a világirodalom
Az 1960-as években jelentek meg azok a regé-nyek, amelyek ma meghatározzák az irodalomról való gondolkodásunkat.Ilyennek tekintendő a kolumbiai Gabriel García Márquez (1928–) Száz év magánya (1967), melyért a szerző 1982-ben Nobel-díjat kapott. Az iroda-lomtudomány nemcsak a posztmodern fordulat megtestesülését látja eb-ben a regényeb-ben, hanem a földrajzi-történelmi-gazdasági értelemeb-ben vett periféria „középpont”-ba kerülését is.
Ezt megelőzően – ugyancsak Dél-Amerikából – az argentin Jorge Luis Borges (horhe luisz borhesz) munkásságát kell kiemelnünk. Borges először szálaztatta szét szimbolikusan egy prózai szöveg lehetséges szólamait a semmi és a végtelen között (Bábeli könyvtár, 1941; Az el-ágazó ösvények kertje, 1941; Az Alef, 1949).
Az 1960-as években vált híressé a perui Mario Vargas Llosa (márió vargasz ljosza; A Zöld Palota, 1966) és az argentin Julio Cortazár (huljó kortaszár) munkássága (Nagyítás, 1959). S ekkor láttak napvilágot a ke-let-európai posztmodern meghatározó alakjainak, a cseh Bohumil Hra-balnak és Milan Kunderának első remekművei is (Táncórák idősebbek-nek és haladóknak, 1964; Szigorúan ellenőrzött vonatok, 1965, illetve:
Tréfa, 1965). A szintén posztmodern lengyel drámaíró, az abszurdhoz egészen közel álló Sławomir Mrożek (szlavomir mrozsek) Tangója is eb-ben az évtizedeb-ben, 1964-eb-ben született.
Vannak vélemények, melyek szerint a posztmodern művészet jel-lemzően a társadalom marginalizált és különleges típusainál, illetve a történelmi-politikai és gazdasági-földrajzi értelemben vett perifériá-kon érte el a legnagyobb hatást (vagy legalábbis okkal indult onnan).
A gondolat nem lehet alaptalan, hiszen a posztmo-dernnek – mint mondottuk a 18. oldalon is – lényege a periférikusság, a szokatlanság, a szubjektivitás, a nyelvi felbontottság, az aszimmetria, az alinearitás és az önref-lexió térben és időben. (Mindezekről bővebben szólunk a 245–259. oldalon!)
Michelangelo Antonioni 1966-ban készített korszakos fi lmet a Nagyítás című Cortazár-novellát felhasználva. A fi lmben a nagyítás fotográfi ai művelete a világ meg-ismerhetetlenségének allegóriája.
A motívum fontos szerepet játszik Ottlik Géza munkássá-gában is, aki a múltbeli emlékek pontosítását, részletezését nevezi
„nagyítás”-nak.
Jiří Menzel:
Szigorúan ellenőrzött vonatok (1966) – az elsőfi lmes rendező Oscar-díjat kapott
a Hrabal-regény adaptációjáért
A Száz év magány Schwajda György-féle adaptációját 2007-ben Forgács Péter rendezte a Vígszínházban (Hegedűs D. Géza, Harkányi Endre és Börcsök Enikő)
utálkozva elfordította a fejét. | – Menjen le a zeneszobába – mondta végre. – Az édesapja várja. | – Köszönöm – mondta a
marginalizált ’Margón lévő’, itt:
a társadalom peremén élő vagy oda kényszerült ember.
