török hatalom elözönlésétől megvédte volna . . . Valódi ke-resztes h a d j á r a t volt ez, melynek élén I I . P i u s pápa hajóra kelve, meg is halt e szent ügyért, mely hazánkéval közös ügy volt annyira, hogy a bíbornoki collegium az elhunyt pápa összes pénzhagyatékát (mi 40—48 ezer aranyra be-csültetett), mint a török háborúra szánt hagyatékot, köte-lezve érezte magát Mátyás királyunknak küldeni.
„Gyönyörűen fejezi be e mű irója, miután több jeles tulajdonát elsorolta, épen erre vonatkozólag e derék pápa jellemzését ezen pár szóval : „hogy életének legszebb virága marad mégis, hogy az igazságért, az elnyomott nép meg-váltásáért liait meg, midőn áldozatul mutatá be magát Is-tennek, és példát adott papjainak, mikép fogják fel köteles-ségeket a hivek iránt, kiket a Gondviselés kezeikre hozott."
„Ez volt egyik történelmi mű. melyet társulatunk a mult évben adott tagjainak."
A másik „ I X . Pius pápasága" cz. munkának I I I . be-fejező kötete volt, megirva Füssy Tamás által.
Meggyőzően védelmezvén I X . Pius pápát az ellene föl-hozatni szokott vádak ellen, igy folytatja :
„Es mégis különösen a szabadság és civilisatio ellen-ségeül tüntetik föl az egyházat s az ő régi tanának legille-tékesebb, legfőbb hirdetőjét.
„A szabadság fölött törne pálezát az egyház, mely megtörte a rabszolgaságot, a despotismust ? Az egyház volna ellensége a szabadságnak, mely ott fejlődött ki és fej-lődik ma is legerőteljesebben, ahol szabadságot élvez ? Van szabadság igen is, melyet az egyház kárhoztat, olyan sza-badság például, minő ma azon országban divik, hol a polgá-rok egyik osztálya, épen az, mely hirdeti, hogy Istennek meg kell adni, ami Istené, valamint az államnak, ami az államé, — igen, a polgárok ezen osztálya osztraczimus alá esik : mig magának a tulajdonnak megtámadóit az adófize-tők költségén hazaszállítják a fegyencz-gyarmatokból ; el-lensége az egyház oly szabadságnak, mely a kath. iskolákot lehetetlenekkké teszi, a vallástól irtózó csekély kisebbség kedvéért pedig a a tanodákat megfosztja minden vallásos jellegöktől.
„A szentszék, mondá I X . Pius 1861. márcz. 18-iki allocutiójában, minden időben oltalma és támasza volt a va-lódi civilisatiónak ; a történelem emlékei a legékesen szó-lóbban bizouyitják, hogy a szentszék minden korszakban a legtávolabb barbár vidékekig hirdeté a humanitás, a rend, a bölcseség igaz elveit. De midőn a civilisatio neve alatt oly rendszert akarnak értetni, mely épen azért látszik alkotva lenni, hogy Krisztus egyházát meggyengitse vagy épen meg-döntse, kétségtelen, hogy az ily civilisatióval sem a szent-szék, sem a pápa soha egyet nem érthetnek. . . .
A l i g három éve, hogy I X . P i u s t a pásztorok isteni fejedelme magához hivta az élők sorából, — s az ő nagybe-csű működésének fölfogásában az Ítélet már is mindinkább szűrődik. E józauitó hatása a mérséklő befolyások elfogadá-sához fogékonyabb szivekre, — az igazságot őszintén kereső és visszasugárzó történelem van hivatva gyakorolni. H a
te-o te-o J
kintetbe veszszük, hogy az általunk I X . Piusról kiadott történelmi mű mily méltánylásban részesült nálunk azon oldalon is, hol rendesen nem szoktuk kath. irodalmunk
mél-tatóit keresni ; és pedig méltánylásban részesült nemcsak a mű belbecsének elismerésével, hanem igaszságot szolgálta-tott legalább egyben-másban szerzőnek ott is, hol Ítelete for-mulázásában a modern szabadelvüség felfogásától lényegesen e l t é r : talán nem alaptalan azon föltevésem, hogy I X . P i u s pápa működésére nézve az eszmék tisztázására a mi mun-kánk is hivatva van némi befolyást gyakorolni."
