avatottabb toll ;
5) s azért azok ismeretét főbb voná-saikban olvasóinknál feltételezve, kitűzött themánk-hoz hi ven, jelenleg azoknak a morál és jog mezején okozott pusztításait és a szükséges gyógyszereket fogjuk rajzolni, vezércsillag gyanánt követvén a mindenki által tekintély gyanánt elismert és tisztelt aquinói sz. Tamást.
Dr. Burányi.
(Foly. köv.)
Antonelli bibornok jegyzéke Humbert bg Rómába érkezéséről.
Humbert savoyai herczeg és felesége tegnap ( j a n . 23.) délutáni 4 órakor tartották ünnepélyes bevonulásukat Ró-mába s a szentatya quirinali lakosztályában vettek szállást, mely e czélra egészen átalakíttatott. Hogy a nép nagy tö-megben gyűljön össze s a berezegek örömnyilvánitás tárgyát képezzék : a helyhatóság hirdetményei, az ujságlapok czikkei s a különféle körök kiáltványai, felszólították a lakosságot, hogy nagy számbanjj jelenjék meg a bevonulás szinhelyén.
Az egyetemi és lyceumi tanulóknak, kik a Collegium Ro-manumban helyeztettek el, miután onnan a jezsuiták kiű-zettek, szint én meg kellett jelenniök illető zászlóikkal. A fogadtatás m indazonáltal nem birt ünnepélyes színezettel s
4) Kant Kritik der prakt. Vernunft. S. 35. 4. Aufl.
1797. i r j a : „Reine Vernunft ist f ü r sich allein practiscb und gibt ein allgemeines Gesetz, welches wir das Sittengesetz oder den kategorischen Imperativ nennen. Die Autonomie des Willens ist sonach das alleinige Princip aller moralischen Gesetze und der ihnen gemässen Pflichten."
Fichte System der Sittenlehre S. 49. Jena 1798. irja :
„Mann darf sich nicht verleiten lassen das Bewusstsein, dass wir Pflichten haben, weiter zu erklären aud aus Grün-den ausser ihm ableiten zu wollen, weil dies der W ü r d e und Absolutheit des Gesetzes E i n t r a g tbut." „Das einzige rein W a h r e ist meine Selbstständigkeit !" Hermes Philosophische Einleitung. S. 470.
5) P. Roh Dia Gr undirrthümer unserer Zeit. F r e i -burg. 1869.
155 kivéve egy maroknyi néptömeget, mely trombitaszóval gyűj-tetett össze az utczákon, körülállta a kíséretet s üdvözölte a megérkezőket, a többi kíváncsiak, kik mindenütt és min-den okból össze szoktak gyülekezni, méltóságteljes hallga-tást tanúsítottak.
Midőn a két utazó a számukra készített szállásra ér-kezett, azok, kik a bevonulás alatt kiáltoztak és applaudál-tak, a berezegek megjelenését kívánták a palota föerkélyén.
Ezen kívánság úgy szólván előbb meghallgattatott, mint ki fejeztetett. Csakugyan vörös selyem szőnyeggel díszítették fel ugyanazon erkélyt, honnan a világnak a pápának, Róma fejedelmének és az egyház fenséges fejének, megválasztását szokták kihirdetni; a herczeg és herczegné megmutatták ma-gukat a népnek. Estére kivilágítást akartak rendezni, a lako-sok azonban nem törődtek a felszólítással s a város teljes sötétségbe borulva maradt.
Mialatt ez történt, az erődök ágyúi dörögtek s a Ca-pitolium harangjai hirdették a keresztény világ fővárosának azon Victor Emmanuel király elsőszülött fiának megérke-zését, ki a pápát, a fejedelmet, a hivők közös atyját, azon fájdalmas helyzetbe juttatta, melyben jelenleg létezik. Mel-lőzöm itt a magyarázatokat s nem beszélek azon benyomá-sokról, melyeket okvetlenül előidéznie kellett ezen u j sére-lemnek, melylyel a szentatya fejedelmi jogai s a pápa mél-tósága illettettek. Ha ez minden becsületes embert mély fájdalommal töltött el, könnyen elképzelhetjük, hogy ő szentségének szivét fájdalmasabban járta át minden egyes ágyúlövés és harangzugás ; nemcsak teljes kifosztatását, hanem még inkább azon felettébb súlyos csapásokat is visz-szaidézte emlékezetébe, melyek abból a vallásra" és az egy-házra háramlanak.
