Nemes Nagy Ágnes az objektív líra, az új tárgyiasság költője. Az irányzat, mint emlékszünk rá (lásd a 37. és 89. oldalt), a huszadik század húszas–har-mincas éveiben keletkezett. Nálunk elsősorban Babits, Szabó Lőrinc és Jó-zsef Attila költészetére, egy-egy pályaszakaszára jellemző. A szó jelentése elsősorban arra utal, hogy a lírai én a lét nagy kérdéseire a magyarázatokat a rajta kívül álló világtól reméli. Úgy véli, ama világ struktúrájának és tör-vényszerűségeinek felismerése hozzásegítheti őt saját belső végtelenjének feltárásához. Végül is ilyen fajta szerzői nézőpont érhető tetten a Semmiért Egészen (Szabó Lőrinc) látszatra szélsőségesen individuális beszédmódjá-ban. Innen eredeztethető az Óda testisége vagy az Eszmélet részvétte-lensége is – mindkét pozíció az én és a világ közötti párbeszéd jellemző lenyomata.
A visszajáró beszélője hasonlóképpen hétköznapi tárgyakat vesz szigorú és látszatra száraz leltárba. A versfők felütései is éppoly jelentéktelen töl-telékszavak, mint életünkben a megidézett verstárgyak: „Ez”, „És”, „Most”.
Egyetlen tartalmas szakaszkezdő szót találunk, ám ezt a csúcsponton: „El-megyek”. Mondattani hibák, szokatlanságok lesznek tartalommá eme vers-főkben s az első-második szakasz monotonná gyűrt „Ez”, „és” szavaiban.
(Lásd továbbá például ezt a „mondat”-ot: „Lapja, lába.”)
Minden elmúlt ebben a világban, minden csak emlék vagy legfeljebb
„szélfújta lángfüzér”. Emlékezni sem jó már, mert igazából nincs is, aki em-lékezzen. A tűz még meglenni látszik, akár az ég is, de a való élet, vagyis a víz és a föld már nincsen sehol. Nincs már semmi, ami megfogható, amibe kapaszkodni lehetne.
A hasonlat tipikus példája annak a típusú szövegnek, amelyből még természettudományi információkat is szerezhetünk… Ha valaki nem tudná, mi az a kvadricepsz, a szövegből visszafelé következtetve kita-lálhatja!
Poétikailag legérdekesebb azonban, ahogyan a költő eljátssza, hogy hasonlatot ír. Holott közben hét soron keresztül valójában egy ok-okozati kapcsolaton alapuló metonimikus gondolati ívet alkot meg.
Ráadásul ezt a képsort majdnem önmaga paródiájává avatja, annyi-ra „túlírja”. Sőt, mondhatjuk, a fölösleges terjengősség és a kisszerű tárgy–nagyívű mondandó ellentmondás okoz is ilyen hatást. Végül azonban csak létrejönne a hasonlat, ám akkor meg kiderül róla, hogy nem is hasonlat, hanem allegória… Csak épp visszafelé kell olvasnunk a verset, visszafelé kell megértenünk, hogy az eltörött evező a hiábava-ló erőfeszítés példázata… A feloldatlanul maradó feszültség és a po-entírozott befejezés ráadásul segít megőrizni valamennyit a költészet eredendő játékosságából is. (Lásd a vershez a 193. oldali képet is!)
Sófalvi János: Ősz A visszajáró
Ez volt az asztal. Lapja, lába.
Ez volt a drót. Ez volt a lámpa.
Pohár is volt mellette. Itt van.
Ez volt a víz. És ebből ittam.
És kinéztem az ablakon.
És láttam: ferdén hull a pára, nagy, égi fűz lógatja ágát az esti rét sötét tavába, és kinéztem az ablakon, és volt szemem. És volt karom.
Most széklábak körül lakom.
Minden tárgynak térdéig érek.
Akkor vállal vágtam a térnek.
S mennyi madár volt. Mennyi tér.
Mint egy szélfújta lángfüzér szirmai, tépve és lobogva szálltak, rajokban sustorogva, egy dobbanással szerterántva, mintha egy szív madár-szilánkra pattanna szét, repülne szét – ez volt a tűz. Ez volt az ég.
