A fizikai aktivitás szerepe a krónikus betegségek megelőzésében és kezelésében

A fizikai aktivitás kedvező hatása az élettartamra részben magyarázható azzal, hogy a fizikai aktivitás segít csökkenteni számos betegség kialakulásának veszélyét (sallis–

owen 1999). A következőkben kiemelten azokat a krónikus betegségeket tárgyaljuk, amelyek korunk legnagyobb gyakoriságú, egyben legmagasabb halálozási arányt mutató kórképei, és a fizikailag aktív életmód központi szerepet játszik kialakulásuk megelő­

zésében és kezelésében egyaránt.

EVÉSZAVAROK – ELHíZÁS, TúLSúLY

A kövérség (obezitás) az iparosodott társadalmak legáltalánosabb evészavara – egyúttal számos krónikus betegség (pl. 2­es típusú cukorbetegség, magas vérnyomás, érel­

meszesedés, idült ízületi gyulladás, koleszterinzavar, daganatos megbetegedések) súlyos rizikófaktora is. A nyugati világ „jólléti szindrómáját” fémjelzi a 250 millió kórosan elhízott és 500 millió túlsúlyos felnőtt személy (gasbarrini–piscaglia 2005).

A túlsúly kialakulása azonban már gyermekkorban elkezdődik. átfogó epidemi ológiai adatok és a testsúlytöbblet mértéke alapján az elhízás a leggyakoribb gyerekkori zavar európában. Az angliai nemzeti egészségfelmérés eredményei szerint a 7–11 évesek körében a túlsúly gyakorisága 1994 és 1998 között 60%­kal nőtt, az 1980­tól 1994­ig terjedő időintervallumot véve pedig 150%­os növekedést mutat. ezzel pár huzamosan dokumen­

tált a fizikai aktivitás csökkenő tendenciája (British medical Association, 2003).

A fizikai aktivitás a kalóriabevitel csökkentése mellett fontos helyen szerepel a súly­

csök kenést célzó programokban. Bár önmagában alkalmazva az elvárt negatív energia-mérleg – az energiafelvétel és ­leadás különbsége – nehezen érhető el, az elért alacsonyabb testsúly megtartása szempontjából azonban a fizikai aktivitás növelése szinte elenged­

hetetlen (Donnelly–smith 2005). A testsúlycsökkentő programokat czeglédi (2012, jelen kötetben) tanulmánya részletesen tárgyalja.

Az életkor előrehaladtával a fizikai aktivitás drasztikusan csökken mindkét nemnél, de lányok esetében ez még kifejezettebb (golnhofer–szekszárdi 2003). A fiúkat minden életkorban magasabb aktivitási szint jellemzi, s ez a különbség kiváltképp a nagy intenzi­

tású fizikai aktivitási formáknál jelentős. Angliai adatok szerint a 12 éves lányok kevesebb mint fele vesz részt legalább napi félóra időtartamú fizikai aktivitásban, 15 éves korra csupán 36%­uk, ezzel szemben fiúknál ez az arány még 71% (British medical Association, 2003). A biológiai különbségek mellett fontos szerepe van a kultúra által sugalmazott értékeknek is: míg a fiúkat a maszkulin férfi szerepnorma az izomfejlesztő aktivitások fenntartására sarkallhatja, addig nőknél a primer módon elvárt karcsúságideál elérésének elsődleges eszközeként a fogyókúra és a koplalás szolgál (mccabe–Ricciardelli 2003).

A tartós fogyás – a kalóriabevitel korlátozásával elért alacsonyabb testsúly meg­

tartásának – záloga tehát a diéta mellett vagy önmagában végzett rendszeres fizikai

aktivitás. A testedzés azonban súlycsökkenés nélkül is jelentős változást („testre kom po­

zíciót”) hozhat létre a testalkatban: a zsírszövetek mennyiségének csökkenésével párhu­

zamosan az izomzat tömegének növekedését eredményezi (Ross et al. 2000).