Hogy a katholikusok mindinkább meggyőződhessenek arról, miszerint azon hátrányok, melyeket a dolgok jelen állapota magával hoz, kimondhatlanul súlyosak, elég leszen megjegyeznem, hogy ezen Rómában, a katholicismus köz-pontján, a pápa és az igazság legfőbb mesterének székhelyén, ezen Rómában, hol vértanúk ezrei ontották vérüket Jézus Krisztus hiteért s hol az apostolfejedelmek nyugoaznak, egy
„szabad gondolkodóa-társulat alakult, mely nyomatott falragaszokkal előre hirdetett nyilvános üléseket tart, az u j -ságlapok útján közhírré teszi vitáit s nemsokára folyóiratot is fog kiadni, melynek feladata leend „harczolni azon val-lás babonás eszméi ellen, mely magának a katholikus elne-vezést tulajdonítja." Ami engem illet, azt hiszem, hogy min-den becsületes ember, nem mondom katholikus, aki csak egy pillantást vet mindarra, mi nálunk a hit és egyházi fegyelem tárgyában véghez vitetik, azon ocsmányságokra, melyek a nép között terjesztetnek, azon cselfogásokra, melyekkel a protestáns könyvek és bibliák kiosztása által a vallási elvet kiirtani törekszenek, könnyen meggyőzödhetik, hogy E u -rópa egy tartományában és semmiféle kormány alatt sem türetnének büntetlenül oly kegyetlen támadások az állam vagy csak a kisebbség vallása ellen is, oly aljas bántalma-zások szolgái ellen, minők Rómában, a szentatya jelenlété-tében s a pápa szemei előtt megengedtetnek.
Fogadja stb.
Róma, 1971. jan. 24.
Antonelli J. bibornok.
Ilavnald Lajos kalocsai érsek ő nmgának nagyböjti pásztorlevele.
A pluribus zelosis Archi-Dioeceseos meao Sacerdotibus relatum accepi nupernam in lege abstinentiae dispensationem, fundamento Apostolicae Sanctissimi Domini indulgentiae a cunctis Ecclesiae Hungaricae Episcopis per Dioeceses suas uniformi ratione tributam, non paucis fidelibus offensioni fuisse, anxletatibusque ex eo enatis ansam praabuisse, quod rem catholicam indulgentia tali sauciari, debilitarique cre-derent; quum scilicet recte lex abstinentiae et jejunii ea sit, cujus observantia, sicuti catholicis de vita christiana princi-piis innixa, sui abnegationem, veramque perfectionem mo-rálom potenter procurât, ita distinctivam inter catholicos et reformations saeculi 16-i asseclas, homines item positivae religionis expertes, notam constituit.
Sancti sane angores, piissima inquietudo ! Sed quo magis limpidum ilium sensus vere religiosi fontem, ex quo promanant, agnosco et suspicio : eo curatius re ipsa, prouti se mihi in notitiis ad me perlatis stitit, tum praesuleam meam sollicitudinem, tum Vestram attentionem occupari debere autumo fine eo, ut ad morales fidelium in sancta hac obser-vantia minus anxiorum indigentias, aevique antiquae disci-plinae rigorem reformidantis spiritum sic condescendatur, ne exinde religiosus gregis genius detrimentum patiatur, imo potius — quantum in nobis est — laetius capiat incre-mentum.
In quod pastoralibus nostris curis eo magis intendere opus erit, quum indulgentiae anno jam elapso concordibus Episcopatus Hungarici votis tributae anno hoc largiorem legis quadragesimalis relaxationem addere et ad omnes tum ecclesiasticos, tum religiosos meos comministros, in quantum valetudinis ipsorum et adjunctorum ratio id deposcet, exten-dere gravibus rationibus urgeor.
