II. A LÁTHATATLAN SZÍNHÁZ ELMÉLETE
2.3 A LÁTHATATLAN SZÍNHÁZ CÉLJA
A láthatatlan színház célja látni és láttatni a láthatatlant. Munkánk arról szól, hogy a színházbeli látás és láthatatlanság értelmét feltárjuk, láthatóvá tegyük. E fejezet ennek részleteit tárgyalja.
A láthatatlan színház célját az eddig megfogalmazottak alapján ezért úgy lehet leginkább megragadni, mint bizonyos tartalmak tudatosítását, megerősítését, megelevenedését. Az ezekre való konkrét és átvitt értelmű rálátást segítheti elő a műfaj.
Hierarchikus rendbe szerveződnek e célok, amelyeket most az egyre összetettebbek felé mutatunk be:
(1) Érzések megindítása. A láthatatlan színház érzelmeket tud megindítani és felidézni. Fontos érzelmek, érzések megindítása azért cél, mert ezek emotív13 erővel rendelkeznek, és így mozgásba lendítik a mentalizáció folyamatát, és ezzel a benső
12 2000-ben Danah ZOHAR és Ian MARSHALL pszichológus házaspár vezette be a spirituális kvóciens, rövidítve SQ, fogalmát a köztudatba. Ezen intelligencia késői felfedezése annak is tudható be, hogy a tudomány nehezen fogad be olyan témákat, amelyeket nem lehet objektíven megítélni, valamint a 20.
században nem álltak még rendelkezésre olyan orvostechnikai eszközök, amelyek képesek lettek volna az agyhullámok megfigyelésére. Az SQ nem vallási kérdés. Egy olyan intelligencia, amely magában foglalja az IQ és EQ működését, segíti azok összhangját, segít tudatosabban élni. „Az SQ a szükséges alap ahhoz, hogy mind az IQ, mind az EQ hatékony működjenek. A legmagasabb fokú intelligenciánkról van szó.” (ZOHAR &
MARSHALL, 2000, p. 16).
13 Az emóció latin szavában, az e-moveo jelentésében megtalálható a mozgat, mozdít, mozgásba hoz, okoz, átvitt értelemben: megindít, valaki lelkére befolyást, hatást gyakorol jelentések, így igen szoros kapcsolatba hozható az érzések funkcióival.
tapasztalást. Néhány ilyen érzés: biztonságérzet, elfogadottság, ráhagyatkozás, törődés, gondoskodás, vezetettség, öröm, együttérzés, felszabadultság, nyugalom, hogy csak a leggyakoribbakat említsük.
(2) Élménytartalmak tudatosítása. Az érzések felidézése megélésükön túl már önmagában megindíthat tudatosításokat. Egyrészt maguk a megindított érzések tudatosodnak, amelyekkel a személyiség épülhet, másrészt olyan személyes élménytartalmak idéződhetnek fel emlékek, gondolati tartalmak formájában, amelyek e védettség nézőpontjából más, addig nem tudatosodott jelentésrétegeiket tárhatják fel.
Összefüggések válhatnak nyilvánvalóvá, és összekapcsolódhatnak azokkal az – adott esetben spirituális – útjelzőkkel, amelyeket a dramatizált vándorút megjelenít. A vándor mentalizációja során rögzül mindez, belső tapasztalattá sűrűsödik a megélt élmény.
(3) Cselekvésre ösztönzés. Élménytartalmak tudatosítását követően megjelenhet a tényleges tettekre, akcióra sarkalló cél. Ezt kettős módon érheti el a műfaj. Közvetve és közvetlenül. Közvetve formaisága révén, vagyis annak révén, hogy a látás kizárásával egy kiszolgáltatottságot, a nem-látás élménytartalmába helyez bele. Ennek megtapasztalása révén empátiára és érzékenységre indít hasonló sorú embertársaink iránt, segítségnyújtásra ösztönöz. Közvetlen formájában pedig azokkal az útjelzőkkel – példázatok, tanító jellegű mondatok, elméleti bölcsességek – ösztönözhet cselekedetekre, amelyeket a dramatizált vándorút megjelenít.
(4) Önreflexióra tanít és nevel. Ebben már nem csak a cselekvésre ösztönzés jelenik meg, hanem a saját cselekedetekre, saját életre reflektáló, elemző attitűd is. Az önreflexió nem csak növelheti például az önismeretet, hanem a dramatizált tematika függvényében, célirányosan szűkítheti és összpontosíthatja is azt a kívánt életterületre. Ilyen értelemben kihatással van világnézetre, szemléletformáló hatást fejt ki.
