E l b e s z é l ő : És történt sok idő múltán, a harmadik esztendőben az Úr-nak beszéde Illéshez: „Menj el, mutasd meg magadat AkhábÚr-nak, és esőt adok a földnek színére!” És elment Illés, hogy megmutassa magát Akhábnak. Nagy éhség volt pedig Samáriában. És Akháb hívatta Abdiást, az ő házának gondvi-selőjét, Abdiás pedig igen félte az Urat.
Szín: Erdei tisztáson Akháb mögött Abdiás főember.
F é n y (szürkés sárgás).
A k h á b : (Balról lép be.) Az ősapák sem emlékeznek ilyen éhségre, ami napjainkban pusztít. Három és fél éve sem eső, sem harmat. A patakok kiszá-radtak, a folyók mocsarasodnak, a föld cserepes, a kutak mélyén valami po-csolya. Abdiás, ha ez így marad, nem sokáig leszel királyi gondviselő, mert éhen döglünk.
A b d i á s : Akháb király, Isten haragja sújtott reánk.
A k h á b : (Idegesen legyint.) Tévedsz, Abdiás, mert Isten nincs, ha pedig volna, nem tud rajtunk segíteni. Dolgoznunk kell. Jézabel királyné tanácsára mindent megtettem magamért és az országért. Jézabelt vettem feleségül, hogy Szíria ellen Szidonnal szövetkezzünk. Athália lányomat politikából adtam fe-leségül Jórámhoz, aki Judea királya lesz. Jobbról-balról biztosítottam maga-mat. Szűkös gazdasági helyzetünkben 850 papot fizetek, az állami kasszából, hogy Baál és Astóret kedvébe járjak. És a szárazságon kívül sehol semmi.
A b d i á s : A fölperzselt tájak sebe szörnyű látvány. A kisgyermekes anyák aszott kóróvá görbültek. A fiatalok céltalanul lézengenek. Az apák és fiak marják egymást. Az ország népe saját testét harapdálja, és acsarkodik, ha valakinek száraz kenyér jutott. Akháb király, semmi hasznod a morzsára leső Baál papokból, tiltsd meg a bálványimádást. Romlásba húztak téged és az or-szágot. Isten haragszik reánk. Térjünk vissza Ábrahám, Izsák és Jákób Istené-hez, amíg megtalálható.
A k h á b : (Ideges.) Most ne az Istent keressük, hanem legelőt a királyi jó-szágoknak! Én megyek az egyik úton, te pedig indulj a másikon, hátha talá-lunk valahol füvet! (Balra el.)
A b d i á s : (A király után fordul, aztán a közönséghez.) Akháb az egyik úton, én a másikon. Két irányban, két cél felé haladunk. Ő a gonoszok, én az Úrnak ösvényét járom. Jézabel gyilkoltatja Isten prófétáit, én meg rejtegetem őket. Királyi besúgók vizslatnak utánam, és jelentgetnek Jézabelnél. A halál völgyében vívódom, és kérdezem önmagamtól, meddig lehet Isten és ember között ezt a táncot járni, hogy ide is egy lépés, meg oda is. Vagy Isten harag-szik meg rám, vagy Jézabel kutyái tépnek szét. Félek, Uram! Segíts rajtam, és biztass meg, hogy átvészeljem ezt a sötét korszakot! (Akhábbal ellenkező irányba indul, megtorpan, arcát eltakarva mélyen meghajol.) Nem te vagy-é az uram, Illés?
I l l é s : (Nyugalom árad belőle.) Én vagyok. Menj Abdiás, és mond meg a te uradnak, íme itt van Illés! Ne félj!
