Boldogult elődöm, ki mellett közel három évig kápláni minőségben mostani plébániám összes lelki teendőit végez-tem, gyász-sz.-mise alatt a már előbb meggyóntatott híveket megáldoztatni nem szokta, s általam is ezen rendet m e g t a r -tatni óhajtotta. Eme bevett szokástól azonban én most el-térve, midőn köznapon egy jámbor öreg anyókát, — ki meg-vallván előbb töredelmesen bűneit, a sz. miseáldozat alatt, melyet feketében a megholtakért m u t a t t a m be a Mindenha-tónak — eommunio után a szokásos osengetyüjel megadá-sával a sz. áldozásra fölhívtam, ez csak az egyházfi nagy unszolására jött a szentélyhez, hogy az égből szállott kenye-ret magához vegye.
Istenitisztelet után a sekrestye-ajtónál várakozott reám, s szent vallásos panasszal nyilvánitá abbeli nemtetszését, hogy eddig még soha sem voltak „fekete mise" a l a t t a hívek megáldoztatva, s hogy mért történt ez ma meg épen ő vele !
Mintha csak Gavantust láttam volna magam előtt állani. — Feleletet rögtön mást nem adtam, mint azt,
8) P . Lloyd, jan. 28.
9) Domesday book. L . L a Civilisation, j a n . 27.
1 1 *
84
hogy d. u. jöjjön el hozzám, s neki e tárgyról akkor majd bővebb fólvilágositással szolgálok ; — gondolván magam-ban, hogy addig f ö l k u t a t o m az erre vonatkozó rendeleteket, s őtet véleményében vagy megerősítem, vagy ellenkezőleg bebizonyítom azt, hogy helyesen cselekedtem, vagyis, hogy szabad „fekete mise" alatt is áldoztatni.
«
*
Szép és nevezetes ezen kérdés, mely felett az egyház tudósai, a rubricisták is mély tudománynyal vitatkoztak ; t.
1. a megholtak miséjében a pap áldozása után szabad-e az angyalok kenyerét a hiveknek is kiosztani?
Gavantus a hirneves tekintély ezen kérdésre tagadólag válaszol és semmi körülmény közt meg nem engedi, hogy gyász-istenitisztelet alatt communio után a hi veket is lehes-sen részeltetni a sz. áldozásban. Hozzácsatlakoznak többen, jóllehet az ellenkező nézetet elég világos érvekkel lie lehet bizonyitani, — vagyis azt, hogy nemcsak szabad, sőt ha vannak áldozandók, azokat kell is részeltetni sz. mise közben a mindent éltető eledelben.
Mi is G a v a n t t a l ellenkezőleg „igenlő" feleletet adunk, s iparkodunk egyháztudósok nyomán bebizonyitani|azt, hogy a megholtak miséjében szabad a hiveket szent áldozásban részesiteni, és pedig nemcsak ama particulákból, melyek ugyanazon sz. misében consecráltattak, hanem már az előbbi sz. mise alatt megszentelt és a tabernaculumban őrzőitekkel is megerősithetők a jelenlevő töredelmes ájtatoskodók.
1. Bizonyítjuk állitásunkat először is a Cone. T r i d . 22.
ülésének 6-ik fejezetéből, hol ezek olvastatnak : „Optaret quidem sacrosancta synodus, ut in singulis Missis fideles astantes non solum spirituali affectu, sed sacramentali etiam Eucharistiae perceptione comunicarent ; quo ad eos sanctis-simi huius sacrificii fructus uberior proveniret" etc. — A sz. zsinatnak ezen szavaiból nyilván következik, hogy meg van engedve a legméltóságosabb Oltáriszentség kiosztása az ugy nevezett „fekete mise" alatt is : mert e helyen általá-nosságban beszél a concilium ; az általánosság pedig magá-ban foglalja nemcsak az élők, hanem a holtak miséjét is, a melyben hasonlóképen ó h a j t j a , hogy a jelenlevő hivek a sz.
eledelben részesüljenek, hogy a legszentebb áldozat gyü-mölcsei r á j u k nézve annál bőségesebbek legyenek.