Xehéz ellenállanunk a kísértésnek, hogy az érdekes és tanulságos előadásból tovább ne böngészszünk. Szeretnők átírni mindazt, mit alelnök ur I X . Piussal kapcsolatban a kath. irók föladatáról mond. A r a n y szavak, melyeket vajha mindenki megszívlelne, s melyeket értekező I X . Pius e sza-vaival fejezett be : „Szeretet nélkül senki sem lehet valódi katholikus !"
Az alelnöki előadásból tanuljuk továbbá, hogy a mult évben a társulat által újra kiadott iskolakönyvek száma 465,100, 3.527,400 iven.
A bevétel 1880-ban volt 81,778 f r t 64 kr. Összes kia-dás 79,751 f r t 29 kr., tehát a bevétel m e g h a l a d j a a kiakia-dást 2027 f r t 35 k r r a l . Azonban a bevételből levonva a visszafi-zetett tőkét, a mi 1795 f r t 50 kr., a kiadásból levonva a k a m a t r a adott 8053 f r t 24 krt, marad tiszta bevételül 79,803 f r t 14 kr., — tiszta kiadásul 71,698 f r t 5 kr., — több-letül 1880-ban 8105 f r t 9 1er.
A kegyes adakozások rovatához fölemiitjük, hogy Liszt Ferencz 50 f r t adománynyal tisztelte meg a társula-tot ; ngos Molnár Vid Bertalan cz. kanonok és nyug. katonai plébános pedig osztr. papír-járadékban kétezer ferintot t e t t le alapítványul a Szent-István- T á r s u l a t pénztárába oly föl-tétellel, hogy ezek kamataiból évenkint tankönyvek küldes-senek ajándékul a győr-szent-iváni kath. iskolába járó gyer-mekek közt leendő kiosztás végett. A nagylelkű alapitvá-nyozó egyfeliil kikötötte, hogy azon esetre, ha valaha a Szent-István-Társulat megszűnnék, — ezen alapítványa va-lamint az általa már előbb szintén vallás-erkölcsi czélra le-tett 500 frtnyi tőke a szentmártoni főapátságra szálljon át az általa fönnebb kijelelt czélokra.
A közgyűlés hálával fogadta a nemeslelkü adományt s Balogh Sándor t a g a közgyűlés nevében tolmácsolta a t á r -sulat köszönetét.
Az alelnök előadásából föl kell még említenünk ke-gyeletes megemlékezését Szabó I m r e püspök, társ. védnök-ről. „Az igazgató választmány tiszte lesz — mondá — in-tézkedni az ő emlékének méltó megünnepléséről. Addig is kifejezést ad „az őszinte fájdalomnak, melyben e nagy vesz-teség fölött, a társulat minden t a g j a bizonynyal osztozik. A valódi magyar főpap, kitűnő magyar egyházi szónok, a ke-netteljes szépségű iró, ki már társulatunk bölcsőjét oly sze-retettel ringatá nagyhatású s azóta sem pótolt irodalmi mű-ködésével — csak porhüvelyét hagyta itt : de szelleme buz-ditólag irányadólag él közöttünk."
Az 1881. évi költségvetés, mely a pénztárnoki jelen-téssel együtt a tagok között nyomtatásban kiosztatott, föl-olvasottnak tekintetett.
A számvizsgáló bizottság jelentése alapján Nováko-vics János nagyérdemű és buzgó pénztárnoknak e fölment-vény az 1880-ik évre kiadatni rendeltetett s a
pénztár-XII.
nok urnák hasznos és önzetlen szolgálataiért elismerés sza-vaztatott.
A számvizsgáló bizottság tagjai, névszerint B a r t a B é l a , Bornemisza Antal és Frey József újra fölkérettek tisztjök folytatására s buzgó fáradozásukért a közgyűlés köszönetet szavazott.
A igazgató-választmányba a következő uj tagok vá-lasztattak! Bogisich Lajos a pestvidéki tőrvényszék elnöke, Bády Valér sz. ferenczrendi áldozár, dr. Bognár István egye-temi dr. Rapaics Ravmund egyeegye-temi ny. r. tanárok, dr. Vajda Gyula egyetemi magán tanár, Károly János tétényi esperes -plébános, Kubiczky András cz. kanonok, taksonvi esperes-plebános.
A jegyzőkönyv hitelesítésére Ráth József apát, buda-vári plébános és Gervay Mihály miniszteri tanácsos, vál.
tagok kérettek föl.
