A közösséggel való azonosulás legteljesebb, idő- és térviszonyokat a leg-magasabb távlatokból az „én” és a „mi” kettős középpontjába sűrítő verse A Dunánál (1936) és a Hazám (1936).
A Dunánál mindvégig megtartja a szöveg mögöttesében a végtelen fo-lyam képét. A hömpölygő víz úgy lesz az idő és a történelem jelképévé, hogy közvetlen megfeleltetés mégsem érzékelhető közöttük. A költőnknél
„…a láncszerű kapcsolással szer-kesztett költeményt az egziszten-ciális ihletet »nucleus módon«, gerezdszerűen magába foglaló vers váltja föl, […] a szokásos társítás szerepébe »a törvényes véletlen törvényét« megérzékítő asszociációs eljárás lép, […] a ré-szeiben idézhető, réré-szeiben szép verset az oszthatatlan értelmű és szerkezetű versegész szorítja ki, […] a napi tér−idő felfogású előadás helyébe a »határolt vég-telent« megjelenítő tér- és idő-szerkezet áll.”
*
„Az egzisztencia: szintézis − val-lotta költőnk. Az egzisztencia szintézisének pedig legvalódibb megjelenítő realizálása a műal-kotás. Ezek a felütő, kijelentéses beszédfajtában realizálódó, sors-minőséggé sűrűsödött, egziszten-ciális szintézissé lett tragikus sum-mázatok adják ama magjait, ama nucleusait e verseknek, amelyek aztán a vers egészében magatar-tásfajtává, magatartáskényszerré bontakoznak ki. A láncszerű kap-csolással fejlődő versszerkezettel szemben költőnk mint eszményt a versmag, a nucleus köré gerezd-szerűen növő szerkezetet állítot-ta. S valóban, ezek az intuíciós versmagok (többnyire fölütések), mintegy gömbszerű belső tágulás-sal nőnek verstestté, versegésszé.
Mintegy a versmagokból lövellő rádiuszok asszociációs előre- s visz-szacsapó mozgásvonalán feszül-Részlet A Dunánál kéziratából
ii. rész \ életm \ józsef attila
112 113 113
Fölöttébb érdekes, hogy a vers első szakaszában fordul elő a „semmi”, utolsó szakaszában a „minden” szó. Egyik sincs ugyan hangsúlyos hely-zetben, ez azonban mégsem lehet véletlen. Vagy mégis? Lehetséges, hogy itt is „Gondoltam fenét!”-eff ektussal állunk szemben? Fejtsd ki részletesen véleményedet – akár írásban is!
9.
Ha igaz az előző kérdésben megfogalmazott feltételezés, akkor ez ellent-mond Tverdota György ama álláspontjának, mely szerint az Eszmélet nem egy kompozíció, hanem „tizenkét vers”. Találsz még a szövegben olyan mozzanatokat, amelyek az egy vers képzetét erősítik bennünk?
Gyűjtsd össze őket, s végül a két érvrendszert szembesítsd egymással!
10.
Keress a költő életművében olyan intratextuális alkotásokat, amelyek a mindenségről való képzeteinket helyezik gondolkodásunk, életvezeté-sünk középpontjába!
11.
„Gondoltam fenét!” Mint arra bizonyára emlékszel eddigi tanulmá-nyaidból, ☺ Arany János vetette oda ezt a kiszólást egy róla – verséről – szóló „kritika” margójára. A recen-zens valahogy így fogalmazott: „azt gondolta a költő, hogy…” (A kifejezést Péter László irodalomtörténész pon-tosította néhány éve, korábban „Gon-dolta a fene!” alakban használtuk.) intratextualitás Egy alkotó szövegei közötti utalás, kapcsolat (önidézés).
A mindenséggel való kapcsolat szimbolikus ábrázolása
Michelangelo freskóján a Sixtus-kápol-nában (Ádám teremtése)
Az egyén és a közösség
A közösséggel való azonosulás legteljesebb, idő- és térviszonyokat a leg-magasabb távlatokból az „én” és a „mi” kettős középpontjába sűrítő verse A Dunánál (1936) és a Hazám (1936).
