he-lyettünk sz. Ágoston, ki minden erények közt először is, másodszor is s harmaszor is az alázatosságot tar-totta legszükségesebb erénynek. Nélküle a tökéletes-ség s erkölcs épületén hiába fáradozunk, mert az alázatosság alapja nélkül szűkölködve minden mun-kánk hasztalan s legszebb tervünk dugába dűl. Hol ez hiányzik, ott az imádság is illatot hozó szellőhöz hasonlít, mely nyom nélkül enyészik el, míg ellenben mellette a dölyf- és kevélységnek, mint romboló fer-getegnek siralmas, s hosszantartó nyomai maradnak.
Pellcó Péter.
Mit tanít a vatikáni zsinat a pápai tévinentcsségről.
(Vége.)
3. Hogy a tanitó hivatal tévmentessége független lehet a pápa erényes életétől, láthatni a sugallatból is, mely által Isten a kijelentést adta. — A szentírásból tudjuk, hogy Isten a bünösökhez is és néha ép akkor intézett sugallmat, midőn vétkeztek. Igy Bálaám akkor jövendölt, midőn Isten népét el akará átkozni és bűnre csábítani (Moz. IV. 23—4) ; Kaiphás a Jézus Krisztus ellen összehítt gyűlésben jöven-dölt, mert szent János (11, 21) szavai szerint ezen évben főpap volt. — I g y történt ez a főpapokkal, kik különösen Jézus földön j á r t a k o r annyira erkölcstelenek voltak, hogy
38) „De consideration,w lib. I. cap. 7.
12 *
sokan tanaik igazságában is kételkedtek ; de Jézus világo-san kijelenté: „A miket mondanak nektek, mind tartsátok meg és cselekedjétek; de az ő tetteik szerint ne cselekedje-t e k , mercselekedje-t mondják és nem cselekszik." (Mcselekedje-t. 23, 3.) — A tévmentesség tehát nincs a szent élethez kötve, mert a hi-vek j a v á r a adatott s mert ezeket Isten hitre kötelezi, hamis hitre pedig nem kötelezheti.
4. Hazugság az, hogy a 257 pápa közt igen sok volt bünöséletü ; sőt inkább sok szent vértanú és hitvalló s átalán sokkal több szent életű van köztük, mint bármely más életpályán és csak igen kevés rosz ; az is távolról sem oly roszéletü, mint azt az egyház ellenei h a z u d j á k . De habár annyi, sőt tízszer annyi, lenne is a vétkes pápa : a tanitó hivatal az által mit sem szenvedne és a hivek Jézus előbbi szavait követnék.
5. A vétkes vagy szent pápától kiadott hitvégzet egyen-lőkép tiszteletre méltó ; mert a pápa csak hangcső ( a k á r aranyból a k á r vasból, mindegy) melyen át a Szentlélek hozzánk szól, csak levélhordó, ki Isten levelét adja át ne-k ü n ne-k . — Az egyház határozottan elveti Huss János azon eretnek tanát, hogy „halálos bűn állapotában senki világi vagy egyházi elöljáró nem lehet." Hova is vinné ezen tan az emberi társadalmat ?
II. H a „valamely a hitre vagy erkölcsre vonatkozó t a n t mint olyat meghatároz, melyet az egész egyháznak el kell fogadnia." Abban pedig, a mi nem vonatkozik a hitre és erkölcstanra, Krisztus U r u n k nem Ígérte segélyét. — A pápa tehát tévmentes 1. a szentirás- es hagyományokban legalább fejletlenül foglalt hit- és erkölcstanokban ; 2. azok-ban, melyek nincsenek ugyan kijelentve, de a kijelentéssel oly szoros kapcsolatban vannak, hogy ez néikülök nem biztosítható.
