ang. 29 én irt titkos emlékiratára.
Nagyméltóságod !
Mult aug. 29 röl kelt körözvényhez, melyet az olasz kormány külföldi képviselőihez intézett, egy nyomtatvány volt mellékelve, mely bizalmas úton velem is közöltetett s másolata kéziratban teljesen esetleges körülmény folytán kezeim között maradt. Ezon okmányban előadatik azon alkudozások története, melyek egyrészről a flórenczi és párisi kabinetek, másrészről pedig a szentszék és az olasz kormány között kezdettek volna a r r a nézve, mit átalános megegyezés folytán római kérdésnek szoktak nevezni.
Nem levén birtokában semmi határozott és formális a d a t n a k azon állítólagos alkudozásokról, melyek Franczia-országgal megindíttattak, nem tudom bizonyosan, mi tör-tént e részben a flórenczi és párisi kabinetek között, sem azt, mily hitelt érdemelhetnek a szóban forgó nyomtatvány kiilömböző állításai, valamint az is ismeretlen e'őttem, mily eszmerend képezte a k é l kabinet között váltott javaslatok kiinduláspontját. Mindazonáltal képtelen vagyok elhinni, hogy ö felsége, a franczia császár és kormánya, csakugyan oly eljárást követtek volna, minő nekik tulajdoníttatik.
Mialatt hadseregük védelmezte a szentszék jogait s megaka-dályozta a szentatya teljes kifosztását, mialatt hirdették gondoskodásukat a szentszék ügyébon s nyiltan kijelentet-ték Francziaország és a k a t h . világ szine előtt, hogy szi-lárdul el vannak tökélve bárki ellen is megvédeni a szent-szék világi hatalmát : — azt fogják r á j u k , hogy u g y a n a k k o r tudtul adták T u r i n b a n , miszerint a szentszék megüresedé-sét v a g y egyéb közeli és előre nem látható eshetőségeket, fel fogják használni arra, hogy visszahívják csapataikat a szentszék birtokaiból. Olaszország ezalatt folytassa az alkudozásokat Rómával, hogy így a felelősség kizárólag a szentatyára hárotnoljék ; állítsa helyre a közbiztonságot a nápolyi királyságban és hasson a közvélemény re ; a franczia kormány ezalatt folyvást Olaszország irányában jóakaró és barátságos értelemben foglalkozandik a római kérdéssel.
H a mindjárt minden külső érv hiányoznék is, egy köztudomásu tény elég volna a r r a , hogy nézetemhez szi-lárdul ragaszkodjam ; ez pedig abban áll, hogy a császári kor-mány határozottan vonakodott a szentszék jóváhagyása alá terjeszteni azon hires tervet, melyet Ricasoli báró készített.
E g y másik, szintén jelentőségteljes tény az, hogy a császári kormány az 1867-ki u j h a d j á r a t b a n ellenszegült a Garibaldi-féle invasiónak, melyet a flórenczi k o r m á n y hozott létre és gyámolított; sőt Rouher által a szószékről is ünnepélye-sen kijelentette, hogy Olaszország soha sem fogja hatal-mába keríthetem Rómát és a szentatya még fenlevő birtokait, melyek Francziaország zászlójának oltalma alatt állanak.
Azt hiszem tehát, hogy az első s talán egyedüli őszinte tény, melyet az olasz kormány az utóbbi tíz év alatt végbe vitt, abban áll, hogy nyiltan kijelentette, miszerint fel fogja használni, amint csakugyan felhasználta, a Franczia- és Poroszország között kitört háborút, hogy befejezze a pápa gálád kifosztását. E k k é p használta fel külömben a benem-avatkozás elvét is, hogy bitorlásait az egész félszigeten véghez vigye.