A Dunánál mindvégig megtartja a szöveg mögöttesében a végtelen fo-lyam képét. A hömpölygő víz úgy lesz az idő és a történelem jelképévé, hogy közvetlen megfeleltetés mégsem érzékelhető közöttük. A költőnknél
„…a láncszerű kapcsolással szer-kesztett költeményt az egziszten-ciális ihletet »nucleus módon«, gerezdszerűen magába foglaló vers váltja föl, […] a szokásos társítás szerepébe »a törvényes véletlen törvényét« megérzékítő asszociációs eljárás lép, […] a ré-szeiben idézhető, réré-szeiben szép verset az oszthatatlan értelmű és szerkezetű versegész szorítja ki, […] a napi tér−idő felfogású előadás helyébe a »határolt vég-telent« megjelenítő tér- és idő-szerkezet áll.”
*
„Az egzisztencia: szintézis − val-lotta költőnk. Az egzisztencia szintézisének pedig legvalódibb megjelenítő realizálása a műal-kotás. Ezek a felütő, kijelentéses beszédfajtában realizálódó, sors-minőséggé sűrűsödött, egziszten-ciális szintézissé lett tragikus sum-mázatok adják ama magjait, ama nucleusait e verseknek, amelyek aztán a vers egészében magatar-tásfajtává, magatartáskényszerré bontakoznak ki. A láncszerű kap-csolással fejlődő versszerkezettel szemben költőnk mint eszményt a versmag, a nucleus köré gerezd-szerűen növő szerkezetet állítot-ta. S valóban, ezek az intuíciós versmagok (többnyire fölütések), mintegy gömbszerű belső tágulás-sal nőnek verstestté, versegésszé.
Mintegy a versmagokból lövellő rádiuszok asszociációs előre- s visz-szacsapó mozgásvonalán feszül-Részlet A Dunánál kéziratából
mosolygott vissza a sűrűszemöldökűre. Hamvas, gyengéd rajzú arcán közöny tükröződött. Hasított szeme volt, mint két
nek s telítődnek teljessé. Az intuí-ció heurisztikus eleme így való-ban végtelen számúra osztódva foglaltatik a versegész minden részében. A »Már régesrég rájöt-tem én«, a »Le vagyok győzve, / győzelem ha van«, az „Íme, hát megleltem hazámat« megvilá-gosodásos magjához a versegész minden állítása kérdés és felelet viszonylatában is közvetlenül kapcsolódik: »Mire jöttem rá régesrég én?«, »Miként s miért vagyok legyőzve én?«, »Hol s ho-gyan leltem meg hazámat én?«”
Németh G. Béla, A kimondás tör-vénye = N. G. B., 7 kísérlet a kései József Attiláról, Bp., Tankönyvki-adó, 1982, 36–37, illetve 56.)
gyakori felütést alkalmazza itt is a szöveg. A lírai én a saját, élményközeli helyzetébe vonja be az olvasót, hogy onnan röppentse majd el a gondola-tot, az érzést. A szövegben hallatlan sűrítettségben és gazdag rétegzettség-ben követik egymást a verstestté váló költői gesztusok. Ilyen nyelvi-poétikai gazdagság a világirodalomnak is csak kevés költeményében lelhető fel.
A Hazám hét szonettje a jelen szomorú pillanatképeiből épít katedrálist, de végkövetkeztetése hasonlóan vigasztaló:
„S mégis, magyarnak számkivetve, lelkem sikoltva megriad – édes Hazám, fogadj szivedbe, hadd legyek hűséges fi ad!”