a magyar próza
A mából visszatekintve egyre jelentősebbnek lát-szik Szabó Magda írói világa és prózapoétikája. Régimódi történet (1977) című, dokumentarista eszközöket felhasználó regénye a posztmodern írásmódszerek jeleit mutatja. A nézőpontok gyakori váltogatása, a nyelvi regiszterek sokrétegűsége, a valóság és a fi kció világának harmonikus egy-beépítése, a vendégszövegek alkalmazása, az idősíkváltások (lásd még a 149. oldalt!), a térpoétika újszerűsége mind-mind olyan eszközök, amelyek csak néhány év múlva kerülnek bele az újabb magyar prózairodalom fegy-vertárába. A mű szövegszervezési módja lényegében homlokegyenest az ellenkezőjét adja, mint amit a cím ígér. Látszólag „régimódi”, valójában na-gyon is modern szöveg, s még csak nem is igazán történet, hanem inkább családmítosz. Ebben a minőségében pedig különösen joggal emlegethet-jük a mágikus realizmus (a fogalom magyarázatát lásd a 247. oldalon!), illet-ve García Márquez és az ő Száz év magánya közelében!Az igazi nagy váltás azonban az 1980 körüli évekre tehető. 1979-ben jele-nik meg Esterházy Péter már korszaknyitányként említett Termelési-regénye (kisssregény), amely még fedelének színével is kitűnik a könyvesboltok kira-katából: püspöklila ugyanis a védőborító.*
Majd’ húsz évvel később – már-már irodalomtörténeti távlatból – ek-képpen jellemzi egy tudós az irodalomtörténeti korszakváltás feleme-lő pillanatát:
„Nem hiszem, hogy vitás lenne: 1979 legnagyobb irodalmi esemé-nye Esterházy Péter új könyvének megjelenése volt. Elképesztő volt már a címe is: Termelési-regény (kisssregény)
(s még hozzá a műfajmegjelölő alcím: regény), egyszerre pofon az ötvenes éveknek (amikor a termelési-regény burjánzott), a hatvana-soknak (amikor az új, úgynevezett haladó, ámde úgynevezett modern, úgynevezett közérthető, mégis úgynevezett merész eszközökkel dol-gozó próza gyakran illette magát ezzel a megnevezéssel), valamint a hetveneseknek (amikor az új, nagy magyar regényre irányuló messia-nisztikus várakozás elkezdődött, s talán azóta is tart, kis megszakítá-sokkal). A könyv borítóját messziről fel lehetett ismerni (már amíg kapható volt a könyv): pispeklila, ahogy a szöveg maga utal rá, s ha 2006 karácsonyán mutatta be a
Magyar Televízió a Régimódi tör-ténet többrészes tévéváltozatát Bereményi Géza rendezésében.
Egy vélemény a netről: „Rigab hozzászólása | Válasz | (74) Szerin-tem a könyv a világ legjobb köny-ve! Most találtam rá felnőttként és újra-újra olvasom. A fi lm már csak attól sem lehetett jó (ezt előre sejtettem…), hogy azokat a hihetetlen gyönyörűen megírt mondatfüzéreket, gondolatme-neteket, utalásokat és előrete-kintéseket… párbeszédben el-mondani nem lehet! A könyvben egy darab párbeszéd nincs! Nem is hiányzik belőle, nekem. Szerin-tem ez nem fi lmre való, hanem olvasni, olvasni, olvasni!!!! Amúgy, bár csak néhány pillanatra pillan-tottam bele, az is zavart, hogy változtattak a könyv eseményein.
De hát ez egy életrajz, hogy lehet ezen változtatni? Érdekelne az Írónő véleménye, mert ő tudta, mi készül… [Szabó Magda írta a fi lm forgatókönyvét – F. B.] Szóval ne nézzétek, olvassátok!”**
Régimódi történet. Hevesi Sándor Szín-ház, Zalaegerszeg, 2004
* Lásd a regényről a máig egyik legjobb elemzést: Kenyeres Zoltán, Jelentés egy püspök-lila könyvről = K. Z., A lélek fényűzése, Bp., 1983, 439–468.
