Szín: középen terített asztal. Fő helyen a király ül, baloldalon kerevet. Esz-ter mellett leányai. Két lándzsás perzsa. Haták az ajtóban áll.
F é n y (színes, változó).
Z e n e (nyitány, harsona, keleti perzsa; drámai fordulatoknál csönd).
E s z t e r (méltósággal ül a trónján).
K i r á l y (derűs).
H á m á n: (Földig hajlong a király előtt, szája fülig reped a mosolytól.) Hálás szívvel, mély érzéssel köszönöm neked királyom, hogy veled együtt va-csorázok. Kitüntettél engemet. Éles elméd, mérhetetlen gazdagságod, kitűnő harci sereged dicséretre kötelez! Boldog vagyok, hogy tenéked szolgálhatok.
Hinni szeretném, és remélni merem, hogy jól érzed magad ezen a fényes ün-nepen. (Eszterhez fordul, hódolattal.) Szép királynő, hálás szívvel, mély érzés-sel köszönöm, hogy meghívtál az ünnepre. Boldog vagyok, hogy csodálhatlak téged. Jólesik, hogy bizalommal vagy hozzám, és együtt lehetek veled én, Hámán, Perzsiának a második embere. (Leül a Király balján.)
K i r á l y: (Eszterhez fordul.) Mért hívtál a lakomára, amelyet készítettél?
Mi a te kívánságod Eszter? Megadom, ha az ország fele is. (Serlegét forgatja, nézi, derűvel fogadja Hámán buzgóságát, egymásra néznek, isznak.)
H á m á n (dicsfényben sütkérezik, borral öblögeti száját).
K i r á l y: Mi a te kívánságod, Eszter?
Z e n e (elhallgat. Csönd.)
E s z t e r: (Sóhajt, leányainak suttog.) Most kell szólnom, cselekednem az Úrért és a népért. Tőlem függ a népem sorsa, bár parányi eszköz vagyok az én Is-tenem kezében. Talán a mostani időért ülhetek királyi székben. Uram, IsIs-tenem, segíts.! (A királyhoz fordul, hangosan, akadozva adja elő.) Ha kegyelmet találtam szemeid előtt, ó király, és ha tetszik a királynak, add meg nékem életemet kíván-ságomra. Ne pusztítsd el népemet, kíméld meg az életemet, mert eladattunk én és a nemzetségem, hogy kivágjanak és megsemmisítsenek bennünket.
H á m á n (arcára fagy a mosoly, nyugtalanul mered Eszter királynőre).
(Csönd.)
K i r á l y: Ki akar téged megölni? Ki bántja nemzetségedet? Volna ilyen gonosz ember az országban? Megneveznéd, hogy ki az?
E s z t e r: (Nehezen fogalmaz, fejét lehajtja, Hámánra mutat.) Kérdeztél és válaszolok. Gyűlölködő ellenségem együtt iszik a királlyal. Melletted ül a nagyravágyó, gyilkosságot kitervelő Hámán.
H á m á n: (Mint, aki nem érti, grimaszol.) Nem értem, rólam beszélsz?
Tessék? Én? Szép királynő, milyen furcsákat gondolsz!
(Csönd.)
K i r á l y: (Haragra gerjed, felugrik, Hámánra pillant, kicsörtet, az ajtónál visszafordul.) Nem hallottad a vádakat? Igen, te vagy, rólad beszélt a királynő!
Mire vár az ilyen ember?
K a t o n a I., II. (a király után lépnek).
E s z t e r (föláll az asztaltól, remegve ül a kerevetre).
H á m á n: (Hosszan a király után bámul, aztán föláll, esetlenül közeledik Eszterhez, és fájdalmasan könyörög.) Szép királynő, ragyogásod a napnál is fényesebb, dicsőségednek sugara megvakít, okosabb vagy száz tudósnál, hó-dolattal borulok lábad elé. Érző szívedben bízom. Mondd, hogy mért haragszik rám a király, mi rosszat cselekedtem? Eszter, Csillag, hűséggel szolgáltalak, és szüntelen arra törekedtem, hogy trónod fénye élesebben ragyogjon, és olyan mozdíthatatlan legyen, mint a kőszikla.
E s z t e r (tekintetét leveszi Hámánról, padlót nézi mozdulatlanul).