A Th omas Mann üdvözlése (1937) szinte prózaszerű egyszerűséggel
„meséli el” mindazt a gondot és szorongást, amely az 1930-as évek mindennapjait áthatotta. A József Attilától megszokott fogalmak, motívumok és képek egy újabb világtartományban mutatják meg maradandóságukat. „Gyermek”, „nyugalmas ágy”, „álom”, „mese”,
„igazság” ellentétezi „szörny-államok” és „ordas eszmék” rettenetét, hogy végül a legegyszerűbb szavak jöjjenek a lírai én ajkára:
„Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen néz téged, mert örül, hogy lát ma itt fehérek közt egy európait.”
Amikor minden elveszni látszik, akkor már csak a nagy szellemek egyszerű szavai segítenek. Ebben reménykedik költőnk is – nem sejt-vén, hogy utolsó életévét kezdi. Th omas Mannt a történetmondó, egyúttal a „megváltó” szakrális szerephelyzetében üdvözli Magyaror-szágon.
A nagyságrend, ahol, akikkel együtt József Attilát el kell képzelnünk: Apollinaire, Èluard, Bulgakov, Borges, Joyce, Rilke, Benn, García Lorca, Musil, Proust, Th omas Mann. Ezen a képen Th omas Mann-nal látható. (Az UNESCO 2005-öt József Attila-évvé nyilvánította.)
A Dunánál „előzménye” – nagy téma megverselése alkalmi „feladat”-ként – például Arany Jánostól a Széchenyi emlékezete. Hasonlítsd össze egy-mással e két nagyívű ódát! (Csokonaitól a Halotti versek befejezésére is gondolhatsz itt! Miért?)
De mert a forma kényszer, lomha földi váza ellen a virgonc lélek lázad, s bárha mellben a híg bonclé megárad, magát a szoftver egyre csak letölti, hadarva ver s száz öl lumbálja lázad:
buja nyelvedet tar szpícsünkbe ölti, s mulya ezerek ajkin csüngve költi – badar vakert a kopulált alázat.
És fossa a szót ezer káder, ciánt s tömjént lehel, míg tölti tartalommal – penésze nemz egy tele kád enciánt –, töméntelen bárd printel dalt halommal, végül a sok-sok kerge kádenciát szonettbe fogja, mint ez alkalommal.
Olvassátok el Németh G. Béla idézett könyvéből A Dunánál értelmezé-sét (A klasszikus óda megújításának mesterpéldája, 207–208. o.)!
2.
József Attilánál különösen érdekes megfi gyelni a szövegváltozatokat, il-letve azt, hogy miképpen „állt össze” egy-egy nagy vers egésszé – akár évek alatt. Keress példákat az alakuló-fejlődő, akár változataikban is élő szövegekre!
3.
Természetesen ellenkező példa is akad, éppen A Dunánál, mely – mint említettük az imént – alkalmi versként, megrendelésre született, mégpedig a Szép Szó különszámába („alkalmi” vers például a Hazám is). Ezeket vi-szonylag (nagyon) rövid idő alatt írta a költő. A Dunánált például az utolsó pillanatban adta nyomdába. Mit gondolsz, miért nem látszik ez a versen?
4.
A Hazám szonettekből áll. Nemcsak annak érdemes utánagondolnod ismét, hogy mi is a szonett, hanem annak is, hogy mi a szonettkoszorú!
Olvasd el a költőtől A kozmosz énekét! Próbálkozz meg Te is ilyen lírikusi bravúrral! – Továbbá keress a neten „szonettkosz”-t!☺
5.
A Szép Szó címlapja
szonettkoszorú A szonettciklus különleges fajtája. Az egyik legnehe-zebb és legzártabb összetett forma (mindig 15 szonettből áll, ahol a 15., ún.
