A LÁTHATATLAN SZÍNHÁZ ÖSSZEHASONLÍTÁSA

A pszichodráma csoportpszichoterápiás módszer, és azért választottuk összehasonlítási alapul, mivel szándékunk kimutatni az LRD pszichoterápiás lehetőségeit, és sok tekintetben, mint ahogy korábban írtuk, a láthatatlan színház gyökerei hozzá kapcsolódnak.

A pszichodráma sok minden más mellett a lelki sebeinkre irányítja figyelmünket, mindarra, amit be lehet gyógyítani. E megsebesüléseink sokszor arról szólnak mikor, miért nem értettek vagy érintettek meg minket, vagy éppen miként hagytak magunkra bennünket. A láthatatlan színház azonban elsősorban azokat az emlékeket hívja elő az emberből, amelyek arra emlékeztetik: voltam már és vagyok is megérinthető, megérthető, szerethető, vezethető. Nem vagyok magamra hagyva. Tehát egy pozitív irányból, a gyógyultság, az elfogadás és a szeretettség irányából érintheti meg e sebeinket.

A láthatatlan színház műfaja mögött rejlő módszer tisztázása és strukturálása érdekében elvégezzük a pszichodrámával, bibliodrámával való összehasonlítást. ⁶⁴ Ezeket a szerkezet, cél, feldolgozás folyamata, tapasztalás, vezér-koncepció, résztvevő, szerep és átélés, szimbólum és csoportdinamika szempontjaiból tesszük meg (MÉZES, 2008).

64 Az összehasonlítás szempontjainak alapjául SARKADY Kamilla, NYÁRY Péter: "Színről színre" - a bibliodrámáról. A bibliodráma eredetéről és gyökereiről c. tanulmány szolgált. Forrás:

http://bibliodrama.co.hu/tanulmany4.html (2017. december 27.)

SZERKEZET

A pszichodráma és bibliodráma ülés három jól elkülöníthető fázisa: a bemelegítés, a játék és az integráció a láthatatlan színház műfajában a következőképpen jelenik meg:

I. BEMELEGÍTÉS. A láthatatlan színház folyamatában ez a ráhangolódás és bevezetés szakasza, amelynek célja, hogy átvezesse a résztvevőt a megérkezéstől a konkrét bevezetésig. Ez a szakasz tudatosítja azt, hogy mi fog következni. Ide tartozik már mindaz az előzetes tudás és várakozás, amellyel a vándor megérkezik a színházba. Ez egyfajta nézői bemosakodás és felkészülés, amelynek csúcspontja a szem bekötése. Annak hangsúlyozásával és tudatosításával történik mindez, hogy maximális figyelmet fogunk a vándorra fordítani, tehát megengedően toleráljuk azt, ha a dramatikus folyamatból ki szeretne lépni. A fázisnak el kell érnie, hogy a vándor merjen az őt vezető révészekre ráhagyatkozni, bízzon bennük és bízzon magában.

II. JÁTÉK. A dramatikus út végig járása, az állomások és az azok közötti szakasz tartozik ide. Az intenzív befelé fordulásra késztetés konkrét fázisa ez, stációk és egyedüllét váltakozásával. A vándor e pontokon éli meg az előadást, vonódik bele a drámába, mozdulatok és mozgatások történnek vele, egyéb érzékszervekre való hatások érik. A stációk között bizonyos esetekben kifeszített fonálpálya helyezkedik el, amely jelképesen kifejezi a vándor egyedüllétét, segíti a dráma feldolgozását. Ez a szakasz az élményszerű cselekményekbe vonja a vándort, mert vele történik az előadás, ő játssza a főszerepet.

III. INTEGRÁCIÓ. A kivezetés és a lecsengetés szakaszai tartoznak ide. Míg a pszichodrámában szerepvisszajelzés vagy megosztás, a bibliodrámában tárgykészítés vagy szimbólum zárhatja le a foglalkozást, addig a láthatatlan színház esetében az előadáson megéltek feldolgozása több fázisban történik. Ennek részei a Kivezetés, a Csendteremben eltöltött idő és a megosztás lehetősége a Jelenlét szobában. Mindhárom fázis nagy szerepet játszik a művészeti élmény integrációjában.

A CÉL

Az önismereti pszichodráma önmagunk jobb megismerését és terápiát kínál, míg a bibliodráma az önismeret mellett a Biblia és a teológiai tanítás alaposabb megértését tűzi ki maga elé. A láthatatlan színház célja mindezeket magában foglalja. A befelé fordulás mesterséges előidézése nem csak növelheti az önismeretet, hanem az átélt darab tematikájának függvényében, célirányosan szűkítheti és összpontosíthatja is azt a kívánt életterületre, illetve problematikára. Visszautalunk itt a 2.3 fejezetre, amelyben részletesen

kifejtettük e célokat: élménytartalmakat megindít, tudatosít, cselekvésre ösztönöz, önreflexióra tanít és nevel, spiritualitást megelevenít.