2. A mi véleményünket megerősiti másodszor azou el-vitázhatlan bizonyíték is, hogy minden „gyászmisében" mi-után az áldozó pap a kenyeret és bort, — melynek szinei alatt Jézus van jelen — magához vette, olvas egy „Anti-phonát,"a mely „communio" nevezett alatt volt mindig ismeretes. „Communio"nak pedig azért neveztetik, mivel h a j -dan ezen Antiphona a comunicáló néptől énekeltetett Gloria P a t r i hozzácsatolása s az említett Antiphona ismétlése mellett, hogy igy a sz. mise áldozás egész cselekménye az Isten nagyobb dicsőitésére végeztessék. Ennek nyomát talál-j u k sz. Gergely „Antiphonariumában" és a kézzel irt régi
„Missalékban." Sz. Ágoston is azon szokást bizonyítja az a f r i k a i egyházról : „Hogy a Zsoltárok könyvéből Ilymnusok mondattak, midőn a népnek a szent áldozat kiosztaték. (Lib.
2. retract, cap. II.)
U g y a n ezen ritusról emlékezik meg a Cassander és H i t -torpiustól kiadó-1 római „rendtartás", midőn a misének első leírásában >; c m o n d j a : „Mox ut Pontifex coeperit
com-municare populum in senatorio, statim schola incipit Anti-phonam ad communionem et psallunt usque dum communi-cato omni papulo, etiam in parte mulierum redit in sedem, et repetito versu quiescunt." Ezekhez hasonlókat olvasunk Bona Kardinalis könyvében (Lib. 2. capt. 17.) — Vannak, kik az emiitett Antiphonák énekeltetését Coelestin pápának, mások Gergelynek tulajdonítják; — mindnyájan azonban az egyház tudósai megegyeznek abban, hogy ezen Antiphonák énekeltetni szoktak akkor, midőn a pap maga, s utána általa a többi jelen volt hivő áldozott. Mindezekből pedig világos:
ha a gyászmisében ezen „Antiphonák" melyek „Communió"-nak neveztetnek, szintén előfordul„Communió"-nak s igy az áldozár, miután magához vette a legszentebbet, a népnek is á t n y ú j t h a t j a azt.
3. A mi állításunkat t á m o g a t j a továbbá azon könyör-gés is, mely „Postcommunio" nevezet alatt ismeretes, s a mely nemcsak az élők hanem a megholtak miséjében is egy-aránt előfordul. I g y neveztetik pedig azért mivel hajdan akkor szokott elimádkoztatni, miután mindnyájan, vagy legnagyobb része azoknak, kik jelen voltak, részesültek a mélységes titokban. Mondatik ezen könyörgés „Ad complen-d u m " - n a k is, mivel általa és más utána következő könyör-gések által záratott be a sz. mise officiuma.
Micrologus erősiti : „Quod oratio post communi-onem, pro solis cominunicantibus sólet orare." (cap. 51.); — innen, mivel a negyvennapi böjt alatt naponként a nép nem áldozott, el is hagyatott a fent nevezett oratio, és helyette mondatott egy m á s i k : ..Super populum," a melyről ugyan-azon Micrologus mondja : „Ne ergo populus ita oratione et communione careret, adjecta est oratio super populum, in qua non de cominunicatione, sed pro populi protectione spe-cialiter oratur. In Dominicis tamen diebus non dicitur, quia genuflexio vitatur, quae liuic orationi antiquitus a populo persolvebatur : vei potius, ideo quia omnes, j u x t a attestati-onem s. Ambrosii, in Dominicis diebus communicare debe-rent, quibus et oratio post communionem pro benedietione sufficere posset." Melyek nyomán elvitázhatlanul erősíthet-j ü k , hogy valamint a „postcomunio" a halotti misében is előfordul : ugy a hiveknek a sz. ostya is lelkiismeretesen ki-osztható, sőt kiosztandó.
4. Ezen kívül sok más, ugv szólván élő okok sürgetik - O«' O állitásunk igazságát, melyek részint a Canon szavai, részint
a gyászmiséhez használtatni szokott kis könyvben foglalt
„rubrikákból" elévülhetlenül levonhatók, következtethetők.
A halotti misében mondandó „Canon"-bau ugyanis szórólszóra ezen szavak foglaltatnak : „ U t quotquot ex hac A l t a -ris partiéipatione sacrosanctum Filii tui corpus, et sangui-nem sumpserimus. etc. — Haec commixtio, et consecratio fiat nobis accipientibus in vitám aeternam." Továbbá a pap áldozása után a „rubrikák" u t a s í t j á k az áldozárt, h o g y : „Si qui sunt communicandi, eos communicet antequam se puri-ficet." T e h á t mind a „Canon" mind a „rubrikák" élőszóval világosan t a n i t j á k , sőt meghagyják, hogy a hivek sz. áldo-zásban fekete mise alatt is részeltessenek.
