Szín: legelő, farönk, távolban nyáj legelészik, pásztorbot, korsó.
F é n y (zöldes).
Z e n e (furulyaszóló).
T e s t v é r e k (csúfolódva érkeznek).
D á n: (Nevet, közönségre, aztán kifelé mutat.) Ruben, hol vagy, gyere már!
Becsúsztál a szakadékba? Vigyázni se tud magára, milyen pásztor az ilyen?
R u b e n (kezét, ruháját törölgeti).
D á n: Ordítasz, mint a pusztai sakál. (Nézelődik.) J u d a (Simeont maga mögé rántja).
S i m e o n: (Judát hátra tolja.) Először talán én jövök, barátom! Tanuld meg a tisztességet!
J u d a: Ne rángass, mert odacsapok!
S i m e o n: (Nekiugrik, lökdösi.) És még feleselni mersz?
D á n: Mutasd meg az öklödet, Juda! (Körülugrálja testvéreit.)
R u b e n: (Fatönkre ül, észreveszi a korsót, iszik belőle, száját megtörli, korsót lefelé fordítja.) Jólesett ez a korty. Üssed, vágjad, Simeon! Ne hagyd magadat, Juda!
S i m e o n: (Elengedi Judát, kiveszi a korsót Ruben kezéből, megtörüli a kor-só száját, aztán legyint, a korkor-sót lefelé fordítja.) Egy csöpp sem maradt nekem.
R u b e n: (Testvére mellé ül.) Simeon, gondolod azt, hogy apánk törődik velünk?
J u d a: (Melléjük guggol.) Perzsel hőség, dermeszt hideg, vadállatok leske-lődnek a nyáj körül.
D á n: (A földön hever.) Jákóbnak csak a gyapjú fontos, meg a kedvenc fi-acskája. Bezzeg az álomlátó, most illatos ágyban pihen, és selyemmel takaró-zik. Nappalonként hűs árnyékban heverészik, és elringatja magát.
S i m e o n: József most bennünket vár, hogy lehajoljunk előtte.
R u b e n: Szél meg eső kicserzi a bőrünket, és a forróság tikkaszt.
J u d a (összerándul, tenyerét homlokánál tartva figyel).
T e s t v é r e k (kíváncsian fordulnak feléje).
J u d a: Jön!
S i m e o n: (Meglepődik.) Ki jön?
D á n: Ki jön? Senkit se látok! Már te is képzelődsz, mint József öcséd?
(Föláll.)
J u d a: (Föláll, nézi.) Ímhol jő az álomlátó. Megismerem a cifra ruháját.
S i m e o n: Juda! Én látni se akarom a fiút!
R u b e n: (Föláll.) Csakugyan jön a cifra ruhában, a hátán batyut cipel.
Zavarjuk el a bottal!
D á n: Pásztorbottal verjük agyon, és meglátjuk, hogy mi lesz az álmaiból?
R u b e n: Ne öljük meg, mert mégis az atyánkfia.
J u d a: (Botjába ragad, meglapul.) Vigyázz, mert bekanyarodott.
S i m e o n, J u d a (bottal lesállásba helyezkednek).
Z e n e (nyugtalanul fokozódik, megszakad).
J ó z s e f: (Örömmel üdvözli testvéreit, batyuját és korsóját földre teszi, iz-zadt homlokát karjával letörli, kifújja magát, körbenéz.) Testvéreim! Megjöt-tem! Nehezen találtam rátok. Hebronból indultam el, féltem, hogy elvétem az utat, nap égetett, a saru törte lábamat, a torkom meg kiszáradt. Naponként sú-lyosodott a terhem. Isten egy férfit küldött elém, megkérdeztem, merre jártok?
Dótán felé mutatott. Áldott az Úr, hogy láthatlak benneteket, megtaláltalak.
(Megkönnyebbülve gyorsít.) Atyánk csókjait küldi, imádkozik értetek. Szere-tettel gondol rátok, és küld egy kis hazait, füstölt húst, csillogó mézet, gyü-mölcsöket, mandulát, és … egy kis meglepetés. (Batyuját kezdené kibontani.)
