A pszichológia a legutóbbi évtizedekig főként a pszichológiai működés negatív vég
kifejleteivel foglalkozott. A pozitív pszichológia hatására azonban áttörés figyelhető meg ezen a területen, és nagyszámú tanulmány születik a pozitív emberi működésről vagy jóllétről. Az eudaimonia (görög szó, jelentése: emberi boldogság, jóllét) a pozitív pszichológia egyik központi témája.
A negatív hangsúly ellenére nem igaz, hogy a pozitív emberi működésről egyáltalán nem születtek jelentős munkák a pozitív pszichológia zászlóbontása előtt is. A fejlő
dés pszichológus erikson (1968) például a pszichoszociális fejlődést leíró szakasz
modelljében a jóllét egy egész életen keresztüli folyamatos növekedésének jelleg ze
tességeit ragadta meg. A személyiségpszichológusok közül maslow (1991) önmeg
valósítás, Rogers (1979) teljességgel működő személyiség teóriája vagy Allport (1980) az érett személyiség kritériumait megfogalmazó munkája lényegében szintén a pozitív emberi működésről szólnak.
A pozitív pszichológia a pozitív pszichológiai működés kulcsaspektusának az ön
beszámolós jóllétet (vagy szubjektív jóllétet) tekinti. A szubjektív jóllétkutatásnak két fő irányvonala bontakozott ki. Az első kutatási irány prototípusa a szubjektív jóllét úgynevezett háromdimenziós modellje, amelyet Diener (1984) dolgozott ki. e modell elsősorban az érzelmi jóllétet, vagyis a boldogságot vizsgálja. A második irányvonal a po zitív működés tágabb dimenzióinak megragadására tesz kísérletet. ez utóbbi irányzathoz tartozik Ryff és keyes (1995) pszichológiai jóllét, valamint keyes (1998) szociális jóllétmodellje.
A fejezet elsőként Diener háromdimenziós szubjektív jóllétmodelljét tekinti át, különös hangsúlyt helyezve annak érzelmi jóllét aspektusára, a második rész pedig Ryff többdimenziós jóllétmodelljét ismerteti, amely a pszichológiai egészség feltételeit foglalja össze. Végül keyes szociális jóllétmodelljét mutatjuk be, amely a pozitív működést elsődlegesen társas jelenségnek tekinti.
A szUBjektÍV jóllét tUDomáNyos kUtAtásA
A boldogság keresése olyan mély emberi törekvés, amely feltehetőleg egyidős az em
be riséggel. Arisztotelész a Nikomakhoszi etikában az emberiség legkiemelkedőbb tapasz talatának és egyetlen igaz szenvedélyének tekintette a boldogság elérését.
értelmezésében a boldogság az erénnyel összhangban lévő lélek állapota, amit akkor érhet el a személy, ha olyan tevékenységeket folytat, amelyek leginkább illeszkednek alkatához. A boldogság jelenségével a művészetek, a filozófia és a vallás is sokat
foglalkozott, miközben nagyon különböző álláspontra helyezkedtek a tekintetben, hogy az embert mi teheti igazán boldoggá. 2 300 évvel ezelőtt epikurosz a boldogság elérésében az önfegyelem szerepét hangsúlyozta, szerinte akkor lehetünk boldogok, ha megtanuljuk vágyaink kielégülését késleltetni. jóval később egy ezzel éppen ellentétes jelentésű „korszellem” vált divatossá: a „carpe diem”, mely szerint a pilla
natnak élés és az élvezetek habzsolása teheti csak az embert boldoggá. A vallási tanítások a filozófiához hasonlóan az önkontroll szerepét hangsúlyozták, e szerint a földön elsődlegesen a boldogtalanság elkerülésére és nem a boldogság keresésére kell törekednünk, a boldogságot megfelelő életvezetés mellett a földi élet után jutalom
ként kapjuk (Diener et al. 2002).
