A fizikai aktivitásnak a lelki egészség megőrzésében, a pszichológiai jóllét javításában és a mentális zavarok kezelésében játszott pozitív szerepét már számos kutatásban dokumentálták (taylor–fox 2005). A kedvező hatások pszichológiai közvetítői ként leggyakrabban a kompetencia és az énhatékonyságérzés növekedését, a figyelemeltere
lést a kellemetlen gondolatokról és érzelmekről, a hétköznapok monotonitásából és a prob lémákból való kiszakadást és – csoportos aktivitás esetében – a szociális közeg támogató szerepét emelik ki (tkachuk–martin 1999; paluska–schwenk 2000).
A fizikai aktivi tásnak a mentális egészségre gyakorolt hatását élettani megközelítésben négy fő elméleti irány írja le. A monoamin hipotézis hangsúlyozza a testmozgás jótékony hatását az arousal szabályozásában és a figyelmi folyamatokban az agy három legfon
tosabb mono aminjának, a noradrenalin, a dopamin és a szerotonin szinaptikus transz
misszió jának serkentésén keresztül. Az endorfin hipotézis elsősorban a ßendorfin fájdalomcsökkentő és euforizáló potenciálját hangsúlyozza. A termodinamikai modell a testhőmérséklet fizikai aktivitást követő emelkedésének hangulatjavító szerepére mutat rá. Végül a visz cerális-afferens-feedback hipotézis pedig az izmok által generált afferens impulzusok energizáló hatását állítja a középpontba (paluska–schwenk 2000;
lavallee et al. 2004). A mentális problémák magas prevalenciája, más betegségekkel való gyakori ko mor bi di tása, így jelentősége folytán az egyik leggyakrabban idézett példa a depresszió, amely nek a kezelése az általános gyakorlatnak megfelelően magában
foglalhat gyógyszeres, pszichoterápiás, kórházi és elektrokonvulzív elemeket. Ugyan
akkor az empirikus vizsgá latok egyre nagyobb száma mutatja, hogy a fizikai aktivitás sikeresen alkalmazható a depresszió kezelésében (sallis–owan 1999). A témában végzett egyik első kontrollált vizsgálatban 28 depressziós pácienst random módon két pszichoterápiás csoport egyikébe soroltak, valamint egy har ma dikba, amelyik terápiá
ban nem részesült, azonban rendszeresen futott. A 12 héten át tartó kezelés eredmé
nye ként a futás ugyanolyan haté konynak bizonyult a depresszió kezelésében, mint az egyik terápiás módszer, s szigni fikánsan hatékonyabbnak a másiknál. továbbá, 12 hó napos utánkövetés mellett a fizikai aktivitás hatása bizo nyult leginkább maradan
dónak (greist et al. 1979). habár azóta számos kutatásnak sikerült kimutatni a test
edzés kedvező hatását a klinikai depresszióra (pl. Babyak et al. 2000), a legújabb metaelemzés felhívja a figyelmet a jól kontrollált kli ni kai vizsgálatok szükségességére (mead et al. 2009).
A tanulmányok áttekintése alapján megállapítható, hogy a depresszió különböző szint jén lévő pszichiátriai páciensek esetében a fizikai aktivitás széles spektrumát véve (pl. tánc, hosszútávfutás, kosárlabda és így tovább) az általános állóképességet fejlesztő tréningeknek közepes antidepresszáns hatékonysága van, a legnagyobb hatás pedig a leg súlyosabb depresszió eseteiben érhető el (mayer–Broocks 2000). A vizsgálati ered mé nyek szerint klinikailag diagnosztizált depressziós személyeknél heti három alka lom mal 20–60 perces aerob (séta, illetve futás) vagy alacsony/közepes intenzitású anaerob testmozgással mintegy öt hét leforgása alatt szignifikáns javulás érhető el a tünetekben (tkachuk–martin 1999). mindezeken túl a rendszeres fizikai aktivitás képes kivédeni, illetve csökkenteni a fizikai problémák megjelenésével járó időskori depresszív tüneteket is (Blazer 1994); a legmarkánsabb ilyen eredmények elsősorban a 65–75 éves korosztály ban mutathatók ki (Ruuskanen–Ruoppila 1995).
