(1925–1978)
A túlsó part
Nagy László szelíd-haragos kérdéssorozata a bizonyosságról (is) szól: arról, hogy van, de legalábbis lehet valaki, aki átviszi „fogában tartva / a Szerelmet a túlsó partra”. Ha csak a határozott írásjelváltást fi gyeljük, láthatjuk, a felki-áltójelek nemcsak az indulat fokozódását, hanem ennek a bizonyosságnak az egyre határozottabbá válását is jelzik.
E vers ars poetica. Költői beszéd arról, hogy Nagy László magyar versszer-ző milyen értékeket vél fontosnak életben, történelemben. S ebben a be-szédben és értékvállalásban régi hagyományaink folytatója, hisz szonettfor-mát idéző tizennégy sorosa mindenekelőtt arról szól, hogy „A cél a küzdés maga” (Madách); hogy „Előttünk egy nemzetnek sorsa áll” (Vörösmarty); s hogy „Ha majd szellem napvilága / Ragyog minden ház ablakán” (Petőfi )…
De megszólal ebben a versben Babits Jónása is, József Attila, Radnóti, Ber-zsenyi – s talán még Szindbád és Esti Kornél is.
Az igeformák egyes számban beszélnek, a kérdező a lírai én, az alany azonban mégis általános. Bárki lehet, aki válaszol, aki „káromkodásból ka-tedrálist” ácsol, aki „fölfeszül a szivárványra”, aki hisz abban, hogy „keselyűt rettenteni” érdemes.
A vers értéktartománya két szélsőség között feszül: egyik oldalon minden hideg, színtelen és kihalt, a másik oldalon zene, melegség, szivárvány, becéző szó – és Szerelem. Ám minden elveszíthető: ha nincs vers, ha nincs költő, ha nincs művész, aki érzékeny szóval biztat, akinek „dúlt hite” a szépséggel viselős.
képviseleti költészet Egy közösség és/vagy eszme jegyében való alko-tásmód. A magyar irodalom jelentős iránya, a reformkortól kezdődően meg-határozója. Az irodalomnak közösségi-közéleti, sőt olykor politikai szerepet szán (Petőfi Sándor, Ady Endre, József Attila). Szövegeire társadalmi-közös-ségi elhivatottság és eszköz jellegű esztétizmus jellemző: a metaforikus versbeszéd, az élményszerűség s min-denekelőtt a vallomásosság. Nagy Lász-ló mellett jeles alakja még Illyés Gyula, Juhász Ferenc, Csoóri Sándor, később pedig a már megidézett Nagy Gáspár (lásd a 37., illetve a 42. odalt!).
Nagy László a metaforák költője. E versében is legalább tucatnyi azonosítást, jelentés-egybeolvadást találhatunk. Ezek mindegyike a maga képiségével bontja teljessé a harmóniát, illetve annak hiányát.
S a vers végén a Szerelem már szimbólummá emelkedve fogja ösz-sze a „tücsök-hegedűt”, a „deres ág”-at, a „verőereket”, a „keselyűt”, a „katedrálist”. A konkrét, megfogható valóságra épülő képekből fokozatosan épül föl az a jelentés, amelynek lényege a sejtetés lesz.
Az olvasó gazdagítja teljessé saját életének tapasztalataival az utolsó felszólítás tartalmát. Azért, hogy aztán visszafelé is újraértelmezze a kérdéseket, s megértse a szavak mögötti mondandót.
A szöveg létösszegzés is, látomásos jövendölés – a megismételt halál-metafora azonban feltételes jelentést hordoz („Létem ha végleg lemerűlt...”).
Nem az elmúlás közeledte gyötrő, hanem a létezés bizonytalansága: a küz-delemben való egyedülvalóság félelme.
A Ki viszi át a Szerelmet költője tudja, hogy minden vers ezért íródik:
mert szó a versben, ember az emberben, vagyis a megértésben, a szerelem-ben élhet tovább.
Ki viszi át a Szerelmet Létem ha végleg lemerűlt ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantu mezővé a szikla-csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt, ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva a Szerelmet a túlsó partra!
(1957)
„A vers – ha a hatvanas évek kontextusában betöltött rend-kívüli jelentőségével tisztában vagyok is – komoly hiányér-zeteket hagy bennem. Miért?