Dum igitur dispositionem ad calcem harum contentam in proximo frequentiore populi Vobis crediti coetu publicam reddetis, una sollicite explicabitis, nullatenus ademtam esse fidelibus ferventi religionis zelo ardentibus et amplioris per-fectionis religioso-moralis studiosis salubrem sui ipsorum abnegationis occasionem sacro quadragesimali instituto obla-tam, sed integram plane hanc ipsis servari. Imo vero eo magis commendari, eo salubriorem ipsis et gratiorem Deo futuram strictam, ubi vires mediaque id admittunt, totius legis observantiam, carnisque intégra quadragesimali disci-plina castigationem, quo magis spontanea et ultra strictae obligationis sphaeram exercita illa fuerit, quove ampliores esse soient fructus piorum illorum operum, queis animae Deo devotae et salutis suae stúdiósáé ultra communem vigentis praecepti mensuram Christo piacere, divinam misericordiam spontaneis sacrificiis sibi propitiam reddere satagunt. Auget sane et roborat morális sensus, nos ad laetiorem in dies spi-rituálém profectum impellentis, vim ac efficaciam amplior illa abnegatio ultra praeseriptos legis limites exercita, qua ad exemplum primorum christianorum anima, peccatorum suorum conscia et necessariae expiationis avida, divinae
jus-titiae quanto períectius satisfacere gestit.
20 *
J e j u n a b i m u s igitur et abstinebimus lubenter u l t r a c concessae indulgentiae m e n s u r a m cuncti tum sacerdotes, tum populus, queis id faciendi modum Dominus t r i b u i t , quin judicemus quemquam t r i b u t a dispensatione u s u r u m , quin item g r a v a t a m sentire debeat praecepto observatu saepe impossibili, saepe difficillimo, conscientiam suam is, qui illud explore non valet ; ast disciplinam ad angustiorem circulum restrictam perfecte laeteque servans pium in bacce obedi-entia salutis suae Studium exercet et t e s t a t u r .
D u m igitur peccatorum s p h a e r a , promiscuis et nimis multiplicatis stricti quadragesimalis praecepti transgressi-onibus, miserandum in modum ampliata, s a l u b r i t e r restrin-g i t u r : spatiosior una v i r t u t u m sponte e x e r c e n d a r u m a p e r i t u r palaestra, in quam pietas nostra et vivum consequendae maioris semper perfectionis desiderium e x c u r r a t , copiosaque liberae abnegationis opera coelestibus spiritibus j u c u n d a nobis proficua exbibeat.
Quod u t tum in nobis, t u m in grege dominico sollici-t u d i n i n o s sollici-t r a e credisollici-to eo c e r sollici-t i u s f i a sollici-t : zelosi eloquensollici-tesve t u m apud nos ipsos, tum apud populum nostrum praecones erimus genii sanctae religionis et Ecclesiae nostrae docentis, redemptionem generis h u m a n i peccato lapsi sacrificiis et abnegationis operibus tum a Domino et Salvatore nostro
p r o c u r a t a m esse, t u m c o n t i n u a f r u c t u u m redemtionis per conformia opera applicatione p r o c u r a r i ; — praecones eri-mus sublimium salutiferae mortificationis exemplorura in apostolis et discipulis Domini, in sanctis Ecclesiae m a r t y r i -bus et confessori-bus, in rigorosis eremorum et coenobiorum incolis, in piis virginibus et viduis, resplendentium ; — prae-cones erimus multiplicium v i r t u t u m , quae teste t u m sacra
história, t u m sua cujusque experientia, per c h r i s t i a n a m sui mortificationem potenter j u v a n t u r vel e fertili sui abnegationis radice laete p r o p u l l u l a n t ; — praecones erimus v e r i -tatis illius, quam pulchre e x p r i m i t S. C h r y s o s t o m u s (Horn.