A rendszeres fizikai aktivitásnak az egészséges populáció tagjai esetében is kimutatható egy általános hangulatjavító hatása, jóllehet olyan markáns eredményeket, mint a klini
kai pácienseknél, kevésbé lehet felmutatni (pl. giacobbi et al. 2005).
A fizikai aktivitás tehát ugyanolyan hatékony tud lenni a depresszió kezelésében, mint az antidepresszáns gyógyszerek. egyre növekvő számú bizonyíték mutatja, hogy a fizikai aktivitás hatása a különböző súlyosságú hangulatzavarok esetében – éppúgy a kezelé sében, mint a megelőzésben – az antipszichotikumokkal, illetve a pszicho
terápiával akár egyenértékű is lehet (mental health foundation, 2005b). A 2. táblázat összefoglal szá mos érvet a fizikai aktivitást növelő programok szerepére vonatkozóan a mentális beteg ségek megelőzésében és kezelésében.
2. táblázat. áttekintő táblázat a fizikai aktivitásnak a mentális zavarok kezelésében játszott szerepéről, lehetőségeiről
1. prevenció: a fizikai aktivitás képes kivédeni a depressziót, az első depresszív epizód megjele
nését (mental health foundation, 2005a).
2. Az enyhébb depressziót önmagában is képes orvosolni, annak terápiájában elsődleges szere
pet játszhat (mental health foundation, 2005a).
3. már 10–12 hét elteltével kimutatható eredmény érhető el általa major depresszióban is (BUpA’s health, 2005).
4. Azon betegek számára kiemelt jelentőségű, akik csak kis részben reagálnak az antidep
resszáns terápiára, illetve akik esetében a mellékhatások tovább növelnék a kezelési költségeket (trivedi et al. 2006).
5. Alternatívát jelent azok számára, akiknél az antidepresszáns kezelés hatástalan, akik az esetek közel 30–35%át teszik ki (marano 2001).
6. A fizikai aktivitás az antidepresszáns kezelések hatékonyságát is növeli (trivedi et al. 2006).
7. kiegészítő terápiaként alacsony költségráfordítású és ezért költséghatékony (trivedi et al. 2006).
8. Az alapterápia mellett a gyógyszeres kiegészítő terápiák a különféle hatóanyagok kombiná
ciója miatt olykor ellentétes hatásúak, míg az alapterápia nem gyógyszeres kezeléssel való társításának mellékhatásprofilja sokkal kedvezőbb (trivedi et al. 2006).
9. A legtöbb pszichiátriai páciens számára fontos a fizikai aktivitás mértékének növelése, mivel álta
lánosságban véve rosszabb edzettségi állapotban vannak (myers–David 1997), és inkább ülő életmódot folytatnak, mint a populáció mentálisan egészséges tagjai (Richardson et al. 2005).
10. A súlygyarapodás az antipszichotikumok évtizedek óta ismert mellékhatása, így az elhízás
ból eredő további egészségi problémák megelőzése szempontjából is alapvető cél a fizikai aktivitás fokozása (szatmári 2006).
11. A második generációs antipszichotikumokkal kezelt betegek esetében a testsúlykontroll a gyógyszerszedéssel való együttműködés elérése végett is fontos (Richardson et al. 2005).
12. A fizikai aktivitásnak hosszú távon előnyei vannak a depresszió kezelésében és a relapszus (visszaesés) kivédésében (trivedi et al. 2006; Babyak et al. 2000).
13. A rendszeres testmozgás a gyógyulást követően is fennmaradhat, beépülhet a személy életvitelébe (Riskó 2007).
14. A betegek általában elfogadják ezt a kezelést (Riskó 2007), és közel 85%uk hasznosnak ítéli a gyógyulás szempontjából (mental health foundation, 2005b).
