Mi sem jellemzőbb József Attila utóéletére, mint egy, A város peremén (1933) című verssel kapcsolatos alapvető „tévedés”, „szövegromlás”. A költemény nemegyszer hibásan jelent meg a szocializmus korszakában. A keretben idézett részlet (a záró kompozíciós egység eleje) első sorában nem „meg-világosúl”, hanem „megvalósul” szó szerepelt az elmúlt évtizedek némely kiadásaiban, szöveggyűjteményeiben.* Nem tudható ma már, hogy ez saj-tóhiba volt-e vagy szándékos torzítás. Mindenesetre a költeményt egészen más értelmezési horizontba helyezte. A szövegösszefüggésből egyértelmű, hogy a lírai én éppen arról beszél ebben a versben, hogy a szegénységnek való végső kiszolgáltatottság közepette is bizonyosak lehetünk benne: egy-szer majd mégiscsak „megvilágosúl [bennünk] gyönyörű / képességünk, a rend”, és általunk teremtődik meg a szabadság. Tehát nincs szükségünk arra, hogy ezt mások „valósítsák meg” számunkra, vagy „felülről”, hatalmi helyzet-ből leereszkedve hozzák el nekünk.
„Mig megvilágosúl gyönyörű képességünk, a rend,
mellyel az elme tudomásul veszi a véges végtelent,
a termelési erőket odakint s az ösztönöket idebent…”
„A város peremén […] balladafor-mába sűrített hatalmas, történeti tabló, varázsát és erejét feszes, logikus íve biztosítja. A törté-netfi lozófi ai végállapotot [erről beszélünk a főszövegben! – F. B.]
időben lezajló, kérlelhetetlenül bekövetkező folyamat következ-ményének ábrázolja. Tömör, szel-lemes, szinte játékos metaforaso-rozat hálózza be.”
Szabolcsi Miklós, Kész a leltár, Bp., Akadémiai, 1998, pl. 290 – a későbbiekben így hivatkozunk e könyvre: Sz. M., Kész a leltár.
Mednyánszky László: A város peremén (Város széle, Est), 1901–1903
* Még egy kiváló irodalomtudósnál is előfordulhat tévedés: József Attila, Versek, műfordítások, széppróza, ösz-szegyűjtötte, a szöveget gondozta és a jegyzeteket írta Szabolcsi Miklós, Bp., Szépirodalmi, 1977, 326 (Magyar remekírók). – Nagymonográfi ájában a szerző már a helyes szövegváltozatot használja: Sz. M., Kész a leltár, 291, illet-ve mindenütt.
Mednyánszky László – akivel már tavaly is találkoztál☺– festménye töké-letesen rögzíti az ott élők léthelyzetének hangulatát. Hasonlítsátok össze egymással (ismét) a festészet és a költészet „nyelvi” lehetőségeit, eszközeit!
Szempont lehet: színvilág, az ecsetkezelés elnagyoltsága vagy aprólékossá-ga, párhuzamban a szóképek szerkezetével, a perspektíva stb.
1.
lányos arcú fi ú volt; kicsit mereven odalépett a negyedéves elé, és teljes komolysággal így szólt: | – Isten nevét hiába fel ne
Ha esetleg láttad néhány éve Budapesten a Mednyánszky-kiállítást, oszd meg élményeidet osztálytársaiddal! Ha nem láttad, akkor – jobb híján – nézz utána a festő művészetének a neten vagy valamely albumban!
Láthatod, hogy – például József Attilához hasonlóan – ő sem volt rész-vétlen az elesettekkel, a kiszolgáltatottakkal, a nyomorban élőkkel, az első világháború katonáinak elkeseredettségével szemben. Mely képei tanúskodnak erről? Segítségül közlünk egyet.
2.