A tudományos pszichológia sokáig úgy gondolta, hogy a boldogság túl összetett jelenség ahhoz, hogy empirikus módszerekkel kutatható legyen. A pszichoanalitikus elméletalkotók és főként a humanisztikus pszichológusok ugyan nem végeztek empi
rikus kutatásokat a témában, de kifejtették elképzeléseiket a boldogsággal kapcsolatban.
Nevükhöz a boldogság úgynevezett szükséglet, illetve célelégedettség elméletei köt
hetők. A szükségletelméletek szerint a feszültségek csökkenése, valamint a biológiai és pszicho lógiai szükségletek kielégítése vezet boldogsághoz. A célelméletek pedig azt állítják, hogy akkor érhetjük el a boldogságot, ha egy ideális állapot felé tartunk vagy egy értékes célt valósítunk meg. idetartozik például freud (1982) örömelv vagy maslow (1983) szükséglethierarchia modellje. A szükséglet és célelméletek egyik legfontosabb következtetése, hogy a boldogság a szükségletek kielégítése, illetve a célok beteljesülése után következik be, vagyis a boldogság lényegében egy kívánatos célállapot, amely felé minden cselekedet irányul.
A szubjektív jólléttel kapcsolatos empirikus kutatások csak a 20. század elején indultak. Diener és munkatársai (2002) a legkorábbi próbálkozások között flugelt (1925) említik, aki a kutatásban részt vevő személyektől azt kérte, hogy írják le az érzelmi eseményeiket, majd összegezte az érzelmi reakcióikat. A második világháborút követően a közvéleménykutatások során kezdték el kiterjedten megkérdezni az embereket arról, hogy mennyire elégedettek az életükkel. Norman Bradburn (1969) munkássága mér
föld kőnek számít ezen a területen, ugyanis ő mutatott elsőként rá arra, hogy a pozitív és a negatív érzelmek egymástól függetlenek lehetnek és nem egyszerűen egymás ellen tétei.
Bradburn elsősorban azzal érvelt, hogy a pozitív és negatív érzelmeknek különböző korrelátumai vannak. A pozitív és negatív érzelmek függetlenségéből a pozitív pszicho
lógia nagyon sok jelentős állítása eredeztethető. A legfontosabb ezek közül, hogy nem törekedhetünk kizárólagosan a negatív hatások kiküszöbölésére, mert ettől a pozitívak még nem fognak automatikusan megjelenni, másképp fogalmazva, attól, hogy az embe
reket megszabadítjuk szorongásaiktól és más negatív érzelmektől, még semmit sem tettünk azért, hogy boldogok is legyenek.
A boldogság kutatása az 1980as évek elejére került a tudományos pszichológia főára
mába. ebben jelentős szerepet játszott Diener 1984ben megjelent tanulmánya, amely összefoglaló áttekintést adott a boldogsággal kapcsolatos kutatások addig felhalmozódó
eredményeiről. Az 1990es években a szubjektív jóllét tudományos diszciplínája sokat fejlődött, és ez a fejlődés a mai napig töretlenül zajlik. A fejlődést mindenekelőtt az alapozta meg, hogy a kutatók megfogalmazták a boldogság definícióit, illetve számos módszert fejlesztettek ki a szubjektív jóllét mérésére (Diener et al. 2002).