Az igaz, hogy a most említett „rubrikák az 1690. év-ben Rómában kiadott „missale defunctorumban" nem fordul elő, s hogy általános vélemény szerint csak nyolczadik Or-bán pápa, ki a missalét ú j r a megerősítette, rendelvénye, pa-rancsára hozatott az b e : mégis mindig és minden felett
bi-85 zonyos, liogy a testté vállt igének kiosztása a halotti misé-ben soha nem volt tiltva, mert különmisé-ben a nevezett pápa, mint tiltott cselekményt a sz. mise szabályai közé föl nem vehette volna.
5. Semmit sem bizonyit továbbá ellenünkben az sem;
hogy a legrégibb egyházban ezen szokásról mitsem tudnak.
Ezt nem tagadjuk, — de jól meg kell jegyeznünük azt is, liogy régente a halotti misék „missae privatae" valának ; a nép áldozása pedig csak mindig nyilvánosan történhetvén, és nem a privát misékben: következéskép a gyász istenitiszte-let alatt nem is részesülhettek a kenyér alá elrejtett manná-ban ; de mióta az egyház bölcs határozata nemcsak az ünne-pélyes, hanem az úgynevezett „privát" misék alatt is meg-engedte a hivő lelkek áldoztatását : azóta nem tesz az kivé-telt a „rubrikák" és „canon"-ban; egyformán előírja az Ol-táriszentség kiszolgátatására nézve az időt és módot ugy az élők, mint a holtak miséjében; — a mint ez a 4 pontban ki-tüntetve volt.
Félreértés kikerülése tekintetéből megjegyezzük, hogy ezen szokás nem olyan uj, mint sokan gondolják, mivel már a régibb római halotti missalékban, sz. Gergely Antiphona-riumában, melyet kiadott Tamás cardinalis, a 227 lapon a
„Communio" már előfordul és ezen világos szavak olvasha-tók : „Pro quorum memoria Corpus Christi sumimus, dona eis requiem sempiternam." — Es más helyen : „Pro quorum memoria Sanguinem Christi sumimus" etc ; tehát többes és nem egyes számban tétetik emlités. Azért is fölötte kivána-tos, — egyöntetűség tekintetéből is, hogy ezen szokás min-denütt behozassék, és mint szentesitett „ritus" minden plé-bánia és fiók egyházban gyakoroltassák.
6. Azon kérdésre végül, váljon csak ugyanazon sz.
mise alatt megszentelt ostyával lehet-e áldoztatni, nem pedig a „tabernaculumban" őrzött, előbbi áldozatban con-secráltakkal is ? feleljük : mivel a szabályzatok általánosak, s nem vonatkoznak egyenesen sem egyik sem másik esetre :
nagyon természetes, hogy a jelenlevő liivek egyformán ré-szeltethetők az angyali vendégségben, minden tekintet nél-kül akár az ujolag szentelt, akár a már készletben volt sz.
ostyával is.*)
» » s
Ily fontos érvek mellett megnyugtathattam a jámbor lelkületű asszonyt, hogy fekete mise alatt történt megáldoz-tatása nem saját véleményem, hanem a leggondosabb édes anya, a kath. egyház szándéka és kivánata szerint történt.
Beleznay István, plébános.
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
Budapest, február 4. A kulturharcz és a liberalismus.
— A katholicismus ismét egy parlamenti csatát vivott P o -roszországban. A parlamenti csatát elvesztette, de küzdel-mével a parlamenten kivül törekvéseinek győzelmét ünne-pelheti, mert minden kétséget kizáró bizonyosság, hogy a katholicismus felszabadításának eszméje a kulturharczi zsar-nokság alól a legújabb küzdelem után ismét ujabb tért foglal el. A porosz kormány a kulturharczot állitólag azért inditotta meg, hogy az állam jogait az egyházi
tulkapások-*) E czikkhez hosszabb megjegyzésünk van, melyet más alkalomra
vagyunk kénytelenek hagyni. Szerk
tói megóvja. Az uj küzdelem czélja volt bebizonyítani, amit el is ért, hogy a kulturharcz ezen indokolása hazugság, hi-szen a hi-szentségek kiosztása, a sz. mise csaknem vág az ál-lam jogaiba? Es az álál-lam a katholikusok e jogos kiváuságát is visszautasította, mi által bebizonyitotta, hogy mindaz, amit eddig a kulturharcz indokul bevallott, hazugság. De egyúttal e tette által a katholikusok jövő győzelmét is biz-tosította, mert lehetetlen be nem látni minden józan eszű embernek, liogy a porosz állani a katholicismussal a leggya-lázatosabb játékot iizi, mihez hasonló, csak a reformatio első korszakában létezett, és igy lehetetlen ily kormány törekvé-sét a jövőben is pártolni.
