A fent már hivatkozott 2010–2011-es USA-beli vizsgálat azt is rögzítette, hogy a felmérést megelőző 30 napon belül legalább egy alkalommal a diákok 16,6%-a vitt fegyvert (lőfegy-vert, kést, botot) az iskolába.16
Goleman szerint az érzelmi analfabetizmus ára az erőszak. Az általa ismertetett esetben a brooklyni Thomas Jefferson Középiskola három tanulója összeveszett valamin. Ezt köve-tően ketten elkezdték heccelni, fenyegetni harmadik társukat. A harmadik fiú attól félt, hogy összeverik, ezért egyik reggel egy pisztolyt vitt magával az iskolába, és a biztonsági őrtől 5 méterre állva agyonlőtte két társát.17
Aronson az amerikai Columbine középiskolában történt tragédia után szociálpszicholó-giai vizsgálatnak vetette alá az amerikai iskolák társas légkörét. A könyv megírásának alap-jául szolgáló eset világszerte ismert. Littleton, Colorado állam, 1999. április 20. Két őrjöngő diák lőfegyverekkel és robbanóeszközökkel felszerelkezve ámokfutásba kezdett. Harris és Klebold 12 diákot, 1 tanárt megölt, 23 személyt súlyosan megsebesítettek. Végül magukkal is végeztek. Az eredeti terv jóval nagyobb mészárlás volt. 95 robbanószerkezetet készítettek.
Teljes siker esetén 250 diák halálára számítottak.18
Aronson szerint a tragédia az amerikai iskolákban uralkodó légkörre vezethető vissza.
A sportolók, a jó tanulók a nagymenők, a tanárok velük kivételeznek. Különböző alárendelt rétegek vannak. A hierarchia legalján a lúzerek, kirekesztettek vannak, akiket a ranglétra felsőbb fokán állóknak szinte kötelező gúnyolni, megalázni, tönkretenni.
Harrist az iskolatársai bosszantóan kívülállónak, különcködőnek tartották. Egy másik város-ból költöztek át, és az ottani iskolában szerették az osztálytársai. Az új iskolában azonban nem fogadták be. Általában megállapítja Aronson, hogy azoknak a kamaszoknak, akik új lakhelyre költöznek, nagyon nehéz a dolguk, ugyanis az amerikai iskolákban nem befogadó a légkör.
A két lövöldöző tanulmányi teljesítménye átlagon felüli volt. De a menő csoportok ennek ellenére se fogadták be őket. Darkoknak, gótoknak hívták őket, mert fekete ruhában jártak, télen-nyáron hosszú viharkabátot viseltek. Melegnek is hitték őket, emiatt is gúnyolódtak rajtuk.
A fiúk előtörténetében benne volt az erőszak kirobbanásának lehetősége, szerették az erőszakos videojátékokat, a törvénnyel is meggyűlt a bajuk, feltörtek egy gépkocsit, és elekt-ronikus eszközöket loptak. Az előzmények dacára senki nem vett észre semmit, se a szülők, se a tanárok. Sőt, Harris pszichiáterhez járt a depressziója miatt, és a szakember se gondolta volna, hogy mi következik.
16 Youth Risk Behavior Surveillance… 2012.
17 Goleman, D.: Érzelmi intelligencia. Háttér Kiadó, Budapest, 1997. 343.
18 aronson, E.: Columbine után. Az iskolai erőszak szociálpszichológiája. AB OVO, Budapest, 2009. 49–55.
A büntető hatalom korlátainak megtartása: a büntetés mint végső eszköz
A lopás után a pártfogó felügyeletükkel megbízott nevelőtiszt teljesen bizakodóan ítélte meg őket a rehabilitációs program során.
Mindkét fiú teljes családban élt, középosztálybeli szülőkkel, viszonylagos jólétben.
Mindketten szerették a szüleiket, a videón azt üzenték nekik, hogy ne magukat hibáztassák, ők jó szülők voltak. És amiatt se hibáztassák magukat, hogy nem vették észre a jeleket, mert nem lehetett észrevenni. Harris a videón Shakespeare Viharjából is idézett: „szült már jó öl rossz magzatot.”
Az interneten írtak terveikről, a rendőrség tudott erről, de kamaszok ártalmatlan hőzön-gésének tekintették.
Aronson legfontosabb megállapításai a konkrét esettel és általában az amerikai iskolai lövöldözésekkel kapcsolatosan az alábbiak voltak.
Az elkövetők fiúk, kamaszok, rendelkeznek lőfegyverrel, erőszakos filmeket néznek – jóval többet, mint az átlag –, és erőszakos videojátékokkal játszanak.
A férfi nemi hormon, a tesztoszteron nemcsak a szexualitásra van hatással, hanem az agresszivitásra is. A büntetés-végrehajtási intézetekben végzett vizsgálatok is visszaigazol-ták, hogy az erőszakos bűncselekmények miatt fogvatartottak tesztoszteronszintje maga-sabb, mint azoké, akik nem erőszakos bűncselekmény miatt kerültek be.
A kirekesztés mindig fájdalmas, de serdülőkorban elviselhetetlenül fájdalmas.
Az amerikai serdülő fiúk helyzetét nehezíti, hogy példaképeik John Wayne, Arnold Schwarzenegger és Clint Eastwood, akik a filmekben állandóan lövöldöznek.