I . in Grenesim.) dicens : „ Q u e m a d m o d u m leviores naves mare velocius t r a n s e u n t , contra multo onere g r a v a tae submer-g u n t u r : i t a j e j u n i u m leviorem reddens mentem efficit, u t facilius huius vitae pelagus t r a n s m i t t a t , ac ea, quae in coe-lis sunt, respiciat et nihili faciat praesentia."
Sic fiet, ut p r a e c e p t a m j e j u n i i et abstinentiae regulám, in q u a n t u m earn haec mea dispositio i n t a c t a m relinquit, quo religiosius custodiatis, s e r v a n d a m q u e curetis ; illi autem, quibus Dominus majoris rigoris s e c t a n d i modum a n i m u m -que dedit, ampliora c h a r i s m a t a pia aemulatione quarentes, i n s u p e r h a b i t a dispensatione, strictam p r i s t i n a e legis obser-v a n t i a m proprio a p p e t a n t motu, D o m i n o q u e gratiorem in mortificato corpore oblationem parent et exbibeant. — Sic fiet, ut spiritum christianae a b s t i n e n t i a e plenius assecuti, contenti non simus corpus c a s t i g a r e , sed animum quoque ferventius ac felicius a vitiis r e p u r g e m u s , majorique sanct i sanct a sanct i ssanctudeamus, sciensanctes verissimum esse, quod aureo s e r -mone S. Hieronymus in E p i s t . ad Celant, ingeminat : „ Q u i d t e n u a t u r abstinentia corpus, si animus superbia intumes-cit ? Q u a m laudem merebimur de pallore jejunii, si invidia lividi s i m u s ? Q u i d v i r t u t i s habet vinum non bibere et ira et odio inebriari ?"
Quas considerationes dum Vobis, Vestrisque paterno
haritatis affectu commendo : q u a d r a g e s i m alem anno ho c in praedictorum sensu legem sequentibus statuo.
I n u n a legis quadragesimalis parte, intelligo j e j u n i u m seu unicam refectionem, nulla conceditur dispensatio, sive relaxatio ; proinde ad o b s e r v a n d u m j e j u n i u m omnes ac sin-guli tenentur, qui per aetatem, aegritudinem, virium corpo-ris debilitatem, graves omnino labores, aliasque a Confessa-riis expendendas rationes, non excusantur. Demtis itaque diebus Domini reliquo omni tempore semel nonnisi dietim ad
satietatem comedere p e r m i t t i t u r .
Quod vero a d t i n e t ad aliam legis partem, seu abstiaen-tiam ab esu carnium, omnibus et singulis Archi-Dioe-cesis meae fidelibus, sacerdotibus quoque et religiosis — si hi specialibus ordinis sui legibus ad strictiorem observan-tiam non o b l i g a n t u r — dispensando indulgeo, ut carnibus per Q u a d r a g e s i m a m vesci possint omnibus diebus usque Dominieam P a l m a r u m inclusive, praeter ferias quartas, sex-tas item et s a b b a t a ; his enim diebus et j e j u n i u m et absti-nentia stricte observanda sunt, nec conceditur nisi usus ovorum et lacticiuiorum , eo suapte intellecto, quod nulla dispensataruin dierum carnes cum piscibus permiscere liceat.
Uberior dispensatio sufficientes ob rationes per paro-chos laicis solum fidelibus tribui poterit, — clericis et reli-giosis vero nonnisi per O r d i n a r i a t u m .
„ Q u i vult venire post me, abneget semetipsum et tollat crucem suam et sequatur me." Sacro hoc tempore, praepa-rationi ad digne obeundam passionis et mortis dominicae memóriám destinato, peculiariter insonant a u r i b u s nostris haecce divini amoris, Christi Magistri, v e r b a . A p p r e h e n d a -mus ea corde docili, sequamur vita, recogitantes, quod qui qualicunque demum passionum genere compatimur Christo, conglorificabimur cum illo; „id enim, quod in praesenti est momentaneum et leve tribulationis nostrae, supra modum in sublimitate aeternum gloriae pondus operatur in nobis."
D a t u m Colocae, Dominica Sexagesimae, anno Domi-ni 1871.
Ludovicus m. p.