H á m á n: (Újra kezdi.) Eszter, Csillag, mért haragszik rám a király? Hű-séges alattvalóként szolgálom. (Ujján gyűrűjét forgatja, rádöbben.) A törvény miatt neheztel? Jót akartam Perzsiának, hogy egységes nyelv, egy vallás által erősödjék a hatalma. (Elakad.) A zsidó népre gondolsz? Talán… talán te is?...
(Magyarázkodik.) Félreértés van közöttünk. A törvény magyarázható, így is, úgy is, sőt megváltoztatható, és vissza lehet vonni. Ahasvérus királyunknak joga van hozzá. Mondd meg neki, hogy a fejedelmek Hámán indítványára azt ajánlják, vonja vissza a törvényt. (Súgja.) Tízezer ezüst talentumot leszámolok a kezedbe… Lábad nyomát is csókolom. (Eszterhez közeledve megbotlik, és a kerevetbe kapaszkodik.)
E s z t e r: (Fölsikolt, és arrébb húzódik tőle.) Jaj, Hámán!
H á m á n: (Esedezik.) Eszter, Csillag! Mentsd meg az életemet! Nélkülem szegényebb lesz az ország, árván marad a család. Mért küldesz a halálba? Bizo-nyítsd be a királynak, hogy ártatlan vagyok, Perzsiának nagy szüksége van rám.
K i r á l y (kíséretével jön vissza, döbbenten hallgatja és nézi Hámánt).
H á m á n: Könyörgöm hozzád, Eszter, hogy hallgass meg, csak ennyi az óhajtásom!
K i r á l y: (Lábával dobbant, dühösen Hámánra mutat, kicsit körbenéz, ki-abál.) Hallottátok, amit mondott? Látjátok azt, amit akart? Erőszakot a király-nén! Itt az én palotámban! (Hirtelen fordul, karját félkörbe rántja, ordít.) Mire vártok? Katona! Húzd le újáról a gyűrűt.
K a t o n a I.: Parancsodra! (Keményen Hámánhoz lép, feladatát teljesíti, a gyűrűt Hatáknak nyújtja, aki Ahasvérushoz viszi.)
K a t o n a II.: (Ajtónál kiált.) Szolgák, ide azonnal!
S z o l g a I., II. (nyoszolyával, lepedővel érkeznek, Hámánt ráfektetik, le-takarják).
H á m á n: (Rúgkapál, felülne, visszanyomják, jajgat.) Tévedés! Valami félreértés történt! Dicső király, Ahasvérus! Szép királynőm, Eszter! Ez a hála?
Jaj, jaj nekem, hős katona… Jaj…!
S z o l g a I. (ököllel fejbe kólintja, lenyomja).
H á m á n (elcsöndesül).
S z o l g a I., II. (Hámánnal egy pillanatig várnak a király előtt).
K i r á l y: Ne is lássam! Minek él az ilyen ember? Felakasztani! Vigyétek!
S z o l g a I., II. (Hámánnal el).
H a t á k (az aranygyűrűt átnyújtja királyának).
K i r á l y, K a t o n a I., II. (el).
(Csönd.)
E s z t e r (zokog, kendőjével törli a száját, és a szemét).
M á r d o k e u s: (Elegánsan bejáratnál súgja.) Eszter, lányom!
E s z t e r: (Szeme fölcsillan, csudálkozik.) Édesatyám! Márdokeus! (Föláll, karjait széttárja.) Édesatyám!
M á r d o k e u s: (Beljebb húzódik.) Eszter lányom, légy áldott, hogy bát-ran szóltál, cselekedtél, nem magadért, de népünkért, a mostani zivataros idő-ben. Nemzetünkért jutottál a királyságra. Mi pedig könyörögtünk és böjtöltünk éretted, a szabadulásért.
E s z t e r: Legyetek áldottak ti is, mert ahol egy akaraton vannak, oda ál-dást küld az Úr! Bigtán és Téres gyilkos tervet szövögettek Ahasvérus király ellen. Fejedelmek és katonák csatlakoztak hozzájuk. Csoda, hogy Márdokeus észrevette őket, és megsúgta nekem, én pedig figyelmeztettem a királyt.
K i r á l y (méltósággal belép, baloldalra sétál).
H a t á k (kíséri a királyt).
K a t o n a I., II. (lándzsával a király mellett állnak).
K i r á l y: (Márdokeusra mutat.) Te meg ki vagy? Hogy jutottál be ide?
Mit keresel a Királyné tróntermében.
