magyar nyelven. Lehet, hogy a Hajnali részegség a legszebb, ám az Eszmélet az emberi lét olyan mély bölcseleti értelmezését adja – egyedien világos formában s szinte „petőfi s egyszerűség”-gel szólva –, amely párját ritkítja a világköltészetben. (Csak éppen lefordíthatatlan, mint nyelvünk annyi reme-ke!) József Attila ezzel a költeménnyel visszamenőleg is megteremtette az
„eszméletvers”-et mint műfajt és műfajnevet. Gondoljunk például az alábbi költeményekre: Csokonai: A Magánossághoz, Vörösmarty: Az emberek, Pe-tőfi : Világosságot!, Babits: Esti kérdés, Kosztolányi: Hajnali részegség, Radnóti:
Sem emlék, sem varázslat, Pilinszky: Apokrif.
Tverdota György nem egyetlen alkotásnak tekinti az Eszméletet, hanem
„tizenkét versből álló ciklus”-nak (T. Gy., Tizenkét vers, Bp., Gondolat, 2004, 8. – lásd még a 117. oldalt!). A költemény számozással is jelzett szakaszokra tagolása már önmagában is egyfajta méltóságot kölcsönöz ama rendezett-ségnek, amely az egész szöveget jellemzi. Mintha valamennyi strófa magába foglalna egy világegészt (vagy világegész-értelmezést), úgy sorakoznak ben-nük a – látszólag! – minden artisztikumtól mentes sorok.
A versszöveg jelentésessége azonban minden képzeletet felülmúl.
A 6. szakasz ok-okozati metonímiákra alapozott összetettsége pél-dául úgy épül föl, hogy mindent elmond a személyiség örökös sza-badságtörekvéseiről és mindenkori szabadsághiányáról:
Im itt a szenvedés belül, ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ – ég, hevül s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad – úgy szabadulsz, ha kényedül nem raksz magadnak olyan házat, melybe háziúr települ.
A szakasz (vers?) végén az olvasónak kétsége támad: érti-e pon-tosan a költő szavát? Megfejthető-e az egyáltalán? S szükséges-e megfejteni egyáltalán? Valószínűbb, hogy olyan típusú költészettel s poétikával van dolgunk, mint Vörösmarty Előszójában, Kassák A ló meghal a madarak kirepülnek című poémájában, Szilágyi Domokos félhosszú verseiben (Bartók Amerikában, Kényszerleszállás, Ez a nyár stb.). Mindenütt tehát, ahol már nem a szavak közvetlen jelentése, hanem a közöttük létrejövő viszonyok keltette érzések, hangulatok értelemegésszé fogalmazódása lesz a fontos jelentésképző erő.*
az eszmélkedés állapota
Az Eszmélet mindenekelőtt tehát a szabadságra vágyó, de örökké korlátozott, az eszköz-létben kimerült em-ber vallomása arról, hogy mégiscsak „én állok minden fülke-fényben / én könyöklök és hallgatok”. A szemlélődés helyzetének vázlata azonban csak pillanatnyi megnyugvást jelenthet, mert (sajnos) a lét belső szervezettsége (szervezetlensége) nem bírja még el az igazi szabadságot. Ennek a szomorú tudásnak s a boldogság lehetségességének (nem feltétlenül birtoklásának) a felismerése maga az eszmélet-állapot. Az a fajta megrendültség, amelyet a Hajnali részegség alkotója is átél az ablakban állva, s az élmény hatása alatt kimondja: „mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak / vendége voltam”.* A versről bővebben például – Tverdota György idézett könyvén kívül, illetve több más, itt kényszerű-en említetlkényszerű-enül maradó forrás mellett – az alábbi
ta-nulmány szól:
Bókay Antal, Határterület és senkiföldje – az én geográfi ája az Eszmélet XII.
szakaszában = B. A., József Atti-la poétikái, Bp., Gondolat, 2004, Scheff er János illusztrációja
Nyitott ablak (1930) Dési Huber István (1895–1944) „nyitott
ablakos” képei ugyanabban a kultúr-történeti pillanatban – a dolgok belső lényegét, dologiságát megragadni
igyek-vő konstruktivizmus, kubizmus hatása alatt – keletkeztek, mint az Eszmélet.
Alapélményük szintén a bezártság–nyi-tottság problémaköre, a távlat és a
távlathiány, vagyis a szabadság és a boldogság léte vagy meg-nem-léte.
