Pszichodráma és bibliodráma kapcsolata a spiritualitással

A dráma, mint szerepjáték vagy pszichodráma – ami egy önismereti, személyiségfejlesztő, csoportpszichoterápiás irányzat – annyiban művészetnek is tekinthető, hogy segíti életünk élet felettivé válását. A pszichodráma atyja, Jakob Levy MORENO szerint az a módszer, amely „a lélek valóságát cselekvéssel tárja fel” (ZEINTLINGER, 2005, p. 29). Ez azt jelenti, hogy a problémákat nem beszélve tárja fel és oldja meg, hanem magával a cselekvéssel. Ez pedig visszaköthető az imago dei és az imum agere fogalmakhoz abban az értelemben, hogy a mélység itt a lélek terét jelképezi, a hatás és hatottság pedig a cselekvést.

A pszichodráma játék három fő részből tevődik össze: a bemelegítés, mely azt szolgálja, hogy a résztvevők rámelegedjenek a játékra, spontaneitásuk és kreativitásuk megteremtődjön; a protagonista (főszereplő) játéka, ahol az esemény eljátszása történik; és a reflexió fázisa, ahol a résztvevők visszajelzéseket adnak a játék szerepeiből, valamint saját hasonló élményüket osztják meg, ezáltal feldolgozódik a téma.

A pszichodrámában a főszereplő lehetőséget kap az esemény újraélésére, megértésére, feldolgozására és új viselkedés, szerep kialakítására. Azzal, hogy a megtörtént eseményt a főszereplő újra játssza, megértheti saját és mások viselkedését az adott szituációban. Az esemény lejátszásával a múlt újra jelenné válik. Kialakul a „mintha” helyzet. Az esemény már rég elmúlt, de a lejátszással visszakerül a jelenbe, ahol úgy történik a lejátszás, mintha éppen a mostban történne az esemény. Ezzel a főszereplő a játszás során nem csak megérti, hanem érzelmileg át is éli a történteket. A főszereplő a játékban megtapasztalhatja, hogyan változtathat a viselkedésén, a másikhoz való viszonyulásán. Így kezdetét veszi egy új viselkedési minta, szerep begyakorlása. Azzal, hogy a főszereplő mások bőrébe bújhat, a történést teljesebb mértékben értheti meg. Már nem csak a saját szemüvegén keresztül látja a „valóságot”, hanem mások szemszögéből is, amely segítheti őt saját szereprepertoárjának bővítésében.

Tehát a pszichodrámában nem csak megértjük és feldolgozzuk a problémát a tudat kognitív funkciója révén, hanem át is éljük, az érzések, érzékszervek és észleletek révén egy biztonságos mintha-térben megtapasztaljuk azt, amit a valóságban nem éltünk meg, de meg kellett volna élnünk. A megértés és átélés katarzisa következtében így spontánul új cselekvési mintát tudunk kialakítani.

Cselekvés, spontaneitás, kreativitás – ezek a központi elemei a pszichodrámának. A beszéd és szavak mögötti szint, a cselekvés és a kapcsolat, az akció és interakció szintje elsődlegesebb (M^ORENO, B^LOMKVIST & R^ÜTZEL, 2000). Az ember „akció éhségében”, cselekvési vágyában spontaneitással és kreativitással felül tudja múlni az akadályokat, amelyek élete során felmerülnek. Mert ha az embert, életét, életének változásait meg szeretnénk érteni, vagy alakítani azokat, akkor elő kell idéznünk a spontaneitást és kreativitást. A játék fázisaiban a rámelegedés az a tevékenység, amelynek során a résztvevők fokozatosan egyre spontánabbak lesznek, s ezáltal egyre kreatívabbak is. A rámelegítés alkalmazkodik az egyes ember sajátos kognitív és érzelmi stílusához, temperamentumához, érdeklődési köréhez, integritásához és individualitásának más elemeihez (BLATNER, 2006). A spontaneitás új válasz egy régi helyzetre, vagy adekvát válasz erre a helyzetre. Fontos hangsúlyoznunk a szó eredeti jelentését: sua sponte:

„önmagunk bensőjéből, önszántából fakadó” (MORENO, BLOMKVIST & RÜTZEL, 2000, p.

32). Nem impulzivitást jelöl, hanem inkább annak ellentétét. A pszichodrámában egészen odáig vezethető vissza a spontaneitás továbbfejlesztése, hogy a protagonista ezáltal uralni tudja a helyzetet.

