Pál megtérése az érzékszervi észleletek szempontjából

A megtérést mindeddig az Isten felé fordulás tudatosodásaként fogtuk fel, és ez az emberi oldalt tekintve helyén is való. Olyan élményt, tapasztalatot értettünk alatta, amely az emberi teremtménnyel az időben történik. Azonban a megtérésnek van egy másik oldala, amelyet a metanoia szó vizsgálata kapcsán érintettünk is. Arra a dimenzióra gondolunk, amely emberi fogalmakkal már nem leírható. Az isteni oldal ez, a kegyelem oldala. A meta- előtag így szimbolikusan azt az isteni közeget is jelenti, amelynek az emberi oldal noúsz-át át kell hatnia, hogy a megtérés beteljesedjék. Sőt ez az isteni közeg az, amelyből a megtérés valójában kiindul.⁹⁷

Tehát a megtérés az a jelenség, amely az emberrel az időben történik, de az isteni oldal azon túlmutat. Ha az előbbit a kronosz szóval jelöljük, akkor az utóbbira a kairosz a megfelelő. Időben történik egy olyan teremtménnyel, aki az időben él, de a jelenségnek mégsem időbelisége fő jellemvonása, hanem az időbeliséget is magában hordozó, de azon ontológiai értelemben túlmutató kairosz állapot. Kairosz az a szó, mellyel a régi görögök az alkalmas időt jelölték. Amikor megnyílik valami, ami addig zárt volt. Amikor betör valami a kronosz uralta világba, amelynek útja addig rejtett volt. A lehetőségek beteljesítésének pillanata ez, az érésé.

96 Elgondolkoztató még ebben az esetben, hogy Jézus mindezt a „nem kívülállóknak” mondja, tehát a közvetlen tanítványaihoz szól.

97 Így kell lennie, és nem csak dogmatikai okok miatt, hanem egészen gyakorlati szempontból is. Ugyanis azok számára, akiknek az értelmen való felülemelkedés útja – önhibájukon kívül – nem járható, azoknak csak ez lehet megtartó reményük, az isteni oldal kegyelme. Ez azonban nem kijátszható, nem lehet másodlagos hivatkozási alap, vagyis amit az embernek képességei szerint megadatott megtennie, azt meg kell tennie.

Viszont a lényeg ezen túl van. A reformáció egyházai talán éppen ebben tapintottak leginkább a valóság lényegére. Az emberi erőfeszítés az Istenhez képest ugyanis tényleg mérhetetlenül kevesebb. Azonban egyben itt van a reformált egyházak leggyengébb pontja is. Mert az emberi erőfeszítés, bár Istenhez képest valóban mérhetetlenül kevesebb, de az Istentől mérhetetlenül messze lévő ember számára mérhetetlenül sokat is számít ugyanakkor.

Pál megtérése ennek a kegyelmi mozzanatnak kitűnő példája. Rögtön meg kell azonban jegyeznünk, hogy a megtérés szavai: a ἐπιστρέφω és a µετανοέω Pál leveleiben igen ritkán fordulnak elő. Mindösszesen nyolc esetben találkozunk velük. Pál munkássága viszont egyértelműen ennek a következménye. Arra is érdemes felfigyelnünk, hogy az Apostolok Cselekedeteiben Pál megtérése háromszor szerepel. Egyszer az elbeszélő leírásában (APCSEL 9,1-25), kétszer pedig Pál személyes közléseként (APCSEL 22,3-21 és 26,9-18). Ezekkel az eseményekkel részletesebben nincs módunk foglalkozni, de amire itt ki kell még térnünk, az a megtérés meta-jellegű természete az érzékszervi észleletek vonatkozásában. Pál megtérés történetéből a következők emelhetők ki:

• Saul hatalmas elhivatottsággal [ἐνπνέων] üldözi Jézus követőit (9,1-2).

• Küldetése során mennyei fény sugározza körbe [περιήστραψεν φῶς ἐκ τοῦ οὐρανοῦ] (9,3).

• Földre esik és hangot hall [ἤκουσεν]: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” (9,4).

• Ugyanakkor nincs tudatában annak, hogy kit üldöz [Τίς εἶ, κύριε;] „Ki vagy, Uram?” kérdezi, amelyben benne van a κύριος, tehát felsejlik előtte a transzcendens minőség (9,5a).

• „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.” [Ἐγώ εἰµι Ἰησοῦς…] hangzik a kijelentés, összecsengve a Mózesnek adott Kinyilatkoztatás (2Móz 3,14) szavaival (9,5b).

• A vele együtt lévők is érzékelnek valamit a történtekből: hangot hallanak (9,7);

fényt látnak (22,9); földre esnek (26,14).