Nyitott ablak (Nyitott ablak a dési templommal, 1938)
ii. rész \ életm \ józsef attila
104 105 105
„Talán pontosan […] a köztes-ségről szól a vers, a személy és a tárgyvilág közötti határterület-ről, geográfi ai szempontból arról a vidékről, ahová akkor kerülünk, ha felfedezzük azt, hogy a »kint«
már nem ad kielégítő magyará-zatot a lét folyamataira, a »bent«
szecessziós szubjektivizmusa pe-dig nem kielégítő, alapvetően visszafordulás lenne, a bensőség új, belső tárgyakon alapuló el-gondolása viszont (amely majd a vallomásos költészetben jön létre) még nem alakult ki.”
Bókay Antal, Határterület és sen-kiföldje…, 129–130; részletesen lásd a következő oldalon!
A kolozsvári Korunk című folyó-irat 2001-ben – bizonyára emlék-szel erre tavalyról! – körkérdést intézett mintegy száz költőhöz, irodalomtörténészhez, kritikus-hoz, amelyben arra kérte őket, hogy nevezzék meg az általuk legszebbnek tartott tíz huszadik századi magyar verset. A beérke-zett válaszok az alábbi eredményt hozták: „A verscímek említésé-nek száma alapján a 20. század legszebb magyar verseinek ver-senyében a következő sorrend ala-kult ki: Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség; Pilinszky János: Apokrif;
József Attila: Eszmélet […]”
[Sz. n.], A teremtmények arca.
A huszadik század legszebb ma-gyar versei = www.hhrf.org/
hargitanepe/2002/apr/hn020412.
htm
verstípus, recepció, képrendszer
Talán a „legnagyobb vers”magyar nyelven. Lehet, hogy a Hajnali részegség a legszebb, ám az Eszmélet az emberi lét olyan mély bölcseleti értelmezését adja – egyedien világos formában s szinte „petőfi s egyszerűség”-gel szólva –, amely párját ritkítja a világköltészetben. (Csak éppen lefordíthatatlan, mint nyelvünk annyi reme-ke!) József Attila ezzel a költeménnyel visszamenőleg is megteremtette az
„eszméletvers”-et mint műfajt és műfajnevet. Gondoljunk például az alábbi költeményekre: Csokonai: A Magánossághoz, Vörösmarty: Az emberek, Pe-tőfi : Világosságot!, Babits: Esti kérdés, Kosztolányi: Hajnali részegség, Radnóti:
Sem emlék, sem varázslat, Pilinszky: Apokrif.
Tverdota György nem egyetlen alkotásnak tekinti az Eszméletet, hanem
„tizenkét versből álló ciklus”-nak (T. Gy., Tizenkét vers, Bp., Gondolat, 2004, 8. – lásd még a 117. oldalt!). A költemény számozással is jelzett szakaszokra tagolása már önmagában is egyfajta méltóságot kölcsönöz ama rendezett-ségnek, amely az egész szöveget jellemzi. Mintha valamennyi strófa magába foglalna egy világegészt (vagy világegész-értelmezést), úgy sorakoznak ben-nük a – látszólag! – minden artisztikumtól mentes sorok.
A versszöveg jelentésessége azonban minden képzeletet felülmúl.
A 6. szakasz ok-okozati metonímiákra alapozott összetettsége pél-dául úgy épül föl, hogy mindent elmond a személyiség örökös sza-badságtörekvéseiről és mindenkori szabadsághiányáról:
Im itt a szenvedés belül, ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ – ég, hevül s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad – úgy szabadulsz, ha kényedül nem raksz magadnak olyan házat, melybe háziúr települ.
