Ennek a történetnek is van már gazdag magyar irodalma.20 Amiről kicsit részletesebben mégis szólok, az a folyamat olvasata egy némileg új megközelítésben. A történet arról szól, hogy hogyan, milyen harcok, viták, kiegyezések után fogadta el vagy vállalta föl a hatalom számos, régóta meghirdetett gazdasági, kulturális és szociális jog érvényesítését egy igazsá-gosabb társadalom érdekében.
20 FerGe Zsuzsa – lévai Katalin (szerk.): A jóléti állam. Budapest, 1991. tomKa Béla: A jóléti állam Európában és Magyarországon. Budapest, 2008; tomKa Béla: Trendek, típusok, teljesítmények:
jóléti államok a 20. században. Budapest, 2009.
A büntető államtól a jóléti államon át a bosszúálló államig
A teljes átalakulás alább felsorolt fő építőkövei közül három a modern kor, a 19. század terméke, még ha voltak is valamelyes előzmények. Az utolsóként említett elem, a segélyezés maradt ránk a közép- és kora újkorból.
– A társadalombiztosítás. Bismarck intézményesítési kezdeményezései nyomán 1870 után szinte minden európai országban létrejött a társadalombiztosítás. Egyre több társadalmi csoportot és egyre több kockázatot fedett le. Magyarország saját iparának és munkás-osztályának csekély súlya ellenére a betegbiztosítás viszonylag korán megvalósult.21 A többi ág késett, lassan fejlődött, végül 1950 és 1980 között épült ki, de pl. a munkanél-küliségi biztosítás 1990-ig nem jött létre.22
– A munkajog a jóléti állam (fontosságához képest ritkán említett) egyik építőanyaga.23 A munkajog a munkaadó korlátlan hatalmát kívánta korlátozni, csökkentve a munkavál-lalók kiszolgáltatottságát, sebezhetőségét, létbizonytalanságát. A korai gyári vagy ipari törvények (az elsőt Angliában, 1802-ben hozták) főleg a nők és gyerekek védelmét szol-gálták, félve a munkaerő elkorcsosulásától. A munkaidő szabályozása – heti 80-90 órá-ról heti 48 órára – volt a következő nagy követelés. Megvalósításához hosszú, gyakran véres küzdelmek kellettek. Magyarországon csak 1937-ben iktatták törvénybe a heti 48 órás munkaidőt. A követelések harmadik nagy hulláma a munkajogokról – kollektív szerződések, munkásképviselet, sztrájkjog stb. – szólt. Noha Magyarország 1922-től kezdve tagja volt a tripartit Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek (ILO), annak nemzet-közi munkaügyi egyezményei közül nagyon keveset, a jogerősítő egyezményekből 1945 előtt egyet sem fogadott el. Az államszocializmus idején az ILO számos ajánlását elfo-gadták. l967-ben a második Munka Törvénykönyve – a jogokat nehezen tűrő diktatúra ellenére – már viszonylag jelentős védelmet jelentett a munkavállalóknak.
– Univerzális rendszereket a társadalmi integrációt fontosnak tekintő kormányok kezdtek bevezetni. Ezek a korábbi feltételektől, azaz munkavégzéstől, járulékfizetéstől és rászo-rultságtól megszabadított állampolgári ellátások és szolgáltatások. A 20. század első évtizedeiben néhány országban bevezettek univerzális időskorú alapnyugdíjat, egyes helyeken univerzális egészségügyi ellátást. A II. világháború után az univerzalitás főleg az egészségügyi ellátásnál és a családi pótléknál vált általánossá. Magyarországon 1989-ig csak az egészségügyi ellátás lett univerzális (1975ben), a családi pótlék (igaz, akkor vi -szonylag teljesíthető) feltétele egészen 1990-ig havi 3 hét munkaviszony volt, a GYES-é a szülést megelőző munkaviszony.
21 sziKra Dorottya: Az 1891. évi betegbiztosítási törvény végrehajtása. Aetas, 2004/1. 31–48.
22 petrák Katalin: A szervezett munkásság küzdelme a korszerű társadalombiztosításért. Budapest, 1978; sziKra Dorottya: The thorny path to implementation: Bismarckian social insurance in Hungary in the late 19th century. European Journal of Social Security, 2004/3. 255–273.
23 le GoFF, Jacques: Du silence à la parole. Une histoire du droit du travail. Rennes, 2004; supIot, Alain: Le droit du travail. Paris, 2006; A (magyar) munkajog története. http://www.hrsentinel.hu/
main/munkajogtortenete.html (Letöltve: 2013.10.01.)