A b d i á s : (Remeg.) Mit vétettem ellened, hogy a te szolgádat Akháb ke-zébe adod, hogy megöljön engem? Él az Úr, a te Istened, hogy nincs nemzet-ség, sem ország, ahová el nem küldött volna az én uram, hogy megkeressen téged. Az egész népet megesküdtette, hogy téged sehol nem találtak meg. És most azt kívánod, hogy mondjam meg a te uradnak, íme itt van Illés? Ha téged olyan helyre ragad el az Úrnak Lelke, amelyet én nem tudok, és én megmon-dom a királynak, és ha nem talál meg téged, akkor engem öl meg, pedig a te szolgád féli az Urat gyermekségétől fogva. (Óvatosan körülnézve súgja.) Nem mondták-é meg az én uramnak, mit cselekedtem, mikor Jézabel megölette az Úr prófétáit? Közülük elrejtettem száz férfiút, ötvenenként egy barlangban, és
vízzel, kenyérrel tápláltam őket. Te mégis azt mondod, hogy „menj és mondd meg a te uradnak: íme itt van Illés”, hogy megöljön engem?
I l l é s : (Határozott.) Él a seregeknek Ura, Aki előtt állok, e mai napon megmutatom magamat neki!
A b d i á s : (Lógó fejjel elballag.) Megmondom Akhábnak.
I l l é s : (A közönséghez.) Mióta elhívott az Úr, magasság és mélység kö-zött hányódom: Veszedelem és szabadulás, halál és élet kökö-zött. Hollók táplál-tak, patakból ittam, halottat öleltem, özvegynél laktam, zúgó szélben Isten kényszerített arra, hogy „menj és szólj”.
A k h á b : (Becsörtet, rikoltozik.) Hol van? Hol van? Most elintézem őt!
Végzek vele!
K a t o n á k : (Előre szegezett lándzsával loholnak a király után, Illésre rontanak, akiből áradó isteni Lélek lefékezi őket.) Hol van? Hol van? Most el-intézzük, megöljük őt!
A k h á b : (Sziszeg.) Te… Te… Te vagy-é az Izrael megháborítója?
A b d i á s : (Arcát eltakarja.) Jaj Istenem! Tudtam, hogy így lesz!
I l l é s : (A király szemébe néz, lassan kezdi, igen hangosan végzi.) Nem én háborítottam meg Izraelt, hanem te és a te atyád háza azzal, hogy elhagytátok az Úrnak parancsolatait, és Baált imádjátok. (A királyra mutat.) Most azért küldj el és gyűjtsd hozzám Izrael népét a Kármel hegyére, és a Baál 450, az Astóretnek 400 prófétáját, akik Jézabel királynő asztaláról élnek!
A k h á b : (Ideges, dühösen hadar.) Most én elintézlek! Megfogtalak! Mi többen, 850-en vagyunk, az egész nép mellettem áll, te meg egyedül! Félre az utamból te!... Te-e-e-e… Azt képzeled, hogy parancsolsz nekem? Semmi kö-zöd vallásunkhoz, amiből kirekesztetted magad. Bolond! Neked fogalmad sincs arról, hogy Mózes és Baál vallásának keveredése ősi eredetű. Egy falusi öszvérhajcsár okosabb nálad! Te-e-e-e… Te megháborító! Én Akháb, az Omri fia 38 évesen lettem király. Apám politikáját folytatom, aki egy országban, egy vallásra törekedett. Egység lesz Izraelben, ezért szövetkeztem Szidon kirá-lyával, kiegyeztem Benhadád szír uralkodóval! Én láthatatlan túlvilági dolgok helyett valós világban élek. A tényekre építek! Ne bújj el a láthatatlan, nem lé-tező Isten mögé!
K a t o n a : Megbilincselünk! Halálnak fia lettél!
A k h á b : A végleg letűnt vallás mellett te maradtál egyedül, meg a régi öregek. Fiatalok Baál köré gyülekeznek, csábítja őket a látvány, evés-ivás, bu-jálkodás, ringatóznak az élvezetben meg a táncban. A te Istened már halott, a tömegek is elhagyták. Nincs is szükségünk reá. Ma már új szelek fújnak, igaz eszmék, valós tények összefonódtak. Ha pedig élni és érvényesülni akarsz, ha-jolj meg a Baál előtt, hagyj föl a háborgatással!