Elmegyek. A padlólapot ujjal érintgetném, ha tudnám.
Alacsony léghuzat, az utcán húzódom. Nem vagyok.
Hasonlat
Aki evezett kezdődő viharban, képtelenül feszítve kvadricepszét a lábtámasz szikláját tolva el, s akinek akkor súlytalan maradt váratlanul a jobbkeze, mivel repedt nyélről a lapát hátracsuklott, és aki akkor megbiccent egész testében –
az tudja, amit én.
„Azt gondolom – már elég ré-góta –, hogy voltaképpen min-denki költő. Minmin-denki költő, az is, aki sosem olvasott vagy hal-lott verset, és az is, aki rögtön elkattintja a rádiót, ha versről van szó. Mindannyian kivétel nélkül tele vagyunk kifejezetlen tudattartalmakkal, érzelmek és alig-gondolatok feszültségeivel, verstorzókkal, és verscsírákkal, amelyekből mi lesz? Rendszerint nem több, mint egy felkiáltás, egy félmondat vagy egy kézmoz-dulat. A kertész, aki rámutat egy fára, és azt mondja: „hegyi-ju-har”, a futballszurkoló a gól után, az öregasszony, aki fényesre törli a jonatánalmát – mind verset mondott; anélkül, hogy tudna róla.”
(N. N. Á, „Tünékeny alma” – rész-let)
190
ii. rész \ látásmódok \ nemes nagy ágnes191 Nemes Nagy Ágnes
(1922–1991)
Én és a világ
Nemes Nagy Ágnes az objektív líra, az új tárgyiasság költője. Az irányzat, mint emlékszünk rá (lásd a 37. és 89. oldalt), a huszadik század húszas–har-mincas éveiben keletkezett. Nálunk elsősorban Babits, Szabó Lőrinc és Jó-zsef Attila költészetére, egy-egy pályaszakaszára jellemző. A szó jelentése elsősorban arra utal, hogy a lírai én a lét nagy kérdéseire a magyarázatokat a rajta kívül álló világtól reméli. Úgy véli, ama világ struktúrájának és tör-vényszerűségeinek felismerése hozzásegítheti őt saját belső végtelenjének feltárásához. Végül is ilyen fajta szerzői nézőpont érhető tetten a Semmiért Egészen (Szabó Lőrinc) látszatra szélsőségesen individuális beszédmódjá-ban. Innen eredeztethető az Óda testisége vagy az Eszmélet részvétte-lensége is – mindkét pozíció az én és a világ közötti párbeszéd jellemző lenyomata.
A visszajáró beszélője hasonlóképpen hétköznapi tárgyakat vesz szigorú és látszatra száraz leltárba. A versfők felütései is éppoly jelentéktelen töl-telékszavak, mint életünkben a megidézett verstárgyak: „Ez”, „És”, „Most”.
Egyetlen tartalmas szakaszkezdő szót találunk, ám ezt a csúcsponton: „El-megyek”. Mondattani hibák, szokatlanságok lesznek tartalommá eme vers-főkben s az első-második szakasz monotonná gyűrt „Ez”, „és” szavaiban.
(Lásd továbbá például ezt a „mondat”-ot: „Lapja, lába.”)
Minden elmúlt ebben a világban, minden csak emlék vagy legfeljebb
„szélfújta lángfüzér”. Emlékezni sem jó már, mert igazából nincs is, aki em-lékezzen. A tűz még meglenni látszik, akár az ég is, de a való élet, vagyis a víz és a föld már nincsen sehol. Nincs már semmi, ami megfogható, amibe kapaszkodni lehetne.
A hasonlat tipikus példája annak a típusú szövegnek, amelyből még természettudományi információkat is szerezhetünk… Ha valaki nem tudná, mi az a kvadricepsz, a szövegből visszafelé következtetve kita-lálhatja!
Poétikailag legérdekesebb azonban, ahogyan a költő eljátssza, hogy hasonlatot ír. Holott közben hét soron keresztül valójában egy ok-okozati kapcsolaton alapuló metonimikus gondolati ívet alkot meg.