Mindenesetre a legmeglepőbb látvány, hogy nálunk még a ,Pester Lloyd' is kemény szavakban elitéli a porosz kormány eljárását. Mi mindennek kellett történni addig a katholikusokkal, mig a ,Lloyd' is kárhoztató szavát emeli fel a kormány ellen, a katholicismus érdekében ! Vagy, nem ne-vezetes dolog-e, hogy a ,Lloyd' maga czáfolja meg egyik szónok azon állítását, mintha Róma Németországot azért gyűlölné, mert az most protestáns császárságot képez ? Igen ez észnélküli állitásssl maga a ,Lloyd' áll szemben és rámu-tat Angolországra, hol szintén protestáns kormánynyal áll Róma szemben és a pápa mégis az írországi ügyekben csilla-futólag hatott úgyannyira, liogy a protestáns kormány maga nagy elismeréssel van e miatt Róma iránt. R á m u t a t továbbá Oroszországra, hol az egyház a legnagyobb szenvedéseket volt kénytelen eltűrni és most mégis a pápa és Oroszorság közt békésebb viszony fejlődik. Miből tehát következik, hogv a Róma és Poroszország közt létező harcznak oka másban keresendő és nem abban, hogy a német császárság protestáns.
Mind ebben a ,Lloyd'-nak teljes igaza van, mind ez oly argumentum ad liominem, hogy evvel halomra lehet dönteni azok okoskodását, kik a harcz okát Róma részéről, a protestáns császárságban keresik. De ha már ezt a ,Lloyd-belátta, a felett mégis csodálkoznunk kell, hogy megtámadja a porosz liberálisokat, mivel ezek jelenleg is ugy mint az előtt, a kormánynyal, tehát a kulturharcz mellett szavaztak.
Csodáljuk, hogy nekik e miatt szemrehányást tesz, hogy be nem látja, miszerint a kulturharcz nem egyébb, mint a libe-ralismus gyümölcse és annak természetes következménye;
liögy csodálkozását fejezi ki a felett, miszerint a liberális lapok első sorban állanak még ma is azok közt, kik a kul-turharczot, minden szónoklati fogás felhasználásával, pártfo-gásukba veszik ; annál inkább csodálkoznunk kell pedig a ,Lloyd' felett, mert épen abban amit mond, feltalálhatta volna az okát is annak, miért pártolja a liberalismus a kul-turharczot. A ,Lloyd' ugyanis azt mondja, hogy a társada-lomban legszomorúbb jelenség a vallási h a r c z , . . . de ő „visz-szataszitóbb, ellenszenvesebb vallási harczot nem képzelhet, mint azt, melyet vallástalan emberek vezetnek."
í m e itt volnánk, ami megfejti, hogy miért pártolja a liberalismus a kulturharczot. A liberalismusban rejlő vallás-talanság szüli a kulturharczot, és liberális emberek, látva, hogy az egyházban van még az az elem, mely az ő vallástalan törekvéseiknek ú t j á t állja, azért ex principio mellette lesznek a kulturharcznak, szavazni fognak a kulturharcz mellett, bármennyire eltérjenek is különben nézeteik az uralkodó kormány nézeteitől. Az nem változtat a dolgon semmit sem,
hogy p. o. vannak liberálisok más országban is és mégis kul-turharcz oly módon mint Poroszországban nem létezik. Ez csak azt bizonyitja, hogy azokban az országokban még a li-beralismus nem fejlődött odáig, hogy mind azt eszközölje, a mit Poroszországban; hogy még a keresztény conservativ elem sokkal erősebb. hogysem sikerülne a liberalismusnak a dol-got már most egészen oda vinni, hol Poroszországban van.