** www.port.hu/pls/fi /fi lms.fi lm_page?i_fi lm_id=82983&i_city_id=-1&i_county_id=-1&i_where=3 [2007. 03. 17.]
47
egyes vélemények szerint nem is épp olyanra sikeredett, mindeneset-re: feltűnő, kihívó, vad színben pompázott. S ha még alaposabban megnézte valaki a könyvet: két könyvjelző volt benne, egy fekete meg egy fehér, mint valami imakönyvhöz vagy vaskos konkordanciához.
[…]
Noha volt szerencsém átélni, mégis, a mából visszatekintve, nem-igen értem, hogyan jelenhetett meg ez a könyv. Eleve felfoghatatlan, hogyan kaphatott zöld utat a pimasz cím (még mindig a borítónál ma-radva). Először is van benne egy zárójel, s a zárójelben egy nyilvánvaló-an kétes helyesírással írt szó, nem is értjük, mit hülyéskedik itt a szerző.
Meg még alcíme is van. És az első szó, az egyenesen botrány. […]
...ez a regény nagyon sok mindent megváltoztatott: úgy, hogy bele magába is visszaépült saját hatása. (...)
Ha valami életben tartja a szöveget, az a nyelvek egymás elleni kijátszásának s a nyelvekkel való játéknak a gesztusa. Esterházy (ezt újabb értékelőivel szemben mondom) nem leleplez és nem egy-szerűen gúnyos. Ha így volna, valóban sokkal inkább fenyegetné az avulás. A pamfl etek többnyire nem érnek meg hosszú kort. Úgy ér-zékelem, a Termelési-regény hatása (a magyar irodalomra és olvasóira) letagadhatatlan, eleven és erős. A címbe tett »örök« persze csak aff éle túlzás, vágyálom, blikkfang. De a karnevált fenntartom: kitombolhat-juk magunkat, dühünkben, az egész eltolt magyar vircsaft miatt; örö-münkben, a nyelv fantasztikus, gazdag lehetőségei miatt.”*
A híres könyvborító
konkordancia szójegyzék, álta-lában azonos előfordulási helyek lajstroma
másik habozva. Megindult az ajtó felé. | – Nincs „köszönöm” – szólt utána a hibásszemű dühösen. – Hallja? Nincs tessék, és
A 25. évfordulóra készült jubileumi ki-adás borítója
Esterházy Péter (1950–)
* Kálmán C. György, Örök Karnevál = http://beszelo.c3.hu/98/11/16kalm.htm [2007.
03. 17.]
Úgy tűnik, a Termelési-regény (kisssregény) jelentőségét nem lehet túlbecsülni. Amit egykor alig-alig értett az olvasó mint szöveget, mert egy egészében megújított regénypoétikát kapott kézbe, az ma már szinte elvárássá vált az irodalmi köznyelvben és beszédmódban. Az ol-vasó eleve nem is egy, hanem két szöveget olvasott párhuzamosan: egy termelésiregény-paródiát és egy szöveget arról, hogyan született meg ez a paródia. A két szöveg pedig nyilakkal, hivatkozásokkal szövődött egy-másba. E. P. a hipertextuális szövegszerveződés első, szándékosan ilyennek megalkotott példáját is létrehozta ezzel irodalmunkban! Regényét ugyanis nemcsak egyenes vonalúan, oldalszámok szerint haladva lehet olvasni, ha-nem az ide-oda utalások mentén is.
S nem utolsósorban egy új helyesírási „normá”-t is bevezetett a Mester.
Pontosabban a normától való eltérés jelentésességét újra érvényesítette prózairodalmunkban. Mindjárt a címben két súlyos helyesírási hibát ejtett…
A ma egyre inkább háromfelé váló nyelvhasználati norma – köznyelvi, iro-dalmi és digitális (számítógépes és sms-nyelv) – felől nézve ez már szintén nem furcsa, de akkor botrányos normasértés volt. Sokan valóban nem ér-tették, hogyan jelenhetett meg akkor egyáltalán egy ilyen könyv, annyira más volt, annyira különbözött kívül-belül mindattól, amit a közönség és az irodalomszakma addig megszokott.