Mellőzve tehát az idézett okmány eme történeti részét, itt inkább a másik részszel szándékozom foglalkozni, mely a szentszék és Olaszország között felmerült értekezésekre vonatkozik. Mindenekelőtt kérdem, kik voltak azon alkudozik, kikről szó van ; mikor érkeztek Rómába, mily j a -vaslatokat hoztak, kivel alkudoztak ? Minthogy pedig ezen állítólagos értekezéseket főleg azon találkozással támogat-j á k , mely az elhunyt Santucci bibornok és Passaglia k ö z t történt, kezeim közt levő eredeti o k m á n y o k k a l bizonyít-hatom, hogy Santucci bibornok Passagliát soha sem te-kintette hivatalos vagy félhivatalos alkudozónak, ki jogo-sítva volna Cavour gróf nevében alkudozni s hogy Passag-lia sem adta ki magát soha ilyennek ; ellenkezőleg, mind-ketten csak eszmecserére szorítkoztak, minő ismerősök között szokott előfordulni. Valótlan külömben azon állítás, mintha a bibornok kötelezte volna magát a szentatya elé terjeszteni vagy eléje terjesztett volna valamely kiegyez-kedési javaslatot az egyház teljes szabadságának s a világi uralom eltörlésének alapján. Még valótlanabb az, mintha a szentatyát meghatotta vagy meggyőzte volna ezen javasla-tok bölcsesége, a z o k a t még engedménynek és jótéteménynek tekintvén a turini kormány részéről. A szentatya tehát ezen előadás szerint még jobbnak és elfogadhatóbbnak t a r totta volna ezen teljes kifosztását, mint azon már előbb visszautasított tervet, mely szerint a Romagnák vicariatusa Viktor Emmanuel királyra lett volna ruházandó, a szent-atya számára azonban fentartatott volna felettük némi látszólagos felsőség.
Merő koholmány tehát mindaz, ami továbbá ez ok-mányban mondatik a bibornoki eskütől való feloldozásról, melytől nevezetesen Santucci bibornok és én oldattunk volna fel ő szentsége által, hogy az említett alapokon a l k u d o z á -sokba bocsátkozhassunk a világi uralom megszüntetése végett. Ezen tényeket kimondani annyi, mint kimutatni lehetlenségüket. Ezen hivatalos elbeszélés szerzőjét továbbá azon phasisok előadásában sem követem, melyeken ezen alkudozásokat közöttem és az olasz meghatalmazottak kö-zött végig vezeti. Ezen egész históriának, úgy látszik, nincs egyéb alapja, mint egy nem rég bizonyos Isaia áldozár által közzétett mű, melynek szerzője viszonyban állott az elhunyt d'Andrea bibornokkal és egy bizonyos Aguglia szi-cziliai ügyvéd Rómában léte, ki ide azért utazott, hogy tisz-tába hozzon némi nehézségeket, melyek a nápolyi király-ságban a Konstantinféle rend körül felmerültek.
Ha mindazonáltal mérlegelni a k a r j u k ezen egyének igazmondóságát és ama beszélgetések természetét, melye-ket velük folytattam, csak a „Giornale di R o m a " czikkébe kell betekintenünk, mely határozottan meghazudtolta ar-czátlan rágalmaikat. Jelenleg egyszerűen magának azon okmánynak szavaira hivatkozom. Ez azt mondja, hogy én 1861. április 5 - é n kijelentettem, miszerint a szentszék, min-denkor önmagadólag tűrve az erőszakot, soha fog sem belé-egyezni abba, hogy alkudozásokba bocsátkozzék Olaszor-szággal, hogy a világi hatalom kérdése természeténél fogva az egész katholicitás érdekeire vonatkozik s hogy a szent-szék az eseményektől v á r j a a jogainak és óhajainak meg-felelő megoldást. — H a mindazonáltal nyilvános és ünne-pélyes okmányt kívánnak, melyből k i t ű n j é k , hogy tekintette
a szentszék ezen kérdést és mikép ítélte meg a bevégzett tényeket, valamint azokat is, melyek az ő k á r á r a bevégző-déssel fenyegetődztek, nem külömben az olasz kormány be-vallott elveit és tényeit, idézem a szentatya által az 1861.
márcz. 18-iki consistoriumban mondott allocutiót.
De minek hoznék fel okmányokat és kétségbevonhat-lan bizonyítékokat? Köztudouiásu dolog ugyanis, hogy maga a flórenczi kormány igazolni óhajtván gálád eljárá-sait, mindenkor a szentatya hajthatlanságára hivatkozott és a n o n p o s s u m u sr a, melyet ő szentsége minden olynemü alkudozással szemben hangoztatott, melynek czélja nem felségi jogainak teljes helyreállítása. Másrészről nem akarva, hogy az egyház érdekei e miatt csorbát szenvedjenek, ő szentsége soha sem habozott kijelenteni élénk óhaját arra nézve, hogy alkudozások kezdessenek a számo3 üresedés-ben levő püspöki székek betöltése és egyéb vallási ügyek elintézése végett.