E s z t e r: (Siet a válasszal.) Ő az én nevelőapám, Márdokeus, aki fölfedte Bigtán és Téres tervét a király ellen, hogy megöljék Ahasvérust. A napokban parancsoltad, hogy királyi ruhába öltözzék, királyi lóra ültessék, és ezt kiáltsák előtte: „Így cselekesznek a férfival, akinek a király tisztességet kíván tenni.”
K i r á l y: (Földerül.) Márdokeus, te vagy az én megmentőm? Köszönöm, és állj ide elém! Gyűrűmet húzom újadra, és Hámán örökébe lépsz.
M á r d o k e u s (királyhoz lép, meghajol, balkezét nyújtja).
K i r á l y: (Gyűrűjét Márdokeus ujjára húzza, aztán kicsit távolabb lévő Eszterben gyönyörködik.) Aranygyűrűm az újadon, és fölhatalmaztalak.
M á r d o k e u s (meghajlik, elhúzódik).
E s z t e r (sóvárogva nézi a Királyt, aztán zokogva lábaihoz borul).
K i r á l y: (Kicsit vár, aztán kinyújtja aranypálcáját.) Mi a te kívánságod királynőm? Teljesítem.
E s z t e r: (Miután megérintette az aranypálcát, térden állva esdekel.) Ha a királynak úgy tetszik, és kegyelmet találtam előtte, akkor vonja vissza Hámán tervét és levelét, hogy elveszítsék a zsidókat. (Zokog.) Nem nézhetem vesze-delmét az én atyámfiainak.
K i r á l y: Hámán házát Eszternek adom. És megengedem a zsidóknak, hogy védjék meg magukat az ellenséggel szemben, sőt zsákmányt is szerez-hetnek. Levelemre királyi pecsétet nyomok!
(Függöny kicsit össze.)
H í r m o n d ó: Márdokeus pedig kiment a király elől kék, bíbor és fehér királyi ruhában, fején aranykoronával. Susán vára örvendezett. A zsidóknak világosság, vigasság és öröm támadt. Mert aki Isten népére fölemeli a kezét, el kell annak pusztulni!
(Függöny szét.)
S z e r e p l ő k : (Kijönnek a színpadra, és szavalókórusban idézik.) Jézus mondja, hogy „ami az embereknél lehetetlen, az Istennél minden lehetséges.”
(Máté 19:26.) Ha „ketten közületek egy akaraton lesznek, amit csak kérnek, megadja nekik az én mennyei Atyám.” (Máté 18:19.) „Légy hű mindhalálig, és néked adom az életnek koronáját.” (Jelenések 2:18.) „Mert nem hagyja el az Úr az Ő népét az Ő nagy nevéért, mert tetszett az Úrnak, hogy titeket a maga népévé válasszon.” (I. Sámuel 12: 21-22.)
(Függöny.)
Göncruszka, 1978. december 31.
S z e r e p o s z t á s : Eszter Dévayné Bianki Izabella
Márdokeus Mátyás Sándor Ahasvérus Bianki István Haták Horváth Pál Perzsa katona I. Tóth Bálint Hírmondó Kovács László Hámán Kormány Zsolt Zéres, a felesége Biankiné Szilágyi Magdi
Bigtán Jobbágy András
Téres Mészáros Gyula
Leány I. Tóth Éva Leány II. Kiss Katalin Súgó Szilágyi Ibolya és
Horváthné Pataki Erzsébet
N E M K Á R H O Z T A T L A K
János evangéliuma 8. rész 1-11. versei
A cselvetés
Szín: Alexander főpap előkelő szobája, asztal, szék, gyertyatartó.
A l e x a n d e r : (Mellén keresztbe font karral, gondterhelten sétál, időn-ként szakállát simogatja.) Sokára jönnek… pedig sürgősen hívattam őket.
D e l á j a s z o l g a : (Meghajlik.) Eliáb farizeus és Jispán írástudó meg-érkeztek, uram.
A l e x a n d e r : Bocsásd be vendégeimet. (Sietve, haját, ruháját igazítja.) E l i á b : (Jobb kezét föltartja). Üdvöz légy, Alexander főpap.
J i s p á n : Örömmel siettünk a tanácsbeli tudós Alexander hivatalába.
A l e x a n d e r: Megtisztelő, hogy eljöttetek. Nagyon köszönöm. Foglalja-tok helyet!
E l i á b: Meghívtál és igyekeztünk. Egészségben láthatunk?
J i s p á n: Mintha gondterhelt volnál.
E l i á b: Fontos ügyben hívattál? Rendelkezz velünk!