I l l é s : Te vagy a háborító király. (Kis szünet.) Gyűjtsd össze az ördögnek prófétáit meg a népet, fönn a Kármel tetején! Tudjátok meg, hogy él az Úr, bi-zonyítja hatalmát.
A k h á b : (Gúnyos fölénnyel.) Nevetséges! Egy ember nyolcszázötvennel szemben és a nép. Jót mulatunk! Ha pedig pusztulni akarsz, ám legyen! Paran-csolom, hogy Baálnak, Astóretnek minden papja néppel együtt vonuljon föl a Kármel hegy tetejére, lássák meg egy lázító kimúlását!
K a t o n a : (Lándzsáját fölemeli.) Éljen Akháb király! Éljen Baál! Éljen Astóret!
(Függöny.)
A Kármelen
E l b e s z é l ő : És elküldött Akháb mind az egész Izrael fiaihoz, és egy-begyűjtötte a prófétákat a Kármel hegyére. És odament Illés az egész sokaság-hoz mondva: „Meddig sántikáltok kétfelé? Ha Úr az Isten, akkor kövessétek Őt, ha pedig a Baál, kövessétek azt!”
Szín: Kármelhegyi tisztás, háttérben hegyormok. Balra Baál oltára napko-ronggal, csillagokkal díszítve. Középen Akháb király trónja. Jobb felöl kőda-rabok. Mellette áll méltósággal Illés.
S o v á n y a n y a: (Siránkozva panaszkodik.) Akháb király! Három és fél év óta se harmat, se eső! Gyermekeim éhen haltak. Segíts rajtam ó király!
A k h á b : (Bosszúsan.) Nem vagyok esőcsináló.
P a p I. : (Leinti az anyát.) Ne siránkozz, hanem ünnepelj. (Meghajlik.) Uram király, fényes díszben Baál papjai. Csillagokként tündökölnek Astóret paplányai. Özönlik hozzánk a tömeg. Vér, izgalom, élvezet és halál! Éljen Ba-ál! Hol van az a hitető?
P a p II. : (Rádobol.) Öljétek meg Tesbites Illést!
T ö m e g : Éljen Baál! Öljétek meg Tesbites Illést!
S u h a n c : (Kibújik a tömegből, hajlong.) Illés, a palástja csipkés!
P a p I. : Öljétek meg Tesbites Illést!
T ö m e g (fenyegetőn közelednek Illéshez, de megtorpannak, félnek tőle).
S u h a n c : (Fenekét ritmussal ütögeti.) Illés! A palástja csipkés!
T ö m e g : (Ritmusban tapsol.) Illés! A palástja csipkés!
P a p II. : (Rikolt.) Vér, izgalom, élvezet és halál! Éljen Baál!
I l l é s : (Nyugodtan előrelép a közönséghez.) Én maradtam meg csak egyedül az Úr prófétái közül, míg a Baál prófétái 450-en vannak.
T ö m e g : (Nevet és tapsol.) Egyedül maradt… Egyedül maradt!...
P a p I. : Gőgjében nem veszi észre a másik embert, csak önmagát látja. Pe-dig sokan vagyunk a jelen és a jövő népe. Te pePe-dig egyedül, visszahúzó maradi.
P a p II. : Itt az utolsó napod Illés! Te meghalsz, de élni fog Baál!
S o v á n y a n y a : (Békítőleg.) Ne bántsátok! Mindegy az, hogy kit imá-dunk, fő, hogy legyen valamilyen hitünk.
I l l é s : (Felindult.) Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessé-tek Őt, ha pedig a Baál, kövessékövessé-tek azt! Adjatok nekünk két tulkot, és ők (pa-pokra mutat) válasszák maguknak az egyiket, amelyet vagdaljanak darabokra, és rakják fákra, de tüzet ne tegyenek alá! Én a másik tulkot készítem el, fákra rakom, de tüzet én sem teszek alája. Akkor hívjátok segítségül a ti isteneteknek nevét, én is segítségül hívom az Urat. És amely isten tűz által felel, az az Isten.