Vegezzi commendatore és Tonello ügyvéd urak bi-zonyságot tehetnek az itt talált jó fogadtatásról, valamint az abbeli szorgoskodásról is, hogy minden lehetőt megte-gyünk az ohajtott czél elérésére s így küldetésük közös megelégedésünkre sikerüljön. 0 szentsége továbbá készsé-gesen megengedte a különféle pápai kormányzóságoknak, hogy lépjenek érintkezésbe a megfelelő flórenczi k o r m á n y -zóságokkal, miszerint közös megállapodások alapján a két határos tartomány lakosainak érdekei a vám, pósta és távír-da ügyeiben kedvezményekben részesíttessenek, sőt annyira vitte az engedékenységet, hogy leszállította a különféle tár-gyak be- és kiviteli vámtariffáját, ekkép Olaszországot is részeltetvén azon előnyökben, melyeket Francziaország egy külön kereskedelmi szerződés alapján élvezett.
Felemlítem továbbá, hogy a pápai kormány folyvást a legnagyobb készséget tanúsította ama folytonos, mond-hatnók mindennapi, szolgálatok teljesítésében, melyek tőle Olaszország nevében előbb a franczia később a portugalli követség közvetitésével kívántattak részint azért, hogy tudomást vegyen a polgári és büntető törvényszékek ítéle-teiről, részint hogy az igazságszolgáltatás érdekében siet-tesse a függőben levő ügyek elintézését stb.
Az eddig előadottakból szemmelláthatólag kitűnik, hogy a szentatya, nehogy elárulja lelkiismeretét, megsértse
esküjét s bármi módon szentesítse a Viktor Emmánuel kormánya által hirdetett helytelen elveket, — állandóan vonakodott oly egyességekre lépni, melyek megegyeznének az utóbbinak nézeteivel ; másrészről azonban nem mulasz-totta el szívesen fogadni és létesíteni azon javaslatokat és reformokat, melyeknek czélja volt javítani alattvalóinak vi-szonyait a szomszéd államéival vagy oltalmazni az egyház érdekeit. Ebből világosan kitűnik, hogy az olasz kabinet által Rómában talált nehézségek, melyek miatt szemrehá-nyásokkal és vádakkal illeti a szentatyát, eredetüket egy fensőbb eszmekörből s nem azen szűkkeblű és kicsinyes antagonismusból vették, melylyel néha két határos kormány egymás ellen viseltetni szokott s mely a jelen esetben telje-sen igazoltatott volna bizonyos qualificálhatlan előzmények által. Uyformán szilárdul megmarad azon meggyőződésünk, hogy, tekintve a két állam között létező ügyállást, tekintve a két kormány viszonyait s minden tényleges vagy csak
látszólagos ok hiányát, mely igazolna valamely invásiót, — mindenkinek azon meggyőződésre kell jutnia, hogy a szent-atya rovására végrehajtott bitorlások s a fogság, melyre kárhoztatják, miután államainak fővárosát ágyuk és bombák segélyével elfoglalták, rendkívüli mérvben odiosus jelleggel birnak, melynek párját hiába keressük a művelt világ tör-ténetében. Még azon okmány datuma és tartalma is, melyre jelenleg válaszolok, mutatják, mily őszinte szándékokat táplál a flórenczi kormány a szentszék birtokai iránt. Ezen datum mutatja, hogy ezen kormány már a mult augusztus hónap óta készítette elő azt, a minek egy másik ürügy alatt szept. 20-án kellett végbemennie.
Minthogy fel kell tennem, hogy az említett körözvény és okmány az . . . . i külügyminiszter úrral is közöltetett, szükségesnek tartom az abból netán merített helytelen esz-méket helyreigazítani ; következésképen felhatalmazom nméltóságodat felhasználni az előrebocsátott reflexiókat nem csupán azért, hogy megezáfolhassa a számos hamis állításokat, hanem azért is, hogy kimutassa, miszerint azon szorgoskodás, melylyel mások jóhiszeműségét tévútra ve-zetni igyekeznek , biztos jele annak, hogy meg vannak győ-ződve saját ügyük igazságtalanságáról.
Fogadja stb.
Róma, 1870 okt. 17. Antonelli J. bibornok.