A szakasz (vers?) végén az olvasónak kétsége támad: érti-e pon-tosan a költő szavát? Megfejthető-e az egyáltalán? S szükséges-e megfejteni egyáltalán? Valószínűbb, hogy olyan típusú költészettel s poétikával van dolgunk, mint Vörösmarty Előszójában, Kassák A ló meghal a madarak kirepülnek című poémájában, Szilágyi Domokos félhosszú verseiben (Bartók Amerikában, Kényszerleszállás, Ez a nyár stb.). Mindenütt tehát, ahol már nem a szavak közvetlen jelentése, hanem a közöttük létrejövő viszonyok keltette érzések, hangulatok értelemegésszé fogalmazódása lesz a fontos jelentésképző erő.*
az eszmélkedés állapota
Az Eszmélet mindenekelőtt tehát a szabadságra vágyó, de örökké korlátozott, az eszköz-létben kimerült em-ber vallomása arról, hogy mégiscsak „én állok minden fülke-fényben / én könyöklök és hallgatok”. A szemlélődés helyzetének vázlata azonban csak pillanatnyi megnyugvást jelenthet, mert (sajnos) a lét belső szervezettsége (szervezetlensége) nem bírja még el az igazi szabadságot. Ennek a szomorú tudásnak s a boldogság lehetségességének (nem feltétlenül birtoklásának) a felismerése maga az eszmélet-állapot. Az a fajta megrendültség, amelyet a Hajnali részegség alkotója is átél az ablakban állva, s az élmény hatása alatt kimondja: „mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak / vendége voltam”.* A versről bővebben például – Tverdota György idézett könyvén kívül, illetve több más, itt kényszerű-en említetlkényszerű-enül maradó forrás mellett – az alábbi
ta-nulmány szól:
Bókay Antal, Határterület és senkiföldje – az én geográfi ája az Eszmélet XII.
szakaszában = B. A., József Atti-la poétikái, Bp., Gondolat, 2004, Scheff er János illusztrációja
Nyitott ablak (1930) Dési Huber István (1895–1944) „nyitott
ablakos” képei ugyanabban a kultúr-történeti pillanatban – a dolgok belső lényegét, dologiságát megragadni
igyek-vő konstruktivizmus, kubizmus hatása alatt – keletkeztek, mint az Eszmélet.
Alapélményük szintén a bezártság–nyi-tottság problémaköre, a távlat és a
távlathiány, vagyis a szabadság és a boldogság léte vagy meg-nem-léte.
Nyitott ablak (Nyitott ablak a dési templommal, 1938)
közül, megette, s utána mindent megint visszarakott, dobozt a bőröndbe, bőröndöt az ágy alá, s lecsillapodva leült az ágy
Az eszmélkedés, a ráismerés, felismerés katartikus pillanatának ábrázolá-sa a művészetek kedvelt témája. Gyűjtsetek olyan képzőművészeti, eset-leg zenei alkotásokat, amelyek feldolgozzák ezt a motívumot! Íme, egy képeslap-példa az ablak-motívumhoz. (Hol is találkoztál vele tavaly?☺) Készíts Te is hasonlót, fotózz hozzá szép ablakokat lakóhelyeden!
1.
trupp Vajda János Színészbarátaim-hoz című versének részletéből követ-keztessétek ki a szó jelentését!
„Hol vagy kipusztult Jéruzsálem, Gyászos hírű Nagybecskerek?
S ti cimborák, kik szétmenétek, Mint az anyányi verebek?…
Oh, Fáraónak árva népe, Rólad gyakran emlékezem én…
– Hisz olyan trupp, mint a miénk volt, Nem is volt több a föld szinén!”
Caspar David Friedrich (kaszpar dávid frídrih): Hajnal az erdőben
(1830 körül)
Érdekes, hogy e versek egymáshoz nagyon közeli költészettörténeti pil-lanatban születtek, illetve, hogy mindkét költő ugyanahhoz a toposzhoz (szimbólumhoz), az ablak képzetéhez társítja a ráeszmélés, a világba nyíló távlat megtalálásának élményét. (Lásd még ehhez a könyvünk Ottlik-fe-jezetében a versszerű könnyedséggel és ritmussal szóló, idézett Iskola a határon-jelenetet – 161. oldal!) A regényhős Medve Gábor kinéz az abla-kon, s megjelenik előtte a közeli és a távoli világ, aztán a térélmény lassan átfordul időélménybe, hogy végül itt és ott, múlt és jövendő, kinyílás és bezárulás, szabadság és szabadsághiány, hajnal és alkonyat egyszerre legyen jelen a tudat mélyrétegeiben. Ez az eszmélkedést, illetve az azzal ellentétes bezárulkozást is – miként József Attila – érzékeltetni képes, katartikus lé-lekállapot. „M. nézte az eget, és látta is, amit néz. Közel kilencszázszor fog még így leszállni a nap az Alpok nyúlványai mögé, de ő soha többé, vagy legalábbis rettenetesen sokáig nem fogja látni, amit néz.”