A FELDOLGOZÁS FOLYAMATA

A pszichodrámában egyéni játék esetén a protagonista saját élettörténetéből, csoportjátékban a csoport története az itt és most-ból indul ki, a feldolgozás folyamatában az egyéni általános szintre emelkedik. A bibliodrámában egy adott történet aktualizálható úgy, hogy annak általánosságai válnak személyessé a játék során. A láthatatlan színház esetében a feldolgozás folyamata a bibliodrámához hasonló. Az előadás útján való vándorlás, ami egyben dramatizálása és megélése a történetnek, az elvontból és általánosból a konkrét és személyes érintettség

tapasztalata felé hat. A vándor belevonódik egy külső dramatikus útba. Bizonyos értelemben készen kapja a témát, a kereteket, ezt az utat, de saját magának kell végigjárnia rajta ahhoz, hogy tapasztalata megeleve-nedjék.

TAPASZTALAT

A pszichodrámában a szereplőnek saját élettörténete szálán emlékeznie „kell” arra, amit átélt, míg a bibliodrámában a történet által hordozott kollektív tapasztalatot élik újra a szereplők. A láthatatlan színház esetében minden vándor potenciális protagonista, vagyis első számú drámai hős. Az előadás témájától függően biztonságos keretek között élhetők át olyan élethelyzetek, amelyek feldolgozására, tudatosítására van, illetve lehet szükség.

VEZÉR-KONCEPCIÓ

A pszichodrámában a rendező kevésbé koncepciózus, a csoport aktuális hullámhosszára hangolódva alkalmazkodik a pillanatnyi helyzethez. A bibliodráma vezetője általában kész forgatókönyvvel érkezik, és a játék dramaturgiájába építi be a csoporttagok aktuális hangulatát, helyzetét, állapotát. A láthatatlan színház egyes előadásainak kész és szigorúan pontos forgatókönyve van. Ennek célja, hogy vándor spontán reakcióit keretek között tartsuk. Egy élethelyzet, egy bibliai történet dramatizálása sokszor heteket vesz igénybe a társulat csoportos foglalkozásain. Mindig alapvető szempont azonban a vándor szempontja, aki az előadás 20-35 percében belevonódik abba a

„Úgy érzem egy olyan érzést tapasztaltam meg, mint amikor megszülettem.

Talán minden embernek éreznie és tudnia kellene, hogy mit jelent boldognak lenni.

A szeretetet kapni egy boldogság, de adni még nagyobb öröm.”

(V.1.-99.a.)

drámába, amelyet bár objektíven nem tudott meghatározni, mert a kereteket készen kapja, mégis szubjektíven, spontánul élhet meg, mert tematikájában általános emberi tapasztalatokat dolgoz fel, amelyek ott és akkor elevenednek meg.

A RÉSZTVEVŐ

A pszichodrámában egy protagonista-játék során a főszereplő a szereposztás révén használja a csoportot. A bibliodramatikus játékban nagyobb a tagok szabadsága, a választott szerepben, akár el is térhetnek a megírt történettől. A láthatatlan színház vándora az előadás során kereteket kap, és látásának korlátozottsága miatt információ-értelmezési kapacitása belső irányokba nyílik meg, amely igen szubjektív és személyes lesz. Az út adott, de az úton a vándornak kell járnia. Ő töltheti meg tartalommal, személyes vonatkozásokkal az előadás témáját. És mivel a vándor eleve késztetve van a befelé fordulásra, lelki panorámája élesebben és intenzívebben tárul fel.

A SZEREP ÉS ÁTÉLÉSE

A pszichodrámában a szerep a konfrontálás eszköze, az önfeltárás során a játékos lelkileg „lemeztelenedik”. Ennek védelmét a játékot követő feldolgozás is segíti. A bibliodrámában a játékosnak lehetősége van elbújni a szerep mögé, a nem megmutatható én-részeket mintegy a történetben előre megírt szerep álarca mögött, vele identifikálódva élheti meg. A láthatatlan színházban az átélés szintén a szerep mögött történik.⁶⁵ De a külvilág nem láthatja, hogy a vándor mit él át belső színjátékában, ami így védelmezi is a vándort. Az eljátszatni kívánt szerep az előadás témájának függvényében, legtöbbször emberi tulajdonságok átélésére és lelki történések megjelenítésére ösztönzi a résztvevőt.

