Szín: Elhanyagolt barlang belseje, jobb kézre kicsiben bárka áll a vízen. A személyek még nem látszanak.
H a n g (Mennydörgés, szélvihar.)
S z o l g a : Uram! Uram! Eressz be, uram, kint felejtettél. Simhi van itt, a leghűségesebb szolgád. Én zörgetek a bárka ajtaján. Hírt hoztam neked. El-mondom, hogy mi történt. Bevonultál a bárkába, gúnyolódtak az emberek, én meg hazaballagtam őrizni a vagyonodat. Nagyot dördült, és zuhogni kezdett az eső. Kiöntöttek a folyók, én meg házadba húzódtam, vártam, hogy elcsendese-dik. Egyre ömlött a víz. Mindened odaveszett. Két napon át vergődtem, hogy elérhessem a bárkát. Hullákat sodort az ár. Uram, félek a haláltól. (Fáradtab-ban zörget.) Engedj be, hű szolgád maradok. (Nyögés, cuppanás hallatszik.) Jaj, sodródok, jaj, végem!
A s s z o n y : (Dörömböl.) Noé, édes fiam! Dajkád zörget, az öreg nevelő anyád. Szoptattalak, tejben, vajban fürödtél. Jobban szerettelek, mint saját gyermekemet. Noé! Kedves fiam! Imára kulcsoltam a kezed. Éneket tanítottam.
Intettelek, hogy csak a te Istenedet imádd! Ha sírtál, vigasztaltalak, családodban veled együtt örültem. Így fizetsz vissza fiam? Nyiss ajtót és engedj be!
Á c s : (Dühösen.) Eredj a pokolba, vén banya! (Cuppanás, hörgés, dö-römbölés.) Hé, Noé, a barátod zörget! Megismered hangomat? (Vár.) Az ács vagyok. Vendég voltam az Elisa eljegyzésén. Engem kértél a munkára, és ácsoltam neked a hajót. Emlékszem az adatokra: a bárka hossza 300 sing, szé-lessége 50, magassága 30 sing. Befejeztük, a bárka tetején állottunk, te meg hálát adtál Istenednek. Letöröltem verejtékem, és kérdeztem, ha csakugyan özönvíz lenne, akkor helyet adnál nekem? Rábólintottál, hogy úgy lesz. Noé, teljesítsd az ígéretedet!
T e s t v é r : (Cuppanás, dörömbölés.) Noé, Jákim van itt, a testvéred, aki-vel együtt játszottál és dolgoztál. Néha veszekedtünk is, de szerettük egymást.
Fölkerestél és segítségemet kérted a bárkád építéséhez. Elvállaltam. Éjjel-nappal dolgoztunk. Engedj be! (Dörömböl.) Ha látnál engem, hogy nézek ki? Házunk nagy robajjal összedűlt. Egy kő leányomra zuhant, összeroncsolta testét. Kö-nyörgött, hogy segítsek rajta. Noé! Nehezen vergődtem ide. Egy gyermek ka-paszkodott belém. Iszonyatos átok szakadt a földre. Mentsd meg a testvéredet, ne hagyj elpusztulni engem!
E g y i k h a n g : (Állandóan ismétli.) Uram, irgalmazz nekünk!
M á s i k h a n g : (Állandóan ismétli.). Jaj, Istenem!
Á c s : Ne óbégassatok! Az ács követel, mire vársz még? Nyiss ajtót nekem!
Én miattad nem akarok megdögleni. Ha nem nyitsz ajtót, beverem és kiszórlak a családoddal együtt. Hallgassatok! (Fölkiált.) Nyitják! Az első beszálló leszek!
H a n g : (Bentről bizakodóan éneklik.) Azért a mi szívünk nem félne, Ha az egész föld megrendülne, És a hegyek a tengernek Közepibe bedűlnének.
Á c s : (Dühösen.) Most ne imádkozzatok, hanem munkára fel! Amott úszik egy nagy gerenda, vegyük vállra, és törjük be a bárkának ajtaját!
H a n g : (Cuppogás, kiabálás.) Hórukk! Hórukk!