Az intertextualitás sem ideiglenes divatnak bizonyult, hanem szinte önál-ló kiskorszakot megképező hagyománnyá rendeződött az utóbbi évtized-ben. (A Termelési-regényben sok-sok jelölt vagy jelöletlen idézet található.) S közben átterjedt a lírára is – ahonnan eredetileg származott.
Ez a regény kétségtelenül megtanította közönségét új módon olvasni. Az asszociációs technika, több elbeszélői nézőpont vagy idősík szerepeltetése ezért már nem jelent gondot a mai olvasó számára a megértésben.
Ma a posztmodern beszédmód egyik általános sajátosságának tekintjük a már meglévő szövegekre való – könyvünkben többször emlegetett – utalás-fajtákat: az evokációt, az allúziót, a parafrázist, a reminiszcenciát, palimp-szesztet, illetve a szerzői énre való önrefl exiót, dialogicitást. Ezért a mából visszatekintve az Esterházy-opusz még annál is jelentősebbnek tekintendő, mint korábban bármikor gondoltuk. Az 1980–90-es évtizedben irodalmunk-ban ezek a tendenciák ugyanis kétségtelenül tovább erősödtek.
1982-ben a próza megújítására tett kísérletét a Mester (E. P.) azzal tetéz-te, hogy – az író 70. születésnapjára – egyetlen rajzlapra kézzel, ceruzával lemásolta Ottlik Géza korszakelőző regényét, az Iskola a határont. Ezzel a tisztelgő gesztussal a magyar posztmodern ténylegesen és immár vissza-vonhatatlanul elkezdődött.
palimpszeszt Eredetileg újrafel-használt írásalapanyagot (pl. papirusz) jelentett, ma egy régebbi szöveg átírá-sával, motívumainak felhasználásával létrejövő alkotás megnevezése.
Kaján Tibor Esterházy-karikatúrája
A Bevezetés a szépirodalomba című, vaskos és posztmodern Esterházy-kötet utolsó oldala. A könyv megjelenése 1986 nagy irodalmi eseménye volt – Nádas Péter szintén meghatározó jelentőségű Emlékiratok könyve című munkája mellett
49
Esterházy Péter Ottlik-„rajzlap”-ja
„Amikor odaadtam, az nagyon fölemelő jelenet volt, ám nem nélkülözött valami drámaiságot, mert Ottlik vélhetően kicsit oko-sabb volt nálam, s átlátta, hogy itt nem valami veszélytelen dolog történt; nemcsak arról van szó, hogy egy szépség előállíttatott, és hogy mi, két kiugrott matema-tikus, meg tudtuk beszélni, hogy mit jelent két halmaznak egy-máshoz való egy–egy értelmű hozzárendelése – vélhetően át-látta, hogy én valamibe beletrap-poltam. Azt én láttam az arcán ott rögtön. S ez igaz is, rendben is van így, így működik az irodalom, egyik író a másikra lép, tanul tőle és bekebelezi, tiszteli és elhagyja, otthagyja és fölhasználja.”
Takáts József, Hát mért [sic!]
oly fontos nekünk ez az ember?
Beszélgetés Esterházy Péterrel [Részletek] = Az elbeszélés nehéz-ségei. Ottlik-olvasókönyv, szerk.
Kelecsényi László, Bp., Holnap, 2001, 355.
nincs köszönöm. Állj! Hátra arc! | Az Eynatten nevű megfordult. | – Álljon vigyázzba! – meredt rá a másik. – Én negyedéves
A híres rajzlap hátsó oldalán található megjegyzés
Az Ottlik-regény olvashatatlanná vált, ám a szerzetesi alázattal másoló Mester csak így tudja elmondani, amit szeretne: ez a regény (ti. az Iskola a határon) olyan szépirodalmi alkotás, amelynek minden sora egyszerre érvé-nyes. Benne már nem működnek a megszokott, lineárisan elrendezett írói gesztusok, ez a szöveg más, mint az eddigiek (hipertextuálisan szervezett).