Ezekkel való azonosulás, ha voltak már hasonló élményei, nem különösebben nehéz. A védelmet fokozza a bizalomteljes, gondoskodással teli légkör, a Csendteremben lecsendesülő élmény feldolgozása, vagy adott esetben a megosztás lehetősége.

A SZIMBÓLUM

A pszichodráma a protagonista saját személyes életének szimbólumaival dolgozik, a bibliodráma bibliai szimbólumok ősi, archetipikus jelentését fedezi föl, gyakran alkalmazva rítusokat, támaszkodva a közösségi élményre. A láthatatlan színház tapasztalatában leginkább az archetipikus szimbólumok megjelenítésére és magas fokú

65 Például a Passiótörténet feldolgozásának egyik módja, hogy a vándort az egyes stációkban a passió szereplőibe „öltöztetjük”. Tehát rövid időre átélheti Júdás, Péter, Pilátus stb. Emberfiához való viszonyát.

átélésére van lehetőség. Ezekbe természetesen belevetülnek saját szimbólumok is, így ezen a területen a színház megélési és átélési lehetőségei rendkívül tágak, és leginkább az előadás témájának függvényében változnak.

CSOPORTDINAMIKA

A pszichodráma nélkülözhetetlen eleme a csoportdinamika sodrása. A vezető kihasználja a benne rejlő lehetőségeket mind az önismeret, mind a terápiás hatás érdekében. A bibliodrámában a csoportdinamikai jelenségeket beépítjük a bibliai történetbe, és csak a legvégső esetben világítjuk meg az esetleges összeütközés hátterét. A láthatatlan színház esetében a csoportdinamika első megközelítésben rejtett. Jelentőséget kaphat azonban akkor, ha a megosztásra csoportosan kerül sor. Ezen kívül a révészek egymás közötti interakcióiban érhető tetten, és elemezhető egy-egy alkalom lefolyását követően. Valamint azon a területen is tapasztalható ez a dinamika, amelyben a tele, a mező vagy a flow tudatos érzékelése történik.

E rövid összehasonlítás végén hangsúlyoznunk kell újra a láthatatlan színház kulcsfontosságú jellemvonásait, amelyekkel a pszichodrámában és a bibliodrámában nem ennyire intenzíven találkozunk. Ezek az élmény megélését és feldolgozását meglehetősen felerősítik, ugyanakkor védelmezik is a vándort. Ez a bizalom és az elfogadás légköre, annak testi és lelki szintű tapasztalásai. Mindkettő elementáris hatással van a vándorokra, de míg a bizalom a vándor oldaláról indul és elsősorban a társulat, az előadás révészei felé irányul, addig a társulat és a révészek felől áramló elfogadás és szeretet érzete magához a vándorhoz érkezik meg konkrét érintések formájában. Ennek tudatos visszacsatolása a megosztás során mintegy fokozza a vándor bizalmát, és a későbbiekben szilárdabb önbizalommá alakíthatja azt.

A bizalom, megismételve a korábban elmondottakat, leginkább abban nyilvánul meg, hogy a néző megengedi, hogy látását ideiglenesen korlátozzák, és ráhagyatkozik az őt kísérő és vezető révészekre. Mindezért azonban olyan légkört kap cserébe, amely gyógyító és erősítő hatású, elfogadó és szeretetteljes. Ebben a légkörben pedig maximális védelemben újra átélhetők olyan konfliktusok, vagy feldolgozatlan lelki sebek is, amelyekkel való szembesülés, valamint tudatosításuk, pozitív kihatással lehet a valódi testi, lelki és szellemi egészségre.

Összefoglalva mindezeket a pszichodráma, bibliodráma és láthatatlan színház dramatikus jellegű hármas műfaját tekintve: a pszichodráma direktív és objektivizáló,

amennyiben a protagonista kérdését közvetlenül tárja fel és járja körül. A bibliodráma indirekt és a szubjektív tudatosodás folyamatai kapnak benne nagyobb jelentőséget, amennyiben a szereplő saját élete a szerep rejtettségében marad. A láthatatlan színház ebben a sorban szintén indirekt: nem tesz közszemlére – vagy legalábbis a csoport, a révészek közössége elé – sérelmeket, hanem ezeket, amennyiben felidéződnek, egy biztonságos, védett belső tapasztalásban oldja-oldhatja fel. Egy hasonlattal élve, a pszichodráma ébresztő és felrázó jellege sok esetben olyasmi, mint egy hideg zuhany. A bibliodráma egy meleg zuhany. A láthatatlan színház pedig egy meleg ölelés.

Természetesen ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni, hogy ne maradjunk sebeinkhez és fájdalmainkhoz kötve, mindegyiknek létjogosultsága lehet.