A büntető hatalom korlátainak megtartása: a büntetés mint végső eszköz
– A segélyezés, mint a szegénység maga, többnyire nehezen szabadult a középkori árnyaktól. A jog által szentesített fizikai kínzások lassan elmaradtak. Az érdemes-érdemtelen kategorizálás, és ezzel a kirekesztő jelleg máig alapvető jelentőségű. A fej-lett országok egy részében, elsősorban a skandináv országokban, a segély egy ideje csak a biztosítási, illetve az univerzális rendszerek kiegészítője. Magyarországon – a többi rendszer fejletlensége miatt – a segélyezés nagyjából a II. világháborúig
köz-ponti fontosságú lett volna. Szerepét azonban nem töltötte be: büntető jellegéből sok maradt, keveseket fogott át, színvonala elfogadhatatlanul alacsony volt.24 1945 után viszont, noha szükség lett volna rá, a segélyezés a szegénység fogalmának tabusításával évtizedekre megszűnt. A hetvenes évek közepén kezdett visszaszivárogni, először a jövedelem nélküli idősek esetében.
A jóléti rendszerek a II. világháború után kapcsolódtak össze. A politikai igények, politikai akarat és a bővülő források együttes hatására 1980-ig Nyugat-Európa országainak többsé-gében létrejöttek a fejlett „jóléti államok”. Az eddigiek mellett számos más intézménnyel és szolgáltatással, átalakuló iskolával, büntetési rendszerekkel stb. együtt a világnak ezen a részén a nemzetállamokat addig nem ismert létbiztonság, viszonylag alacsony egyenlőtlen-ség és szegényegyenlőtlen-ség, a társadalom szinte egészét elérő jólét jellemezte. E rendszereket mindig érték jogos és jogtalan bírálatok – de mára az egykori ellenzők többsége is elismeri számos érdemüket.
Közép-Kelet-, illetve Kelet-Európa útja 1945-től elvált Nyugat-Európától. Hazai és külföldi társadalomkutatók sokat vitatkoztak azon, hogy ezek az országok, amelyekben a mo -dern jóléti építőelemek szinte teljes körűen kiépültek, a „középkori segélyezés” pedig telje-sen hiányzott, a jóléti államok melyik típusába sorolandók. Mára be kell látnunk, hogy a vita meddő volt. Tudomásul kell vennünk, hogy diktatúrákban nem jöhet létre valóságos jóléti állam. Ahhoz az kell, hogy a polgárok szükségleteit megfogalmazó egyének és szervezetek tárgyaljanak, ha kell, konfrontálódjanak a hatalommal, artikulálják és megvitassák a közös ügyeket, és több-kevesebb kompromisszummal létrehozzanak közösen akart rendszereket.
Diktatórikus rendszerben, főként, ha ideológiáját baloldalinak vallja, létrejöhet minden jóléti rendszer-elem. Csak éppen mindezt a pártállam felülről hozza létre, alkalmasint látszat-együttműködésben a pszeudo-szakszervezetekkel. A szabad szervezkedés, a szabad képvise-letválasztás, a szabad munkavállalás, a közmegegyezés hiányoznak.
Ennek ellenére elismerendő, hogy Magyarországon a fokozatosan minden munkásra, alkalmazottra, utóbb a szövetkezeti tagokra is kiterjedő nyugdíj, a családi- és gyermekellátá-sok, a munkahelyi biztonság, és számos ehhez kapcsolódó juttatás (üzemi gyerekintézmény, fizetett szabadság, étkezés, üdülés) sokak életében jelentős változást hozott, még civili-zatorikus értelemben is. Valójában egész ezeréves történelmében nem volt olyan húsz év, amikor az ország életszínvonala a túlnyomó többség számára annyira elviselhető, akár jónak
24 FerGe Zsuzsa: Fejezetek a magyar szegénypolitika történetéből. Budapest, 1986; pomogyI László:
Szegényügy és községi illetőség a polgári Magyarországon. Budapest, 2001.
A büntető államtól a jóléti államon át a bosszúálló államig
is nevezhető lett volna, mint 1965 és 1985 között. Csak a jóléti rendszerek 1990 utáni gyors tönkretételének hangtalan elfogadása jelzi, hogy ezeket a rendszereket nem a sajátunknak, hanem csak ajándéknak, kegynek tekintettük. A kegyek pedig bármikor visszavonhatók.