Gyerekek milliói néznek erőszakos filmeket, játszanak erőszakos videojátékokkal, és nem lövöldöznek. A frusztrált, indulatos, agresszív társaik azonban az erőszakos média befolyása alá kerülnek. És rájuk a médiában megjelenített erőszak igenis erős hatással van.19
Aronson a két lövöldöző tudatállapotát patológiásnak értékelte, a férfiasan elfojtott kese-rűség robbanásig feszültté tette őket, tudatbeszűkült állapotba kerültek. Az iskolai kaszt-rendszer legalján a lúzerek csoportjába tartoztak. Aronson ezért nevezi őket „patológiás lúzereknek”. Azok a lúzerek, azaz kirekesztett, kigúnyolt, megalázott fiatalok követnek el halállal végződő iskolai erőszakot, akik patológiás állapotba kerülnek.
A columbine-i lövöldözők egyike Marylin Manson rajongója volt. A Marylin Manson együttes megalakulásakor minden tag nevet változtatott oly módon, hogy egy női szex-szim-bólum és egy sorozatgyilkos nevét vették fel. Azóta is folyamatosan bizonyítják szélsőséges világnézetüket, azt, hogy egy gonosz, bizarr világot kínálnak fel fiatal rajongóik számára.
Mindent megaláznak, támadnak, megsemmisítenek, ami a középosztálybeli amerikai polgár számára érték lehet. Azok számára nyújtanak alternatívát, akik nem képesek a középosztály-beli értékek szerint élni. A magukat elveszettnek, kitaszítottnak érző fiatalokat gyűjtik maguk köré, egy torz világot kínálva nekik.
A racionálisabb fiatal tisztában van azzal, hogy mindez csak divat, image, de a nagyon elkeseredettek, a valóban betegek és torzságra hajlamosak kapaszkodót látnak benne.
19 aronson, E.: i. m. 74–91.
Iskolai és campus-erőszak az Amerikai Egyesült Államokban a XXI. században
A columbine-i vérengzők élettörténetét utóbb pszichiáterek vizsgálták naplójegyzetek, videofelvételek, tanúvallomások alapján. Két, teljesen eltérő mentalitású fiatalról van szó, akiket úgy neveztek el, hogy a pszichopata és a depressziós. A pszichopata erős gyűlöletet érzett a társadalom iránt, felsőbbrendűségi érzései voltak, mindenkit megvetett, lenézett.
Ő jóval nagyobb akciót szervezett egy általa lenézett „iskolai lövöldözésnél”, de a házilago-san összeeszkábált bombák nem érték el az általa kívánt hatást. Ő volt az, aki Marylin Mansont és a zenéjét szerette. A másik lövöldöző depressziós volt, és csak kiszolgálta erő-sebb személyiségű társát.20
2007. november 8-án egy 18 éves finn fiú nyolc embert ölt meg egy középiskolában.
A fiú internetes chatpartnere elárulta, hogy a finn fiú példaképének tartotta a columbine-i vérengzés két elkövetőjét. Az interneten nagy tudásra tehetünk szert, sok fiatal azonban olyan tudáshoz is hozzájuthat, amelyet értelmi, érzelmi képességei, szocializációja alacso-nyabb foka miatt nem képes megfelelően feldolgozni. A szülőket fel kell készíteni a médiafo-gyasztásra, kritikával kell fogadni a média által kínált káros árut. Ha ezt a szülő megtanulja, át tudja adni gyermeke számára is. A médiapedagógusok a filmkészítés technikai oldalával is megismertethetik a tanulókat, és máris jobban elválik a fikció és a valóság a hallgatók kép-zeletében, tudatában.
2000-ben „öncélú erőszaknak” neveztem el azt a fajta agressziót, amely manapság nem egy konfliktusfeloldó, vagy szükségletkielégítő bűncselekményhez társul. Új típusú elköve-tők jelentek meg, akik abban lelik örömüket, ha látják mások testi és lelki szenvedését, akik-ben nincs a szánalomnak egy szikrája sem. Olyan fiatalok nőnek fel, akik nem ismerik a lel-kiismeret-furdalást, a bűntudatot. Olyanok, akiknek nem annyira érzelmeik, mint inkább indulataik vannak. Szubkultúrájukban státuszt vívnak ki ezzel a fajta viselkedéssel.
Az adott cselekmény megvalósításához „feltétlenül szükséges” erőszakon túl, jóval kegyetlenebb, brutálisabb módon hajtják végre a cselekedeteiket az elkövetők.
Egyes társadalmi csoportok a konfliktusaikat nem ott és azzal szemben oldják fel, ahol és akivel kapcsolatban felmerült, hanem más területen. Ha társadalmi helyzetük, adottságaik folytán nem tudják, vagy nem merik a konfliktus valódi vagy vélt okozójával szemben az érdekeiket érvényesíteni, másutt keresnek „áldozatot”. Maga az erőszak vált szükségletté a számukra.
2000-ben tett megállapításom mára sajnos semmit nem veszített érvényességéből:
„Manapság nem egy esetben kizárólag az áldozat szenvedésének látványa miatt követnek el erőszakos bűncselekményeket a városi unatkozó fiatalok. Megjelenik az »unalomból ölés«
jelensége. Több bűnesetet megismerve, kialakult bennem az a vélekedés, hogy ma a fiatalok egy bizonyos csoportja számára az erőszak az »önmegvalósítás« eszköze és a szabadidő eltöltésének »divatos« módja. Céltalanul járva-kelve az utcán, ma már nem elégszenek meg az »egyszerű« garázdasággal, kötekedéssel. Többre vágynak, látni akarják, amint a nekik kiszolgáltatott egyén szenved, megalázkodni kényszerül.”21
20 aronson, E.: i. m.
21 DomoKos Andrea: Az erőszakos bűnözés. Hinnova, Budapest, 2000. 74–76.
A büntető hatalom korlátainak megtartása: a büntetés mint végső eszköz