E l s ő h a n g : (Elnyújtott, kétségbeesett ordítás, éles sikoly, csobbanás, fuldoklás.) Hé, emberek, már késő! A bárkát fölemelte a víz!
M á s o d i k h a n g : Elvesztünk!
H a n g : (Elcsendesül, eső zuhog, a bárka távolról vízben úszva távolodik az emberektől.)
K é t s z e r e c s e n (deszkákat, baltát cipelnek és a teráfot.)
H é f e r : Gyerünk, gyerünk! Mozgás! (Egyik szolgára ripakodik.) Mit bá-mulsz! Mielőtt megfulladsz, széthasítom a fejedet. A tutajra nem ülhetünk hár-man. Gyerünk! (Szíjjal veri a másik szolgát.) Gyerünk, gyerünk! Gyorsabban, mert utolér a víz!
E g y i k f e k e t e : (Felhördül, sunyin körülnéz, a fejszét villámgyorsan elkapja, Héfert, letiporja, akinek sikerül a baltát kiragadni szolgája kezéből.
Megforgatja.)
H é f e r : Úgy nyúljon hozzám valamelyik! Gyerünk!
M á s i k f e k e t e : Héfer, most imádkozol?
H é f e r : (Ordít.) Gyerünk!
E g y i k f e k e t e : Gyönyörű prédikáció! Máskor is így szoktad? (Neve-tik, csúfolják.)
H é f e r : A keserves… Gyerünk! (Baltáját közéjük hajítja, egyiket sem ta-lálja el.)
M á s i k f e k e t e : Prédikálj, akinek akarsz! (Fejével int, gúnyolódik Héferrel, és társának int.) Gyerünk! (El.)
H é f e r : (Utánuk rohanna, megtorpan. Deszkára ül és gondolkodik. Aztán valamit keres. Meglátja a fejszét, szolgái után iramodik, ismét megtorpan. Ge-rendához vánszorog, ernyedten ácsol, abbahagyja, mikor észreveszi a teráfot.
Lassan érte nyúl és belenéz vigyorgó arcába.) Te is menekülsz, Teráf? Félted azt a mocskos képedet? Vagy rajtam fogsz segíteni? Vallok neked, te Sátán.
(Lassan.) Tudod, haboztam. Téged is tiszteltelek, meg Jahvét is. Noét pártoltam,
meg az embereket. Nem építettem bárkát, mert hittem neked. Becsaptál, hogy járjak középúton. Egyszerre akarjak embereknek és Jahvénak tetszeni. Ámítot-tál, hogy túlzás, amit Noé mond, visszahúzÁmítot-tál, hogy még ráérek, és vak voltam.
Már ráérek. Megmérkőzött a két isten. Bálványom, alulmaradtál, és nem segí-tesz, éppen most, amikor nagy bajban vagyok. Megölsz. (Bálványra mered, szi-szeg.) Előbb én, én öllek meg téged. (Fejsze után nyúl, tekintete a bálványra mered. Lassan fejszét emel, és a bálványt kettévágja. A fejsze éle a fában marad.
Hirtelen felugrik, dermedten bálványt nézi, tapogatózva hátrál.) Késő… Késő…
Késő… (El.)
M i c z r á i m : (Citerás férfival jön, kezében a korsó, iszik.) Hukk… Tudod komám, nekem nincs meglepő az özönvízben. (Fejét csóválja.) Naponként eláz-tam életemben. (Iszik, nevet.) Nincs ebben semmi rossz. Nem gondolok semmi-re, se a feleségemsemmi-re, se a munkámra, se az Istensemmi-re, se a halálra. (Vállat rándít.) Még az én kis halott fiamra, Benónimra sem. Érted komám? (Citerás vállára borul.) Esküszöm Jahvéra, fulladjak meg, ha nem igaz, Benónimra sem… Értet-ted? Benónimra se. (Megtörli szemét.) Láttad, komám, az oroszlán szájában mentette kölykét, a tigris meg a leopárd pedig együtt futottak oda a hegyre, ahol az emberek egymásba kapaszkodnak, mint a hernyók. Hallod! Nyöszörögnek a hegytetőn. Gyere, komám, Miczráim nem fél a haláltól. Nekem erőt ad a tűzis-ten. (Iszik, feltápászkodik, korsóját ottfelejti.) Én életben maradok! A bor segít, eljutok az eperfákhoz, és levagdalom a rajta csüngő embereket, mint szőlőfürtöt a tőkéről. Hukk… (Előhúzza kését, és magán mutogatja.) Egyiknek a hátába szúrom bele, másiknak a szíve közepébe. (Nevet.) Mindenki ganéjjá lesz, hukk… Miczráim akkor is iszik. (El.)