összegzés
„Az Eszmélet feltétlenül küszöbhelyzetet foglal el […]a modern magyar irodalom történetében: egyértelműen késő mo-dern választ ad egy, a klasszikus momo-dern horizontból származó (vagy-is: logikája szerint elsősorban abban elhelyezhető) létértelmezési kér-désre. Mert akár a közvetlen (a fülkefényektől megvilágított én), akár a visszatükrözött látvány (a megvilágított ablakokban megpillantható képmása) logikájából indulunk ki, az önmagára visszarefl ektált szub-jektum mindkét értelemben megtöbbszörözött […] én-ként jelene-teződik a versbe. Ami azt jelenti, hogy akár látóként, akár láthatóként azonosítjuk is a beszélőt, a rá irányuló […] énösszegzés szándéka – a tovairamló képek, élettörténeti epizódok, és az azokat »beszédbe he-lyező«, gondosan elválasztott strófák összerakhatósága értelmében is – illúziónak bizonyul.”
Kulcsár Szabó Ernő, Költészet és dialógus. A lírai művek befogadásának kérdé-séhez = K. Sz. E., A megértés alakzatai, Debrecen, Csokonai, 1998, 41.
Az eszmélkedés érzelmi és tudatállapota hasonló tehát a katarziséhoz.
Válasszatok ki néhány drámát az eddig tanultak közül! Alakítsatok kis színházi truppokat, s játsszátok el az osztályban a darabok kulcsjele-neteit többféle felfogásban! Próbáljátok meg fokozni a hatást mozgással, zenével, a csöndek és a hallgatás ritmusával stb.! „Játsszatok rá” az esz-mélkedés, ráeszmélés érzelmi állapotának – akár paradisztikus – meg-jelenítésére!
2.
Egy többféle bemutatásra igencsak alkalmas, „felismeréses” kulcsjelene-tet idézünk meg a képen. A szerelem mindenhatóságára való ráismerés ugyanúgy eszmélkedő állapotot hoz létre a Romeo és Júliában, mint a világ lényegére való rádöbbenés a József Attila-versben. Ilyen értelemben például az Óda című költemény is lehet eszméletvers.
3.
Melyik az a híres 19. századi szín-darab, amely evokálja az előző je-lenetet – éppenséggel a „fel nem ismerés” jegyében…? (Szintén sok-féleképpen eljátszható!)
Segítségül egy kép a mű 1957-es feldolgozásából;
ezen is jól látszik a kulcsszereplő jelentős méretű orra…☺ 4.
Az eszmélkedés-kalandozás után térjünk vissza József Attilához! Vajda Jánost – mint erre bizonyára emlékszel tavalyi tanulmányaidból – iro-dalomtörténet-írásunk az elmúlt évtizedekben „csak” mint a Petőfi és Ady közötti poétikai fejlődés elengedhetetlen, ám mégiscsak másod-rangú szereplőjét tartotta számon. Ő volt „a szimbolizmus előfutá-ra”. Az utóbbi években azonban elindult a Vajda-kép újraírása. Ennek egyik indoka pedig éppen József Attilával és az Eszmélettel kapcsolatos.
5.
Sajátos irodalmi emlékhely Júlia erkélye Veronában.
Mint amilyen James Joyce és felmenői-nek megidézett kultusza
Szombathelyen (vö. 58. oldal), olyan ez is: egy sohasemvolt ember
„életéhez” köthető szakrális tér, melyhez a „mintha”-élményért zarán-dokolunk el. Ebben az esetben is az irodalom alakítja a valóságot, és nem fordítva – ahogyan ez általában történ-ni szokott. (Lásd még a 74–75. oldalt!) szakrális szent
Millok Tamás: Szentendrei ablakok
ii. rész \ életm \ józsef attila
106 107 107
Az eszmélkedés, a ráismerés, felismerés katartikus pillanatának ábrázolá-sa a művészetek kedvelt témája. Gyűjtsetek olyan képzőművészeti, eset-leg zenei alkotásokat, amelyek feldolgozzák ezt a motívumot! Íme, egy képeslap-példa az ablak-motívumhoz. (Hol is találkoztál vele tavaly?☺) Készíts Te is hasonlót, fotózz hozzá szép ablakokat lakóhelyeden!
1.
trupp Vajda János Színészbarátaim-hoz című versének részletéből követ-keztessétek ki a szó jelentését!
„Hol vagy kipusztult Jéruzsálem, Gyászos hírű Nagybecskerek?
S ti cimborák, kik szétmenétek, Mint az anyányi verebek?…
Oh, Fáraónak árva népe, Rólad gyakran emlékezem én…
– Hisz olyan trupp, mint a miénk volt, Nem is volt több a föld szinén!”