„mesterszonett” a megelőző tizennégy soraiból képeződik).
ii. rész \ életm \ józsef attila
114 115 115
nek s telítődnek teljessé. Az intuí-ció heurisztikus eleme így való-ban végtelen számúra osztódva foglaltatik a versegész minden részében. A »Már régesrég rájöt-tem én«, a »Le vagyok győzve, / győzelem ha van«, az „Íme, hát megleltem hazámat« megvilá-gosodásos magjához a versegész minden állítása kérdés és felelet viszonylatában is közvetlenül kapcsolódik: »Mire jöttem rá régesrég én?«, »Miként s miért vagyok legyőzve én?«, »Hol s ho-gyan leltem meg hazámat én?«”
Németh G. Béla, A kimondás tör-vénye = N. G. B., 7 kísérlet a kései József Attiláról, Bp., Tankönyvki-adó, 1982, 36–37, illetve 56.)
gyakori felütést alkalmazza itt is a szöveg. A lírai én a saját, élményközeli helyzetébe vonja be az olvasót, hogy onnan röppentse majd el a gondola-tot, az érzést. A szövegben hallatlan sűrítettségben és gazdag rétegzettség-ben követik egymást a verstestté váló költői gesztusok. Ilyen nyelvi-poétikai gazdagság a világirodalomnak is csak kevés költeményében lelhető fel.
A Hazám hét szonettje a jelen szomorú pillanatképeiből épít katedrálist, de végkövetkeztetése hasonlóan vigasztaló:
„S mégis, magyarnak számkivetve, lelkem sikoltva megriad – édes Hazám, fogadj szivedbe, hadd legyek hűséges fi ad!”
A Th omas Mann üdvözlése (1937) szinte prózaszerű egyszerűséggel
„meséli el” mindazt a gondot és szorongást, amely az 1930-as évek mindennapjait áthatotta. A József Attilától megszokott fogalmak, motívumok és képek egy újabb világtartományban mutatják meg maradandóságukat. „Gyermek”, „nyugalmas ágy”, „álom”, „mese”,
„igazság” ellentétezi „szörny-államok” és „ordas eszmék” rettenetét, hogy végül a legegyszerűbb szavak jöjjenek a lírai én ajkára:
„Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen néz téged, mert örül, hogy lát ma itt fehérek közt egy európait.”
Amikor minden elveszni látszik, akkor már csak a nagy szellemek egyszerű szavai segítenek. Ebben reménykedik költőnk is – nem sejt-vén, hogy utolsó életévét kezdi. Th omas Mannt a történetmondó, egyúttal a „megváltó” szakrális szerephelyzetében üdvözli Magyaror-szágon.
A nagyságrend, ahol, akikkel együtt József Attilát el kell képzelnünk: Apollinaire, Èluard, Bulgakov, Borges, Joyce, Rilke, Benn, García Lorca, Musil, Proust, Th omas Mann. Ezen a képen Th omas Mann-nal látható. (Az UNESCO 2005-öt József Attila-évvé nyilvánította.)
A Dunánál „előzménye” – nagy téma megverselése alkalmi „feladat”-ként – például Arany Jánostól a Széchenyi emlékezete. Hasonlítsd össze egy-mással e két nagyívű ódát! (Csokonaitól a Halotti versek befejezésére is gondolhatsz itt! Miért?)
De mert a forma kényszer, lomha földi váza ellen a virgonc lélek lázad, s bárha mellben a híg bonclé megárad, magát a szoftver egyre csak letölti, hadarva ver s száz öl lumbálja lázad:
buja nyelvedet tar szpícsünkbe ölti, s mulya ezerek ajkin csüngve költi – badar vakert a kopulált alázat.
És fossa a szót ezer káder, ciánt s tömjént lehel, míg tölti tartalommal – penésze nemz egy tele kád enciánt –, töméntelen bárd printel dalt halommal, végül a sok-sok kerge kádenciát szonettbe fogja, mint ez alkalommal.
Olvassátok el Németh G. Béla idézett könyvéből A Dunánál értelmezé-sét (A klasszikus óda megújításának mesterpéldája, 207–208. o.)!
2.
József Attilánál különösen érdekes megfi gyelni a szövegváltozatokat, il-letve azt, hogy miképpen „állt össze” egy-egy nagy vers egésszé – akár évek alatt. Keress példákat az alakuló-fejlődő, akár változataikban is élő szövegekre!