I z m a e l : (Csupa sár, súlyos zsákját ledobja, körülnéz, homlokát törül-geti.) Végre csendes hely. Ide nem húzódik föl az ár. (Mosolyog.) Zsákomat elrejtem. (Aggódva kémleli az eget.) Meddig esik ez még? (Zsákjára ül, néze-lődik.) Mi van itt a barlangban? Ohó, Héfer házi bálványa! Mi az? Kettétört?
(Nevet.) Itthagytak kis bálvány? De ismerős ez a korsó. A Miczráimé. Belenőtt a gazdájába. Ki volt az úr? Miczráim parancsolt a korsónak, vagy a korsó Miczráimnak? Mi közöm hozzá? (Zsákját végig simítja.) Drágám! Ugye te nem fogsz elhagyni engem? (Megint kinéz.) Meddig esik ez még? Erről prédi-kált Noé? (Fölnevet.) Ismáelnek van esze, szerencsém, hogy nem béreltem ki a földjét, most fizethetnék neki, míg ő a hajón ringatja magát. (Újával az orrát ütögeti.) Ez az igazi, az izmáeli szimat. (Kinéz a barlangból.) Meddig esik ez még? Menjek tovább, de hová? (Gondolkozik, összetett kézzel eldarálja.) Imádkozni kellene: Miatyánk, Héfer teráfja, állítsd el az esőt. Ámen. (Ki les.) Esik, hiába imádkoztam? (Fejére üt.) Ó én szamár, a Héfer istenét kettévágták, hogyan segíthetne? Az ördög se tud eligazodni a sok isten között. Egyik
eh-hez, másik ahhoz imádkozik. (Előbbi imapózban darálja.) Miatyánk, Noé Is-tene, állítsd el az esőt. Ámen. (Kiles, egyre aggodalmasabb.) Ó Jahve, hagyod, hogy a te szorgalmas Izmaeled megázzon? Rám is haragszol? Ne légy csúnya!
Kímélj meg engem, és ha te vagy az Isten, állítsd el az esőt. Nagyon gazdag kéri tőled. Jahve, tudod, ki beszél hozzád? Ments meg, és neked adok ötven ezüstöt, amit Noénak ajánlottam. Keveselled? No jó, megpótolom még öttel.
(Kinéz.) Jahve, kifosztasz? Többet kívánsz? (Reszketve bontja zsákját, óvato-san kiemeli a Héfertől lopott aranyrudat.) Látod ezt? Valódi arany! Ments meg, és neked adom a (kezével is mutatja.) felét. Hidd el, hogy nagy érték.
Még többet kívánsz? Legyen tied az egész, úgyis ráfizetek. (Kinéz, egyre fé-lénkebb.) Jahve segíts, mert árad a víz. (Kiált.) Jahve, legyen tied az ezüst tál is! (Zsákjából kidobja.) Ha tudnád, hogy mások mennyit ígértek érte. Igazi öt-vös munka. Siess már, mert nem tartom sokáig az ajánlatomat, és akkor (fügét mutat) nem kapsz semmit. (Legyint.) Eh, nem méltó Izmáelhez, hogy kegyet-len, igazságtalan istennel alkudozzon. Világ életemben fütyöltem rád. (Föláll, zsákját simogatja, aztán mellé térdel.) Egyetlen kincsem! Te sosem hagytál cserben, kérlek, hogy segíts rajtam, aki mindig szerette a pénzt. Éjjel-nappal éretted dolgoztam. Nem érdekelt se a bálvány, se Jahve, csak te. Éretted hagy-tam ott a családot, csak neked vallom be, hogy jobban őriztelek, mint bárki más. Vigyáztam rád, ezért loptalak el Héfertől, hogy biztonságban légy. Segíts rajtam, ennyit megtehetsz. (Hirtelen felugrik.) Arany, jaj de hideg vagy. Sá-padt színed olyan, mint a halálé. Te arany, hiába szerettelek? (Belerúg, zsák tartalmát földre borítja. Rátapos.) Akkor pusztulj velem együtt. (Jajgatást hall, és menekül.)