T e s t v é r e k (fenyegetőn körülállják).
S i m e o n: Ne nyúlj hozzá!
J ó z s e f: (Meglepődik.) A zsákomhoz?
R u b e n: Fogd be a szád!
J u d a: (Megtapogatja.) Milyen szép a cifra ruhád, finom királyi anyag.
D á n: (Parancsolóan.) Állj ide a farönk mellé… Hajlongni fogunk előtted.
Mit álmodtál legutóbb?
S i m e o n: (Vállait összehúzva, ravaszul közeledik Józsefhez, ruhájába ragad.) Valóban királyi anyag. Tetszik nekem. (Hirtelen lerántja, kettéhasítja, félredobja.)
J ó z s e f: (Kétségbeesett.) Testvéreim, mi bajotok? A ruhámat édesatyám-tól kaptam.
J u d a: Többé már nem viseled! (Rátapos a ruhára.) J ó z s e f: Testvéreim, a ruhám!
D á n: (Dühös.) Ne üvöltözz! (Botjával József homlokára üt.)
J ó z s e f: (Fölszisszen, véres homlokát törülgeti.) Jaj, jaj, testvéreim, ne bántsatok! Nem bírom tovább! Könyörgöm, hagyjatok békén, mit vétettem?
(Szédelegve összeesik.)
D á n: (Sziszegi.) Majd én segítek rajtad, és befejezzük. (Öve alól kést húz elő, testvérére emeli, hogy leszúrja.)
R u b e n: (Lefogja Dán kezét.) Ne öljük meg! Ne ontsuk ki a testvérünk vérét, mégis csak atyánkfia volna!
S i m e o n: Ruben! Te is álomlátó leszel? Meg akarod menteni?
R u b e n: Dobjuk bele a közeli kútba! Mentse meg az Istene, ha akarja, de kezet ne vessünk reá!
D á n: (Haragos.) Én nem fogok meghajolni előtte soha! Mért akarod megmenteni? Végzek vele, és megölöm! (Kését emeli.)
R u b e n: (Testvérébe rúg.) Dán! Azt tedd, amit mondottam!
D á n (kezéből kiesik a kés).
J ó z s e f: (Erőlködve fölül, kezét véres homlokán tartja.) Ruben testvér, köszönöm, hogy megmentettél.
R u b e n: Fogjátok meg kezét-lábát, húzzuk együtt a kúthoz. Majd bedobjuk.
T e s t v é r e k: (Józsefet nevetve, kiabálva kifelé húzzák.)
J ó z s e f: (Rugdalózik, jajgat, kérlel.) József vagyok, testvéretek… (El.) J u d a: A kútban meg álmodozhatsz, senki sem fog háborgatni magányod-ban. És onnan többé nincs kiút!
T e s t v é r e k (kihúzzák Józsefet, el).
(Csönd.)
A z Ú r h a n g j a : Leselkedik a gonosz az igazra, és halálra keresi azt.
De az Úr nem hagyja azt annak kezében, sem nem kárhoztatja, mikor megítél-tetik. (Zsoltárok 37: 32-33.)
(Csönd.)
T e s t v é r e k (nevetve, diadalmenetben jönnek vissza).
S i m e o n: A munkánkat elvégeztük, vegyük föl a bérünket, lássunk hozzá a lényeghez! (Bontogatja a zsákot, lepényt vesz ki, felmutatja, beleharap.) Fi-nom hazai kenyér.
J u d a: (Belenyúl a zsákba, kiveszi, csámcsogva ropogtatja.) Nézzétek, mit találtam. Mandulát!
S i m e o n: Ruben hol van?
L é v i: Ellenőrzi a nyájat és a vigyázó pásztorokat.
J u d a: Elmegyek Ruben után. (El.)
L é v i: (Zsákból húzza elő.) Ez meg füstölt hús. (Késével darabokat szele-tel belőle.)
