Genezis 16: 4-6, 18: 1-15.
Szín: Balra, szélesre nyílt sátorbejárat, belül asztal, kerevet, korsó, falon takaró. Sátor előtt füves tisztás, háttérben tölgyfák.
F é n y (zöldes).
S á r a : (Indulatosan lép be, kezét összecsapja.) Már megint! Már megint keresztbe raktad föl a kecskebőrt. Százszor elmondtam, hogy hosszába kell.
Szörnyű, hogy nincs érzéked hozzá!
H á g á r: (Áldott állapotban mozog, igazítja.) Megfordítom, Sára asszony de tegnap úgy rendelkeztél, hogy…
S á r a: Ne nyúlj hozzá! Az ég sem látott ilyen tökéletlent! A selyemtakarók?
H á g á r: Szaladok értük. (El.)
S á r a: A föld még nem termett ilyen lustát!
H á g á r: (Sárga selyemmel jön vissza, nyújtja.) Tessék.
S á r a: Százszor elmondtam, hogy ide a piros illik. (Fejét csóválja, arcát eltakarja, aztán földhöz vágja a selymet.)
H á g á r: Sára asszony, tegnap úgy rendelkeztél, hogy…
S á r a: Ki kérdezett? Jaj, Istenem, csak egy parányi eszet adhatnék neki!
Tükröm és a fésűm?
H á g á r: Máris hozom. (El és vissza, nyújtja a tükröt, fésűt.) S á r a (fésülködik).
H á g á r: (Csípősen.) Gyönyörű vagy, szép királynőm, Sára fejedelemasz-szony. Homlokod, mint a márvány, szemeid, mint a galambok. Fehér nyakad ékes torony, a kebleid hivalkodnak, csípőd karcsú és hajlékony... Milyen nagy kár, hogy meddő vagy, s nem tudhatod, milyen érzés az anyának szíve alatt hordozni egy gyermeket, aki a férjedtől, Ábrahámtól fogant nekem…
Á b r a h á m (jobbról, keserűen hallgatózik).
S á r a: (Lábujjhegyen Hágárhoz közelít, pofon csapja, kifelé mutat.) Mér-geznek a szavaid, Hágár! Takarodj ki! Utállak!
H á g á r: (Fölsikolt, arcához kap.) Gyönyörűséges királynő! Ütni azt tudsz, de szülni nem! (El.)
Á b r a h á m: (Keserűen lép Sárához.) Sára! Miért bántod ezt a nőt? Mit vétkezett ellened?
S á r a: Mentegeted egyiptomi ágyasodat? Őt sajnálod, engem pedig lené-zel? A múltban is ilyen voltál. Odalöktél a fáraó karjába, hogy én csak a húgod vagyok, és engemet hazugságra biztattál, mert fontosabb a legelő, meg a kút, a nyáj és Hágár, a szolganő, mint a saját feleséged. (Hátat fordít férjének.)
Á b r a h á m: (Feleségéhez közelít, hogy átölelje.) Sára!
S á r a: (Eltolja férjét.) Csak az Úr Isten volt velem, téged meg a fáraó ta-nítgatott jó erkölcsre és az igazmondásra.
Á b r a h á m: (Lefogná a felesége száját.) Sára!
S á r a: (Odébb húzódik.) Szégyenkezel? Bezzeg Gérárban nem, ahol elját-szottad a jól bevált szerepet: Abimélek fejedelem! Sára csak a húgom nekem, odadobtál a királynak, én meg újra fölvállaltam a kedvedért, hogy mentselek tégedet… (Sír.)
Á b r a h á m: (Simogatja feleségét.) Sára!
S á r a: (Szipog.) Szép voltam… Sokan fordultak utánam… Csak férjem volt hideg hozzám Hágár miatt… Jaj Istenem, mért hoztál rám ily nyomorult helyzetet?! (Kivánszorog.)
Á b r a h á m: (Utána fordul, integet.) Sára! Jöjj vissza, Sára!
Z e n e (furulyaszó).
(Csönd.(
Á b r a h á m: (Nagyot sóhajt.) Feszültségekben őrlődöm. Szorítanak a ba-rátok, ellenségek és a saját feleségem is. Szolganőjét Sára kínálta föl nekem, hogy meddőségéből gyógyuljon. Hágárban gyermek fogant tőlem, ezért harag-szik Sára. Bár ha összebékülnének! Mind a kettő az enyém. Uram Isten, mit tegyek? (Természetes hangon folytatja.) Vándorutamat járom. Urkaszdimból indultam el, onnan Háránba mentünk, ahol megismertem Sárát. Szép leány volt, frigyre léptünk… És megint szólott hozzám az Úr: „Eredj ki a te földed-ből és a te atyádnak házából, és nagy nemzetté teszlek téged. Megáldom azo-kat, akik téged áldanak, és aki téged átkoz, megátkozom azt.” (Sétál, meg-megáll.) Mikor hetvenéves voltam, és Lótot kiszabadítottam a fogságból, Mamrénak tölgyesében ismét megjelent az Úr: „Neked adom ezt a földet.”
Onnan délre húzódtunk, az éhség Egyiptomba hajtott, aztán vissza Kánaánba, ahol megismételte az Úr: „Megsokasítlak téged…” Jövök-megyek, hová-miért, egyedül az Isten tudja. Jövevény vagyok a földön, örök hazát keresek.