T ö m e g : Jó lesz! Jó lesz! Amely isten tűz által felel, az az Isten.
I l l é s : Először ti válasszatok (gúnyosan), mert ti többen vagytok, de tüzet ne tegyetek alá.
P a p I. : A szebb és nagyobb tulok a Baálé, mert mi többen vagyunk. A kisebbik Illésé, mert ő egyedül maradt.
P a p II. : Nekünk van cifra oltárunk, az Illését lerombolták.
S u h a n c : (Fenekét verdesi.) Illés, a palástja csipkés!
T ö m e g : (Ujjong.) A nép szava, Isten szava! Gyönyörűek a Baálnak pap-jai, Illés meg szőr ruhát visel.
P a p I. : (Táncol.) Baál isten, hallgass meg minket!
T ö m e g : Baál isten, dicsér téged a nép!
P a p II. : (Táncol.) Baál segíts! Tüzet gyújtsál, tegyél csodát!
P a p I. : Vigyázzatok, ég az oltár! Éljen Baál! Ég az oltár! Éljen Baál!
S o v á n y a s s z o n y: Nem is igaz.
P a p I. és II. : (Elfáradva újra kezdik a szöveget.) Baál segíts! Tüzet gyújtsál! Tegyél csudát!
S u h a n c : Rajta Baál papok! Rajta Baál papok!
F é n y (sötétedik).
S o v á n y a s s z o n y: Dél is elmúlt, esteledik. Mikor lesz már? Becsap-tatok, szemfényvesztők! Tán reggelig óbégattok? Nem lesz itt tűz sohasem.
Nincsen itt szó se felelet. Hazugok.
I l l é s : (Oda se néz, gúnyolódik.) Kiáltsatok hangosabban, ez illik az is-tenhez. Elmélkedik, elutazott, talán alszik? Költsétek föl!
P a p I. : (Gyorsabban, hangosabban dobol.) Tüzet, Baál! Tüzet, Baál!
Tegyél csodát…!
P a p II. (vijjogva kést ránt elő, hogy leszúrja Illést, de fél tőle. Ruháját, testét vagdalja véresre).
T ö m e g : (Iszonyodik.) Jaj!
P a p I. és II. : (Az oltár körül ugrál, pergő nyelven, testüket csapdossák.) Sakamalatu - tokagaratin… sakamalatu - tokagaratin…
P a p I. : (Ugat, összeesik.) Vau.. Vau…
S u h a n c : (Neveti.) Rosszul lettél édes öcsém? Gyönge fickó vagy!
P a p II. : (Hápog mint egy kacsa, összeesik.) Háp… Háp… Háp…
S u h a n c : (Röhög.) Minek fog az olyanba, amihez nem ért?
T ö m e g (nevet).
P a p I. : (Gágog, mint a liba, eszelősen.) Gi-gá… Gi-gá…
S o v á n y a s s z o n y: (Kezét összecsapja.) Ennek is kámpec. Nagy kár érte, mert még fiatal.
F é n y (sötétedik).
F ő e m b e r : (Akhábhoz.) Most aztán mi lesz?
A b d i á s : Az ember csinálta bálványok halottak.
A k h á b : (Dühöng.) Baál papok tüzet az égből, vagy a pokolból. Közadó-ból fizetem!
T ö m e g (röhög).
S u h a n c : (A papokat körüljárja, fenekét verdesi.) Bedöglöttek!
I l l é s : (Kis szünet után a néphez.) Jöjjetek ide hozzám!
T ö m e g (közeledik).
I l l é s : (Akhábra mutat.) Ővele testi erő van, velünk pedig a mi Istenünk, hogy megsegéljen minket, és hadakozzék érettünk. Gyertek, építsük meg az Úr oltárát, Jákób nemzetségei szerint 12 kőből, amit leromboltatok. Izrael, Isten harcosa áldozzál az oltáron! (Hozzá fog oltárt építeni.)
S o v á n y a s s z o n y, s u h a n c, m á s o k (segítenek).