Alighanem amiatt az alapvető, a mű esztétikumának hitelét rontó ellentmondás miatt, hogy míg a közvetlen szemantikai sík a pátosz kiküzdésének mozzana-tára irányítja a fi gyelmet, minden ízében, minden gesztusában azt hangsúlyozza, milyen roppant, heroisztikus erőfeszítést igényel a vershőstől a vállalt feladat teljesítése, addig a költemény egyéb síkjain, egész versépítési módjában nyoma sincsen sem-milyen esztétikai jellegű, hitelesí-tő nehézségnek. Tücsökhegedűt imád ez a vershős, deres ágra lehel lángot, szivárványra feszül föl, roppant erőfeszítéssel sírva ölel sziklákat lágy hantú mezővé, káromkodásból katedrálist állít, keselyűket rettent, és foga közt viszi át a Szerelmet a túlsó part-ra, azaz csupa fájdalmasan nagy erőfeszítést kívánó cselekvést végez, csupa másnemű, ellenálló objektumra kényszeríti rá a maga akaratát, a versépítés viszont […]
semmit sem idéz föl a küzdő erő-feszítés élményéből. Ezen a síkon minden elrendezett, gördülé-keny, tiszta, akadálytalanul ívelő, teljesen zengő.”
Nyilasy Balázs, Kritikus töprengé-sek egy jelentős költőről = Alföld, 1986/2, 78–83; idézet: 79.
Mit gondolsz, miért nincs kérdőjel a Ki viszi át a Szerelmet cím végén? Mi ennek itt – a szabályosságtól való eltérésnek – a poétikai jelentősége?
1.
Hallgassátok meg Sebő Ferenc, illetve a Republic együttes előadásában a Ki viszi át a Szerelmet című verset, illetve annak átiratát!
2.
Nézz utána a legújabb szakirodalomnak! Kálmán C. György irodalomtudós volt az első, aki a rendszerváltás után megkérdőjelezte Nagy László költé-szetének nagyságrendjét. Keresd meg ezt a híres tanulmányt, bizony már a címe is eléggé provokatív: Mi a bajom Nagy Lászlóval? – Készíts ehhez és/
vagy Nyilasy Balázsnak a lap szélén idézett tanulmányához vitairatot Nagy László költészetének korszakos értékei mellett érvelve!
3.
A tanulmányok elolvasása után mi a véleményed a Tűz és a Versben buj-dosó című költeményekről? Egyetértesz az irodalomtudósokkal?
4.
Nagy László, a képviseleti költészet
„megkésett modernség”-ének jelentős alkotója
186
ii. rész \ látásmódok \ nagy lászló187 Nagy László
(1925–1978)
A túlsó part
Nagy László szelíd-haragos kérdéssorozata a bizonyosságról (is) szól: arról, hogy van, de legalábbis lehet valaki, aki átviszi „fogában tartva / a Szerelmet a túlsó partra”. Ha csak a határozott írásjelváltást fi gyeljük, láthatjuk, a felki-áltójelek nemcsak az indulat fokozódását, hanem ennek a bizonyosságnak az egyre határozottabbá válását is jelzik.
E vers ars poetica. Költői beszéd arról, hogy Nagy László magyar versszer-ző milyen értékeket vél fontosnak életben, történelemben. S ebben a be-szédben és értékvállalásban régi hagyományaink folytatója, hisz szonettfor-mát idéző tizennégy sorosa mindenekelőtt arról szól, hogy „A cél a küzdés maga” (Madách); hogy „Előttünk egy nemzetnek sorsa áll” (Vörösmarty); s hogy „Ha majd szellem napvilága / Ragyog minden ház ablakán” (Petőfi )…
De megszólal ebben a versben Babits Jónása is, József Attila, Radnóti, Ber-zsenyi – s talán még Szindbád és Esti Kornél is.
Az igeformák egyes számban beszélnek, a kérdező a lírai én, az alany azonban mégis általános. Bárki lehet, aki válaszol, aki „káromkodásból ka-tedrálist” ácsol, aki „fölfeszül a szivárványra”, aki hisz abban, hogy „keselyűt rettenteni” érdemes.
