Mozgás és mozgatások szabályai

A révészek a darab folyamán érintésekkel kísérik, vezetik, mozgatják a vándorokat, de saját mozgásuk csak a legszükségesebbre szorítkozik. Ügyelnek arra, hogy mindig egymás látóterében tartózkodjanak, ezzel elkerülhető a vándorok vezetése közbeni ütközés.

Minden egyes mozgatásnak kidolgozott technikája van, ami évek alatt finomult azzá, amit alább ismertetünk. A révészeknek alaposan el kell sajátítaniuk ezeket, az adott darabra vonatkozóan pedig pontosan be kell gyakorolni minden alkalmazott fajtáját. Ilyen alapmozgatások: a kézfogás, a vezetés, az állomásokat összekötő fonálra feltétel és levétel, a leültetés. Ezeken túl vannak olyan speciális, egyedi mozgások, mozgatások (pl. testrészek meghatározott pozícióba helyezése), melyek egy-egy darab dramaturgiájához kapcsolódnak, alkalmazásuk feltétele a különös indokoltság.

A mozgás és mozgatások mellett oda kell figyelni a révészek ruhaneműjére is, mert azok anyaga könnyen zajforrássá válhat.

3.7.3.1 A kézfogás, kézről kézre adás és vezetés alapmozgatásai

A vándorok kezének megfogása a legalapvetőbb érintkezési forma a láthatatlan színházban, ezt használjuk a vándorok vezetésében is. A révészek érintése határozott legyen, ne túl szoros, ne túl gyenge, hanem stabil és nyugodt. A vándor érezze biztonságban magát, ezért mindkét kezét megfogjuk, érintjük egyszerre.

A kézfogás technikájában a révész mutató- és középső ujjait a vándor tenyere közepére teszi, és ugyanazon a ponton érinti kézfejét is hüvelykujjaival, miközben tenyerével megtámasztja a vándor kezének külső oldalát. Vándor karjai teste mellett maradnak, és körülbelül derékszögben, a könyökök magasságában kényelmesen tartatnak.

Fontos a két kéz szimmetrikus, egyszerre történő érintése vagy eleresztése. Egyetlen tapintatos mozdulattal történjen, de nem simogatással. Elengedéskor a révész mindig visszakíséri a kezeket a vándor teste mellé, és ott engedi el.

A kézről kézre adás egy megnyugtató és bizalmat fokozó technika. Kulcsa, hogy addig nem szabad elengedni az első révésznek a vándor kezeit, amíg az átvevő révész nem érinti azokat. Az átvétel után még egy-két lépésig abba az irányba kell vinni a vándort, amelyikben addig haladt. A révészek óvatosan helyet cserélnek, és inkább ők váltanak élesebben irányt, nem a vándorral teszik ezt.

A vezetés legyen nyugodt, nem kell sietni, de a túlzott lassúság sem kívánatos. A révész irányít, mindig ő adja meg a ritmust. Ha vándor sietni akar, finoman, de határozottan visszatartja, ha pedig túl lassú, inkább ehhez a tempóhoz alkalmazkodik, de ekkor is határozottan vezeti őt. Mindig a révész megy háttal, tehát szemben áll a vándorral és saját lábait egymás mögé rakja, mintha egy vonalon járna. Ekkor nincs ugyanis dülöngélő érzése a vándornak, és cél, hogy a lehető legkevesebbet érezze a vezetésből.

3.7.3.2 A fonálra feltétel és fonálról levétel, az ültetés alapmozgatása

Egy előadás során többször előfordul, hogy a fonálra fel kell tenni a vándort. Ekkor két kezénél fogva a fonálhoz kell őt vezetni, majd azzal párhuzamosan megállítani. A révész szemben áll vele, és a fonálhoz közelebb eső kezét ráfogja a fonálra, és szelíden vezetni kezdi annak mentén, miközben másik kezét teste mellé kíséri, nem engedi el a levegőben.