A l e x a n d e r: (Helyet mutat.) Igen… Ööö… Az Úr népe miatt aggódom.
Farkasok lopóztak a bárányok közé. (Csenget.)
D e l á j a: (tálcán süteményt, italt, gyümölcsöt hoz, asztalra helyezi el).
A l e x a n d e r: Parancsoljatok!
E l i á b: (Süteményt vesz). Szóval farkasok lopóztak a bárányok közé. A Hitetőre gondoltál?
A l e x a n d e r: Okosan kitaláltad! (Sétál, szakállát simogatja.)
J i s p á n: (Kezében sütemény.) Egész Izrael a Názáreti ácsfiúról fecseg, aki fölforgatja az országot. Híre messzire elszállott.
E l i á b: Csőcseléket szedett össze magához. Varázslással eteti-itatja, és ördögökkel gyógyítja a tudatlan népet.
J i s p á n: (Hunyorít.) Hallottátok, hogy a kegyes, törvénytudó farizeusok megfeddették, amiért mosdatlan kézzel evett? (Felugrik.) És mit válaszolt? Az elöjárókat vádolni merészelte, hogy mi hágjuk át az Isten parancsolatait. (Leül, iszik.)
E l i á b: (Felugrik.) Mi farizeusok a törvényt, papi tudományt, tisztességet tanítjuk, ő meg azzal sároz minket, hogy a vakoknak vak vezérei vagyunk.
(Leül.)
A l e x a n d e r (szakállát simogatva, összeráncolt homlokkal sétál).
J i s p á n: (Alexanderhez lép, mellét veri.) Mi követeljük a törvény legki-sebb vesszőjének és pontjának betartását, ő meg arra uszít, hogy ne kövesse-nek bennünket, mert bezárjuk népünk előtt a mennyország kapuját.
E l i á b: Megfigyelők följegyezték a káromlásait. (Föláll, kegyesen utá-nozza Jézust.) Jaj néktek képmutató írástudók, mert fölemésztitek az özvegyek házát, és színből hosszan imádkoztok… Fogalma sincs arról, hogy a vallás a törvényen és ismereten alapul. Azok a jó emberek, akik pontosan ismerik, és utolsó pontjáig betartják a törvényeket.
J i s p á n: (Alexanderhez fordul.) Bolondnak csúfolt bennünket, és gyalá-zott: Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlatosak vagytok a meszelt sírhoz, amelyek kívülről szépen mutatnak, belül pedig holtak csont-jait, és undokságot takarnak.
A l e x a n d e r (fülét bedugva elfordul).
E l i á b: (Gyorsít.) Azzal vádolt bennünket, hogy bűntársak vagyunk a próféták megölésében! (Kezét összecsapja.) Ki hallott ilyet valaha?
J i s p á n: Gúnyolódva kérdezte, hogy kígyók, mérges kígyóknak fajzatai, miképpen kerülitek ki a gyehennának büntetését?
E l i á b: Ez a Hitető Jehova vetésébe gázol, gyökerestől tépi és szaggatja a kalászokat. Megigézte a népet. Meddig tűrjük ezt?
J i s p á n: (Karját ég felé nyújtva elfúló hangon imádkozik.) Égesse meg a pokol tüze! Pusztítsa el Istennek átka!
E l i á b: (Az asztalra üt.) Ha így megy tovább, senki sem tiszteli majd a fe-lelős őrállókat, és nem fizetnek templomadót.
J i s p á n: (Szenvedélyesen.) Állítsátok meg a Názáreti mozgalmát! Félre a lázítókkal!
E l i á b: Sürgősen tegyünk valamit! Nyakunkon római seregek ülnek, és egy napon államellenes összeesküvés miatt egy gonosz hitetővel együtt az ár-tatlanok is meghalnak.
J i s p á n: (Karját széttárva Alexanderhez fordul.) Mire vár a Nagytanács?
Meddig tétovázik a főpap?
A l e x a n d e r: (Megáll, szakállát simogatja.) Áldassék az Úr neve, hogy jól látjátok helyzetünket! Elárulom nektek, hogy a Nagytanács állandóan fog-lalkozik a Názáreti ügyével. (Sétálni kezd.) A helyzet azonban bonyolult.
J i s p á n: (Türelmetlen.) Miért bonyolult?