Caspar David Friedrich (kaszpar dávid frídrih): Hajnal az erdőben
(1830 körül)
Érdekes, hogy e versek egymáshoz nagyon közeli költészettörténeti pil-lanatban születtek, illetve, hogy mindkét költő ugyanahhoz a toposzhoz (szimbólumhoz), az ablak képzetéhez társítja a ráeszmélés, a világba nyíló távlat megtalálásának élményét. (Lásd még ehhez a könyvünk Ottlik-fe-jezetében a versszerű könnyedséggel és ritmussal szóló, idézett Iskola a határon-jelenetet – 161. oldal!) A regényhős Medve Gábor kinéz az abla-kon, s megjelenik előtte a közeli és a távoli világ, aztán a térélmény lassan átfordul időélménybe, hogy végül itt és ott, múlt és jövendő, kinyílás és bezárulás, szabadság és szabadsághiány, hajnal és alkonyat egyszerre legyen jelen a tudat mélyrétegeiben. Ez az eszmélkedést, illetve az azzal ellentétes bezárulkozást is – miként József Attila – érzékeltetni képes, katartikus lé-lekállapot. „M. nézte az eget, és látta is, amit néz. Közel kilencszázszor fog még így leszállni a nap az Alpok nyúlványai mögé, de ő soha többé, vagy legalábbis rettenetesen sokáig nem fogja látni, amit néz.”
összegzés
„Az Eszmélet feltétlenül küszöbhelyzetet foglal el […]a modern magyar irodalom történetében: egyértelműen késő mo-dern választ ad egy, a klasszikus momo-dern horizontból származó (vagy-is: logikája szerint elsősorban abban elhelyezhető) létértelmezési kér-désre. Mert akár a közvetlen (a fülkefényektől megvilágított én), akár a visszatükrözött látvány (a megvilágított ablakokban megpillantható képmása) logikájából indulunk ki, az önmagára visszarefl ektált szub-jektum mindkét értelemben megtöbbszörözött […] én-ként jelene-teződik a versbe. Ami azt jelenti, hogy akár látóként, akár láthatóként azonosítjuk is a beszélőt, a rá irányuló […] énösszegzés szándéka – a tovairamló képek, élettörténeti epizódok, és az azokat »beszédbe he-lyező«, gondosan elválasztott strófák összerakhatósága értelmében is – illúziónak bizonyul.”
Kulcsár Szabó Ernő, Költészet és dialógus. A lírai művek befogadásának kérdé-séhez = K. Sz. E., A megértés alakzatai, Debrecen, Csokonai, 1998, 41.
Az eszmélkedés érzelmi és tudatállapota hasonló tehát a katarziséhoz.
Válasszatok ki néhány drámát az eddig tanultak közül! Alakítsatok kis színházi truppokat, s játsszátok el az osztályban a darabok kulcsjele-neteit többféle felfogásban! Próbáljátok meg fokozni a hatást mozgással, zenével, a csöndek és a hallgatás ritmusával stb.! „Játsszatok rá” az esz-mélkedés, ráeszmélés érzelmi állapotának – akár paradisztikus – meg-jelenítésére!
2.
Egy többféle bemutatásra igencsak alkalmas, „felismeréses” kulcsjelene-tet idézünk meg a képen. A szerelem mindenhatóságára való ráismerés ugyanúgy eszmélkedő állapotot hoz létre a Romeo és Júliában, mint a világ lényegére való rádöbbenés a József Attila-versben. Ilyen értelemben például az Óda című költemény is lehet eszméletvers.
3.
Melyik az a híres 19. századi szín-darab, amely evokálja az előző je-lenetet – éppenséggel a „fel nem ismerés” jegyében…? (Szintén sok-féleképpen eljátszható!)
Segítségül egy kép a mű 1957-es feldolgozásából;
ezen is jól látszik a kulcsszereplő jelentős méretű orra…☺ 4.
Az eszmélkedés-kalandozás után térjünk vissza József Attilához! Vajda Jánost – mint erre bizonyára emlékszel tavalyi tanulmányaidból – iro-dalomtörténet-írásunk az elmúlt évtizedekben „csak” mint a Petőfi és Ady közötti poétikai fejlődés elengedhetetlen, ám mégiscsak másod-rangú szereplőjét tartotta számon. Ő volt „a szimbolizmus előfutá-ra”. Az utóbbi években azonban elindult a Vajda-kép újraírása. Ennek egyik indoka pedig éppen József Attilával és az Eszmélettel kapcsolatos.
5.