A pozitív pszichológia azt feltételezi, hogy a boldogságnak lényegi eleme a szubjek
tivitás: csak a személy maga ítélheti meg, boldoge vagy sem, illetve ha a személy úgy érzi, hogy boldog, akkor ezt el kell fogadnunk, függetlenül attól, hogy az illető mit ért boldogság alatt. A második fontos megállapítás, hogy a boldogság nem egy homogén dolog, ehelyett fontos a szubjektív jóllét különböző komponenseit elkülöníteni. Diener (1984) azt feltételezi, hogy a pozitív érzelmi állapotok (úgymint öröm, jókedv, büszkeség, gyengédség, extázis stb.) gyakori jelenléte és a negatív érzelmek (úgymint bűntudat, szégyen, szomorúság, szorongás, félelem, düh, kétségbeesés, levertség, irigység stb.) relatív hiánya, valamint egy élettel való általános elégedettségérzet a szubjektív jóllét alapvető komponensei. Az élettel való elégedettséget − mint a szubjektív jóllét kognitív komponensét − nemcsak általánosan az élet egészére, de specifikus területekre vonat
kozólag is vizsgálhatjuk (pl. elégedettség a munkával, a jövedelemmel, a szociális kap
csolatokkal, a társadalmi helyzettel, az egészséggel stb.). fontos ismét kiemelnünk, hogy a pozitív pszichológia szubjektív jóllétmodellje szerint a boldogság nem csupán a pozitív érzelmek megtapasztalásából fakad, hanem a pozitív és negatív érzelmek érzékeny egyen súlyával jellemezhető.
A BolDogság geNetikAi VAgy pReDiszpozÍciós elméletei
A genetikai vagy személyi prediszpozíciós elméletek megalkotói abból indultak ki, hogy az egyének jóllétszintjének stabilitásában van egy olyan elem, amelyet a személy élet körülményei nem tudnak megmagyarázni. e modellek azt állítják, hogy a bol
dogságnak jelentős személyiségbeli vagy genetikai komponensei vannak. A boldogság dina mi kus egyensúly-modellje leírja, hogy ugyan a különböző életesemények átme
netileg el tudnak bennünket billenteni a ránk jellemző boldogságalapszinttől, de egy bizonyos idő után boldogságszintünk visszatér a ránk jellemző alapvonalra. ez még olyan horderejű életesemények megtapasztalásakor is megfigyelhető, amilyen például egy lottóötös nyeremény vagy negatív példát említve: egy bénulással járó gerincvelő
sérülés. Bár ezek az eredmények nagyon elgondolkoztatóak, egyelőre nem értjük tisztán az alapvonalra való visszatérés hátterében álló mechanizmusokat. kérdéses, hogy ez az adaptáció mennyiben nyugszik biológiai alapokon (azaz pusztán egyfajta habilitációnak köszönhető) és/vagy mennyiben függ a személy rendelkezésére álló megküzdési mechanizmusoktól, illetve mennyiben igazodik a személy céljaihoz és elvárásaihoz (Diener 1998).
A személyiség és a jóllét kapcsolatára irányuló empirikus kutatások egyértelműen jelzik, hogy bizonyos személyiségvonások összefüggést mutatnak az egyén boldogság
szintjével. A legmegbízhatóbban az extroverzió és a neuroticizmus vonásról állíthatjuk ezt. DeNeve és cooper (1998) metaanalízist végeztek az extroverzió és neuroticizmus, valamint a szubjektív jóllét közötti kapcsolat mértékének pontos meghatározása céljából.
Azt találták, hogy az extroverzió és a boldogságszint között gyenge, pozitív irányú össze
függés, a neuroticizmus és a boldogságszint között pedig gyenge, negatív irányú kapcsolat áll fenn. ezek az összefüggések felvetik a szubjektív jóllét örökletességének lehetőségét.
lykken és tellegen (1996) szerint a boldogságban mutatkozó egyéni különbségek nagy részt örökletesek, a megosztott családi környezet pedig csak nagyon kis mértékben hat a szubjektív jóllétre. Az együtt nevelkedett kétpetéjű ikrek boldogságszintjükben átlagosan jóval kevésbé hasonlítanak egymásra, mint a külön otthonokban felnevelt egypetéjű ikrek, illetve az örökbe fogadott gyerekek jobban hasonlítanak e tekintetben a vér szerinti szüleikhez, mint az örökbe fogadó szülőkhöz.