„Mednyánszky vázlatai nem kevesebbet fejeznek ki, mint azt, hogy egyazon alak-zatnak ellentétes értelmű interpretációi egyidejűleg, egymás mellett is létezhetnek, hogy nincs forma, melynek tartalma ne lenne interpretáció kérdése. Mi több, akár a modern, sőt posztmodern költők, akik ugyanannak a szónak többféle jelentésére is apellálnak verseikben, Mednyánszky olyan képi szintaxist mutat be, melyben a […] a többjelentésűségnek kitüntetett szerepe van: erre a merészségre még a poszt-impresszionisták sem vetemednek, maga a problémafelvetés is már eleve csak az izmusok modern világára jellemző.”
Markója Csilla, Báró Mednyánszky László különös élete és még különösebb művésze-te (1852–1919), Enigma, 2000/24–25, 15–55, idézet: 44.
Alkotónk „ősposztmodernség”-ére mi sem jellemzőbb, mint hogy egyik képén a sötétséget festette meg. A vászonról csak hosszas szemlélődés után derül ki, hogy ezer színből összeállított „éjszaka”, a távolban csillámló fényekkel.
– József Attilának is mily kedves motívumai a csillagok!
Glatz Oszkár:
Mednyánszky László arcképe. 1905
95 95
frazéma állandósult szókapcsolat Bolyongok a város peremén Előadó: Záray Márta
„Bolyongok a város peremén, Ahol veled, egykor jártam én És oly szomorúan kérdem, Miért szeretlek, mért kereslek
[téged én.”
(Németh P. István szövege – részlet)
„A város peremén” verscím olyan köznyelvi elemmé, állandósult szó-kapcsolattá vált, amely gyakran előfordul a művészetben, s nap mint nap megtalálható a publicisztikában, televíziós újságírásban, sőt a slá-gerszövegekben is. Igen gyakoriak az olyan írások, fotók a magyar saj-tóban, amelyek akár címükben, akár szövegükben utalnak erre a fra-zémára.
Figyeljétek néhány hétig az internetes és a papír alapú sajtót (osszátok ki egymásnak a papír-lapokat, illetve portálokat!), s gyűjtsétek össze az e verscímet megidéző (evokáló) írásokat (mondjuk egy vagy két hónapon keresztül)!
3.
Szerkesszetek játékos antológiát az összegyűlt anyagból!☺ Feltétlenül digitálisat készítsetek, vagyis a papíros találatokat is szkenneljétek be!
(Hisz tudjátok, hogy egy kg papír előállításához négy kg fát kell kivágni a Földön!) Majd ezt az egészet egységes arculattal ellátva tegyétek föl az osztály honlapjára (mert ugyebár már van Nektek ilyenetek?☺) !
Nagyon fontos lesz a válogatás, illetve a szerkesztés elveinek meghatá-rozása – ez a feladat lényege!
4.
Nekem 2007. február 5-én, amikor ezeket a sorokat írtam, a Google 18 000 (!) találatot adott „A város peremén”
(idézőjeles, tehát szűkített keresésű!) kifejezésre
vedd. | A hibásszemű elképedve fordult feléje. Most elvesztette a nyugalmát. Dadogni kezdett. Csak annyit értettünk belőle,
Orsós Teréz: A város peremén (A Fővárosi Önkormányzat Cigány Ház – Romano Kher képzőművészeti köz-gyűjteményéből: www.romanokher.hu)
Elégia
Az Elégia (1933) és az Eszmélet (1933–34) egyfelől a saját múlttal, emlé-kekkel, azonosságtudattal való elszámolás, másfelől az emberiséggel való eggyéválás lehetőségeit fogalmazza meg. Az első a proletaritátus végső létmenedékeit illeszti a szöveg elégikusan önmegszólító sodrásába. A má-sodik mintha szikárabban szólna, látszólag érzelmektől mentesebben, ám az azonosulás és a hely(zet)meghatározás költőileg abban sem kopárabb, sőt!