A l e x a n d e r: (Fontolgatva, újaival is mutogatja.) Először is azért, mert ez a Hitető népszerű. Rajonganak érte, mert a bűnös nép szereti a törvényte-lenséget és vallástalanságot, vagyis amit a Tévelyítő mond és cselekszik. Ha-talmunkban volna, ööö… kimetszeni ezt a fekélyt, de kockázatos, mert szembe kerülhetünk a tömeggel, ami nem kívánatos. Másodszor az ügy bonyolult, mert a rómaiak… (körülnéz súgva) ...verje meg őket az Isten. Rómának telje-sen mindegy a vallás, hogy mosott vagy mosatlan kézzel eszünk, és a hétnek melyik napját ünnepeljük. Sőt, azon mesterkednek, hogy szakadások támadja-nak a szent nép között. Remélem, egyikőtök sem gondolja, hogy Rómát nem érdekelné ez a Hitető? Holt biztosan kivizsgálták, megtárgyalták az ügyét, és miután nem találtak államellenességet, futni hagyják. Ismeritek módszerüket:
Divide et impera. Oszd meg őket, és uralkodj fölöttük!
J i s p á n: Addig várjunk, míg elszéled Izrael egy tévelyítő miatt?
E l i á b: (Óvatosan körbepillant, és Alexander fülébe súgja.) Tüntessék el megbízható embereink titkos helyen, valamelyik éjszaka.
A l e x a n d e r: Többféle megoldás kínálkozik.
J i s p á n: (Hunyorgat.) Hallgatunk, Alexander!
A l e x a n d e r: (Ravaszul, szakállát simogatva.) Segítnétek megoldani?
E l i á b: Ezért jöttünk ide.
A l e x a n d e r: Esküdnétek is rá?
J i s p á n: (Karjait az ég felé nyújtja.) Úgy éltessen az Isten, hogy szembe-szállok a Názáretivel.
E l i á b: (Karjait az ég felé nyújtja.) Vállalom, amit kívánsz, Isten a tanúnk reá.
A l e x a n d e r: Ööö… Hogy is hívják? Például Abisua jutott eszembe.
E l i á b és J i s p á n: (szemüket lesütik.)
J i s p á n: (Akadozik.) A parázna, városszéli utcanő A l e x a n d e r: Ööö… Igen… Igen.
E l i á b: (Szégyenkezik.) Pap létedre reá gondolsz? Fiatalok, öregecskék járnak hozzá, pedig ha jól tudom… férjes.
A l e x a n d e r: (Szakállát simogatja.) Engem is így tájékoztattak róla.
J i s p á n: Illetlenség ilyen nővel foglalkozni.
A l e x a n d e r: Ugyan, Jispán, sosem láttad Abisua szobáját?
J i s p á n: (Zavartan félrefordul és köhög.) Nem, de… férfiak vagyunk.
E l i á b: (Fölháborodott.) Hagyjuk abba ezt a rosszízű témát!
A l e x a n d e r: (Orrát húzgálja.) Az Ácsfiúval szeretném összehozni Abisuát.
J i s p á n: (Ámuldozik.) Micsoda képzelődés!
A l e x a n d e r: Érted, amire gondoltam?
J i s p á n: (Fölháborodik.) Gyanúsítasz? Kikérem magamnak!
A l e x a n d e r: (Megérinti Jispán vállát.) Bocsáss meg, Jispán, de rosszul értettél. Tisztázom a helyzetet. Én arra gondoltam, ööö… hogy valakit meg-fognának Abisua házánál…
J i s p á n: (Idegesen belevág.) Engem?
A l e x a n d e r: Isten ments!
E l i á b: Mit tervezgetsz tulajdonképp?
A l e x a n d e r: Szóval, ha valakit ott találnánk Abisua házánál… férje tá-vollétében… ööö… az ilyen eset… ööö…
E l i á b: (Határozott.) Ilyen eset házasságtörés!
A l e x a n d e r: Erről van szó, Eliáb!
E l i á b: No, engem hagyjál ki belőle!
J i s p á n: (Elhúzódik.) Engem is!
A l e x a n d e r: (Nyomatékkal.) Fogadtátok, hogy segíttek megoldani!
E l i á b: Igen, az eltüntetésében, de nem avatkozom egy zavaros ügybe.
A l e x a n d e r: A Názáretiről van szó.
E l i á b: Mi köze Abisuához?
A l e x a n d e r: (Sétál, szakállát simogatja, lassan beszél.) Drága baráta-im… Szóval, ha valakit ott találnánk, ööö… véletlenül, mikor férje nincs ott-hon, rajta csípnénk Abisuát, és az ácsfiúhoz vinnénk… Ha jól emlékszem, ez a személy is megfordult néhányszor a gyülekezetében. Jellemző rá, hogy odajár.