Azonban felmerül az is, hogy nem a biológiailag meghatározott temperamentum áll az extroverzió és szubjektív jóllét közötti kapcsolat hátterében, hanem az extrovertáltak által kedvelt életkörülményekben kell keresnünk a választ. egy extrovertált személy szocia bilitása és energikussága miatt feltehetőleg képes olyan társas helyzeteket létre
hozni, amelyek növelik a helyzetben részt vevő más személyek szubjektív jóllétét is.
továb bá figyelembe kell vennünk azt is, hogy az extrovertált személy nagyobb való
színűséggel lesz boldog egy ingerteli szituációban (a nyugati világban többnyire ilyenek a hétköznapjaink), míg az introvertált személyek inkább egy ingerszegényebb kör
nyezetben fogják jól érezni magukat (eysenck 1978). ez a magyarázat arra épít, hogy a személyiségvonásoknál sokkal jobban meghatározza a boldogságszintet a személy
környezet interakció minősége, vagyis az, hogy egy bizonyos személyiségvonás hozzá
segíte bennünket a nagyobb jólléthez, az attól függ, hogy milyen életkörülmények közé kerülünk. másképp fogalmazva azt mondhatjuk, hogy a személy olyan intenzitású szubjektív jóllétet fog megtapasztalni, amilyen mértékben a környezete jutalmazónak találja őt, illetve a környezet akkor tud inkább jutalmazóvá válni, ha az egyén személyi
sége passzol a szituációhoz.
folyAmAt- VAgy teVékeNységelméletek
A folyamat vagy tevékenységelméletek prototípusát csíkszentmihályi mihály (1999) flowkoncepciója képezi. A jól működésnek vannak az emócióktól mentes állapotai, amelyekre nem az aktuális élmény érzelemcentrikus szubjektív megélése, hanem kifejezetten a végzett tevékenység figyelemmel követése (vagyis egy tökéletes bevonódás abba, amit csinálunk) a jellemző. ezek olyan működésmódok, olyan mindennapi emberi
létformák, amikor az ember a képességeivel összhangban álló foglalatosságokban vesz részt, olyasmit cselekszik, ami a képességei folyamatos fejlődését szavatolja. Az ilyen állapotokat, amelyekre a tökéletes bevonódás (kizárólag a tevékenységet kísérő tartós és lankadatlan figyelemkoncentráció) és a kihívás/képesség egyensúly a jellemző, csík
szent mihályi mihály az optimális élmény és működés állapotaként definiálta. Az opti
mális működés következményei boldogságélményt teremtenek. A flowkoncepció ezért állítja azt, hogy általános boldogságunk döntő meghatározója az, hogy képesek legyünk valamennyi tevékenységünket úgy végezni, hogy az áramlatélményt termeljen.
e szerint boldogságunk elsősorban azon múlik, hogy milyen gyakran élünk át flowt, vagy más néven áramlatélményt. A flowkoncepció interakcionalista szemléletű, a személykörnyezet interakciót tekinti a boldogság alapjának és fenomenológiai hang
súlyú, mivel azt a szubjektív élményt állítja a középpontba, amelybe az egyén az adott pillanatban teljesen bevonódik. Az ilyenkor jelentkező élmény legfontosabb összetevői a koncentráltság és a feloldódás, a mély bevonódás és a felfedező izgalom. csíkszent
mihályi legfontosabb felfedezése a boldogsággal kapcsolatban éppen az, hogy az embe
rek nem attól lesznek boldogok, amit csinálnak, hanem attól, ahogyan végzik külön böző tevékenységeiket. e teória lényegében a boldogság szükséglet és célelméleteivel ellenté
tes álláspontra helyezkedik, amikor azt állítja, hogy egy cselekvéssel való elfoglaltság utó lagos érzelmi kiértékelése önmagában boldogságélményt nyújthat, és az emberek azt köve tően a legboldogabbak, amikor egy a képességi szintjüknek éppen megfelelő te
vé kenységgel vannak elfoglalva. ha egy személy a képességei felett álló tevékenységet végez, tipikusan szorongást él át, ha pedig a tevékenységhez a képességeihez mérten jóval alacsonyabb szintű képességek is elegendőek, unalmat él át.