MORENO a kreativitásra és a spontaneitásra úgy tekintett mint a létezés nyitjára, a kozmosz – s ezáltal benne az ember – működésének természetes velejárójára (BLATNER, 2006). A spontaneitás és kreativitás legfőbb akadálya, hogy az egyén szerepei konzervvé válnak. Erre a tapasztalatra színházában tett szert.²⁶ A klasszikus színházban egy szerepet begyakorolnak, forgatókönyv alapján eljátsszák, és ezzel megfosztják a színészt spontaneitásától és kreativitásától. Ez az emberekre is érvényes, akik „kulturális konzervben” élnek, előírások és normák szerint. Addig ezzel semmi gond nincs, amíg ez

26 Orvostanhallgatóként a múlt század tizes éveiben a bécsi parkokban gyerekeknek meséket mesélt, majd azt eljátszatta velük. Később 1921-ben megalapította a Stegreiftheatert (rögtönzések színháza), ahol színészek újságokból vett témákat játszottak el improvizálva, sokszor a nézőket is bevonva a játékba. A színházából merített tapasztalatai alkották meg a pszichodráma alapkoncepcióját, melyet még az Egyesült Államokba való emigrálása előtt (1925) közzétett. Tíz évvel később neve már ismertté vált a tudományos körökben is, többek között a csoportpszichoterápia fogalmának bevezetésével. Pszichodramatikus színházat alapított, majd 1942-ben New Yorkban létrehozta a pszichodráma intézetet.

segíti az életet, a szerepet. De ha ez megfoszt a spontaneitástól és kreativitástól, akkor ezt át kell alakítani, hogy egy újabb, eleven szerepkonzerv keletkezhessen.

Figyelemreméltó, hogy MORENO a kreativitás és spontaneitás ideáira először teológiai írásaiban és költeményeiben tért ki, amelyek pszichodráma módszerének kialakítását megelőzték (BLATNER, 1996). Éppen ezért nem is meglepő, hogy munkásságában összekötötte a színházat a pszichoterápiával, vallással és filozófiával.

A pszichodráma, vagyis a lélek drámája egy olyan módszer, amely az élet életfelettiségét, a lélek teremtettségét, és annak gyökereit tudja feltárni, ez van központi magjában, és megalkotója kimondott-kimondatlan céljai között. „Nincs más rajtam kívül.

Nincs más Istenen kívül. Nincs Isten Istenen kívül.

Nincs Isten rajtam kívül.”²⁷ Ez a MORENÓtól származó idézet mutatja, hogy a pszichodráma atyjának világlátása a transzcendens látásával együtt volt teljes.

Sőt, az „én”, a világ, és a transzcendens együtt tette ki

mindazt, ami a lélek színpadán megelevenedhet, mint az emberi sors egésze. Felesége Zerka MORENO a bukott istenek terápiájának nevezte a pszichodrámát.

Röviden szólnunk kell még a bibliodrámáról, amely a pszichodráma egyik fajtája. A Biblia történeteinek, szövegeinek dramatikus megjelenítése csoportos keretben, de szabadon, rögtönzéses jelleggel, a résztvevők saját igényeinek megfelelően előadva.

Egyrészt teológusok művelik, másrészt pszichodramatikusok, pszichológusok. Eredői is kétirányúak. Messzebbre visszanyúló ágának gyökere a középkorból származó vallásos színjátékból ered, a fiatalabb pedig a pszichodrámából. A vallásos színjáték nyomai egészen a kora középkorig vezethetők vissza. Ősi formája a keresztény liturgiában megjelenő dramatikus igehirdetés, amikor a szentbeszédben a történetet nemcsak elbeszélték, hanem párbeszédes formában megpróbálták az egyes szereplők szavai mögött rejlő érzéseket, gondolatokat is kifejezni. Ebből fejlődött ki a tizenkettedik században a liturgikus játék, elsősorban a két fő ünnephez, a karácsonyhoz és húsvéthoz kapcsolódóan,²⁸ majd a templom falain kívülre kerülve kialakult a misztériumjáték. A képes bibliákhoz és a templomok falait díszítő freskókhoz hasonlóan a dramatikus előadás is kiváló eszköz volt egyrészt a történetek írni-olvasni nem tudó rétegekkel való

27 MORENO Bad Vöslau-ban élte át valami újnak a kezdetét, amit aztán „vöslaui élménynek” nevezett a későbbiekben. Ez a helység Bécs közelében található, és 1917-től, doktori fokozata megszerzése után nyolc évig Moreno otthona volt. STANGIER szerint ez volt az alapja az „Atya testamentuma” c. írásának, amelyhez a fenti sorok kötődnek (STANGIER, 2003).

28 Lásd a passiójáték és a betlehemezés hagyományait.

„Úgy éreztem egész életemben erre a biztonságra vágyom, amit itt érezhettem.”

(V.3.-18.a.)

megismertetésére, másrészt az érzelmi átélés lehetővé tételére. Lassan mind ó-, mind újszövetségi történetekkel gazdagodott ez az előadási forma, melynek virágkora a tizenhatodik század elejéig tartott, hogy aztán mint színjátéktípust a népi passiójáték illetve az iskoladráma, vagy iskolai színjáték őrizze meg és fejlessze tovább.

Személyes bibliodráma vezetői tapasztalataim alapján írom, hogy ez a műfaj a szent minőségének a megelevenedése, az isteni szeretet megtapasztalásának a tere. A bibliodrámában az abban résztvevők megnyílnak a Biblia üzenete és realitása felé. Az Istennel való találkozásra ráhangolódhatunk a szívünkkel, a kezünkkel, a fülünkön, értelmünkön keresztül hallás útján is, érzékszerveink teljességével.

E módszerekből kiemelt sajátosságok némelyike, mint majd látjuk, a láthatatlan színház műfajában is fő szerepet játszik, de immár áttérhetünk a színházelméleti vonatkozásokra.