Sajátos irodalmi emlékhely Júlia erkélye Veronában.
Mint amilyen James Joyce és felmenői-nek megidézett kultusza
Szombathelyen (vö. 58. oldal), olyan ez is: egy sohasemvolt ember
„életéhez” köthető szakrális tér, melyhez a „mintha”-élményért zarán-dokolunk el. Ebben az esetben is az irodalom alakítja a valóságot, és nem fordítva – ahogyan ez általában történ-ni szokott. (Lásd még a 74–75. oldalt!) szakrális szent
szélére. Medve Gábor az ablakban könyökölt egyedül. | Egy másik társunk, egy sűrű szemöldökű, széles szájú fi ú, odafutott az
Millok Tamás: Szentendrei ablakok
Bori Imre így adja meg az Utolsó dal, Ginához és az Eszmélet egy szöveg-helyének, illetve felfogásmódjának hasonlóságát: [Vajda verse] „már-már
»józsefattilai« [sic!] módon határozza meg a »volt«-nak és a »van«-nak a felfogását, az emlék és a vágy viszonyának a természetét.”*
Elfogadjátok az irodalomtudós vélekedését? Készítsétek el a két vers összehasonlító elemzését! Kisebb csoportokban is dolgozhattok egy-egy szemponton, részfeladaton!
Az Eszmélet felfogható a magyar irodalom egyfajta „parafrázisa”-ként is. Tekintsük ezt a megállapítást egy lehetséges tudományos hipoté-zisnek. Tervezzetek meg, és végezzetek el egy projektmunkát, melynek során ezt a feltételezést bebizonyítjátok!
Kiindulópontul ezt a gondolatsort kínálom: mindegyik szakasz meg-feleltethető egy-egy korábbi eszméletversnek. Mivel a szöveg, mint tud-juk, „köszöbhelyzet”-et foglal el költészetünk történetében, kijelentésünk nemcsak „visszafelé”, hanem az időben előrehaladva is érvényes. Vagyis az Eszmélet olyan fókuszpontja a magyar irodalom történetének, amely
„szétsugározza” és „visszagyűjti” magába ama legfontosabb kérdésirányo-kat, amelyek ember által való nyelvi megközelítésének – mai felfogásunk szerinti – legvégső lehetőségeiről szól. Így rokona nemcsak a Vanitatum vanitasnak, az Előszónak vagy az Esti kérdésnek, hanem Nagy László Me-nyegzőjének, Juhász Ferenc Babonák napja, csütörtök, amikor a legne-hezebb című költeményének, Szilágyi Domokos Kényszerleszállásának s a többi nagy versnek is. Ezek közül az Eszméletet értelmező fejezetünk bevezetőjében s korábban is említettünk már néhányat (lásd például a 25. oldal 2. kérdését!). Rokona ez a vers így még a „most” keletkezőknek is:
Orbán Ottó „szövegszerkesztős” monológjának (Gondolatok egy szemé-lyi számítógép szövegszerkesztő programjának memóriájába elmentve [lásd a 214–215. oldalon!]), Petri György Delphoijának (A delphoi jós ha-miscsődöt jelent) vagy Parti Nagy Lajos Szívlapátjának. (Lásd a következő kérdést és a 111. oldali ábrát is!)
6.
hipotézis Tudományos feltételezés, melyet kutatással bizonyítanak vagy cáfolnak a tudósok.
* Idézik: Kulcsár Szabó Ernő, Molnár Gábor Tamás, Szirák Péter, Alakzatváltások az irodalmi modernségben = Hang és szöveg, szerk. Bednanics Gábor, Bengi László, Kulcsár Szabó Ernő, Szegedy-Maszák Mihály, Bp., Osiris, 2003. (Vajda Jánoshoz kü-lönösen ez a rész fontos, itt található az idézet is: 16–17.)
„Mit a lelkem eddig félve sejtett, Előttem áll a nagy titok,
Hogy csak az halt meg, ami nem lett, S az él örökké, ami volt.”
„Hazám, kiírtam már magam, s ha olykor, dinnyehéj nyomán, verses lovam megúsztatam, novell kéne inkább s román, s ha épp novell, félig román, vagy tán egészen az, lírám szájában édesül az étel, két szék között, az már igaz,
„Hazám, kiírtam már magam, s ha olykor, dinnyehéj nyomán, verses lovam megúsztatam, novell kéne inkább s román, s ha épp novell, félig román, vagy tán egészen az, lírám szájában édesül az étel, két szék között, az már igaz,