J u d a: Rubent láttam, valóban ott van a nyájnál. És ahogy jövök visszafe-lé, észrevettem, hogy egyiptomi kereskedők karavánja közeledik.
S i m e o n: Kereskedők? Tudjátok, mit gondoltam? Adjuk el Józsefet nekik.
L é v i: Igazad van, ne öljük meg, megyek és megkérdezem őket, vásárol-nak-é rabszolgát? (El.)
J u d a: Én is jó ötletnek tartom. Mi hasznunk lesz belőle, ha titkoljuk a testvérünk vérét. Ne térjen vissza atyánkhoz soha, de ne is öljük meg őt. Ha eladjuk, kis pénzecske üti majd a markunkat.
L é v i (barna bőrű kereskedővel tér vissza).
K e r e s k e d ő: Hol van az a rabszolga?
T e s t v é r e k: Máris hozzuk. (El.)
L é v i: (Marad.) Nagyon jól jártok vele, igen sajnáljuk eladni, de tovább nincs szükségünk reá. Ügyes, dolgos, szófogadó, értelmes és egészséges fiú, de mi már nem tartjuk tovább.
J ó z s e f: (Testvéreitől körülvéve érkezik, hogy el ne fusson.) Köszönöm, köszönöm testvéreim, hogy kihúztatok a kútból.
K e r e s k e d ő: (Meglepődik.) Mi az, hogy testvéreim?
L é v i: Családtagként kezeltük, hűséges volt hozzánk, és sokra becsült bennünket.
K e r e s k e d ő: Érdekes a magyarázat. Mennyit kértek a fiúért?
L é v i: Negyven ezüst az ára.
K e r e s k e d ő: Köszönöm az ajánlatot, ennyit nem adok érte, és nem al-kuszunk tovább. Tartsátok meg magatoknak!
L é v i: Hát akkor mennyit fizetnél érte?
K e r e s k e d ő: (Megvizsgálja Józsefet.) A homlokát egy repedés csúfítja, karjai elég vékonyak. Emeld föl a jobb lábadat, hajoljál meg előttem. Nyisd ki a szád. Milyenek a fogaid? Nyomorékot kínáltok? Alig áll meg a lábán.
J ó z s e f: (Rádöbben, hogy eladják, a vizsgálatot eltűrte.) Testvéreim, kö-nyörgök, hogy ne adjatok el szolgának.
K e r e s k e d ő: Tizenötöt felkínálok.
L é v i: Húsz ezüstért viheted. Rendkívül értelmes fiú, jól jársz vele, igen olcsón megkaptad.
K e r e s k e d ő: Elég rossz üzletet kötöttem, de már mindegy, ha éppen er-re jártunk… (József karjait hátraköti, Lévi markába lefizeti a húsz ezüstöt, el).
Lódulj!
L é v i: Majdnem ingyen kaptad meg. Induljatok, ne is lássuk, mit vesztet-tünk!
K e r e s k e d ő (Józsefnek int, hátulról követi, kezében a kötél).
J ó z s e f: Testvéreim! Eladtatok rabszolgának? Mit vétettem ellenetek?
Mondjátok meg apámnak, hogy…
S i m e o n: (Belekiabál.) Szép álmokat kívánunk!
D á n: Ha majd Egyiptomban járunk, leborulunk előtted.
T e s t v é r e k (összenevetnek).
J u d a: (Lévihez.) Lévi, ide a pénzt, testvériesen osztozunk rajta!
R u b e n: (Jajgat, homlokát szorítja.) A nyájtól visszatérőben belenéztem a kútba, és üres! Nincs József benne! Hol van József, a testvérünk?
L é v i: (Nevetve csörgeti markában a pénzt.) Hol van József? Itt fogom a markomban. Húsz ezüstért eladtuk, mind a ketten jól jártunk. Józsefet Egyip-tomba vitték, ott majd a nap és a hold, meg a csillagok hajladoznak előtte. Ne-künk meg a pénz maradt.
