Szín: mint az előbb. József palotája, jobbra trónszékén ül, nyakán aranylánc, ujjain gyűrűk, homlokán aranynapocska, fején korona, elegáns egyiptomi öltözet.
F é n y (nappali).
Z e n e (keleti).
F ő h a d n a g y (bal szélen áll, leány jobb szélen legyezővel).
T o l m á c s (jobb oldalon, kissé előbb).
T e s t ő r: (Balra, szemben lándzsájával koppant.) Uram, Cafenát király!
Kánaánból visszatértek korgó gyomrú pásztorok. Gabonát vásárolnának mély alázatossággal. (Hangját emeli.) A héberfajta kegyetlen és gőgös, ha legyőzte ellenségét, de meghajol a szélvészben, és amikor szorongatják, alázatosan nyüszít. Két nap óta engedélyedet várja összesen tíz zsidó.
J ó z s e f: (Pillanatra mutatóujját szájára teszi, aztán legyint.) Tízből elé-bem járulhatnak öten. Ennyit engedélyezek.
T e s t ő r (el).
J ó z s e f: (Behunyt szemmel monologizál.) Megint az álmok táncolnak előttem… Kévék meg nap és a hold… Aztán a kút, Egyiptom, rabszolgapiac, börtönnek fojtogató bűze… Mindenki ellenem fordult, de velem volt az Úr.
Megbosszuljam?
T e s t ő r: (Lándzsájával betereli a testvéreket.) Erre, erre barompásztorok!
Távolabb a trónjától!
T e s t v é r e k (ijedten hajlongnak József előtt). (Csönd.)
J ó z s e f: (Most is a jelenet végéig tolmács által beszél.) Elhoztátok a leg-kisebb testvéreteket?
R u b e n: (Alázatos.) Igen, velünk jött Benjámin, amint megparancsoltad.
(Előre tolja Benjamint.) Előtted áll.
B e n j á m i n (meghajlik József előtt).
J ó z s e f (érzékenyen rámosolyog).
J u d a: (Magyarázkodik.) Bizonysága, hogy nem vagyunk kémek.
D á n: (Kissé magabiztos.) Gabonáért jöttek a te szolgáid.
R u b e n: (Batyujára mutat, ami egykor Józsefé volt, száját jól széthúzza, mutatja.) Messze földről ajándékot hoztunk neked, csillogó mézet, diót, finom mandulát…
J ó z s e f: (Félbeszakítja, rámutat.) Milyen szép a zsákotok, finom szőttes.
D á n: (Becsületüket igazolná.) Öcsénké volt, akiről beszéltünk neked, aki régen elveszett.
J ó z s e f: Hogy is hívták, aki nincs meg?
T e s t v é r e k: (Egyszerre rávágják.) József!
J ó z s e f: Igen, már emlékezem: Jousef! Jouszev? (Hirtelen vált, rámutat.) Ő a legkisebb atyátok fia?
B e n j á m i n: Igen uram, Benjámin vagyok, a legkisebb.
J ó z s e f: (Nyeldes.) Az Istent én is félem. Isten legyen hozzád, kegyelmes fiam. Vezessétek elő Simeont!
T e s t ő r II. (behozza Simeont, el).
S i m e o n: (Meghajlik, kicsit mozgatja magát.) Dicsőséges Fejedelem!
Köszönöm a szabadságot.
J ó z s e f: (Főhadnagyhoz.) Tedd azt, amit rendeltem. (El.) F ő h a d n a g y: Igen uram. (El.)
L e á n y (el).
T e s t ő r (unottan falnak támaszkodik).
R u b e n: (Halántékát ütögeti.) Valamit sejtek. Simeon, hogy érezted maga-dat a börtönben? (Elneveti magát.) Megszenvedtél Józsefért meg helyettünk is?
S i m e o n: (Kihúzza magát.) Megszoktam az egyiptomi ételeket, a rabságot, csak a honvágy kínozott. Testvéreim, köszönöm, hogy elhoztátok Benjámint.
J u d a: (Büszkén.) Én vállaltam kezességet a fiúért. Megesküdtem Jákob-nak, hogy hazaviszem. Amint lehet, igyekezzünk vissza.