Ha a vándor bátortalanul megy, ami a fonállal való első találkozáskor elő szokott fordulni, akkor a nem fonálon lévő szabad kezét megtartja, így segíti mozgását.

A fonálról levétel. A fogadó révész már a feltételkor várja a vándort, középső és gyűrűs ujjai közé fogva a fonalat. Mikor kezeik találkoznak egy-két lépést hátrál, kísérve vándor kezeit a fonálon, majd megállnak. Mindkét kezéhez egyszerre ér hozzá, majd elvezeti őt a fonáltól.

Az ültetés. A dramatikus út során néhányszor előfordul, hogy a vándor egy állomás történéseit ülve fogadja, ezért le kell őt ültetni. Technikája szerint a révésznek minél közelebb kell vezetnie a vándort a szék elé, hogy az, utóbbi háta mögött legyen. Eközben egyáltalán nem, vagy csak a lehető

legkevesebbet hátráltathatja, mert annak elbizonytalanító hatása van. Ha hátulról hozzáér a vándor lába a székhez, legtöbben az akadályt érzékelve maguktól leülnek. Ha ez mégsem történik meg, vándor kezeit finoman, de határozottan lefelé húzza a révész, miközben ő maga leguggol. Így a vándor könnyebben helyet foglal. Ezután kezeit kényelmes tartásban térdére teszi, majd eltávolodik tőle. Fontos figyelni közben a szék stabilitására, hogy az meg legyen támasztva. Ha valami miatt – például a vándor járóképessége – a leültetés akadályba ütközik, erre meg is kérhetjük: „Kérem, üljön le.”/ „Kérlek, ülj le.”

3.7.3.3 Ritkán alkalmazandó, speciális mozgatások: a térdeltetés és a fektetés A teljesség kedvéért ismertetjük e speciális mozgatásokat is, de ezekre csak nagyon indokolt esetben kerül sor. Nagyon erős testi érzeteket keltenek ugyanis, inkább a módszer kiegészítő terápiás felhasználásban kaphatnak szerepet.

A térdeltetés. A révész megállítja a vándort, ő leguggol, miközben kicsit szélesebbre veszi a vándor kezeinek tartását. Így kezdi el lefelé és enyhén előrefelé húzni a vándor kezeit. Mindezt lassan, hogy vándor biztonságérzete továbbra is megmaradjon.

„Köszönöm, hogy újra kinyithattam a szívemet, és újra érezhettem, amit régóta már nem, Isten jelenlétét.

Hálás vagyok ezért...”

(V.2.-10.a.)

Egyensúlyozni a révésznek kell, nem pedig a vándornak, miközben a vándor kezeit közelebb húzza a földhöz, amíg az letérdel. A felállításnál kezeit felfelé húzza az álló révész, amíg a vándor fel nem áll. Arra kell ügyelni, hogy ellent kell tartania a révésznek, a vándor beléje fog kapaszkodni.

A fektetés. Kell hozzá valamilyen alkalmatosság, amire fektetik a vándort. Mintha egy székhez vezetnénk, a révész megállítja a vándort, háttal a matracnak. A térdeltetés technikáját azzal az eltéréssel alkalmazza, hogy nem húzza előre kezeit, hanem mintegy leülteti őt a matracra. Ezután vállait megfogva finoman eldönti őt a megfelelő irányba.

Magzatpóz, vagy hanyattfekvő helyzet is könnyen kivitelezhető így. Lábak ebben az esetben a bokánál megérinthetőek és kinyújthatóak. Felállításnál először lábait térdhajlításba állítja a révész, majd kezeit megfogva előbb ülő, majd álló helyzetbe húzza.

Eközben ellent kell tartania, amelyhez nagyobb erőkifejtés szükséges. Egyik lábával előrébb helyezkedve, másikra megtámaszkodva végzi a felállítást.

Mindkét esetben érvényes az, hogy szavakkal is segíthető a vándor, vagyis megkérhető e testhelyzetek felvételére.