E l i á b: Mi értelme az ilyen fölvonulásnak?
A l e x a n d e r: A látványosság céljából. Hadd tudják meg az emberek, hogy Abisuát elkaptuk, és a Názáretihez visszük.
E l i á b: (Legyint.) A nő majd letagadja, a Hitető kimagyarázza, és belees-tünk abba a verembe, amit éppen nekik ástunk.
A l e x a n d e r: (Kissé ingerült.) Ezért van szükségünk tanúkra és nyilvá-nosságra. A Názáreti éppen itt van a jeruzsálemi templomban. Az esetnek sok tanúja lehet. Híre támad és beszélnek róla.
J i s p á n: Csodállak, Alexander, de bocsáss meg, hogy nem egészen vilá-gos én előttem.
E l i á b: Megmagyaráznád?
A l e x a n d e r: (A közönséghez fordul.) Megmagyarázom. Azzal kezdem, hogy minden vállalkozás legfontosabb alapelve a legkisebb kockázattal a leg-jobb eredményre jutni. Abisuánál döntöttem. Abisuát házasságtörésen kapjuk, amit tanúk bizonyítnak. Zajjal visszük nyilvánosan a Mesterhez, mintha mi is az ő pártján volnánk. Tehát, kora reggel, fényes nappal fölvonulunk Jeruzsá-lem utcáin, egészen a templomhegyre. Mi elől, mögöttünk a megkötözött asz-szony. Tömeg verődik össze, az asszony jajgat, kiabál, és mentegetőzik. Annál
nagyobb a hatás. Az emberek véleménye megoszlik, az egyik így, a másik úgy képzeli. Mi pedig azt bizonyítjuk, hogy a törvény őrei vagyunk, és mit mond erről a Mester?
E l á b és J i s p á n: (Bólogatnak, kezüket dörzsölik.) Egyre izgalmasabb.
A l e x a n d e r: Bevonulunk a templomba, az ácsra könnyen rátalálunk, mert rabbinak képzeli magát, és rögeszméje, hogy prédikál. Együgyűek tátott szájjal hallgatják. Hirtelen félbeszakítjuk, középre visszük az asszonyt, meg a tanúkat. Beszéljenek a tények. Annál jobb, ha Abisua nagy jelenetet csinál.
Lényeg az, hogy megzavarjuk az ácsfiút, elakad mondókájában, mi pedig sür-getni fogjuk, hogy ne gondolkozhasson. „Mester! Ezt az asszonyt tetten érték, mint házasságtörőt. Mózes törvénye parancsolja, hogy az ilyet meg kell kö-vezni. Hát te mit mondasz? Nos?” Csak három esetből választhat, bármelyik belebuktatja. Első, némán hallgat, mert nem tudja. A második? (Eliábra mu-tat.)
E l i á b: Fölmenti.
A l e x a n d e r: Eltaláltad. (Bólint, Jispánra mutat.) A harmadik?
J i s p á n: Elítéli.
A l e x a n d e r: Igazad van. No, lássuk, mind a hármat! Először is, nem tudja. Az ácsfiú zavarodottan pillog, jobbra, balra, reánk, meg az asszonyra, és a gyülekezetre. Mellébeszél. (Jézust gúnyolja.) A ti dolgotok. Minek hoztátok ide? Előbb befejezem a tanítást, és majd válaszolni fogok. Ebben a pillanat-ban, akit előre fölkértünk, közbekiált: „Ez, ha próféta volna, tudná! De nem tudja, mert nem próféta. Ha még erre sem válaszol, akkor mit tud?” Én meg odalépek hozzá, megragadom a ruháját: „Ejnye, Mester, miért hallgatsz? Ha téged az Isten küldött, akkor tudnod kellene. Idehoztuk ezt az asszonyt, hogy segítsünk rajta, te pedig megbizonyítsad, hogy Istennek és a törvénynek igaz tanítója vagy. Nyilvánosan kérdeztünk, te meg hallgatsz. Elismered, hogy fo-galmad sincs hozzá. (Kiabál.) Most aztán tűnj el gyorsan a templomból, és hamissággal ne ámítsd el a népet. Utoljára intünk téged, és kitiltunk Jeruzsá-lemből. Ha még egyszer beteszed ide a lábad, akkor véged! Szolgák! Fogjátok meg, dobjátok ki a templomból ezt a hamis tanítót.” (Gesztikulál, természetes hangon folytatja.) A nép örül a látványnak, szemébe fognak kacagni, és gúny-dalt énekelnek róla. És azt emlegetni fogják, hogy rendet csinált a Nagytanács, és elhallgatott az ácsfiú. Így végezünk vele. Lehetséges a második eset?