ANYAGCSEREZAVARRAL KAPCSOLATOS BETEGSÉGEK

A krónikus betegségek kialakulásában játszott szerepe, valamint magas prevalenciája tette indokolttá az elhízás külön részben tárgyalását, azonban értelemszerűen az anyagcserezavarokhoz sorolandó. idetartozik még az inzulinrezisztencia, a 2­es típusú cukorbetegség, a magas koleszterinszint és a magas vérnyomás is, melyek megelőzésében és kezelésében a fizikai aktivitás hatékonysága mára evidenciává vált (pedersen–saltin 2006). A szervezet glukózhomeosztázisának karbantartása és javítása révén a cukor­

betegség kezelésében, a szövődmények és a gyakori komorbid zavarok elkerülésében a fizikai aktivitás jelentősége kiemelt (Ryan 2000).

KARDIOVASZKULÁRIS BETEGSÉGEK

A kardiovaszkuláris betegségek szempontjából a legjelentősebb rizikótényezők az el hí­

zás, a dohányzás és a fizikai inaktivitás (Braith–stewart 2006). A koszorúsér­beteg­

ségek kialakulásának esélye egy fizikailag aktív személy esetében fele olyan magas, mint a passzív (ülő) populációba tartozóké. továbbá, szívinfarktuson átesett páciensek köré­

ben az általános fizikai aktivitás – akár önmagában alkalmazva, akár egy komplex inter­

venció elemeként – a tünetek javulása és a szívizom kapacitásának növelésén túl a morta­

litást is képes csökkenteni (erbs et al. 2006). A testmozgásnak (az elsődleges megelőzés mellett) a rehabilitációban betöltött szerepének hangsúlyozása paradigma váltást jelentett a kar dio vaszkuláris betegségek kezelésében – a korábbi pihenés és nyuga lom előírása helyett az aktívabb életformára biztatás vált meghatározóvá (Warburton et al. 2006b).

kiegészítésként említendő, hogy a szív­ és koszorúér­rendszeri megbetegedésekkel leggyakrabban kapcsolatba hozott pszichológiai tünetegyüttes, az A típusú viselkedés­

minta (lásd Berkes, 2012, jelen kötetben) – amelynek jellemzői az extrém módon versen­

gő, teljesítménycentrikus, agresszív, ellenséges és türelmetlen viselkedés – esetében például a fizikai aktivitás típusának megválasztása kiemelten fontos. A versenyelemeket is tartal­

mazó szabadidősportok plusz kihívás, teljesítménykényszer és stresszhelyzet elé állít va a szervezetet a várt egész ség védő hatást semlegesíthetik (masters et al. 2003).

DAGANATOS MEGBETEGEDÉSEK

Az a feltételezés, hogy a rendszeres fizikai aktivitás képes kivédeni a daganatos meg­

betegedéseket, már a 20. század eleje óta létezik: megfigyelték, hogy a fizikai munkát végzők körében sokkal kisebb arányban fordulnak elő a rák különböző típusai (sallis–

owen 1999). Azóta közel száz epidemiológiai tanulmány támasztotta már alá, hogy

akár a munkakör részeként végzett, akár a szabadidős kikapcsolódásba iktatott fizikai akti vitás fontos szerepet tölthet be a daganatos megbetegedések megelőzésében, kiemel­

ten a vas tagbél­ és a mellrák esetében (Warburton et al. 2006b). előbbinél konzisztens eredmények igazolják az összefüggést, s kimutatható, hogy a vastagbélráknak tulaj do­

nítható halálozás 32%­a írható az inaktív életvitel számlájára. fő okként a fizikai akti­

vitás anyagcsere­serkentő hatása valószínűsíthető, lévén, ezáltal a karcinogén (rák keltő) anyagok rövidebb ideig tartózkodnak a béltraktusban, így a felszívódás is kisebb mér­

tékben következik be. A fizikai aktivitásnak a mellrák, illetve a prosztatarák esetében kimutatott protektív, betegségmegelőző hatása pedig elsősorban a nemi hormonok – nők esetében az ösztrogén, progeszteron, férfiaknál a tesztoszteron – szintjére való, csök ken tő és normalizáló hatásának köszönhető. emellett a közepes intenzitású fizikai aktivitás aktiválja az immunrendszer működését, márpedig az immunrendszer a szer vezet elsőd­

leges védelmi vonala a daganatos megbetegedésekkel szemben (sallis–owen 1999, magyarul lásd pedersen 1999/2003). A korai diagnózisnak, valamint a javuló terápiás lehetőségeknek köszönhetően egyre magasabb a daganatos betegek túlélési esélye. A keze­