R u b e n: (Jajong.) Nincs a gyermek, és merre menjek én? Nem vihetem többé vissza az atyjához. Mit fogunk mondani neki?
D á n: Leölünk egy kecskebakot, belemártjuk a ruháját, és megmutatjuk Jákóbnak. A fia ruhája volt, vagy se? Ezt találtuk az útfélen, megismered a Jó-zsef cifra ruháját? Így lett vége az álomnak, és JóJó-zsef történetének. (Meghajlik a közönség előtt.)
(Függöny.)
A börtönben
Szín: sötét börtönfal, rongyok, valami fekvőhely.
F é n y (ijesztő homály).
Z e n e (szomorú).
J ó z s e f: (Ruhája szakadozott, haja fésületlen, szakállas, szemei kariká-sak. Ül, sétál, megáll.) Én Istenem, mi lett velem az álmaim miatt? Egyiptom-ban sötét börtönbe zártak, és kínlódom. Hová lett a szép gyermekkor? Emlék-szem arra az időre, mikor lótás-futás volt házunkban, hogy megszületett kis öcsém, akit Benjáminnak neveztek. Aztán egy szolganő ölébe vett, simogatott, megcsókolt, és a fülembe súgta, hogy édesanyám meghalt a szülésben. Vele együtt zokogtam. Tizenegy testvérem közül én voltam az édesapám kedvence, akit nagyon-nagyon szeretett, és Benjámin. Atyám magához ültetett, vállamra tette a kezét, és mosolyogva emlékeztetett a múltra. Olyan vagy, mint édes-anyád, a hangod és mozdulataid. A szemöldököd íve, az orrod és a szád vonala pontosan hozzá hasonlít. Gyönyörűszép asszony volt. A haja gesztenyebarna, szeme, mint galambok, hangja madárdalhoz hasonlított, szeretet és az okosság sugárzott ki belőle. Apámtól cifra ruhát kaptam, és nagyon büszke voltam rá.
Testvéreim irigyeltek, az álmaimról faggattak, én meg elmondtam nekik…
(Megtorpan, szemeit lehunyja.) Kévék, aztán a nap és hold meghajoltak előt-tem. Az Úr jelentette ki? Jaj, Istenem, mért is mondtam el nekik, inkább hall-gattam volna! Testvéreim állandóan veszekedtek egymással, de abban egyetér-tettek, hogy bosszantsanak, gyűlöljenek engem. Atyám nyáját messzi tájon le-geltették. Jákób megbízott engem, hogy fölkeressem őket, és hírt hozzak felő-lük. Legszebb zsákomat megtöltöttem élelemmel, ajándékkal, hogy örömet vi-gyek nékik, és hírt hozzak felőlük. (Innen kezdve mozdulatokkal is illusztrál-ja.) Köszöntelek, testvéreim, végre rátok találtam. Atyám csókjait küldi, meg ezt a kis harapnivalót... Gyilkos leheletet fújtak rám, és szúrt a tekintetük. Va-lamelyikük rám mordult: „Ímhol jön az álomlátó, öljük meg, és dobjuk bele a kútba!” Hiába könyörögtem: testvéreim, ne bántsatok. Azt hittem, hogy ke-gyelmeznek… Kötéllel kihúztak a kútból, és eladtak rabszolgának Egyiptom-ba. A piacon harminc ezüst egy rabszolga ára, érettem csak húszat kértek test-véreim. Állatként hajtottak Egyiptom felé a szívtelen kereskedők. Távolodtunk drága szülőföldemtől, és naponként fölsírt lelkem az elveszett otthonért. Ala-posan nyertek rajtam, amikor megvásárolt Potifár. Árva lettem, de az Úr nem hagyott el. Éveken át becsülettel szolgáltam a fáraó főemberét, amikor a fele-sége fölkínálta magát nekem. Visszautasítottam. Haragjában bevádolt a férjé-nél, hogy én közeledtem hozzá. Potifár ordítozott, de nem ölt meg. Becsukatott a fáraó börtönébe, itt vergődöm ártatlanul évek óta gonosz emberek között.