Ráadásul ezt a képsort majdnem önmaga paródiájává avatja, annyi-ra „túlírja”. Sőt, mondhatjuk, a fölösleges terjengősség és a kisszerű tárgy–nagyívű mondandó ellentmondás okoz is ilyen hatást. Végül azonban csak létrejönne a hasonlat, ám akkor meg kiderül róla, hogy nem is hasonlat, hanem allegória… Csak épp visszafelé kell olvasnunk a verset, visszafelé kell megértenünk, hogy az eltörött evező a hiábava-ló erőfeszítés példázata… A feloldatlanul maradó feszültség és a po-entírozott befejezés ráadásul segít megőrizni valamennyit a költészet eredendő játékosságából is. (Lásd a vershez a 193. oldali képet is!)
Sófalvi János: Ősz A visszajáró
Ez volt az asztal. Lapja, lába.
Ez volt a drót. Ez volt a lámpa.
Pohár is volt mellette. Itt van.
Ez volt a víz. És ebből ittam.
És kinéztem az ablakon.
És láttam: ferdén hull a pára, nagy, égi fűz lógatja ágát az esti rét sötét tavába, és kinéztem az ablakon, és volt szemem. És volt karom.
Most széklábak körül lakom.
Minden tárgynak térdéig érek.
Akkor vállal vágtam a térnek.
S mennyi madár volt. Mennyi tér.
Mint egy szélfújta lángfüzér szirmai, tépve és lobogva szálltak, rajokban sustorogva, egy dobbanással szerterántva, mintha egy szív madár-szilánkra pattanna szét, repülne szét – ez volt a tűz. Ez volt az ég.
Elmegyek. A padlólapot ujjal érintgetném, ha tudnám.
Alacsony léghuzat, az utcán húzódom. Nem vagyok.
Hasonlat
Aki evezett kezdődő viharban, képtelenül feszítve kvadricepszét a lábtámasz szikláját tolva el, s akinek akkor súlytalan maradt váratlanul a jobbkeze, mivel repedt nyélről a lapát hátracsuklott, és aki akkor megbiccent egész testében –
az tudja, amit én.
„Azt gondolom – már elég ré-góta –, hogy voltaképpen min-denki költő. Minmin-denki költő, az is, aki sosem olvasott vagy hal-lott verset, és az is, aki rögtön elkattintja a rádiót, ha versről van szó. Mindannyian kivétel nélkül tele vagyunk kifejezetlen tudattartalmakkal, érzelmek és alig-gondolatok feszültségeivel, verstorzókkal, és verscsírákkal, amelyekből mi lesz? Rendszerint nem több, mint egy felkiáltás, egy félmondat vagy egy kézmoz-dulat. A kertész, aki rámutat egy fára, és azt mondja: „hegyi-ju-har”, a futballszurkoló a gól után, az öregasszony, aki fényesre törli a jonatánalmát – mind verset mondott; anélkül, hogy tudna róla.”
(N. N. Á, „Tünékeny alma” – rész-let)
nem volt este, csak leszállt a nap a hegyek mögé. M. nézte az eget, és látta is, amit néz. Közel kilencszázszor fog még így
Idézz fel magadban gyerekverseket a költőnőtől (lásd még a 30. oldalt!)!
1.
Nemes Nagy Ágnes férjével, Lengyel Balázs íróval, kritikussal, szerkesz-tővel együtt alapított egy irodalomtörténeti jelentőségre szert tett, egy nemzedék emblémájává (nemzedéknévvé) is vált folyóiratot. Nézz utána ennek a lapnak, illetve évtizedekkel később újraindított utódjának!
2.
Nemes Nagy Ágnes nemcsak költő és műfordító, de kiváló esszészerző is volt. Babits Mihály életművének egy egész könyvvel adózott. A he-gyi költő címmel írt nagytanulmá-nya példa értékű alkotás egy élet-mű következetes megközelítése szempontjából. – Olvass el belőle részleteket!
3.