3. A hitbeli tények megítélésében. Valamely a keresz-tény hit- és erkölcsről irt könyv felöl két kérdés tehető fel : hitbeli, váljon e könyv magában foglalja-e ezen vagy azon h i t - v a g y erkölcsbeli t é v e l y t — és személyes szándékozott-e a szerző tévelyt tanítani ? Ezen második kérdésben nem tév-mentes a pápa. — Világos pedig, hogy a tévtév-mentesség hasz-talan lenne, ha a pápa nem ítélhetné meg, foglal-e magában tévelyt e könyv, e tan, e mondat ? Hasonlag ahoz, a ki rak-t á r b a vezerak-tné az éhezőkerak-t, melyben az érak-tkek egy része meg van mérgezve és csak azt tudná mondani : ne egyetek a mérgezettekből! — Ha a pápa nem birná megmondani, hogy a lelki étkek melyike mérges, melyike nem, akkor Krisztus U r u n k roszul gondoskodott, volna rólunk. — 4. E g y részt az egyházi fegyelemben is, mely alatt azon szabályokat és rendeleteket é r t j ü k , melyek a hivek életét, a szentségek kiszolgálását és felvételét, az isteni tiszteletet és mindazt illetik, a mit a kereszténynek az egyház szent czélja eléré-sére tennie vagy kerülnie kell. Hogy ily rendelvények min-den egyes emberre czélszerüek legyenek, abban a pápa nem tévmentes; de ezen lehet segítni a felmentés á l t a l ; azért történnek felmentések a böjti parancstól, a házassági a k a d á -lyoktól sat. — Ellenben a pápa tévmentességénél fogva nem hozhat oly törvényt, mely az egész egyházra ártalmas lenne, az isteni igazsággal és szentséggel ellenkeznék. — III. H a p á p a i tanszékről szól vagyis „midőn mint az összes keresz-tények pásztora és tanítója lép fel és legfőbb apostoli
tekin-télyénél fogva valamely a hitre vagy erkölcsre vonatkozó t a n t mint olyat határoz meg, melyet az egész egyháznak el kell fogadnia." Tehát a pápa a k k o r szól tanszékén, midőn 1. mint legfőbb tanitó 2. valamely hit- vagy erkölcstant (1. II) 3. nemcsak mond, hanem meghatároz, 4. azon vilá-gos szándékkal, hogy az egész egyház köteles azt hinni és elfogadni. — Az első, hogy ne mint magán személy, hanem mint legfőbb pásztor és tanitó lépjen fel. — A nyilvános hivatalnok tekinthető mint magán személy is; a k i r á l y p.
mint családapa, mint földbirtokos. Ily minőségben kiadott rendeletei nem illetik az országot, nem is intézvék ahoz.
A mit a biró mint magán személy rendel, mint szerző ír, nem kötelezi a népet vagy a feleket. — U g y a pápa abban, a mit mint magán személy, mint ember, keresztény áldozár vagy nyilvános hivatalában is, mint római püspök, érsek, nyugati patriarcha, mond, ír vagy rendel, nem b i r j a a tévmentességet. — A 2ik kellékről IIban volt szó. — H a r -madik kellék a meghatározás, nem pedig bármily nyilvání-tás. — Negyedik azon világosan kifejezett szándok, hogy ezen meghatározás az egész egyházat kötelezi. — Ezen ki-fejezett szándék egyszersmind ismerve annak, hogy a pápa tanszékéről szólott, valamint más nyilvános hivataloknál is könnyen felismerhető a magán és a hivatalos iromány.
Például szolgálhatnak a tudós X I V Benedek pápa müvei,*)
„ A szentszék diadala" X V I Gergelytől, melyeket senki sem tekint tévmentesekül. — Ezen kellékekből fejthetők meg az ellenvetések, melyek egy része abban áll, hogy több pápa nagy bűnöket követett el, másika pedig, hogy többen tévely-be estek. — Az elsőről már szóltunk (1. I) — A nem koholt tévelyeket illetőleg a történelemből világosan látható, hogy a felsorolt kellékek hiányzottak. — A tévmentesség ellenei csaknem mind a X I V század után, ezekre nem ügyelve, a pápák magán irataiban előfordult esetleges nyilatkozatok-ból mindent összeszedtek, mi a tévely szinét viselte, a nél-kül azonban, hogy a tévmentesség kellékeit fel birták volna mutatni. Négy századon át lőn megvitatva a kérdés a n y -nyira, hogy most már semmi u j a t sem lehetett felhozni. — I V . A papa „a sz. Péterben neki megigért isteni segély foly-t á n " foly-tévmenfoly-tes. Teháfoly-t a legfőbb egyházfoly-tanifoly-tói hivafoly-talra szük-séges tévmentesség pem függ a pápa észtehetségétől, tanulmá-nyaitól, szent életétől, valamint az áldozár is i-zektől függetle-nül birja a hivek lelki j a v á r a nyert hatalmat a sz. misében és feloldozásban. — E s miben áll ez isteni segély? Valódi értelemben egyedül Isten csalatkozhatlan ;** ) különös
*) Ki ezen megkülömböztetést maga is felemlíti,,De Svnodo Dioecesa-na" müve előszavában és mint mondja „libenti animo subscribimus doctri-nae Scriptoris egregii Melchioris Cani, qui de Libris ágens, qui a summis Pontifieibus conscripti publicantur, haec ait : Cum edunt libros de re qualibet Romani Pontifices, sententiam suam ut homines alii doeti ex-primant, non tamquam Ecclesiae Judices de Fide pronuuciant. Magnus ille Praedecessor noster Innocentius IV. Commentaria sua in libros De-cretalium scripsit, cum summum Pontificatum gereret. Neque profecto Innocentius hoc sibi unquam arrogavit, ut quidquid in eo Opere serip-sisset, pro re definita haberetur , sed facile passus est opinionos suas, quas tamquam privatus Doctor proposuerat, ab aliis Doctoribus oppug-nari."