Megfejtettem két rab álmát, a pohárnokét meg a sütőmesterét. Ettől kezdve megkönnyebbült a sorsom. A pohárnok kiszabadult börtönéből, arra kértem, hogy a Fáraónál szólana az érdekemben, mert ártatlanul zártak be. Elmúltam harminc esztendős, megtanultam az egyiptomi nyelvet, ismerem a szokásokat és a bálványisteneket meg a hömpölygő Nílus folyót. Évek óta rabmadárként, hideg kőfalak között fojtó bűzben sorvadok. Én Istenem, miért büntetsz? Mit vétettem ellened? Hol vannak a szabadító angyalok? Talán azért kísértettél, hogy megvizsgáljad szívemet? Talán azért érdemeltem ezt a sorsot, mert gő-gös lettem és magabiztos? Dicsekedtem magammal, és álmaimmal, meg a cif-ra ruhámmal. Ezért büntetsz, vagy vizsgálod szívemet? Bocsáss meg nékem Istenem, szeretlek téged, Uram! (Leül.) Testben-lélekben változtam, érettebb vagyok, szívem pedig most is a tied, Uram. Velem vagy a börtönömben, vi-gasztalsz a csüggedésben. Hiszem, hogy nem hagytál el. Bízom Benned, haj-lékom vagy és nyughelyem örökké…
(Csönd.)
Z e n e (religiózó).
J ó z s e f (behunyt szemmel a fejét és karjait égre emeli mozdulatlanul).
(Csönd.)
A z Ú r h a n g j a: És szól Sion, elhagyott engem, és rólam elfeledkezett az Úr? Hát elfeledkezhetik-é anya gyermekéről, és ha elfeledkezhetnének is, én terólad el nem feledkezem. Ímé, az én karjaimban metszettelek föl téged…
És lássad, mindnyájan egybe gyűlnek, hozzád jönnek. Élek én, így szól az Úr, hogy fölrakod mindnyájukat, mint ékszert, és felöltöd, mint menyasszony. És megtudod, hogy én vagyok az Úr, kit, akik várnak, meg nem szégyenülnek.
Ézsaiás 49:14, 18, 23.
J ó z s e f (leengedi kezeit, magába roskad).
(Csönd.)
H a n g: (Messziről.) József! József! (Zár kattan, ajtónyikorgás, koppaná-sok). József! József!
T e s t ő r: (Belép, lándzsájával rámutat.) Mosdjál, öltözz és szépítkezz azonnal! Illatosítsad magadat! A Fáraó hívat téged, elébe fogsz állani.
J ó z s e f: (Szemeit dörzsöli, feláll.) Uram Isten, ez itt a vég, vagy egy újabb látomás? (Karjait fölemeli.) Könyörgöm hozzád, Hatalom, hogy jelentsd ki magad nékem. (El.)
(Függöny.)
A Fáraó előtt
Szín: Fáraó trónterme, futószőnyeg, csillagok, napocskák, aranyszálak.
F é n y (sárgás).
Z e n e (egyiptomi).
F ő h a d n a g y (a Fáraó balján, lándzsával, pajzzsal áll mereven).
L e á n y (a másik oldalon a Fáraót legyezgeti).
F á r a ó (a terem jobb szélén merev hidegséggel ül, kezén aranygyűrűk, nyakán aranylánc).
T e s t ő r: (Belép, lándzsával koppant.) Felséges Király, Fáraó. A héber szolgát kivezették börtönéből, és rendelkezz vele.
F á r a ó: (Mozdulatlanul trónol.) Álljon elém!
T e s t ő r: (El.)
Z e n e (erősödik, elhallgat).
J ó z s e f (nyugodtan meghajlik, elegáns öltözetben és vár. Homlokán seb-hely.)
T e s t ő r (lándzsáját József elé teszi keresztbe).
F á r a ó: (Meglepődött, tekintete kíváncsian Józsefre tapad.) Te vagy Jó-zsef Kánaánból, a héber?
