A privatizációs folyamat – és ezen belül a piac szerepének erősödése – két, egymással párhu-zamosan zajló átrendeződés metszetében válik magyarázhatóvá. Az egyik a költségraciona-lizálás igénye, amely az állam oldaláról nyitotta meg a privatizáció útját. A másik a közvéle-mény kriminálpolitikával kapcsolatos várakozásainak az átalakulása, ami pedig a lakosság oldalán teremtette meg a bűnözéskontroll magánosítására való igényt. A felülről és az alulról induló érdekek találkozása önmagában is ideális környezetet teremtett a biztonsági piac fel-virágzásához, és ahogy a későbbiekben még lesz szó róla, a piaci szereplők gyorsan megta-nulták, hogyan tegyék magukat véglegesen is nélkülözhetetlenné.
A kriminálpolitika költséghatékonysági kérdései a jóléti állam pénzügyi válságával merültek fel. A gondoskodó állam koncepciójának a II. világháborút követő évtizedekben többé-kevésbé kiegyensúlyozott gazdasági helyzet biztosított keretet, fenntartva a szociális ellátásra jogosultak, illetve a munkavállalók befizetéséből finanszírozott újraelosztási rend-szer kényes egyensúlyát. Az 1960-as, de különösen az 1970-es évektől azonban a lassuló gazdasági növekedés, a jóléti szolgáltatásokra szorulók számának emelkedése, illetve a de -mográfiai változások hatására a mérleg megborult, az 1973-ban kezdődő gazdasági válság pedig végérvényesen egyértelművé tette a jóléti paradigma aktuális gyakorlatának további gazdasági fenntarthatatlanságát és a reform szükségességét. A jóléti állam általános pénz-ügyi válsága mélyen érintette a kriminálpolitikát is, amelyet ugyancsak roppant költségigé-nye miatt értek kritikák. Ezek egyrészt megkérdőjelezték, hogy a szociálpolitika védelmi rendszere valóban hatékony lenne a bűnözést gerjesztő folyamatok mérséklésében, azaz
A bűnözéskontroll piaca
hogy a bűnmegelőzési szempontok igazolnák a kiterjedt jóléti gondoskodás fenntartását.17 Másrészt közvetlen támadások érték az uralkodó rehabilitációs modellt: a speciális preven-cióra szakosodott büntető igazságszolgáltatás óriási szakember- és infrastruktúra-igénye mind a tettarányos „megérdemelt büntetés” hívei, mind az elrettentést támogató neo kon -zervatívok szemében igazolhatatlan állami költségterhet jelentett.
A jóléti állam költségigényeire vonatkozó kritikák erőteljes változásokat indítottak el a gazdasági racionalizálás érdekében, ami mindenekelőtt az állami feladatvállalásra volt nagy hatással. Az 1980-as években, az újonnan diadalmaskodó „minimális állam” és a neo-liberális gazdaság programjára reflektálva váltak népszerűvé azok a törekvések, amelyek a közszféra piaci alapon történő racionalizálását tűzték célul. Az egyik legmeghatározóbb válasznak a nyolcvanas években kibontakozó közigazgatás-szervezési filozófia, az ún. új közmenedzsment (NPM) bizonyult. Az NPM a közigazgatás egyszerűsítését és hatéko-nyabbá tételét a közszféra piaci alapokra helyezésével, azaz a magánszektor működési logi-kájának adaptálásával kívánta megvalósítani. Ezek a törekvések alapjaiban kezdték ki a jóléti állam tartalmát és formáját: a racionalizálási igények egyrészt a jóléti szolgáltatások kime-neti oldalának, azaz a szolgáltatások mértékének és a jogosultak körének radikális csökken-tését sürgették, másrészt az NPM jelentős racionalizálást javasolt a jóléti állam lelkét jelentő állami bürokráciában is.
A menedzseri szemlélet közvetlenül a bűnözéskontroll rendszerén is éreztette hatását:
a társadalompolitika egyéb területeihez hasonlóan a kriminálpolitikában is lezajlott a célok és eszközök újradefiniálásának kettős folyamata. Ami a célokat illeti, a jóléti gondoskodás rendszerének fenntarthatóságával kapcsolatos nehézségek, majd ennek megfelelően az állami szociális beavatkozás visszavonulása a szoros fogalmi összefonódás miatt egyben a bűnözéskontroll büntető igazságszolgáltatáson kívüli területeinek jóléti értelmezéséről való részleges lemondást is jelentette. A reprodukciós folyamatok hosszú távon ható, költsé-ges és kiterjedt szakapparátust igénylő alakításának igénye helyett rövid távú és jól számsze-rűsíthető célok – így mindenekelőtt a bűnözés mint jelenség kontrollja – jelentek meg. Ter-jedni kezdtek azok a kriminálpolitikai stratégiák, amelyek nem általában a bűnözéssel, hanem annak egyes jól menedzselhető részterületeivel (például az utcai közbiztonsággal vagy a vagyon elleni bűncselekményekkel) kapcsolatban fogalmaztak meg elvárásokat. Az új tematika ugyanakkor olyan új eszközöket is igényelt, amelyek a menedzseri szemléletnek megfelelően képesek a költségszempontok érvényesítésére. „Korábban a bűnmegelőzés egyfajta rejtett jelenség volt, amelynek működését a chicagói iskola típusú társadalmi mér nö -kösködésen, illetve a büntetések elrettentő hatásán keresztül várták el. Az 1990-es évek közepére azonban a bűnmegelőzésben nemcsak hogy központi szerepet kap, de minden sze-letét átjárja a pénzügyi kérdésekre koncentráló neoliberális kockázati szemlélet, ami a bűn-megelőzést a költség-haszon elemzések logikájához köti. A társadalmi beavatkozás tágabb
17 Downes, David – hansen, Kristine: Welfare and punishment in comparative perspective. In amstronG, Sarah – mcara, Lesley (szerk.) Perspectives on Punishment: The Contours of Control. Oxford, 2005. 133.