D u m a : (Leánykáját öleli, ruhája szakadt, arca megviselt.) Jaj, Istenem!
Jaj, Istenem! Miért bocsátottad ezt rám? Anyai szívem beleszakad. Jaj Iste-nem, ezt a gyermeket is elveszed, mint Dódánimot? Hová rejtsem méhemnek drága gyümölcsét? (Leány homlokát simogatja, csókolja.) Miczráim, hol vagy, miért nem vártál meg, hogy együtt nyeljen el bennünket a pokol? Jaj Istenem, neked nincsen gyermeked? Meddig nézed gyötrődésemet? Ölj meg engem, csak a gyermekemet hagyd életben. Jaj, Istenem! (Lassan kifelé.)
D ó d á n i m : Siessünk kedves, még távol a csúcs! (Elisát behúzza a bar-langba.)
E l i s a : (Agyongyötört, kapaszkodik a fiúba.) Dódánim, nincs erőm tovább.
D ó d á n i m : (Bátorít.) Jöjj, hisz még fiatalok vagyunk, alig éltünk. Meg kell menekülni!
E l i s a : Pihenjünk egy kicsit, elfáradtam. Haljunk meg itt kettesben.
(Kőhalomra rogyik.)
D ó d á n i m : (Sürgeti.) Egy pillanatért is kár. Nyomunkban a halál. Föl-kapaszkodunk a csúcsra, az eső megáll, kisüt a nap, fölszárad a víz. (Derűs.) Aztán házat építünk, Izmáeltől pénzt kölcsönzök, földünkön gazdálkodok. Vi-dáman jövök a mezőről, elém futsz, öleljük egymást, mint először. Gyermeket szülsz. A fiammal vadászgatok, a lányunkat főzni tanítod, meg a szerelem tu-dományára. Elisa! Meg kell menekülni! Előttünk az élet, kelj föl, siess!
E l i s a : (Lehangolt.) Nem birok tovább.
D ó d á n i m : (Indulatos, elrántja kezét.) Akkor itt hagylak.
E l i s a : (A fiú keze után kap.). Jaj, ne hagyj itt, mert meghalok.
D ó d á n i m : Jöjj hát velem, siess!
E l i s a : Megyek, megyek, de ülj mellém egy kicsit. Szeretnék valamit…
D ó d á n i m : Mit akarsz? Gyorsan!
E l i s a : (Maga mellé húzza Dódánimot, aki kelletlenül hagyja magát. Az aranyrúdért nyúl, felemeli.) Dódánim, emlékszel rá, hogy eljegyzésünk estéjén hoztad? Arrébb az ezüst tál sárosan, meg… Miczráim korsója,… apám teráfja kettétörve. A kereveten ültél mellettem, és milyen férfias voltál: nem iszom bort, nekem nem kell az Izmáel aranya, se földje, se háza. Minek a citera, a tánc, a teráf vagy Jahve. (Sír.) Ezt suttogtad: Elisa, Elisa! Te vagy mindenem.
Mindent odaadok éretted, aranyamat, házamat, jószágaimat, szüleimet, napot, csillagokat, és még… az életemet is.
D ó d á n i m : (Elhúzódik Elisától.) Ne a múlttal foglalkozzál, hanem a je-lennel és a jövőbe nézz!
E l i s a : (Halkan.) Dódánim, néhány pillanatunk maradt. Csókolj meg utoljára!
D ó d á n i m : (Felugrik.) Jössz, vagy maradsz? Én indulok!
E l i s a : Várj, megyek! … (Nincs ereje felállani.)
D ó d á n i m : (Húzná a földön, aztán legyint.) Meddig várjak egy féleszű-re? (El.)