D á n: Megrakjuk a szekerünket, fizetünk, és irány Kánaán felé. Soha többé nem jövök ilyen pogány országba. Cafenát Fejedelem egy vérszívó fenevad.
R u b e n: Játszik velünk, és úgy sejtem, hogy kelepcébe csal.
T e s t ő r: (Trónfelőli bejáratra néz, kiált.) A Főhadnagy!
F ő h a d n a g y: (Kissé barátságos.) A mi urunk, Cafenát vár asztalánál benneteket ma délben.
T e s t v é r e k (fanyalogva, kérdőn nézik egymást).
R u b e n: (Mentegetőzik.) Kérünk, urunk, legutóbb, hogy alájöttünk Egyip-tomba vásárolni, hazaérve kioldottuk zsákjainkat, és mindegyikőnknek a pén-ze benne volt, a teljes össpén-zeg.
J u d a: Valami tévedés történt, visszahoztuk becsülettel, hiány nélkül a tel-jes összeget.
D á n: Benjámin öcsénkkel együtt. Becsületes emberek vagyunk.
F ő h a d n a g y: Nyugodjatok békességben, a ti atyák Istene adta néktek zsákotokba. Pénzetek az én kezembe jutott, szándékosan tettük bele. Elmon-dom az egyiptomi törvényeket, tartsátok meg. Mielőtt az ebédlőterembe lépné-tek be, mossátok meg lábatokat, mert utálatosak vagytok az egyiptomiak előtt.
A többi vendégtől különítve, más asztalnál kaptok helyet, életkorotok szerint.
Az a szabály, hogy először a legidősebb, tehát Ruben foglal helyet, majd Si-meon, Juda, Dán, meg a többiek, utoljára Benjámin.
T e s t v é r e k (főhadnagyra, egymásra bámulnak, kelletlenül kivonulnak).
B e n j á m i n: (Panaszos.) Miért hozatott ide engem Cafenát király? Mi-kor indulunk már haza Jákobhoz? Vár atyánk bennünket, és naphosszat figyeli az országutat. (El.)
F ő h a d n a g y: (Vállait fölhúzza, közönséghez fordul.) Mit akar Cafenát ki-rály? Játszadozik a zsidókkal, vagy tervez valamit ellenük? Az ebédre külön ételt főzetett. Benjáminnak ötszörös adagot rendelt. A kancsókba aranyszínű illatos bort kell tölteni. A héberek szamarai bőséggel abrakoljanak. Zsákjaikat jól meg-rázva töltsük meg, a pénzüket tegyük vissza. Cafenát ezüst poharát pedig rejtsük a Benjámin zsákjába. Ez itt a csel! (Ujjával csettint.) Bonyodalom lesz belőle! (El.)
(Zene.) (Függöny.)
Megbocsátás
Szín: mint előbb. József trónszékén ül, elegáns, nyaklánc, gyűrűk koszorú díszíti, homlokán aranynapocska.
F é n y (nappali.) Z e n e (keleti).
T e s t ő r: Cafenát fejedelem! Parancsolatod alapján csoportunkkal elég közel városunkhoz elfogtuk a kánaáni zsidókat. Kibontották a zsákjukat, és a Benjáminéban megtaláltuk poharadat. A fiút letartóztattuk, de vele együtt si-ránkozva Egyiptomba visszatért a tíz testvére.
J ó z s e f (szeme se rebben, most is tolmáccsal értekezi).
F ő h a d n a g y (trón mellett balról, katonásan vigyáz).
L e á n y (jobb felől legyezget).
T o l m á c s (várakozik). (Csönd.)
J ó z s e f: (Hidegen.) Mind a tízet fogadom. A tizenegyediket is.
T e s t ő r (beigazgatja a testvéreket).
T e s t v é r e k (jajgatnak, ruhájukat tépik, hajlongnak, térdelnek, földre zuhannak.)
T e s t ő r (utoljára hozza Benjámint megkötözve, aki letörten húzza össze magát).
J ó z s e f: (Most is tolmács által vallat, szigorú.) Vendégeim voltatok. Ez volt érte a köszönet, tolvajok? Miféle dolog történt? Nem tudjátok, hogy a magam féle jövendölni tud?