(Szemét lehunyja, fejét, karját fölemeli, mintha látomása volna.) Vezess Uram, hiszek Neked és szeretlek! Te vagy az élő, az egyetlen Isten, hatalmad átforró-sít. Eltakarod bűneimet, szertefoszlanak gondjaim, mennyei erő tölt be. Égig ér a Te kegyelmed és felhőkig a hűséged. Kősziklám vagy, Akire építhetek.
Szeretlek Téged, Istenem. Tedd azt, amit elgondoltál velem. (Látomásából éb-redve szemeit törli.)
Z e n e .
Á b r a h á m: Sára! Sára!
S á r a: (Savanyúan.) Tessék, itt vagyok. A jövőben mi leszek, feleséged, húgod vagy az ágyasod?
Á b r a h á m: Szeretlek úgy, mint régen, fiatalon…
S á r a: (Enyhültebb.) A terveid?
Á b r a h á m: (Sóhajt.) Íme, Hágár, a szolganőd kezedben van, tedd véle, amit gondolsz.
S á r a: (Fölnevet, öleli férjét.) Köszönöm édes uram, én is szeretlek téged.
Á b r a h á m (el).
S á r a: Hágár!
H á g á r: (Keze a domborodó hasán.) Gyönyörű vagy, szép királynőm, Sá-ra fejedelemasszony. Homlokod, mint a márvány, szemeid, mint galambok.
Fehér nyakad ékes torony, a kebleid hivalkodnak, csípőd karcsú és hajlé-kony… Milyen nagy kár, hogy meddő vagy, s nem tudhatod, milyen érzés az anyának szíve alatt hordozni egy gyermeket, aki a férjedtől, Ábrahámtól fo-gant nekem.
S á r a: Megható a dicséreted, ám mérgeznek szavaid… Éppen ezért az én uram, Ábrahámnak parancsára, szedd össze a holmidat, és pusztulj innen a magzatoddal együtt!
H á g á r: (Megszeppen.) Sára fejedelemasszony! Te adtál a férjednek. Nem akartam hozzámenni. (Sír.)
S á r a: Tűnj el a házunkból azonnal!
H á g á r: (Esdekel.) Ne űzzél el, hűséges szolganőd vagyok.
S á r a: Takarodj, amerre látsz! (Hátat fordít, el.) H á g á r (jajgatva el).
Z e n e (nyugtalan).
Á b r a h á m: (Sétál, néha megáll, utolsó mondatoknál leül.) Feszültségek-ben őrlődöm. A szolganőt Sára kínálta föl nekem, hogy meddőségből gyógyul-jon, helyette szaporodtak a sebek. Vigyáz rám 318 harcos meg hűséges szolga-sereg. Jól meggazdagodtam. Kiskirályok félnek tőlem, és mit ér mindez, ha rontás van közöttünk? Nincsen saját gyermekem, aki nevemet hordozná, va-gyonomat örökölné.
S á r a (kicsit beosonva hallgatózik).
Á b r a h á m: Isten azt ígérte meg, hogy sok nép atyjává leszek, Sára fiat szül nekem. A fiammal erősíti velem kötött szövetségét. Hová lett az ígéret?
Hágár és Izmael itthagytak, Sára öreg, én meg majd százéves vagyok. Kérdé-sek kavarognak bennem az Úr ígéretéről. (Föláll, előre néz, tenyerét szeme fö-lött tartja, többször meghajol.)
Z e n e (mennyei).
A n g y a l I., II., III.: (Méltósággal jelenik.) Ábrahám! Az Úrnak áldotta vagy te.
Á b r a h á m: Jó Uram! Ha kedves vagyok előtted, kérlek, hogy térj be a te szolgádhoz! Megmosom a lábatokat, hűsöljetek az árnyékban, míg kenyeret hoznak nektek, hogy megerősödjetek. Sára!
S á r a: Itt vagyok.
Á b r a h á m: Sára, siess, pogácsát a vendégeknek, kövér gyönge borjút vágjanak le a szolgák. Tejet, vajat és mézet is hozzatok!
S á r a (el).
S z o l g a I. (edényekben ételt tesz az asztalra, el).
S z o l g a II.: Tejet, vajat, mézet hoztam. (Lerakja, el.)
A n g y a l I., II., III.: (Leülnek, belekóstolnak az ételbe.) Hol van Sára fe-leséged?
Á b r a h á m: Intézkedik a sátorban.
A n g y a l: Esztendőre ilyenkor Sárának fia születik.
S á r a: (Csak a közönség látja, elbújva hallgatózik. Közönségre nevet, súg-ja.) Vénségemre gyönyörűség? A férjem is öreg már. Ami elmúlt, soha nem térhet vissza. (Mikor a nevét hallja, összerezzen.)
A n g y a l: Sára!
S á r a (félénken előbújik, meghajlik).
A n g y a l: (Szigorúan.) Miért nevettél, Sára?
S á r a: Nem nevettem, uram.
A n g y a l: De igen, bizony nevettél. Csúfolod az Isten szavát? ... Eszten-dőre ilyenkor már fiad lesz.
S á r a: (Megdöbben.) Szülhetek én vénségemre?
A n g y a l: Istennél minden lehetséges!
Á b r a h á m: (Megfogja Sára kezét.) Hiszek, Uram, teneked.
A n g y a l: Ábrahámnak és fiának nemzetsége nagy néppé lesz a földön.
„Boldog az, aki hitt, mert beteljesednek azok, amiket az Úr néki mondott.”
(Lukács l:45.) Z e n e (biztató.) (Függöny.)