3.
Természetesen ellenkező példa is akad, éppen A Dunánál, mely – mint említettük az imént – alkalmi versként, megrendelésre született, mégpedig a Szép Szó különszámába („alkalmi” vers például a Hazám is). Ezeket vi-szonylag (nagyon) rövid idő alatt írta a költő. A Dunánált például az utolsó pillanatban adta nyomdába. Mit gondolsz, miért nem látszik ez a versen?
4.
A Hazám szonettekből áll. Nemcsak annak érdemes utánagondolnod ismét, hogy mi is a szonett, hanem annak is, hogy mi a szonettkoszorú!
Olvasd el a költőtől A kozmosz énekét! Próbálkozz meg Te is ilyen lírikusi bravúrral! – Továbbá keress a neten „szonettkosz”-t!☺
5.
A Szép Szó címlapja
szonettkoszorú A szonettciklus különleges fajtája. Az egyik legnehe-zebb és legzártabb összetett forma (mindig 15 szonettből áll, ahol a 15., ún.
„mesterszonett” a megelőző tizennégy soraiból képeződik).
megnyúlt mandula, s a hosszú pillái alól tartózkodó hűvösséggel nézett társára. | – Hehe, jól kitoltál vele – mondta a széles
„…hörpintek valódi világot”
A Születésnapomra (1937) játékosságba rejtett szomorúsága, eltökélt hite a világ jobbíthatóságában, derűs kicsengése egy rövid reménykedéses idő-szak tudati képe lehet. A rímjáték fegyelmezett végigfuttatása, kisszerűség és nagyszerűség szembesítése („Horger Antal úr” – „nem középiskolás fo-kon”) némi vigaszt nyújthat az állandó elbizonytalanodásokkal küszködő lírai énnek.
Az Ars poetica (1937) ugyanazt a „logikátlan logiká”-t követi, amely József Attila egész költészetének alapja. Ez a felfogás fontosabb és lényegibb, mint ama hétköznapi ésszerűség, melynek mentén az emberek élik a maguk éle-tét. Ők általában fontosnak tartanak lényegtelen dolgokat, s elhanyagolha-tónak vélnek életbevágóakat.
A második szakaszban – miként a Reménytelenülben is – megjele-nik a szubjektív, mégis egyetemes idő- és térélmény, az „emlékidő” és az „emlékvilágtér”. A vers egy képsort továbbszőve fogalmaz egybe valóságot és látomást. Így emel össze mát és holnapot, tegnapot és tegnapelőttet, lentet és fentet, közelséget és távolságot. Épp olyan ter-mészetességgel teszi ezt, mint ahogyan a csecsemő fogadja el anyja kebelét és mese-szavát. S mint ahogyan a férfi emeli a söröskorsót, s küzd örökkön a szépségét vesztett valósággal. (Ezt a szerkesztésmó-dot nevezi Németh G. Béla „láncszerű”-nek. A 113–114. oldal szélén két részletet idéztünk az irodalomtudósnak a József Attila-kutatáso-kat (is) új pályára állító könyvéből.)
Ars poetica
Németh Andornak Költő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga?
Nem volna szép, ha égre kelne az éji folyó csillaga.
Az idő lassan elszivárog, nem lógok a mesék tején, hörpintek valódi világot, habzó éggel a tetején.
Szép a forrás – fürödni abban!
A nyugalom, a remegés egymást öleli s kél a habban kecsesen okos csevegés.
Más költők – mi gondom ezekkel?
Mocskolván magukat szegyig, koholt képekkel és szeszekkel mímeljen mámort mindegyik.
Én túllépek e mai kocsmán, az értelemig és tovább!
Szabad ésszel nem adom ocsmány módon a szolga ostobát.
Ehess, ihass, ölelhess, alhass!
A mindenséggel mérd magad!
Sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat.
Nincs alku – én hadd legyek boldog!