Ez, mondjuk, épen semmit sem változtat, mert a liberalismus alapjában istentelen, vallástalan és ha egyszer kifejlődik, ha majd az alapot az istentelenség befogadására egészen elké-szitette, akkor majd fel fog lépni teljes erővel. Ha a libera-lismus nem lenne ellensége minden természetfelettinek, ak-kor lehetne csodálkozni a felett, hogy azt, ami természetfe-letti, annyira üldözi; igy azonban ellensége levén minden természetfelettinek, nemcsak csodálkozásunkat nem vonja magára, látva általa az egyház üldöztetését, hanem inkább ez üldöztetést természetéből, mint legközvetlenebb kifolyást tudjuk megfejteni; és azért értjük mi, hogy miért szavaztak most is a porosz liberálisok a kormánynyal a kulturharcz mellett és letiltották a misézést, a szentségek kiszolgáltatá-sát a kath. papoknak.
Igen kedvező alkalom volna most kapcsolatban a ,L1.' czikkével bővebben fejtegetni ama viszonyt, mely nálunk is létezik a liberalismus és a kulturharczi velleitások közt ; nagyon könnyen lehetne rámutatni egyes törvényeinkre, me-lyek egy hajszállal sem jobbak mint a porosz kulturharczi törvények: miből azután ismét könnyű volna levonni a kö-vetkeztetést, hogy minő irányú emberek voltak azok, kik azokat megszavazták. De ezt most annál is inkább mellőzhet-j ü k , mert egyenkint volt alkalmunk kimutatni ama törvé-nyek irányát, és az öo. § felett kitört viszály is elég bő commentárt szolgáltat hozzá. Most egyszerűen arra kér-j ü k fel a ,Lloyd'-ot, hogy, miután visszataszitóbb valamit ő
képzelni nem tud, mint vallástalan emberek által vivott vallási harczot, és miután bizonyos, hogy a liberalismus nem csak nem vallásos, hanem egyenesen vallástalan és a vallás-talanság forrása: használja fel hasábjait a liberalismus oly éles ostromlására ugv általában mint különösen hazánkban, valamint most azt a porosz liberálisokkal szemben tette, másrészt pedig azon igazságtalan, logikátlan argmnenta-tióval szemben, melylyel nálunk is szokás a katholicismus ellen élni. Lépjen fél, — mert felléphet, argumentumok és té-nyek e tekintetben nem hiányzanak — épen ugy mint fellé-pett a porosz liberális kulturharczosok észnélküli argumen-tatiója ellen. Evvel bizonyítaná be, mit mi szeretnénk látni, hogy az igazságot mindenütt pártolja, mert bir elég bátor-sággal azt megmondani nem csak a távollevő porosz, hanem a Icözellevö magyar liberálisoknak is.
Esztergom. Föpásztori szózat az uj év alkalmából. — Providi ac circumspecti patresfamilias, anno vertente, ra-tiones seeum inire consueveruut, videre ac experiri volentes, utrum transacto anno laborantes aliquid ceperint vel potius id sibi acciderit, quod Apostolis piscatoribus, quorum no-mine respondit Domino Simon Petrus, die,ens : „Praeceptor per totam noctem laborantes nihil cepimus." ') Incremento rei domesticae patereamilias ad agendum gratias impellitur Uli, „qui aperit manum suam, et implet omne animal
bene-1) Luc. 5, 5.
8 G
dictione,"-') decremento autem velut stimulo excitatur ad maiorem usque providentiam atque solertiam. — Quidni nos, qui sumus Ministri Christi et dispensatores Mvsterio-rum Dei,3) quos constituit servos super fainiliain suam, pro qua Dominus Noster Jesus Christus non dubitavit manibus tradi noeentium, et crucis subire tormentuni,1) quos misit, lit eamus ut f'ructum adferaműs, quibus locavit vineam suam, de fruct'i manuum suarum plantatam : quidni inquam nos in auspicio novi, quem paucos ante dies occepimus, anni non inibimus rationes nobiscummet ipsis, non recogitabimus, utrum decursu praeterlapsi anni et ipsi profecerimus, et quantum in nobis fuit, curae nostrae c.rediti fideles quoque profeceriut in via virtutis ac salutis ? utrum quod nostrarum partium fuit, assidue plantaverimus et solerter rigaverimus?