(5) Spiritualitás megelevenítése. Ezalatt olyan spirituális élménytartalmak megjelenítését értjük, amelyek a személyes hittel, istenképpel, vallással kapcsolatos tapasztalatainkban jelennek meg. Egy transzcendens élmény kapujába visz ez a cél. A személyes élet spirituális jellegére mutat rá. Ennek természetesen több összetevője van, többek között a korábban említett spirituális kvóciens is, de a műfajnak mindenképpen van egy „spirituális alapélményt berobbantó jellege”,14 legalábbis ha a műfaj szabályainak megfelelően van felépítve a dramatizált út, akkor megjelenhet maga ez a cél is: a saját istenkép művészi eszközökkel való tudatosítása, művelése és Isten felé való elmozdítása.
14 TOMCSÁNYI Teodóra, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta személyes véleménye ez a módszerről.
(Mentálhigiéné Intézet, Pasztorálpszichológiai Konferencia, 2008. június 13.)
Átvitt és konkrét értelemben e célok érvényesülését mind az öt szinten egyaránt a születés folyamatához lehet hasonlítani, amely két emberi „történés” összekapcsolása: az anya szül, és a gyermek születik. Mindkettő egyszerre zajlik. De történik még valami több is, mert ami mindezt „lebonyolítja” az a természeti rend megelevenítő kényszere. Ez az, ami túl van anyán és túl gyermeken, ami megeleveníti a gyermeket. Az élet, és ami az életen túl van. A láthatatlan színháznak ez lehet a legnemesebb célja: e fenti tartalmak megelevenedését a születés értelmében lehetővé tenni. Fontos megjegyeznünk, hogy ez elsősorban nem statikus,15 vagyis a révészek nem csak adnak valamit a vándoroknak.
Természetesen adnak bizalmat, figyelmet, odafigyelést, érintéseket, meghittséget, jelenlétet stb. De a megelevenedés ezen az adáson túl történhet, lehetővé téve e célok megszületését.
Ilyen értelemben állíthatók analógiába e célok a természet rendjével, hierarchiájával, adott esetben spirituálisnak tekintve ezt.
A révészek részéről e célokra való rádöbbentés, ráébresztés kísérlete a láthatatlan színház. A vándorok részéről e célokra való rádöbbenés, ráébredés lehetősége.
A láthatatlan színházban tehát leginkább e célok megelevenítésének lehetőségéről van szó. Minden más formai és tartalmi keret – a látás kizárásától kezdődően, az érintések szabályszerűségén át a dramatizált út felépítéséig – e megelevenítés lehetőségének van alárendelve. A révészeknek mindent lehetővé kell tenniük, hogy ez megtörténhessen. De hogy a vándor szubjektumában valóban megvalósul akár a legkisebb cél is, az előadás alatt, vagy éppen utána, az leginkább a születést uraló nagyobb természeti renden múlik.
A megelevenítés nagyon szorosan összefügg a kereszténység központi fogalmával, az evangélium szó jelentésével, ami szó szerint „az uralkodó megjelenését bejelentő hírt”
jelenti (VARGA, 1996, p. 383). Ebben nem a hír és nem annak jó mivolta, hanem az uralkodó megjelenésén van a hangsúly. A megjelenés hír is, de egyben jó is, vagyis jósággal16 rendelkezik. A megjelenés, mint megelevenedő hír pedig nem csak passzív, nem csak leírható, megfogalmazható, és elolvasható hír. Ilyen attribútumai természetesen vannak, de történő esemény inkább, az uralkodó és ezzel a jóság17 jelenlétének kiterjedése és kiterjesztése. Átélése ez valami nagyobbnak, teljesebbnek, a jó megtapasztalásának lehetősége. A láthatatlan színház révészei pedig a színház legmagasabb rendű célja értelmében e lehetőség felé vezetik a vándorokat.
15 Annak ellenére hogy van statikus sajátossága, vagy akár statikus olvasata, de természete szerint nem tekinthető annak, hanem dinamikus, folyamat jelleggel rendelkezik.
16 A jóság mivoltát pontosan az adja, hogy a tradicionális kultúrákban az uralkodó mindig a világot uraló világfelettinek a megnyilvánulása, ahogy a király Istennek a képviselője.
17 Vö: „Senki sem jó, csak egyedül az Isten”: LK 18,19.