Másként akárki meggyaláz s megjelölnek pirosló foltok, elissza nedveim a láz.
Én nem fogom be pörös számat.
A tudásnak teszek panaszt.
Rám tekint, pártfogón, e század:
rám gondol, szántván, a paraszt;
Több kéziratot közöltünk a József Attila-fejezetben. Hasonlítsd össze eze-ket egymással „grafológusi” szemmel!
1.
Ízlelgesd a Születésnapomra című vers kéziratának javításait! Ugye nem
„rontotta el” a költő a szöveget!? Tanulmányaink során találkoztunk már
„elrontás”-sal is. Emlékszel ilyenekre? Ha nem, keress „elrontott” verse-ket, amikor is világosan látszik, hogy egy darabig szépen „halad előre” a szöveg, ám egyszercsak túlzsúfolja azt a költő szóképekkel, közhelyekkel, vagy éppenséggel nem hagyja abba időben a költést…☺
2.
engem sejdít a munkás teste két merev mozdulat között;
rám vár a mozi előtt este suhanc, a rosszul öltözött.
S hol táborokba gyűlt bitangok verseim rendjét üldözik, fölindulnak testvéri tankok szertedübögni rímeit.
Én mondom: Még nem nagy az ember.
De képzeli, hát szertelen.
Kisérje két szülője szemmel:
a szellem és a szerelem!
(1937. február–március) Keresd elő újra Arany János Vojtina ars poeticája című költeményét!
Milyen hasonló vonásokat találsz József Attila költői hitvallásában?
3.
Komoly versgyűjteménnyel is összefuthatsz a költészetről szóló vallo-másversekből összeállítva. Kísérelj meg Te is szerkeszteni egy csokrot az általad ismert ars poeticákból!
4.
A magyar irodalomtörténet-írás egyik legmonumentálisabb vállalkozása Szabolcsi Miklós nagymonográfi ája, melyből többször idéztünk e feje-zetben. Lapozz bele, nézz bele, s olvass belőle minél többet! Nemcsak a költőt ismerheted meg jobban, hanem egy nagy tudós előtt is tiszteleg-hetsz: Szabolcsi tanár úr szinte az egész életét arra tette fel, hogy „magya-rázza”, „megírja”, „újraírja” ennek a tündöklő tehetségű fi atalembernek az élet(műv)ét. (Az utolsó kötet borítóját lásd a 118. oldalon!)
5.
ii. rész \ életm \ józsef attila
116 117 117
„…hörpintek valódi világot”
A Születésnapomra (1937) játékosságba rejtett szomorúsága, eltökélt hite a világ jobbíthatóságában, derűs kicsengése egy rövid reménykedéses idő-szak tudati képe lehet. A rímjáték fegyelmezett végigfuttatása, kisszerűség és nagyszerűség szembesítése („Horger Antal úr” – „nem középiskolás fo-kon”) némi vigaszt nyújthat az állandó elbizonytalanodásokkal küszködő lírai énnek.
Az Ars poetica (1937) ugyanazt a „logikátlan logiká”-t követi, amely József Attila egész költészetének alapja. Ez a felfogás fontosabb és lényegibb, mint ama hétköznapi ésszerűség, melynek mentén az emberek élik a maguk éle-tét. Ők általában fontosnak tartanak lényegtelen dolgokat, s elhanyagolha-tónak vélnek életbevágóakat.
A második szakaszban – miként a Reménytelenülben is – megjele-nik a szubjektív, mégis egyetemes idő- és térélmény, az „emlékidő” és az „emlékvilágtér”. A vers egy képsort továbbszőve fogalmaz egybe valóságot és látomást. Így emel össze mát és holnapot, tegnapot és tegnapelőttet, lentet és fentet, közelséget és távolságot. Épp olyan ter-mészetességgel teszi ezt, mint ahogyan a csecsemő fogadja el anyja kebelét és mese-szavát. S mint ahogyan a férfi emeli a söröskorsót, s küzd örökkön a szépségét vesztett valósággal. (Ezt a szerkesztésmó-dot nevezi Németh G. Béla „láncszerű”-nek. A 113–114. oldal szélén két részletet idéztünk az irodalomtudósnak a József Attila-kutatáso-kat (is) új pályára állító könyvéből.)