Végül gr. Cziráky János ő exja ékesszólóan köszöne-tet mondott a bibornok-primás ő eminentiájának, hogy a közgyűlést magas megjelenésével megtisztelni s azon elnö-kölni méltóztatott; — továbbá Majláth György országbíró ő excellentiájának. Kérte ő eminentiáját, hogy főpásztori ál-dását adja a közgyűlés tagjaira, és a betegeskedése miatt meg nein jelenhetett elnök társára, gróf Károlyi István ő excellentiájára.
O eminentiája áldás-adás után valamint megnyitó be-szédében, ugy most ismételten köszönetet mondott a társu-lat élnökeinek és tisztviselőinek, s a társutársu-latot ezutánra is buzgó gondjaikba ajánlotta.
Ezzel a fényes közgyűlés véget ért.
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
Budapest, márczius 22. Az evang. és reform, hitfeleke-zet lcérvénye az országgyűléshez. — A protestáns felekehitfeleke-zetek által a kihágási törvény 53-ik §-a ügyében készített és az or-szággyűléshez beterjesztett törvényjavaslat egész terjedelmé-ben előttünk van. Elolvastuk és ismét elolvastuk e kérvényt, kerestünk benne oly indokokat, melyek annyi hosszas discus-sióután még meg nem czáfoltattak, azt vélve, hogy ha majd a protestantismus vezérférfiai összegyűlnek, együtt ilyesmit majd fel fognak találni ; azonban, minden fáradságunk siker nélkül maradt és minthogy az annyiszor és annyiszor elmon-dottakat ismételni nem akarjuk, minthogy nem akarunk czáfolatába bocsátkozni oly állitásoknak, melyeket már megezáfoltunk, felemlítve egyszerűen, hogy a protestáns fe-lekezet most már frontot változtatott, mert szóval sem említi, hogy a protestáns gyermek megkereszteltetését katholikus pap által ezentúl is büntetendő cselekménynek tartja, hanem a büntetést csak azon katholikus papra akarja kiterjesztetni, ki az anyakönyvi kivonatot a törvényben meghatározandó határidő alatt hivatalból a prot. pásztornak meg nem küldi, ezt mondjuk felemlítve, inkább ama kérvényben bennfoglalt és benn nem foglalt dolgokkal fogunk foglalkozni.
H a azon kérvényt jellemezni akarjuk, elmondhatjuk, hogy az a katholicismus iránti gyűlöletnek szüleménye és az állítólagos protestáns álláspont megtagása vallási téren. Vé-gig olvasva ugyanis a kérvényt ugy találjuk, hogy az fele-részben, mind addig t. i. mig az ismeretes kir. táblai ítélet rostálásáig megérkezik, nem egyéb, mint azon milliószor és
milliószor felemlített állítólagos sérelmek, melyeket a pro-testánsok a katholikusoktól szenvedtek, melyeknek felsoro-lásában csak azon egyetlen egy felett csodálkozunk, hogv O./ O • ' CiJ elő nem sorolták azon sérelmeket is, melyeket a
protestantis-mus még létezése előtt a katholicisprotestantis-mustól szenvedett, mert o ' ezek az elsoroltak közt épen oly joggal foglaltak volna
he-lyet, mint az elsoroltak a kérvényben. Legjellemzőbb azon-ban a protestantismusra nézve e tekintetben, amit kérvényé-nek azonnal második kikezdő pontjában mond, mely szerint _a hazai protestáns egyházak, a közművelődés, közerkölcsi-ség és szabadság (értjük !) fejlesztésében, munkás karjaik egyikét kénytelenek voltak minduntalan azon egyház ha-talma elleni védelemre emelni, mely saját álláspontjából, törvény biztosította jogainkat elveibe ütközőknek tekin-tette."
Hogy a katholikusokat a mi igen-igen tisztelt prot.