utrum nostris moribus, et vita gregi nobis commisso praei-verimus ante faciem Domini, studuerimusqué parare vias Eius,5) „qui dedit semetipsum pro nobis, ut nos redinieret ab omni iniquitate, et mundaret sibi populum acceptabilem, sectatorem bonorum operum?-'6)
Si sapimus et praevidemus, quam durum iudicium his, qui praesuut, fiet,") „si eorum incuria vel unus perierit ex iis, qui eorum curae traditi sunt,"8) utique meditabimur, in-timasque conscientiae nostrae latebras studiose perscrutabi-mur, utrum in nullo defuerimus muneri nostro, quod et gra-vissimum est, et plenum difficultatis ac periculi cum ob in-genitam naturae nostrae imbecillitatem tum ob ingentem commissi nobis depositi valorem, scilicet animarum, non corruptibilibus auro vel argento redemptarum, sed pretioso sanguine quasi agni immaculati Christi et incontaminati.9) Quod munus eapropter a S. Gregorio M. ars artium, a T r i -dentinis autem Patribus onus ipsis angelicis humeris for-midandum verissime vocatur. Neque enim hoc peragi mu-nus potest, S. Paulo teste,10) nisi in labore et aerumna, in vigiliis multis, in eastitate, in scientia, in longanimitate, in suavitate : in spiritu sancto, in charitate non ficta, in virtute Dei per arma iustitiae a dextris, et a sinistris per gloriam et ignobilitatem, per infamiam et bonam famam, praeter ilia, quae extrinsecus sunt instantia ([uotidiana, sollicitudo omnium animarum. Infirmari cum infirmantibus, dolere cum patientibus, „monere unumquemque,"1 1) „Patrem esse pau-perum, oculum esse coeco, pedem claudo,"13) „sollicitum esse pro omnibus et turbari erga plurima,"1 3) fatigari saepe ex itinere,14) ex animi aegritudine, ex perpetua eolluctatione adversus carnem et sanguinem, quin irno adversus principa-tus et potestates, adversus mundi rectores tenebrarum harum, contra spiritales nequitias in eoelestibus."15)
Serio meditantibus de tanta muneris nostri gravitate aderit Spiritus Sanctus, illuminaudo mentes nostras, tene-bris forte obductas, ad videndum, quod bonum est in oculis suis, ut dirigere possimus creditorum nobis fidelium pedes in salutis aeternae viam, atque ut nunquam non constet no-bis, quid deceat, quid non deceat, quid impediat, quid expe-diat, quid ex debito nostri officii nobis incumbat, ut ab iis ne latum unguem recedamüs. Quare e S. Gregorii M.
consi-2) Psal. 144, l ö . - 3) II. Cor. 4. 1. — 4) Coll. fer. IV. hebd. maior.
- 5) Luc. 1, 76. — 6) Tit. 2, 14. - Sap. 6, 6. — 8) conf. Luc. cap. 16.
— 9) I. Petr. 1, 19 aq. '») II. Cor. 11, 27; 6, 8. — »•) Act. 20, 31. —
•2) Job. 29, 15. 16 — Luc. 10, 41. — ») Joau. 4, 6. — Ephes. 6, 12,
87 lio16) „ponamus saepe ante oculos nostros illám tantae distri-ctionis diem, in qua iudex veniet, et rationem cum servis suis, quibus talenta credidit, ponet. Eece in maiestate terri-bili, inter Angelorum et Archangelorum cboros videbitur. " ö o I n illo tanto examine electorum hominum ac reproborum multitudo deducetur, et unusquisque quid sit operatus, ostendetur. I b i P e t r u s cum J u d a e a conversa, quam post se traxit, apparèbit. Ibi P a u l u s conversum, ut ita dicam, mmi-dum ducens. Andreas post se Archaiam. Ibi Joannes Asiam, et Thomas Indiám in conspectu sui Judicis ducet. Ibi omnes dominici gregis arietes cum animarum lucris apparebunt,
87 lio16) „ponamus saepe ante oculos nostros illám tantae distri-ctionis diem, in qua iudex veniet, et rationem cum servis suis, quibus talenta credidit, ponet. Eece in maiestate terri-bili, inter Angelorum et Archangelorum cboros videbitur. " ö o I n illo tanto examine electorum hominum ac reproborum multitudo deducetur, et unusquisque quid sit operatus, ostendetur. I b i P e t r u s cum J u d a e a conversa, quam post se traxit, apparèbit. Ibi P a u l u s conversum, ut ita dicam, mmi-dum ducens. Andreas post se Archaiam. Ibi Joannes Asiam, et Thomas Indiám in conspectu sui Judicis ducet. Ibi omnes dominici gregis arietes cum animarum lucris apparebunt,