A vers értéktartománya két szélsőség között feszül: egyik oldalon minden hideg, színtelen és kihalt, a másik oldalon zene, melegség, szivárvány, becéző szó – és Szerelem. Ám minden elveszíthető: ha nincs vers, ha nincs költő, ha nincs művész, aki érzékeny szóval biztat, akinek „dúlt hite” a szépséggel viselős.
képviseleti költészet Egy közösség és/vagy eszme jegyében való alko-tásmód. A magyar irodalom jelentős iránya, a reformkortól kezdődően meg-határozója. Az irodalomnak közösségi-közéleti, sőt olykor politikai szerepet szán (Petőfi Sándor, Ady Endre, József Attila). Szövegeire társadalmi-közös-ségi elhivatottság és eszköz jellegű esztétizmus jellemző: a metaforikus versbeszéd, az élményszerűség s min-denekelőtt a vallomásosság. Nagy Lász-ló mellett jeles alakja még Illyés Gyula, Juhász Ferenc, Csoóri Sándor, később pedig a már megidézett Nagy Gáspár (lásd a 37., illetve a 42. odalt!).
Nagy László a metaforák költője. E versében is legalább tucatnyi azonosítást, jelentés-egybeolvadást találhatunk. Ezek mindegyike a maga képiségével bontja teljessé a harmóniát, illetve annak hiányát.
S a vers végén a Szerelem már szimbólummá emelkedve fogja ösz-sze a „tücsök-hegedűt”, a „deres ág”-at, a „verőereket”, a „keselyűt”, a „katedrálist”. A konkrét, megfogható valóságra épülő képekből fokozatosan épül föl az a jelentés, amelynek lényege a sejtetés lesz.
Az olvasó gazdagítja teljessé saját életének tapasztalataival az utolsó felszólítás tartalmát. Azért, hogy aztán visszafelé is újraértelmezze a kérdéseket, s megértse a szavak mögötti mondandót.
A szöveg létösszegzés is, látomásos jövendölés – a megismételt halál-metafora azonban feltételes jelentést hordoz („Létem ha végleg lemerűlt...”).
Nem az elmúlás közeledte gyötrő, hanem a létezés bizonytalansága: a küz-delemben való egyedülvalóság félelme.
A Ki viszi át a Szerelmet költője tudja, hogy minden vers ezért íródik:
mert szó a versben, ember az emberben, vagyis a megértésben, a szerelem-ben élhet tovább.
Ki viszi át a Szerelmet Létem ha végleg lemerűlt ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantu mezővé a szikla-csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt, ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva a Szerelmet a túlsó partra!
(1957)
„A vers – ha a hatvanas évek kontextusában betöltött rend-kívüli jelentőségével tisztában vagyok is – komoly hiányér-zeteket hagy bennem. Miért?
Alighanem amiatt az alapvető, a mű esztétikumának hitelét rontó ellentmondás miatt, hogy míg a közvetlen szemantikai sík a pátosz kiküzdésének mozzana-tára irányítja a fi gyelmet, minden ízében, minden gesztusában azt hangsúlyozza, milyen roppant, heroisztikus erőfeszítést igényel a vershőstől a vállalt feladat teljesítése, addig a költemény egyéb síkjain, egész versépítési módjában nyoma sincsen sem-milyen esztétikai jellegű, hitelesí-tő nehézségnek. Tücsökhegedűt imád ez a vershős, deres ágra lehel lángot, szivárványra feszül föl, roppant erőfeszítéssel sírva ölel sziklákat lágy hantú mezővé, káromkodásból katedrálist állít, keselyűket rettent, és foga közt viszi át a Szerelmet a túlsó part-ra, azaz csupa fájdalmasan nagy erőfeszítést kívánó cselekvést végez, csupa másnemű, ellenálló objektumra kényszeríti rá a maga akaratát, a versépítés viszont […]
semmit sem idéz föl a küzdő erő-feszítés élményéből. Ezen a síkon minden elrendezett, gördülé-keny, tiszta, akadálytalanul ívelő, teljesen zengő.”
Nyilasy Balázs, Kritikus töprengé-sek egy jelentős költőről = Alföld, 1986/2, 78–83; idézet: 79.
Mit gondolsz, miért nincs kérdőjel a Ki viszi át a Szerelmet cím végén? Mi ennek itt – a szabályosságtól való eltérésnek – a poétikai jelentősége?
1.
Hallgassátok meg Sebő Ferenc, illetve a Republic együttes előadásában a Ki viszi át a Szerelmet című verset, illetve annak átiratát!
2.
Nézz utána a legújabb szakirodalomnak! Kálmán C. György irodalomtudós volt az első, aki a rendszerváltás után megkérdőjelezte Nagy László költé-szetének nagyságrendjét. Keresd meg ezt a híres tanulmányt, bizony már a címe is eléggé provokatív: Mi a bajom Nagy Lászlóval? – Készíts ehhez és/
vagy Nyilasy Balázsnak a lap szélén idézett tanulmányához vitairatot Nagy László költészetének korszakos értékei mellett érvelve!