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
P E S T , január 20. A p e s t i r e á l i s k o l a k é r d é s e . (Folytatás.) A reáliskola kérdésének megoldásánál tehát mindenekelőtt azon kérdést kell megoldani : ki köteles a kö-zös fensőbb tanintézeteknél a vallásoktatásról gondoskodni ? Váljon az állam, mely ily intézetet létesít s fentart és mely egyszersmind a rendes tantárgyak közé a vallástant is fel-veszi ; az illető hatóság, mely hasonló intézetet létesít s fen-tart vagy pedig a vallásfelekezet? E s ez utóbbi esetben, ha t. i. a vallásfelekezet köteles a vallásoktatásról gondoskodni, két módon lehet e kötelességnek eleget tenni. Vagy úgy, hogy a püspök, mint a vallásfelekezet képviselője, gondosko-dik a vallástanitásról s az illető fensőbb tanintézethez
val-s
lástanárt nevez ki s annak tisztességes ellátásáról gondos-kodik vagy úgy, hogy az intézet egyszerűn a helybeli lel-kipásztori gondoskodásra bizatik.
Nálunk a közös intézetek csak most léptettetvén életbe, szükséges és igen fontos ezen kérdésnek megoldása s azért nem tanácsos azt elodázni.
Szerény nézetünk szerint a fensőbb tanintézeteknél a vallásoktatásról az tartozik gondoskodni, ki ily intézetet létesít s fentart. Mert a létesitő s fentartó tökéletes, rendsze-rezett intézetet a k a r létesíteni, másminőt a kormány nem is engedhetvén meg. Köteles tehát az alapitó mindazon t a n -erőkről s eszközökről gondoskodni, melyek a rendszeresített intézet számára a kormány által mint szükségesek kijelöl-tetnek. Minthogy pedig a fensőbb tanintézetekben a vallástan rendszeresített kötelező tárgy s nélküle a fensőbb t a n -intézet hiányos lenne: világos,hogy a vallástanárról az ala-pitónak s fentartónak kötelessége gondoskodni, nem pedig a vallástanitást arra tukmálni, ki ugyan a vallással foglalkozik, de kinek az intézet létesítéséhez vagy fentartásához semmi köze. H a ez nem igy van, miért nem utasítja a nemes város
71
a m a g y a r nyelv tanítását az akadémiához ? A vegyészetet a gyógyszerészekhez ? Ezek mindenesetre szakférfiak s hi-vatásszerűleg kezelik a fentebbi tudományokat. A v a g y jelentse be a nemes város a kormánynak, hogy fensőbb tanin-tézetet a k a r alapítani, minden tanerőről gondoskodik, de a vallástant elhagyja, mert nem a k a r vallástanitókat fizetni.
T a r t o k tőle, hogy még most a kormány ily szándékba aligha beleegyeznék. Mert a kormány azt lenne köteles felelni : te reáliskolát, akarsz alapítani. Jól v a n . íme itt az általam meg-határozott rend a t á r g y a k r a stb. H a intézetet akarsz létesíteni, ezen kellékekről gondoskodjál. Következőleg, ki közös fen-sőbb tanintézetet alapít minden felekezet számára, az köte-les minden felekezot számára vallástanárt is t a r t a n i vagy pedig ha ezt nem a k a r j a , törülje ki a rendes t a n t á r g y a k közül a vallást. í g y fogva fel a dolgot, a belvárosi plébános-nak igaza volt, csakhogy a városhoz intézett iratában a dolog mibenlétét ki kellett volna fejtenie.
Ebből azután az is következik, hogy a város az elkö-zösités által uj terhet vállalt magára akkor, midőn egytől a k a r t szabadulni.
Ismételjük tehát, hogy szerény nézetünk szerint min-den fensőbb tanintézetnél az köteles a vallásoktatásról gon-doskodni, ki az intézetet alapitja s fentartja, tehát köteles megfelelő valláitanitókat is alkalmazni. Vegyünk példát a majori ad minus. Itt az egyetem. E z legfensőbb tanintézet, melyben minden tudomány előadandó, tehát a vallástan is.
Míg az egyetem felekezeti; addig meglesz az illető felekezet számára a hittani cathedra, a többi vallásfelekezetekkel pedig nem törődik. De ha az egyetem állami, akkor az állam köteles vagy minden vallásfelekezet számára cathedrákat állítani vagy a hittant egyszerűn kiküszöböli. É s épen ezen stadiumban v á j u d i k legújabban elközösített egyetemünk.
Innen van az is, hogy a protestáns Poroszország az egyete-meken katholikus theologusokat is t a r t s fizet.