J ó z s e f: Igen, uram, én vagyok. Ártatlanul rabszíjon hurcolták ide aláza-tos szolgádat. Ártatlanul szenvedek a börtönben.
F á r a ó: Te vagy az álomfejtő? Ha megfejted álmaimat, jutalomra számít-hatsz.
J ó z s e f: Nem én, hanem az Isten jelenti meg azt.
F á r a ó: (Kissé csalódott.) Katonáim végrehajtják parancsomat. A kincs-tárnok szaporítja aranyomat. Tudósaim olvasnak a csillagok állásából. Varázs-lóim föltárják a titkokat, és csodákat művelnek, de az álmomat képtelenek megfejteni. (Józsefre mutat.) És te… megmagyaráznád?
J ó z s e f: (Kedvesen rázza fejét.) Én nem!... De az Isten megjelenti azt.
F á r a ó: (Erőlteti a nevetést.) Melyik Isten? Hetitáké, vagy a babiloniaké?
Mért hallgatnak Egyiptom istenei? Elakadtak a bölcsek, tudósok, csillagászok és a jövendőmondók. József, te melyik istennek szolgálsz?
J ó z s e f: Én az égben lakó és a földön uralkodó örök Istent imádom, Aki világot teremtett, Aki Úr mennyen és földön, Egyiptomban éppen úgy, mint Kánaánban, Hatalom! Lelke által velem volt a börtönben, velem van a palotá-ban és mindenütt.
F á r a ó: Ha te az ég-föld Istenét szolgálod, Aki gondoskodik rólad, és állí-tólag szeret téged, miért engedte, hogy ártatlanul szenvedj?
J ó z s e f: (Kis gondolkozás után.) Nem tudom. A titkok az Úréi, a mi Iste-nünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig, a mieink. (V. Mózes 29: 29.)
F á r a ó: (Félbeszakítja.) Fejezzük be ezt a dolgot! Nekem az a kérdésem, hogy megfejted az álmaimat?
J ó z s e f: Az álmait mondja el a Fáraó!
F á r a ó: Azt álmodtam, hogy a folyó partján állok. A vízből hét kövér te-hén mászott ki, és hozzáfogtak legelni. Azok után más hét tete-hén kapaszkodott a partra, rútak, soványak voltak, mégis elnyelték a kövéreket, és meg se lát-szott rajtuk. Fölserkentem az alvásból, aztán visszazuhantam bele, és ismét furcsákat álmodtam. Hét dús és hibátlan gabonafej növekedett egy szálon…
Mellette hét összeaszott, keleti széltől hányatott gabonafej hajladozott a szél-ben, és elnyelték a hét szép gabonafejet. (Érdeklődve figyeli Józsefet.)
(Csönd.)
F á r a ó: A kérdésem, hogy megfejted-e az álmomat.
J ó z s e f: Csak az Isten jelenti ki. Engedd, hogy őhozzá forduljak. (Lehaj-tott fejjel félrevonul, mozdulatlan.)
F á r a ó: (Főhadnagyához, bizonytalanul.) Ha pedig ez a zsidó megpróbálna becsapni, akkor fölakasztatom, és a húsát a madarak csipdesik le a csontjáról.
F ő h a d n a g y: Uram király, ez a héber két főember látomását megfejtet-te a börtönben, és azok bemegfejtet-teljesülmegfejtet-tek. Én megbízom őbenne.
(Csönd.)
J ó z s e f (előrejön, meghajlik).
F á r a ó: (Pálcájával int, hogy fölegyenesedhet, rámered.) Nos? Kíváncsi vagyok rád.
J e l e n l é v ő k (Józsefet figyelik).
J ó z s e f: (Halkan kezdi, bátrabban folytatja.) A két álom egy és ugyanaz.