Archi-Episcopus.
EGYHÁZI TUD0SITÁS0K.
P E S T , j a n u á r 25. M i n i s z t e r i e l ő t e r j e s z t é s a n é p i s k o l a i k ö z o k t a t á s á l l a p o t á r ó l 1870-ben.
( F o l y t a t á s . ) Nem k ö v e t h e t j ü k u g y a n a jelentés m i n d e n e g y e s részeit megjegyzéseinkkel, de egyet még sem mellőzhetünk.
H o g y az állítólagos izgatási hevet b e n n ü n k lehűtse, k ö v e t -kező figyelmeztetéssel fordul hozzánk : „elmúlt az idő, — ú g y m o n d , — midőn az állam és egyház hatalma a k é t k a r d jelképében, mely csak küzdelmet jelent, fejeztetett ki."1) Nagyon f á j l a l j u k , ha a k o r m á n y álmát a k é t k a r d n a k még jelképies használata is h á b o r g a t j a ; r é s z v é t ü n k jeléül lemon-d u n k a k é t k a r lemon-d jelképies használatáról, lemon-de nem arról, mit jelképez. R e á n k nézve az tökéletesen egyre megy, a k á r
h a s z n á l j a valaki a k é t k a r d o t j e l k é p ü l , a k á r nem, csak azt ismerje el, hogy mi is, illetőleg az egyház, hatalom v a g y u n k és pedig független hatalom az államtól ; csak e hatalomból
' ) ministeri jelentés. 54. 1.
157 kifolyó jogainkat akadály nélkül engedje gyakorolni ; mert, jelentsen bár a kard önmagában akármit, jelentsen bár
küz-delmet, de a kormány történelmi bő ismerete is tiltakoznék az ellen, mintha a két kard jelképies használatával az egy-ház valaha a földi két legfensőbb hatalom közötti küzdelmet a k a r t a volna kifejezni. Nem, nem mást jelképezett az, mint két hatalom létezését a világon, — az egyházit és világit, — melyek ha Istentől reájuk bizott külömböző működési téren küldetésüknek meg a k a r n a k felelni, hogy tényleg meg is feleljenek, hatalmukat szükségképen kölcsönös egyetértés-ben kell gyakorolniok. E z a két kard jelképéhez kötött eszme megfejtése, ez a viszony meghatározása, így értették e jelkép megfejtését az egyház függetlenségének rendíthatlen bajnokai, a középkori századok pápái. Az egyház e nagy regenerátorai épen azért használták e jelképet, hogy az egyház szabadságát elnyomni törekvő fejedelmeknek, mi-nisztereiknek és udvaronczaiknak, felfoghatóvá tegyék, hogy az állam, mint ma is vélik, nem minden, melyen kivül semmi sem létezik, nem egyedüli hatalom e világon, mely kénye kedve szerint rendelkezhetik mindenben, hanem van még más hatalom is e földön, mely működése körében teljesen független az államtól és ez az egyházi hatalom. Lemondha-tunk a jelképről, de nem a valóságról, melyet jelképezett.