T e h á t ne essék zokon nemes Pest városának elközösí-tett reáliskolájánál minden felekezet számára cathedrát állítani, illetőleg a tanári állomásokat szervezni, a tanárokat fizetni.
Szerény nézetünk szerint a herczegprimás válaszának is ezen terrenumon kellett volna állani s felvilágosítani a v á -rosnak atyáit.
Ez, mondjuk, a mi szerény, de határozott, mert indo-kolt, véleményünk.
De engedjük meg, hogy a vallásoktatás, mint a nép-iskoláknál, a fensőbb tanintézeteknél is a vallásfelekezetet illeti. Ezen esetben nálunk katholikusoknál a püspök lenne köteles gondoskodni arról, hogy az illető fensőbb tanintézet az intézet igényeihez képzett férfit nyerjen vallástanitóul s azért ily intézetnél becsületes, tisztességes ellátásról kell gondoskodnia, concursust hirdetnie vagy legalább recursust s így ez állomást betöltenie. Félrendszabály ily ügyben nincs helyén, mert ez a vallásra igen igen káros következményű.
De honnan fizesse a t a n á r t ? Az mindenesetre a püspök gondja ez esetben. Ott a vallásalap. De épen, minthogy ezen eltartás kényes, mert pénzbeli dolog, azért kell ily kérdést alaposan megvitatni s határozottan eldönteni. Mert a kérdés-sel az egyház érdeke van összekötve, ez pedig igen igen fontos dolog. (Vége köv.)
RÖMA. IX. P i u s é s e l l e n s é g e i n e k ö r ö m e . A forradalmárok, a nemzeti „szabad" e g y h á z a k n a k aposto-lai s az úgynevezett német tudomány, ezek azok, kik Róma elfoglalásán s a pápa világi hatalmának ideiglenes ledönté-sén leginkább örülnek. E z egy közös vonás, moly azonban m i n d h á r m u k n a k legelrejtettebb gondolatait t á r j a elénk, azon gondolatokat, melyeket eddig bizonyos szólamok s édes mézes szavak úgy a hogy a mélyebben nem pillantó nagy-világ szeme elől e l t a k a r t a k .
A forradalom örül s joggal. Rómának bukása alkal-mat szolgáltatott az európai diploalkal-matiának, hogy belső ürességét, megvesztegethető voltát s hazug, csalárd rend-szerét, az egész világ előtt közundorra mutassa be. E z volt rá nézve az Ítélet napja s becsülete el van s el marad veszve mindaddig, míg ezen átalános európai rothadást végképen kigyógyítania vagy kimetszenie nem sikerült.
A forradalom örül s joggal. Az úgynevezett katholikus hatalmak Róma b u k á s a k o r oly gyengéknek, oly n y o -morultaknak m u t a t t á k m a g u k a t , hogy leginkább megsebez-hető részeiket a forradalom most már igen jól ismeri s igen jól tudja, hogy ha nemsokára tetszeni fog neki, eme
hatal-mak ellen átalános ostromra kelni, nem lesz, a ki ellentálljon neki, nem lesz, aki az amúgy is roszul betorlaszolt k a p u k a t a k á r csak becsületből is v é d j e , nem lesz, a ki ama t r ó -nusokat majdan elsöprendő ár ellenében g á t a k a t emeljen.
H a egyszer a legrégibb s tiszteletre legméltóbb trón b u k o t t , é r t j ü k a pápa trónját s padig a többi k a t h , h a -talmak bárgyú részvétlensége mellett : a k k o r a többi feje-delmi szék nem sokára önkényt k ö v e t k e z i k , mert ezek-nek alapjai sokkal jobban a l á á s v á k , mint amazé. A pápát az örök Ígéretek védik. Róma elveszte után az egész katho-likus világ nyilik meg előtte, a hívek rokonszenvéről, sze-retetéről s támogatásáról biztosítva van , szóval, ő az egy-háznak feje s az marad mindörökké. Ezen utóbbi méltósá-gától a forradalom soha sem fogja megfoszthatni őt s ha ki-vetkőzteti világi hatalmából, csak annál inkább fénylik, annál ragyogóbban tündöklik, szellemi méltósága és hatalma.
Egészen másként áll a dolog a világi fejedelmekkel; mihelyt elűzetnek, hontalanokká lesznek s legott minden jelentősé-güket is elvesztik.