Amit Isten cselekedni fog, megmutatta a Fáraó javára… A hét szép tehén és hét dús gabonafej az hét bő esztendőt jelent. Hét esztendőn keresztül nagy bő-ség lesz Egyiptomban. Aztán hét szűk esztendeje következik az éhbő-ségnek. Is-tennél elvégezett dolog ez, és siet végrehajtani. (Kicsit gondolkozik.) Mostan azért tanácsolom, ha elfogadja tőlem a Király, hogy válasszon ki egy értelmes férfiút, tegye azt főgondviselővé. Rendeljen alá tiszttartókat, akik betakarítják a termést hét bő esztendő alatt, tartalékul az országban, hogy megmaradhasson a nép a hét szűk esztendő idején.
F á r a ó: (Megkönnyebbült, megfontolt.) Tetszik nekem a beszéded, hogy igazat szóltál. (Főhadnagyhoz.) Főhadnagy! Mit tanácsoltok nekem?
F ő h a d n a g y: (Föllélegzik, Józsefre mutat.) Találhatnál alkalmasabb férfit ennél Egyiptomban, akiben Isten lelke van?
F á r a ó: (Szüneteket tartva.) Mivel Isten a jövendőt néked jelentette ki, ezért nincs hozzád fogható bölcsebb ember az országban… Legyél főgondvi-selő! Kinevezlek! Csak a királyi szék és én, a Fáraó vagyok nagyobb tenálad.
(Zene.) (Feláll, kiáltja:) József a fejedelem egész Egyiptom földjén! Csak a Fáraó nagyobb nála! József, lépjél hozzám!
J ó z s e f (a Fáraó trónjához közelít).
F á r a ó: (Egyik gyűrűjét, majd a nyakláncát leveszi, József ujjára húzza, illetve nyakába helyezi.) A neved mostantól Cafenát – Paneák. Feleségül vehe-ted majd Aszenátot, Ón papjának leányát. Külön palotában laktok. Öltöztessé-tek Cafenátot a legdrágább ünnepi ruhába. Legyen korona a fején. Katonákat és szolgákat rendelek mellé! Testőrök és főhadnagyok, tiszttartók és katonák!
Kötelesek teljesíteni Cafenátnak minden parancsolatát. Így határozott Fáraó király. (Felemelt fővel el.)
T e s t ő r, F ő h a d n a g y: Így lesz a parancsod szerint. Éljen az egyipto-mi király! (Elkísérik a lánnyal együtt a Fáraót.)
Z e n e (győzedelmes).
J ó z s e f: (Vár, elmosolyodik, a közönségre néz.) Isten elfeledtette a ve-sződségeimet, atyámat, testvéreimet, drága szülőföldemet. (Karjait az ég felé tárja.) Megáldott és megsokasított engem az Úr! Dicsértessék a szent neve örökké. Az a csoda, hogy Nóét kinevették, mert özönvízről prófétált, és nem hallgattak rá. Az a csoda, hogy Egyiptomnak Fáraója elfogadta tőlem az Úrnak kijelentését. És most aztán mivel kezdjem? (Gondolkozik.) Megtaláltam! Elő-ször is Egyiptom díszkíséretével fölkocsizom Kánaánba. Kiszállok a házunk előtt, bekiáltok: „Hol vagytok, testvéreim? Ímhol jő az álomlátó. Beteljesült az Úr kijelentése, Egyiptomból érkeztem, a Fáraó helyettese vagyok. Meghajol-tok előttem? Nincs szükség cifra ruhámra, mert selymet, puha gyolcsot vise-lek. Nincs szükségem húsz ezüstre, mert aranygyűrű és aranylánc fénylik raj-tam. Álljatok ide elébem szépen sorba, és kifizetlek benneteket tisztességgel:
szemet szemért, fogat fogért. Amit tőletek kaptam, bőséggel visszaadom.” (III.
Mózes 24: 19-20.)
Z e n e (halk, megnyugtató).
A z Ú r h a n g j a: Senkinek gonoszért gonosszal ne fizessetek. Ha le-hetséges, amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességben éljetek. Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr. (Róma 12: 18-19.)
J ó z s e f (mozdulatlan, aztán meghajlik az Úr előtt).
(Függöny.)