Természetesen jut eszünkbe a fenti Elégia-sorokról a Szózat („A nagy vilá-gon e kivűl / Nincsen számodra hely; / Áldjon vagy verjen sors keze; / Itt él-ned, halnod kell”). Vörösmarty szintén az önmagát nemzetében és a világban elhelyezni igyekvő ember válaszkereső bizonyosságairól szól. S azt is láthatjuk, mennyire hasonlóképpen vall élet és halál végső kérdéseiről az Eszmélet fönt idézett szakasza is.
„Anyjához tér így az a gyermek, kit idegenben löknek, vernek.
Igazán
csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz.
Magaddal is csak itt bírhatsz, óh lélek! Ez a hazám.”
(Elégia)
„Az meglett ember, akinek szívében nincs se anyja, apja, ki tudja, hogy az életet halálra ráadásul kapja s mint talált tárgyat visszaadja bármikor – ezért őrzi meg, ki nem istene és nem papja se magának, sem senkinek.”
(Eszmélet)
Az Elégia kapcsán gyűjts olyan verseket, amelyeknek a címében szintén szerepel műfajnév! Mit gondolsz, a költők miért kedvelik ezt a címadási technikát, s mikor alkalmazzák előszeretettel?
1.
Keress olyan alkotásokat, amelyekben a hazaszeretet vagy más érzelem erejének érzékeltetésére a művész (költő, író, festő, szobrász, fi lmrende-ző) a „föld” toposzát használja! – Egy fi lmet megidézünk évfordulós pla-kátjával ezen az oldalon. Nézz utána ennek az alkotásnak, mely a máso-dik világháború utáni korszakban ábrázolja az „agrárproletariátus” életét!
Eme e-könyvet ajánlom a kutakodáshoz, melyben a leghíresebb 12 ma-gyar fi lmről olvashatsz: Ujhelyi Szilárd, A budapesti 12 (eredetileg meg-jelent 1969-ben) = www.fi lmkultura.hu/2004/articles/essays/budapesti12.
hu.html#bevezetes [2007. 02. 05.]
2.
proletariátus A gyári munkások társadalmi rétege (később ideértik a mezőgazdaságban dolgozókat, az ag-rárproletariátust is). A proletár szegény, agyonhajszolt és kiszolgáltatott. Lásd az irodalomban például Émile Zola Germinal című regényét, a fi lozófi ában Karl Marxtól a Gazdasági-fi lozófi ai kéziratok 1844-ből című könyvet vagy Friedrich Engelstől A munkásosztály helyzete Angliában 1844-ben című munkát! Történelmi tanulságképpen ma is érdemes ezekbe beleolvasni!
József Attila proletársor(s)ban nőtt fel, s ezt az azonosságtudatot élete végéig hordozta magában. Költészetének fő témái ezért a szegénység, a szabadság-hiány és az emberi – egyéni és társa-dalmi – kiszolgáltatottság.
97 97
Óda
1.
Itt ülök csillámló sziklafalon.
Az ifj u nyár
könnyű szellője, mint egy kedves vacsora melege, száll.
Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz – idesereglik, ami tovatűnt, a fej lehajlik és lecsüng a kéz.
Nézem a hegyek sörényét – homlokod fényét
villantja minden levél.
Az úton senki, senki, látom, hogy meglebbenti szoknyád a szél.
És a törékeny lombok alatt látom előrebiccenni hajad, megrezzenni lágy emlőidet és – amint elfut a Szinva-patak – ím újra látom, hogy fakad a kerek fehér köveken, fogaidon a tündér nevetés.
2.
Óh mennyire szeretlek téged, ki szóra bírtad egyaránt a szív legmélyebb üregeiben cseleit szövő, fondor magányt s a mindenséget.
Ki mint vízesés önnön robajától, elválsz tőlem és halkan futsz tova, míg én, életem csúcsai közt, a távol közelében, zengem, sikoltom, verődve földön és égbolton, hogy szeretlek, te édes mostoha!
3.