A nemzeti e g y h á z a k apostolai is örülnek, de ezek már nem joggal. Mort, a forradalom az ö egyházaikat is el fogja törülni s pedig joggal. Feltűnő volt azon egyetértés, mely-lyel ezen apostolok, karöltve a hitfelekezatnélküli állammal, Róma ellen harczoltak, nevezetesen a zsinat s a csalatkoz-hatlansági dogmának ügyében , sokkal nagyobb s hevesebb oppositiót csinálván a p á p á n a k , mint a minőt valaha mertek volna az államnak, a k á r a polgári házasságnak, a k á r az is-kola elkereszténytelenítéséuek ügyében csinálni. Voltak ugyan e tekintetben is kivételek, de vajmi r i t k á k .
Róma ideiglenes bukásával megszűnt az ok, melyért az államok eddig eme nemzeti egyházféle játékot t ű r t é k , az t. i., hogy benne kedves eszközt leljenek Róma elleni harezukban. Ezen mór, megtévén kötelességét., most el fog mehetni. — Rómának ideiglenes bukására következik a nemzetegyházi aspiratióknak végleges b u k á s a ; mert az államok dőreségükben végkép elnyomottnak vélvén
garáz-dálkodásaiknak hajthatatlan igazságosságú őrét és feddőjét,
félre fogják lökni ama nyomorult eszközt is, mely eddig s a j á t édesanyja ellen oly nagy készséggel használtatta m a -gát ; — mehetnek, receperunt mercedem suam, ha ugyan receperunt. S e tekiutetben Rómának ezen ideiglenes meg-próbáltatása egyike lészen a legnagyobb jótetteknek, me-lyekkel a Mindenható napjainkban az egyházat megörven-deztette.
Az úgynevezett német tudomány is örül, de nem jog-gal , mert sorsa azonos az állami egyházakéval. Rómá-n a k ideigleRómá-nes bukása az első jel saját eRómá-nyészetére azért, mivel vak lövéseinek czéltáblája egyideig eltűnvén, megszűnik létezési oka s a mesterségesen felfújt épület m a -gába dölend össze. K á r tehát ezen tudósoknak örülniök Róma ideig óráig tartó elnyomatásán s kettős kár, de egy-szersmind kettős oktalanság, sőt kettős vakmerőség is, azt állítani, hogy szentatyánk ezen jelenlegi szorongattatása épen csak az érdemlett büntetés azon állítólagos „nagyra-vágyás"-ért, melylyel eme hittani határozatnak hozatalát, mint ők mondják, előidézte.
Heródes Pétert a tömlöczbe vettette, hogy ez által a zsidóknak tetszését kinyerje. Váljon ez is méltó büntetés volt-e azért, hogy Péter oly bátran hirdette az Ú r n a k igé-jét ? Nero ugyanezen apostolt a keresztre feszíttette ; váljon
büntetés volt-e ez is vagy nem inkább a legdicsöbb koszo-r ú az apostolok fejedelmének halántékain? S ama 27 pá-pának h a l á l a , kik Krisztusért ontották v é r ü k e t , mindannyi büntetés volte, nem nkább szintmindannyi dicső f é n y -pont az egyháznak ragyogó történelmében? É s — mit legelői kell vala mondanom — midőn maga a Megváltó keresztre feszíttetett, büntetésül szenvedte-e ezt és a kinos, szégyenteljes halált azért, hogy e földön megjelenni s a né-peknek az örök megváltás tanát hirdetni merészelte vagy más valami miatt ? feleljenek erre a német tudósok s ezek-nek más országbeli ügyetlen utánzói !
Nem büntetés tehát az, mit az isteni gondviselés jelen-leg I X Piusra mér, hanem egy u j korona, melyet ősz für-teire teszen s u j babérkoszorú, melylyel halántékait övedzi körül. De ezen legújabb üldöztetés egyszersmind u j alkal-mul is szolgál a hiveknek arra, hogy szeretetüket megmutas-sák s arra, hogy bebizonyítmegmutas-sák az egész világ előtt,
Nem büntetés tehát az, mit az isteni gondviselés jelen-leg I X Piusra mér, hanem egy u j korona, melyet ősz für-teire teszen s u j babérkoszorú, melylyel halántékait övedzi körül. De ezen legújabb üldöztetés egyszersmind u j alkal-mul is szolgál a hiveknek arra, hogy szeretetüket megmutas-sák s arra, hogy bebizonyítmegmutas-sák az egész világ előtt,