E l i s a : (Zokog, egyre lassabban kúszik a fiú után, a barlang szájában meghal).
H á d a : (Czébát karolja, torzulva énekli.) La-la-la… La-la-la… de jó kedvem is van ma... Elveszítettem a karkötőmet. (Ruháját igazítja, majd Czébát simogatja.) Hogy nézel ki, hugicám?
C z é b a : (Mogorván.) Hagyj békén!
H á d a : Miért haragszol? Hohó, ott úszik a bárka! (Nevet, hamisan énekel.) Sém, Kám, Jáfet gyere már,
Nemsokára jön az ár.
Zúgó eső megered, Jaj annak, ki kint reked.
C z é b a : Nem is úgy van. (Monoton hangon, megzavarodva szaval.) Háda, Czéba gyertek már!
Nemsokára jön az ár!
Zúgó eső megered, Aki nem hisz, kint reked.
H á d a : (Körülnéz.) Nincs itt semmi érdekes.
C z é b a : (Önmagának.) Nem hittem, kint rekedtem, és meghalok!
H á d a : Hagyd már a halált, a halál úgysem hagy minket, napok óta lopa-kodik utánunk. Gyere tovább! (Húzná Czébát.)
C z é b a : (Hisztérikus.) Engedj el, nekem már elég volt belőled! Hová akarsz még rángatni?
H á d a : Ugyan, ne bolondozz! Töltsük könnyedén az életünk utolsó pil-lanatait. (Zavaros tekintettel mutogat.) Táncoljunk! Citerás! Kám, te csábító fiú! Miczráim, ravasz Izmáel… Álljatok ide elébem. (Meghajtja magát és meglepődik.) Noé! Vén kegyes! Téged is itt látlak, papa? Állj a középre és prédikálj: építsetek bárkát, térjetek meg, míg nem késő! (Noét utánozza.) Háda lányom! Utoljára hallgass reám. Ne légy könnyelmű gyermek, nagy veszély fenyeget… De papa! Én élni szeretnék, élni, élni! Élni sokáig, és nem gondol-ni a halálra, soha, soha! (Őrülten nevet.) Lalala, lalala, de jó kedvem is van ma. Czéba, nyújtsd a kezed és táncoljunk!
C z é b a : (Elhúzódik). Te rántottál a kárhozatba. Együtt csúfoltuk Noét.
Miattad csaltam férjemet. Én nem akartam! (Fájdalmasabban.) Tánc közben sajgott a szívem. Csók után keserű lett az ajkam. Amikor öleltek, mintha tövi-sek szúrtak volna… És én te miattad tűrtem! (Haját borzolja.)
H á d a : Csillapodj, csillapodj! Már te is megőrültél?
C z é b a : (Egyetlen pontot néz.) Valami gyötör, tüzes kelevény a szívem, zúg a fejem… Ne fojtogassatok! Takarodj innen! Jaj, mindenfelől hegyes lán-dzsával kárhozott lelkek tőrnek reám. (Észreveszi Elisát. Feljajdul.) Segítség!
Ott van egy hulla!
H á d a : Ha nem térsz észhez, akkor én kijózanítalak.
C z é b a : Mi közöd hozzám, te fullánkos kígyó? (Nyelvét ölti.) Legalább hagyj szenvedni, ha örülni nem engedtél. Pfuj… Te ringyó! Te ringyó!...
H a n g : (Mennydörgés, villámlás.)
H á d a : (Fölszisszen, bedugja fülét, eltakarja arcát, aztán újait begörbít-ve merebegörbít-ven Czébához közelít, aki háttal áll neki.) Ringyó? Ringyó? (Ordítva fojtogatja, megöli testvérét.) Ringyó?
C z é b a : (Vonaglik, meghal.)
H á d a : (Lélegzetét kapkodja, dermedten nézi a hullát, szája habzik.) La-la-la… La-La-la-la… de jó kedvem is van ma! (Elhallgat.) Hah! Egyedül
marad-tam? Senki sem jön velem táncolni? Akkor megidézem a holtakat. (Tébolyul-tan nevet.) Micsoda mulatság! Elisa, Czéba, teráf, aranyak, korsó! Mulassunk!