lések azonban jelentős fiziológiai és pszichológiai következményekkel jár nak: izomatrófia, nagyarányú súlyvesztés, alacsony aerob kapacitás, csökkenő izomerő és rugalmasság, fáradékonyság, hányinger, depresszió, és még számtalan olyan tünet kíséri, amely a páciens életminőségére erősen negatív hatást gyakorol (Burnham–Wilcox 2002). A kezelések idején, illetve az azt követően végzett fizikai aktivitás segítheti a rehabilitációt – javítva a fizikai funkcionálás szintjén túl a személy általános jóllétét és közérzetét is (courneya 2001; galvão–Newton 2005; knols et al. 2005).

A túlélés esélyét is növelni képes a magasabb aktivitási szint mellrákos nőknél. 2987 nőre kiterjedő utánkövetéses vizsgálat eredményei szerint a fizikailag legaktívabb mell­

rá kos nők 26–40%­kal kisebb valószínűséggel haltak meg a vizsgált időszakban a beteg­

ség következményeként a leginkább inaktív társaikhoz viszonyítva (holmes et al. 2005).

további vizsgálatok lehetnek szükségesek ahhoz, hogy a fizikai aktivitás kedvező hatását kimutassák más daganatos betegségben szenvedők rehabilitációjában és túlélésében.

TOVÁBBI KRóNIKUS BETEGSÉGEK

egyre több bizonyíték van továbbá a légzőrendszert érintő megbetegedések (pl. copD – krónikus obstruktív légúti betegség, asztma), valamint a csont, izomzat és ízületek működését támadó betegségek – osteoarthritis, osteoporosis, rheumatoid arthritis, fibro­

myalgia, krónikus fáradtság szindróma – fizikai aktivitást növelő intervenciók haté­

konyságára (pedersen–saltin 2006).

A stresszbetegségek megelőzésében is jelentős puffer szerepe lehet a fizikai aktivitásnak:

közvetlenül a kortizolválaszt befolyásolva a stresszválasz küszöbérzékenységének kontrol­

lálása révén, illetve az immunrendszer működésére hatva (tosevski–milovancevic 2006).

jól dokumentált vizsgálatok igazolják, hogy a rendszeres testmozgás képes megelőzni, illetve csökkenteni a stresszválasz szabályozásában központi szerepet játszó hipotalamusz­

hipofízis­mellékvesekéreg tengely (hpA­tengely) életkorral járó fokozott érzékenységét, míg a nagyobb aerob edzettség a hpA­tengely alacsonyabb reaktivitásával és így a pszi­

chológiai stressz esetén alacsonyabb kortizolszekrécióval jár (traustadóttir et al. 2005).

továbbá, mindazon tényezők, amelyek a stesszválaszt modulálják – a stresszor jelenlétének időtartama, kontrollálhatósága, a szervezet fiziológiai állapota –, az idegrendszer­immun­

rendszer szoros funkcionális kapcsolata folytán hatással vannak az immunrendszerre is.

A fizikailag edzett szervezet ellenállóbb a stressz potenciálisan negatív fiziológiai befolyá­

sával szemben, így a krónikus stressz által indukált immun szupressziót eredményező kaszkád kisebb eséllyel indul be (fleshner 2005). egy 17 hétig tartó, időseket célzó inter­

venció során a tápanyagokban gazdag étrend nem, de a heti kétszer végzett közepes inten­

zitású testedzés esetében sikerült kimutatni kedvező változásokat a sejtes immunrend­

szer működésében (chin et al. 2000).

A fizikailag korlátozott és sérült személyek számára is nem csupán a másodlagos megbetegedések elkerülése végett ajánlott az aktívabb életvitel, hanem mind a testi funkcionálás szintjére, mind pedig a pszichológiai jóllétre pozitív hatással van. emel­

lett segít orvosolni, illetve kivédeni az olyan jellemző komorbid zavarokat is, mint a dep resszió, a negatív énkép vagy a mozgáskorlátozottságból eredő gyakori fáj dalmak (pl. martin et al. 2005; sayers et al. 2003; Van der ploeg et al. 2004).