Szeretlek, mint anyját a gyermek, mint mélyüket a hallgatag vermek, szeretlek, mint a fényt a termek, mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek halandók, amíg meg nem halnak.
Minden mosolyod, mozdulatod, szavad, őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.
Elmémbe, mint a fémbe a savak, ösztöneimmel belemartalak, te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.
A pillanatok zörögve elvonulnak, de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak, de te megálltál szememben.
Ízed, miként a barlangban a csend, számban kihűlve leng
s a vizes poháron kezed, rajta a fi nom erezet, föl-földereng.
Magyarország legnagyobb vízesése Lillafüreden – akkor és ma –, mely mégsem a nagyságáról híres, hanem arról, hogy szerepel az Ódában,
„a 20. század legszebb szerelmes versé”-ben
hogy ránk káromkodik, ilyen-olyan újoncok, aztán hirtelen sarkon fordult, és kivágtatott a hálóteremből. | Valaki felnevetett.
4.
Óh, hát miféle anyag vagyok én, hogy pillantásod metsz és alakít?
Miféle lélek és miféle fény s ámulatra méltó tünemény, hogy bejárhatom a semmiség ködén termékeny tested lankás tájait?
S mint megnyílt értelembe az ige, alászállhatok rejtelmeibe!…
Vérköreid, miként a rózsabokrok, reszketnek szüntelen.
Viszik az örök áramot, hogy orcádon nyíljon ki a szerelem s méhednek áldott gyümölcse legye Gyomrod érzékeny talaját
a sok gyökerecske át meg át hímezi, fi nom fonalát
csomóba szőve, bontva bogját – hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját s lombos tüdőd szép cserjéi saját dicsőségüket susogják!
Az örök anyag boldogan halad benned a belek alagútjain és gazdag életet nyer a salak a buzgó vesék forró kútjain!
Hullámzó dombok emelkednek, csillagképek rezegnek benned, tavak mozdulnak, munkálnak gyárak, sürög millió élő állat,
bogár, hinár,
a kegyetlenség és a jóság;
nap süt, homályló északi fény borong – tartalmaidban ott bolyong
az öntudatlan örökkévalóság.
5.
Mint alvadt vérdarabok, úgy hullnak eléd ezek a szavak.
A lét dadog,
csak a törvény a tiszta beszéd.
De szorgos szerveim, kik újjászülnek napról napra, már fölkészülnek, hogy elnémuljanak.
De addig mind kiált – Kit két ezer millió embernek sokaságából kiszemelnek, te egyetlen, te lágy bölcső, erős sír, eleven ágy, fogadj magadba!...
(Milyen magas e hajnali ég!
Seregek csillognak érceiben.
Bántja szemem a nagy fényesség.
El vagyok veszve, azt hiszem.
Hallom, amint fölöttem csattog, ver a szivem.)
6.
(Mellékdal)
(Visz a vonat, megyek utánad, talán ma még meg is talállak, talán kihűl e lángoló arc, talán csendesen meg is szólalsz:
Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.) (1933)
„Megírtam a huszadik század legszebb szerelmes versét” – mondta a költő a hagyomány állítása szerint, befejezvén az Ódát. Ma már joggal vizsgálhatjuk meg a fenti kijelentés létjogosultságát, hiszen vége a 20. szá-zadnak. Nincs ugyan áttekintésünk az egész világirodalomról, mégis azt gyanítjuk, igaza volt a költőnek. Szerinted?
1.
Próbálkozz meg az internet segítségével legalább a magyar irodalomból bizonyítékokat hozni a fentiek alátámasztására vagy cáfolatára!
2.
Láthatod most is, hogy a költő „előre” is képes gondolkodni, látni az idő-ben. 1933 nyarán teljes lelki nyugalommal mondja ki a fenti mondatot, holott a századnak kétharmada még hátravan… Mi a véleményed a köl-tői öntudat eme megnyilvánulásáról, illetve mint vélekedsz József Attila
„előre”-látásáról?