(Eliábra mutat.)
E l i á b: Fölmenti a bűnöst.
A l e x a n d e r: Te hogyan mentenéd föl, Eliáb?
E l i á b: (Meghajlik.) „Mester! Ezt a házasságtörő asszonyt tetten érték.
Mózes azt parancsolja, hogy az ilyet meg kell kövezni! Hát te mit mondasz?”
(Jézust gúnyolva utánozza.) „Bocsássátok el, most az egyszer. Nem tehet róla szegény, gyermeke van és mi lesz a családjával nélküle? Mózes törvénye nem olyan szigorú, ma már új idők járnak. Ne csapjunk le szigorúan a botlásra. Is-ten előtt a csillagok sem tiszták. Engedjétek szabadon, hátha meg fog javulni!”
A l e x a n d e r: (Keményen.) „Mester! Neked a Mózes törvénye semmi?
Futni hagyod a vétkezőt? A törvény szigorúan lesújt. Ismered az Írásokat? Ki-bújsz a törvény alól? Milyen jogon mented föl? Ha te félre teszed a törvényt, akkor Istennel kerültél szembe. Ki bűnhődjön a bűnért, ha ez a céda se? Ejnye, Mester! Hogy mertél templomba lépni?” (Szakállát simogatja, hunyorog és ki-abál.) „Szolgák, fogjátok meg! Kötelet a kezére! Hajtsátok ki a Nagytanács elé! Törvényszegő, megfertőzted a templomot! Ítéljétek halálra.” (A közönség-re mosolyog.) Így végzünk az ácsfiúval. (Jispánra mutat.) Mi a harmadik eset?
J i s p á n: Elítéli.
A l e x a n d e r: Hogyan ítélnéd el, Jispán?
J i s p á n: (Gúnyosan hajlong.) „Mester! Ezt az asszonyt tetten érték há-zasságtörésen. Mózes törvénye azt parancsolja nekünk, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz? Elítéled? Elfogadjuk a törvényt, legyen úgy, ahogy mondottad. Rángassátok, és űzzétek el a templomból ezt az asszonyt!
Megérdemli a sorsát, kövezzétek halálra!”
A l e x a n d e r: Akkor én bánatosan odaállok a Názáreti elé. (Mutogatja.)
„Nézd, Mester… ruhámra fröccsent a vére. Sajnálom szegényt, akit azért hoz-tunk ide, hogy kegyelmezzél neki. Bízhoz-tunk benned, mert elhittük, amit mondtál:
nem azért jött az Embernek Fia, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa. A pislogó gyertyabelet nem oltja ki, és a megrepedt nádat nem töri el. Azzal vigasztalsz bennünket, hogy nem az igazakért jöttél, hanem bűnösökön segítesz. Reméltük, hogy Messiás vagy, Izrael szabadítója.
Abisuát azért vezettük ide, hogy oldozd fel köteleit. Te meg halálra ítéled?”
J i s p á n: Itt szól közbe a fölbérelt emberünk: „Szívtelenek, megölték a szegény asszonyt. A Názáreti halálba küldte”
A l e x a n d e r: Barátaim, csattanója pedig az lesz, amikor én hozzálépek.
„Mester! Súlyos hibát követtél el! Parancsodra kivégezték azt a nyomorult pá-rát. Engedélyezte Pilátus? Mert ugyebár a római hatóság tudta nélkül nekünk tilos ilyet végrehajtani. Borzasztó, ami történt! (Fejét csóválja, kezét tördeli.) Roppant sajnálom, de nem lehetünk bűntársak, kötelesség jelenteni a Helytar-tóságnak.” (Kiált, a közönségre mutat.) „Szolgák! Fogjátok meg! Kötelet a gyilkosnak, vigyétek a Helytartóhoz!” (Mosolyog.) Így végzünk a Názáreti prófétával.
E l i á b: (Boldogan tapsol.) A nép ünnepel bennünket.
J i s p á n: És… És Abisua? Mi lesz, ha tényleg megkövezik?