Nemes Nagy Ágnes egyik legszebb s általa is igen kedvelt lírai darabja a Fák. Összegyűjtött verseinek élén található, vagyis kitüntetett helyzete van az életműben. Ha elolvassuk a szöveget, bizony indokoltnak tartjuk a kije-lentést és a helyzetet is. Kétségtelen, hogy remekművel van dolgunk. Ilyes-miről pedig akkor beszélünk, amikor valamely műalkotás legkisebb részle-tében is az egésznek a mondandóját képes hordozni. Nemcsak ugyanazt az akkordot tudja megszólaltatni, hanem minden hangjegyében és betűjében valamennyi részlete is a műegész képzetét és érzetét nyújtja.
A Fák pedig éppen ezt teszi. Varázslata megfejthetetlen, sejtetései bor-zongtatóan szépek, hasonlata ismételhetetlen: „és ködbe úszik át a fa / akár a test emlékezetbe”. A remekmű titka, hogy miközben a halálról beszél, aközben szüntelenül az életre gondol, és élni akarásra biztat. Minden szava a lemondásról szól, a szövegegész azonban derűs, érez, lát és gondol: mégis-csak kegyelmet érdemel az ember a Földön.
Szabó T. Anna Távlat
Pepita ugrópók kutat sziklányi kavicsok között, egyetlen varjú vitorlázik a térképforma táj fölött, nem ismeri, és nem is látja soha egyik a másikát, de az emberi szem számára két külön tájuk egy világ.
Szeptember
Most lengén ring a maszlag tárt [virága párálló illat bódítja az estét.
Araszos virágtölcsérekbe bújnak a szőrös és kövér éjjelilepkék.
Fűszálak hegyén harmat imbolyog.
Csuromvizesen cidriznek a [tücskök.
A tágas égen zúgva ível át egy zilált, zöldsörényű égi üstök.
Kihűlt a nagy nyár lüktető szive, de, mint a gyíkok, kő alatt kivárja, amíg fehérré forrásul a fény – és akkor búvik ismét napvilágra.
A költőnőt legendás barátság fűzte Ottlik Gézához. Az író számára meg-határozó élményt jelentett az ő felismerése, mely szerint Kazinczy Ferenc – tavalyról már ismert – Fogságom naplója című könyve nem napló, ha-nem regény. (Lásd erről: N. N. Á., Film, a 18. századból = N. N. Á., Szó és szótlanság. Összegyűjtött esszék I, Bp., Magvető, 1989, 402–407.)
Mit gondolsz, mi a különbség alapvetően egy regény és egy napló között? Elsősorban prózapoétikai érveket sorolj fel! (Lásd a Márai-fe-jezetben a 154–155. oldalakat, továbbá könyvünk utolsó egységében Kazinczy művének más szempontból való ismételt említését a 288.
oldalon!) 4.
Könyvünkben már többször megidéztük Szabó T. Anna József Attila-dí-jas költőnőt, akit többen a modern magyar költészet „Nemes Nagy Ág-nes”-ének tartanak (lásd az 56. és a 68. oldalon!). Olvasd el és értelmezd Szabó T. Annának ezt a két versét, s állapítsd meg, indokolt-e a fenti meg-nevezés! Ez is tárgyias líra?
5.
Nemes Nagy Ágnes és Ottlik Géza (Szigliget, 1957. október) Fák
Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zúzmarásak.
Mozdíthatatlan függönyök.
Meg kell tanulni azt a sávot, hol a kristály már füstölög, és ködbe úszik át a fa, akár a test emlékezetbe.
És a folyót a fák mögött, vadkacsa néma szárnyait, s a vakfehér, kék éjszakát, amelyben csuklyás tárgyak állnak, meg kell tanulni itt a fák kimondhatatlan tetteit.
192
ii. rész \ látásmódok \ nemes nagy ágnes193
Idézz fel magadban gyerekverseket a költőnőtől (lásd még a 30. oldalt!)!
1.
Nemes Nagy Ágnes férjével, Lengyel Balázs íróval, kritikussal, szerkesz-tővel együtt alapított egy irodalomtörténeti jelentőségre szert tett, egy nemzedék emblémájává (nemzedéknévvé) is vált folyóiratot. Nézz utána ennek a lapnak, illetve évtizedekkel később újraindított utódjának!
2.