Idő- és térviszonyaiban, szimbólumrendszerében is más, mindenekelőtt pe-dig abban, hogy a világról már végképp nem a történetmesélés szokásos eszközeivel, hanem az ember és ember közötti megértésbeli, vagyis nyelvi viszonyok megérzékítésével beszél. Elmondja, s ezt az elmondást úgy képes poétikai formává rendezni, hogy a hallgatás, a csend olykor többet mond-hat a szavaknál. Ezért ez a regény – az igazi regény – nem más, mint a csend körülírása. Így akár képpé is változtatható. Hisz benne nem a szó a lényeg, hanem a minden: ami a szavak mögött van. Ottlikkal szólva: az érzés.
A Termelési-regényben két könyvjelző van, az Ottlik-regényben két elbeszélő, Hamvas Béla Karneváljában, Kertész Imre Sorstalanságá-ban (1975) is legalább kettő, Nádas Péternél három (Egy családregény vége, 1977), Szabó Magdánál egy, de mégis több. Márainál, Mészöly-nél, Hajnóczy Péternél (A halál kilovagolt Perzsiából, 1979) sem az író az, aki „mesél”. Tandori Dezső pedig prózai írásaiban egyszerűen csak beszél és beszél és beszél: verebekről, lovakról, detektívtörténe-tekről (Nat Roid álnéven) – feladva a leckét irodalomtudósnak és ol-vasónak egyaránt… Ám szinte mindegyikőjüknek alaptémája maga a mű, amelyet éppen megteremtenek. Kétségtelen tehát, hogy egy késő modern regény önmaga megszületéséről is szól. Sőt lehet, hogy arról szól elsősorban. Arról, hogy az emberiség tündöklő találmánya, a nyelv és annak valamiféle építménye segítségével megragadható-e a múlt és a jelen, s elmondható-e valamely bennünk szunnyadó érzés – a másik embernek.
1992 táján újabb fordulat következett be prózairodalmunkban. Je-lentős íróvá vált Garaczi László (Nincs alvás!, 1992), megjelent Bodor Ádám még Mikszáthra és Kosztolányira is emlékeztető történetso-rozata (Sinistra körzet. Egy regény fejezetei, 1992), s pár évvel később az átütő sikert arató Jadviga párnája (Závada Pál, 1997), melyek még tovább tágították a próza kifejezési lehetőségeit.
A nyolcvanas–kilencvenes évtized és az ezredforduló több műfaj megújulását is elhozza, például a történelmi regényét és az irodalmi tárcáét. Spiró György embermítoszt alkot Az Ikszekben (1981), tör-ténelemmítoszt a Fogságban (2005). Darvasi László nemrég említett
„Melchiades az eseményeket nem az emberek megszokott időrendjében helyezte el, hanem úgy sűrítette össze az évszázad mindennapos epizódjait, hogy ugyanabban a pillanatban együtt legyen érvényes valamennyi”.
(García Márquez: Száz év ma-gány, lásd a 257–259. oldalt is!)
Az Írók Boltja logója. Budapesten, az Andrássy úton – az egykori Japán kávéház helyén – lévő könyvesbolt írók és olvasók fontos találkozóhelye
„Törpe az, ki minden szavát ki-mondja. A nagy rostál. S hallgat a legnagyobb.”
(Rákos Sándor költő)
51
Spiró György (1946–) író, drámaíró, irodalomtörténész
Bizonyítsd be a tankönyvszerző állítását a Régimódi történet segítségével, hogy tudniillik abban többféle szövegtípus és stílusszint keveredik – pon-tosabban elegyedik – egymással!
1.
Dolgozd fel Spiró György munkásságát egy általad választott műfajban!
2.
Nézz utána a Csirkefej című dráma ősbemutatójáról készült kritikáknak!
