresszió tüneteit, a szívbetegségüknek tulajdonítják, és csak hosszas kérdezés során derül ki, hogy érzelmi okai vannak a pana szaiknak. A depresszió szokásos tünetei közül több hiányozhat (pl. az ala csony önértékelés, szomorúság, halálvágy), viszont kevésbé tipikus tünetek (ag go
dalom, túlzott éberség) meg jelenhetnek. szuicid késztetés szívbetegeknél ritkán fordul elő.
mivel a depresszió több összetevőből álló jelenség, érdemes megvizsgálni, hogy melyik összetevő kapcsolódik a kedvezőtlen kimenetekhez. Barefoot és munkatársai (2000) ku
ta tásában a zung önbeszámolós Depresszióskálán kapott faktorok közül a negatív érze
lem (szomorúság érzése, gyakori sírás, szuicid gondolatok, irritabilitás, nyugtalan ság) volt a túl élés prediktora angiográfián átesett betegek csaknem húszéves utánkövetése alatt. De jonge és munkatársai (2006) infarktuson átesett betegekkel folytatott vizs
gálatában a Beck Depressziókérdőíven három faktort kaptak: a testiaffektív, a kognitív
affektív és az ét vágy faktort. A kardiovaszkuláris prognózissal a testiaffektív faktornak volt szignifikáns kap csolata, csaknem négyszeresére emelte a kardiovaszkuláris morta
litás esélyét. ebbe a faktorba az irritabilitás, sírékonyság, alvászavar, fáradtság, libidó
csökkenés tartozott, néhány tétel (pl. szomorúság, pesszimizmus, társas visszahúzódás) ezen a faktoron is súlyozódott a kognitívaffektív faktor mellett. A Barefoot és munka
társai (2000) által a nega tív érzelem faktorba sorolt tételek De jonge és munkatársai (2006) kutatásában a testiaffektív faktort alkották, a két kutatás eredményei tehát összhangba hozhatók. ezek az eredmények azt jelentik, hogy a szívbetegek depressziójá
nak kezelése során nem elég a depresszió kognitívaffektív tüneteit csökkenteni, mivel a testiaffektív tünetek állnak kapcsolatban a prognózissal. ezt igazolják az eNRichD
tanulmány eredményei (Berkman et al. 2003): a kognitívviselkedésterápiás intervenció sikeresen csökkentette a depresszió tüneteit, azonban nem javította a prognózist.
A depresszió és a kapcsolódó jellemzők jelenléte tehát legalább kétszeresére emeli a re kurrens szívbetegség kockázatát. fontos, hogy szívbetegeknél a depresszió mintázata eltér a jellegzetes depressziómintázattól. A rekurrens szívbetegséggel elsősorban a testi
affektív faktorhoz sorolt tünetek állnak kapcsolatban. e tünetek esetében nehézséget okoz, hogy könnyen a szívbetegség következményének tartják őket, emiatt esetleg sem a beteg, sem az orvos nem ismeri fel, hogy kezelést igénylő depressziós állapotról van szó.
A depresszió és elsősorban a fent említett tünetek szűrésére tehát mindenképpen érde
mes lenne figyelmet fordítani.