Nemes Nagy Ágnes nemcsak költő és műfordító, de kiváló esszészerző is volt. Babits Mihály életművének egy egész könyvvel adózott. A he-gyi költő címmel írt nagytanulmá-nya példa értékű alkotás egy élet-mű következetes megközelítése szempontjából. – Olvass el belőle részleteket!
3.
Nemes Nagy Ágnes egyik legszebb s általa is igen kedvelt lírai darabja a Fák. Összegyűjtött verseinek élén található, vagyis kitüntetett helyzete van az életműben. Ha elolvassuk a szöveget, bizony indokoltnak tartjuk a kije-lentést és a helyzetet is. Kétségtelen, hogy remekművel van dolgunk. Ilyes-miről pedig akkor beszélünk, amikor valamely műalkotás legkisebb részle-tében is az egésznek a mondandóját képes hordozni. Nemcsak ugyanazt az akkordot tudja megszólaltatni, hanem minden hangjegyében és betűjében valamennyi részlete is a műegész képzetét és érzetét nyújtja.
A Fák pedig éppen ezt teszi. Varázslata megfejthetetlen, sejtetései bor-zongtatóan szépek, hasonlata ismételhetetlen: „és ködbe úszik át a fa / akár a test emlékezetbe”. A remekmű titka, hogy miközben a halálról beszél, aközben szüntelenül az életre gondol, és élni akarásra biztat. Minden szava a lemondásról szól, a szövegegész azonban derűs, érez, lát és gondol: mégis-csak kegyelmet érdemel az ember a Földön.
Szabó T. Anna Távlat
Pepita ugrópók kutat sziklányi kavicsok között, egyetlen varjú vitorlázik a térképforma táj fölött, nem ismeri, és nem is látja soha egyik a másikát, de az emberi szem számára két külön tájuk egy világ.
Szeptember
Most lengén ring a maszlag tárt [virága párálló illat bódítja az estét.
Araszos virágtölcsérekbe bújnak a szőrös és kövér éjjelilepkék.
Fűszálak hegyén harmat imbolyog.
Csuromvizesen cidriznek a [tücskök.
A tágas égen zúgva ível át egy zilált, zöldsörényű égi üstök.
Kihűlt a nagy nyár lüktető szive, de, mint a gyíkok, kő alatt kivárja, amíg fehérré forrásul a fény – és akkor búvik ismét napvilágra.
A költőnőt legendás barátság fűzte Ottlik Gézához. Az író számára meg-határozó élményt jelentett az ő felismerése, mely szerint Kazinczy Ferenc – tavalyról már ismert – Fogságom naplója című könyve nem napló, ha-nem regény. (Lásd erről: N. N. Á., Film, a 18. századból = N. N. Á., Szó és szótlanság. Összegyűjtött esszék I, Bp., Magvető, 1989, 402–407.)
Mit gondolsz, mi a különbség alapvetően egy regény és egy napló között? Elsősorban prózapoétikai érveket sorolj fel! (Lásd a Márai-fe-jezetben a 154–155. oldalakat, továbbá könyvünk utolsó egységében Kazinczy művének más szempontból való ismételt említését a 288.
oldalon!) 4.
Könyvünkben már többször megidéztük Szabó T. Anna József Attila-dí-jas költőnőt, akit többen a modern magyar költészet „Nemes Nagy Ág-nes”-ének tartanak (lásd az 56. és a 68. oldalon!). Olvasd el és értelmezd Szabó T. Annának ezt a két versét, s állapítsd meg, indokolt-e a fenti meg-nevezés! Ez is tárgyias líra?
5.
Nemes Nagy Ágnes és Ottlik Géza (Szigliget, 1957. október) Fák
Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zúzmarásak.
Mozdíthatatlan függönyök.
Meg kell tanulni azt a sávot, hol a kristály már füstölög, és ködbe úszik át a fa, akár a test emlékezetbe.
És a folyót a fák mögött, vadkacsa néma szárnyait, s a vakfehér, kék éjszakát, amelyben csuklyás tárgyak állnak, meg kell tanulni itt a fák kimondhatatlan tetteit.
leszállni a nap az Alpok nyúlványai mögé, de ő soha többé, vagy legalábbis rettenetesen sokáig nem fogja látni, amit néz. | Az