A korabeli vita egyik sarokpontja az a kérdés volt, hogy szabad-e a színpa-don trágár szavakat használni. Neked mi erről a véleményed? Beszéljétek meg a kérdést az osztályban!
3.
A szabadkai Csirkefej-előadás plakátja könyvében, A könnymutatványosok legendájában (1999) a legszebb
prózanyelven írott magyar szövegek ízeit alkotja újra hiteles idő- és térkörnyezetben, szintén mitikus történelmi regényt írva. Márton László a Jacob Wunschwitz igaz történetében (1997) útvesztőszerűen ábrázolja az emberi sorsot – több idősíkban. Szív Ernő (Darvasi László álneve) (A vonal alatt – 1994) és Bächer Iván (Zónázó, 2006) pedig újrateremti a klasszikus tárcát és a tárcanovellát. Utóbbi szerző Klétka című „családregény”-folytatásában valóság és fi kció újrarendezett,
„klasszikus-modern” kapcsolatára ad lírai példát.
vagyok. | Eynatten zavartan mosolygott, és nem tudta, hogy mit csináljon. | – Akkor beszéljen csak, ha kérdezem. Érti? –
Darvasi László nemcsak történelmi regényével és Szív Ernő néven írott tárcáival aratott nagy sikert, hanem gyerekkönyveivel is. Gyűjtsd össze ezek címeit! Lehet, hogy korábban már olvastál is közülük egyet-kettőt.
Ha igen, mutasd be osztálytársaidnak!
4.
53
Nézz utána a Töredék Hamletnek című Tandori Dezső-kötet – a követke-ző oldalakon lesz róla szó – és a Termelési-regény (kisssregény) jubileumi kiadásainak részletesebben is (lásd a 47. oldalt is!)! Mi az, amit a könyvter-vezők megtartottak, s mi az, amit megváltoztattak az újrakiadáskor?
5.
Készíts Tandori Dezső munkásságáról egy olyan összefoglalót, amelyet többféle médium segítségével is be tudsz mutatni a többieknek! Olyas-mire gondolok, hogy az író-költő például nagyon szereti a madarakat vagy a lovakat (a lóversenyt). Ezekből a tényekből például már eleve ki lehetne hozni valamit! Vagy: lefordította Robert Musil nagyregényét, A tulajdonságok nélküli embert (1930–1933), sok-sok verset, ugyanakkor ő maga írt – mint az imént emlegettük – több detektívregényt (?!). Hal-latlanul sokoldalú és színes alkotóról van tehát szó.
Tandorinak Nemes Nagy Ágnes volt a középiskolai magyartanára. Már fi atalon Ottlik Géza szellemi vonzáskörébe is bekerült. Lehet, hogy a Musil-fordítás elhatározása éppen innen ered, hiszen a Törless iskolaévei rokona az Iskola a határonnak mint katonaiskolában játszódó regény (Musil is ka-tonaiskolás volt). Rögvest beszélni fogunk arról is, hogy a Töredék Hamlet-nek című kötettől számítjuk a magyar költészet újabb korszakát.
Ha mindezeket az információkat összarakod, s még hozzáveszel sok-sok mást, s aztán zenével, rajzokkal fűszerezed (Tandori Dezső nagyon szépen rajzol is!), bizonyára sokatmondó lesz a „Tandori-projekt”-ed!
6.
Egy másik lehetőség: Magad is megpróbálkozhatsz vele, hogy annyit dolgozz, mint Tandori Dezső. Akár kísérletezni is lehet:
ha egyedül nem megy, hárman-négyen képesek vagytok-e írni, fordítani annyit, mint ő – mond-juk egy nap alatt?
7.
Készíthettek egy powerpointos bemutatót akár az „egész” ma-gyar posztmodern prózáról is!
Meglátjátok, ha egyszer elkezdi-tek, abba sem tudjátok hagyni az „ötletelés”-t!
8.