Az emberi, ez isteni eredetű. Elmúlt az idő, így szól a mi-niszteri jelentés, midőn az állam és egyház hatalma a két kard jelképében fejeztetett k i ; igen, elmúlt az idő, midőn a két kard a két hatalmat csak jelképezte; de eljött az idő, midőn eredeti jelentését, a küzdelmet, önmagára vette. Fél az állam a két kard ártatlan jelképi használatától, figyel-meztet bennünket az alkalmazbatás idejének letűnéséről : de nem retteg, hogy a jelkép természetét felvette, nem mű-ködik közre, hogy a küzdelmet, mivé átváltozott, megszün-tesse. A békés jelentőségtől visszariad, a kard csattogásában örömét leli. Hiába, elmúlt az idő, midőn a kard csak jelké-pül szolgált és miért ? mert az egyház nem akar lemondani, nem mondhat le, azon jogáról, hogy a két kard közül az egyiket, mely az ő kezeibe tétetett, az emberiség javára ő kezelje ; nem a k a r lemondani, nem mondhat le, arról, hogy a statushatalom mellett ő is hatalom és pedig az államtól független ; nem mondhatja az államnak a lelkiismeret és átalános szabadság szempontjából sem, hogy te vagy a föl-dön az egyedüli hatalom és kivüled nem létezik semmi ha-talom ; szóval, nem mondhatja azt : én semmi sem vagyok, nem létezem. Az állam pedig ezt a k a r n á ; ö nem ismer, nem akar többé elismerni, e földön csak egy kardot, melynek markolatját azonban csak ő vagy mint a jelentés az állam fogalmát értelmezi, csak a kormány, tarthassa kezében és Damocles kardjaként függeszthesse a világ fölé, azon percz-ben hajthassa végre a bűnösön a végitéletet, midőn az az egy kard által jelképezett státusomnipotentia ellen, ámbár csak gondolatban is, vétkezni bátorkodnék. Ezért mult el az idő vagy legalább is nagyon forró az óhaj, hogy elmúl-jék, melyben a két hatalom létezését jelentő jelkép ^létezett ;
ma csak egy hatalmat jelentő jelképre van szükség, mely-nek azonban csak a statushatalmat szabad jelenteni. Legyen bár az kard, mindegy, nem jelentene többé küzdelmet, mert nem lenne többé kivel küzdeni. A bilincsekbe vert rabszolga nem küzd, csak a halálos csapást várja, mely nyomorult
életének véget vet. Igen, egy kard, egyetlen hatal om, kell az államnak csak, mely az ő kezébe legyen letéve ; elnyomni, leigázni, megsemmisíteni, az egyházat ; ez az eszköz a czél-hoz, hogy az állam minden legyen , ez a kor iránya, daczára annak, hogy a jelentés is úgy véli, hogy sem az egyháznak, sem az államnak, nem lehet feladata századunkban az, hogy kizárólagos u r a l m á t alapítsa meg,3) daczára annak, hogy a jelentés szerint is e két hatalomnak nem egyébnek kellene
lenni, mint az emberiség j a v á r a adott k é t támasznak.4) Azonban az egyik támaszból teher lett, mely erőszakos súlyával a másikat, melynek nincs egyéb fegyvere önvé-delmére, mint m o n d a n i : non possumus, elnyomja. Az állam belép iskoláinkba, belép szentélyeinkbe, megtagadja, hogy élhessünk minden társulatnak természetes jogával, hogy közlekedhessünk egyházunk fejével; köt és bont házasságot, maholnap papokat is szentel, jogaikat már úgy is gyakorol-ja, de azért századunkban nem feladata a k o r m á n y n a k , hogy kizárólagos uralmát alapitsa meg; elfoglalja minden, minden jogos működési terünket, kizár minden hatalmi jog-kezelésből és evvel illustrálja, mit ért a z a l a t t , midőn mond-j a : „elmúlt az idő, midőn az állam és az egyház h a t a l m a a
két kard jelképében fejeztetett ki." Támaszul hiv bennün-ket, de csak azért, hogy hatalmát növeljük, hogy saját elnyomásunkat elősegítsük. Pedig lehetünk elnyomva, lehe-tünk vérig kinozva, de nem semmisülhelehe-tünk meg ; abban mutatjuk meg, hogy hatalom v a g y u n k , mert a látszólagos halál állapotából is ú j r a ébredünk, az idő múlhat felettünk, jelképek változhatnak felőlünk, de annak ideje, mit
jelké-peznek, hogy mi is Istentől rendelt hatalom vagyunk e föl-dön, múlttá csak akkor változik, midőn minden idő múlttá változott, midőn már statushatalom azaz kormány, miniszté-rium, sem lesz többé. A figyelmeztetés nagyon korán, de nagyon későn is jött ; nagyon korán, mert még létezünk, még érezzük, hogy most is az vagyunk, mit a jelkép kife-jezett ; de nagyon későn is, mert önmagunktól is észrevettük,
mi czélja reánk és önmagára nézve az államnak. A jelképet megbüntetheti, miért volt jelképünk, elvetheti ; de hogy ne létezzünk, hogy hatalom lenni megszűnjünk, azt végbe nem viheti. Meghalhat a püspök, meghalhat a pápa, mint meg-hal a miniszter és k i r á l y : de az egyházi hatalom meg nem hal, mi együtt élünk, ha talán egymás ellen is és együtt halunk ; az Isten rendelését nincs a ki megváltoztathassa.