3.
A tanulmányok elolvasása után mi a véleményed a Tűz és a Versben buj-dosó című költeményekről? Egyetértesz az irodalomtudósokkal?
4.
Nagy László, a képviseleti költészet
„megkésett modernség”-ének jelentős alkotója
trieszti öbölre, egy régi-régi, talán három vagy négy évvel ezelőtti karácsony éjszakára, a tegnap esti kocsizásra a városka
aszfal-Tűz Tűz te gyönyörű, dobogó, csillag-erejű, te fűtsd be a mozdonyt halálra,
hajszold, hogy fekete magánya ne legyen néki teher,
tűz te gyönyörű, ihlet, mindenség-gyökerű, virágozz a vérző madárban, égesd, hogy a sorsot kimondja,
nem a hamuvá izzó csontja, virrasztó ígéje kell
tűz te gyönyörű, jegeken győztes-örömű, ne tűrd, hogy vénhedjünk sorra
lélekben szakállasodva, hűlve latoló józanságban,
ahol áru és árulás van, öltöztess tündér-pirosba, jéghegyek fölé piros bálba,
ifj úság királya, tűz!
A költő egyik legszebb alko-tása a Versben bujdosó című, ars poeticaként is felfog-ható, egyetlen mondatnyi, önmegszólító drámai mo-nológ. Gyűjts még hasonló tematikájú és műfajú verse-ket a magyar irodalomból, s vizsgáld meg őket együtt!
Milyen szempontokat ta-lálnál jónak egy többszörös összehasonlító elemzéshez?
5.
Nagy László rajzainak egyik kedvenc motívuma a ló Versben bujdosó
Versben bujdosó haramia vagy, fohászból, gondból, rádszabott sorsból hirhedett erdőt meg iszalagos bozótot teremtesz magad köré, vele fekete éjt, hol fehér inged is rebegő selyemlidérc, alkohol szélverte lángja csak, versben bujdosó haramia vagy, szemed, a szemed is tünedező, levelek rése ahogy tágul, ahogy szűkül, de mindig másutt, szüntelen célzó, de célozhatatlan, kintről ordasi tűz s fegyelem, belül piros őzike-csillag – belül véredtől, véred vasától hártyáid azúr ablakai közt káprázatos világ a vemhed s vétked, mert ott ragyog igazi nap, versben bujdosó haramia vagy, megáldott szakállas anyaság, partizán-anyaság, lomb-koronás, hogy az éterben cirkáló öklök ünnepén eleven dob ne lehess, hogy léted értelmét el ne vetéld a halál dögönyöző bábáitól és csipesz-kezek nehogy kiszedjék érzékeid tündéri villámait s kötözzék csokorba tükör elé, megfagyna minden, ha lélegező
ingedbe kő-cölöp öltözne föl,
koszorúzd lombbal és tartsd meg magad, versben bujdosó haramia vagy,
az vagy: mert égi és földi körök lángolnak s hamuként lehull a madár, mert gyászban megtébolyodva forog aki a kereket hozta világra
és sír a propelleres juharfa-mag, mi lett a róla-vett ős-ideából,
s mert nem éden az ég, ahol ejtőernyők nyílnak: a halál margarétái
s bezárul a lét – mert az áldás is zagyva ha manna és puskapor keveredik, mert fénykaszáknak fordítva hátat megrémült kisded az anyai kaput üti ököllel, s döbbenetükben futnának a fehérje-láncolatok óriás hegygerinc-csordái vissza elbújni a bátor, pici ős-sejtbe, vissza a fölgyujtott holdak alatt – versben bujdosó haramia vagy, moha-csizma rajtad és hangya-telep és izzasz a nyugtalanság mérgeitől és ítélsz a hűség tövisei közt és holtig a hűségtől nem menekülsz, versben bujdosó haramia vagy, kesztyűdet: ötujjú liliomodat kidobod a szimatoló ebek elé, vallatják, szivárog belőle a vér.
Nagy László kiváló műfordító is volt. A bolgárok annyira megszerették költészetük átültetéséért, hogy tiszteletére szülőházában egy „bolgár szobá”-t faragtak fából. – Olvass el néhányat ezekből a fordításokból!
6.
S mindezek mellett érdemes utánanézned Nagy László képzőművészeti munkásságának is. (Évtizedekig az Élet és Irodalom képszerkesztője volt – máig tartó hatással!)