atyafiaink kérvényeikben kedvességekkel (?) elhalmozni fog-ják, arra mi készen voltunk ; hanem ez már mégis meg-lepett még bennünket is. Nem is tudjuk, hogy az országgyű-lés t. tagjai mennyire fogják önmagukat megtisztelve érezni, hogy valaki bátorkodik ily állítással előttük fellépni, mely nem kevesebbet foglal magában, mint azt, hogy a képviselő-ház nem is képes megítélni az állítás absurdumát; de annyit tudunk, hogy lia a katholikusok az országgyűléshez valaha petetióval fognak járulni, ily tiszteletlen feltevésből kiin-dulni nem fognak. Mi is az értelme a fennebb idézett sza-vaknak más, mint az, hogy a katholikus egyház elvei miatt akadályozván a protestantismust a közművelődés, a közer-kölcsiség és a szabadság fejlesztésében, eo ipso a katholicis-mus elvei, ellenségei a közművelődésnek, a közerkölcsiség-nek és a szabadságnak és igy, ha a katholicismus nem lett volna, mindazon nagy érdekek sokkal nagyobb mértékben mozdittattak volna elő a múltban és mozdittatnának elő a jelenben, ha katholicismus nem léteznék. Igen-igen jól tud-j u k ugyan, hogv az országgyűlésen uralkodó liberalismus
mellett, valami különös előszeretettel ott, a katholicismus iránt nem viseltetnek, de azt még sem akarjuk feltenni, hogy ez állítás képtelenségét, ámbár azt protestánsok mondják a katholicismus ellen, a képviselőknek legalább is nagy több-sége be nem látná. Vagy lia ez állítás igaz, akkor mit mond-janak az országban létező ezernyi-ezer katholikus tanodák-ról ? Mit keresnek ezen iskolák, ha a katholicismus elvei a közművelődés a közerkölcsiség és szabadság ellenségei ? Az a millió és millió alapítvány, mely a múltban tétetett és té-tetik jelenleg a katholikus főurak, fő- és alpapok által, azért tétetik, hogy a közművelődés, a közerkölcsiség és a szabad-ság elnyomassék ? Nem épen megfordítva áll-e az, amit a protestánsok mondanak; nem történetileg bizonyos-e, hogy a protestantismus megakadályozta a katholicismust, hogy e nemzet művelődését, közerkölcsiségét és szabadságát fej-leszsze ? Vagy talán előnyére volt az a nemzeti művelődés fejlesztésének, hogy a protestantismus üszköt dobott a nem-zet közé, mely azt lángra gyulasztá ; hogy a protestantis-mus ez ugy is csekély számú nemzetet két táborra osztá ? Hiszen, ha mi nem csalatkozunk,— amit majd megnézünk va-lamely protestáns történetben és akkor rectificáljuk mostani nézetünket, — a protestánsok későbbi eredetűek e hazában is, mint a katholikusok, tehát ha valaki megakaszthatta az
emli-XII.
t e t t fejlődést, az bizonyára nem azoktól származott, kik már itt voltak, kiknek tehát művelődésük stb volt, hanem azok-tól, kik később keletkeztek, még pedig nem magyar földön.
Reményijük és ó h a j t j u k , hogv országgyűlésünk ezeket meg-fontolja és ezek szerint fogja mérlegelni a kérvényben fel-em] itett többi állítás alaposságát is, vagy esetleg alapta-lanságát.
De azt mondtuk, hogy nem csak avval foglalkozunk, ami a kérvényben foglaltatik, hanem avval is, ami abban nem foglaltatik. Abban a kérvényben ugyanis, mi kerestünk valamit, azt a valamit t. i., amit a protestantismus örökön örökké hirdet önmaga felől, és azt, hisszük, hogy mi a r r a végre mégis csak h a m a r a b b rátalálunk, mint a protestánsok az igazságra ; azonban csalatkoztunk. A protestantismus ál-láspontja t. i. állítólag a szabadság, a mint erre a fennebbi idézetben hivatkoznak is. Mi tehát azt a pontot kerestük a kérvényben, melyből megértettük volna, hogy a protestan-tismus szavát beváltja és az országgyűléshez intézett kérvé-nyében azon óhajának fog majd kifejezést adni, hogy a szó-ban forgó kérdés a szülők szabadsága szempontjából oldas-sék meg. Hanem ennek a szónak ,szabadság' a protesans szótárban, ott hol az katholikusokra alkalmaztatik, az az értelme, hogy börtön és pénzbírság, amint azt a kérvény elég érthetően t u d t u n k r a is adja. Alig tudunk magunknak ked-vezőbb alkalmat képzelni a jelen esetnél, midőn a protestánsok bebizonyíthatták volna, hogy a ,szabadság' szó n á -luk a katholikusokkal szemben is valóság és nem phrazis ; ezt azonban nem téve most ismét fényesen beigazolták, hogy ők csak beszélni tudnak a szabadságról, azonban a szabad-ság szerint cselekedni, az már nem természetük, legfeljebb, hogy szabadságot követeljenek maguk részére, mások el-nyomására. De ime most m á r az országgyűlésen a sor ten-ni, — tenni ugy, hogy a katholikusoknak is szabadságuk le-gyen a hazában, melynek művelődésére többet tettek és ál-doztak, mint az összes vallásfelekezetek. Es az országgyűlés a hazára, a nemzetre csak ugy fog üdvösen dönteni, ha a ka-tliolikusokat felmenti a protestáns elnyomás alól.