F ő e m b e r : Nem lesz abból semmi.
I l l é s : Az oltár körül árkot húzok, fára teszem a fölvagdalt tulkot. (Paran-csolóan.) Töltsetek meg négy vedret, és a vizet öntsétek az áldozatra és a fára!
A b d i á s , a s s z o n y , s u h a n c és m á s ok (vödörből leöntik).
I l l é s : Tegyétek ezt még egyszer!
A b d i á s és t á r s a i (megteszik).
I l l é s : Harmadszor is tegyétek meg!
A b d i á s és t á r s a i (harmadszor is leöntik az oltárt).
A b d i á s : Már annyi víz lecsurgott az oltárról, hogy megtelt az árok.
S o v á n y a s s z o n y : (Sóhajt.) Régen áldoztunk az Úrnak. (Biztatja a bámészkodókat.) Gyertek, boruljunk le Isten előtt!
T ö m e g b ő l (néhányan leborulnak).
F é n y (esteledik).
I l l é s : (Az oltárnál letérdel, kezeit égre emeli.) Ó Uram! Ábrahámnak, Izsáknak, és Izraelnek Istene.
H a n g (szélvész, majd földmorajlás is).
I l l é s : Hadd ismerjék meg e mai napon, hogy Te vagy az Úr Izraelben, és én a Te szolgád vagyok, és mindezeket a Te parancsolatodból cselekedtem.
Hallgass meg engem Uram! Tudja meg ez a nép, hogy Te Úr vagy, az Isten, és visszafordítod szívüket Tehozzád!
F é n y (éles dörrenéssel, vakító villám, füst és köd gomolyog. Az oltár lángra gyúl és elenyészik).
Z e n e (tüzes, viharos).
A k h á b : (Lezuhan trónjáról.) Jaj nekem! Elvesztem!
T ö m e g : (Földre borul.) Jaj nekünk, mert vétkeztünk! Itt a világ vége!
Bocsásson meg az ég! Az Úr az Isten! Az Úr az Isten!
(Csend.)
I l l é s : (Prófétál.) Ha férfi vagy nő elmegy, és szolgál idegen isteneket, és imádja azokat, amelyet nem parancsoltam, megtudakozd, és hogyha igaz és bizonyos a dolog, és megtörtént az utálatosság Izraelben, akkor kövezd őket agyon, hogy meghaljanak!
A b d i á s : (Prófétál.) Ha valamelyikben a te városaid közül, amelyeket az Úr, a te Istened ád néked, istentelenségnek fiai elfordítják városuk lakosait mondván: tiszteljünk idegen isteneket, akiket nem ismertek, akkor hányd kardélre annak a városnak lakosait mindenestől, ami benne van, barmát is kardélre!
S o v á n y a s s z o n y : (Prófétál.) Aki isteneknek áldozik, nem csupán az Úrnak, megölettessék! Az Úr az Isten! Az Úr az Isten!
I l l é s : (Kiált.) Fogjátok meg a sátán papjait! Senki el ne szaladjon közü-lük! Vigyétek alá a Kison patakja mellé megölni őket!
T ö m e g (lassan mozdul, aztán ráugranak nyöszörgő, jajgató papokra, és kivonszolják őket).
S u h a n c : (Ledönti Baál szobrát, fenekét ütögetve hajlong neki.) Baál!
Legyőzött a halál!
T ö m e g : Megsemmisült Baál! Fuj… Fuj… Fuj… Baál, legyőzött a ha-lál! Ne félj Illés, melletted áll a nép!
I l l é s : (A föltápászkodó, remegő Akhábhoz.) Kelj fel, egyél és igyál, mert nagy esőnek zúgása hallatszik!
A b d i á s : Megjelent az Úr! Az áldozatért kegyelmezett nekünk, és meg-bocsátott. Megtisztultunk.
H a n g (eső zuhog).
M i n d e n k i : Az Úr az Isten! Az Úr az Isten!
(Függöny.)
Bár meghalnék!