Ars poetica
Németh Andornak Költő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga?
Nem volna szép, ha égre kelne az éji folyó csillaga.
Az idő lassan elszivárog, nem lógok a mesék tején, hörpintek valódi világot, habzó éggel a tetején.
Szép a forrás – fürödni abban!
A nyugalom, a remegés egymást öleli s kél a habban kecsesen okos csevegés.
Más költők – mi gondom ezekkel?
Mocskolván magukat szegyig, koholt képekkel és szeszekkel mímeljen mámort mindegyik.
Én túllépek e mai kocsmán, az értelemig és tovább!
Szabad ésszel nem adom ocsmány módon a szolga ostobát.
Ehess, ihass, ölelhess, alhass!
A mindenséggel mérd magad!
Sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat.
Nincs alku – én hadd legyek boldog!
Másként akárki meggyaláz s megjelölnek pirosló foltok, elissza nedveim a láz.
Én nem fogom be pörös számat.
A tudásnak teszek panaszt.
Rám tekint, pártfogón, e század:
rám gondol, szántván, a paraszt;
Több kéziratot közöltünk a József Attila-fejezetben. Hasonlítsd össze eze-ket egymással „grafológusi” szemmel!
1.
Ízlelgesd a Születésnapomra című vers kéziratának javításait! Ugye nem
„rontotta el” a költő a szöveget!? Tanulmányaink során találkoztunk már
„elrontás”-sal is. Emlékszel ilyenekre? Ha nem, keress „elrontott” verse-ket, amikor is világosan látszik, hogy egy darabig szépen „halad előre” a szöveg, ám egyszercsak túlzsúfolja azt a költő szóképekkel, közhelyekkel, vagy éppenséggel nem hagyja abba időben a költést…☺
2.
engem sejdít a munkás teste két merev mozdulat között;
rám vár a mozi előtt este suhanc, a rosszul öltözött.
S hol táborokba gyűlt bitangok verseim rendjét üldözik, fölindulnak testvéri tankok szertedübögni rímeit.
Én mondom: Még nem nagy az ember.
De képzeli, hát szertelen.
Kisérje két szülője szemmel:
a szellem és a szerelem!
(1937. február–március) Keresd elő újra Arany János Vojtina ars poeticája című költeményét!
Milyen hasonló vonásokat találsz József Attila költői hitvallásában?
3.
Komoly versgyűjteménnyel is összefuthatsz a költészetről szóló vallo-másversekből összeállítva. Kísérelj meg Te is szerkeszteni egy csokrot az általad ismert ars poeticákból!
4.
A magyar irodalomtörténet-írás egyik legmonumentálisabb vállalkozása Szabolcsi Miklós nagymonográfi ája, melyből többször idéztünk e feje-zetben. Lapozz bele, nézz bele, s olvass belőle minél többet! Nemcsak a költőt ismerheted meg jobban, hanem egy nagy tudós előtt is tiszteleg-hetsz: Szabolcsi tanár úr szinte az egész életét arra tette fel, hogy „magya-rázza”, „megírja”, „újraírja” ennek a tündöklő tehetségű fi atalembernek az
A magyar irodalomtörténet-írás egyik legmonumentálisabb vállalkozása Szabolcsi Miklós nagymonográfi ája, melyből többször idéztünk e feje-zetben. Lapozz bele, nézz bele, s olvass belőle minél többet! Nemcsak a költőt ismerheted meg jobban, hanem egy nagy tudós előtt is tiszteleg-hetsz: Szabolcsi tanár úr szinte az egész életét arra tette fel, hogy „magya-rázza”, „megírja”, „újraírja” ennek a tündöklő tehetségű fi atalembernek az