• [ἠγέρθη δὲ Σαῦλος ἀπὸ τῆς γῆς, ἀνεῳγμένων δὲ τῶν ὀφθαλμῶν αὐτοῦ οὐδὲν ἔβλεπεν] “Saul pedig felkelt a földről, és kinyitotta szemét, de egyáltalán nem látott. Ezért kézen fogva vezették be Damaszkuszba.” (9,8)

• Három nap múlva egy külső segítség érkezik Anániás személyében: „És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott [ἀνέβλεψέν]” A látás iránya immár felfelé vezet, az ἀνα- prepozícióval kiegészítve többletjelentést hordoz. (9,18).

• Ezek után Pál bemeríttetett [ἐβαπτίσθη] – passzív aorisztosz alak:

megkereszteltetett. (9,18)

Az egész megtérés-esemény elindítója egy olyan lelkület [ἐµπνέω], amely

„pneuma-szerű” bár, de ellenkező előjellel, felduzzasztottan az, „áradt belőle a fenyegetőzés és az öldöklési vágy” (VARGA, p. 309). Saul hatalmas belső érzelmi attitűddel teleszívva üldözi Jézus követőit.

Küldetése során az égből, a mennyből, vagyis fentről érkező fény sugározza őt körbe.

A fentnek, mint iránynak és irányultságnak kiemelkedő jelentősége van az élményben.

Spiritus Sanctus általi vezéreltségnek tekinthető.

Vizuális élményt auditív követ, egy hanghatás, és megszólítás. Sault a nevén szólítják, a legsajátabb minőségén. Bár a körülötte lévők is tapasztalnak valamit ebből, de mégis Saul belső világában megy végbe a Jézussal való találkozás és irányát tekintve szintén felfelé vezet. Hangsúlyozzuk újra, hogy a „Ki vagy, Uram?” kérdése azt húzza alá, hogy Saul először nem tudja mi történik vele, bár azt érzékeli, hogy valódi transzcendens hatalom, az „Én vagyok” érinti meg.⁹⁸ De, amíg Jézus nem jelenti ezt ki, nem tudja üldözöttjével azonosítani a neki megjelenőt. S

valószínűleg látásának visszanyeréséig ez nem történik meg benne teljesen. A külső, érzékszervi észleletek jelei mellett a megtérés elindító mozzanata, centruma az „Én vagyok” kijelentés. Egy hithű zsidó számára az Isteni Kinyilatkoztatás szavai, amit anyanyelvén, héberül hall (26,14) megrendítő erejűek.

Ezt megannyi érzékszervi és testi észlelés övezi: hanghatások, fényhatások és földre esés [καταπεσόντων - καταπίπτω], vagyis egyfajta összezuhanás lefelé. Jelképesen értelmezhetjük ezt annak összetöretésével, ami a föld felé visz, vagyis az érzékszervi észleletek korlátozottsága tudatosul itt. Annál is inkább megállhat ezen értelmezés, mert ezt követően a külső látását veszíti el Saul. Fölkelt a földről, pontosabban fölkeltetett [ἠγέρθη], vagyis föltámasztatott a földies észlelésekből. Itt is a lényeg, hogy valamilyen magasabb rendű erő emeli fel. Megnyittattak [ἀνεῳγμένων] szemei, mert a szenvedő participium perfectum alak jelzi, hogy nem ő nyitja fel saját szemeit, hanem azok felnyittattak. Így átvitt értelemben szellemi meglátásban részesül. Tehát azért, hogy ez a belátás teljesüljön, elveszíti külső látását, három napig nem eszik, nem iszik, vagyis teljes mértékben befelé és feltehetően felfelé irányul ezekben a napokban, az élmény gyökereihez tér meg (9,8-9). Ezt az érlelődést támasztja alá látásának felfelé való visszanyerése, az [ἀνέβλεψέν] kifejezés. Rálát, meglát, belát. És pontosan ezzel nyeri vissza külső látását, hogy lecsupaszította korábbi önmagát, belső látása felébredt. Ezt

98 A κύριος a Septuagintában legtöbbször a négybetűs Istennév, a Tetragrammaton הוהי helyettesítője.

„Számomra is beigazolódott, hogy a HIT hallásból van.

A halk és szelid szó, Ige, a vezetés elfogadása

biztosan eligazítja a keresőt, úton tartja a hívőt.”

(V.2.-6.b.)

beteljesíti a bemerítés aktusa – ἐβαπτίσθη – ahol a passzív aorisztosz alak is mutatja nem ő végzi, hanem rajta történik.⁹⁹

Mindebből kitűnik, hogy a megtérés eseménye és mindaz, ami a láthatatlan színházban érzékszerveinkkel történik, egy spirituális többlettel kiegészítve, egymással igen közeli párhuzamba állítható.