E l b e s z é l ő : És Akháb elbeszélte Jézabelnek mindazokat, amelyeket Il-lés cselekedett, és többek között, hogyan ölte meg mind a prófétákat fegyver-rel. És követeket küldött Jézabel Illéshez mondván: „Ezt cselekedjék velem az istenek, és úgy segéljenek, ha holnap ilyenkor úgy nem cselekszem a te éle-teddel, mint ahogy te cselekedtél azoknak életekkel mindegyig.” Amit mikor megértett Illés, felkelvén elment, vigyázván az ő életére. És ment Beérsebába, mely Judában volt, és otthagyta az ő szolgáját.
Szín: Kopár hegyvidék, Kármelhez hasonló. Magasban dögkeselyű kóvá-lyog, baloldalt fenyőfa alatt moha. A pusztaság képe sötét hangulatú.
I l l é s : (Aggódva les körbe.) Ó Uram Istenem! Hová meneküljek a vért szomjazó gonosz Jézabel elől? (Jobbra indul.)
K a t o n a: Állj meg Illés! Állj meg Illés!
I l l é s : (Rémülten.) Mit akarsz?
K a t o n a: Jézabel királyné üzeni, ezt cselekedjék velem az istenek, és úgy segéljenek, hogy holnap ilyenkor úgy nem cselekszem a te életeddel, mint ahogy te cselekedtél azoknak életekkel, mindegyig. (Lándzsájával fenyeget, el.)
I l l é s : Vadásznak rám… Tőrbe csalnak és megölnek… Azért születtünk, hogy sóhajtásnyi földi életünkben Isten akarata és földi emberek parancsa kö-zött vergődjünk? (Sírva kiált.) Azért születtünk, hogy meghaljunk? Tudtam, hogy eljön a vég. Hiába győzött Kármel hegyén tűzben az Úr! Hiába vágta ki a gonoszokat! Hiába lett eső és hiába terem több kenyér! Köszönet helyett saját népem halálra keres. Én Uram Istenem! Hová fussak a festett szemű Jézabel királynő elől? Judea pusztájába vadállatok közé, akik irgalmasabbak, mint az emberek? És ha széttépnének, azt is könnyebb elszenvedni, mint a király hóhé-rait. (Fenyő alá ül.) Belefáradtam. Gyötrődöm Isten és emberek előtt. Mardos-nak a fejedelmek és a szegény emberek. Iszonyodom az élettől. Szolgáltam a népemnek, és arcul vernek. Föníciából behurcolt Jézabel vérdíjat tűzött fejem-re. Én a zsidóból való zsidó, Tesbites Illés jövevény lettem saját országomban.
A bálványok hivalkodnak, Baál papok zsírosodnak, nekem pedig nincsen hova lehajtani a fejem. Rám nincs szüksége senkinek. (Gyötrődik.) Elég! Elég!
(Földre fekszik.) Most, ó Uram, vedd el az én lelkemet, mert nem vagyok jobb az én atyáimnál. (Elalszik.)
F é n y (csóva jelenik meg).
H a n g (mennyei halk muzsika).
A n g y a l : (Illés homlokát érinti, megáldja, és irányt mutat.) Kelj föl, egyél, mert erőd felett való utad van. (El.)
I l l é s : (Fölsóhajt, szemét törli, mohón a pogácsába harap, és iszik rá.
Gondolkodva föláll.) Nekem már meghalni sem lehet? Miért? Meddig még?...
Megyek Uram az Isten hegyéig, a Hórebig. (Lassan indul az angyal által mu-tatott irányba.)
(Függöny.)
Szín: Előbbihez hasonló és barlangbejárat.
I l l é s : (A barlang közelében áll.) Negyven nap és negyven éjjel értem ide, Isten hegyéhez, Hórebhez. Osztályrészem boldog magasság helyett az ijesztő mélység. Barlangba menekültem. Ez lesz a sírhelyem is? Kit érdekelt az örömöm és fájdalmam? Reménykedve és csalódva küzdöttem, és itt a vég.