**) E z áll a „csalatkozhatlanságról," mely a tévedés lehetőségét is tagadja. Ellenben tévmentes többé kevésbbé minden ember bizonyos természetes igazságokban, Apápai tévmentesség ettől csak abban ktilöm-bözik, hogy 1. bizonyos feltétek alatt kiterjed minden hitbeli és erkölcsi
117
segélye által azonban az angyalt és az embert is biztosít-hatja, a miben a k a r j a , tévedés ellen; söt ha angyalt vagy
embert biz meg saját nevében valamit kihirdetni, tőlünk pedig feltétlen hitet követel, akkor Isten maga kötelezte önmagát segélynyújtásra. így történt néhány angyalai, a prófétákkal és az apostolokkal. — Mivel a kijelentés az apos-tolokkal be lőn végezve, Isten most csak a kijelentés hü megőrzésére a d j a segélyét és kell is adnia az egyház fejének. — Mert a tévedő áldozárt a püspök, ezt a pápa j a v í t -hatná, míg ellenben a legfőbb tanitóval, kit senki sem tanít-hat, az egész egyház tévedne. — E z isteni segély folytán a pápa, valamint a zsinat, az igazság k u t a t á s á r a alkalmas eszközt***) használ, azt jól felfogja és h ilyes alakban fejezi ki. — Ebből láthatni, mily módon gyakorolja a pápa tév-mentes tanitói tisztét. T . i. az igazságokat nem sugallat által ismeri, hanem', mint eddig, „az idő és körülmények kívánal-ma szerint, m a j d az összehítt egyetemes zsinatok, kívánal-majd a földön szétszórt egyház k i k é r t nézete, majd részletes zsi-natok, majd más az isteni gondviselés nyújtotta segélyesz-közök használata által." — V. É s „azért a római pápának ilyen meghatározásai koránsem az egyház beleegyezése által, hanem önmaguknál fogva változhatlanok." — T e h á t a szükséges kellékek mellett hozott pápai végzések 1. vál-tozhatlanok ; ezeket sem a pápa, sem a zsinat, meg nem má-síthatja, mivel annak tévm entes kimondásában a Szentlélek vezeté és segíté a pápát. — 2. É s pedig önmaguk s nem az egyház beleegyezése által. Némelyek t. i. úgy vélekedtek, hogy a pápa hoz ugyan tévmentes végzéseket, ezek azon-ban csak attól kezdve változhatlanok, midőn a püspökök meggyőződvén azok helyességéről, hallgatag vagy nyiltan beleegyeztek. — A zsinat erre nézve is minden kételyt el-oszlatott ; a püspököknek nem szükséges a pápai végzések igazságát vizsgálni, mert ő ugyanazon tévmentességgel bir, melylyel az egyház is fel lön ruházva. Dr. K.
A fin. herczegprimás nagyböjti pásztorlevele.
„ T o t a vita christiana continua poenitentia esse debet."
H a n c a Patribus Concilii Tridentini1) expressam veritatem S. Quadragesimae tempore imprimis inculcare filiis suis vult S. Mater Ecclesia Catholica ; novit enim nunquam de-fuisse homines, quorum vita in mediis saeculi deliciis, corde nunquam ab iis avulso, agitur, qui cupiditatibus suis toti addicti, quidquid piacet, licitum etiam esse existimant, quo-rum unus scopus, una cura, unum in mundo negotium est avaritiae, ambitioni, passionibus suis ac voluptatibus satis-facere, qui saeculo et regulis ipsius pleni dum semper labo-rant, semper tarnen otiantur, quia nunquam laborant Deo, nec quidquam agunt utile ad salutem, qui proinde homines mundi dicuntur, de quo ait Christus :2) „Si mundus vos odit, scitote, quia me priorem vobis odio habuit" et licet
chris-tárgyra, 2. hogy ezekben a tévmentességet nem természetes, hanem ter-mészet feletti módon birja ; míg ellenben a mi tévmentességünk (p.
1-j-1 = 2 ) az ész természetébenfekszik és sztíkköríi. K.
***) Az eszköz alkalmas lehet természeténél fogva vagy csak
esetleg. K.
Sess. XIV. de extr. unct.