3.
99 99
dichotómia kettősség Milyen lét- és poétikai törvényeket kell felismernie annak, aki így
véleked-het a saját alkotásáról?
4.
Fedezzétek föl a vers legáltalánosabb jellemzőit (műfaj, terjedelem, kom-pozíció, forma, ritmus stb.)!
5.
Keress még a magyar irodalomból olyan verseket, amelyeknek szintén
„éltető elemük” az a fajta dichotomikus világszemlélet, mint az Óda 3. egységének!
6.
Bizonyára szokatlanok számodra is az eff ajta költői képek:
„A pillanatok zörögve elvonulnak, de te némán ülsz fülemben”.
Fejtsd meg néhány ilyen kép(sor) rejtjelezési módját! Milyen részegysé-gekből épül föl egy eff ajta (szó)kép?
7.
Elvontság és konkrétság másképpen megragadhatatlan egységbe villan költőnk összetett (komplex) és továbbszőtt képeiben. Vedd most ezt példának:
„S mint megnyílt értelembe az ige, alászállhatok rejtelmeibe!…”
Vagy:
„tartalmaidban ott bolyong az öntudatlan örökkévalóság”
Mitől lesznek olyan eredetiek, erősek és mégsem zavarosak ezek a szó-képek?
8.
Olvass a könyvtárban vagy a neten József Attila komplex képeivel kap-csolatos tanulmányokat! Különösen ajánlom fi gyelmedbe a szakiroda-lomból Hankiss Elemér írását (József Attila komplex képei) és Németh G. Béla könyveit, illetve azokból a megfelelő tanulmányokat (7 kísérlet a kései József Attiláról).
9.
A szomszédomhoz fordultam, és kissé nyugtalanul megkérdeztem: „Mit akar ez velünk?” De a másik csak vállat vont,
szívé-A vers 4. részét érte a legtöbb „bírálat” (egyben csodálat); ezeknek a so-roknak volt a legtöbb részük értetlenségben. Mára azonban – épp József Attila ízlésváltó hatásának következményeképpen is – minden létezők eff ajta, a belső lényeget szemléletivé alkotó felfogása természetes részévé vált a költészetnek.
Gondolj a modernség ízlésváltását elindító Baudelaire egyik legismer-tebb szövegére, az Egy dögre, melyben a szépség szintén rút formában (témában) jelenik meg, illetve a posztmodern korszakból például Petri Györgynek az Ódára való formai és tartalmi rájátszására:
„…Ötven
körüli nő állt rézsút mögöttem. Letapadt, koszmós, egykor világosbarna haj;
beroskadt íny, cserepes ajkak, vérágas kötőhártya, aquamarin szemek, megsárgult, fehér műszálas pulóver, barna nadrág, szemétben talált fehér strandcipő.
[…]
nyári hajnal, kilencszázhatvanegy.”
(Hogy elérjek a napsütötte sávig) 10.
Petri György nem írhatta volna meg ezt a verset József Attila nélkül – mint ahogyan Tőzsér Árpád sem Petri és Fellini nélkül (vö. 31. oldal) a maga Capriccióját.
Miért vélekedhetünk így?
11.
„České Budejovice, kilencszázhatvanegy, főtér, fák, bokrok, nyári hajnal –
»Dej pozor, vole, pošpiníš mi!«
búg föl a mélyből a sötét angyal.
Ó, Közép-Európa, üres szökőkút, ó, ínséges kis dolce vita! – Talán az egészet egy skribler, talán a kezdő Hrabal írta.”
(Részlet)
Tőzsér Árpád (Kaiser Ottó fényképe) Charles Baudelaire
Egy dög
„Meséld el, lelkem, a szép [nyárhajnali látványt, melybe ma szemünk ütközött:
Az ösvényforduló kavicsos [homokágyán váratlan egy iszonyu dög nyitotta, lábait cédán magasba
[lökve, mig izzadt méreg járta át, elénk, gúnyosan és semmivel
[sem törődve, kipárolgással telt hasát.