R u b e n: (Siránkozik.) Nem értem Cafenát király, nem értem, hogy mi tör-tént. Vendégeltél bennünket érdemtelenül. Tisztességgel megköszöntük, jó hangulatban távoztunk, lepihentünk szállásunkon. Másnap hajnalban megra-kott szekereinkkel nekivágtunk hazafelé.
S i m e o n: (Sóhajtozik, jajgat.) Félnapi járóföldre se jutottunk, mikor egy csapatot láttunk, és vágtattak mifelénk. „Hé, álljatok meg azonnal!” Kiabálták. El-loptátok azt az ezüstpoharat, amiből a Fejedelem jövendöl. Hálátlanok, tolvajok!
L é v i: (Keserűen.) Azon nyomban megálltunk, és tiltakoztunk: „Távol le-gyen szolgáidtól az efféle gonoszság.” Még a pénzt is visszahoztuk, ami téve-désből került hozzánk.
D á n: (Összetörve.) Odaléptem tiszted elé, és ezt mondtam neki: „Nem loptuk el a poharat. Ha valakinél megtalálod, haljon meg itt az úton, és mind-nyájan szolgáid leszünk…” Szekerekről leszedtük a zsákokat, és…
R u b e n: (Siránkozik.) És nem értem, Cafenát király, nem értem… Kiol-dottuk zsákjainkat, embereid belenyúltak az elsőbe, másodikba, harmadikba.
(Följajdul.) Legutolsó Benjaminé, és… benne volt az ezüstpohár… Valamit én megéreztem, hogy baj lesz. Él az Úr, hogy Benjámin nem vétkezett!
T e s t v é r e k (József intésére elhallgatnak).
J ó z s e f: Távol tőlem, hogy szolgaságra ítéljek el benneteket. Békességgel induljatok atyátokhoz, de akinél megtalálták a poharat, az szolgálni fog engem.
T e s t v é r e k (följajdulnak).
R u b e n: Az Istennek büntetése utolérte szolgáidat, tedd azt velünk, amit a szíved sugall.
J ó z s e f: Bűnt bűnnel ne takargassatok. Aki elfedezi vétkét, annak nem lesz jó dolga, aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer. (Példabe-szédek 28: 13.)
R u b e n: (Testvéreihez fordul, bánatosan, halkan.) Tudjátok, hogy mi tör-ténik? Bűneinkért szenvedünk, József miatt lesújtott ránk az Úrnak keze.
S i m e o n: Azt hiszem, hogy igazad lesz Ruben. Vétkeztünk az Úr ellen, milyen alázatosan könyörgött: Testvéreim, ne bántsatok… Megragadtam a ru-háját… Juda meg azzal csúfolta, hogy álomlátó. Dán kést emelt reá. Lévi pe-dig rabszolgának adta el. Otthon aztán mutogattuk Jákóbnak az összetépett, vérbe mártott cifra ruhát. „Ugye megismered, atyánk?”
J ó z s e f (lehajtja fejét, mint aki nem érti a testvérek vitáját).
R u b e n: (Erőt vesz magán.) Cafenát király! Kánaánban az éhhalál fenye-get bennünket. Jákób atyánk megdorgált, hogy mire várunk, mikor megyünk Egyiptomba élelemért. Ellenkeztünk vele, hogy Benjámin nélkül soha. Engedd velünk a fiadat! Hallani se akart róla, csak azt ismételgette, hogy az én felesé-gem Rákhel két fiat szült nekem. Józsefet fenevad tépte szét, Simeon nincsen, Benjámint is elviszitek, akit ha veszedelem érne, ősz fejemet búval együtt te-szitek a koporsóba.
L é v i: Megfogadtam atyámnak, visszahozom Benjámint, ha pedig nem, akkor ölje meg a két fiamat helyette.
J u d a: Juda szolgád alázattal esedezik tehozzád. Ne gerjedjen föl haragod rám, hogy még szólok utoljára. Alaposan kifaggattál Jákobról és testvérekről, különösen Benjáminról, akinek a bátyja elveszett. Azt kívántad, hogy hozzuk el neked, és íme, kívánságod teljesült.
R u b e n: (József elé veti magát.) Bocsáss meg, Cafenát király!
S i m e o n: (Földre borul.) Én is lemondok mindenről, csak add vissza Benjámint!
D á n: Büntess meg mindnyájunkat, csak az öcsénknek kedvezz!