2) Joan. 15, 18.
tiano censeantur nomine, sunt tamen teste S. Paulo3) „ini-mici crucis Christi," spatiosas mundi vias ambulantes, quae non ad salutem ducunt, sod in praecipitium conjiciunt. Sane Patres Concilii Tridentini praecitatis verbis nihil aliud ex-presserunt, quam quod Christus Dominus verbo docuit et exemplo. Quis nescit prima divini Salvatoris verba conse-crata fuisse poenitentiae ? „ E x i n d e coepit praedicare et dicere : poenitentiam agite, appropinquavit enim regnum coelorutn ;"4) „nisi poenitentiam habueritis, omnes similiter peribitis."5) Quis porro ignorât nusquam in Evangelio suo praedicare nisi mortificationem et abnegationem, odium mundi et regularum ipsius ? I n persecutionibus propter jus-titiam tolerandis beatitatem constituit. Annunciat contemp-tum et fugam voluptacontemp-tum, ambitionis, verbo omnium, quae maxime cupiditati et homini carnali blandiuntur. Quodsi illorum usum non omnino prohibeat, modo intra terminos, a religione praestitutos, sistatur; vult tamen, ut cor illis affixum non sit. „Intrate, ait Filius Dei6) per angustam por-tám, quia lata porta et spatiosa via est, quae ducit ad perditionem et multi sunt, qui intrant per eam." „Quam a n -gusta porta," cum admiratione exclamat deinde „et a r c t a via est, quae ducit ad vitam et pauci sunt, qui inveniunt eam ;" additque prospiciens, quod exsurrecturi sint aliquando magistri prurientes auribus et a proposita per se veritate auditum avertentes, addit inquam : „Attendite a falsis pro-phetis, qui veniunt ad vos in vestimentis ovium, intrinsecus autem sunt lupi rapaces." Ad quaestionem autem ad se d i -rectam, si pauci sunt, qui salvantur ? respondit: „Conten-dite intrare per angustam portam, quia multi, dico vobis, quaerent intrare et non poterunt."7) Explicat autem clare, quae sit illa angusta porta et arcta via ad vitam ducens, dum docet „regnum Dai vim pati et violentos rapere illud."8)
„Non venisse se pacem mittere sed gladium. Venisse se sepa-rare hominem adversus patrem suum et fiüam adversus ma-trem suam et nurum adversus socrum suam."9) „ E t qui non accipit crucem suam et sequitur ipsum, non esse ipso d i g -num."1 0) „Si quis venit ad ipsum et non odit patrem suum et matrem et filios et fratres et sorores, adhuc autem et ani-mam suam, non posse ipsius esse discipulum."11) Hoc est, j u x t a verissimam SS. Patrum explicationem, debere nos
Deuni praeferre rebus omnibus et, si exigeret, paratos esse amore ipsius deserere.
Oppido autem falleretur et erraret qui putaret régulas illas, cupiditatibus et voluptatibus tam ediametro oppositas, quae homini carnali et gratia Dai haud adjuto, tarn diffici-ciles videntur, solis tantum Sacerdotibus, Monachis aut Ere-micolÍ8 scriptas fuisse. Certum enim est iis teneri Christi-anos omnes quoad dispositionem cordis ; quoad effectum vero non esse mera consilia, sed praecepta omnibus, qui Christiani non solo nomine, sed re etiam ipsa esse volunt. Christus enim, ut expresse observât S. Lucas,1 2) „dicebat ad omnes : si quis vult post me venire, abneget semetipsum et tollat crucem suam quotidie et sequatur me." Nec merum hie con-silium exprimi, sed praeceptum, id, quod sequitur, clare ostendit et evincit manifestissime ratio, quam Filius Dei
s) Philipp 3, 18. — 4) Matth. 4, 17. — 5) Lnc. 1 3 , 3. — «) Matth.
7, 13. sq. - 0 Lue. 13, 23. sq. - 8) Matth. 1 1 , 1 2 . — 9) Matth. 10, 34.
sq. - i») ibid. v. 38. - " ) Luc. 14, 26. - 12) 9, 23.
affért, dicens: „Qui enim voluerit animam suam salvam facere, perdet earn ; et qui perdiderit animam suam propter me, inveniet earn."13) De perditione ergo vei salute animae agitur, ac proinde indubie de praecepto. Quam necessario ista praecipiat, inde quoque patulum fit, quod eumdem ser-monem sic continuet: „Quid enim profiéit homo, si lucretur universum mundum, se autem ipsum perdat et detrimentum sui faciat?"1 4) his autem, quae sequuntur, verbis concludat:
„Nam qui me erubuerit et meos sermones, hunc Filius homi-nis erubescet, cum venerit in majestate s u a e t P a t r i s et San-ctorum Angelorum."I 5) Quibus quidem verbis donunciat, quibus poenis subjiciendus sit, qui veritates illas spernit aut in injustitia detiuet, illas non sectando, nec, si pro
mu-nere debuisset, annunciando.
(Vége. köv.)