F r a n c z i a o r s z á g . Istenitisztelet és emberimádás. — Korunk jellemének egyik vonása, hogy Istennel nem gondol;
de mivel az emberi szívnek kiirthatlan ösztöne az imádás, hamis isteneket alkot magának s azokat bálványozza. Pénz, állam, hatalom, gyönyör, geniek, ezek a modern bálványok, melyek előtt a X I X . század emberei térdet h a j t a n a k . Ily szellemű bálványozás folyt le e napokban Parisban Victor Hugo előtt. Kiváló erkölcsi s irodalmi becscsel bir, mit a nagy romantikus költő tiszteletére születése nyolczvauadik évfordulója alkalmából rendezett hódolati ünnepélyekről „<4 nyolnzoanadik év lapjai" czim alatt Hello Ernő a .Civilisa-tion' márcz. 12-iki számában a mily igazán ép oly szépen irt.
„Az előtt a hires aggastyán előtt, úgymond, ki nevével, az egész világot betölté, kétségkívül tisztelettel kell meg-hajolni ; de azt hiszem, e tiszteletnek szabadnak és őszinté-nek kell lenni. A t r i u m p h a t o r kocsija után Rómában egy római mendegélt azzal a megbízással, hogy szüntelenül is-mételje a pogánysággal ellentétben levő e nagy szót : „Ne feledd, hogy ember vagy !" Hacsak nem akarunk háromezer évvel alabb szülvedni, leo'alabb amaz óvilág-uak színvonalára J O O
kell felemelkednünk. Ha Viktor H u g o egy nagy ismeretlen,
egy igen félreismert ember volna, félreismert lángeszét be kellene mutatni a világnak. Feledni kellene egyidőre hibáit és tömegesen kellene fénysugárt vetni jó tulajdonaira. Ámde az ellenkező történik. Az imádás száműzve levén sziveink-ből, bálványozás r a g a d j a magával szokásainkat. Igaz, hogy az embernek porba kell hullni, ez a természet törvénye. Két térdünk van, melyek időről időre a földdel óhajtanak érint-kezni ; és minthogy az emberek előtt nem kedves a templom kövezete, valami mással kell azt pótolni. Elővették Victor H u g ó t .
Midőn bálványozás t á m a d meg egy embert, a kriti-kára nagy kötelesség háramlik, az t. i. hogy ennek az em-bernek segélyére siessen s őt védelme alá vegye, mert a bál-ványozás lealacsonyit, megkissebbit, megbecstelenit minden-kit, a kit érint. A bálványozás támadás, és tisztelet hiánya.
Ez ellen az ellenség ellen a kritikának tiszteletteljesen fel kell támadnia, és a megsértett lángész védelmét kell vele szembe állítania. Ez az oka, hogy én ma azzal a biztonsággal, amelyet a szabadság sugall, kénytelen vagyok kijelenteni,
h° g y: „Victor H u g o nagy költő" ugyan, csakhogy hozzá kell tenni, hogy : „Victor H u g o épen az ellenkezője annak, a mit egy politikusban, egy államférfiúban keresünk".
(Vége köv.)
IRODALOI.
Kempis Tamás négy könyve Krisztus követéséről.
Pázmány P é t e r fordítása nyomán kiadja Molnár László S. J . fogymnasiumi tanár, Kalocsa, 1881. Ny. Malaiin és Holme-ver érs. nyomd. 1 íi-od. Á r a fűzve 45 kr. teljesen vászonba kötve, finom aranyozással, 75 kr. (Vége.)
Az irály legnagyobb részt töröl metszett magyarság, ami kitűnik :
a) a szavak választékosságából p. o. „az egész bibliát betliszerint tudni" (3 1.) „ez a derék bölcseség s o m m á j a " . . . ;
„elmédbe kapcsolni (2) „az érzékenység legeltetése után j á r n i " (3) „az ég forgásában töri fejét"; „voltaképpen is-mer" (3) „szószaporítás" (4) „fenn ne hejázz" (4) „titkos dolgokban akadozó szőrszálhasogatás" (5) „föllebb böcsül"
(7) „az ő konczuk (beneficziumuk, hivataluk)- egyebekre szállott" (7) „életük egy nyomban j á r tudományukkal" (8)
„nem telük ki az embertől" (92) „csak tökéletes embertől t e l ü k " (152) „disznó hevertében gyönyörködtek" (126) „talp-ra állunk és élünk"; .,a förgeteg elálltával" (158) „örök gyanánt száll reá" (2 Ki) „biztosan vezet a suporlát (alul csillag a l a t t : korlát) mögé" (264) „takarítsd ki a régi ko-vászt" (266) „a vétkek zenebonáját" (u. o) stb. Meglehet, hogy egyik másik zsiros magyar szót nem igen érti a mai sok zsidó-német stilíí újság olvasója . . . . de merem állítani, hogy romlatlan nyelvérzékű m a g y a r ember mind megérti.