Miért nem válaszoltok? Hol vagytok? Titeket is elvitt az ár? (Czébához tér-del.) Hah! Ezt én öltem meg. Másoknak más a gyilkosa. Czéba, hugicám! Mit tettem? (Elnyújtva.) Segítség! Emberek! Könyörüljetek rajtam… Tébolyító ez a csendesség. (Felugrik.) La-la-la… Hahó… Micsoda csend! (Felrúgja a kor-sót.) Te is meghaltál? Én is. (Rálép az aranyrúdra.) Ti is halottak vagytok? Én is. (Nézegeti, összeillesztené a teráfot.) Te is meghaltál? Én is. Hol van a sátáni lelked? Volt lelked? Vagy itt rejtőztél a szívemben? (Dühös.) Ne vicsoríts rám! Engem nevetsz? Pfuj! Utállak! (A teráfdarabokat elhajítja, Czéba mellé térdel, csöndesedik.) Meghalt… Szegény sokat szenvedett, talán többet, mint én. Élőhalottként jártam. (Czébára borul, zokog, aztán feláll.) Az ítéletben megnyílt a szemem, és látni kezdek. Már sejtem az élet titkát. Boldogok, akik hamarébb tudják: futunk az isteneink után, tánc, szerelem, arany, élvezet, di-csőség, azután a vég, és bálványainkkal együtt megsemmisülünk. Kezdek ta-pogatózni. (Kezével tapogat; Elisát, Czébát egymásmellé húzza, Izmáel zsák-jával letakarja őket.) A Te kezedet keresem, ó Uram! (Testvérei mellé térdel, könyörög.) Jöjjetek kedveseim, imádkozzunk! A Seol torkából sikoltok, mert a mélységbe vetettél Uram. A tenger közepébe, és körülfogott engem a víz. És én mondtam: elvettettem a Te szemeid elől. Vajha láthatnám még szentséged templomát! Körülvettek engem a vizek, lelkemig mély ár kerített be engem.
Hínár szövődött fejemre. A hegyek alapjáig süllyedtem alá. Mindazáltal ki-emelted életemet az elmúlásból, ó Uram, Istenem! Mikor elcsüggedt bennem az én lelkem, megemlékeztem az Úrról, és bejutott az én könyörgésem Tehoz-zád, a Te szentséged templomába. Akik hiú bálványokra ügyelnek, elhagyják boldogságukat, de én hálaadó szóval áldozom Neked. (Jónás 2:5-10.)
H a n g : (Erősödő ének, mialatt a bárka elhalad, és eltűnik.) Azért a mi szívünk nem félne,
Ha az egész föld megrendülne, És a hegyek a tengernek Közepébe bedűlnének.
(Függöny)
A n g y a l : És amint a Noé napjaiban volt, úgy lesz az Ember Fiának el-jövetele is. Mert amint az özönvíz előtti napokban ettek-ittak, házasodtak és férjhez mentek, egészen ama napig, amelyen Noé bement a bárkába. És sem-mit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem ragadta az ár. Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok.
(Máté 24:32.)
H a n g (a Zsoltár dallama).
F é n y (szivárvány jelenik meg az égen).
H á d a (föltartott kézzel, reményteljesen áll).
A z Ú r é a s z a b a d í t á s !
A darabot munkaközösségben írta Bojtor István és dr. Kormány Károlyné Bojtor Margit.
Göncruszka, 1958. február hó.
S z e r e p o s z t á s :
Noé Kiss László
Noémi, Noé felesége Molnár Rózsa Noé fia, Kám Kerekes István Héfer farizeus Király János
Háda Mészáros Barnámé
Czéba Tóbiás Erzsébet
Elisa, a menyasszony Nyitrai Rózsa Dódánim, a vőlegény Varga Béla
Miczraim Kovács Pál
Felesége, Duhma Fűzi Mária Izmáel, gazdag kereskedő Galyas András
I Z S Á K A Z O L T Á R O N
Jézus mondta: „Ábrahám, a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat. Látta is és örült.” (János 8: 56.)
Korán, 1959-ben a dicsőségbe költözött kisfiúnk, négyéves Istvánkánk em-lékére.