Tandori Dezső rajzai
A zsávolyruhás negyedéves végignézett megint az újoncokon. – Azt mondjuk, hogy „parancs!”, és azt, hogy „igenis!”. Értik?
Ismerkedj meg az interneten „a másik irodalom” néhány alkotásával!
Nem a digitalizált irodalomra, hanem az igazi digitális irodalomra gon-dolunk. Ilyen alkotások találhatók például ezeken a címeken:
• Spanyolnátha = www.spanyolnatha.hu
• Álkárpátráz = www.hhrf.org/up/alkarp
• Űrnő = http://magyar-irodalom.elte.hu/urno/cimlap.htm
A már ismert BIÖP-ön pedig még több alkotót és folyóiratot találsz:
http://magyar-irodalom.elte.hu
Mi az első benyomásod ezekről a „lapok”-ról?
9.
digitális irodalom Az esztétikai veszteség nélkül papírra ki nem nyom-tatható irodalmi alkotások összessége.
Lásd még a Kortárs irodalom Ráadás fejezetét, ahol részletesebben foglalko-zunk a digitális irodalommal (230–233.
oldal)!
Egy számodra már jól ismert portál:
http://magyar-irodalom.elte.hu
www.spanyolnatha.hu
55
a posztmodern magyar költészet
Első hagyományterem-tőnk ebben a vonatkozásban is Vörösmarty Mihály. Az Előszóban vagy A vén cigányban néhány sor avantgárd módon, sőt már-már a képzavar határán szólal meg, nyelvi szerkezetei olykor az értelmetlenséggel birkóz-nak.* Olvassuk újra például ezt a két sort a Gondolatok a könyvtárban című drámai monológból:„Az írt betűket a sápadt levél Halotti képe kárhoztatja el”.
Petőfi posztmodern szóképeiről és versalkotó módszereiről Fried István írt egy egész tanulmánykötetet. Arany János posztmodernségéről Szili József értekezett szintén könyvnyi terjedelemben az elmúlt években.** Mindezek-kel a kérdésekMindezek-kel a korábbi évfolyamokon foglalkoztunk már, most újra föl-említjük őket, midőn a posztmodern hagyományait lajtsromozzuk.
A radikálisan új költői nyelv és beszédmód megszületése a mi irodal-munkban egyértelműen Tandori Dezső nevéhez köthető. 1968-ban jelenik meg a Töredék Hamletnek című kötet, melyhez a következő évtizedek ma-gyar költészete valamilyen módon, de mindenképpen megkerülhetetlenül viszonyul. Tandori verseiben a nyelv eddig ismeretlen lehetőségei nyílnak meg. Oly szerves természetességgel folytatja a magyar versbeszéd József Attila-i hagyományát, hogy a Pilinszky-, Nemes Nagy-, Weöres-típusú meg-szólalást is képes egységes hangnembe foglalni s újraformálni. Szövegeiben egyszerre jelenik meg a világ brutális dologisága (József Attila), mégis-magá-ba rejtett eszményi szépsége (Weöres, Nemes Nagy) és a jobbíthatóságmégis-magá-ba vetett hit vakmerő reménye (Radnóti, Nagy László, Pilinszky).
* Vö. Vörösmarty és a romantika, szerk.
Takáts József, Pécs, Művészetek háza, Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet [2001?]. Különösen: Kap-panyos András, Az avantgárd Vörös-marty, 149–157; Milbacher Róbert, Az Előszó fi lológiájának bizonytalan-ságáról, 179–193.
** Fried István, A posztmodern Petőfi , Bu-dapest, Ister, 2001; Szili József, Arany hogy istenül… (Az Arany-líra posztmo-dernsége), Bp., Argumentum, Iroda-lomtörténeti füzetek, 1996.
Eh – intett aztán megvetően Eynatten felé –, menjen a fenébe. – Látszott, hogy tud uralkodni magán. De minthogy a másik
Tandori Dezső (1938–) Tandori Dezső
Tandori Dezső (1938–) Tandori Dezső