J u d a: Szolgád leszek mindhalálig. (Földre borul.) (Csönd.) J ó z s e f (valamit súg a főhadnagynak).
F ő h a d n a g y: (Erőteljesen.) A teremből minden egyiptomi távozzék! A héberek itt maradnak.
M i n d e n e g y i p t o m i (el). (Csönd.)
J ó z s e f (föláll, nagyot sóhajt, zsidó nyelven egyenként mutat testvéreire, olyan mintha külvilágról érkezett szellem volna. Lassan felidézi a múltat.)
T e s t v é r e k (akiket szólít, halálra rémülten föltérdelnek, mintha ítéletet olvasnának fejükre).
J ó z s e f: És szólt Juda: Ímhol jő az álomlátó, öljük meg őt, és meglátjuk, hogy mi lesz az álmaiból? Felelt Ruben: Ne öljük meg, mégis csak a testvé-rünk. Inkább dobjuk bele a kútba. Simeon a cifra ruhát letépte róla. Dán meg kést emelt reá, hogy leszúrja, aztán homlokára ütött a botjával. (Leveszi hom-lokáról az arany napocskát, alatta sebhely.)
D á n: (Fölnyög, elterül.) Jaj nekem!
J ó z s e f: Lévi húsz ezüstöt alkudott ki, és testvérüket eladták rabszolgá-nak Egyiptomba. Mikor a kezét hátracsavarták, kötéllel húzott rá a pogány:
„Lódulj!” A testvérei pedig így búcsúztak Józseftől: „Ha majd Egyiptomban járunk, leborulunk előtted.” (Fejét lehajtja, vár.) (Csönd.)
J ó z s e f: (Kezével csöndet int, és kitör belőle a zokogás.) Én vagyok…
József, a testvéretek! Él-e még Jákób, az én atyám?
T e s t v é r e k (mind a földre borulnak, és sírnak).
R u b e n: József! Az Úr nevében kérünk, hogy bocsássál meg nekünk.
Vétkeztünk Isten ellen és teellened! (Csönd.)
J ó z s e f: Megbocsátottam, miképpen az Úr is megbocsátott nekem. Ne bánkódjatok, hogy eladtatok, mert a ti megmaradásotokért küldött engem előre az Isten, hogy megmentselek titeket. Nem ti küldtetek ide, hanem az Úr, Aki a Fáraó atyjává tett. Egyiptom fejedelme vagyok. Mondjátok meg atyámnak, hogy siessen, és költözzön le Egyiptomba családjával, szolgáival, mert öt esz-tendeig még éhség lesz a földön. Jöjjetek közelebb hozzám! Én vagyok József, a ti testvéretek, akit rabszolgának eladtatok Egyiptomba. (Ezután sorra szólítja testvéreit magához, akik mellé állnak, és egymásba karolnak. Mindegyiket megcsókolja.) Benjámin, jöjj, Benjámin! (Jobb oldalára állítja, a többieket pedig jobb és bal felől.) Ruben… Simeon… Lévi… Juda… Dán… Naftali…
Gád… Áser… Izsakhár… Zebulon. Jöjjetek, dicsérjük és áldjuk az Urat, Aki hatalmasan és csodálatosan cselekedett!
E g y ü t t: Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a harag-ra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad ezeríziglen, megbocsát hamisságot, vétket és a bűnt, de nem hagyja a bűnöst büntetetlenül. Az Isten szeretet, és aki szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is őbenne. (II:
Mózes 34:7, I. János 4:16.) Z e n e (felerősödik).
(Függöny.)
Göncruszka, 1986. december 21.
Zene Kormány Attila Súgó Pataki Erzsébet
Öltöztető Bojtorné Toókos Uzonka Szilágyi Ibolya
Peres Eszter
S Á M S O N
Bírák könyve 13-16-ig terjedő része alapján
Ige: „Az Úr odafordult a nyomorultak imádsága felé és azoknak imádságát meg nem utálta. Írattassék meg ez a következő nemzetségnek, és a teremtendő nép dicsérni fogja az Urat.
Mert alátekintett az Ő szentségének magaslatáról, hogy meghallja a fog-lyoknak nyögését, és föloldozza a halálnak fiait, hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az Ő dicséretét.” (Zsoltárok 102: 18-22.)