[…]
Igen! ilyen leszel, te, nők között [királynő, az utolsó szentség után, csontod penész eszi, húsodból
[vadvirág nő s kövér gyom burjánzik buján.”
(Szabó Lőrinc fordítása – részlet)
ii. rész \ életm \ józsef attila
100 101 101
A vers 4. részét érte a legtöbb „bírálat” (egyben csodálat); ezeknek a so-roknak volt a legtöbb részük értetlenségben. Mára azonban – épp József Attila ízlésváltó hatásának következményeképpen is – minden létezők eff ajta, a belső lényeget szemléletivé alkotó felfogása természetes részévé vált a költészetnek.
Gondolj a modernség ízlésváltását elindító Baudelaire egyik legismer-tebb szövegére, az Egy dögre, melyben a szépség szintén rút formában (témában) jelenik meg, illetve a posztmodern korszakból például Petri Györgynek az Ódára való formai és tartalmi rájátszására:
„…Ötven
körüli nő állt rézsút mögöttem. Letapadt, koszmós, egykor világosbarna haj;
beroskadt íny, cserepes ajkak, vérágas kötőhártya, aquamarin szemek, megsárgult, fehér műszálas pulóver, barna nadrág, szemétben talált fehér strandcipő.
[…]
nyári hajnal, kilencszázhatvanegy.”
(Hogy elérjek a napsütötte sávig) 10.
Petri György nem írhatta volna meg ezt a verset József Attila nélkül – mint ahogyan Tőzsér Árpád sem Petri és Fellini nélkül (vö. 31. oldal) a maga Capriccióját.
Miért vélekedhetünk így?
11.
„České Budejovice, kilencszázhatvanegy, főtér, fák, bokrok, nyári hajnal –
»Dej pozor, vole, pošpiníš mi!«
búg föl a mélyből a sötét angyal.
Ó, Közép-Európa, üres szökőkút, ó, ínséges kis dolce vita! – Talán az egészet egy skribler, talán a kezdő Hrabal írta.”
(Részlet) melybe ma szemünk ütközött:
Az ösvényforduló kavicsos [homokágyán váratlan egy iszonyu dög nyitotta, lábait cédán magasba
[lökve, mig izzadt méreg járta át, elénk, gúnyosan és semmivel
[sem törődve, kipárolgással telt hasát.
[…]
Igen! ilyen leszel, te, nők között [királynő, az utolsó szentség után, csontod penész eszi, húsodból
[vadvirág nő s kövér gyom burjánzik buján.”
(Szabó Lőrinc fordítása – részlet)
S lehet, hogy József Attila sem írhatta volna meg az Ódát Szabó Lőrinc nélkül? Olvassátok el az irodalomtudós véleményét, majd keressétek meg a szóban forgó verset, s mondjátok el véleményeteket a kérdésről!
„Meglepőnek is mondható, hogy a […] József Attila -fi lológiában egyebek mellett annak sincs nyoma, hogy az Óda képszervezésének eredeti változata egy tőle mindössze négyévnyi távolságra elhelyezkedő Szabó Lőrinc-versben lelhető föl (A belső végtelenben). Ennek az Óda pretextusaként működő versnek a – műszeres és emberi optika közt mozgó – tekintete ugyanis a szókészlettől a látványelemek szerkesztésén át a grammatikáig mélyen meg-határozza, sőt új poétikai játékteret nyit az utódjának. A puszta motívum szintjén: „a vér sodrán, amely mint bolond vízesés / föl és alá kering a tűzpi-ros erekben?”, ill.: „ki mint vízesés önnön robajától, / elválsz tőlem…”, vagy:
„barlangi utazó, a belső végtelenben”, ill.: „Ízed, miként a barlangban a csend”.