Sehol sem használ a szerző amolyan nyakatekert hoch-deutsch magyarságú ú j szót, mint teszem : „tisztulda, vi-g a r d a " , mévi-g ilyet sem, m i n t : „tényező", sőt mévi-g „lény" is csak elvétve fordul elő könyvében.
b) a tiszta magyaros szó- és mondat fűzésből, amit a könyv bármely oldaláról elleshet az olvasó.
Réndkivűl ritka benne a passivum használata (ami pedig P á z m á n y n á l rendes), a helyett activummal él pl. e. h.
„semminek se tartassál," irja : „semminek se tartsanak" (5)
e. h. ..az ő gazdagságival legeltessél" irja „táplálkozzál kin-cseivel".
A hogy-gyal — Pázmány nyomán — nem igen taka-rékosan bánik, mint az ujabb irók, kik még ott is gondosan kerülgetik azt, ahol a romlatlan magyar nyelvérzék megkí-vánja, s helyette az ujmagyar zamatú miszerintet bigyesz-tik oda.
A jövő időt csak rikán fejezi ki a fog segédigével. A van-vén állapotjelzőkkel igen takarékosan él.
3. Nem tudom minő álszerénységből azt mondja szer-ző, hogy, csak a hol lehet, tér el az eredeti Pázmány féle for-dítástol. Igaz, hogy nagyjában csakugyan Pázmány nyomát tapossa ; de a) Pázmány sok helyütt vagy már elavult vagy jelenleg kevésbé érthető szót használt p. vastagit, kóstol, belső érzékenység, teremtett állat, áldozás áldozat stb. Molnár e helyett jelenleg élő és határozott értemenyre jutott szót hasz-nál. b) Pázmány szeme gyakran egyes latin verseken átugrott s le se forditotta ; M. azokat is liiven lefordítja, c) P á z -mány forditása főleg a vége felé már nagyon is pongyola, nem szabatos, a latin gondolatot csak ugy nagyjában adja vissza magyarul, helylyel-közzel legalább manapság Pázmány csak-nem érthetetlen sőt néha egészen mást mond, mint a latin szö-veg. A szerző mindezeken lelkiismeretes pontossággal javított, Erről a mű minden oldalán meggyőződhetik az olvasó ; mi-értis csekély véleményem szerint Molnár kiadása ujdon uj fordításnak is beválik.
4. Igen jellemző, hogy a szerző mindenütt, a hol az eredeti teótusban amatőr, dileetus, Pázmánynál pedig sze-relmes, kedves, szerető stb. efféle kitétel van, körülírással él ; ugy hiszem, mint tanár, paedagogikus szempontból teszi ezt, a mi csak helyeselhető, amennyiben remélhetőleg az if-júság kezébe is kerül e jó könyvecske.
De mondjunk most már valamit a mű árnyoldaláról is.
1) Nehutt nem tudom, nem lett volnae jobb a P á z -mány-féle forditást, a tősgyökeres, népies kifejezéseket meg-hagyni í Teszem azt a I I . 5 részében. Pázmánynál igy van :
„magunkban nagyobb dolgot is siketségre veszünk," a szer-zőnél : „magunkban nagyobb hibán is átsurranunk."
2) Itt-ott szerző maga is talán többet mond, mint a m i az eredetiben van, mint pl. a 268 1. I V k. 13 r. 8 sor; 449 lap I V k. 5 r. 3 sor.
3) A mondatjeleket nem következetesen rakja, főleg a vesszőket, de ez, mint látszik, inkább sajtóhiba.
4) Néha igy ir : „folyton folyvást", máskor „folyton-folyvást", „jár kel", majd „jár-kel" stb.
5) A mű meglehetősen tiszta ugyan az értelemzavaró sajtóhibáktól : de egy nagyobbacskára akadtam a 47 lapon
5) A mű meglehetősen tiszta ugyan az értelemzavaró sajtóhibáktól : de egy nagyobbacskára akadtam a 47 lapon