A büntető hatalom korlátainak megtartása: a büntetés mint végső eszköz
formái mindig tisztában voltak azzal, hogy a társadalmi mérnökösködés csak hosszabb távon csökkenti a bűnözést. Az új környezetben azonban – a kockázatmenedzselési-biztosítás logi-kának megfelelően – a bűnmegelőzés hozadékait rövid távon, és pénzügyi kontextusban kell igazolni.”18 A bűnözéskontroll társadalompolitikai eszközei helyébe így a közösségi és szitu-ációs megelőzés formái lépnek, amelyek jellegüknél fogva bátorítólag hatnak a privatizáló-dásra. Az állami közbiztonsági stratégiák hangsúlya immár nem a bűnözés reprodukciós folyamataira adott szakpolitikai válaszokon van, hanem sokkal inkább a lakosság védeke-zésre való felkészítésén: a viktimizációs kockázatok tudatosításán, a biztonsági technológia terjesztésén, egyes közhatalmi jogosítványok delegálásán.
A piaci jelenlét ugyanakkor az állami törekvések nélkül is dinamikusan terjedni kezdett.
Miközben ugyanis az állam oldalán a költségcsökkentésre vonatkozó elvárások bátorították a piaci szereplők mozgósítását, az üzleti szektor saját maga is felismerte érdekeltségét és lehetőségeit a hirtelen kiszélesedő piaci rés betöltésére. A piaci szolgáltatások iránti széles körű keresletet a hatvanas és hetvenes években növekvő bűnözés és bűnözési félelem, és ezzel összefüggésben a bűnözéskontroll állami rendszerével kapcsolatos erősödő kiábrán-dultság és bizalmatlanság teremtette meg. Ez a mélységes bizalomvesztés alappal tekinthető a későmodern kriminálpolitika egyik legfontosabb eredőjének, amely számos területen érez-tette hatását. Ezek közül az egyik, hogy megindította azt a „büntető fordulatnak” nevezett átrendeződést, amelynek eredményeként az állam – kényszeresen bizonyítani akarván kom-petenciáját a lakosság közbiztonsági igényeinek kielégítésében – korábban ismeretlen mér-tékben nyúl a büntetőjog eszközeihez a társadalmi problémák kezelése során. Egy másik következmény pedig az, hogy az általánossá váló lakossági benyomás, miszerint az állami szer vek nem képesek garantálni a biztonságot, a társadalom széles rétegei számára alapozta meg az igényt új, az államinál hatékonyabb védelmi eszközökre. Ez elsőként és legerőtelje-sebben a vagyonbiztonság területén vált láthatóvá, ahol az állam védelmi kapacitása, a bűn-megelőzés és a bűnfelderítés hagyományosan nagyon gyenge.19 Mára azonban az állami közbiztonságot kiegészítő biztonsági szolgáltatások megvásárlása sok szinten zajlik:20 helyi önkormányzatok magáncégeket bíznak meg a kerületi járőrözéssel, rendfenntartással és tér-figyelő kamerák működtetésével, a kettős funkciójú területeket működtető kereskedelmi szolgáltatók biztonsági őrőket szerződtetnek a terület ellenőrzésére, a zártságra törekvő lakónegyedek cégeket alkalmaznak az illetéktelen járókelők kizárására, az üzleti vállalkozá-sok maguk szervezik és vásárolják meg pénzügyi érdekeik biztonsági védelmét. Sőt, vásár-lóvá válik maga az állam is: a közintézmények és állami objektumok védelmében, vagy akár a bírósági tárgyalások rendjének fenntartásában egyre nagyobb a magánszolgáltatók
18 o’malley, Pat – Steven hutchinson: Reinventing crime prevention – Why did ‘crime prevention’
develop so late? The British Journal of Criminology, 2007/3. 374.
19 zeDner, Lucia: Liquid security: Managing the market for crime control. Criminology & Criminal Justice, 2006/3. 269.
20 button, Mark: Assessing the regulation of private security across Europe. European Journal of Criminology, 2007/1. 110.
A bűnözéskontroll piaca
részvétele, és piaci szereplőkhöz fordul az állam akkor is, amikor egyre inkább képtelenné válik a saját kriminálpolitikája által generált elkövetői populáció menedzselésére.
A folyamat végeredményeképp egy meglehetősen paradox helyzet alakult ki a 20. szá-zad végére. Miközben a későmodernitás tipikus kormányzati retorikája mindent megtesz annak érdekében, hogy kialakítsa a lakosságban az erős, keménykezű és a bűnözés kontroll-jára kétség nélkül képes állam képét – és így visszaszerezze és politikai tőkére váltsa a lakosság bizalmát az állam közbiztonlakossági kapacitásait illetően –, ténylegesen nagyon is támasz -kodik a bűnözéskontroll tőle függetlenedett, privatizált mechanizmusaira, hiszen a bűnözés jóléti értelmezésének feladása után ezek nélkül képtelen lenne a közbiztonság elfogadható szintjének garantálására. A magánbiztonsági piac terjeszkedésének dinamikáját tehát egy-mást bátorító gazdasági és politikai folyamatok összekapcsolódása alapozza meg – kérdés azonban, hogy e két érdekkör találkozása mennyiben alakítja át a büntetőhatalom természe-tét és a kriminálpolitika belső logikáját.