Azt képzeljük, hogy körülöttünk forog a világ, és az évek elszállnak, mint só-hajtás. A halál ásít reánk, én meg kívánok elmúlni. Ki fog emlékezni reám, hogy élt egyszer és elmúlt Tesbites Illés próféta? Csak az Isten, Akit szolgál-tam. (Leül, mozdulatlan marad, majd fekszik, mint egy holt.)
H a n g (szél süvölt).
A z Ú r : Mit csinálsz itt Illés?
I l l é s : (Megrettenve felül.) Nagy búsulásom van az Úrért, mert Izrael fiai elhagyták szövetségedet. Oltáraidat lerontották, prófétáidat megölték, és csak én maradtam egyedül. Engem is halálra keresnek.
A z Ú r : Jöjj ki, és állj meg ezen a hegyen az Úr előtt!
H a n g (szélzúgás, földmorajlás).
I l l é s : (Fölkiált.) Uram! Hamis próféták sütkéreznek a királyi udvarban, én pedig itt vergődöm egy barlangban. Őket Jézabel hizlalja ínyenc falatokkal, én meg éheztem negyven napon át. Baál papok lágy selyembe öltözködnek, rajtam meg kopott szőr ruha. Baál papok kényelmesen nyújtózkodnak, én meg száműzött vagyok. Miért Uram? Megragadtál és legyőztél. Viaskodom ma-gammal, emberekkel, papokkal és a néppel.
H a n g (erős szélben kövek gördülnek alá).
F é n y : (villámok csapdosnak, tűz gyullad). (Csend.) A z Ú r : (Szelíden.) Mit csinálsz itt, Illés?
I l l é s : (Megrendülten). Nagy búsulásom van az Úrért, mert Izrael fiai el-hagyták szövetségedet. Oltárodat lerombolták, prófétáidat megölték, és csak én maradtam egyedül, engem is halálra keresnek.
A z Ú r : Menj el, térj vissza a te utadon a pusztán át Damaszkuszba, és mikor majd odajutsz, kend királlyá Hazáelt Szíriában, Jéhut pedig kend király-lyá Izraelben, és Elizeust Sáfát fiát kenjed föl prófétává helyedbe!
I l l é s (arcát palástjával befedi).
A z Ú r : (Hangja fokozatosan erősödik.) És lesz, hogy aki megmenekedik Hazáel fegyverétől, azt Jéhu öli meg, és aki megmenekedik a Jéhu fegyverétől,
azt Elizeus öli meg. De meghagyok Izraelben 7.000 embert, minden térdet, mely meg nem hajolt a Baálnak, és minden ajkat, mely meg nem csókolta azt. (Vissz-hangszerűen ismétlődik.) De meghagyok Izraelben 7.000 embert. Minden térdet, mely meg nem hajolt a Baálnak, és minden ajkat, mely meg nem csókolta azt.
(Függöny.)
Szín: Az előbbi. Fenyőfa alatt ökör járom és ostor.
E l i z e u s (a háttérben ül, kezében járomszögek).
I l l é s : (Középen ül, fejét tenyerébe hajtja.) Tőrbecsaltak, hogy megölje-nek… Félek, Uram. Azért születtünk, hogy sóhajtásnyi földi életünkben Isten aka-rata és földi emberek parancsa között vergődjünk? Az Úr oltárát lerombolták, pró-fétáit kiirtották, de az Úr fényessége ragyog! Ha fölkél a mi Istenünk, mint a füst, úgy vesznek el a gonoszok, de… az igazak mindnyájan ujjonganak, örvendeznek.
Az Úr elsöpri a pogányokat, vallásos képmutatókat, és bátor fiatalokat toboroz.
Befejeztem. Úgy, mint Mózes a pusztában a Nébó-hegy csúcsán. Kívántam a ha-lálomat, és az Úr meghallgatott. Azt képzeltem, hogy egyedül vagyok, de az Úr mellettem állt, és megmutatta nagy seregét, akik teljes szívvel szeretik és szolgál-ják Őt. Már csak egy feladatom maradt. (Elizeushoz fordul.) Elizeus!