Leirni, kinyomtatni, óhajtani, mindent lehet még Isten ellen is, ha nem is szabad ; de ellene végrehajtani semmit sem.
Nagy úr egy miniszter, ki tagadná, még nagyobb az egész minisztérium, de mindkettőnél nagyobb az Isten, ki et hoc et ilium perdere potest ; de ők soha, soha nem mondhatják : ezennel elhatározzuk, hogy egyházi hatalom nem létezik,
volt és nincs. Vigilius.
(Vége köv.)
B E R E T T Y O S Z E N T M Á R T O N . febr. 2. R e f l e -x i ó k K á k á i h e t i k r ó n i k á j á r a . Nincs megdöbben-tőbb reánk falusiakra nézve, mint azok együgyű okosko-dása, kik a vallás, isteni mű, eredetét s mivoltát saját eszük belátása s fogalma szerint a k a r j á k megfejteni.
3) u. o. 54 1. — 4) u. o. 54.1.
Hogy ily boldogtalan propbéták korunkban is fölös számmal találtatnak : a vallásbani tudatlanságnak, könnyel-műségnek, mely minden rosznak oka, róható fel ; mert az ily emberek teremtik a fanatismust, bigotismust, a szent testvériség s szabadság mételyét, mint a történet igazolja.
Ezek egyike K á k á i Aranyos, ki „Kákái heti króni-k á j a " czimü újsága 3. 4 - i króni-k számában az Izlamról oly mo-dorban okoskodik, hogy az egy gymnazistának is szégye-nére válnék.
Ugyanis először feltünteti Kelet népének rajongó ter-mészetét, hol nagy a prophéták száma, kik mestereknek neveztetnek. Azonban ahelyett, hogy következetesen k ü -lömbséget tenne a rajongó és valódi prophéták közt, inkább a rajongó szellemű embereket magasztalja az igaz szelle-műek ellenében.
Ily szarvas hibát a nagy egoista és ámitó Mahomed sem követett el. Mert Mahomed elismeri Ábrahám, Mózes s Jézus Istentől való küldetését. De hogy Kákái mily vad fogalommal bir Jézusról, az ő tanáról, szóval, a keresztény-ségről, a 19 században, arról kiki meggyőződhetik ezen szavaiból : „Aki egy ily (rajongó) mestert lát tanítványai körében vagy úton útfélen prédikálni hall : az igen eleven fogalmat kap Jézus prédikátióiról, mint azok a szentirásban foglaltatnak."
Ezek szerint a kereszténység sem egyéb csalásnál, ha a szentirásban foglalt igazság, melyet Jézus hirdetett, nem bir több jelentőséggel, mint azon rajongók tana, kik Ázsiá-ban magukat mestereknek nevezik.
Továbbá így okoskodik : habár „Jézus örök időkre befe-jezte az emberiség vallás-processusát : mégis akadt Jézus
után hat század múlva egy prophéta, ki száz milliónyi hívőre talál . . . S különös, hogy Isten ezt megengedte."
Mi meg azt t a r t j u k különösnek, miként engedte meg Isten Kákainak e badarságokat leírni, hogy az Isten egy-szülött Fiát káromlással illeti Mózessel együtt, kiről azt irja : hogy annak könyve nem alapszik tudományon, sőt maga Mózes nem mythos-e ? Mi által az egész
Mi meg azt t a r t j u k különösnek, miként engedte meg Isten Kákainak e badarságokat leírni, hogy az Isten egy-szülött Fiát káromlással illeti Mózessel együtt, kiről azt irja : hogy annak könyve nem alapszik tudományon, sőt maga Mózes nem mythos-e ? Mi által az egész