– A látvány szervezése szintjén: „Szellemem néha a test ágyába merűl le / és elivódva, mint a por, mit beveszek / nézi, bent, szivacsos éjszakába kerűlve, / hol a hús eleven tájai ködlenek”, ill.: „hogy bejárhatom a semmiség ködén / termékeny tested lankás tájait? // S mint megnyílt értelembe az ige, / alá-szállhatok rejtelmeibe!…” – S végül a versmondat szintjén: „Óh, mily titok-zatos szövetség, zsarnok állam / a test, melyben a szent, kormányzó kémia / erők és anyagok lüktető mámorában / teremt és alakít…”, ill.: „Óh, hát miféle anyag vagyok én, / hogy pillantásod metsz és alakít?” Az Óda keletkezés-történetében eleddig nem bukkant föl Szabó Lőrinc hatásának lehetősége.
A József Attila-életmű akkori konkrét poétikai környezetétől élesen eltérő képalkotási eljárásokat a szakirodalom – […] – főként A varázshegy olvas-mányélményével […] hozza kapcsolatba. […] Holott a két vers szövegközi kapcsolata szempontjából már fi lológiailag is fi gyelmeztető lehetett volna a Vers és valóság alábbi följegyzése: »Egy alkalommal József Attila, mikor a Németvölgyi úton nálunk járt, […] bizonyságot tett róla, hogy szinte az egész Te meg a világot könyv nélkül tudta… (Szabó Lőrinc, Vers és valóság, Buda-pest, Osiris, 2001, 52.) Mert ha mindez így történt, József Attila fi gyelmét […]
bizonyosan nem kerülte el, hogy a Te meg a világ legjelentősebb verseinek egyike éppen A belső végtelenben.”
Kulcsár Szabó Ernő, A „szerelmi” líra vége. „Igazságosság” és az intimitás kó-dolása a késő modern költészetben = www.mta.hu/fi leadmin/szekfoglalok/
000426.pdf [2006. 02. 08.] (A továbbiakban: K. Sz. E., A szerelmi líra vége) 12.
Alkossatok szempontokat egy Szabó Lőrinc–József Attila–Petri György-elemző gondolatsor kidolgozásához! S persze meg is írhatjátok nézetei-teket – mondjuk nem több, mint 3000 karakterben (hogy nehezebb legyen a feladat…)!☺ Persze sms-karakterszámban is próbálkozhattok!
13.
ef. Zámbó István posztmodern József Attila-portréja (1980) Bernáth Aurél: Szabó Lőrinc lyesség nélkül – elálló fülű, puha arcú és puha testű fi ú volt, a száját nyitva felejtette –, aztán, mintegy túlesve az ijedségen,
„Az Eszmélet, érzésem szerint, mind gondolati, mind érzelmi tartalmában, szinte testvérver-se az Ódának. A két költemény törvényfelfogása között nem egy véleménynek, fi lozófi ai állításnak a megfordítása rejlik, hanem: az Eszméletben a világ szerveződé-séről, az Ódában jelentéséről van szó, nem arról, hogy a világot mi mozgatja (ami azzal együtt, hogy benne az embert mi mozgatja, az Eszmélet egyik alapkérdése), hanem arról […], hogy van je-lentése, s arról is, hogy e jelentés közlésének s így felfogásának sem biztosan a lét a közege.”
Beney Zsuzsát idézi ekképpen Szabolcsi Miklós (Sz. M., Kész a leltár, 305), majd így fejezi be verselemzését:
„Az Óda az 1933-as József Attila egyedülállóan nagy teljesítmé-nye. A szélsőségekig, a legvégső határokig eljutott, de még egysé-ges én nagy verse, mintegy az én teherbírásának nagy próbája is.
Kevés párja akad a magyar iroda-lomban. A kor magyar lírájában valószínűleg csak Szabó Lőrinc
Kevés párja akad a magyar iroda-lomban. A kor magyar lírájában valószínűleg csak Szabó Lőrinc