7.
A „bolgár szoba” részlete az iszkázi szülőházban (Veszprém megye)
188
ii. rész \ látásmódok \ nagy lászló189
Tűz Tűz te gyönyörű, dobogó, csillag-erejű, te fűtsd be a mozdonyt halálra,
hajszold, hogy fekete magánya ne legyen néki teher,
tűz te gyönyörű, ihlet, mindenség-gyökerű, virágozz a vérző madárban, égesd, hogy a sorsot kimondja,
nem a hamuvá izzó csontja, virrasztó ígéje kell
tűz te gyönyörű, jegeken győztes-örömű, ne tűrd, hogy vénhedjünk sorra
lélekben szakállasodva, hűlve latoló józanságban,
ahol áru és árulás van, öltöztess tündér-pirosba, jéghegyek fölé piros bálba,
ifj úság királya, tűz!
A költő egyik legszebb alko-tása a Versben bujdosó című, ars poeticaként is felfog-ható, egyetlen mondatnyi, önmegszólító drámai mo-nológ. Gyűjts még hasonló tematikájú és műfajú verse-ket a magyar irodalomból, s vizsgáld meg őket együtt!
Milyen szempontokat ta-lálnál jónak egy többszörös összehasonlító elemzéshez?
5.
Nagy László rajzainak egyik kedvenc motívuma a ló Versben bujdosó
Versben bujdosó haramia vagy, fohászból, gondból, rádszabott sorsból hirhedett erdőt meg iszalagos bozótot teremtesz magad köré, vele fekete éjt, hol fehér inged is rebegő selyemlidérc, alkohol szélverte lángja csak, versben bujdosó haramia vagy, szemed, a szemed is tünedező, levelek rése ahogy tágul, ahogy szűkül, de mindig másutt, szüntelen célzó, de célozhatatlan, kintről ordasi tűz s fegyelem, belül piros őzike-csillag – belül véredtől, véred vasától hártyáid azúr ablakai közt káprázatos világ a vemhed s vétked, mert ott ragyog igazi nap, versben bujdosó haramia vagy, megáldott szakállas anyaság, partizán-anyaság, lomb-koronás, hogy az éterben cirkáló öklök ünnepén eleven dob ne lehess, hogy léted értelmét el ne vetéld a halál dögönyöző bábáitól és csipesz-kezek nehogy kiszedjék érzékeid tündéri villámait s kötözzék csokorba tükör elé, megfagyna minden, ha lélegező
ingedbe kő-cölöp öltözne föl,
koszorúzd lombbal és tartsd meg magad, versben bujdosó haramia vagy,
az vagy: mert égi és földi körök lángolnak s hamuként lehull a madár, mert gyászban megtébolyodva forog aki a kereket hozta világra
és sír a propelleres juharfa-mag, mi lett a róla-vett ős-ideából,
s mert nem éden az ég, ahol ejtőernyők nyílnak: a halál margarétái
s bezárul a lét – mert az áldás is zagyva ha manna és puskapor keveredik, mert fénykaszáknak fordítva hátat megrémült kisded az anyai kaput üti ököllel, s döbbenetükben futnának a fehérje-láncolatok óriás hegygerinc-csordái vissza elbújni a bátor, pici ős-sejtbe, vissza a fölgyujtott holdak alatt – versben bujdosó haramia vagy, moha-csizma rajtad és hangya-telep és izzasz a nyugtalanság mérgeitől és ítélsz a hűség tövisei közt és holtig a hűségtől nem menekülsz, versben bujdosó haramia vagy, kesztyűdet: ötujjú liliomodat kidobod a szimatoló ebek elé, vallatják, szivárog belőle a vér.
Nagy László kiváló műfordító is volt. A bolgárok annyira megszerették költészetük átültetéséért, hogy tiszteletére szülőházában egy „bolgár szobá”-t faragtak fából. – Olvass el néhányat ezekből a fordításokból!
6.
S mindezek mellett érdemes utánanézned Nagy László képzőművészeti munkásságának is. (Évtizedekig az Élet és Irodalom képszerkesztője volt – máig tartó hatással!)
7.
A „bolgár szoba” részlete az iszkázi szülőházban (Veszprém megye)
tos főutcáján, Kehrling Béla teniszbajnokra, kovászos uborkára, mohos sziklára, fehér vitorlára; így jött az esti lehűlés. De még