A l e x a n d e r: (Fölényes.) Kit érdekel Abisua? Ő csak egy kis figura a já-tékban. (Mutatja is.) Pici eszköz a kezünkben az ácsfiú ellen. Nekünk mindegy az ő sorsa. A mi célunk, Jésuát elpusztítani. Barátaim, a jó célok áldozatot kö-vetelnek. Sajnálom, ööö… ha feláldoznánk Abisuát.
E l i á b: Alaposan megtervezted Alexander. Megérdemled a főpapi széket.
A l e x a n d e r: (Kihúzza magát.) Bevallom, hogy jólesik az elismerés.
(Elkomorodik.) Mondjátok, van negyedik lehetőség?
J i s p á n: Csak a három: nem tudja, fölmenti, elítéli. (Ujjával is mutatja.) A l e x a n d e r: Barátaim, munkára föl. Ez a törvénytaposó városunkba merészkedett, és ellenünk uszít. Állunk elébe, hurkot vetünk a nyakára, és megtanítjuk becsületre! Barátaim! Rajta, amit elhatároztunk!
E l i á b: Tanultam tőled Alexander. Köszönöm, hogy bizalmadba fogadtál.
(El.)
J i s p á n: Reám biztosan számíthatsz. Tervünket szép siker koronázza.
Béke veled! (Meghajlik, el.)
A l e x a n d e r: (Szakállát simogatja, keresztbefont karral sétál, néha megáll, mutató úját homlokára nyomja.) Igen… Igen… ööö… Utasítom titká-romat, hogy dolgozza ki részletesen. (El.)
T i t k á r: (Bejön, a közönséghez:) Hallottatok már ilyet? Alexander főpap kitalálta, hogy Delája szolga keresse föl Abisuát, mikor nincs otthon a férje.
Lessék meg őket, kísérjék a templomba Jézus elé, és tanúskodjanak ellenük. Ör-dögi terv. Ki ez a Názáreti? Azzal fenyegetett, hogy jaj néktek képmutató írás-tudók és farizeusok, mert hasonlatosak vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kí-vül szépnek látszanak, belül pedig holtak csontjával és undokságokkal telve. Ezt a gyalázatot nyakamba varrták. Mit tegyek? Hogy a pokol tüze égetné fel az…
(Ijedten elhallgat, idegesen leül, az asztalon dobol.) Mit tehet most a titkár? Ha kidolgozom a tervet, és sikerül, Alexander büszkén dicsekedik magával. Ha nem sikerül, akkor szennyét a fejemre borítják. A helyzet világos: feláldoznak egy anyát, hogy megöljék azt a Jézust, aki simogatott, gyógyított, kibékített, sebeket kötözgetett, bűnösöknek megbocsátott, és halottakat támasztott. Nem vállalok ilyen nagy gonoszságot! Nem mocskolom kezeimet ember vérrel. Jézust szeret-ném követni, de kicsoda ő? (Asztalra könyököl, fejét kezébe szorítja, föláll, sétál, visszaül, tépelődik.) Én soha nem vállalok ekkora gonoszságot. De köteleznek rá. És miért ne? Pénz üti a markomat, megjutalmaznak, és növekszik a hírne-vem. Az emberek pénzért futnak, pénzért ölnek, kibékülnek és háborúznak, rombolnak és építenek. Az igazság mindig ott van, ahol a pénz. Minden meg-kapható érte. Mi közöm Abisuához és Jézushoz? Ha jól megcsinálom, akkor ki-neveznek főtitkárnak. Bejárhatok még Pilátus palotájába is. (Sárga színű lapot húz elő, szüneteket tartva ír, mikor elkészült, csenget.)
D e l á j a: (Bejön, meghajlik.) Parancsodra.
T i t k á r: Jó hírt mondok, Delája. Alexander főpap elégedett a munkáddal, öt nap szabadságra mehetsz, hétfőtől péntekig, hogy kipihenjed magad.
D e l á j a: Úgy lesz, ahogy a főpap rendelte, szolga vagyok. Nagy hálával köszönöm.
T i t k á r: Alexander megjegyezte, hogy szabadságod idején jól pihenjél, mert nagy feladatot bíz rád, ha visszajössz.
D e l á j a: Nem érdemlem én ezt, uram.
T i t k á r: (Halkan, mosolyogva súgja.) Tudod, hol lehet jól pihenni? Egy
T i t k á r: (Halkan, mosolyogva súgja.) Tudod, hol lehet jól pihenni? Egy