15. Nem stigmatizál, szemben a gyógyszeres, illetve terápiás kezelésekkel (mental health foundation, 2005b).
16. A beteget aktív szerepbe helyezi, részese lehet saját gyógyulásának (mental health foundation, 2005b).
17. A testkép, a fizikai énkép és önbizalom javítása mellett pozitív hatása van a szorongásra, az érzelmekre, az általános hangulatra és a stressz kezelésére is (Van de Vliet et al. 2002a;
2002b).
18. serdülőknél prevenciós és intervenciós lehetőséget egyaránt kínál a depresszióhoz társuló, öngyógyításként alkalmazott dohányzás mellőzésére (Vickers et al. 2003).
19. fizikai és mentális zavarok együttes kezelésénél kiváltképp hasznos (mental health foundation, 2005b).
20. csoportos foglalkozás formájában szocioterápiás céllal is hatásos (szatmári 2006).
21. könnyen alkalmazható és eredményei, hatásai utánkövethetőek (Babyak et al. 2000).
FONTOS TÉNYEZőK A FIZIKAI AKTIVITÁS ÉS A DEPRESSZIó KAPCSOLATÁBAN
A fizikai aktivitásnak a depresszió megelőzésében és kezelésében kifejtett hatását számos tényező magyarázhatja. A pszichiátriai zavarokra jellemző felborult neurotranszmitter metabolizmus normalizálását segíti a magasabb fizikai aktivitási szint (marano 2001), a kortizolválasz szabályozása révén pedig javítja a stressztoleranciát (tosevski–milo
vancevic 2006). A neurobiológiai változások mellett azonban fontos kognitív válto
zásokat is jelent, beleértve az önpercepció pozitívabbá válását, a személyes hatékonyság és teljesítményérzés növekedését, a javuló önértékelést, továbbá az öndestruktív negatív gondolatok csökkenését (myers–David 1997; marano 2001).
A depresszió kezelésében a testmozgás különböző típusai nem egyformán hatékonyak.
legnagyobb eredményt az aerob aktivitások – például a gyorsított tempójú séta, dzsog
ging, biciklizés, az úszás és a tánc – révén sikerült felmutatni. A rezisztenciatréningek, úgymint a súlyzózás, a testkép javítása által fejtik ki hatásukat, míg a csapatsportok elsősorban a társas közeg segítségével.
Az időtartamra vonatkozóan a pszichológiai jóllét javítására 20 és 60 perc közötti fizikai aktivitás ajánlott, azonban egy rövidebb ideig tartó (10–15 perc) közepes inten zitású séta is szignifikánsan javítja a hangulatot. A depresszió kezelésében olyan struk turált és ellen őr zött edzésprogram ajánlott, amely az első 10–12 héten keresztül napi 30 percet, majd heti három alkalommal 45–60 perc időtartamú sétát tartalmaz (BUpA’s health 2005; marano 2001).
A fizikai aktivitás tehát a különböző életkorokban jelentkező depresszív tünetek meg
előzésében és kezelésében egyaránt hatásos (herman et al. 2002), emellett depressziós ser
dülők esetében például a hangulatzavarral való megküzdés eszközeként használt dohány
zás (lásd szelfmedikációs hipotézis, pl. martini et al. 2002; murphy et al. 2003) adekvát alter natíváját is jelentheti. A depresszió tüneteinek csökkentése által a testedzés a leszokást könnyebbé és sikeressé teheti, és a visszaesés esélyét is csökkentheti (Vickers et al. 2003).
Az eredményesség jól dokumentált volta miatt a pszichiátriai zavarok közül vitat hatat la
nul a depresszió áll leginkább a fizikai aktivitás terápiás alkalmazásának fóku szában. Bizo
nyított hatékonyságáról számoltak be azonban szorongásos betegségek, fejlődési problé mák, testképzavarok, konverziós tünetek (tkachuk–martin 1999), szkizo frénia (callaghan 2004; tkachuk–martin 1999) és alkoholfüggőség kezelésében is (Read–Brown 2003).
A fizi kai aktivitás fejlesztésének pszichológiai és tanácsadási módszereivel a klinikusok széle sít hetik a mentális betegségek kezelésében rendelkezésre álló kezelési és támogatási mód szereket.