E l i z e u s : (Meglepődve föláll, meghajlik.) Uram, Illés!
I l l é s : Mit csinálsz itt, Sáfát fia?
E l i z e u s : Tizenkét járom ökörrel szántunk.
I l l é s : Az Úr téged kiválasztott és elhívott. Megáldalak! Most a Szentlé-lek száll reád, légy erős, ne félj! Isten harcol veled, és éretted! (Miután olajjal megkente, kézrátétellel megáldotta, azután lassan hátrál.)
E l i z e u s : (Ragyogó arccal indul Illés után.) Befejeztem a szántást, itt hagyom a munkámat, az Úrnak szánom életemet. Engedj annyit, hogy meg-csókoljam atyámat és anyámat. Azután követlek téged.
I l l é s : Térj vissza az otthonodba, mert mit cselekedtem véled! (El.) E l i z e u s : Fölszámolom a múltamat, tüzet rakok. Levágok egy pár ökröt, megfőzöm a húsukat, és szétosztom a népnek. Elhagyom az otthonomat, és Il-lés tanítványa leszek. (El IlIl-lés után.)
(Függöny.)
Nábót szőlője
E l b e s z é l ő : És történt ezek után, hogy a Jezréelbeli Nábótnak egy sző-lője volt Jezréelben, Akhábnak, Samária királyának háza mellett. És szólott Akháb Nábótnak: add nekem a te szőlődet. És felelt Nábót Akhábnak: Isten őrizzen, hogy néked adjam az én atyáimtól maradt örökségemet. Akkor haza-ment Akháb nagy bánattal és haraggal a beszéd miatt, melyet szólott neki a Jezréelbeli Nábót. És lefeküdt az ő ágyára, arcát a fal felé fordította, és nem
evett kenyeret. Hozzámenvén az ő felesége, Jézabel, mondta neki: „Miért há-borodott meg a te szíved?”’ És mondta neki Jézabel, az ő felesége: „Te bírod most az Izrael királyságát, kelj fel, egyél kenyeret, és a te szíved örvendezzen, én majd neked adom a Jezréelbeli Nábót szőlőjét.”
Szín: Nábót szőlőjében.
A k h á b : (Gyönyörködik a fürtökben.) Enyém lett Nábót szőlője. Micsoda fürtök! Ügyes vagy te varázslatos, Jézabel.
J é z a b e l : Sugalmazták Baál isten és Astóret nekem. Te is áldozzál ne-kik, bízzál bennük, és terveid sikerülnek.
A k h á b : Hogy lett enyém a Nábótnak szőlője?
J é z a b e l : (Kacag, legyint.) Levelet írtam nevedben, megpecsételtem gyűrűddel. Nábótot azzal vádoltam, hogy Istent és királyt gyalázott. Gyűlölöm a zsidóknak Istenét. (Gúnyosan nevet.) Tagadom és elfogadom létezését, így játszom az Isteneddel. Jézabelnek ki mer ellent mondani?
A k h á b : Megmagyaráznád nekem?
J é z a b e l : Királynőként rendelkeztem, szereztem két hamis tanút. Féle-lemből, jutalomért sokan is jelentkeztek volna, de zsidók törvénye alapján elég kettő. Szerepüket úgy játszották, ahogy megtanítottam őket. Főemberek törvényt ültek Nábót felett. Két tanú bizonyította, hogy Nábót káromolta Istent és Akháb királyt. Megkövezésre ítélték, azonnal végrehajtották, én meg üzentem neked, hogy ülj be ide, a Nábót szőlője vár. Amit nem kaphattál meg pénzen, az a tied lett ingyen.
A k h á b : Dicsérem az eszedet. Agyafúrtan kitaláltad, Jézabel.
J é z a b e l : Nézd, milyen gyönyörű fürtök. (Mutatja.) A királyi
J é z a b e l : Nézd, milyen gyönyörű fürtök. (Mutatja.) A királyi